Nightmare hűen a nevéhez egy rémálom volt! Előre vágtázott, majd olyan csigalassan haladt, hogy még egy csiga is leelőzte volna- bár ez egy kicsit túlzás. Körvonalazódni kezdett a kastély, az eső szüntelenül szakadt. Ruhám átázott- újra-, hosszú szőke hajamból csorgott a víz. A kastély vastag kőfallal volt körülvéve, a fal előtt fenyők terpeszkedtek. A kapu kovácsoltvas, és olyan széles, hogy simán átfért rajta volna egy kamion is. Minek ekkora kapu?, gondolkoztam magamban. A kőfalon belül gondozott gyep, és csodálatos rózsakert díszelgett. Az egész kertet bejárta a vörös rózsák mézédes illata. A kastélyt fák fogták közre, lehetett hallani, hogy mögötte valamilyen víz folyhatott. Maga a kastély nem volt nagy szám, sőt, eléggé gáz állapotban volt. A vakolat mállott róla, a vastag faajtóra és az ablakkeretekre ráfért volna egy alapos csiszolás és festés.
Dante előttem halad, miután Nightmare megmakacsolta magát, és pattogó mozdulatokkal baktatott előre. A lovam- nagy kicseszés a Sorstól, hogy ezt a lovat szánta nekem- ismerősebb terepre ért, begyorsított, és meg sem állt az ajtóig. Ott megállt, olyan hirtelen, hogy a fogaim összekoccantak. Combommal szorítottam a nyerget, kezemhez szinte hozzáolvadt a kantár. Dante nevetését sodorta felém a szél, mély zengő hangja máskor lázba hozott volna, de most inkább meg akartam fojtani! Leugrott lováról, majd mellém sétált.
- Segítsek?- kérdezte, s próbált elfojtani egy mosolyt.
- Már nem azért, de nem lett volna egyszerűbb lehozni egy kocsit ide?- tudakoltam, miközben félig lekászálódtam a lóról, de beakadt a lábam. Féloldalasan lógtam a ló oldaláról.
- Lehet, hogy neked nem tűnt fel, de lifttel jöttünk le. Szerinted abba a szűk fémdobozba befért volna egy autó?- válaszolta miközben kiszabadította fogságba esett lábamat. Hátrazuhantam volna, de Dante elkapta a derekamat, és finom lerakott a földre.
- És miért olyan szép itt minden? Nem mintha jobb lenne egy lávamezőn közlekedni, de ez… ez olyan kiábrándító!
- Látszik, hogy nem halhatatlanok közt nőttél fel- csóválta a fejét.
- Bocsánat…- dünnyögtem.
- Ez nem az Alvilág, ez egy külön dimenzió a démonok számára. A Mennyország se a felhőkkel meg szentekkel körülölelt terület. Az is egy másik dimenzió. Nem voltam ott soha, de azt mondják olyan, mint Görögország. Tengerpart és mediterrán időjárás jellemzi- magyarázta.
- Aha… Figyu, nem mennék be vagy valami? Eléggé esik az eső…- mutattam az égre, ahol sötét felhők gyülekeztek, még több esőt ígérve.
- Gyere- húzott az ajtó felé. A vastag faajtóhoz egy lépcsősor vezetett, a lépcső alján ott volt a macska utazókosara és a kézipoggyászom. Felkapta mindkettőt, majd feltépte az ajtót.
- Wow!- adtam hangot a döbbenetemnek. A szám egy O-t formázott mikor körülnéztem. A bejárattal szemben egy gyönyörű faragású lépcső állt, a plafont freskók díszítették. Egy kristálycsillár lógott középről, ami megvilágította az egész helységet. A falakat selyemtapéta fedte be, a padlót márványlapok borították . Az előtérből két ajtó nyílt. Ahogy becsukódott az ajtó egy fiatal lány sietett elő a jobboldali szobából. Nem volt a legszebb teremtés volt, akit életemben láttam, és ez nem a külsejében mutatkozott. Gyűlölködve mért végig, majd Dantehoz fordult.
- Uram! Örülök, hogy újra itthon van!- köszöntötte őt, rólam tudomást sem vett.
- Elhiheti, hogy én is örülök- morogta a bajsza alatt. – Hol van az öcsém és Ray?- kérdezte. Még a szobalányhoz is kedvesebben szólt, mint hozzám.
- A szalonban várják Önt és a… kisasszonyt- kék szeme újra engem pásztázott.
- Köszönöm! Beth, kérem vezesse Devinat a szobájába- utasította a nőt, majd befordult abba a szobába, ahonnan az előbb Beth bukkant elő.
- Hello!- köszöntem barátságosan. Újabb fintor, majd a lépcsőhöz fordult és elindult fölfele. Nem nézett vissza, hogy követem-e. A lábam mellett még mindig ott volt a macska és a táskám. Hógolyó vagy a fene tudja, hogy neveztem el, elkezdett őrjöngeni a dobozban, mintha csak megérezte volna, hogy csak én vagyok itt vele. Az sem kerülte el a figyelmemet, hogy Danteval nem csinált semmit, őt megtűrte maga mellett. Végül is ő nem akarta elengedni a szabadban… Kinyitottam a dobozt, és a macska kisprintel belőle, vissza sem nézett.
- Ugye, jól veszem észre, hogy nem kedvelsz?- kérdeztem, miután végig mentünk egy folyosón, aminek a falait portrék díszítették, és Beth végig megsemmisítően bámult rám.
- Tökéletes megfigyelés,
hölgyem- mintha átok lett volna, úgy ejtette ki a hölgy szót.
- Devina! Egyébként nem nagy kunszt volt kitalálnom, eléggé feltűnően küldöd felém a megvető pillantásokat. Ne izgulj- mondtam neki, mikor harag szikrája csillant meg a szemében-, kezdi aláásni az önbizalmamat- paskoltam meg a karját.
- Örömmel hallom- egy vastag, kétszárnyú ajtóhoz lépett, kinyitotta, majd várt, hogy belépjek rajta .- Ha lehet, szedje rendbe magát, botrányos, ahogy kinéz- mielőtt kitörhetett volna belőlem egy hisztérikus szitokáradat behúzta asz ajtót.
A szobában sötét honolt, a folyosón sem vitték túlzásba a világítást- gondolom spórolnak az esküvőnkre-,de itt még az orromig sem láttam. Egy nagy sötét folt volt a fal előtt, gondolom az egy ágy lehetett. Végigtapogattam a falat kapcsoló után, de az az átkozott elbújt. A franc essen belé!, jajdultam fel, mikor belerúgtam valami keménybe, ami csak egy asztal lehetett. Megkapaszkodtam a szélében, hogy ne veszítsem el az egyensúlyomat. Megtaláltam rajta az íróasztallámpát, felkattintottam, és végre láthattam is valamit. A szoba elegáns kékszínű selyemtapétával volt beburkolva, arany minták tekeregtek rajta. A falon lógott egy tájkép, alatta egy hatalmas kandalló, amiben még egy malacot is meglehetett volna sütni. Előtte egy puha perzsaszőnyeg terpeszkedett a sötét fapadlón. Jól sejtettem, hogy az ágy volt a sötét folt. Drabális jószág, sötétkék ágytakarót terítettek rá, fölötte egy kristálycsillár lógott, ami tuti, hogy nem a Tiffanyból származott. Két oldalt éjjeliszekrény, az egyiken egy századfordulós lámpa, a másikon egy antik kínai váza illatozó vörös és fehér rózsákkal. Az ablakokat kék bársonyfüggöny takarta. A régi íróasztalon ott volt a lámpa, ugyanazt a stílust tükrözte, mint az éjjeliszekrényen lévő. Az asztalon volt egy tolltartóköcsög, amiben töltőtollak voltak. Ezzel szemben egy tömb papír, és boríték. Ezek még nem hallottak e-mailről? Vagy mobilról, esetleg SMS? Ezek szerint le kell tennem arról, hogy megnézem a családtagok Facebook oldalát…
Észrevettem egy ajtót, gondolom, az lehet a fürdőszoba. Benyitottam, de nem döbbentem meg ez is ugyanolyan tökéletesen nézett ki, mint a kastély többi része. Itt a fehér és az ezüst uralkodott. Volt egy zuhanyzókabin, olyan amilyet mostanában mutattak a tévében. Egy lábas kád terpeszkedett egy kis ablak alatt a pult, és a zuhanyzó között. A wc a fürdőből nyíló ajtó mögött volt- már kezdtem pánikolni, hogy milyen csúcsszuper a hely, de kinti pottyantós wc-t kell használni. Az ezüstkeretes tükörben megpillantottam magam, és majd összeestem. Hajam nedvesen és kócosan csimbókokban tapadt a fejemhez. Obszcén feliratú pólóm átlátszott, szoknyám elszakadt. Majd’ elhánytam magam, olyan büdös lószagom volt. A pultra ki volt rakva két bolyhos törülköző, a fürdőolajokat, sókat, tusfürdőt, sampont találtam a szekrényben. Ledobáltam az átázott cuccokat magamról, nagy volt a kísértés, hogy áztassam magam a kádban, de nem tudtam, hogy Dante mikor jön vissza. Kivettem egy francia tusfürdőt és sampont, majd beálltam a zuhany alá. A lábamat kidörzsölte a nyereg, és úgy sajgott, mintha amputálásra várt volna. Folyattam magamra a forróvizet, nem vacakoltam a beállításával. Jól esett, átmelegedtem tőle. Bedörzsöltem a hajamban a finomillatú sampont, majd kiöblítettem, és újra megismételtem a folyamatot.
Legalább van valami jó abban, hogy a felesége leszek. Lesz egy kastélyom, egy csomó jó cuccal, bár nem hiszem, hogy kedvelni fognak itt, de próbálkozok, majd barátságos lenni mindenkivel. Azt viszont remélem, hogy nem leszek egész nap bezárva, mint egy bűnöző, mert benyújtom a válópert! Végül is nem is olyan rossz ez az egész…De akkor sem szeretem, ha megzsarolnak! Legszívesebben még mindig megfojtanám Dantet.
Elzártam a vizet, magam köré csavartam az egyik törölközőt. Épp a táskámba nyúltam, mikor meghallottam egy halk, cirpelésre emlékeztető hangot. A telefonom! A táska oldalzsebében volt, alig tudtam elrejteni benne, hogy Dante ne vegye észre. Milyen jó a vétel az ,,Alvilágból’’, ami nem is az alvilág. Felvettem.
- Devina? Hál’ Istennek! Egész délután este próbáltalak elérni, de nem vetted fel- támadott le Holly.
- Hogy érted, hogy este? Hisz még csak…- meggyőzzem magam Holly tévedéséről kinéztem a kis ablakon, kb. úgy 5 óra lehetett. Lehet, hogy nem ugyanúgy jár az idő itt, mint a Földön?
- Mi van?
- Semmi, csak…Ő, lekéstük a gépet, most szálltunk le nemrég- lódítottam.
- Ja, oké! Csak nem épp bizalomkeltő a pasid, és kezdtem aggódni, hogy eladott egy embercsempész bandának… Olyan sötét a tekintete, és olyan energiák veszik körül… Na, mindegy! Túl sokat olvasok. Hol vagy most?- az Alvilágban.
- Ő, a fürdőszobában- végül is igaz.
- Hol a pasid?- kérdezte.
- Elment, de hamarosan itt lesz. Most leteszem, jó? Majd még beszélünk!- mondtam gyorsan, majd bontottam a vonalat. – Huh!
Még mindig törölközőben kiléptem a szobába, közben a hajamat dörzsöltem egy másikkal. A szívem nagyot dobbant, mikor megláttam Őt. A kandallóban égett a tűz, vöröses árnyalat vegyült nedves hajába. Egy szürke, márkás inget viselt egy Levi’s farmerrel, ami ráfeszült harapnivaló fenekére.
- Kivel beszéltél?- kérdezte hanyagul az asztalnak dőlve.
- Magammal?- inkább kérdésnek hangzott. – Igazán jó tanácsokat tudok adni magamnak, tudod- nem vette be.
- Kérem a telefont.
- Milyen telefont? Nincs semmilyen telefon nálam. Észrevetted volna, ha van nálam telefon. – tiszta lebukás. Ha hazudok mindig megismétlem a hazugságom tárgyát, plusz a fülem megrándul. Remélem, hogy nem ő még nem jött erre rá.
- A telefont!- ismételte. Beszívtam az alsóajkam, és vártam. Nem történt semmi, nem fenyegetett meg, és nem próbálta meg elvenni. Kerültem a tekintetét, mert ha ránéznék tuti berohannék a fürdőszobába a mobilért, és odaadnám neki. Sajnos ő nem szenvedett ilyen kényszerben, éreztem magamon sötét pillantását, szinte simogatott. – Kit hívtál?- kérdezte végül.
- Senkit!- Holly hívott engem.
- Nem hiszem, hogy magadban beszéltél, szóval…- közelebb jött hozzám, és a mennyezetet fixíroztam. Az ott egy pókháló? Ejnye, Beth! Jó, ennyi! Fél perc múlva a mobillal a kezemben álltam előtte. - Ezt elteszem- és zsebredugta. – Öltözz fel, megvárlak.
Pár perc múlva egy fekete felsőben, és egy farmerben sétáltam Dante mellett a folyosón. Gázlámpák tették hangulatossá , minden sarkon volt egy asztalka, azon váza virággal. A Falakat a képek alatt vörös tapéta fedte. Néztem a festményeket, és az egyiken felismertem egy Dantera hasonlító alakot. Neki is sötét szeme volt, olyan 35 körülinek tűnt, szeme bölcsességet tükrözött. Arcát egy mély heg csúfította el. Félelmetes volt, kirázott tőle a hideg. A portré alá a Darius név volt karcolva egy réz táblára. Mellette egy karcsú, vörös hajú nő képe volt felfüggesztve, dollárzöld szemei csillogtak a boldogságtól, ajkán kacér mosoly játszott. Nem sokkal lehetett idősebb nálam, de az ő szemei is tapasztalt életet mutattak. Az ő tábláján a Marissa név állt. A következő kép nem volt felakasztva, a falon hosszú időt tölthetett, hisz meglátszott a helye. Lehet, hogy valaki bajuszt rajzolt neki, és le kellett venni… Devina, ne magadból indulj ki! Fedtem meg magam. A következő kép is egy vörös hajú nőt ábrázolt, első ránézésre olyan volt, mint Marisssa, de a szeme zöldebb volt, és mintha egy kis őrület lenne a szemében. Céline-nek hívták.
Leértünk a lépcső kapkodnom kellett a lábamat, hogy tartsam a tempót Danteval. Beléptünk abba a szobába, amiben az előbb eltűnt ő. Ahogy beléptem megpillantottam egy férfit a szófán. Nem akármilyen pasi volt, éjfekete, hullámos haja a nyakáig ért, állát kecskeszakáll takarta. Izmosabbnak tűnt, mint Dante magasabb is volt. Fekete izompólót viselt fekete bőrnadrággal, lábán acélbetétes bakancs. A jobb karján tetoválás futott végig, mintha valamilyyen írás lenne. És a legkísértetiesebb a szeme volt. Olyan volt, mint…mint az enyém. Kobaltkéken csillogott, örömöt és izgatottságot láttam rajta. Szemöldöke felszaladt, ahogy meglátott a kis ezüst karika megcsillant a fényben.
- Devina, hagy mutassam be Rayt, a nagybátyádat!- most az én szemöldököm szaladt a magasba a csodálkozástól. Nagybátyám? Akkor ő Anyu testvére? A fickó, Ray, felpattant a helyéről, amitől megijedtem, és elkiáltottam magam mikor átölelt. Alig kaptam levegőt, mikor elengedett.
- Tiszta anyja!- mért végig, majd újra megölelt.
- Hello!- köszöntem, majd kérdőn Dante felé pislogtam.
- Ray, nem kéne megosztanod valamit vele?- kérdezte végül Dante.
- Kérsz cigit?- előhúzott a farzsebéből egy dobozzal. Dante ,,na-ne-szórakozz-már” pillantást lövellt rá. – Nyugi, tesó! Csak vicceltem- védekezőn maga elé emelte a kezét. Ujjain ezüstgyűrűk voltak, jobb kezén a mutatóujján egy karomra emlékeztető valami volt, ami igazán hegyesnek és veszélyesnek látszott.
- Menjünk a könyvtárba, ott nyugodtabban tudnánk beszélni- utalt a hallgatózó Bethre, aki az ajtó túloldalán porolt egy vázát.
A két férfi közt lépkedtem, olyan érzésem volt, mintha össze akarnának préselni. Raynek fűszeres és jó minőségű dohány és szappan illata volt. Dante-jé nagyon hasonlított erre, de az övébe belekeveredett egy kis fahéj is. A Red Sox meccsről dumáltak, ami nem tudom, hogy jött ide. Épp nem arra készülnek, hogy megmondanak nekem valami fontosat? Ők meg az eredményekről dumálnak… Férfiak!
Beléptünk a zsúfolt könyvtárba. A falakat padlótól a mennyezetig polcok takarták roskadásig pakolva könyvekkel. Egyik polcsor előtt volt egy behemót asztal, mögötte egy bőrfotel, ami igen kényelmesnek tűnt. Szinteltolással kiemelkedett egy kis ,,sziget”, amin szintén barna bőrből készült szófa és fotel volt, középen egy dohányzóasztallal. Mögötte volt egy üvegfal, ami a tóra nyílt. Csodálatos a kilátás! Vize, mint a fölötte gyülekező felhők, körülvéve fákkal. A stéghez ki volt kötve egy csónak, amit a víz ide-oda himbált.
Azt hittem, hogy Ray az ablakhoz sétált, de a ,,szigeten” lévő bárszekrényhez lépett. Én leültem a kanapéra, Dante velem szemben. Engem figyelt azzal a sötét szemével. Arcáról nem lehetett leolvasni semmit, kényelmesen hátradőlt, és várt- persze, közben le sem vette volna rólam a tekintetét. Az alsóajkamat rágtam, és én is vártam.
- Ray, ne húzd már az időt, kevés van belőle!- szólt a válla fölött Dante.
- Ennyire sürgős lett a nősülés?! Bár, ezért a lányért én is meggondolnám, hogy feladom az agglegény életet- lehuppant mellém, az asztalra letett három poharat, majd félig töltötte őket Whiskyvel.
- Nos?- türelmetlenkedtem.
- Gondolom, azt már tudod, hogy a mi Danténk el akar venni téged- bólintottam. – Az angyalok és a démonok elég régóta fasírtban vannak. Ha nem házasodtok össze, akkor ki fog robbanni a háború- belekortyolt az italába, majd várt.
- Egy gyűrűtől megoldódik az egész?- kérdeztem hitetlenkedve.
- Még van itt más is… Van egy legenda, miszerint egy démon és egy angyal nászából származó gyerek a béke kulcsa. Egy félvér.
- De miért pont ő meg én?- mutattam Dantera majd magamra.
- A legendának vannak bizonyos feltételei. Ti rendelkeztek ezekkel. O, haver, mért nekem kell ezt elmondani neki?- gyilkos pillantásokat lövellt Dantéra.
- Kezdjük ott, hogy te vagy a nagybátyja. És te találtad ki ezt az egészet- felelte, nyugodtan kortyolgatva a whiskyt.
- De nekem ez nem érdekem, én nem tartozok egyik világba sem. Nemet mondok- sikerült ezzel újra felingerelniük.
- Nem mondhatsz nemet, ezt már megbeszéltük- jelentőségteljesen pillantott rám.
- Nem fogok tenyészállatot játszani senki kedvéért!- mondtam a kelleténél kicsit hangosabban.
- Davina- szinte dorombolva ejtette ki a nevemet- ezzel te is sokat nyersz. Lesz egy gyereked-
tudom hogy vágysz rá. Folytatta a fejembe. Mi a picsa? Hogy hallhatom ott őt?
- Ezt meg…- makogtam értetlenül hol rá, hol Rayre pislogtam.
- Démonképesség- magyarázta Ray.
- Ne csináld még egyszer ezt- sziszegtem.
- Kapsz egy kastélyt, szabad kezet kapsz ezzel kapcsolatban.
- És sok-sok ellenséget- kotyogta közbe Ray.
- Mi?- szinte sipítottam.
- Kösz- morogta Dante Ray felé.
- Tudod, vannak akiknek ez a házasságotok és annak gyümölcse nem igazán az érdeke. Vannak, akik direkt ki akarják robbantani ezt a háborút- magyarázta nagybátyám.
- Ki? És miért?
- Ivan, Dante kedves bácsikája. Úgy gondolja, hogy akkor ő lesz a mindenség ura. A szokásos világuralmas sztori- forgatta a szemeit.
- Már bocs, de ennyit nem ér az egész! Ezek szerint ki akar nyírni majd az ipse.
- Megvédünk- felelte erre Dante. Felhorkantottam, majd megfogtam az én poharamat is, és lehúztam egy húzásra. Csak néztek rám. A bárszekrényhez mentem, és újra töltöttem.
- Az én vérem- vigyorgott Ray.
- Nem szokásom lerészegedni, de ahhoz, hogy igen legyen a válaszom kicsit illuminált állapotban kell lennem.
- Akkor még igyál egy kicsit, mi egész jól bírjuk az italt- tanácsolta nagybátyám.
- Szerintem elég lesz, még nem ettél ma semmit- jegyezte meg jövendőbelim.
- A te hibád- sziszegtem.
- Tudtommal te veszítetted el a macskádat, egyébként simán lett volna időd enni.
Elkezdtük felhánytorgatni a sérelmeinket, az egész szoba tőlünk zenget, Ray csendben meghúzta magát, majd mikor mindketten nagyot szusszantunk nagy bölcsen megszólalt: - Menjetek szobára, gyerekek!- lesújtó pillantást vetettem rá, talán még morogtam is, mert kérdőn felhúzta a szemöldökét.
- Nos, akkor mi a válaszod?- kérdezte végül újra higgadtságot tettetve Dante.
- Van választásom?! Átkozott gazemberek- puffogtam.
- Nincs- vigyorgott Ray.- Irány az ebédlő, éhenhalok!- kiment a szobából, és én egyedül maradtam Dantéval. Szinte kimenekültem, szorosan a nyomomban vele.
- Davina!- megborzongtam, ahogy kimondta a nevem. – Meg foglak védeni, esküszöm. Nem akarom, hogy bajod essen!- a hangja meggyőző volt, a szeme is komolyan csillogott. Elhittem neki. Bólintottam.
- Menjünk!- Dante mellettem haladtam. Nem szólt többet.
- Próbáld meg nem felhívni a figyelmet magadra, nem igazán barátkoztak meg a gondolattal, hogy elveszek egy angyalt.
- Kik?- kérdeztem a kétszárnyú ajtó előtt.
- Lilith, a húgom, és Céline, ő a nagyanyám! Vele könnyebb dolgod lesz egy kicsit…meg van kattanva az öreglány!- szóval a nagymamája, akit a képen láttam, és tényleg őrült. – És Daniel, családi jóbarát, pontosabban Lilith egyik barátja.
- Huh! Nagy a család- jegyeztem meg.
- Az öcsém még nincs is itt, Lucian elméletben New Orleans-ban van.
- Tudtam én, hogy Lucifer is befigyel- motyogtam halkan, de meghallotta, és felnevetett. Mély, zengő hangja betöltötte a folyosó csendjét.
- A szüleink meg akartak maradni a démoni vonalnál, de azért jó, hogy nem hippi neveket kaptunk…- most rajtam volt a sor, hogy nevessek. Ha valami természeti katasztrófa után kapta volna a nevét!
- Gyere, menjünk!
A szoba elcsendesült, ahogy kinyitotta Dante a kétszárnyú ajtót. Négy ember ült az ovális asztalnál. Egy emberként bámultak rám, Célinet és Rayt felismertem. Céline az asztalfőn űlt, mellette nagybátyám, vele szemben Lilith, akit soha nem láttam, de a haja alapján Céline unokája volt. Egy fokkal sötétebb vörös volt a haja, macskazöld szeme szinte felnyársalt. Mellette egy szőke hajú srác foglalt helyet, különleges szürke szemével érdeklődve nézett rám. Három teríték volt még az asztalon, egy Ray mellett, Célinével szemben, és Daniel mellett.
Dante Ray mellé vezetett. Nagybátyám bátorítólag rám villantott egy csibészes mosolyt, majd lehúzott maga mellé. Dante Célinével szemben foglalt helyet. Felvázolta a helyzetet, bemutatott engem a többieknek, én pedig udvariasan mosolyogtam. Lilith összeszorította a fogát, morgott valamit, majd tudomást sem vett rólam. Céline hallgatott, és úgy mosolygott, mint egy sunyi macska. Daniel barátságosan kérdezősködött, a munkámról, az életemről. A vacsora kellemesen telt, bár a feszültség tapintható volt. Céline egész idő alatt engem bámult, majd Dantéra pislantott aztán újra rám. A vacsora is nagyon finom volt, észre sem vettem, hogy ennyire éhes voltam. Bár, egész nap nem ettem semmit. Ray távozott a leghamarabb, mondván, hogy halaszthatatlan tennivalója akadt. Homlokon csókolt, ami annyira váratlanul ért, hogy magamra löttyintettem a vörösbort. Csak nevetett. Utána Lilith viharzott el nyomában Daniellel. Dante Célinével szemezett, mintha fejben kommunikáltak volna. Majd elmosolyodott, és felém fordult.
- Vigyázz rá, jófiú ő!- mondta, majd hosszú vörös ruhájában kilibbent a szobából. Kérdőn tekintettem Dantéra.
- Ne foglalkozz vele!- válaszolta fel nem tett kérdésemre.
- A húgod nem igazán kedvel engem- jegyeztem meg, hogy ne csendben kelljen várnom még méltóztatik visszakísérni a szobámba. Nem mertem egyedül belevágni, pedig már rohanni szerettem volna, de ebben a házban ki tudja mi leselkedik a sarokban…gyilkos szemű Beth-ek, őrjöngő húgok.
- Nem nehéz észrevenni. Majd megbékél- vagy nem, tettem hozzá magamban.
- Ugye, nem fogok az éjszaka arra ébredni, hogy a torkomhoz egy kést szorít? Kifogyasztottad a gáz spraymet.
- Egy igazi amazon, ha dühös, szerintem nézz a hátad mögé a folyosókon- kacsintott rám. Felemelte borospoharát, belekortyolt, majd a mennyezetet bámulta.
Az étkezőnek fehér fala volt, az asztal fölött egy aranyozott csillár lógott. A mennyezetet itt is freskó fedte. Meglepő módon a témája ne démoni eredetű volt, mint az előszobában. Egy angyalt fosztottak meg a szárnyaitól, majd lehajították a mennyből. Bukott angyal volt, mint az anyám. Vajon tényleg ilyen brutálisan csinálták vele is, Erről eszembe jutott valami Rayjel kapcsolatban.
- Ray ugyebár angyal- kezdtem.
- Jó a következtetésed, miből vontad le?- ironizált, de nem hagytam magam, folytattam.
- Hogyhogy itt van lent az ,,Alvilág”-ban? És hogy tűri el a családod?- ami hamarosan az enyém is lesz.
- Hosszú történet.
- Van időm, időm, mint a tenger!- összekulcsoltam a tenyeremet a hasamon, majd kényelmesen hátradőltem a bársonyhuzatú széken.
- Megmentette az életem még nagyon-nagyon rég. Van neki egy kisugárzása a veszélyesnek tűnő külső mögött, ami megnyugtatja az embereket. Ezért is akartam, hogy ő mondja el neked a dolgot.
- Kitől mentett meg?- kérdeztem.
- Saját magamtól- válaszolta szűkszavúan.
- Fejesd ki bővebben, kérlek!- tettem hozzá gyorsan mielőtt még túl erőszakosnak tűntem volna.
- Majd máskor! Fáradt vagyok- hárított. Felállt az asztaltól, olyan picinek éreztem ülve magam mellette. Kezét nyújtotta, hogy felhúzzon a székről. Elfogadtam, mert annyira tele voltam és lusta, nem hittem volna, hogy fel tudok magamtól is állni.
Felkísért a szobámig, majd elment. Olyan egyedül éreztem magam abban a nagy szobában, odakint vihar volt, az ablak előtt egy nagy fa állt, ágait hozzávágta a szél az üveghez. Hátborzongató. Kivettem ma neszesszeremből a fogkefét és a fogrémet, és bevonultam a fürdőbe elvégezni az esti teendőimet. Átvettem egy fekete Victoria’s Secret hálóingem, majd bebújtam a hatalmas ágyban, amiben szinte elvesztem. Óriási volt a kísértés, hogy égve hagyjam az éjjeliszekrényen álló régi lámpát, de meggyőztem magam, hogy már nem vagyok gyerek. Leoltottam. A kandallóban halványan parázslott a fa, de nem sok fénnyel öntötte el a szobát. Inkább kirázott a hideg tőle, vöröslő szemekre emlékeztetett. Sikerült elaludnom. Nem aludhattam mélyen, puha léptekre ébredtem. A takaró alatt megmerevedtem, kilestem a pilláim alól, és egy sötét árnyat pillantottam meg. Közelebb jött hozzám, felemelt a másik oldalamról egy használaton kívüli csipkeszegélyes párnát. Az arcomhoz közelített vele. Ez meg akar fojtani! Szemeim kipattantak, ahogy megéreztem a légáramlatot az arcomon, magam elé emeltem a kezem. A fickón egy símaszk volt, és elég erősnek tűnt, hogy pusztakézzel kitekerje a nyakam. Meglepődött, egy pillanatig habozott, majd az arcomba nyomta a párnát. Nem kaptam levegőt, hadonásztam , próbáltam lelökni magamról a takarót, de az galád módon a lábamra tekeredett. Lefordultam az ágyról, olyan gyorsan csapódtam a padlóra, hogy nem volt időm, még a karomat sem felemelni, hogy tompítsam az esését. Utánam vetette magát, ágyékon rúgtam, majd az ajtó felé iszkoltam. Nyögve elkapta a vádlim, előhúzott egy zsebkést, és próbált megszúrni vele. Kitéptem magam a szorításából, de olyan szerencsétlen helyzetben voltam, hogy ő előttem állt kezében kés, míg mögöttem a fal és az éjjeliszekrény. Próbáltam sikítani, de nem jött ki hang a torkomon. Az felkaptam a kínaivázát az asztalról, és az ajtóhoz vágtam, hátha meghallja valaki. Úgy tettem, mintha az ajtó felé akarnék rohanni, de aztán a másik irányba futottam az ablakhoz, kár, hogy ilyen magas! A fickó-mert pasi volt a magasságából és a fájdalmas ágyékon rúgásom alapján- felém kapott a késsel, nem voltam elég gyors, megvágta az arcomat. Éreztem, hogy kiserken a vérem, de az adrenalin miatt nem éreztem a fájdalmat. Az íróasztalról felkaptam a lámpát, és a pasi fejére vágtam. Ekkora kicsapódott az ajtó, Lilith volt az a kezében egy pisztollyal. A férfi hátranézett, majd jobbnak látta inkább a kizuhanást megkockáztatni, mint a leendő sógornőm haragját. Kivetette magát az ablakon, de nem zuhant le, megkapaszkodott a fában. Lilith tüzelt, és el is találta. Háromszor. Meg sem érezte a fickó, leugrott a fáról, és a a fához kötött lóhoz futott, majd elvágtatott.
- Mi a fasz volt ez?- kérdezte Lilith tőlem szinte sipítva.
- N-nem tudom- dadogtam, majd mielőtt meggondoltam volna magam hozzáléptem, és megöleltem.
- Ettől még nem kedvellek jobban-tette hozzá, mikor elengedtem.
- Hát persze, hogy nem- Dante is megjelent az ajtóban. Ennyit arról, hogy mindig megvéd…
- Devina?Lilith? Jól vagyok?- rohant oda hozzánk.
- Aha- válaszoltuk egyszerre.
