Epilógus

Reena a szokásos esti periódus után, álmosan battyogott a szobájába. Mosolyogva csodálta meg a legújabb pizsamáját, táncoló tehenek lengedeztek a flanel anyagon. Imádta az ilyeneket, persze, a pasijai kevésbé, de nem érdekelte. A férjei mindig nyaggatták valami szexisebbért, de ő így érezte jól magát.
Bebújt az ágyba, majd kinyitotta az ágytámlánál lévő ablakot levegőért. Olyan rossz, fülledt idő volt a mai…
Elhelyezkedett az ágyban, felhúzta a vekkerét, majd mint akit fejbe vágtak, mély álomba zuhant. Vagyis nem álom volt, ez egy jövendölés lesz.
Vakító fényt látott, lengedező, krémszínű függönyöket fújt a teraszra a szél. A nap élesen világította meg a teraszt, és a körülötte lévő erdőt. A kertben hét gyerkőc játszadozott, Reena név szerint ismerte őket, a három legnagyobbat már a karjaiban is tartotta, de most olyan tíz év körülinek tűnhettek. Abigail, Bonnie és Chris. Mintha lemásolták volna őket, egyedül Abby haja volt szénfekete, míg a másik kettőé csokoládébarna. Ők pesztráltak három kisebb gyerkőcöt egy ismeretlen angyal társaságában, akinek a karjában egy másfél éves kisbaba kamillázta a külvilágot. Egy hét éves kisfiú mászott fel egy fára, alatta két iker figyelte a nagyobbat. A Mauglit Darennek hívták, az ikreket Ethannek és Fiemmának, hosszan kunkorodott, meglepő módon szökésvörös hajkoronával büszkélkedhettek, ami Fiemmának hosszan kunkorodott a derekán, Ethannek fiúsan hosszabbra hagyva. A karon ülő babát Gabrielnek.
Ren ellépett a terasztól, és beosont a szobába, mintha bárki megláthatná. A nappaliban találta magát, ahol Ray járkált fel s alá. Előtte a kanapén egy idegen, sebhelyes arcú angyal ült, és egy újságot lapozgatott. A folyosóról egy szép, szőke hajú nő sietett hozzájuk.
- Devina…
- Nyugalom, minden a legnagyobb rendben. Astrid remekül van, ha gondolod, bejöhetsz, és megnézheted őket, de le ne merd fárasztani! Gabe születésénél is, amilyen cirkuszt levágtál…
- Menj arrébb – kerülte ki a nőt, mint egy gőzmozdony, és tovább robogott a folyosón, egy tágas, világos szobába. Ren is követte, nem akart semmiről sem lemaradni.
Astrid feküdt az ágyban, szinte elveszett benne. Mosolyogva tartotta a karjában az apró, újszülött csecsemőt. Arca, ha lehet, még jobban felragyogott férje láttán.
- Szépségeim! – lépett hozzájuk Ray, és szenvedélyesen megcsókolta Astridot.
- Ha kérhetem, több gyermekünk a közeljövőben ne szülessen.
- Amit csak akarsz, szépségem – mormolta a férfi.
- Megfogod? – kérdezte a nő, és már fel is vette a nyöszörgő, nagyhajú babát. – Kislány.
- Olyan szép, mint a mamája és a nővérei – motyogta a férfi, amint magához ölelte a kicsit. – Hannah?
- Holly?
- Hannah, Gabrielt is te nevezted el.
- Mert te éppen nem voltál kéznél – forgatta a szemét Astrid.
- Ezzel fogsz szekálni életünk végéig?
- Az jó messze van még – mosolygott a nő. – Hannah.
A családi idill megtört, a kép kezdett halványulni, a helyét egy kékszínű mező vette át, ahol unikornisok szaladgáltak és legelésztek. Ez volt Ren kikapcsoló, relaxáló álmainak egyike. Valamivel az ő, állandóan kattogó agyát is le kellett foglalni…