Hatodik fejezet

Astrid összekuporodva ült a fal mellett, felhúzott térdeit átkulcsolta, félszemmel az ajtót figyelte. Zokogása alábbhagyott már, de a testét még mindig rázta a reszketés.
Egy állatot engedett be az otthonába, tudta, hogy vigyáznia kellett volna vele, hisz tele volt szúrt sebekkel, amit biztosan okkal kaphatott. Igaz, hogy az Őrzőknek az lett volna a feladata, hogy vigyázzanak a hallhatatlanokra, de minden bizonnyal ez nem vonatkozott a bukott angyalokra.
Majdnem megerőszakolta az a szemét…
Látását könnyek homályosították el, ahogy arra gondolt… Úristen! Meg is ölhette volna közben, hisz halhatatlan!
Pandora a lábához dörzsölőzött, közben nyüszítő hangot hallatott. Megcirógatta bozontos buksiját, és az ölébe vonta. A kutya pofájára volt írva, mintha azt mondaná,,de ez nem változtat semmin a köztünk lévő viszonyon”.
Hintáztatta magát, míg le nem csillapodott, majd felkelt, és kinézett az ablakon. Ha ki tudna mászni az ablakon, egyenesen a teraszt fedő tetőre érkezne, és talán el tudna menekülni. De még így is magas volt, három méterre lenne még onnan is a földtől. Nem baj, meg kell próbálnia.
Letette Pandorát, felvett egy pulóvert, kint viharos szél fújt. Remek, a legjobb idő egy kis akrobatikához. Megpróbálta kinyitni az ablakot, de az csak nem akart engedni az erőszaknak. Rángatta, próbálta felfeszíteni, de beragadt. Megpróbálta a többi ablakot is, de azok sem engedtek.
- A francba! – rúgott bele az ágyba. Éles fájdalom sugárzott végig az egész lábfején. Sziszegve kapott felé, majd eldőlt az ágyon.
A kín, ahogy jött, úgy el is múlt, felpattant az ágyról, és az ajtóhoz rohant. Megpróbálta elfordítani az ajtógombot, de nem nyílt ki. Nagy volt a kényszere, hogy gyerekesen püfölni kezdje, és hangosan fenyegetőzzön. A pasas úgy sincs a környéken. Lehetséges, hogy épp most fosztja ki a házat.
Hogy lehetett ekkora idióta, miért kellett hazahoznia, és segíteni neki?!
Igen, mindig a jó szíve sodorta bajba. Mindig ő húzta ilyenkor a rövidebbet, mindig meg is fogadta, többet nem fog könnyen ugyanabba a hibába esni.
Lecsúszott a fal mellett, és várt. Mást nagyon nem tud csinálni. Ha még itt van az angyal, akkor egyszer csak ki kell engednie. Ha meg nincs, sötétedéskor kitöri az ablakot, és meglóg.



Ray fel-alá sétált a nappaliban. Kezdett alkonyodni, és még mindig nem érkezett meg Sterling a kért holmikkal. Miután lecsillapodott, felhívta a fickót, hogy hozzon ruhákat, és valami kaját-mivel semmi ehetőt nem talált a házban. Ennek már közel három órája… Azért kért pont tőle szívességet, mert talán, ő a legkevésbé pletykás az Őrzők közül.
Harmonikus párkapcsolatban élt társával, Maiával, aki egy szibilla volt, és mintha lefénymásolták volna őket, úgy hasonlított a személységük. A lehető legtökéletesebb pár volt, akit ismert. Hamarosan meg fog születni a közös gyermekük is.
Már megint az irigység…
Fájón megfeszült az állkapcsa, nem lehet annyira elfuserált, hogy az egyik legjobb barátja boldogságát irigyelje! Ellazította az arcát, és próbált nem erre gondolni.
A házat megvilágította a felhajtón megálló Maserati fényszórói, az egész szoba fényárban úszott. Ray a bejárathoz ment. Sterling kopogtatott, Ray egyből ki is nyitotta, de meg is bánta, a túloldalon álló fickó arcára kiült a döbbenet és a vigyor. Hangosan felhördült, és ellépett az bejárattól.
Sterling bejött, behúzta maga mögött az ajtót.
- Szexi – nyöszörögte két nevetés között a férfi. – Remélem, megéri a hölgy, hogy egy életre a nevetség tárgyává válj, ugyanis ez a külső igencsak Facebook gyanús… – Előkapta a farzsebéből a mobilját, és lefényképezte vele. Ray morogva kapott a készülék után, de csak a levegőt markolta.
- Kapd be! – vicsorogta, majd megindult a konyha felé. Kikapta az Őrző kezéből a sporttáskát, és felöltözött. Minden benne volt, a gyors és kényes helyzetekre tartogatta a táskát a csomagmegőrzőben. A bankjegyköteget visszadobta a táska mélyére, alágyűrte a maradék ruhakupac alá.
- Egyébként mit keresel itt? Nem rád vall, hogy hosszabb távon terveznél…
- Elkaptak. Agorosz rám küldte a vérszívóit, hogy ,,ijesszenek” rám – terelt.
- Hol? – váltott Sterling.
- A Thundertől pár saroknyira. Szabályosan kibeleztek, és nem most átváltozott bébi vámpírok voltak, igazi nehézfiúk, bérgyilkosok, csak vámpírokból.
- Huh, hogy úsztad meg?
- Mondom, csak figyelmeztetésnek szánták – vont vállat.
- Basszus – sziszegte. – Akkor vége a nyugodt, vihar előtti csend állapotnak, ugye? – dúrt bele szőke kakastaréjába.
- Azt hiszem – gombolta be a fekete inget. – Szólj a többieknek, vigyázzanak!
- Nem jössz? – kérdezte Sterling.
- Nem, van még valami, amit el kell intézném.
- Inkább valaki… Megéri? Alden nem örül, hogy távol maradsz.
- Elérhető leszek – mondta, és kihúzta Sterling zsebéből a mobilját. A másik csak fintorgott, elúszott Ray portfóliója…
- És ki a nő? – Ray ,,semmi-közöd-hozzá” arcot vágott, Sterling visszavonulót fújt. – Oké, oké.
- Max egy-két napról lesz szó.
- Ahaaaaa. Hoztam kaját is, kint van az autóban – mondta, majd intett, és a két férfi kivonult az éjsötét Maseratihez. Ez a kocsi volt a második felesége, imádta, babusgatta. Maiának van oka a féltékenykedésre. A három pizzás doboz alatt egy szétnyitott újság hevert. Sterling megpaskolta a sötét jármű csillogó oldalát, és büszkén végigsimított rajta.
Sterling miután átadta a dobozokat, és kapott egy sürgős hívást a nőjétől, miszerint sürgősen cukorra van szüksége, elment.
Rayre már megint rátört a féltékenység. Bárcsak…
Egy nagy csattanást lehetett hallani, majd azt követően egy hangos puffanást és jajveszékelést. Astrid!
Teljesen megfeledkezett a nőről, aki egész nap be volt zárva a szobába. Hogy lehetett ekkora marha?! Átkozódva futott át a pázsiton, majd megdöbbenve bámult a terasz előtti fűre. És nem a káromkodó nő döbbentette meg, hanem az, hogy az üveg négy részben esett le, és nem tört darabjaira. Felvette az egyik ilyen darabot, és mosolyogva figyelte. Biztonsági üveg.
Astrid feljajdult előtte, egyből minden figyelme a nő felé irányult. Félig ülő helyzetben volt, és a halántékát masszírozta. Mikor megérezte Ray jelenlétét, félelem tükröződött az arcán, majd düh. Na, igen, változatos érzelmeket tud produkálni ez a nő…
Lendületesen felpattant, de abban a pillanatban vissza is huppant, visítva kapott a jobb bokájához.
- Hé! – Ray lehajolt hozzá, hogy segítsen neki, de Astrid félrelökte a kezét, és elhúzódott. Ó, hogy mekkora egy barom állat…
- Hozzám ne érjen! Ez is maga miatt történt!
- Hogy Alcatrazosat játszottál?! Ha vártál volna két percet…
- Újra meg próbált volna erőszakolni?! Kösz, de inkább jöjjön egy törött boka! – morogta a nő.
- Sajnálom – mondta Ray, és a földet tanulmányozta. Ezzel az egy szóval semmi sem volt elrendezve. Sosem szabadott volna így letámadnia őt!
- Sajnálhatja is! Engedjen eeeeeel! – sikította, mikor Ray a kezébe kapta, és a teraszajtóhoz lépett. Az ajtó magától szétnyílt, és bevitte a lányt a nappaliba. Finoman letette a kanapéra. – Ezt meg, hogy csinálta? – kérdezte döbbenten Astrid. A fenébe!
- Hozom a táskáját, maradj itt – tért ki a válaszadás alól. A bőrtáska a konyhában volt, szétnyílva, mintha csak pár pillanata történt volna az ominózus eset.
A nő természetesen nem volt a kanapén. A fürdőszobából matatás és káromkodás hallatszott, nem épp fantáziadús búvóhely, fintorgott.
Ray benyitott a fürdőbe, Astrid háttal neki, a csap alatti polcoknál matatott. A nő észrevette, és olyan gyorsan pattant fel, mintha rosszat csinált volna. A gyors mozdulattól beverte a fejét, és lerántotta a törölközőhalmot a polcról.
Fájón tapogatta a homlokát, majd duzzogva a lábas kádnak dőlt.
Ray belépett a tágas szobába, lehajolt a törölközőkért, és összehajtotta őket, majd visszatette őket a polcra.
Astrid rosszallóan nézte, mit csinál, majd mikor végzett vele, a polchoz araszolt, kivette a frottír anyagokat, és még egybe hajtva őket, színük, nagyságuk szerint betette őket. A megfelelő pozícióba helyezte őket, mindegyik egy sorban állt, majd mindegyiket megérintette, és megszámolta.
Ray kíváncsian figyelte őt, próbált kiigazodni rajta. Úgy látszott, megnyugodott. Mintha a rendezésük megnyugtatta volna.
Astrid a mellette lévő fáslihoz fordult, megtapogatta a bokáját, és elfintorodott.
- Hagy nézzem! – nyúlt Ray a sérült boka felé.
- Nem kell, egyedül is el tudom intézni! – sziszegte a doki.
- Kérem! – Ray leült a lánnyal szembe, és az ölébe vonta a kecses végtagot.
A doki ellenkezni akart, de már nem tudott. Ahogy érintkezett a csupasz bőre Ray meleg tenyerével, bizsergés cikázott végig rajta, és elfelejtette, mit akart.
Ray óvatosan felhajtotta a melegítőnadrág szárát, és lehúzta a sötétkék zoknit. A nőnek kecses, formás vádlija, és aranyos, apró lábacskái voltak. Körmei halványrózsaszín árnyalatúak voltak, tökéletesen apróra pedikűrözve. Egyedül a duzzadt boka nem illett a képbe.
Óvatosan, szakavatottan becsavarta a doki bokáját, finoman nehogy még több fájdalmat okozzon ezzel neki. Közben, akaratlanul is, de simogatta a finom, puha bőrét.
- Kész! – mondta végül, és óvatosan elengedte.
- Köszönöm! – sóhajtotta Astrid.
Kínos csend állt be a fürdőszobába. Ray nem tudta, hogy hogyan vezesse elő, a vendégszeretetét fogja még élvezni pár napig. Ugyanis, addig nem fog meghátrálni, míg meg nem szerzi magának Astridot. A gyönyörűséges Astridot. Mekkora idióta volt, mikor azt gondolta bájos! Talán első látásra annak tűnt, de ha tovább figyelte, alaposan felmérte, meglátta benne a vonzerőt, a szexisséget.
Sötét hajában a barna és vörös árnyalatok váltakoztak a fényre, sűrűn göndörödött, le egészen a háta közepéig. Úgy szeretette volna ismét megérinteni!
De ezt az esélyét már eljátszotta.
Telt ajka felszakadt a durva bánásmódtól, és gyűlölte magát ezért. Hogy csúfíthatta el? Vigyáznia kellett volna rá, ehelyett bántotta.
A szürke szempár kíváncsian méregette, emellett mérhetetlen fáradság tükröződött benne. Majd’ leragadt a doki szeme, lila karikák sorakoztak a szeme alatt.
- Le kéne feküdnöd, álmosnak tűnsz – jegyezte meg. A doki felkapta a fejét, és nem túl nőiesen felhorkantott.
- Hogy szabad legyen a terep? Ne becsülje annyira túl az én erőmet, éberen is el tud bánni velem, már bizonyította – mondta keserű éllel a hangjában.
- Nagyon nem tudok mit tenni, ami változtatna is rajta, csak annyit, hogy sajnálom.
- Sajnálhatja is! – morogta Astrid. Hosszas csend állt be, majd a lány megszólalt. – Bár, valamivel tudna segíteni…
- Mivel? – kérdezte egyből Ray, bekapta a horgot. A doki a füléhez hajolt, és belesúgta:
- Tűnjön innen! Most! – morogta. Ray megköszörülte a torkát.
- Sajnálom, de ezt az egyet nem tehetem!
- Miért? Még hálával sem tartozik, azt is elfelejtem, hogy összevérezte a garázsomat! Az erőszak miatt sem teszek feljelentést! Csak menjen el, és hagyjon békén, kérem! – kiabálta.
- Nem lehet – felelte Ray-, bár megtehetném, de nem tudom!
- Miért? Miért nem hagy békén? – A nő szemébe könnyek szöktek, összehúzta magát a hideg kövön.
- Mert… Kívánlak – Astrid hosszasan bámult rá, okos szemeiben értetlenség tükröződött.
- Ne szórakozzon velem, több száz nőt megkaphatna, ha akarna, csak egy mosolyába kerülne, miért pont én? – kérdezte fejcsóválva.
- Nem tudom. Csak…
- Mi csak?! Látott rajtam egy eladó táblát, és jogot formál most rám? Ez egy kibaszott vicc! Fogadjunk, hogy az anyám és May keze van ebben! Fel is hívom őket, hogy hívják vissza a harcedzett kandúrmacskájukat! Erre nekem nincs időm… –Harcedzett kandúrmacska?! Feltápászkodott a kőről, botladozva támolygott ki a fürdőszobából. Ray is felpattant, ruganyos lépteivel mellészegődött, és kikapta a kezéből a vezeték nélküli telefont.
- Ez nem vicc, semmi humorosat nem találok benne. Amit egyedül érzek, az a vágy, irántad, Astrid! – mormolta.
- Ne hívjon így!
- Nem ez a neved? – kérdezte Ray felhúzott szemöldökkel.
- De igen, viszont nem engedtem meg, hogy a keresztnevemen szólítson! Túl…
- Személyes. Ezen már túlléphetnénk. Főleg, hogy maradok még egy ideig – Astrid megfagyott. Arcán számtalan érzelem tükröződött, düh, harag, félelem, reménytelenség. Majd hirtelen bezárkózott. A füstszürke szempár sem tükrözött érzelmeket.
- Azt hiszem, nem értettem kristálytisztán – rázta meg a fejét.
- Maradok – jelentette kis újból Ray.
- Azt már nem! Most azonnal el fog innen menni! – Kikapta Ray kezéből a telefont, és vadul tárcsázni kezdett. – Halló, rendőrség? – Ray megszűntette a vonalat, üres pittyegést lehetett hallani. – Hogy merészeli?! – csapta le a kagylót a doki.
- Gyorsan. Szóval, mit szólsz egy vacsorához, Astrid? – kérdezte.
- Mi? Na nem, ezt most hagyja abba! Engem hagyjon ki az egészből!
- Nem lehet, te vagy a középpontban! Miattad történik minden – mondta Ray mélyebb hangon.
- Miattam?! Már megbocsáss, de tudtommal nem én akaszkodtam rád, pont fordítva történt a dolog – dohogott tovább. – És tudtommal, nem én erőszakoltam majdnem meg magam!
- Nem lehetne az egészet elölről kezdeni? – nyögte.
- Nem! – mondta határozottan Astrid. - Ez nem így megy, semmit sem lehet újrakezdeni! És az első benyomással már elkésett.
- De a másodikkal még nem, szóval… - Megragadta a doki kezét, és a konyhába húzta.
- Meddig óhajt itt maradni? – kérdezte váratlanul a nő.
- Nem sokáig, pár napig – válaszolta.
- Oké, addig az anyámnál leszek!
- Már mondtam, itt marad!
- Ez parancs? – nézett rá villámló tekintettel Astrid.
- Mondhatjuk – mondta Ray, közben a szekrényajtókat nyitogatta tányér után kutatva. Megtalálta őket, két kisebbet kitett az asztalra, egy nagyobbra rátette a pizzát, és betette a mikroba melegedni.
- Látom, felöltözött – jegyezte meg a doki.
- Milyen elmés megállapítás.
- Most gúnyolódik velem?
- Dehogy, sosem tennék ilyet veled! De, ha jobban tetszik, le is vetkőzhetek… - mondta Ray, és az ing első gombját már kis is gombolta.
- Nem! Így tökéletes, ha önnek a homokos rock zenész image jön be… Áldásom rá – vont vállat.
- Talán nem tetszik a stílusom?
- Ó, ilyet egy szóval sem mondtam! – Astrid felkelt, kivette a pizzát, és letette az asztalra.