Tizenegyedik fejezet

Figyelem, +18-as fejezet! - bár, tudom, hogy senki sem tartja be ;) Astrid kipihenten, mosolyogva ébredt a nap csiklandozó sugaraira. A gyér fény megvilágította a szobát, élettel telt meg az egész helység. Felült, nyújtózkodott, akár egy macska. Sokat aludhatott, végtagjai merevek voltak, alig tudott kikászálódni az ágyból. Felvette a köntösét, amitől az éjszaka folyamán megszabadult, és a fürdőszobába battyogott. Ray nem volt az emeleten, Pandora a lépcső első fokán, összegömbölyödve aludt. A tükörben látott nő egyáltalán nem hasonlított rá. Sőt, ha hitt volna az idegenekben, akkor a fejét merte volna tenni, kicserélték az éjszaka. De mivel nem hitt a létezésükben, betudta az őrületes esti mesének, és az azt követi csókcsatának, ami után órákig forgolódott, mert nem tudott elaludni a kínzó vágytól. De ezzel nemcsak ő volt így, Ray is forgolódott, míg végül megtalálta a helyét, közvetlenül Astrid mögött, szorosan átölelte, és valamikor hajnalban kelhetett fel mellőle. Egyszer majdnem leestek az ágyról, de az éjjeliszekrény megállította őket. Igaz, pár centivel arrább is mozdult. Ledobálta az éjszakai ruhadarabokat, majd beállt a tus alá. Fürdőszobai teendői után felöltözött, és levágtatott az emeletről. Pandora felébredt, dühösen meredt eltartójára, vicsorogni kezdett, amiért felébresztették, majd duzzogva felvágtázott. Astrid fejcsóválva ment a konyhába, ahol Ray ült az asztalnál, és a reggeli újságot lapozgatta. - Hello – köszöntötte Ray, amint meglátta. - Hello – mosolygott Astrid. Ray, mintha nem várta volna ezt a reakciót tőle, összehúzta a szemöldökét, és gyanakvóan meredt a nőre. Miután nem talált semmi különöset, visszatért az olvasáshoz. - Csináltam kávét – mondta. – Itt ki is merült a konyhai tudásom. - Még szerencse, hogy az enyém nem. - Tulajdonképpen, miért is néz ki a hűtőd úgy, mint egy Scooby-Doo-epizód helyszíne? - Mert nincs időm bevásárolni, és ha igen, akkor meg ott marad, és pár nap múlva önálló fognak gondolkozni, és járni – válaszolta, miközben a hűtőben matatott tejért, amit tegnap vett bevásárláskor. - Munkamániás vagy? - Láthatod, mikor megtaláltalak, akkor is bent voltam éppen, hajnalban. Elővette egy bögrét, félig öntötte kávéval, majd felöntötte tejjel. - Te nem kérsz? – kérdezte. - Nem kávézom. - Az hogy lehet? Az összes felnőtt, akit ismerek, kávéfüggő – ráncolta a homlokát. - Kávémérgezés – fintorgott. - Ó! A konyhára csend telepedett, Astrid csendben kortyolgatta a kávéját, és azon gondolkozott, mennyi kávét is kell meginni ahhoz, hogy mérgezést kapjon tőle. Sokat. Ő maga nem volt függő, de a reggeli induláshoz nélkülözhetetlen volt. Kollegái literszámra öntötték magukba, de neki elég volt napi két pohárral, egyébkén is, ő egy örökké pörgő nő volt. A kávé csak fokozta ezt. Az órára pillantott. Kilenc múlt. Ilyenkor már a rendelőben gürizett, ellátta a pácienseit, beszélgetett velük, intézte a számlákat, adminisztrációt, leadta a gyógyszerrendeléseit. És most, hogy nem kellett mennie, és itthon volt, egy félisten társaságában, nem hiányzott neki. Pedig a munka jelentette az életét. De most, hogy belegondolt, életet akart. Mert nem volt neki. Mindig bent volt, mikor hazajött fáradt volt, megnézett egy epizódot az Életünk napjaiból, közben pizzát vagy más szemetet evett, aztán lefeküdt aludni. Aztán minden kezdődött elölről. Változtatni akart. És fog is, amint letelik a szabadsága, újult erővel kezd bele, kevesebb munka több szabadidő arányban. A szabadidőben pedig gőzerővel keresgél egy pasi után. Igen, ez így jó lesz. Rayre pillantott. A reggeli fény megvilágította a konyhát, fényárban úszott. Kékesfekete, hullámos haja csillogott, kobaltkék tekintete cikázott a hasábok között. Gondolkodva, elmélyülten tanulmányozta az újságot. Egy fehér inget viselt, az ujjánál feltűrve, koptatott farmerja ráfeszült izmos combjára. Nagyot sóhajtott. Hiányozni fog neki a társasága, ha elmegy. És mielőtt itt hagyná, és minden bizonnyal el fog menni egyszer, le fognak feküdni. Minél hamarabb. A repeta miatt. Már alig várta, hogy érezze kemény, férfias testét magán, hogy újra birtokba vegye. Beszívta az alsóajkát, ahogy a férfi tegnap esti kemény erekciójára gondolt, ami végig bökdöste a fenekét. Ray felszisszent, székét hátratolta, és megbabonázva bámult Astrid felé. Nem, nem is rá. A körülötte keringő levegőt bámulta. - Mi van? – hunyorgott. A férfi újra felszisszent, elmormolt egy káromkodást. Különleges szemei összeszűkültek, ahogy megindult felé. Astrid pupillái tányérnagyságúra tágultak. - Mi történt? – kérdezte elvékonyodott hangon. - Még semmi – dorombolta a férfi, és megragadta Astrid derekát. Kikapta a kezéből a bögrét, lecsapta a pultra, lekapta a szemüvegét, és szintén a bögre mellett végezte. - Mi ütött beléd? - Te, szépségem, és az illatod, meg a… Hm, a lényeg, hogy te is akarod már, én pedig nem tudok, sőt nem is akarok tovább várni! Astrid megdöbbent. Honnan tudja, mit érez? Hisz jól leplezte az érzelmeit, nem láthatott rajta semmit sem. Akkor meg, hogy a csudába… Auralátás. A francba! Ray megcsókolta, nem durván, de éreztette, kinél van az irányítás. Magához húzta, kezét a hajába temette. - Imádom a hajadat! – mormolta. - Az… jó. Van értelme minden reggel megküzdeni vele. Tovább csókolta, fészkelődött, hogy jobban hozzáférjen. Nos, neki sem volt kényelmes, háta a mikro oldalába mélyedt, feneke elzsibbadt a kemény márványon. Ray megunta, leemelte a pultról, és a nappaliba vitte. Puhán letette a kanapéra, elétérdelte, és folytatták, amit elkezdtek. A férfi csókjai az arca minden pontját beborították, nyaka érzékeny felületét irritálta a férfi kecskeszakálla, és csipkedő foga. Jóleső borzongással fogadta a közeledését, csípője izgett-mozgott, ahogy egyre közelebb kerültek a beteljesüléshez. - Reggel van – nyöszörögte, miközben Ray a nyakát szívogatta. – Világos. - Ühüm, méghozzá micsoda reggel. - Akkor mi most szeretkezni fogunk? – cincogta. - Ez volt a tervem, bébi. - Reggel van – ismételte kétségbeesetten. - Csodálatos napszak, mindenki friss és üde. Valami baj van? - Nem kéne megvárni, míg besötétedik vagy valami…? - Egyáltalán nem. Te hallottál már ilyen szabályról, hogy csak este lehet szexelni?! - Természetesen nem, de… - Akkor meg mi a probléma, szépségem? – cirógatta meg az arcát. - Semmi. Folytassuk – mosolygott. - Pfff. Mondd, ne tartsd magadban. Astrid idegesen rágcsálta az ajkát, és elnézett a férfi mellett, ki az ablakon. - Astrid! Ne szégyelldd magad, mondd el!– követelte. - Megláthatnak – pirult el. Ray elmosolyodott. - Ugyan ki? A semmi közepén vagyunk, drágám. És, magunk közt szólva, téged nem izgatna a tudat, hogy… - Természetesen nem! – vágta rá egyből. Hazug… A férfi jobban vigyorgott, kilátszódtak hófehér, egészséges fogai. - Nos, akkor mi legyen? – kérdezte végül a férfi. - Csináljuk! Nem kellett kétszer mondani, Ray rávetette magát, és éhesen falta. Lehúzta a puha, bolyhos szőnyegre, ami a hévtől elmozdult. Nem foglalkozott vele. Beletúrt a férfi bársonyos hajába, csípőjét az övének szegezte. Ray elkezdte vetkőztetni, először lehúzta a nadrágját. - Nem fentről kellene kezdeni? – kérdezte Astrid. - Basszus! - Mi van? - Drágám, ott kezdem a vetkőztetést, ahol szeretném. Nincs semmiféle szabály erre! De, ha nagyon akarod, visszaöltözhetsz, és kezdem a felsőddel. - Ah, az jó lesz, köszönöm. Ray megdöbbenve bámult rá. - Csak vicceltem! - Közbe fogsz még kotyogni, vagy folytathatom? – kérdezte. Astrid biccentett, és visszadőlt a szőnyegre. - Nem beszélhetek közben? – nézett fel hunyorogva a nő. - Miért, miről szeretnél beszélni? - Nem tudom. - Ha eldöntötted, szólj! Hozzádörgölte az ölét a lányéhoz, aki elhallgatott, és egy nagyot sóhajtott. Ray lehúzta róla a farmert, végigsimított puha, nőies combján, forró tenyere lángra gyújtotta Astrid érzékeit. Légzése szabálytalanná vált, szíve őrült iramban verdesett, bőre kipirult. Izgatottan figyelte férfi ujjait, miközben felhevült bőrét cirógatták. Lágy csókokat lehelt combja belső oldalára, éles fogaival az érzékeny bőrt ingerelte. Úgy érezte, mintha a lába közt csinálta volna ugyanezt, mintha titkos csatorna kötni össze a két részt, a gondolatra megremegett. Még sosem csinált ilyet, sőt, ha belegondolt nem is akart. Túl intim lett volna. Majd’ megőrült, hogy belegondolt, hamarosan a lányban lesz, érezni fogja, ahogy szorosan körülveszi, a parfümjének különleges, fanyar illatától nyüszíthetnékje támadt. Tudta, ha ebben az ütemben haladnak, nem fogja tudni befejezni, amit elkezdtek, el fog élvezni, mielőtt beletemetkezne. A helyzetén nem sokat segítettek az apró sóhajok, amiket kicsalt a lányból. Apró körmöcskéivel barázdákat vájt a bőrébe, de nem törődött a fájdalommal, élvezte, hogy így kihozta a sodrából a mindig tökéletes Astridot. Ránc jelent meg a homlokán, ahogy erre gondolt. Vajon mi történhetett a dokival, amitől ekkora pálfordulás állt be nála? Mintha eddig gyűlölte volna, most meg… Hát, igen. Mit forralhat az okos kis buksijában? De még ő maga sem hitte, hogy készül valamire, az aurája egyértelműen elárulta, kívánja. És ez, egy pillanatig sem változott, még akkor sem, miközben beszélt. Idegességében tette, amit nem értett, mint egy csomó mindent a lánnyal kapcsolatban. Például, nem firtatta a megmagyarázhatatlan dolgokat, mint a telefonvonal elvágása, vagy az ajtók bezárása. Nem tűnt olyan típusnak, aki nem szeret a dolgok után nézni. Ide tartoztak a hangulatingadozásai, és az érzelmeinek a kontrolálásai is. De ezt azzal magyarázta, nőből van. De még mennyire! Feltérdelt, magával húzta a dokit is, aki nekitámaszkodott a kanapénak, mámoros tekintete elárulta, mennyire elalélt a helyzettől, alig tartotta magát. Finoman kihámozta a kasmírpulóveréből és az alatta lévő falatnyi trikóból. A rétegek alatt egy szolid, krémszínű melltartót viselt, hál’ Istennek, elöl kapcsosat. De meg kellett küzdenie az azt fedő apró masni nem letépésével. Ügyködése közben, nyelve hegyével becézgette a ruhadarab felső részéből kibukkanó érzékeny felületet. Sikeresen kikapcsolta. Sietősen lehúzta róla, de Astrid maga elé kapta a kezét, és visszavette. - Tudod, mennyit vacakoltam vele, mire sikerült kinyitnom? – kérdezte felhúzott szemöldökkel. Astrid idegesen beszívta az alsóajkát, összefonta maga előtt a kezét, és elhúzódott. - Mi a baj, szépségem? – búgta Ray, közben megpróbálta újra lehúzni róla a melltartót. A lány nagyot sóhajtott, és hátradőlt a kanapénak. - Ez – mutatott a melltartóra-, maradjon inkább rajtam – mondta. Ray kétkedve bámulta a halmot, mi baja lehet? - Szépségem… - Várj, a te érdekedben, áh, ez tök ciki, ezért nem is akartam, hogy most…reggel, érted… – hablatyolta. - Azt hiszem, nem. - Pfff, oké. Nos, kicsik. Nem tökéletesek… - Ezt, hagy döntsem el én, egyébként meg, nem számít – vont vállat. - Aha, persze… De mondom, engem nem zavar, ha rajtam marad. - Engem viszont, nagyon is, szóval le vele! Lehúzta róla, és messzire eldobta, hogy nehogy az eszébe jusson még egyszer eltakarja magát velük. De még így is sikerült neki elbújnia, átfonta maga előtt a karját, és hosszas, igen kellemes, győzködés árán sikerült elhúznia a kecses kacsókat az útból. Astrid nagyot sóhajtott, várta a reakciót, ami nem is váratott sokáig. Ray meg sem tudott szólalni. Két csodás halom domborodott előtte, apró, formás, feszes, barackszín halmok. - Ó, szépségem, őket akartad takargatni előlem? Bűn lett volna! - De kicsik! - Legalább nem tudok közéjük fulladni – próbálta oldani a helyzetet. - Az biztos! Csak kiszáradni tudsz…– fintorgott. - Badarság! És most, ha kérhetem, csitt! – morogta. A lányba fojtotta a szóáradatot, amit ő idézett elő a nyers megfogalmazásával, megmarkolta a két bájos halmot, Astrid megrándult, mellkasát előrefeszítette. Annyira gyönyörű volt! Ahogy ott feküdt alatta, ziláltan, kitárulkozva, mintha egy teljesen másik nő lett volna. Dús fürtjei rakoncátlan gyűrűkbe kunkorodtak, muszáj volt éreznie a puhaságát. Arcát a hajába fúrta, mély lélegzetet vett, és azt hitte, menten elmegy. Az illata, úristen, az illata, annyira friss, üde és nőies volt! Elpattant valami benne. Kiéhezve vetette magát kecses nyakára, morogva húzta közelebb magához. Az ölébe ültette, átfogta vékony derekát, cirógatta felhevült bőrét. Olyan jó érzés volt ilyen közel engedni magához, ölelni, csókolni! Eddig egy szeretőjével sem tett még így, az összes nővel csak a vágya kiszolgálása érdekében feküdt le, mi nem igazán takarta, hogy miket műveltek sötét sarkokban, gusztustalan vécékben, vagy sikátorokban. Végignézett Astridon. Vele teljesen más volt. Kényeztetni akarta, gondoskodni róla, megvédeni mindentől, örömet okozni neki. Nem feltétlenül ebben a sorrendben. Mérhetetlen boldogságot érzett, ahogy az ölében tartotta, haja hátravetődött, szemei ködösen csillogtak, az aurája fényesen vibrált körülötte. Tényleg olyan volt, mintha a társa lenne. De még mindig nem érezte azt az erőt, ami összekötné az életerejüket. Persze, hiszen ember! De akkor miért érez úgy, mintha ő lenne az a nő, akit keresett? Pillanatnyilag nem tudott most ezzel foglalkozni, Astrid ficánkolni kezdett az ölében, közben az ingét szedte le róla. Gyors mozdulatokkal szabadította meg a felsőtől, és alaposan végigmérte. Elégedettség tükröződött az arcáról, mohó vággyal keverve. Ez tetszett neki. Hátradőlt, könyökére támaszkodva figyelte a nőt. Bátortalan mozdulatokkal simogatta felsőtestét, majd egyre bátrabb mozdulatokat tett, ölét a legmegfelelőbb helyen dörzsölte Rayéhez. Ringó csípőjét, mellét figyelte, ahogy ismerkedett a testével. Tekintete nyers érzelmekről tanúskodtak, ajkát beszívta, mint oly’ sokszor ismertségük rövid ideje alatt. Káprázatos volt ott, rajta, bőre fényárban úszott, haja sötéten csillogott. Rajongva figyelte mozdulatait, míg el nem akadt a szava, mint Astridnak, mikor elkezdte lehúzni róla a farmert, és a boxert. A nő szeme elkerekedett, pupillái kiszorították a színt a szeméből, és mintha az lett volna benne, ,,ez most vicc”. - Hmmm – mormolta egy kacér mosollyal az arcán, majd megragadta büszkén meredező férfiasságát. Ray felnyüszített a finom érintésre, csípője önállósította magát, döfködő mozdulatokkal simult még jobban a puha tenyérbe. Golyói megfeszültek, a nyomás nőtt bennük, közel járt már a beteljesüléshez. Még nem, gondolta magában. Előbb a lánynak akart örömet okozni, aztán ráér még a saját gyönyörére. Maga alá fordította Astridot, aki csalódottan ficánkolt tovább. És cincogott valamit ellenállásként, de nem lehetett érteni. Hevesen megcsókolta, kezével a mellének érzékeny bimbóját ingerelte. Astrid nyögdécselve túrt bele a hajába, közelebb húzva magához. Szájába vette a kis gömböt, nyelvével pöckölte, ízlelgette, közben a másik halmot a kezével ingerelte. Majd váltott. Csókjaival lentebb haladt, tenyerét az utolsó akadályra simította, éppen hozzá-hozzá érve ingerelte a vékony anyagon keresztül. Astrid felmorgott, elkapta a kezét, és olyan hévvel szorította meg a csuklóját, amit ki nem nézett volna belőle. - Csináld erősebben, vagy hagyd abba! – utasította, majd a tenyeréhez dörgölőzött. Okééééé. Erre nem számított, szóval, ilyen éne is van a kishölgynek. Jól titkolta idáig. Könyörtelenül izgatta tovább, közben csókolta, szívta az ajkát. Félretolta a vékony szaténdarabot, amit gúnnyal lehetett bugyinak nevezni, annyira apró és sokat sejtető darab volt. Felnyögött, ahogy meglátta, milyen nedves már kedvese, ösztönei azt diktálták, minél előbb merüljön el benne. De még nem akart. Még nem tudná befogadni. Tovább ingerelte nőiességének kapuját, két ujját belecsúsztatta forró kelyhébe. Szűk volt, nagyon szűk, egy szűzlányt képzelt el így. Összeráncolt homlokkal izgatta tovább a kis idegcsomót. Kegyetlenül. Astrid megrándult, nyögései hangosabbakká váltak. Az orgazmus pillanatában beleharapott a saját öklébe, ezzel elfojtva a sikolyát. Ray kiéhezve bámulta teste rezgéseit, a lány kipirult bőre ragyogott. Kihúzta ujjait belőle, gyors csókot adott szájára, majd egy kemény döféssel beléhatolt. Nem tudott tovább várni. Mindketten felnyögtek az egyesülés pillanatában, Astrid megdermedt, kipislogta a szeméből a könnyeket. Bassza meg, várnia kellett volna még. - Sajnálom, szépségem – mondta bűntudattal a hangjában. Ki akart húzódni, mire Astrid utánakapott, és magához húzta. - Várj egy percet, kérlek – nyöszörögte. Először óvatosan, ügyetlenül megmozdította a csípőjét, próbálgatta határait, majd teljes hosszában magába fogadta a férfit. Ray önuralma hangyányi gyökerébe kapaszkodva próbálta megtartóztatni magát, nehogy a lányra vesse magát, mint valami állat. Pedig most nagyon erre vágyott. Állatias ösztönei felülkerekedtek rajta, és nagyon nehéz volt megfékeznie magát. Ezen a doki sem sokat segített, csípője ütemesen csapódott az övének, nyögdécselései betöltötték a szobát, csakúgy, mint Ray erotikus, morgó dorombolása. Astrid újra a gyönyör kapujában járt, ökle megint a szája előtt járt, de Ray megragadt, és az arca két oldalához szorította, hallani akarta gyönyör teli kiáltásait. Nem kellett sokáig várnia. A csúcson elfúlva a nevét kiáltotta, hüvelye szorosan szívta magába, ezzel Ray önuralmának utolsó morzsái is elfogytak. Rávetette magát a még mindig pihegő lányra, csípőjét szorosan az övéhez feszítette, vadállat módjára tette magáévá. Közben, éles ellentétben déli munkásságával, cirógató, lágy mozdulatokkal kényeztette kedvesét, aki többszöri gyönyörökkel teli nyöszörgéseit újra hallva, ő is hangosan megadta magát. A rángások gyakoriságából ítélve nem is egyszer. Majd a nőre borult, aki úgy ölelte magához, mintha sosem akarna megválni tőle. És eszetlen módon Ray is ezt akarta. Baromság, józanabbik éne aktívan ellenkezett irreálissal szemben, sosem maradhat vele, hiszen ember! Kizárta a nyomasztó gondolatokat az elméjéből, és rájött, még mindig teljes súlyával a nőn fekszik. Gyorsan legördült róla. A lány nem mozdult, nem bújt hozzá, el sem rohant, pihegve, kifulladva elnyúltan feküdt a puha szőnyegen. Arcán mosoly játszott, mint a macskáén, amelyik megette a kanárit. Annyira gyönyörű volt és csodálatos, nemcsak a szexben, hanem most is, ahogy ott feküdt. Mint egy kurtizán. Végigmérte a feje búbjától a lába ujjáig, elszörnyedve látta, tele van vörös foltokkal, amiket, minden bizonnyal, ő okozott neki. Már majdnem elkezdett bocsánatot kérni, esdekelni neki, mikor ráeszmélt, ilyet még senkinek sem mondott szex után. És most sem fog. Meg kell zaboláznia magát, ez a nő senkije sem neki, ha még a társa lenne, talán-talán akkor meggondolná a dolgot, de így… Nem. Akkor meg, miért érez lelkiismeret-furdalást amiatt, hogy így elengedte magát? Egyszerű a magyarázat, mert hülye. Egy tökkel ütött idióta, aki mindenáron hülyét akar csinálni magából. Gondolatai rabságából egy rekedt hang húzta vissza a jelenbe. - Nem akarsz még egy menetet? – kérdezte Astrid. Ray kikerekedett szemekkel bámult rá. Mi ütött a nőbe? Vesszője megkeményedett, annak ellenére, hogy most facsarták szárazra. Astrid csak erre várt, mosolyogva ráült, és folytatták tovább ott, ahol abbahagyták.

Tizedik fejezet

Sziasztok!
Meghoztam a frisst, remélem, tetszeni fog. Az előzőekhez képest, ez sokkal hosszabb lett :)
Jó olvasást!


Ray próbált nem a doki testére gondolni, miközben zuhanyozott, de mindig előkúszott valahonnan a testének a látványa abban a köpenyben. Látszott rajta, hogy próbálta elrejteni a domborulatait, de nem végzett alapos munkát, a kerek, feszes fenekét nem tudta elrejteni, ami őrjítően ringott, miközben dühösen távozott a szobából. El sem tudta képzelni, mekkora kínok közepette hagyta ott a férfit.
Felnyögött, mikor újra maga elé képzelte a képet. Jó, ideje abbahagyni a tusolást.
Elzárta a vizet, és a törölközőért nyúlt, amit Astrid hagyott neki itt. Ölére pillantott, bár, anélkül is tisztában volt az állapotával.
Végzett a fürdőszobai teendőivel, végül belebújt a kölcsönkapott nadrágba. Vajon honnan lehet ilyene a lánynak? Hülye állat, fedte magát, Astrid csinos és szexi nő, miért is ne lehetne neki barátja? A gondolatra elborult a tekintete, senki sem nyúlhat a dokihoz, csakis az övé! Megöli azt, aki hozzányúl!
Más gond is volt a nadrággal, nemcsak az, hogy valaki másé volt, farka tábort vert a pamutanyagba. Olyan volt, mint egy nagy jelzőtábla. Bár, tetszett neki a lány elpirosodó tekintete a kétértelmű megjegyzéseire, de nem akarta, hogy feszélyezve érezze magát. Főleg, mert nem akart,,kiéhezett kandúrmacskának” tűnni. Bizalmat akart, amit igencsak elcseszett, mikor megpróbálta erőszakkal ráerőltetni magát.
De nem tudott mit tenni, pucéran sem fekhet a nő mellé, ruhában meg úgyszintén.
Végül kiment a helységből, és halk, puha léptekkel a doki szobájába lépkedett. Nem akarta felébreszteni, ha elaludt.
De nem aludt.
Ahogy megérezte a férfit maga mögött, kirobbant az ágyból, mintha a Pokol nyílt volna meg alatta.
- Hogy képzeli?!
Zilált, kusza haja a szemébe lógott, egy ideges kézmozdulattal kisöpörte az arcából a rakoncátlan tincseket.
- Én hozom a szabályok – vont vállat.
Csak maga mellett akarta tudni a lányt, most legalábbis nem akart semmi olyat.
- Tessék? Na, ne nevettessen már! Menjen át a másik szobába! – utasította őt, és az ajtó felé mutatott. Most követte el a legnagyobb hibát, ugyanis, Ray, utálta, ha utasítgatták és közben mutogattak is hozzá. Ez olyan felsőbbrendűnek tűnt, amit csak az apja engedett meg magának. – Aludjon ott!
- Rendben – mondta összeszorított fogakkal. A terv változott, most kell a nő! Méghozzá azonnal, le kell vezetnie a feszültséget valahogy, amit keltett benne.
- Hát jó – A doki furcsállta, látszott rajta, hogy nem számított ilyen könnyű csatára. Ray felkelt, és már nem zavarta a méretes erekciója, ami vonzotta a lány tekintetét. Ahogy várta, megjelentek a piros foltok a lány arcán.
- Akkor viszont te is velem jössz, csak hát, ami ott fog történni, annak nem sok köze lesz az alváshoz – vigyorgott sunyin, és elkapta Astrid karját, majd az ajtó felé kezdte húzni.
- Nem! – megvetette a lábát, és egy tapodtat sem mozdult. Ray nem habozott, felkapta a nőt, és elindult vele. – Ne! – sikította. Már megint elveszítette a józan eszét, és agresszívan bánt Astriddal. A francba! Megfordult, és visszavitte a szobájába.
- Bassza meg, bocsáss meg – letette az ágyra, majd letérdelt elé, és a kezébe fogta az arcát. Meg sem mozdult, ott ült, mint egy sóbálvány. Rémület tükröződött szürke szeméből.
- Egy nap alatt másodjára próbálnak megerőszakolni – mondta lassan. – Tuti, rossz csillagzat alatt születtem.
- Lehetséges, de a gond, hogy már megint elborult az agyam. Sajnálom!
- Már megint ez a szó! Semmit sem fed, nem lehet meg nem történtté tenni ezáltal a dolgokat! – szipogta. – Túl sokszor hallottam már ezt! – Lerázta Ray mancsait az arcáról, és elfordult.
Ray lefagyva állt az ágy mellett, és nézte, ahogy Astrid magára rántja a takarót, majd elfordult tőle. Ray követte, mögéfeküdt, és átölelte. Astrid hitetlenkedve megfordult, és nagyot szusszantott.
- Semmit sem csinálunk, aminek köze van a testnedveink elvegyítéséhez! – közölte.
- Oké, egyébként, az csak a vendégszobához jár –mosolygott.
- Huh, megnyugodtam – grimaszolt.
Mivel Ray nagyon is értett a kiskapuk megtalálásához, kioldotta a nő köntösének övét, aki erre megfeszült, és dühtől szikrázó tekintettel meredt rá.
- Nem! – rácsapott a matató, tapogatózó kézre. Rayt nem zavarta az enyhe bizsergő érzés, dévajul mosolygott, közben széthúzta a köntöst, így szabad utat adva a szemének és a kezének. Lehúzta az őket fedő takarót, és tekintetével bebarangolta a nő egész testét. A sötét ellenére nagyjából ki tudta venni, látta a kacér hálóinget, az alatta domborodó mellének kecses ívét, lapos hasát, és nőies csípőjét.
- Ó, Istenem! Gyönyörű vagy! – sóhajtotta.
- Ugyan már! Nálam százszor szebb nőket is láthattál már – húzta össze magán a köntöst, aztán a takarót.
- Nem, ez nem igaz. Tény, hogy sok nőt láttam már ruhában és anélkül, de te vagy az első, akit hálóingben. És határozottan állítom, nálad szebb teremtést még nem láttam!
- Túlzol. Csak a bugyimba akarsz bejutni – mondta.
- Aha. Ez tény, de ha tényleg csak ennyit akarnék, már rég letéptem volna rólad, széthúztam volna a combod, és keményen megdugtalak volna – Ray hallotta, ahogy eláll hálótársának a lélegzete a durva szavaktól. Muszáj volt ezt közölnie vele, különben nem hitte volna el, tényleg gyönyörűnek tartja őt. Miért kételkedik ebben?
- Jó éjszakát! – mondta Astrid, majd átfordult a másik oldalára.
- Neked is, szépségem!



Egy nappal később ismét ugyanott voltak. Astrid az ágyban várta Rayt, aki a fürdőszobában volt. A tegnap esti szavaira megpattant valami Astridban. Azt mondta, tetszik neki, sőt gyönyörűnek nevezte. Egész nap szárnyalt, de nem mutatta ki, közömbösen viselkedett a férfival, hárította a közeledését, közben magával, a józanabbik énjével vitatkozott.
Rájött, feleslegesen hárítja a férfit, csak energiapocsékolás. Ehelyett jobbat talált ki. Négy éve, hogy Kevin elhagyta, és hát hét éve nem feküdt le senkivel sem. Úristen, hogy bírta ki idáig? Sőt, egyedül Kevinnel volt szexuális kapcsolata, csak a kis homival ismerte a szexet, és nem volt az igazi vele. Jó, pár kivétel azért volt, de a többi… Üres próbálkozások tucatja. És most, itt volt egy ízig-vérig férfi, aki imádja őt, és nagy valószínűséggel nem a saját neméhez vonzódik, miért is ne használja ki? A pasas lenyugszik, nem kísérti Astrid tovább, és ő pedig kap egy szenvedélyes éjszakát. Hogy ez miért nem jutott hamarabb eszébe?
Ezért felvett egy igazán szexis hálóinget, bevállalta a push-up melltartót a nagyobb cicik érdekében, úgy tervezte, ma még nem veti le a ruháit, csak elbűvöli a pasast. Levendulaszínű köntöse combközépig ért, a színe harmonizált a hálóruháéval és a melltartó-tanga párosítással. A tükör előtt basz-meg-cipővel nézte magát a tükörben, és úgy, a magas sarkakon állva, tényleg gyönyörűnek látta magát. Aztán levette a lábbeliket, és már csak szépnek tartotta magát. A cipőkkel volt igazi.
Állig felhúzta a takarót, most, hogy megtette a lépéseket, és hallotta a fürdőszobaajtó csukódását, inába szállt a bátorság. Már nem tartotta olyan jó ötletnek a dolgot, sőt, egyenes utálta magát érte. Hogy juthatott ilyen az eszébe?
Összehúzta magát, és a száját rágcsálta. Égett az éjjeliszekrényen az olvasólámpa, csak ez világította meg a szobát, aminek budoár hangulata lett tőle.
Ray befeküdt mellé, ma este két takarót készített, de még így is túlságosan közel voltak egymáshoz.
Volt valami a férfi kezében, de nem láthatta, mi az, nem volt rajta a szemüvege. Bezzeg a férfi ördögi mosolyát jól látta! Hogy az ördög vinné el!
- Ugye, szeretsz olvasni, Astrid? – kérdezte.
- Igen – mondta orrát ráncolva. – Miért?
- Mit szólnál, ha ma este kihagynánk azt a rész, hogy majdnem megerőszakollak, és helyette kapnál egy esti mesét.
Ó, ennek nem lesz jó vége, gondolta Astrid. Eszébe jutott a könyv, amit pár hete vett, nem a megszokott olvasmányai egyike volt, hanem teljesen más jellegű. Fülledt. Sikamlós. Pajzán. Nem, azt nem találhatta meg, ugyanis el volt dugva a… könyvtárszobájában. Bassza meg! Lehet, hogy az asztalon hagyta, és Ray megtalálta. Fenébe!
- Ma valahogy nincs kedvem a mesékhez – nyöszörögte.
- Ó, az kár, pedig nagyon jó kis történetet találtam, szépségem. Tetszeni fog. Fordulj az oldaladra – utasította a férfi.
- Miért?
- Mert úgy jobban hozzáférhetek a nyakadhoz – válaszolta.
- Miért? – kérdezte újból egyre vékonyabb hangon. Rosszat sejtett, nagyon rosszat.
- Mert csodálatos nyakacskád van, csókolnivaló.
Astrid az oldalára tekeredett, Ray mögé csusszant, és átmászott a takarója alá. Könyökével megtámaszkodott fölötte, Astrid felöli üres részre tette azt a bizonyos könyvet, amit soha sem szabadott volna megtalálnia. Nancy Madore: Megigézve. Na, igen, kellett neki ilyet olvasnia!
- Hm, mit szeretnél, melyiket olvassam, szépségem?
- Ne gúnyolj ki! Tudod, van aki csinálja, vagy beszél róla, mert nem csinálja, és van olyan, aki olvas róla.
- Sosem gúnyolnálak ki, drága Astridom, örülök, hogy ilyen világi nő vagy, én pedig azt kérem, ne szégyelld. Felnőtt nő vagy…
- Ha azt mered mondani, hogy egészséges szexuális vággyal, vagy kíváncsisággal össze foglak zárni az anyámmal! – sziszegte. Ray csak nevetett. Rajta. A fene essen ebbe az angyalba!
- Igaza van, bölcs anyukád van - jegyezte meg.
- Csak sok sorozatot néz, és a szabadideje is ugyanennyi – fintorgott.
- Nos, akkor elkezdhetem végre?
- Hajrá, Andersen!
- Különleges kívánság, vagy válasszak én? – kérdezte.
- Válassz te – mondta. Kíváncsi volt, hogy melyiket fogja felolvasni.
- Hmmm, - kinyitotta a könyvet, és végigböngészte a tartalomjegyzéket. – A Macska és az Egér lesz, oké?
- Aha – Ez volt az ő személyes kedvence is.
- Egyszer volt, hol nem volt…
- Nem is így kezdődik!
- Csitt! Mivel Andersent akartál… Na, szóval ott tartottam, hogy… - Folytatta. Elolvasta a szerzői megjegyzést, az ismertetést, majd belevágott a mesébe. – A mesém kezdetén az Egér egy falba fúrt kis lyukban húzta meg magát a Macska világában. A legújabb egérdivat szerinti könnyű rongyocskát viselt, – Finoman megrángatta Astrid hálóingjének a kényes anyagát. – amely alig fedi testét. Ó, mamám, tényleg alig van rajtad valami! – kukkantott be a takaró alá. – Khm, lázadó természete miatt mégis viszonylag biztonságban tudhatja magát a Macskától, mivel ezt a hozzáállást annak fajtája hidegvérű gonoszságként értelmezi. A Macska viszolyog tőle, és ez tökéletesen megfelel az Egérnek. (…) – Hová lesznek azok a félelmetes, erős macskák, amikor egy gyenge kisegér haragjával állnak szemben? Könnyedén megmenekülhetek a nővéreim sorsától, egyszerűen csak ellenségesnek kell lennem a macskákkal. Ismerős?
- Nem, én nem menekültem meg a ,,nővéreim” sorsától, voltam férjnél, nem jött be – fintorgott.
- Pszt! Gyűlölte a kiszolgáltatottságát, hogy a macskák uralta világban sosem értik meg, nem tisztelik az intelligenciáját, az érzékenységét. (…) Dölyfös, megvető arckifejezést öltött, amikor hallotta, hogy újabb macska közeledik. (…) Igyekezett higgadtnak mutatkozni, miközben a Macska megállt a bejáratnál, és pillantását ráérősen végigjáratta az Egér testén. – Ray lehúzta róluk a takarót, és kioldotta a köntöst. – A fenébe, te nő, egyre kevesebb ruhát viselsz! – Ő is végigmérte, kényelmesen elidőzgetett a tekintete rajta.
- Folytasd!
- Ööö, Milyen jogon hiszik azt a macskák, hogy ilyen otromba módon fixírozhatják az egereket? Hogyan jutott idáig a világ? Persze, ha ő olyan volna, mint a többi egér, megtiszteltetésnek kéne éreznie, hogy felkeltette egy Macska figyelmét. (…) Szokatlanul jóképű- állapította meg kelletlenül. Manapság meglepő egy Macskától, hogy adjon a külsejére. Általában olyan durvák és ápolatlanok, hogy még a közelükben tartózkodni is kellemetlen. Persze, a legtöbb Egeret annyira lefoglalta a saját külseje miatti aggodalom, hogy észre sem vette, hogy a macskák meg sem érik a fáradtságot. Mindazonáltal ez a Macska a ritka kivételek közé tartozott. Ez azonban eggyel több ok volt arra, hogy az Egér nagy ívben elkerülje, mivel a jóképű, khm, Macska még veszélyesebb, mint a tomposak. (…) Amikor a Macska magabiztos arcára pillantott, az Egér megállapította, hogy ennek a Macskának egyetlen szavára egerek százai ugranának egy szempillantás alatt.
- Inkább ezrei – jegyezte meg Astrid. Beleborzongott, hogy a többi nő, mi mindennel bombázhatja a férfit.
- (…) De lehetetlen volt nem észrevenni a dús szemöldököt, a kackiás bajuszt és a hibátlanul faragott vonásokat, amelyek mérhetetlen önbizalmat és nyugalmat tükröztek. Izmos teste egyedülálló kecsességgel és könnyedséggel mozgott. (…) Az Egér meglepetésére a Macska elmosolyodott, aztán lassan bedugta a mancsát az egérlyukba. Nagyon óvatosan, hogy ne érintse a bőrét, egyik karmával felhajtotta az Egér testét fedő rongyot, egészen a válláig. – Ray megismételte az olvasottakat. Astrid pupillája tányér nagyságúra tágult, majd rácsapott a férfi kezére, aki kocsányon lógó szemmel bámulta a testét. – Az Egér dühös sziszegéssel ütötte félre a kezét.
- Nagyon vicces vagy – Astrid visszarántotta a lenge anyagot a testére, és dühösen bámult a férfira.
- (…) – Hogyan próbáljuk ki? – Talán egy csókkal- javasolta végül a Macska, miután hagyta, hogy az Egér gondolatai elkalandozzanak. (…) Az Egér immáron magabiztosan vetette hátra a fejét, hogy a Macska megcsókolhassa. (…) A Macska ajkai olyan közel voltak hozzá, hogy majdnem súrolták az Egér száját. – Nos- suttogta végül-, hová szeretnéd? – Mit? – suttogta az Egér. – A csókot – felelte amaz. – Mit szeretnél, hová adjam azt a csókot? (…) – Hogy lehet, hogy én, a parancsolod, szolgállak téged, rabszolgámat? – (…) A Macska mindazonáltal nem várta meg a választ. Gyors mozdulattal az Egér fenekére csapott: - Fel, rabszolga! (…) A Macska a saját lakásába vitte az Egeret, amely természetesen sokkal nagyszerűbb volt, mint az ő kis falba vájt egérlyuka. (…) Bizonytalanul és izgatottan a Macskára nézett. – Annyit kell hát tennem, hogy itt maradok veled, anélkül, hogy- Elhallgatott. - … anélkül, hogy… - Anélkül, hogy megvallod az irántam érzett valódi érzéseidet? – segítette ki a Macska vigyorogva. (…) Közelebb lépett hát hozzá, és az állánál fogva felemelte az arcát. A pillantásuk összekapcsolódott. Elhatározva, hogy elnyeri a szívét, a szájára hajolt. Elszántan, hogy megnyerje a játékot, az Egér szája forrón tapadt a Macska ajkaira – Ray elhallgatott, mély, érzéki hangjának hiánya ürességet keltett a szobában. Feszülten bámult Astrid enyhén szétnyílt ajkára, engedélyt kérve a csókra. Itt az idő, gondolta magában Astrid, most vagy soha!
Aprót biccentett.
Ray nem habozott, Astrid egész teste beleborzongott az apró, puhatolózó csókba, ami kezdett elmélyülni. Ajka megnyílt a követelőző nyelvnek, magához húzta a férfit, aki időközben fölötte térdelt. Átkulcsolta a derekát, ölét a másikéhoz dörzsölte. Mennyei érzés volt. Szenvedélyesen ölelték, falták egymást, a könyv hangosan csattant a padlón, Ray keze elkalandozott Astridon. Felcsúsztatta a hálóingjét, forró tenyere mentén bizsergett a bőre. Becsúsztatta a finom selyem alá, érzékien körözött a felhevült bőrön. Itt az idő, gondolta Astrid, állj. Stop, stop!
Elfordította az arcát, ezzel megszakítva a csókot.
Zihált, miközben elhúzódott, és megigazította a ruháját.
- Azt hiszem, kellőképpen elálmosodtam már – mondta vontatottan. Ray keserűen felnevetett, és legördült róla.
- Ó, bébi, első nő, aki ezt mondja nekem csókolózás után!
- Jó éjszakát!
- Egy bestia vagy!
- Aludj jól! – mondta Astrid, majd kárörvendően elmosolyodott.

Kilencedik fejezet

Sziasztok!
Hosszabb kihagyás után újra jelentkezem :) Ezentúl rendszeresen, csütörtökönként jön majd a friss, ha minden jól működik.
A fejezet rövid lett, bocsánat.
Jó olvasást!


Alden fel-alá járkált a barlangbeli ,,tanácsteremben”. Semmi jelét nem mutatta annak, hogy mennyire zilált lelkiállapotban van, nem sokszor mutatta ki az érzéseit, még ha egyedül is volt. Ez legyengítette, ő pedig nem akart gyengének tűnni.
Ray, az egyik Őrző, megint a farka után ment, és nem jött vissza. Remélte, hogy megéri a nősténye azt, amit kapni fog tőle. Mivel Sterling szerint emberről volt szó, törvényellenes velük hosszútávon kapcsolatot kialakítani- az Őrzők részéről, a többi halhatatlan azt csinált, amit akart. De az az átkozott kurafi most megszegte ezt a szabályt, és kockáztat, amiatt a nő miatt. A fenébe!
Raynek meg kéne házasodni, főleg hogy már elég időt eltöltött a társával való keresésben. A testvérei közül egy sem élt már, egyikük lánya, Devina állt a legközelebb rokoni kapcsolatban vele. Minél előbb utódokat kell nemzenie- bár, saját magának sem volt még utódja-, mert várható, hogy elhalálozik. Ronda dolog ilyet gondolni, de olyan időket éltek, amikor minden eshetőségre fel kellett készülni, Raynek biztosítania kellett volna már a helyét az Arkok tanácsában, ahol a legrégibb angyalnemzetségek leszármazottai foglaltak helyet, mint Alden. Igaz, ő már elmúlt kétezer is, és Ray csak háromszáz éves volt, de amilyen forrófejű, gondolnia kéne erre is. De nem gondol, sőt a gyűlésekre sem jár, aminek nagy visszhangja volt az utóbbi időben.
Az asztalán lévő dossziéban volt Astrid Calebow aktája, aki egy bukott angyal volt. Nagyvalószínűséggel Ray azt sem tudja a nőről, hogy a szülei ölték meg az apját. Vagy legalábbis ezt beszélték… És hát a pletykáknak néha nagyobb az igazságtartalmuk, mint amit a két szemével lát az ember. Szóval, érdemes odafigyelni a szóbeszédekre. Nagy fegyver volt ez az információ a kezében, olyasmi, amivel bármikor előrukkolhat, ha a kapcsolatuk hosszadalmasra sikerülne.
Belelapozott a mappába.
Astridnak mosolygós arca, és okos füstszürke szeme volt. Teljesen hétköznapi nő. Miért pont ővele állt le Ray? Nem is az esete!
Csak remélni merte, hogy nem követ el semmi ostobaságot, amivel feszélyeztetné a halhatatlanokat.
Az ajtó kinyílt, és Soteria bájos arca jelent meg. Gyönyörű nő volt, ügyes harcos, de nem foglalkozott a férfiakkal. Amióta ismerte, húsz éve, semmilyen afférja sem volt, ő volt az Őrzők közül, akiről nem lehetett pletykákat hallani. Csendes, visszafogott nő, aki csak akkor beszél, ha kérdezik, és ami a legfontosabb, halálos. Tökéletes harcos.
- Alden, Kheirosz elment – mondta alig észrevehető francia akcentussal. Alden mélyet szusszantott, ez várható volt.
- Simán kisétált? Nem hagyott üzenetet vagy valamit? – kérdezte, és a hosszú, húszszemélyes asztalra pillantott, amin egy mappa árválkodott. Gyorsan lecsapta a fedelét, nem mintha Soteria kíváncsiskodna. A nő megállt a csukott ajtóban, és egyenes ránézett. Világoskék szemei érzelemmentesen, hűvösen csillogtak. Nem lehetett semmit sem leolvasni az arcáról.
- Csak elment. Gondolom, már meg van nélkülem is, elég neki már a normális vér is – vont vállat.
Az elmúlt egy évben Soteria táplálta a vámpírt, aki gyorsan visszanyerte az erejét a vámpírnő vérének köszönhetően. Több ezer évig éhezett, nem mondott semmit a fogva tartásáról, hogy miért van életben, vagy miért zárták őt is el. A fene tudta, a férfiban elkattant valami, ami érthető volt. Soteriától újult erőre kapott, mivel ő is vámpír volt, így a vére táplálóbb. Vagy valami ilyesmi. Jó pár évet megélt már, de még most sem mindent értett a halhatatlanokkal kapcsolatban. Hogy lehet egy ,,halott” lény vére táplálóbb egy élőnél? A fene tudja, nem ez volt a lényeg, hanem hogy az őskövület túlélte.
Soteria megköszörülte a torkát, visszairányítva magára a figyelmet.
- Van még valami.
- Akkor mondd, nem érek rá egész nap – morogta.
- Az Orákulum, meghalt
Alden dühödten az asztalra csapott, ibolyakék szemei szikráztak a dühtől. Soteria pár centivel közelebb araszolt az ajtóhoz. Nem, tényleg sokatlan volt tőle ez a fajta viselkedés, mindig higgadtan tudta kezelni az érzelmeit.
- Mi történt? – csikorogta.
- Megmérgezték – mondta.
- Hogy mi? Attól nem halhatott meg!
- Nem hétköznapi méreggel, boszorkány által készített főzet lehetett. Conrad talált rá, még mondott valamit, egy nevet.
- Milyen nevet? – kérdezte türelmetlenül. Aztán rájött, mikor Soteria ráncolt szemöldökkel bámult felé. – Ó, igen, az utódjáét. Ki az?
- Reena Collins. Az emberek világában él, utánanéztem. Egy nimfa, vagyis félig az.
- Ó! Egy újabb faölelgető? Remek, csak ez hiányzott! Egy tapasztalatlan, hippi, aki az sem biztos, hogy tud magáról. Jól állunk – grimaszolt. Egy nimfa! Hogy utálta ő azokat az apró, vihogó, kacarászó tündeszerű nőket- vagy férfiakat.
- És a legfontosabb, védtelen.
- Ha teljes a létszám, összehívok egy gyűlést.
- Ray hol van? – kérdezte Soteria. Aztán kijavította magát. – Már, ha szabad kérdeznem.
- Valaki ágyában – fintorgott.
Soteria bólintott.
- Garrett pár nap múlva visszajön, a lányával tölt pár napot. Sterling nem tudom, hogy mikor jön pontosan, Maia rosszul lett, Connorhoz kellett vinnie. Damien elutazott valahová.
- Remek, akkor addig is, vigyázz te a nőre – Soteria biccentett, majd várt. – Ennyi, most menj.

Nyolcadik fejezet

Tűhegyes szemfogai átszúrták a vékony, napbarnított bőrt, mohó kortyokban szívta magába az éltető folyadék. Lassan egy éve, hogy ezt tette már, minden nap táplálkozott, gyakran halálig kergetve az illetőt. De még mindig nem csillapodott az éhsége. Nem is csodálkozott rajta, több ezer éve rohadt már a barlangban vér nélkül. Átkozott Istenek!
A szobában fél sötét uralkodott, csak egy gyertya fénylett a masszív komódon. De ez elég volt ahhoz, hogy lássa Silvia gyönyörtől eltorzult arcát, és szemét. Bár, sötétben is ugyanilyen jól látott Agorosz, mégis, a szokás az szokás. Silvia tudta, ha nem megy át a vizsgán, megbukott. Nem lesz második lehetősége, hogy bizonyítsa hűségét, talpraesettsége már bebizonyosodott, mikor rátalált a barlangban, és megállította, mielőtt szárazra szívta volna.
Nem, most a hűségét kellett bizonyítania. Tudta, hogy akármelyik pillanatban eltörheti a kecses nyakát, csak egy pillantás a szemébe és… De nem történt semmi. A nő átment a vizsgán, mázlista.
- Nos? –kérdezte rekedt, vágyakozó hangon. Agorosz felemelkedett róla, és hátradőlt a kanapén.
Vállat vont.
- Tehát igen? – búgta, és felült a vámpír ölében. Kéjesen kinyújtózott, úgy fordulva, hogy a gyertyafénynél átsejtetődjön rövid, átlátszó pongyolája. Nyakán lévő ikersebből vékonyan folyt a vére, még nem zárta le őket.
Bólintott.
Tökéletes a célnak, bármire hajlandó lenne, csakhogy életben maradjon. Ezelőtt Ivan szajhája volt, de ő volt az első, aki csatlakozott hozzá, mikor látta, Ivánnak már annyi. Szóval, óvatosnak kell lennie vele.
Villanásnyi idő alatt megragadta Silvia haját, és leteperte a kanapéra, nyakát oldalra biccentette, így még jobban látszódott a nyakán lévő kékes ér. Ránehezedett, nem érdekelte a nő kényelme, különben sem szerette az olyan nőket, mint ő. Kétszínű, és alávaló.
- Ha bármit elcseszel, bármit is, nagyon megbánod – morogta fenyegetően. Nehezére esett a beszéd, bár asszimiláció lényegesen gyors a halhatatlanoknál, mint nála is, mégis furcsa volt nem a saját nyelvét használni.
Gondolkozás nélkül belemart a torkába, ezzel jelezve, az ő kezében van az élete. Silvia felsikoltott, most nem gyönyörében, megpróbálta lelökni magáról a férfit, de nem tehetett ellen semmit. Nála volt az irányítás.




Astrid soha életében nem csipkelődött, vitatkozott, hangoskodott ennyit, mint a vacsora alatt. Mindenen összekaptak Mr. Óriással, provokálták egymást, szinte versenyeztek azon, kidobja be hamarabb a törölközőt.
De nem csak ettől volt feszült a konyha. A levegőben ott vibrált a szexuális feszültség, amit mindketten ontottak magukból. De ugyanakkor félt is tőle. Egy halhatatlannal van dolgai, aki, mint bizonyította is, simán meg is ölheti szex közben. Ráadásul nem tűnt olyan pasasnak, aki eltűri, ha visszautasítják. Astrid mégis ezt tette, mindenegyes alkalommal, mikor Ray megérintette őt. Pedig nem akárhogy tette! Apró érintkezések voltak ezek, de mégis… mintha egész testével, lényével hozzáért volna.
És ha tényleg igaz, amit a férfi mondott? Kívánja? A tetteiből következtetni tudott, talán nem egy csaló, de hogy lehet biztos ebben? Már megütötte egyszer a bokáját, és eddig szentül hitt benne, többet nem fog férfival közelebbi kapcsolatba kerülni. De itt van ő… Akiből árad a férfiasság, aki úgy néz ki, mint maga a megtestesült érzékiség, gyönyör. Hogy tudtak az Istenek egyáltalán ilyet alkotni?!
Astrid enyhén megrázta a fejét, hogy kikerüljön a férfi bűvköréből, életében nem gondolt még ennyi jót egy hímnemű egyedről sem, totálisan megzakkant.
Mikor végeztek a pizza elpusztításával, Astrid felállt, leszedte a tányérokat és a mosogatóhoz vitte őket. Ray is felkelt, segíteni akart neki, persze, ezzel nem tesz semmit sem meg nem történté, de Astrid nem hagyta, csúnyán ráförmedt, és elküldte.
Alaposan elmosta a tányérokat, majd betette őket a mosogatógépbe, majd letakarította a konyhapultot, az asztalt, mindent a helyére tett, majd ellenőrizte, minden a ott van-e, ahol lennie kell – kétszer is.
Majd megfeledkezve ,,vendégéről” a nappaliba indult, csakhogy Ray az ajtóban állt, és figyelte minden mozdulatát.
- Elnézést – próbálta kikerülni, de az egész nyílást betöltötte a férfi, aki meg sem mozdult. Be volt zárva a kis helységbe. A klausztrofóbiája kezdett kialakulni. És nem csak a konyhai bezártság miatt, egész nap ki sem mozdult a házból-kivétel a pár másodperces szökését-, szóval, ez is megtette a hatását.
- Van riasztó a házban? – kérdezte váratlanul Ray. Astrid homlokán gondolkodó ránc jelent meg. Miért érdekli ez a férfit?
- Van – felelte. – Számíthatok látogatókra? Talán jön még több huligán is?!
- Kapcsold be!
- Máris, főnök! – Astrid a berendezés paneljén vacakolt, majd pár perc múlva aktiválta a ketyerét.
Ray a nappaliba vonult, és leült a kanapéra, majd áthatóan tanulmányozni kezdte őt. Annyira zavarba ejtően, nyíltan, mintha csak egy kiállítási tárgy lenne.
Astrid megköszörülte a torkát, ezzel az arcára irányítva a férfi figyelmét.
- Elmegyek zuhanyozni – jelentette be. – Egyedül – tette hozzá, mikor látta Ray csillogó tekintetét.
- Hát persze – vigyorgott sunyin a fickó.
- És nem peep showt adok elő, szóval… a kulcslyukon való leskelődést sem csípem.
- Hát persze! Mit gondolsz rólam?! – Olyan ártatlan képet vágott, mintha tükör előtt gyakorolta volna. Ez túl gyanús volt.
Astrid nem törődött vele, végül is ha meg is látja teljes valójában, legalább lerázhatja.
Felment az emeleti fürdőszobába, de eszébe jutott valami. Valakiről megfeledkezett. Pandora. Biztos, szétszedte már a szobát.
A kutyának nyoma veszett. Kinézett a kitört ablakon, és nem volt sem a teraszt fedő vékony cserepeken, sem a vékony járdán összetörve, de még a kertben sem látta. Hol lehet ez a kutya? Nyílt a bejárati ajtó, Pandora hangos csaholása az emeletre is felhallatszott. Astrid a lépcsőhöz rohant, áthajolt a korláton, és leselkedett. A kutya barátságosan, mintha nem is pár órája próbálta volna átharapni Ray bokáját, ugrált és dörgölőzött a férfihoz.
Remek. Újabb lény esett áldozatul a fickónak Bár, Pandora érdekállat volt, így hát ő nem számított.
Morgolódva ment a fürdőszobába.



Tudom, tudom, nagyon rövid lett, ezer bocsi miatta :(
Hír: a legközelebbi friss csak márc. 4-én lesz, bocsi emiatt is, de felvételire kell készülnöm :/ Ha hamarabb kész leszek, akkor teszek fel természetesen.
És lesz meglepi is!
Novella:)

Hatodik fejezet

Astrid összekuporodva ült a fal mellett, felhúzott térdeit átkulcsolta, félszemmel az ajtót figyelte. Zokogása alábbhagyott már, de a testét még mindig rázta a reszketés.
Egy állatot engedett be az otthonába, tudta, hogy vigyáznia kellett volna vele, hisz tele volt szúrt sebekkel, amit biztosan okkal kaphatott. Igaz, hogy az Őrzőknek az lett volna a feladata, hogy vigyázzanak a hallhatatlanokra, de minden bizonnyal ez nem vonatkozott a bukott angyalokra.
Majdnem megerőszakolta az a szemét…
Látását könnyek homályosították el, ahogy arra gondolt… Úristen! Meg is ölhette volna közben, hisz halhatatlan!
Pandora a lábához dörzsölőzött, közben nyüszítő hangot hallatott. Megcirógatta bozontos buksiját, és az ölébe vonta. A kutya pofájára volt írva, mintha azt mondaná,,de ez nem változtat semmin a köztünk lévő viszonyon”.
Hintáztatta magát, míg le nem csillapodott, majd felkelt, és kinézett az ablakon. Ha ki tudna mászni az ablakon, egyenesen a teraszt fedő tetőre érkezne, és talán el tudna menekülni. De még így is magas volt, három méterre lenne még onnan is a földtől. Nem baj, meg kell próbálnia.
Letette Pandorát, felvett egy pulóvert, kint viharos szél fújt. Remek, a legjobb idő egy kis akrobatikához. Megpróbálta kinyitni az ablakot, de az csak nem akart engedni az erőszaknak. Rángatta, próbálta felfeszíteni, de beragadt. Megpróbálta a többi ablakot is, de azok sem engedtek.
- A francba! – rúgott bele az ágyba. Éles fájdalom sugárzott végig az egész lábfején. Sziszegve kapott felé, majd eldőlt az ágyon.
A kín, ahogy jött, úgy el is múlt, felpattant az ágyról, és az ajtóhoz rohant. Megpróbálta elfordítani az ajtógombot, de nem nyílt ki. Nagy volt a kényszere, hogy gyerekesen püfölni kezdje, és hangosan fenyegetőzzön. A pasas úgy sincs a környéken. Lehetséges, hogy épp most fosztja ki a házat.
Hogy lehetett ekkora idióta, miért kellett hazahoznia, és segíteni neki?!
Igen, mindig a jó szíve sodorta bajba. Mindig ő húzta ilyenkor a rövidebbet, mindig meg is fogadta, többet nem fog könnyen ugyanabba a hibába esni.
Lecsúszott a fal mellett, és várt. Mást nagyon nem tud csinálni. Ha még itt van az angyal, akkor egyszer csak ki kell engednie. Ha meg nincs, sötétedéskor kitöri az ablakot, és meglóg.



Ray fel-alá sétált a nappaliban. Kezdett alkonyodni, és még mindig nem érkezett meg Sterling a kért holmikkal. Miután lecsillapodott, felhívta a fickót, hogy hozzon ruhákat, és valami kaját-mivel semmi ehetőt nem talált a házban. Ennek már közel három órája… Azért kért pont tőle szívességet, mert talán, ő a legkevésbé pletykás az Őrzők közül.
Harmonikus párkapcsolatban élt társával, Maiával, aki egy szibilla volt, és mintha lefénymásolták volna őket, úgy hasonlított a személységük. A lehető legtökéletesebb pár volt, akit ismert. Hamarosan meg fog születni a közös gyermekük is.
Már megint az irigység…
Fájón megfeszült az állkapcsa, nem lehet annyira elfuserált, hogy az egyik legjobb barátja boldogságát irigyelje! Ellazította az arcát, és próbált nem erre gondolni.
A házat megvilágította a felhajtón megálló Maserati fényszórói, az egész szoba fényárban úszott. Ray a bejárathoz ment. Sterling kopogtatott, Ray egyből ki is nyitotta, de meg is bánta, a túloldalon álló fickó arcára kiült a döbbenet és a vigyor. Hangosan felhördült, és ellépett az bejárattól.
Sterling bejött, behúzta maga mögött az ajtót.
- Szexi – nyöszörögte két nevetés között a férfi. – Remélem, megéri a hölgy, hogy egy életre a nevetség tárgyává válj, ugyanis ez a külső igencsak Facebook gyanús… – Előkapta a farzsebéből a mobilját, és lefényképezte vele. Ray morogva kapott a készülék után, de csak a levegőt markolta.
- Kapd be! – vicsorogta, majd megindult a konyha felé. Kikapta az Őrző kezéből a sporttáskát, és felöltözött. Minden benne volt, a gyors és kényes helyzetekre tartogatta a táskát a csomagmegőrzőben. A bankjegyköteget visszadobta a táska mélyére, alágyűrte a maradék ruhakupac alá.
- Egyébként mit keresel itt? Nem rád vall, hogy hosszabb távon terveznél…
- Elkaptak. Agorosz rám küldte a vérszívóit, hogy ,,ijesszenek” rám – terelt.
- Hol? – váltott Sterling.
- A Thundertől pár saroknyira. Szabályosan kibeleztek, és nem most átváltozott bébi vámpírok voltak, igazi nehézfiúk, bérgyilkosok, csak vámpírokból.
- Huh, hogy úsztad meg?
- Mondom, csak figyelmeztetésnek szánták – vont vállat.
- Basszus – sziszegte. – Akkor vége a nyugodt, vihar előtti csend állapotnak, ugye? – dúrt bele szőke kakastaréjába.
- Azt hiszem – gombolta be a fekete inget. – Szólj a többieknek, vigyázzanak!
- Nem jössz? – kérdezte Sterling.
- Nem, van még valami, amit el kell intézném.
- Inkább valaki… Megéri? Alden nem örül, hogy távol maradsz.
- Elérhető leszek – mondta, és kihúzta Sterling zsebéből a mobilját. A másik csak fintorgott, elúszott Ray portfóliója…
- És ki a nő? – Ray ,,semmi-közöd-hozzá” arcot vágott, Sterling visszavonulót fújt. – Oké, oké.
- Max egy-két napról lesz szó.
- Ahaaaaa. Hoztam kaját is, kint van az autóban – mondta, majd intett, és a két férfi kivonult az éjsötét Maseratihez. Ez a kocsi volt a második felesége, imádta, babusgatta. Maiának van oka a féltékenykedésre. A három pizzás doboz alatt egy szétnyitott újság hevert. Sterling megpaskolta a sötét jármű csillogó oldalát, és büszkén végigsimított rajta.
Sterling miután átadta a dobozokat, és kapott egy sürgős hívást a nőjétől, miszerint sürgősen cukorra van szüksége, elment.
Rayre már megint rátört a féltékenység. Bárcsak…
Egy nagy csattanást lehetett hallani, majd azt követően egy hangos puffanást és jajveszékelést. Astrid!
Teljesen megfeledkezett a nőről, aki egész nap be volt zárva a szobába. Hogy lehetett ekkora marha?! Átkozódva futott át a pázsiton, majd megdöbbenve bámult a terasz előtti fűre. És nem a káromkodó nő döbbentette meg, hanem az, hogy az üveg négy részben esett le, és nem tört darabjaira. Felvette az egyik ilyen darabot, és mosolyogva figyelte. Biztonsági üveg.
Astrid feljajdult előtte, egyből minden figyelme a nő felé irányult. Félig ülő helyzetben volt, és a halántékát masszírozta. Mikor megérezte Ray jelenlétét, félelem tükröződött az arcán, majd düh. Na, igen, változatos érzelmeket tud produkálni ez a nő…
Lendületesen felpattant, de abban a pillanatban vissza is huppant, visítva kapott a jobb bokájához.
- Hé! – Ray lehajolt hozzá, hogy segítsen neki, de Astrid félrelökte a kezét, és elhúzódott. Ó, hogy mekkora egy barom állat…
- Hozzám ne érjen! Ez is maga miatt történt!
- Hogy Alcatrazosat játszottál?! Ha vártál volna két percet…
- Újra meg próbált volna erőszakolni?! Kösz, de inkább jöjjön egy törött boka! – morogta a nő.
- Sajnálom – mondta Ray, és a földet tanulmányozta. Ezzel az egy szóval semmi sem volt elrendezve. Sosem szabadott volna így letámadnia őt!
- Sajnálhatja is! Engedjen eeeeeel! – sikította, mikor Ray a kezébe kapta, és a teraszajtóhoz lépett. Az ajtó magától szétnyílt, és bevitte a lányt a nappaliba. Finoman letette a kanapéra. – Ezt meg, hogy csinálta? – kérdezte döbbenten Astrid. A fenébe!
- Hozom a táskáját, maradj itt – tért ki a válaszadás alól. A bőrtáska a konyhában volt, szétnyílva, mintha csak pár pillanata történt volna az ominózus eset.
A nő természetesen nem volt a kanapén. A fürdőszobából matatás és káromkodás hallatszott, nem épp fantáziadús búvóhely, fintorgott.
Ray benyitott a fürdőbe, Astrid háttal neki, a csap alatti polcoknál matatott. A nő észrevette, és olyan gyorsan pattant fel, mintha rosszat csinált volna. A gyors mozdulattól beverte a fejét, és lerántotta a törölközőhalmot a polcról.
Fájón tapogatta a homlokát, majd duzzogva a lábas kádnak dőlt.
Ray belépett a tágas szobába, lehajolt a törölközőkért, és összehajtotta őket, majd visszatette őket a polcra.
Astrid rosszallóan nézte, mit csinál, majd mikor végzett vele, a polchoz araszolt, kivette a frottír anyagokat, és még egybe hajtva őket, színük, nagyságuk szerint betette őket. A megfelelő pozícióba helyezte őket, mindegyik egy sorban állt, majd mindegyiket megérintette, és megszámolta.
Ray kíváncsian figyelte őt, próbált kiigazodni rajta. Úgy látszott, megnyugodott. Mintha a rendezésük megnyugtatta volna.
Astrid a mellette lévő fáslihoz fordult, megtapogatta a bokáját, és elfintorodott.
- Hagy nézzem! – nyúlt Ray a sérült boka felé.
- Nem kell, egyedül is el tudom intézni! – sziszegte a doki.
- Kérem! – Ray leült a lánnyal szembe, és az ölébe vonta a kecses végtagot.
A doki ellenkezni akart, de már nem tudott. Ahogy érintkezett a csupasz bőre Ray meleg tenyerével, bizsergés cikázott végig rajta, és elfelejtette, mit akart.
Ray óvatosan felhajtotta a melegítőnadrág szárát, és lehúzta a sötétkék zoknit. A nőnek kecses, formás vádlija, és aranyos, apró lábacskái voltak. Körmei halványrózsaszín árnyalatúak voltak, tökéletesen apróra pedikűrözve. Egyedül a duzzadt boka nem illett a képbe.
Óvatosan, szakavatottan becsavarta a doki bokáját, finoman nehogy még több fájdalmat okozzon ezzel neki. Közben, akaratlanul is, de simogatta a finom, puha bőrét.
- Kész! – mondta végül, és óvatosan elengedte.
- Köszönöm! – sóhajtotta Astrid.
Kínos csend állt be a fürdőszobába. Ray nem tudta, hogy hogyan vezesse elő, a vendégszeretetét fogja még élvezni pár napig. Ugyanis, addig nem fog meghátrálni, míg meg nem szerzi magának Astridot. A gyönyörűséges Astridot. Mekkora idióta volt, mikor azt gondolta bájos! Talán első látásra annak tűnt, de ha tovább figyelte, alaposan felmérte, meglátta benne a vonzerőt, a szexisséget.
Sötét hajában a barna és vörös árnyalatok váltakoztak a fényre, sűrűn göndörödött, le egészen a háta közepéig. Úgy szeretette volna ismét megérinteni!
De ezt az esélyét már eljátszotta.
Telt ajka felszakadt a durva bánásmódtól, és gyűlölte magát ezért. Hogy csúfíthatta el? Vigyáznia kellett volna rá, ehelyett bántotta.
A szürke szempár kíváncsian méregette, emellett mérhetetlen fáradság tükröződött benne. Majd’ leragadt a doki szeme, lila karikák sorakoztak a szeme alatt.
- Le kéne feküdnöd, álmosnak tűnsz – jegyezte meg. A doki felkapta a fejét, és nem túl nőiesen felhorkantott.
- Hogy szabad legyen a terep? Ne becsülje annyira túl az én erőmet, éberen is el tud bánni velem, már bizonyította – mondta keserű éllel a hangjában.
- Nagyon nem tudok mit tenni, ami változtatna is rajta, csak annyit, hogy sajnálom.
- Sajnálhatja is! – morogta Astrid. Hosszas csend állt be, majd a lány megszólalt. – Bár, valamivel tudna segíteni…
- Mivel? – kérdezte egyből Ray, bekapta a horgot. A doki a füléhez hajolt, és belesúgta:
- Tűnjön innen! Most! – morogta. Ray megköszörülte a torkát.
- Sajnálom, de ezt az egyet nem tehetem!
- Miért? Még hálával sem tartozik, azt is elfelejtem, hogy összevérezte a garázsomat! Az erőszak miatt sem teszek feljelentést! Csak menjen el, és hagyjon békén, kérem! – kiabálta.
- Nem lehet – felelte Ray-, bár megtehetném, de nem tudom!
- Miért? Miért nem hagy békén? – A nő szemébe könnyek szöktek, összehúzta magát a hideg kövön.
- Mert… Kívánlak – Astrid hosszasan bámult rá, okos szemeiben értetlenség tükröződött.
- Ne szórakozzon velem, több száz nőt megkaphatna, ha akarna, csak egy mosolyába kerülne, miért pont én? – kérdezte fejcsóválva.
- Nem tudom. Csak…
- Mi csak?! Látott rajtam egy eladó táblát, és jogot formál most rám? Ez egy kibaszott vicc! Fogadjunk, hogy az anyám és May keze van ebben! Fel is hívom őket, hogy hívják vissza a harcedzett kandúrmacskájukat! Erre nekem nincs időm… –Harcedzett kandúrmacska?! Feltápászkodott a kőről, botladozva támolygott ki a fürdőszobából. Ray is felpattant, ruganyos lépteivel mellészegődött, és kikapta a kezéből a vezeték nélküli telefont.
- Ez nem vicc, semmi humorosat nem találok benne. Amit egyedül érzek, az a vágy, irántad, Astrid! – mormolta.
- Ne hívjon így!
- Nem ez a neved? – kérdezte Ray felhúzott szemöldökkel.
- De igen, viszont nem engedtem meg, hogy a keresztnevemen szólítson! Túl…
- Személyes. Ezen már túlléphetnénk. Főleg, hogy maradok még egy ideig – Astrid megfagyott. Arcán számtalan érzelem tükröződött, düh, harag, félelem, reménytelenség. Majd hirtelen bezárkózott. A füstszürke szempár sem tükrözött érzelmeket.
- Azt hiszem, nem értettem kristálytisztán – rázta meg a fejét.
- Maradok – jelentette kis újból Ray.
- Azt már nem! Most azonnal el fog innen menni! – Kikapta Ray kezéből a telefont, és vadul tárcsázni kezdett. – Halló, rendőrség? – Ray megszűntette a vonalat, üres pittyegést lehetett hallani. – Hogy merészeli?! – csapta le a kagylót a doki.
- Gyorsan. Szóval, mit szólsz egy vacsorához, Astrid? – kérdezte.
- Mi? Na nem, ezt most hagyja abba! Engem hagyjon ki az egészből!
- Nem lehet, te vagy a középpontban! Miattad történik minden – mondta Ray mélyebb hangon.
- Miattam?! Már megbocsáss, de tudtommal nem én akaszkodtam rád, pont fordítva történt a dolog – dohogott tovább. – És tudtommal, nem én erőszakoltam majdnem meg magam!
- Nem lehetne az egészet elölről kezdeni? – nyögte.
- Nem! – mondta határozottan Astrid. - Ez nem így megy, semmit sem lehet újrakezdeni! És az első benyomással már elkésett.
- De a másodikkal még nem, szóval… - Megragadta a doki kezét, és a konyhába húzta.
- Meddig óhajt itt maradni? – kérdezte váratlanul a nő.
- Nem sokáig, pár napig – válaszolta.
- Oké, addig az anyámnál leszek!
- Már mondtam, itt marad!
- Ez parancs? – nézett rá villámló tekintettel Astrid.
- Mondhatjuk – mondta Ray, közben a szekrényajtókat nyitogatta tányér után kutatva. Megtalálta őket, két kisebbet kitett az asztalra, egy nagyobbra rátette a pizzát, és betette a mikroba melegedni.
- Látom, felöltözött – jegyezte meg a doki.
- Milyen elmés megállapítás.
- Most gúnyolódik velem?
- Dehogy, sosem tennék ilyet veled! De, ha jobban tetszik, le is vetkőzhetek… - mondta Ray, és az ing első gombját már kis is gombolta.
- Nem! Így tökéletes, ha önnek a homokos rock zenész image jön be… Áldásom rá – vont vállat.
- Talán nem tetszik a stílusom?
- Ó, ilyet egy szóval sem mondtam! – Astrid felkelt, kivette a pizzát, és letette az asztalra.

Ötödik fejezet

Nem értette, hogy miért, de a doki ellökte magától, pedig érezte az auráján, hogy mennyire tetszett neki a dolog. De aztán, a vöröses szín átváltozott, és a nő gyűlölettel tekintett rá. Megpróbálta kiolvasni a fejéből a dolgot, de mintha egy kőfalba ütközött volna, nem hallott semmit sem felőle. Erős elméje volt a nőnek. Ha akarta volna, akkor elcsíphetett volna egy- két gondolatot, de maradandó károsodást is okozhatna neki ezzel. Akkor tehát, marad a másik eshetőség.
A vére lángolt a nőtől, olyan volt, mintha felgyújtották volna, és most, a máglyán égne porrá.
Ó, igen, határozottan marad a második, és a legélvezetesebb tervnél.
A doki kellőképpen felcsigázta már így is a kíváncsiságát, a természetével, a viselkedésével, és az egyre inkább kívánatos testével. Egy ideig még élvezni fogja a vendégszeretetét a nőnek-legalábbis még, meg nem fejti őt.
Csak azzal nem számolt, hogy a doki ezt nem akarja majd.
A nő kirohant a szobából, majd nemsoká visszatért egy Winchesterrel. Biztos kézzel tartotta a fegyvert, egyenesen rászegezve. A keze nem remegett, szemét a célponton tartotta-, vagyis Rayen.
- Azt akarom, hogy elmenjen – kezdte higgadt, nyugodt hangon. – Elláttam, nem szóltam a zsaruknak, se senkinek. Most, kérem, távozzon. Hívjon egy taxit, vagy hívja föl a cimboráit, bánom is én, hogy kit, de tűnjön el innen! – sziszegte, majd egy mobilt dobott az ágyra. – Gyerünk! – Ray meg sem mozdult. Csak arra tudott gondolni, milyen őrjítően szexisen áll a kezében a fegyver.
- Nem meri megtenni – mondta ugyanolyan nyugodt hangon, mint a doki. – Szerintem, nem ezt tanították az orvosin magának.
- Pechére most nem orvos vagyok, csak egy ijedt polgár, akinek a házában egy betörő van! – Ó, nagyon jó, kezd kijönni a sodrából, gondolta Ray. Bár, a két eshetőség közül, hogy higgadt ,,gyilkossal”, vagy őrült, dühös ,,gyilkossal” van dolga, még mindig az utóbbi a jó. És most, átbillentek a dühös kategóriába. Az öléshez érzelem mentes lélek kell, ami láthatólag csak egy ideig van meg a nőben, és idáig tudta tartani magát.
- Tedd le a puskát, cicám! – dorombolta. Természetesen, ahogy gondolta, még csak nem is habozott a parancs hallatán. Meg sem moccant. – Mi a neved, szépségem? – kérdezte. Rossz volt nem tudni a nevét, és csak úgy szólítani, ,,a nő”, vagy ,,doki”.
- Minél kevesebbet tudunk egymásról, annál jobb – mondta. Sajnos, ehhez már késő, húzta el a száját Ray, mivel igen sok mindent tudott már róla, és a neve igazán nem fontos tényező akkor már.
- Én Ray vagyok – mutatkozott be. A nő nem felelt, ahogy gondolta. – Akkor, maradjunk a Szépségemnél, oké? – A nő csak felmorgott erre. – Tisztázzuk, én nem fogok telefonálni, te, pedig, Szépségem, nem fogsz lelőni!




- Majd én tárcsázok! – morogta.
Astrid Ray kinyújtott karjára pillantott, amiben a telefon pihent. Megindult felé, és kikapta a kezéből, de a fickó, Ray, elkapta a derekát, és ledöntötte az ágyra. Csakhogy, ő sem tétlenkedett, a puskatussal vállba lökte, olyan erővel, hogy az kiugrott a helyéről. A férfi fájdalmasan felordított, majd ép kezével ellökte a fegyvert a nőtől. Csípőjével és erős, izmos hasával leszorította Astridot az ágyhoz, míg visszatette kiugrott vállát. Recsegve visszakattant, mindezt olyan gyakorlattal művelte a pasas, hogy felrémlett a nőben, hogy a fickó Őrző. Igen, az volt, vagy legalábbis a tetoválásai alapján. És hát oda csak nehézfiúk kerülhetnek be. Szóval, sok-sok vállat lendíthetett már vissza.
Kobaltkék szempár haragtól villódzott, fél kézzel a feje fölött összefogta Astrid két csuklóját, szabad, hatalmas, lapátkezét felemelte, vajon ütésre? Ó, igen, arra, de mielőtt lecsapott volna rá, megdermedt, tekintete kitisztult. A fent tartott kezét Astrid arcára simította, olyan óvatossággal, mintha csak egy porcelánbaba lenne. Lágyan, szinte áhítattal, cirógatta a szív alakú arcot. Kedves, becéző szavakat mormolt a halhatatlanok nyelvén, nem tudva, hogy a nő érti azokat. Arcáról áttért a vállgödréhez, borostás, ördögi kecskeszakállas arcával a finom, lágy bőrt ingerelte.
Astrid lecsukta a szemét, maga sem tudta, miért, de nem ellenkezett az idegennel. Amíg ilyen finoman érintette, addig meg is erőszakolhatta volna – bár, inkább közös megegyezés felé hajlott a dolog. De a fickó nem tette. Ehelyett poros arcát Astrid babarózsaszín, V kivágású felsőjéhez nyomta, a szíve fölé, és hallgatta a gyors dobbanásokat, amik egyre csak lassultak, és egyszer csak elaludt. Ott, Astridon. A súlya nem nevezhető elhanyagolhatónak, hisz majd’ száz kilót nyomott, de még sem érezte kellemetlenül magát.
Óvatosan kikecmergett az óriás alól, aki úgy aludt, mintha fejbe vágták volna. Mikor eltűnt Astrid alóla, morgolódni kezdett, de nem ébredt fel. A Demerol megtette a hatását.



Rayt az őszi napsugarak ébresztették fel. Kipihenten ébredt, úgy, mint az elmúlt évek során egyszer sem. Nyaka elzsibbadt, innen tudta, hogy sokáig aludhatott. Egy kellemes, világos szobában ébredt, és nem egy ócska, lerobbant motelszobában. Még nem akart felébredni, még meg akarta tartani magának az álomképet, miszerint megtalálta a társát. Csodálatos álom volt, még mindig érezte a finom illatot, ami egyedül az ő nőjére volt jellemző. Lassan, újra kinyitotta a szemét, és eszébe jutott minden. A vámpírok, a klinika, és a… doktornő. Úristen! Hol van ő? A szobában sehol sem látta, pedig teljesen biztos volt benne, hogy mikor elaludt, itt volt mellette, vagyis… alatta. De most nincs.
Megpróbált felülni, de nem sikerült. Valaki az ágyhoz kötözte. Bassza meg!
A nő iránt érzett szenvedély, és törődés menten átváltott haragba. Az aljas kis… De mégsem. Imponált neki, hogy ilyen hölgy jutott neki. Ilyen találékony, okos, intelligens, tüzes, vad…
De volt ott még valami. Még sem lehetett a társa. Minden megvolt, érezte a kényszert, hogy magáévá tegye, védelmezze, szeresse, kíváncsi volt rá, az illata megbabonázta, a szívének ritmikus dobbanása pedig megzabolázta. Kész! De mégsem… Nem érezte a szikrát, azt, ami összeköti őket, nem érezte magában a nőnek a lényét. És mindez azért, mert ember volt. A halhatatlanok csak emberekben nem találhatták meg a lelki társukat. És a doki ember volt.
Káromkodott, szidta az Isteneket, azoknak a felmenőit, a saját felmenőit, a Sorsot, mindent! Hogy akadhatott pont abba a nőbe, akibe képes lenne beleszeretni, de mégsem?!
Dühösen tépte le a kötelet a kezéről, majd kibogozta a lábán lévő csomót is.
Őrjöngve rontott ki az ajtón, majd dübögött le az emeletről. A lépcső alján egy fehér szőrgombolyag ült, és csaholt, üdvözlésképp felemelte az egyik mancsát, és a levegőbe bokszolt vele. Ray oda sem figyelt rá, átlépett rajta, majd a konyha felé indult – vagyis remélni merte, hogy az.
Jól gondolta. Csakhogy a konyhában nem a dokit találta, hanem egy ismeretlen, vörösesszőke hajú nőt, aki a negyvenet taposhatta. Vele szemben ült, egy magazint lapozgatott, közben egy bögrét lötyögtetett. A doki rokona lehetett, nővére talán, ugyanaz az arcforma, a szemük színe, és a dús ajkak. A hölgyemény felpillantott az újságból, és kővé dermedten bámult rá. Tudta, hogy ilyen hatással van a nőkre, de ez túl tett rajtuk. Szemérmetlenül mérte végig, tekintete elidőzött a combjai találkozásánál. Felhúzta íves szemöldökét, arcán enyhe pír jelent meg. Ray nem értette, hogy miért bámulja ennyire, lenézett magára, és csak akkor jött rá, totálisan anyaszült meztelenül állt a nő előtt. A hölgy száját egy ,,wow” hagyta el, ahogy újra Rayre tapadt a szeme. Az angyal a szék mögé húzódott, védve magát a tolakodó tekintet elől.
- Drágám, ne rejtegesd magad előttem, láttam én már ilyet!
- Abban biztos voltam, hölgyem, de…
- Amanda. Szólíts csak…
- Anya! – lépett be az ajtón a doki. Rózsaszín frottír törölköző takarta testét, vizes hajából még csöpögött a víz. Uram atyám, futott át Ray agyán a gondolat, egyre jobban tetszik neki ez a nő! – Ó, mamám, anya! Miért nem hívtad a rendőrséget? – tette csípőre a kezét Astrid.
- Bűn lenne rács mögé bújtatni ezt a szépséget, Astrid! És különben is, még senkit sem csuktak le azért, mert túl szexi lenne! – mormolta Amanda, miközben a haját tekergette. Tehát Astrid… Astrid, ízlelgette magában a lány nevét.
- Anya! Nem is, amiatt mondtam, hogy hívd a rendőrséget, elrabolt! – nyekeregte a doki.
- Nem raboltam el…- szólt közbe Ray.
- Bárcsak, engem is elhurcolnál! Önként lennék a rabszolganőd! – kacsintott Rayre.
- Anya! – pironkodott Astrid.
- Ha kérhetem, Amanda, drágám, olyan illúzióromboló az ,,anya”.
- Tudod, mit? Jobb, ha most elmész! – Astrid karon ragadta édesanyját, és a bejárat felé hurcolta. Ray a konyhából hallgatózott, a jobb érzékszervek is hozzátartoztak halhatatlan mivoltához.
- Muszáj rámásznod minden egyes hímnemű lényre? – kérdezte Astrid szigorú hangon.
- Csak arra, amelyik tud járni. És, drágám, te vak vagy, ha nem látod, milyen jó pasi! Láttad, hogy mekkora a…
- Anya!
- Szaladj vissza, és sipirc az ágyba! Ígérem, nem foglak zaklatni! – Ray még innen is érezte Astrid zavarát, látta zavarban lévő, piros arcát, könyörgő szemeit.
A bejárati ajtó hangosan becsapódott, a doki dühöngve tért vissza. Arcán még ott volt a piros szín, de a szemében már a harag kitörni készülő vihara fénylett.
- Hogy a fenébe sikerült magának kiszabadulnia? Vontatáshoz használt kötéllel lett megkötözve! – Ray csak vállat vont. – Jó, jó! – nagyot szusszantott, majd kisietett a konyhából, és egy nagyméretű fürdőlepedővel tért vissza, amit Rayhez vágott.
- Kösz – mormolta, miközben a csípője köré tekerte a fehér anyagot.



Astrid szeme fel-alá siklott a férfi csupasz, izmos testén, miközben a törölközőt tekerte keskeny csípője köré. Izmai még ettől az apró megerőltetéstől is megfeszültek, ruganyos, napsütötte bőre csillogott az ablakon besütő enyhe, reggeli napsütésben. Bámulatos volt. És nemcsak a testét figyelte meg a lány, hanem a sebeit is.
- Úristen! – A fickónak nem szabadott volna még felülni sem, nehogy felszakadjanak a varratai, ő meg itt pucéron parádézik a konyhájában! A férfihoz lépett, az egyik sebről lehúzta a gézlapot, majd hitetlenkedve, kidülledt szemekkel bámult fel rá. – Ó, szentséges szűz a mennyben! Ezt meg, hogy… Mégis…? – Tökéletesen nézett ki a bőre, mintha semmi szüksége nem lenne a varratra, és csak divatból hordaná.
- Mi a baj? Tökéletesen néz ki – Most a férfin volt a sor, hogy kérdőn pillantson Astridra.
- Hát ez az! Legalább két hétnek kellett volna eltelnie ahhoz, hogy így nézzen ki! – sóhajtotta. Hát persze, gondolatban jól a fejére csapott, angyal, méghozzá egy Őrző! – Nem értem, hogy lehetséges ez? – nézett fel a férfire.
- Gyorsan gyógyulok– felelte.
- Azt látom! Most elmegyek felöltözni, mikor visszajövök, kiveszem a varratokat, aztán elmegy! – Astrid sarkon fordult, majd a szobájába sietett.
Amilyen gyorsan csak tudott, felöltözött, és visszarohant a konyhába. Ray, az angyal, a széken ült, arcát a tenyerébe temette. Ahogy meghallotta a lány puha lépteit, felkapta a fejét, csillogó szemével a lányt fürkészte.
Ray úgy bámult rá, mintha egy Victoria’s Secret fehérneműben állna előtte, nem pedig egy sötétkék, Nike melegítőnadrágot és egy hozzáillő fekete felsőt viselne. Sötétkék tekintete majd’ felfalta, ami igazán zavarba ejtő volt. Forró tekintete szinte felgyújtotta, égett tőle, mégis, libabőrös lett a karja. Pironkodva a füle mögé söpört a kontyából kicsúszó tincset, majd megköszörülte a torkát, és letette az asztalra az orvosi táskáját.
Ellátta a férfit, kiszedte a varratokat, és lefertőtlenítette a felületet. Nem szólt semmit, morcosan koncentrált, és nem vett tudomást a fickó tolakodó pillantásáról-, a sajátjairól meg végképp nem.
Mikor végzett, felpillantott Ray tökéletes arcára, kékesfekete hajának elképesztő színe megbabonázta a napsütésben.
- Szeretném megnézni a combján lévő sebet is – mondta.
A férfi szó nélkül felállt, lehúzta magáról a törölközőt, Astrid elfordult. Mikor meghallotta a torokköszörülést visszatekintett. Ray fölémagasodott, miközben Astrid a széken ült, enyhén előrehajolva. Eltörpült a hatalmas hím mellett, aki kétség nem fér hozzá, kemény harcra, és szexre teremtettek
Ha valaki látta őket szemből, nagy valószínűséggel rosszul értelmezhetné a helyzetet. Nagyon kétértelmű pozitúrában voltak, miközben Astrid a combján lévő vágást is megnézte, és ellátta.
Teljesen megfeledkezett arról, hogy egy élő személy lábát vizsgálja, egyszer csak, kihullott a hajából a csat, ami összefogta a dús tincseket, a barna fürtök hullottak a hátára, majd egy hatalmas kéz túrt a hajába. Ray óvatosan simogatta Astrid bársonyos haját, finoman az öklére csavarta a végét, majd elengedte. És újra, és újra.
- Folytassa nyugodtan – mondta, mikor észrevette, a nő mozdulatlan döbbentségét.
- Örülök, hogy megengedi… - mormolta, és visszatért eredeti elfoglaltságához.
- Tegeződjünk
- Inkább megmaradnék a magázódásnál, az hivatalosabb, bár, azt hiszem, ezzel már elkéstem – fintorgott.


Ray áhítatosan morzsolgatta ujjai közt a finom hajszálakat, élvezte a nő hajából áradó virágillatot.
Az enyém, az egész az enyém, mondogatta egy belső hang a fejében. Vedd el, ami a tiéd. Nem, nem lehet, csak egy ember… Ösztönei felülkerekedtek a józan eszén, akármennyire is hadakozott ellenük.
Durván felrántotta a hajánál fogva a nőt, aki felsikoltott a fájdalmában, és elejtette a kezében tartott flakont, mikor a hajtövéhez kapott. Ray is elfeledkezett a törülközőről, elengedte, ahogy a lány hasa az övéhez nyomódott, farka életre kelt a puha test érintésére. A jobb keze még mindig a lány haját markolta, de a másikkal szorosan magához szorította a lányt a fenekénél támasztva. Megmarkolta a puha húst, senki kedvéért el nem engedte volna.
Astrid tiltakozás képpen megpofozta őt, de nem is sejtette, ez csak feltüzeli a vágyát. Ütötte, karmolta, miközben felültette a konyhapultra, és erőszakosan széthúzta a nő combját.
- Aljas gazember! – üvöltötte. – Dögöljön meg, hallja?! Dögöljön meg! – Nem, nem hallotta, elméjét elborította a köd, csak azt érezte, magáévá kell tennie. Enyém!
Elengedte a haját, hogy az izgő-mozgó csípőjét fogja le vele, másik kezével az állát ragadta meg, és kényszeríttette, nézzen rá. A lány újabb kétségbeesett próbálkozást tett arra, hogy megszabaduljon tőle, de nem sikerült neki.
Ray a szájára vetette magát, durván, nem finomkodott vele, fogaik összekoccantak, miközben nyelvével előre furakodott. Mélyen, habzsolva csókolta addig, míg ki nem fulladt. Astrid is levegő után kapkodott, de nem tudta, hogy ez csak az ízelítő volt. Fél pillanattal később, Ray újra a szájára tapadt, sokkal durvábban, mint előtte. Harapta, szívta, nyaldosta, nyelvével a hamarosan bekövetkező egyesülések imitálva tette magáévá a száját. Csípőjét, és merevedését a lány öléhez dörzsölte, aki próbált elhúzódni, de Ray, biztos kézzel tartotta.
Elengedte az arcát, a lány nyakához hajolt, mélyen beszippantotta az illatát, ami tovább szította a vágyát, közben a nadrágját ráncigálta róla. Valamennyire le sikerült tolnia a pamutanyagot, majd ismét csókolni kezdte, és közben tapogatta finom, hívogató bőrét.
A delíriumos állapotából visszahozta a jelenbe a nő halk zokogása, és mozdulatlansága. Mint, aki rémálomból ébred, úgy kapott észhez ő is. Hörögve ugrott hátrább, miközben megnyalta a száját, felfedezve, megharapta a lány. Úristen, mit tett, futott át agy agyán a gondolat.
Astrid összetörve, vérző, duzzadt ajkakkal zokogott, és reszketett a konyhapulton. Szikrázó tekintetét elhomályosították a könnyek, amik úgy bugyogtak elő a szeméből, mintha esne az eső. Vére lefolyt az állára, onnan vörös ösvényt húzva a pólójában tűnt el. Arcán, derekán és csuklóin piros foltok éktelenkedtek.
Mindez azért, mert ember. Nem szabadott volna még rá sem néznie, nemhogy megérinteni őt, törékeny kis testét, lelkét. Hogy mekkora egy állat, így bánt a nőjével, még ha nem is az igazi társa. Egyetlen egy prostituálttal sem bánt így, soha sem. De vele, akinek az életét köszönhette, majdnem megerőszakolta! Sőt, rosszabb is történhetett volna vele…
Lehajolt a törölközőért, magára csavarta, majd a lányhoz lépett, aki ijedt őzikeként ugrott hátra, nekiütközve az ablaknak. Elkezdett csapkodni, sikítani, ahogy megemelte, és az emelet felé igyekezett vele. A fehér szőrpamacs, aki az előbb barátságosan üdvözölte, morogva, ugatva kapta el a bokáját.
Felvitte Astridot az egyik szobába, letette az ágyra, de nem sokáig maradt ott, legurult az ágyról, és az egyik sarokba ugrott. A kutya vicsorgott Rayre, majd Astridhoz rohant, és letáborozott mellette.
Ray kiment a szobából, mentális erejét használva bezárta a szobát, és annak ablakait.

Negyedik fejezet

- A francba, a francba, a francba! Hogy lehettem ekkora idióta?! – dühöngött Astrid.
A kocsijában ült, és az otthona felé tartott, a hátsó ülésén több mint száz kiló izommal és csonttal ellátott férfival. Azt sem tudta, hogy hogyan sikerült bepasszíroznia a kis kocsijába, főleg, hogy simán verte a két métert. Letakarta a fickót fehér, orvosi lepedővel, felpakolta magát gézzel, fecskendőkkel, fertőtlenítőkkel, sóoldattal, a varráshoz szükséges tűkkel, cérnával, és kapcsokkal. És az is lehet, hogy a fickó halott. Annyi nyugtatót adott be neki, amennyi egy gorillát is leterített volna. Lelkiismeret-furdalás gyötörte, de hát miért? Nem ő tartotta a pisztolyt a mellkasához, és fenyegette vele magát! De mégis… Lehet, hogy ki fog nyiffanni a pasi, mire elérnek a házához.
Astrid útközben megállt egy éjjelnappal nyitva tartó patikánál, fájdalomcsillapítót és antibiotikumot vett. Egész végig azért izgult, nehogy valaki felfedezze a pasast a kocsijában. Magát egy hosszú, alaktalan orvosi köpenybe bugyolálta, ezzel takarva el a vérfoltos estélyijét.
Amilyen gyorsan csak tudott hajtott a kocsival, hogy minél előbb otthon lehessen. Beállt a garázsába, lekapcsolta a világítást a kocsin, majd beüzemelte a szegényes szerszámos asztalon lévő, alig pislákoló asztali lámpát. Kikapta a kocsi anyósülésén lévő bőrtáskát, és ellenőrizte a férfi pulzusát. Még élt. Berohant a házba, fel az emeletre, a szobájába. Gyűlölte a gondolatot, hogy itt kell elszállásolni a fickót, de ez volt a legközelebbi szoba az emeleten, és ha csodák-csodájára sikerülne neki felcipelni a fickót a lépcsőn, akkor minden méter számít.
Lekapta az ágyneműt, tiszta törölközőkkel fedte be a lepedőt, aztán azt letakarta az orvosi vászonnal. Előkészített egy másik takarót, párnákat, majd kipakolta a ,,műtéthez” szükséges dolgokat az éjjeliszekrényre. Levetette a vérfoltos ruháját, farmert és kényelmes pamut felsőt vett, fel. Az ágy végére tett steril műtősruhát, a maszkot elfelejtette. Káromkodva visszatért a kocsijához, hogy bevigye a betegét, de a… férfi eltűnt. Körberohant a szűk helységben, majd meglátta a házba vezető árulkodó cseppeket. Berontott a házba, átvágtatott a konyhán, a nappali felé haladva megtorpant, majd nekirugaszkodott, hogy elkapja a férfit, aki épp ráesni készült a vajszínű szőnyegre. Csúnya halál lett volna a szőnyegnek…
- Hé-hé! – Elkapta a fickót, aki majd’ ledöntötte a padlóra. Erősen tartotta, próbálta a legkevesebb fájdalmat okozni. – Örültem volna, ha megvár ott, ahol hagytam… Nem számítottam arra, hogy ilyen gyorsan felébred.
- Beinjekciózott! – mondta vádló, elcsukló hangon Mr. Óriás.
- Maga pedig egy Berretát nyomott a mellkasomhoz, azt hiszem, egálban vagyunk –A másik nem is tagadta, mintha ez olyan átkozottul természetes lenne számára! - Hmm… Tud segíteni? Nem hiszem, hogy egyedül fel tudnám vinni az emeletre – támogatta a lépcső felé. Mr. Óriás amennyire csak tudott segített a lépcsőzésben, de még így is Astridra hárult a munka oroszlánrésze.
Bebotladoztak a szobába, a férfi nehezebb volt, mint gondolta. Az ereje egyre jobban fogyott, a lábai össze-összeakadtak. Szerencsésen elértek az ágyig, a nő szinte lelökte az ágyra a férfit. Sziszegve elterült a hozzá képest túl rövid ágyon, a lába lelógott róla. Hatalmas. Ez megfelelő jelző volt a férfire tekintve. Astrid egy szabóollóval elkezdte levágni a fekete pólót, középen elmetszette, majd a vállánál, és végül kihúzta alóla a véres ruhadarabot- a kabátját még a kocsiban eltávolította, mikor elindultak, most a csomagtartóban dekkolt. Szentséges szűz a mennyben, legalább húsz szúrás és vágás tarkította a tökéletesen kidolgozott felsőtestet! Szép, aranybarna bőrét alvadt vér borította. Hogy az a… Hogy lehet, hogy az előbb még majdnem elvérzett, most meg… Gyógyul. Mert akárhogy nézte a vágásokat, azok gyógyultak. Nem tűntek már olyan mélynek, mint amikor először nézte meg őket. Csak hát, még mindig ott volt a fertőzésveszély. És, ahogy elnézte a fickó arcát és kezét, sokáig feküdhetett a porban. Tekintette összetalálkozott Mr. Óriáséval, aki úgy bámult rá, mintha a lelkébe látna. Szemei homályosak voltak, még mindig a nyugtató hatása alatt lehetett.
- Keresek valami érzéstelenítőt, hogy össze tudjam ölteni, mindjárt visszajövök! – mondta, majd megindult az ajtó felé.
- Ne! Nem kell… Ébren akarok maradni! – nyögte. Poros arca eltorzult, ahogy megpróbált felkelni.
- Ne mozogjon! Már így is elég sérülést szerzett, nem kell még egy agyrázkódás is mellé! – visszalépett az ajtóból, és visszanyomta az ágyra a férfit. – És különben is, mit akart mondani azzal, hogy nem kell magának érzéstelenítő?! Hagyja ezt a macsó dumát, mert baromira megszívhatja. Kibaszottul fog fájni, ha nem vette volna észre az önérzetétől, amitől alig férek az ágy mellé, tele van sebekkel! Ki tudja, hogy milyen belső sérüléseket okozott már magának így is az örökös ugrálásával! – A férfi csak pislogni tudott. Nem szokott hozzá, hogy egy nő ilyen hangon beszéljen vele. De ez a kis barnahajú, szemüveges mitugrász doktornő, most oktatta ki másodjára, és… tetszett neki. Próbált elmosolyodni a nőn, az orvosán, de csak egy torz vicsorgásra futotta.
- Jó, nem mozdulok el innen, de nem kérek semmiféle nyugtatót, altatót, vagy érzéstelenítőt! – közölte. A nő kinyitotta a száját, látszott rajta, hogy ellenkezni akar, de aztán nem tette.
- Oké, maga tudja. Nem mondom el kétszer ugyanazt, ha elsőre nem fogta fel, akkor másodjára sem fog változni a véleménye.
Astrid felvette a zöld, steril ruhát, majd kitisztította a sebek környékét, és hozzálátott a varráshoz, aztán a sebek leragasztásához. A fickó becsületére legyen mondva, egy árva mukkot sem szólt. Keményen szorította az ágy támláját, száját beszívta. Tizenkilenc kés okozta vágást, szúrást öltött össze, az ujjai elgémberedtek a félórás munkától, a háta meg a görnyedéstől. Te jó ég, mikor volt már, hogy ennyi időt töltött volna öltögetéssel?! Nagyot sóhajtót, majd kinyújtózott. De a munka végeztével következő öröme nem tartott sokáig, ugyanis eddig nem vette észre, de a férfi lába is megsérült. Gondolkozás nélkül nyúlt az ollóért, és levágta róla a bőrnadrágot. Kihúzta a bőrövet, kigombolta a nadrágot, és kihúzta alóla. Sajnos, arra nem számított, hogy Mr. Óriás- akire egyre jobban illett ez a név- nem viselt a nadrág alatt semmit sem.



Ray fürkészően bámulta a lány kipirult arcát, aki szemérmetlenül bámulta a lábaközét. Arca még rózsásabb lett, mikor rájött, mit bámul annyira, és elkapta róla a tekintetét. Épp időben, különben igen kínos helyzetbe kerültek volna, mert úgy tűnik Ray hímvesszője nem szenvedett vérhiányban. A doki az ágyékára terített egy frottír törölközőt, majd a combján lévő sebre koncentrált. Ray nem tudta nem észrevenni az elkalandozott pillantásait a hölgyeménynek, ami igazán kedvére tett. Pedig egyáltalán nem volt az zsánere-, de ezek szerint, a gerjedő vesszőjének más volt az ízlése.
A dokinak barna, derékig érő, hullámos haja, és sápadt bőre volt. Törékenynek tűnt, bár bebizonyította az ellenkezőjét, mikor felcipelte az emeletre. Szív alakú arcát világos szeplők díszítették, ami inkább bájosnak nevezhető, mint szexinek. A szája telt, és piros volt, az egész nő jobban illett egy tizenkilencedik századi romantikus regénybe, mint a huszonegyedik századba. De a viharszürke szempár… Káprázatos volt-és nagyon is ismerős. Mintha látta volna már valahol… Végtelen tudást, okosságot, eleganciát, határozottságot, és most zavart tükrözött. A szíve hevesebben kezdett verni, ahogy a nő a combjához ért, összerezzent, és felszisszent a behatoló tű váratlan támadására. A doki aggódva pillantott fel, és mintha káröröm suhant volna át az arcán. Gúnyosan elmosolyodott, majd a pillanatnyi szünet után, folytatta a munkáját.
- Jó, azt hiszem, végeztem! – mondta, majd az utolsó öltést is meghúzta, majd elvágta a cérnát.
Felállt, hozott egy szemetes zacskót, és belesöpörte a véres vattákat, tűket. Lehúzta karcsú kezéről a gumikesztyűt, és kibújt a zöld, amorf ruhából, és ezeket is belegyűrte a zacskóba. Felvette és másik pár kesztyűt, az orvosi táskájából előhúzott egy steril csomagolású fecskendőt, és egy üveg Demerol feliratú löttyöt. Felkarja egy részét letisztította alkoholos kendővel, majd felszívott az üveg tartalmából, de mielőtt beadhatta volna a Demerolt, Ray megfogta a karját:
- Mit akar beadni, azt hittem, tisztáztuk: nem kérek semmiféle gyógyszert!
- Fájdalomcsillapító, jót fog tenni. És különben is, magára fér egy pihentető alvás – Ray létkedve bámult a dokira, bármit csinálhat vele, ha most kiüti azzal a szerrel! – Nyugalom, nem fogom lepuffantani, vagy ilyesmi, az a maga reszortja.
- Nem lőttem volna le… - morogta. Sosem bántana egy nőt, főleg nem pont ezt a hölgyeményt.
- Helyes! – Beadta a fájdalomcsillapítót, majd eltűntette az újabb felhalmozódott hulladékot.
A nő kiment a szobából, és magával vitte a zsákot is. Ray megkönnyebbülve sóhajtott, majd elhelyezkedett a párnán. Sürgősen fel kellett volna hívnia valamelyik társát, nem maradhatott a nőnél. Hamarosan begyógyul a bőre, ami nála fél napnál nem telik többe, és akkor magyarázkodhat.
Jó ötlet volt a fájdalomcsillapító, gondolta magában. Teste elvesztett görcsös tartását, izmai ellazultak, arcán lévő fájdalmas ráncok kisimultak. Már épp az édes bódultság határán tartott, mikor a gyomra megmozdult, torkát keserű, maró epe öntötte el.
Szája elé kapta a kezét, mintha ez visszatarthatná az áradatot. A doki bent hagyta a szemetes zacskó hengert, Ray szabad kezével legörgetett, és letépett róla egy zacskót, szétnyitotta, és öklendezni kezdett. Úristen, mit adott be neki a nő?!
Kiadta magából a tömény italt, más nem jött, egész nap nem evett semmit. De a szervezete máshogy gondolta, tovább öklendezett, arca megfeszült, vöröslött, bőrét kiverte a verejték. Erősen zihált még akkor is, mikor túlesett a dolgon. A doktornő bejött a szobába, ijedség látszott őzikeszemeiben. Rayhez rohant, letette a magával hozott vizespoharat az asztalra.
- Mit csinált velem? – hörögte Ray, miközben a pohárért nyúlt. A nő szemében harag villant, tekintete elsötétült, mint a viharos ég.
- Csessze meg! Tudja, én macskákkal, kutyákkal, és egyéb kisállatokkal dolgozom, ritkán becsúszik egy-két aligátor is. Nem értek emberekhez! Bár, már elkéstem vele, de reklamálást nem fogadok el távozás után! – sziszegte a nő. Ray meglepetten nézett a törékeny, de annál nagyobb hangú nőcskére. Arca kipirosodott, szemei szikrákat szórtak. Úristen, de szexi, futott át a gondolat Ray agyán. De miért is gondol most erre?
- Még nem mentem el…
- Dehogynem, ki fogom dobni, ahogy lábra tud állni! És csak azért nem most, mert egyedül nem tudom lecipelni! – Elfintorodott, mintha bosszantaná a dolog, hogy nem bírja el a súlyát. Tipikusan annak a nőnek tűnt, aki mindent meg tud csinálni, bármit, amit akar, és tragédiának éli meg, amit meg nem tud. – Most pedig… Igya ezt meg! – nyújtotta felé a poharat. Jó ötletnek tűnt. – Oké. Most pedig, aludjon – mondta neki. Mintha le tudná hunyni a szemét is egy pillanatra, ha itt van mellette!
- Van férje? – kérdezte váratlanul. A szoba nőisen, de személytelenül volt berendezve, sehol egy kép gyerekről, férjről, kisállatról. Hideg színek uralkodtak a szobában, de mégis… Kicsit hasonlított az ő házára.
- Nincs – húzta fintorra telt ajkát. Látszott rajta, hogy azt akarta mondani ,,Van, egy kibaszott nagy, izomagyú a pasim, aki ha hazajön, még a szart is kiveri belőled”, de nem tette. – Vagyis… Velem lakik Pandora, a… - Isteni szikra villant Ray fejébe, rájött, hogy honnan olyan ismerős neki a nő. Az állatklinikáról, ahová Dante macskáját vitték! Eszébe jutott, hogy mit mondott Devina a dokiról.
- Leszbikus? – kérdezte felhúzott szemöldökkel. Egyből megbánta, hogy ezt kérdezte. A nő arcára kiült a megdöbbenés, és a harag.
- Tessék?! Hogy merészeli?! Elrabol…
- Ha szó szerint vesszük, akkor maga rabolt el… - morogta Ray az injekcióra gondolva.
- …és most a magánéletemben vájkál! Óriási pofa kell ehhez, barátom! De tudja mit? Elmehet a fenébe! És meggondoltam magam, most fog elmenni! – Ray mellé lépett, elkapta a karját, és próbálta lecibálni az ágyról. Sikertelenül. Szemében őrült düh lobogott, csokoládébarna sörénye előrehullott, és sátorként terült szét Ray és a doki arca körül.
Túl közel volt a nő. Túlságosan is. Testét körüllengte a finom, érzéki parfüm, ami csodálatos elegyet képzett a testéből áradó nőies illattal. Úristen! Iszonyat jó illata volt! A nyakához hajolt, arcát a vállgödrébe simította, és mélyen belélegezte az elegyet. Mennyei.



Astrid döbbenten figyelte a férfit, akivel az előbb még veszekedett, és aki leszbikusnak titulálta, most a nyakát szagolgatja. És nem is akárhogy! Lábai beleremegtek az érzéki dörgölőzésbe, mert ezt csak annak lehetett nevezni, olyan állati dolog volt ez. De minden bizonnyal a teste nem elborzadással konstatálta a mozdulatot, mint az agya. Halk, jóleső sóhaj hagyta el a száját, és már nem lecibálni akarta az ágyról a fickót, hanem ott akart vele maradni. Úristen, futott át az agyán, mit művel vele ez a férfi? De nem lökte el, vagy ellenkezett vele. Keze észrevétlenül siklott végig a karján, a nagy, izmoktól duzzadó karján, majd fel a széles vállán. Sötét, napbarnított egészséges bőre volt, és nem a testépítőktől megszokott barnító krémes, szoláriumozott változatban. Ilyenre csak a Nap képes. Bőre alatt feszültek az izmok, és egy csepp háj sem volt rajta. Színtiszta izom volt az egész férfi. A hátán halvány hegek látszódtak, volt rajta pár tetoválás. Hátulról a derekát kacskaringós, geometriai vonalak díszítették, vörös és arany színben, a vállán egy egyszerű csillag díszelgett, mindenféle cicoma nélkül. A jobb karjára szintén ezek a vonalak voltak varrva, amik külső szemlélőnek talán értelmetlen kuszaságnak tűnhetett, de Astridnak nem.
Úgy lökte el magától a fickót, mintha égetné.
Egy halhatatlan.
És, ahogy elnézte a lapockáján lévő vöröses csíkot, egy angyal.