Tizenegyedik fejezet

Figyelem, +18-as fejezet! - bár, tudom, hogy senki sem tartja be ;) Astrid kipihenten, mosolyogva ébredt a nap csiklandozó sugaraira. A gyér fény megvilágította a szobát, élettel telt meg az egész helység. Felült, nyújtózkodott, akár egy macska. Sokat aludhatott, végtagjai merevek voltak, alig tudott kikászálódni az ágyból. Felvette a köntösét, amitől az éjszaka folyamán megszabadult, és a fürdőszobába battyogott. Ray nem volt az emeleten, Pandora a lépcső első fokán, összegömbölyödve aludt. A tükörben látott nő egyáltalán nem hasonlított rá. Sőt, ha hitt volna az idegenekben, akkor a fejét merte volna tenni, kicserélték az éjszaka. De mivel nem hitt a létezésükben, betudta az őrületes esti mesének, és az azt követi csókcsatának, ami után órákig forgolódott, mert nem tudott elaludni a kínzó vágytól. De ezzel nemcsak ő volt így, Ray is forgolódott, míg végül megtalálta a helyét, közvetlenül Astrid mögött, szorosan átölelte, és valamikor hajnalban kelhetett fel mellőle. Egyszer majdnem leestek az ágyról, de az éjjeliszekrény megállította őket. Igaz, pár centivel arrább is mozdult. Ledobálta az éjszakai ruhadarabokat, majd beállt a tus alá. Fürdőszobai teendői után felöltözött, és levágtatott az emeletről. Pandora felébredt, dühösen meredt eltartójára, vicsorogni kezdett, amiért felébresztették, majd duzzogva felvágtázott. Astrid fejcsóválva ment a konyhába, ahol Ray ült az asztalnál, és a reggeli újságot lapozgatta. - Hello – köszöntötte Ray, amint meglátta. - Hello – mosolygott Astrid. Ray, mintha nem várta volna ezt a reakciót tőle, összehúzta a szemöldökét, és gyanakvóan meredt a nőre. Miután nem talált semmi különöset, visszatért az olvasáshoz. - Csináltam kávét – mondta. – Itt ki is merült a konyhai tudásom. - Még szerencse, hogy az enyém nem. - Tulajdonképpen, miért is néz ki a hűtőd úgy, mint egy Scooby-Doo-epizód helyszíne? - Mert nincs időm bevásárolni, és ha igen, akkor meg ott marad, és pár nap múlva önálló fognak gondolkozni, és járni – válaszolta, miközben a hűtőben matatott tejért, amit tegnap vett bevásárláskor. - Munkamániás vagy? - Láthatod, mikor megtaláltalak, akkor is bent voltam éppen, hajnalban. Elővette egy bögrét, félig öntötte kávéval, majd felöntötte tejjel. - Te nem kérsz? – kérdezte. - Nem kávézom. - Az hogy lehet? Az összes felnőtt, akit ismerek, kávéfüggő – ráncolta a homlokát. - Kávémérgezés – fintorgott. - Ó! A konyhára csend telepedett, Astrid csendben kortyolgatta a kávéját, és azon gondolkozott, mennyi kávét is kell meginni ahhoz, hogy mérgezést kapjon tőle. Sokat. Ő maga nem volt függő, de a reggeli induláshoz nélkülözhetetlen volt. Kollegái literszámra öntötték magukba, de neki elég volt napi két pohárral, egyébkén is, ő egy örökké pörgő nő volt. A kávé csak fokozta ezt. Az órára pillantott. Kilenc múlt. Ilyenkor már a rendelőben gürizett, ellátta a pácienseit, beszélgetett velük, intézte a számlákat, adminisztrációt, leadta a gyógyszerrendeléseit. És most, hogy nem kellett mennie, és itthon volt, egy félisten társaságában, nem hiányzott neki. Pedig a munka jelentette az életét. De most, hogy belegondolt, életet akart. Mert nem volt neki. Mindig bent volt, mikor hazajött fáradt volt, megnézett egy epizódot az Életünk napjaiból, közben pizzát vagy más szemetet evett, aztán lefeküdt aludni. Aztán minden kezdődött elölről. Változtatni akart. És fog is, amint letelik a szabadsága, újult erővel kezd bele, kevesebb munka több szabadidő arányban. A szabadidőben pedig gőzerővel keresgél egy pasi után. Igen, ez így jó lesz. Rayre pillantott. A reggeli fény megvilágította a konyhát, fényárban úszott. Kékesfekete, hullámos haja csillogott, kobaltkék tekintete cikázott a hasábok között. Gondolkodva, elmélyülten tanulmányozta az újságot. Egy fehér inget viselt, az ujjánál feltűrve, koptatott farmerja ráfeszült izmos combjára. Nagyot sóhajtott. Hiányozni fog neki a társasága, ha elmegy. És mielőtt itt hagyná, és minden bizonnyal el fog menni egyszer, le fognak feküdni. Minél hamarabb. A repeta miatt. Már alig várta, hogy érezze kemény, férfias testét magán, hogy újra birtokba vegye. Beszívta az alsóajkát, ahogy a férfi tegnap esti kemény erekciójára gondolt, ami végig bökdöste a fenekét. Ray felszisszent, székét hátratolta, és megbabonázva bámult Astrid felé. Nem, nem is rá. A körülötte keringő levegőt bámulta. - Mi van? – hunyorgott. A férfi újra felszisszent, elmormolt egy káromkodást. Különleges szemei összeszűkültek, ahogy megindult felé. Astrid pupillái tányérnagyságúra tágultak. - Mi történt? – kérdezte elvékonyodott hangon. - Még semmi – dorombolta a férfi, és megragadta Astrid derekát. Kikapta a kezéből a bögrét, lecsapta a pultra, lekapta a szemüvegét, és szintén a bögre mellett végezte. - Mi ütött beléd? - Te, szépségem, és az illatod, meg a… Hm, a lényeg, hogy te is akarod már, én pedig nem tudok, sőt nem is akarok tovább várni! Astrid megdöbbent. Honnan tudja, mit érez? Hisz jól leplezte az érzelmeit, nem láthatott rajta semmit sem. Akkor meg, hogy a csudába… Auralátás. A francba! Ray megcsókolta, nem durván, de éreztette, kinél van az irányítás. Magához húzta, kezét a hajába temette. - Imádom a hajadat! – mormolta. - Az… jó. Van értelme minden reggel megküzdeni vele. Tovább csókolta, fészkelődött, hogy jobban hozzáférjen. Nos, neki sem volt kényelmes, háta a mikro oldalába mélyedt, feneke elzsibbadt a kemény márványon. Ray megunta, leemelte a pultról, és a nappaliba vitte. Puhán letette a kanapéra, elétérdelte, és folytatták, amit elkezdtek. A férfi csókjai az arca minden pontját beborították, nyaka érzékeny felületét irritálta a férfi kecskeszakálla, és csipkedő foga. Jóleső borzongással fogadta a közeledését, csípője izgett-mozgott, ahogy egyre közelebb kerültek a beteljesüléshez. - Reggel van – nyöszörögte, miközben Ray a nyakát szívogatta. – Világos. - Ühüm, méghozzá micsoda reggel. - Akkor mi most szeretkezni fogunk? – cincogta. - Ez volt a tervem, bébi. - Reggel van – ismételte kétségbeesetten. - Csodálatos napszak, mindenki friss és üde. Valami baj van? - Nem kéne megvárni, míg besötétedik vagy valami…? - Egyáltalán nem. Te hallottál már ilyen szabályról, hogy csak este lehet szexelni?! - Természetesen nem, de… - Akkor meg mi a probléma, szépségem? – cirógatta meg az arcát. - Semmi. Folytassuk – mosolygott. - Pfff. Mondd, ne tartsd magadban. Astrid idegesen rágcsálta az ajkát, és elnézett a férfi mellett, ki az ablakon. - Astrid! Ne szégyelldd magad, mondd el!– követelte. - Megláthatnak – pirult el. Ray elmosolyodott. - Ugyan ki? A semmi közepén vagyunk, drágám. És, magunk közt szólva, téged nem izgatna a tudat, hogy… - Természetesen nem! – vágta rá egyből. Hazug… A férfi jobban vigyorgott, kilátszódtak hófehér, egészséges fogai. - Nos, akkor mi legyen? – kérdezte végül a férfi. - Csináljuk! Nem kellett kétszer mondani, Ray rávetette magát, és éhesen falta. Lehúzta a puha, bolyhos szőnyegre, ami a hévtől elmozdult. Nem foglalkozott vele. Beletúrt a férfi bársonyos hajába, csípőjét az övének szegezte. Ray elkezdte vetkőztetni, először lehúzta a nadrágját. - Nem fentről kellene kezdeni? – kérdezte Astrid. - Basszus! - Mi van? - Drágám, ott kezdem a vetkőztetést, ahol szeretném. Nincs semmiféle szabály erre! De, ha nagyon akarod, visszaöltözhetsz, és kezdem a felsőddel. - Ah, az jó lesz, köszönöm. Ray megdöbbenve bámult rá. - Csak vicceltem! - Közbe fogsz még kotyogni, vagy folytathatom? – kérdezte. Astrid biccentett, és visszadőlt a szőnyegre. - Nem beszélhetek közben? – nézett fel hunyorogva a nő. - Miért, miről szeretnél beszélni? - Nem tudom. - Ha eldöntötted, szólj! Hozzádörgölte az ölét a lányéhoz, aki elhallgatott, és egy nagyot sóhajtott. Ray lehúzta róla a farmert, végigsimított puha, nőies combján, forró tenyere lángra gyújtotta Astrid érzékeit. Légzése szabálytalanná vált, szíve őrült iramban verdesett, bőre kipirult. Izgatottan figyelte férfi ujjait, miközben felhevült bőrét cirógatták. Lágy csókokat lehelt combja belső oldalára, éles fogaival az érzékeny bőrt ingerelte. Úgy érezte, mintha a lába közt csinálta volna ugyanezt, mintha titkos csatorna kötni össze a két részt, a gondolatra megremegett. Még sosem csinált ilyet, sőt, ha belegondolt nem is akart. Túl intim lett volna. Majd’ megőrült, hogy belegondolt, hamarosan a lányban lesz, érezni fogja, ahogy szorosan körülveszi, a parfümjének különleges, fanyar illatától nyüszíthetnékje támadt. Tudta, ha ebben az ütemben haladnak, nem fogja tudni befejezni, amit elkezdtek, el fog élvezni, mielőtt beletemetkezne. A helyzetén nem sokat segítettek az apró sóhajok, amiket kicsalt a lányból. Apró körmöcskéivel barázdákat vájt a bőrébe, de nem törődött a fájdalommal, élvezte, hogy így kihozta a sodrából a mindig tökéletes Astridot. Ránc jelent meg a homlokán, ahogy erre gondolt. Vajon mi történhetett a dokival, amitől ekkora pálfordulás állt be nála? Mintha eddig gyűlölte volna, most meg… Hát, igen. Mit forralhat az okos kis buksijában? De még ő maga sem hitte, hogy készül valamire, az aurája egyértelműen elárulta, kívánja. És ez, egy pillanatig sem változott, még akkor sem, miközben beszélt. Idegességében tette, amit nem értett, mint egy csomó mindent a lánnyal kapcsolatban. Például, nem firtatta a megmagyarázhatatlan dolgokat, mint a telefonvonal elvágása, vagy az ajtók bezárása. Nem tűnt olyan típusnak, aki nem szeret a dolgok után nézni. Ide tartoztak a hangulatingadozásai, és az érzelmeinek a kontrolálásai is. De ezt azzal magyarázta, nőből van. De még mennyire! Feltérdelt, magával húzta a dokit is, aki nekitámaszkodott a kanapénak, mámoros tekintete elárulta, mennyire elalélt a helyzettől, alig tartotta magát. Finoman kihámozta a kasmírpulóveréből és az alatta lévő falatnyi trikóból. A rétegek alatt egy szolid, krémszínű melltartót viselt, hál’ Istennek, elöl kapcsosat. De meg kellett küzdenie az azt fedő apró masni nem letépésével. Ügyködése közben, nyelve hegyével becézgette a ruhadarab felső részéből kibukkanó érzékeny felületet. Sikeresen kikapcsolta. Sietősen lehúzta róla, de Astrid maga elé kapta a kezét, és visszavette. - Tudod, mennyit vacakoltam vele, mire sikerült kinyitnom? – kérdezte felhúzott szemöldökkel. Astrid idegesen beszívta az alsóajkát, összefonta maga előtt a kezét, és elhúzódott. - Mi a baj, szépségem? – búgta Ray, közben megpróbálta újra lehúzni róla a melltartót. A lány nagyot sóhajtott, és hátradőlt a kanapénak. - Ez – mutatott a melltartóra-, maradjon inkább rajtam – mondta. Ray kétkedve bámulta a halmot, mi baja lehet? - Szépségem… - Várj, a te érdekedben, áh, ez tök ciki, ezért nem is akartam, hogy most…reggel, érted… – hablatyolta. - Azt hiszem, nem. - Pfff, oké. Nos, kicsik. Nem tökéletesek… - Ezt, hagy döntsem el én, egyébként meg, nem számít – vont vállat. - Aha, persze… De mondom, engem nem zavar, ha rajtam marad. - Engem viszont, nagyon is, szóval le vele! Lehúzta róla, és messzire eldobta, hogy nehogy az eszébe jusson még egyszer eltakarja magát velük. De még így is sikerült neki elbújnia, átfonta maga előtt a karját, és hosszas, igen kellemes, győzködés árán sikerült elhúznia a kecses kacsókat az útból. Astrid nagyot sóhajtott, várta a reakciót, ami nem is váratott sokáig. Ray meg sem tudott szólalni. Két csodás halom domborodott előtte, apró, formás, feszes, barackszín halmok. - Ó, szépségem, őket akartad takargatni előlem? Bűn lett volna! - De kicsik! - Legalább nem tudok közéjük fulladni – próbálta oldani a helyzetet. - Az biztos! Csak kiszáradni tudsz…– fintorgott. - Badarság! És most, ha kérhetem, csitt! – morogta. A lányba fojtotta a szóáradatot, amit ő idézett elő a nyers megfogalmazásával, megmarkolta a két bájos halmot, Astrid megrándult, mellkasát előrefeszítette. Annyira gyönyörű volt! Ahogy ott feküdt alatta, ziláltan, kitárulkozva, mintha egy teljesen másik nő lett volna. Dús fürtjei rakoncátlan gyűrűkbe kunkorodtak, muszáj volt éreznie a puhaságát. Arcát a hajába fúrta, mély lélegzetet vett, és azt hitte, menten elmegy. Az illata, úristen, az illata, annyira friss, üde és nőies volt! Elpattant valami benne. Kiéhezve vetette magát kecses nyakára, morogva húzta közelebb magához. Az ölébe ültette, átfogta vékony derekát, cirógatta felhevült bőrét. Olyan jó érzés volt ilyen közel engedni magához, ölelni, csókolni! Eddig egy szeretőjével sem tett még így, az összes nővel csak a vágya kiszolgálása érdekében feküdt le, mi nem igazán takarta, hogy miket műveltek sötét sarkokban, gusztustalan vécékben, vagy sikátorokban. Végignézett Astridon. Vele teljesen más volt. Kényeztetni akarta, gondoskodni róla, megvédeni mindentől, örömet okozni neki. Nem feltétlenül ebben a sorrendben. Mérhetetlen boldogságot érzett, ahogy az ölében tartotta, haja hátravetődött, szemei ködösen csillogtak, az aurája fényesen vibrált körülötte. Tényleg olyan volt, mintha a társa lenne. De még mindig nem érezte azt az erőt, ami összekötné az életerejüket. Persze, hiszen ember! De akkor miért érez úgy, mintha ő lenne az a nő, akit keresett? Pillanatnyilag nem tudott most ezzel foglalkozni, Astrid ficánkolni kezdett az ölében, közben az ingét szedte le róla. Gyors mozdulatokkal szabadította meg a felsőtől, és alaposan végigmérte. Elégedettség tükröződött az arcáról, mohó vággyal keverve. Ez tetszett neki. Hátradőlt, könyökére támaszkodva figyelte a nőt. Bátortalan mozdulatokkal simogatta felsőtestét, majd egyre bátrabb mozdulatokat tett, ölét a legmegfelelőbb helyen dörzsölte Rayéhez. Ringó csípőjét, mellét figyelte, ahogy ismerkedett a testével. Tekintete nyers érzelmekről tanúskodtak, ajkát beszívta, mint oly’ sokszor ismertségük rövid ideje alatt. Káprázatos volt ott, rajta, bőre fényárban úszott, haja sötéten csillogott. Rajongva figyelte mozdulatait, míg el nem akadt a szava, mint Astridnak, mikor elkezdte lehúzni róla a farmert, és a boxert. A nő szeme elkerekedett, pupillái kiszorították a színt a szeméből, és mintha az lett volna benne, ,,ez most vicc”. - Hmmm – mormolta egy kacér mosollyal az arcán, majd megragadta büszkén meredező férfiasságát. Ray felnyüszített a finom érintésre, csípője önállósította magát, döfködő mozdulatokkal simult még jobban a puha tenyérbe. Golyói megfeszültek, a nyomás nőtt bennük, közel járt már a beteljesüléshez. Még nem, gondolta magában. Előbb a lánynak akart örömet okozni, aztán ráér még a saját gyönyörére. Maga alá fordította Astridot, aki csalódottan ficánkolt tovább. És cincogott valamit ellenállásként, de nem lehetett érteni. Hevesen megcsókolta, kezével a mellének érzékeny bimbóját ingerelte. Astrid nyögdécselve túrt bele a hajába, közelebb húzva magához. Szájába vette a kis gömböt, nyelvével pöckölte, ízlelgette, közben a másik halmot a kezével ingerelte. Majd váltott. Csókjaival lentebb haladt, tenyerét az utolsó akadályra simította, éppen hozzá-hozzá érve ingerelte a vékony anyagon keresztül. Astrid felmorgott, elkapta a kezét, és olyan hévvel szorította meg a csuklóját, amit ki nem nézett volna belőle. - Csináld erősebben, vagy hagyd abba! – utasította, majd a tenyeréhez dörgölőzött. Okééééé. Erre nem számított, szóval, ilyen éne is van a kishölgynek. Jól titkolta idáig. Könyörtelenül izgatta tovább, közben csókolta, szívta az ajkát. Félretolta a vékony szaténdarabot, amit gúnnyal lehetett bugyinak nevezni, annyira apró és sokat sejtető darab volt. Felnyögött, ahogy meglátta, milyen nedves már kedvese, ösztönei azt diktálták, minél előbb merüljön el benne. De még nem akart. Még nem tudná befogadni. Tovább ingerelte nőiességének kapuját, két ujját belecsúsztatta forró kelyhébe. Szűk volt, nagyon szűk, egy szűzlányt képzelt el így. Összeráncolt homlokkal izgatta tovább a kis idegcsomót. Kegyetlenül. Astrid megrándult, nyögései hangosabbakká váltak. Az orgazmus pillanatában beleharapott a saját öklébe, ezzel elfojtva a sikolyát. Ray kiéhezve bámulta teste rezgéseit, a lány kipirult bőre ragyogott. Kihúzta ujjait belőle, gyors csókot adott szájára, majd egy kemény döféssel beléhatolt. Nem tudott tovább várni. Mindketten felnyögtek az egyesülés pillanatában, Astrid megdermedt, kipislogta a szeméből a könnyeket. Bassza meg, várnia kellett volna még. - Sajnálom, szépségem – mondta bűntudattal a hangjában. Ki akart húzódni, mire Astrid utánakapott, és magához húzta. - Várj egy percet, kérlek – nyöszörögte. Először óvatosan, ügyetlenül megmozdította a csípőjét, próbálgatta határait, majd teljes hosszában magába fogadta a férfit. Ray önuralma hangyányi gyökerébe kapaszkodva próbálta megtartóztatni magát, nehogy a lányra vesse magát, mint valami állat. Pedig most nagyon erre vágyott. Állatias ösztönei felülkerekedtek rajta, és nagyon nehéz volt megfékeznie magát. Ezen a doki sem sokat segített, csípője ütemesen csapódott az övének, nyögdécselései betöltötték a szobát, csakúgy, mint Ray erotikus, morgó dorombolása. Astrid újra a gyönyör kapujában járt, ökle megint a szája előtt járt, de Ray megragadt, és az arca két oldalához szorította, hallani akarta gyönyör teli kiáltásait. Nem kellett sokáig várnia. A csúcson elfúlva a nevét kiáltotta, hüvelye szorosan szívta magába, ezzel Ray önuralmának utolsó morzsái is elfogytak. Rávetette magát a még mindig pihegő lányra, csípőjét szorosan az övéhez feszítette, vadállat módjára tette magáévá. Közben, éles ellentétben déli munkásságával, cirógató, lágy mozdulatokkal kényeztette kedvesét, aki többszöri gyönyörökkel teli nyöszörgéseit újra hallva, ő is hangosan megadta magát. A rángások gyakoriságából ítélve nem is egyszer. Majd a nőre borult, aki úgy ölelte magához, mintha sosem akarna megválni tőle. És eszetlen módon Ray is ezt akarta. Baromság, józanabbik éne aktívan ellenkezett irreálissal szemben, sosem maradhat vele, hiszen ember! Kizárta a nyomasztó gondolatokat az elméjéből, és rájött, még mindig teljes súlyával a nőn fekszik. Gyorsan legördült róla. A lány nem mozdult, nem bújt hozzá, el sem rohant, pihegve, kifulladva elnyúltan feküdt a puha szőnyegen. Arcán mosoly játszott, mint a macskáén, amelyik megette a kanárit. Annyira gyönyörű volt és csodálatos, nemcsak a szexben, hanem most is, ahogy ott feküdt. Mint egy kurtizán. Végigmérte a feje búbjától a lába ujjáig, elszörnyedve látta, tele van vörös foltokkal, amiket, minden bizonnyal, ő okozott neki. Már majdnem elkezdett bocsánatot kérni, esdekelni neki, mikor ráeszmélt, ilyet még senkinek sem mondott szex után. És most sem fog. Meg kell zaboláznia magát, ez a nő senkije sem neki, ha még a társa lenne, talán-talán akkor meggondolná a dolgot, de így… Nem. Akkor meg, miért érez lelkiismeret-furdalást amiatt, hogy így elengedte magát? Egyszerű a magyarázat, mert hülye. Egy tökkel ütött idióta, aki mindenáron hülyét akar csinálni magából. Gondolatai rabságából egy rekedt hang húzta vissza a jelenbe. - Nem akarsz még egy menetet? – kérdezte Astrid. Ray kikerekedett szemekkel bámult rá. Mi ütött a nőbe? Vesszője megkeményedett, annak ellenére, hogy most facsarták szárazra. Astrid csak erre várt, mosolyogva ráült, és folytatták tovább ott, ahol abbahagyták.

Tizedik fejezet

Sziasztok!
Meghoztam a frisst, remélem, tetszeni fog. Az előzőekhez képest, ez sokkal hosszabb lett :)
Jó olvasást!


Ray próbált nem a doki testére gondolni, miközben zuhanyozott, de mindig előkúszott valahonnan a testének a látványa abban a köpenyben. Látszott rajta, hogy próbálta elrejteni a domborulatait, de nem végzett alapos munkát, a kerek, feszes fenekét nem tudta elrejteni, ami őrjítően ringott, miközben dühösen távozott a szobából. El sem tudta képzelni, mekkora kínok közepette hagyta ott a férfit.
Felnyögött, mikor újra maga elé képzelte a képet. Jó, ideje abbahagyni a tusolást.
Elzárta a vizet, és a törölközőért nyúlt, amit Astrid hagyott neki itt. Ölére pillantott, bár, anélkül is tisztában volt az állapotával.
Végzett a fürdőszobai teendőivel, végül belebújt a kölcsönkapott nadrágba. Vajon honnan lehet ilyene a lánynak? Hülye állat, fedte magát, Astrid csinos és szexi nő, miért is ne lehetne neki barátja? A gondolatra elborult a tekintete, senki sem nyúlhat a dokihoz, csakis az övé! Megöli azt, aki hozzányúl!
Más gond is volt a nadrággal, nemcsak az, hogy valaki másé volt, farka tábort vert a pamutanyagba. Olyan volt, mint egy nagy jelzőtábla. Bár, tetszett neki a lány elpirosodó tekintete a kétértelmű megjegyzéseire, de nem akarta, hogy feszélyezve érezze magát. Főleg, mert nem akart,,kiéhezett kandúrmacskának” tűnni. Bizalmat akart, amit igencsak elcseszett, mikor megpróbálta erőszakkal ráerőltetni magát.
De nem tudott mit tenni, pucéran sem fekhet a nő mellé, ruhában meg úgyszintén.
Végül kiment a helységből, és halk, puha léptekkel a doki szobájába lépkedett. Nem akarta felébreszteni, ha elaludt.
De nem aludt.
Ahogy megérezte a férfit maga mögött, kirobbant az ágyból, mintha a Pokol nyílt volna meg alatta.
- Hogy képzeli?!
Zilált, kusza haja a szemébe lógott, egy ideges kézmozdulattal kisöpörte az arcából a rakoncátlan tincseket.
- Én hozom a szabályok – vont vállat.
Csak maga mellett akarta tudni a lányt, most legalábbis nem akart semmi olyat.
- Tessék? Na, ne nevettessen már! Menjen át a másik szobába! – utasította őt, és az ajtó felé mutatott. Most követte el a legnagyobb hibát, ugyanis, Ray, utálta, ha utasítgatták és közben mutogattak is hozzá. Ez olyan felsőbbrendűnek tűnt, amit csak az apja engedett meg magának. – Aludjon ott!
- Rendben – mondta összeszorított fogakkal. A terv változott, most kell a nő! Méghozzá azonnal, le kell vezetnie a feszültséget valahogy, amit keltett benne.
- Hát jó – A doki furcsállta, látszott rajta, hogy nem számított ilyen könnyű csatára. Ray felkelt, és már nem zavarta a méretes erekciója, ami vonzotta a lány tekintetét. Ahogy várta, megjelentek a piros foltok a lány arcán.
- Akkor viszont te is velem jössz, csak hát, ami ott fog történni, annak nem sok köze lesz az alváshoz – vigyorgott sunyin, és elkapta Astrid karját, majd az ajtó felé kezdte húzni.
- Nem! – megvetette a lábát, és egy tapodtat sem mozdult. Ray nem habozott, felkapta a nőt, és elindult vele. – Ne! – sikította. Már megint elveszítette a józan eszét, és agresszívan bánt Astriddal. A francba! Megfordult, és visszavitte a szobájába.
- Bassza meg, bocsáss meg – letette az ágyra, majd letérdelt elé, és a kezébe fogta az arcát. Meg sem mozdult, ott ült, mint egy sóbálvány. Rémület tükröződött szürke szeméből.
- Egy nap alatt másodjára próbálnak megerőszakolni – mondta lassan. – Tuti, rossz csillagzat alatt születtem.
- Lehetséges, de a gond, hogy már megint elborult az agyam. Sajnálom!
- Már megint ez a szó! Semmit sem fed, nem lehet meg nem történtté tenni ezáltal a dolgokat! – szipogta. – Túl sokszor hallottam már ezt! – Lerázta Ray mancsait az arcáról, és elfordult.
Ray lefagyva állt az ágy mellett, és nézte, ahogy Astrid magára rántja a takarót, majd elfordult tőle. Ray követte, mögéfeküdt, és átölelte. Astrid hitetlenkedve megfordult, és nagyot szusszantott.
- Semmit sem csinálunk, aminek köze van a testnedveink elvegyítéséhez! – közölte.
- Oké, egyébként, az csak a vendégszobához jár –mosolygott.
- Huh, megnyugodtam – grimaszolt.
Mivel Ray nagyon is értett a kiskapuk megtalálásához, kioldotta a nő köntösének övét, aki erre megfeszült, és dühtől szikrázó tekintettel meredt rá.
- Nem! – rácsapott a matató, tapogatózó kézre. Rayt nem zavarta az enyhe bizsergő érzés, dévajul mosolygott, közben széthúzta a köntöst, így szabad utat adva a szemének és a kezének. Lehúzta az őket fedő takarót, és tekintetével bebarangolta a nő egész testét. A sötét ellenére nagyjából ki tudta venni, látta a kacér hálóinget, az alatta domborodó mellének kecses ívét, lapos hasát, és nőies csípőjét.
- Ó, Istenem! Gyönyörű vagy! – sóhajtotta.
- Ugyan már! Nálam százszor szebb nőket is láthattál már – húzta össze magán a köntöst, aztán a takarót.
- Nem, ez nem igaz. Tény, hogy sok nőt láttam már ruhában és anélkül, de te vagy az első, akit hálóingben. És határozottan állítom, nálad szebb teremtést még nem láttam!
- Túlzol. Csak a bugyimba akarsz bejutni – mondta.
- Aha. Ez tény, de ha tényleg csak ennyit akarnék, már rég letéptem volna rólad, széthúztam volna a combod, és keményen megdugtalak volna – Ray hallotta, ahogy eláll hálótársának a lélegzete a durva szavaktól. Muszáj volt ezt közölnie vele, különben nem hitte volna el, tényleg gyönyörűnek tartja őt. Miért kételkedik ebben?
- Jó éjszakát! – mondta Astrid, majd átfordult a másik oldalára.
- Neked is, szépségem!



Egy nappal később ismét ugyanott voltak. Astrid az ágyban várta Rayt, aki a fürdőszobában volt. A tegnap esti szavaira megpattant valami Astridban. Azt mondta, tetszik neki, sőt gyönyörűnek nevezte. Egész nap szárnyalt, de nem mutatta ki, közömbösen viselkedett a férfival, hárította a közeledését, közben magával, a józanabbik énjével vitatkozott.
Rájött, feleslegesen hárítja a férfit, csak energiapocsékolás. Ehelyett jobbat talált ki. Négy éve, hogy Kevin elhagyta, és hát hét éve nem feküdt le senkivel sem. Úristen, hogy bírta ki idáig? Sőt, egyedül Kevinnel volt szexuális kapcsolata, csak a kis homival ismerte a szexet, és nem volt az igazi vele. Jó, pár kivétel azért volt, de a többi… Üres próbálkozások tucatja. És most, itt volt egy ízig-vérig férfi, aki imádja őt, és nagy valószínűséggel nem a saját neméhez vonzódik, miért is ne használja ki? A pasas lenyugszik, nem kísérti Astrid tovább, és ő pedig kap egy szenvedélyes éjszakát. Hogy ez miért nem jutott hamarabb eszébe?
Ezért felvett egy igazán szexis hálóinget, bevállalta a push-up melltartót a nagyobb cicik érdekében, úgy tervezte, ma még nem veti le a ruháit, csak elbűvöli a pasast. Levendulaszínű köntöse combközépig ért, a színe harmonizált a hálóruháéval és a melltartó-tanga párosítással. A tükör előtt basz-meg-cipővel nézte magát a tükörben, és úgy, a magas sarkakon állva, tényleg gyönyörűnek látta magát. Aztán levette a lábbeliket, és már csak szépnek tartotta magát. A cipőkkel volt igazi.
Állig felhúzta a takarót, most, hogy megtette a lépéseket, és hallotta a fürdőszobaajtó csukódását, inába szállt a bátorság. Már nem tartotta olyan jó ötletnek a dolgot, sőt, egyenes utálta magát érte. Hogy juthatott ilyen az eszébe?
Összehúzta magát, és a száját rágcsálta. Égett az éjjeliszekrényen az olvasólámpa, csak ez világította meg a szobát, aminek budoár hangulata lett tőle.
Ray befeküdt mellé, ma este két takarót készített, de még így is túlságosan közel voltak egymáshoz.
Volt valami a férfi kezében, de nem láthatta, mi az, nem volt rajta a szemüvege. Bezzeg a férfi ördögi mosolyát jól látta! Hogy az ördög vinné el!
- Ugye, szeretsz olvasni, Astrid? – kérdezte.
- Igen – mondta orrát ráncolva. – Miért?
- Mit szólnál, ha ma este kihagynánk azt a rész, hogy majdnem megerőszakollak, és helyette kapnál egy esti mesét.
Ó, ennek nem lesz jó vége, gondolta Astrid. Eszébe jutott a könyv, amit pár hete vett, nem a megszokott olvasmányai egyike volt, hanem teljesen más jellegű. Fülledt. Sikamlós. Pajzán. Nem, azt nem találhatta meg, ugyanis el volt dugva a… könyvtárszobájában. Bassza meg! Lehet, hogy az asztalon hagyta, és Ray megtalálta. Fenébe!
- Ma valahogy nincs kedvem a mesékhez – nyöszörögte.
- Ó, az kár, pedig nagyon jó kis történetet találtam, szépségem. Tetszeni fog. Fordulj az oldaladra – utasította a férfi.
- Miért?
- Mert úgy jobban hozzáférhetek a nyakadhoz – válaszolta.
- Miért? – kérdezte újból egyre vékonyabb hangon. Rosszat sejtett, nagyon rosszat.
- Mert csodálatos nyakacskád van, csókolnivaló.
Astrid az oldalára tekeredett, Ray mögé csusszant, és átmászott a takarója alá. Könyökével megtámaszkodott fölötte, Astrid felöli üres részre tette azt a bizonyos könyvet, amit soha sem szabadott volna megtalálnia. Nancy Madore: Megigézve. Na, igen, kellett neki ilyet olvasnia!
- Hm, mit szeretnél, melyiket olvassam, szépségem?
- Ne gúnyolj ki! Tudod, van aki csinálja, vagy beszél róla, mert nem csinálja, és van olyan, aki olvas róla.
- Sosem gúnyolnálak ki, drága Astridom, örülök, hogy ilyen világi nő vagy, én pedig azt kérem, ne szégyelld. Felnőtt nő vagy…
- Ha azt mered mondani, hogy egészséges szexuális vággyal, vagy kíváncsisággal össze foglak zárni az anyámmal! – sziszegte. Ray csak nevetett. Rajta. A fene essen ebbe az angyalba!
- Igaza van, bölcs anyukád van - jegyezte meg.
- Csak sok sorozatot néz, és a szabadideje is ugyanennyi – fintorgott.
- Nos, akkor elkezdhetem végre?
- Hajrá, Andersen!
- Különleges kívánság, vagy válasszak én? – kérdezte.
- Válassz te – mondta. Kíváncsi volt, hogy melyiket fogja felolvasni.
- Hmmm, - kinyitotta a könyvet, és végigböngészte a tartalomjegyzéket. – A Macska és az Egér lesz, oké?
- Aha – Ez volt az ő személyes kedvence is.
- Egyszer volt, hol nem volt…
- Nem is így kezdődik!
- Csitt! Mivel Andersent akartál… Na, szóval ott tartottam, hogy… - Folytatta. Elolvasta a szerzői megjegyzést, az ismertetést, majd belevágott a mesébe. – A mesém kezdetén az Egér egy falba fúrt kis lyukban húzta meg magát a Macska világában. A legújabb egérdivat szerinti könnyű rongyocskát viselt, – Finoman megrángatta Astrid hálóingjének a kényes anyagát. – amely alig fedi testét. Ó, mamám, tényleg alig van rajtad valami! – kukkantott be a takaró alá. – Khm, lázadó természete miatt mégis viszonylag biztonságban tudhatja magát a Macskától, mivel ezt a hozzáállást annak fajtája hidegvérű gonoszságként értelmezi. A Macska viszolyog tőle, és ez tökéletesen megfelel az Egérnek. (…) – Hová lesznek azok a félelmetes, erős macskák, amikor egy gyenge kisegér haragjával állnak szemben? Könnyedén megmenekülhetek a nővéreim sorsától, egyszerűen csak ellenségesnek kell lennem a macskákkal. Ismerős?
- Nem, én nem menekültem meg a ,,nővéreim” sorsától, voltam férjnél, nem jött be – fintorgott.
- Pszt! Gyűlölte a kiszolgáltatottságát, hogy a macskák uralta világban sosem értik meg, nem tisztelik az intelligenciáját, az érzékenységét. (…) Dölyfös, megvető arckifejezést öltött, amikor hallotta, hogy újabb macska közeledik. (…) Igyekezett higgadtnak mutatkozni, miközben a Macska megállt a bejáratnál, és pillantását ráérősen végigjáratta az Egér testén. – Ray lehúzta róluk a takarót, és kioldotta a köntöst. – A fenébe, te nő, egyre kevesebb ruhát viselsz! – Ő is végigmérte, kényelmesen elidőzgetett a tekintete rajta.
- Folytasd!
- Ööö, Milyen jogon hiszik azt a macskák, hogy ilyen otromba módon fixírozhatják az egereket? Hogyan jutott idáig a világ? Persze, ha ő olyan volna, mint a többi egér, megtiszteltetésnek kéne éreznie, hogy felkeltette egy Macska figyelmét. (…) Szokatlanul jóképű- állapította meg kelletlenül. Manapság meglepő egy Macskától, hogy adjon a külsejére. Általában olyan durvák és ápolatlanok, hogy még a közelükben tartózkodni is kellemetlen. Persze, a legtöbb Egeret annyira lefoglalta a saját külseje miatti aggodalom, hogy észre sem vette, hogy a macskák meg sem érik a fáradtságot. Mindazonáltal ez a Macska a ritka kivételek közé tartozott. Ez azonban eggyel több ok volt arra, hogy az Egér nagy ívben elkerülje, mivel a jóképű, khm, Macska még veszélyesebb, mint a tomposak. (…) Amikor a Macska magabiztos arcára pillantott, az Egér megállapította, hogy ennek a Macskának egyetlen szavára egerek százai ugranának egy szempillantás alatt.
- Inkább ezrei – jegyezte meg Astrid. Beleborzongott, hogy a többi nő, mi mindennel bombázhatja a férfit.
- (…) De lehetetlen volt nem észrevenni a dús szemöldököt, a kackiás bajuszt és a hibátlanul faragott vonásokat, amelyek mérhetetlen önbizalmat és nyugalmat tükröztek. Izmos teste egyedülálló kecsességgel és könnyedséggel mozgott. (…) Az Egér meglepetésére a Macska elmosolyodott, aztán lassan bedugta a mancsát az egérlyukba. Nagyon óvatosan, hogy ne érintse a bőrét, egyik karmával felhajtotta az Egér testét fedő rongyot, egészen a válláig. – Ray megismételte az olvasottakat. Astrid pupillája tányér nagyságúra tágult, majd rácsapott a férfi kezére, aki kocsányon lógó szemmel bámulta a testét. – Az Egér dühös sziszegéssel ütötte félre a kezét.
- Nagyon vicces vagy – Astrid visszarántotta a lenge anyagot a testére, és dühösen bámult a férfira.
- (…) – Hogyan próbáljuk ki? – Talán egy csókkal- javasolta végül a Macska, miután hagyta, hogy az Egér gondolatai elkalandozzanak. (…) Az Egér immáron magabiztosan vetette hátra a fejét, hogy a Macska megcsókolhassa. (…) A Macska ajkai olyan közel voltak hozzá, hogy majdnem súrolták az Egér száját. – Nos- suttogta végül-, hová szeretnéd? – Mit? – suttogta az Egér. – A csókot – felelte amaz. – Mit szeretnél, hová adjam azt a csókot? (…) – Hogy lehet, hogy én, a parancsolod, szolgállak téged, rabszolgámat? – (…) A Macska mindazonáltal nem várta meg a választ. Gyors mozdulattal az Egér fenekére csapott: - Fel, rabszolga! (…) A Macska a saját lakásába vitte az Egeret, amely természetesen sokkal nagyszerűbb volt, mint az ő kis falba vájt egérlyuka. (…) Bizonytalanul és izgatottan a Macskára nézett. – Annyit kell hát tennem, hogy itt maradok veled, anélkül, hogy- Elhallgatott. - … anélkül, hogy… - Anélkül, hogy megvallod az irántam érzett valódi érzéseidet? – segítette ki a Macska vigyorogva. (…) Közelebb lépett hát hozzá, és az állánál fogva felemelte az arcát. A pillantásuk összekapcsolódott. Elhatározva, hogy elnyeri a szívét, a szájára hajolt. Elszántan, hogy megnyerje a játékot, az Egér szája forrón tapadt a Macska ajkaira – Ray elhallgatott, mély, érzéki hangjának hiánya ürességet keltett a szobában. Feszülten bámult Astrid enyhén szétnyílt ajkára, engedélyt kérve a csókra. Itt az idő, gondolta magában Astrid, most vagy soha!
Aprót biccentett.
Ray nem habozott, Astrid egész teste beleborzongott az apró, puhatolózó csókba, ami kezdett elmélyülni. Ajka megnyílt a követelőző nyelvnek, magához húzta a férfit, aki időközben fölötte térdelt. Átkulcsolta a derekát, ölét a másikéhoz dörzsölte. Mennyei érzés volt. Szenvedélyesen ölelték, falták egymást, a könyv hangosan csattant a padlón, Ray keze elkalandozott Astridon. Felcsúsztatta a hálóingjét, forró tenyere mentén bizsergett a bőre. Becsúsztatta a finom selyem alá, érzékien körözött a felhevült bőrön. Itt az idő, gondolta Astrid, állj. Stop, stop!
Elfordította az arcát, ezzel megszakítva a csókot.
Zihált, miközben elhúzódott, és megigazította a ruháját.
- Azt hiszem, kellőképpen elálmosodtam már – mondta vontatottan. Ray keserűen felnevetett, és legördült róla.
- Ó, bébi, első nő, aki ezt mondja nekem csókolózás után!
- Jó éjszakát!
- Egy bestia vagy!
- Aludj jól! – mondta Astrid, majd kárörvendően elmosolyodott.

Kilencedik fejezet

Sziasztok!
Hosszabb kihagyás után újra jelentkezem :) Ezentúl rendszeresen, csütörtökönként jön majd a friss, ha minden jól működik.
A fejezet rövid lett, bocsánat.
Jó olvasást!


Alden fel-alá járkált a barlangbeli ,,tanácsteremben”. Semmi jelét nem mutatta annak, hogy mennyire zilált lelkiállapotban van, nem sokszor mutatta ki az érzéseit, még ha egyedül is volt. Ez legyengítette, ő pedig nem akart gyengének tűnni.
Ray, az egyik Őrző, megint a farka után ment, és nem jött vissza. Remélte, hogy megéri a nősténye azt, amit kapni fog tőle. Mivel Sterling szerint emberről volt szó, törvényellenes velük hosszútávon kapcsolatot kialakítani- az Őrzők részéről, a többi halhatatlan azt csinált, amit akart. De az az átkozott kurafi most megszegte ezt a szabályt, és kockáztat, amiatt a nő miatt. A fenébe!
Raynek meg kéne házasodni, főleg hogy már elég időt eltöltött a társával való keresésben. A testvérei közül egy sem élt már, egyikük lánya, Devina állt a legközelebb rokoni kapcsolatban vele. Minél előbb utódokat kell nemzenie- bár, saját magának sem volt még utódja-, mert várható, hogy elhalálozik. Ronda dolog ilyet gondolni, de olyan időket éltek, amikor minden eshetőségre fel kellett készülni, Raynek biztosítania kellett volna már a helyét az Arkok tanácsában, ahol a legrégibb angyalnemzetségek leszármazottai foglaltak helyet, mint Alden. Igaz, ő már elmúlt kétezer is, és Ray csak háromszáz éves volt, de amilyen forrófejű, gondolnia kéne erre is. De nem gondol, sőt a gyűlésekre sem jár, aminek nagy visszhangja volt az utóbbi időben.
Az asztalán lévő dossziéban volt Astrid Calebow aktája, aki egy bukott angyal volt. Nagyvalószínűséggel Ray azt sem tudja a nőről, hogy a szülei ölték meg az apját. Vagy legalábbis ezt beszélték… És hát a pletykáknak néha nagyobb az igazságtartalmuk, mint amit a két szemével lát az ember. Szóval, érdemes odafigyelni a szóbeszédekre. Nagy fegyver volt ez az információ a kezében, olyasmi, amivel bármikor előrukkolhat, ha a kapcsolatuk hosszadalmasra sikerülne.
Belelapozott a mappába.
Astridnak mosolygós arca, és okos füstszürke szeme volt. Teljesen hétköznapi nő. Miért pont ővele állt le Ray? Nem is az esete!
Csak remélni merte, hogy nem követ el semmi ostobaságot, amivel feszélyeztetné a halhatatlanokat.
Az ajtó kinyílt, és Soteria bájos arca jelent meg. Gyönyörű nő volt, ügyes harcos, de nem foglalkozott a férfiakkal. Amióta ismerte, húsz éve, semmilyen afférja sem volt, ő volt az Őrzők közül, akiről nem lehetett pletykákat hallani. Csendes, visszafogott nő, aki csak akkor beszél, ha kérdezik, és ami a legfontosabb, halálos. Tökéletes harcos.
- Alden, Kheirosz elment – mondta alig észrevehető francia akcentussal. Alden mélyet szusszantott, ez várható volt.
- Simán kisétált? Nem hagyott üzenetet vagy valamit? – kérdezte, és a hosszú, húszszemélyes asztalra pillantott, amin egy mappa árválkodott. Gyorsan lecsapta a fedelét, nem mintha Soteria kíváncsiskodna. A nő megállt a csukott ajtóban, és egyenes ránézett. Világoskék szemei érzelemmentesen, hűvösen csillogtak. Nem lehetett semmit sem leolvasni az arcáról.
- Csak elment. Gondolom, már meg van nélkülem is, elég neki már a normális vér is – vont vállat.
Az elmúlt egy évben Soteria táplálta a vámpírt, aki gyorsan visszanyerte az erejét a vámpírnő vérének köszönhetően. Több ezer évig éhezett, nem mondott semmit a fogva tartásáról, hogy miért van életben, vagy miért zárták őt is el. A fene tudta, a férfiban elkattant valami, ami érthető volt. Soteriától újult erőre kapott, mivel ő is vámpír volt, így a vére táplálóbb. Vagy valami ilyesmi. Jó pár évet megélt már, de még most sem mindent értett a halhatatlanokkal kapcsolatban. Hogy lehet egy ,,halott” lény vére táplálóbb egy élőnél? A fene tudja, nem ez volt a lényeg, hanem hogy az őskövület túlélte.
Soteria megköszörülte a torkát, visszairányítva magára a figyelmet.
- Van még valami.
- Akkor mondd, nem érek rá egész nap – morogta.
- Az Orákulum, meghalt
Alden dühödten az asztalra csapott, ibolyakék szemei szikráztak a dühtől. Soteria pár centivel közelebb araszolt az ajtóhoz. Nem, tényleg sokatlan volt tőle ez a fajta viselkedés, mindig higgadtan tudta kezelni az érzelmeit.
- Mi történt? – csikorogta.
- Megmérgezték – mondta.
- Hogy mi? Attól nem halhatott meg!
- Nem hétköznapi méreggel, boszorkány által készített főzet lehetett. Conrad talált rá, még mondott valamit, egy nevet.
- Milyen nevet? – kérdezte türelmetlenül. Aztán rájött, mikor Soteria ráncolt szemöldökkel bámult felé. – Ó, igen, az utódjáét. Ki az?
- Reena Collins. Az emberek világában él, utánanéztem. Egy nimfa, vagyis félig az.
- Ó! Egy újabb faölelgető? Remek, csak ez hiányzott! Egy tapasztalatlan, hippi, aki az sem biztos, hogy tud magáról. Jól állunk – grimaszolt. Egy nimfa! Hogy utálta ő azokat az apró, vihogó, kacarászó tündeszerű nőket- vagy férfiakat.
- És a legfontosabb, védtelen.
- Ha teljes a létszám, összehívok egy gyűlést.
- Ray hol van? – kérdezte Soteria. Aztán kijavította magát. – Már, ha szabad kérdeznem.
- Valaki ágyában – fintorgott.
Soteria bólintott.
- Garrett pár nap múlva visszajön, a lányával tölt pár napot. Sterling nem tudom, hogy mikor jön pontosan, Maia rosszul lett, Connorhoz kellett vinnie. Damien elutazott valahová.
- Remek, akkor addig is, vigyázz te a nőre – Soteria biccentett, majd várt. – Ennyi, most menj.