:)

Hello!Megyek nyaralni, ezért nem lesz a következő héten friss:S Igyekeztem mára befejezni, de nem lett minőségi munka, szóval...
Remélem, egy kis pihenés segít a következő fejezetetn:)
Pusszi

5.

Hello! 1: bocsi, hi hibákért, siettem vele :) 2: a kártyázós részt Kresley Cole könyvéből másoltam át, ha valami nem stimmelne, elnézést, de nem vagyok jó kártyás xD
3:bocsi a késésért! 4: Jó olvasást!



Lilith visszament a szobájába. Dante kihúzott a folyosóra, majd egy nagy vérvörös tapétás szobába vezetett. Nem volt világos a szobában, csak a kandallóban ropogó tűz fénye adott némi esélyt arra, hogy ne bukjak föl az első tárgyban. Az ajtó hangos nyikorgással becsapódott mögöttem. Megrezzentem. Próbáltam bemagyarázni az előbbi támadásnak, de a lelkem mélyén tudtam, hogy amiatt van az egész, mert Dantéval egyedül vagyok egy sötét szobában. Felkattintotta a lámpát- sötétség áthúzva, már csak Dante miatt van a rossz érzésem.

- Kitisztítom a sebet, rendben?- milyen sebet?, akartam kérdezni, de eszembe jutott, a támadó pengéje, és az ahogy felém sújtott vele. Dante egy másik szobába lépett, gondolom a fürdőbe, és egy dobozzal tért vissza.

- Ilyen gyorsan elkezdték a ,,Devina-lábalól-eltevése” akciót? Nem sokat teketóriáztak!- jegyeztem meg gúnyosan. Figyelmen kívül hagyta a megjegyzést, helyette kérdezett.

- Mi történt? Láttad, hogy ki volt?- kérdezte, miközben a dobozból elővett steril kötszert és jódot. Ez fájni fog, kislány!

- Sötét volt, nem láttam az arcát, egyébként meg símaszk volt rajta. Bejött a szobámba, az ajtón, majd megpróbált megfojtani. Aztán megjelent a húgod, és kiugrott az ablakon. Röviden ennyííííí!- a mondat végét elhúztam, mikor az arcomhoz nyomta a jódozott vattát.

- Bocs- mondta. – Nem túl mély, nem kell összevarrni.

- Okés. Ugye, lesz még ilyen?

- Attól tartok, igen. A nagybátyám nem arról híres, hogy felhagyja azt amibe belekezdett, már a bosszút is élvezi, hogy keresztbe tehet nekem- sziszegte.

- Miért csinálja ezt? Miért akarja, hogy kirobbanjon a háború?

- Nem szívesen beszélek róla, de jogod van tudnod róla. Ivan apám testvére volt. Állandóan rivalizáltak. Az angyalok és démonok, amikor csak lehetséges volt egymásnak estek. Nem nevezném háborúnak, csak amolyan ,,kakaskodás”-nak. Egy ilyen akcióban apámat elfogták, és kiderült, hogy Ivan tervelte ki. Ivan apám arcába mártotta tulajdon tőrét, majd sót öntött a szivárgó sebre, hogy heg maradjon utána- itt a helyére állt a dolog, a sebhelyes fickó, Darius volt, Dante apja. - A halhatatlanok nagyon gyorsan gyógyulnak, és a sebek után nem marad sebhely, ezért sóval szokták felszórni, ha emléket akarnak róla. Ez ,,tartósítja”.

- De miért tette ezt? Csupán testvéri rivalizálás?- néztem rá hitetlenkedve.

- Az is közrejátszott, de Marissa, az anyám miatt volt minden. Mindketten versengtek a kegyeiért, de ő Dariust szerette. Ezért hát azt gondolta Ivan, ha megcsúfítja az arcát, majd nem kell neki. De rosszul hitte. Már várandós volt velem, mikor ez történt. Ivan megölte Dariustt azután, hogy Marissa meghalt Lilith születése közben. – arcán valami sötét suhant át, ahogy ezeket mondta. - Kiiktatta az ellenségét, most újat keresett a gyerekei személyében. A angyalok közt is vannak hatalomra éhező alakok, nemcsak mi akarjuk kirobbantani ezt a háborút- befejezettnek tekintette a témát, visszapakolt a dobozba, a vattát a szemetesbe dobta, ami az asztal alatt volt.

- Ó- nyögtem sután. – Eléggé beteg elmére vall, hogy ezt teszi, meg amit az apáddal tett… Hány évesek voltatok, mikor ez történt?- kérdeztem.

- Én 12, Lucian 10, Lilith újszülött - válaszolta. - Megdöbbentél, nemde?- bólintottam. Még szép, hogy megdöbbentem. Ilyet tenni a tulajdon testvérével!- Holnap átköltözöl egy másik szobába- váltott témát-, hogy közelebb legyél hozzám- nem kérdés volt, kijelentette, nem számított neki, hogy én imádom azt a szobát.

- És most?

- Aludj nyugodtan itt, nekem van egy kis elintéznivalóm- mondta, majd a bőrfotelhez lépett. Felvette belőle a laptopot, és elkezdett valamit gépelni.

Nem ellenkeztem, nem lett volna értelme, úgyis az van, amit őfelsége akar. Az ágy hasonlított a szobámban lévőre, csak ezt vörös ágytakaró fedte. Bebújtam az ágyba, szinte elvesztem benne. Gondolom, Danténak nem volt ezzel problémája igen nagyra megnőtt férfi. A szülei nagyon odafigyelhettek, mikor ,,csinálták”.

A párna átvette Dante férfias fűszeres illatát. Belefúrtam a fejem, a takarót egészen az államig felhúztam, eszembe jutott, hogy csak egy lenge hálóing van rajtam. Elpirultam erre a gondolatra. Áttetsző hálóing plusz Dante szobája, sőt ágya, igen veszélyes párosítás.

Nem kellett összeszámolnom a bárányokat, úgy elaludtam, mintha fejbe nyomtak volna.

Gyomrom korgására ébredtem reggel. Kinyújtóztam, majd átfordultam a másik oldalra. Szemem kipattant. Tegnap éjszaka. A bérgyilkos. Lilith. Dante szobája. Hol van Dante? Egyedül voltam a szobában. Menyi lehet az idő? A függönyök be voltak húzva, óra egy se. Csendben az ajtóhoz lépkedtem, és kikukkantottam a folyosóra. Sehol senki. Átmentem a szobámba, ahol nagy meglepetésemre semmi sem utalt arra, hogy tegnap éjszaka megtámadtak. A törött vázát és lámpát már összeszedték, az ágyat bevetették. Ilyen munkaerő kéne az én lakásomba is! A csomagom a fürdőszobában volt, kivettem egy vörös, mélyen dekoltált felsőt, és egy fehér farmert. Megfésültem a csomókba összetapadt hajamat, majd felvettem a ruhákat.

Elindultam az étkező felé, mivelhogy a gyomrom egyre hangosabban követelte a reggelit. Egyébként meg nem mondta Dante, hogy maradjak a fenekemen, szóval szabadon mászkálhatok- egy darabig.

Nem találtam senkit sem ott, de egy régi Tiffany-óráról leolvastam az időt: 11:24. Oké, tudtam, hogy jó alvó vagyok, de ennyire? Ne csodálkozzak azon, hogy senkit sem találtam az étkezőben. Kimentem a szobából, és egy eddig ismeretlen folyosóra bukkantam. Végigmentem rajta, ha jól sejtem ez a cselédszálás. Itt nem a megszokott pompa uralkodott, de nem lehet panaszuk, mert még ez is jobb állapotnak örvendett, mint a párizsi lakásom. Megtaláltam a konyhát.

A falaknak téglaszíne volt, két óriási ablak nyílt a hátsókertre. Középen egy lakkozott asztal állt négy székkel. A jobb és baloldalon pult húzódott. A jobboldalon a legmodernebb tűzhelyek egyike, a baloldalon egy amerikai hűtő volt beékelve a pultba. A sütő fölött egy rozsdamentes anyagból készült szagelszívó függött. A konyha otthonosan volt berendezve, csendélet képek a falon, friss virág az asztalon, kötény függött a fogason. Ekkor vettem észre egy vörös kontyot egy szalmakalap alatt a kertben. Céline fűszereket palántált. Kontyából kiszabadult néhány tincs, de nem törődött vele. Fehér inget viselt egy vajszínű csőnadrággal- nem irigylem azt, aki mossa a ruháit. Mintha megérezte volna a jelenlétemet, megfordult. Arcán sáros folt éktelenkedett, de nem veszített szépségéből. Hófehér bőre mellett zöld szemei szinte világítottak. Vérvörös ajkait mosolyra húzta, majd felkelt, a palántákat az árnyékos, esőtől védett teraszra betette. Kalapját felakasztotta a kötény mellé.

- Jó reggelt, Devina!- köszöntött, majd a mosogatóhoz lépett és lemosta kezéről a földet. Körmei is a rúzsa színében pompázott. Visszavette a mosogató szélére tett gyűrűket, és egy piros köves karkötőt. - Hallom tegnap mozgalmas éjszakád volt. Elég hamar elkezdték.

- Ja- válaszoltam kurtán.

- Mesélj, nekem senki sem mond semmit!- durcásan ráncolta a homlokát. - Azt hiszik, hogy felizgatnak ezzel, és az így is labilis érzelmeim kitörnének pár szaftos részlettől- forgatta hatalmas zöld szemeit. – röviden elmondtam neki a történteket, már csak azért is, mert végre valaki nem ellenségként kezel a démonok közül. Mikor befejeztem ennyit reagált csak: - Tök király a felsőd, Burberry?- kérdezte egy sugárzó mosoly kíséretében.

- Igen- furcsa egy nő, az tuti.

- Kérsz valamit ,,reggelire”?- rajzolt idézőjeleket a levegőbe.

- Ő, igen, egy kávé jól esne- a kávéfőzőhöz lépett, kiöntötte a hideg kávét, és újat tett fel. Leültem az asztalhoz. Céline a palántáiról kezdett el beszélni. Fejből nyomtam a démonvillában található fűszernövények hosszú listáját: bazsalikom, tárkony, kakukkfű, majoránna, édeskömény és –gyökér, gyömbér, kapor, petrezselyem, rozmaring, sáfrány, snidling. Sajnálatára- és az én örömömre- több növény már nem fért el a kis hátsókertben.

- És a rózsáim…Még a férjemtől kaptam az első tövet, abból lett az egész kert. Ugye, milyen csodálatosak?- letett elém egy piros alapon fehér pöttyös bögrét. – Ízesítettem, amivel szereted.

- De honnan…?- közbevágott mielőtt befejeztem volna.

- Az őrületnek is vannak előnyei- rám kacsintott, majd levette a kötényt a fogasról, megkötötte a derekán.

- Ó!- csendben kortyolgattam a kávémat.

Hozzálátott egy hagyma darabolásához, én ezt a pillanatot használtam ki, hogy felmérjem. Hosszú rozsdavörös haj, és vakítóan sápadt bőr. Az alakját még én is megirigyeltem, pedig én sem panaszkodhatok. Kb. 175 magas lehetett, hosszú, nőies lábakkal megáldva. Telt csípő, a dekoltázsára sem lehetett panasza. A férfiak a nyálukat csorgathatják utána! Egyedül a szeme árulkodott a koráról, olyan mértékű bölcsességet sugárzott, mintha a Dalai Lámával lettem volna egy konyhában.

Vörös tincsek kavarogtak homloka körül, hófehér arca kipirosodott a friss levegőtől. Mandulavágású macskára emlékeztető tekintetét a vágódeszkára irányította, miközben a hagymát vágta apró darabokra. De várjunk csak! Ő a ház ladyje, miért ő főz?

- Te főzöl?- kérdeztem. Céline hátranézett a válla fölött, a darabolást nem hagyta abba, úgy válaszolt:

- Ebben a családban mindig is én főztem. És különben is nehéz kifogni jó munkaerőt, de ha lenne egy jó szakács, akkor is én főznék. Imádok sütkérezni a konyhában, örömmel főzök a családomra. Legalább nem hallom ilyenkor a hangokat…

- Milyen hangokat?- kérdeztem értetlenül.

- A jövőről suttognak. Szerinted ki a jobb a Red Sox vagy a Yankees?- visszafordult a hagymához.

- Nem vagyok nagy baseball drukker…- érdekes egy nő.

- De akkor is!- makacskodott.

- Red Sox?- inkább kérdésnek hangzott, mint határozott válasznak.

- Ki nem hagynám egy meccsüket sem- egy fonott kosárból paradicsomokat húzott elő, megmosta őket, majd a deszkához vitte. – Szeretsz főzni, Devina?- kérdezte, miközben csillag alakban bevagdosta a paradicsomok alját.

- Nem igazán, nem sok időm volt a munkám mellett- feleltem és nagyot kortyoltam a kávéból.

- És szeretnél megtanulni?- fontolóra vettem. Mi baj lehet belőle? Elvileg ilyenkor nem hallja a hangokat, szóval nem kaphat tőlük utasítást a megkéselésemre. Felálltam, és mellé léptem.

- Mivel kezdjem?- rávillantottam az őszi Vogue címlapján díszelgő mosolyomat, majd a pulthoz fordultam.

xXx

Bolognai spagettit csináltunk. Egész jó kuktának bizonyultam, csak egyszer vágtam el az ujjam, és csak kétszer sikerült magamra önteni a szószt. Céline csak nevetett a hülyeségemen. Bezzeg ő tökéletes volt. Villámgyorsan aprított, ügyesen fűszerezett.

Azt mondta, hogy ebédeljünk meg, a család délben nem együtt szokott étkezni, csak este gyűlnek össze az étkezőben. Lilith a városban volt, főiskolára járt. Dante a birtok ügyeit intézte, és információkat gyűjtött a támadásomról. Ray estefelé szokott megjelenni, senki nem tudja mivel üti el az idejét. Lucian, a tékozló testvér. A halhatatlanok gyilkolásának szentelte életét. Vérfarkasok, vámpírok, lidércek, fantomok, szellemek, és bűnöző démonok meg angyalok voltak a specialitásai. Ritkán jött ide, nem szerette volna felhívni a figyelmet a családjára az ellenségei számára.

Céline visszavonult, ahogy ő nevezte ,,privát szigetére” pihenni. Felajánlottam, hogy elmosogatok, amire egyből bólintott. Ki nem állt a mosogatással bajlódni. Pár napja romlott el a mosogatógép, ezért kézzel kellett csinálnom- bár a párizsi lakásomban sem okozott kézzel mosogatás gondot. A maradék tésztát, és szószt betettem egy tupperware dobozba, az edényeket beáztattam, majd elmostam őket.

Céline igen jó tanárnak bizonyult, ráadásul nem is nézett rám úgy, mintha a Marsról jöttem volna. Olyan volt, mintha barátra leltem volna. Azt mondta, hogy bármikor lejöhetek hozzá, örül a társaságomnak. És én is örültem az övének. Nem tudtam hová menjek, a konyhában nem tudtam mit csinálni, Dante szobájába nem akartam visszamenni, már a gondolatba is beleborzongtam, hogy visszamenjek abba a szobába. Feszélyezve éreztem ott magam, minden ráemlékeztetett.

Pár percnyi topogás után a könyvtár felé vettem az irányt. A folyosón összefutottam egy eddig ismeretlen férfival. Kinézetre 30-nak saccoltam, de a fél karomat rámertem volna tenni, hogy nem annyi. Szőke csillogó haja és világoskék szeme pajkosan csillogott, ahogy meglátott. Buja szája, ami sok nő gyönyörét okozhatta már mosolyra görbült. Visszamosolyogtam, de lehervadt az arcomról, mikor megláttam hosszú szemfogait. Vámpír? Ó… Elsiettem mellette, és mikor visszanéztem nem láttam senkit sem a folyosón, de a kuncogását hallottam. Hogy lehet ez? Megráztam a fejem, mintha csak egy rossz álomból akarnék felébredni, majd berontottam könyvtár-dolgozószobába.

Nekidőltem az ajtónak, hangosan kifújtam a levegőt, majd a polcokhoz lépdeltem. Vajon tényleg azt láttam, amit? Tényleg vámpírfoga volt? De hogy lehetséges? Azt terveztem, hogy Danielle Steelt fogok olvasni, de van pár kérdésem, amire válaszokat akarok kapni. Végigbogarásztam az első sor polc alját, majd a következőt. Semmi. Tele volt az egész a birtok poros feljegyzéseivel, régi és új számlák lefűzve bőrkötésben. Kíváncsiságból levettem egy friss feljegyzést. Hűha! Azt kell mondanom, igen gazdag családba fogok beházasodni! A legtöbb bevétel New Orleans-i üzletektől származott, de volt pár üzletük Ázsiában, Európában, műkincsekkel is foglalatoskodtak, és jótékonykodtak is. Visszatettem a ,,könyvet” a polcra, és tovább keresgéltem. 1 órával később megtaláltam, amit akartam. Egy létra segítségével leügyeskedtem a tetejéről, majd visszamentem az eredeti szobámba a táskámhoz az olvasószemüvegemért. Az angyalok sem tökéletesek… Felvettem a vastag, feketekeretes szemüveget. Ennek a könyvnek is bőrből készült a borítása, a könyv gerincén egy eléggé egy értelmű szöveg hirdette, hogy ez az, amit kerestem: Feljegyzések halhatatlanokról. A borítójára ezüstből készült végtelen jel volt nyomva. Lesöpörtem róla a port, eléggé úgy tűnt, mintha jó ideje ki sem nyitották volna.

A megsárgult lapokon kézzel írott feljegyzések voltak a halhatatlanokról. Milyen jó, hogy megtaláltam ezt a könyvet! Bután azt hittem, hogy a ,,halhatatlanokat” semmi sem ölheti meg. Hát, tévedtem! Lefejezés. Egyetlen, de brutális módja a halálunknak. Az ,,átváltozás” halandóból halhatatlanná annyit tesz, hogy megállunk az öregedésben. Nem tudni, hogy mikor következik be, általában a húszas évektől a negyvenes évek közt történik- kivétel ez alól a vérfarkasok vámpírok. Már megint ez… Átlapoztam pár lényegtelen fejezetet, és elérkeztem a halhatatlanfajokhoz. Na igen! Így jár az, aki nem ebben a közegben nő fel.

Vámpírok: harapással gyarapítják létszámukat. Fennmaradásuk érdekében vért isznak, ha megvonják tőlük agresszívvá, de gyengébbé vállnak. Megvonással nem lehet őket megölni, csak kínozni. Emberfeletti erő és gyorsaság, kifinomult érzékszervek, láthatatlanná válás, telekinézis, jó egyensúly. Elpusztításuk: a napsugarak hatására elégnek-, ha rövidebb ideig tartózkodnak a napon, akkor képesek regenerálódni-, lefejezés.

Hűha! Ez aztán nem semmi! Akkor még se én voltam az agyament azzal a sráccal, akit a folyosón láttam. Tovább olvastam, és ráakadtam a vérfarkasokra

Vérfarkasok: születés vagy harapás útján jönnek létre. Nagyon kevés született vérfarkas létezik, számuk rohamosan fogy. A lelkük egyik része farkas a másik ember, ezáltal magukon hordozzák a farkasok tulajdonságait. Teliholdkor kitör belőlük az állati ösztön, elveszítik emberi mivoltukat, ösztönlényekké válnak. Gyorsak, erősek, karmuk és agyaruk kiéleződik, ha érzelmeik hirtelen megváltoznak. Ha átváltoznak, világoskék szemük borostyánná színeződik. Lobbanékony természetük miatt sokszor kerülnek harcba. Ősi ellenségeik a vámpíroknak. Elpusztításuk: lefejezés.

Egyéb lényekről is volt szó, de csak átfutottam őket, különösebben nem foglalkoztattak. Szellemek, lidércek, varázslók, boszorkányok, valkűrök, fúriák, nimfák, tündérek, sárkányharcosok, amazonok, törpék-, és ne tévesszenek meg senkit, ha bedühödnek és csapatostul vannak, igen vérszomjas ragadozókká válnak. Megakadt a szemem egy bekezdésnél.

Az Őrzők: halhatatlanok egy csoportja, rendfenntartók. 12 jól képzett harcos, kívülállók, a halhatatlanok mumusai. A halhatatlanok válogatott csoportja, a legtöbb nemes faj képviseli magát benne. Az Őrzőket az Istenek hozták létre , hogy megakadályozzák a háborúk kitörését, és az emberek előtti lelepleződést.

- Devina?- ijedtemben felkiáltottam és a könyvet kiejtettem a kezemből.

- Szent szamár, megijesztettél! Nem mondta még senki, hogy ne ólálkodjál?- rivalltam Dantéra, aki a bőrfotel fölött magasodott, amiben lekucorodtam.

- Majd csengőt kötök a nyakamba- válaszolta gúnyosan, majd felvette a padlóról a könyvet. Mérgesen ráncolta a szemöldökét, miközben rájött mit is olvastam.

- Elfelejtetted közölni, hogy tartsak magamnál foghagymát és feszületet, mikor kilépek a folyosóra. Nem is mondtad, hogy léteznek másfajta lények is!

- Okos lány vagy, azt hittem, tudod. Egyébként mit keresel itt? Nem kéne egyedül itt lenned.

- Hol voltál?- kérdeztem tőle, figyelmen kívül hagyva morgolódását. Céline már elmondta, hogy mit csinált, de kíváncsi voltam, ő mit felel.

- Elintéztem pár dolgot- felelte szűkszavúan.

- Milyen bőbeszédű vagy!

- Igyekszem

- Igyekszel, hogy az őrületbe kergess ezzel! Ez az egy dolog van, amit ki nem állhatok.

- Én még azért fel tudnék sorolni pár dolgot.

- Hát persze! Te mindent tudsz rólam, de én semmit sem rólad! Nem gondolod, hogy ez egy kicsit igazságtalan?

- Teljes mértékben igazad van.

- Persze, hogy igazam van! Akkor elárulsz magadról valamit?

- Nem. Majd máskor, most nincs kedvem beszélgetni- válaszolta unottan.

- Gratulálok! Sikerült összehozni egy szónál hosszabb mondatot. Nehéz volt?

- El sem hiszed, hogy mennyire- mérgemben a fogamat csikorgattam. Azt hittem, hogy vesztett ügy, de megláttam az asztalon egy pakli kártyát.

- Van kedved játszani?- kérdeztem.

- Attól függ, ha Tűzd föl a csacsi farkát felnőtt verzióban, akkor igen- a szememet forgattam, miközben elmentem a kártyáért.

- Huszonegy. Ha te nyersz, te kérdezel tőlem, ha én nyerek én tőled. És bőven kell kifejteni a választ.

- Kár, pedig kezdtem reménykedni, hogy köze lesz a vetkőzéshez.

- Ne reménykedj!

- A remény hal meg utoljára!- rám kacsintott, majd összekeverte a kártyákat, és osztott. Dante szeme felcsillant, majd győzelemittasan elmosolyodott.

- Azt hiszem, én nyertem.

- Kérdezz!- morrantam rá.

- Hol nőttél fel?

- Houstonban éltem 19 éves koromig, de nem mondanám, hogy ott nőttem fel.

- Részletesebben, ha kérhetem- szinte érezni lehetett a levegőben az örömét, hogy ő mondhatta ki előbb. Folytattam, igaz, hogy kényes pont volt az életemben, de meg tanultam már kezelni.

- Leléptem otthonról, azt hittem, hogy a nagy tudásommal sokra megyek, de egy hét az utcán, és rájöttem, hogy kitörölhetem vele a fenekemet. Egy évig egy rosszul fizető kávézóban dolgoztam. ’93 hideg telén nőttem fel igazán egy fűtetlen, jégverem motelszobában. Ossz!

Danténak egy ász jutott, nekem tizenhetem volt.

- Basszus!- morrantam fel, mikor felfordított egy treff tízest.

- Hol éltél a legszívesebben? Biztos sok helyen jártál már…

- Párizsban. Bővebben a lakásomban.

- Miért? Hisz az egy cipős doboz!

- De az enyém… Ez volt az első olyan lakás, amit önerőből vettem. Eddig mindig kölcsönkértem, vagy hitelt vettem fel. A modellszakma nem mindig kifizetődő, ha az ember a fizetése nagy részét eljótékonykodja.

- Jótékonykodtál? Ki nem nézném belőled!

- Most meg kéne sértődnöm, de elengedem a fülem mellett. Nekem túl sok volt, és odaadtam másnak. Aztán nekem lett kevés…De mindig pont volt annyim, hogy meglegyek belőle.

- Tiszta hülye voltál! Szerinted mire jók a bankok?!- vállat vontam.

- Mondja ezt az, aki a bevétele egynegyed részét odaadja az ENSZ-nek! Inkább ossz!

- Meg sem kérdezem, hogy honnan tudod ezt.

- Jobban is teszed, nem tetszene a válaszom!- rávillantottam egy bűbájos mosolyt, amit Dante észrevett ugyan, de nem mutatta jelét, hogy hatást gyakorolt volna rá.

Tizenkilencem volt, míg Danténak egy kör bubija.

- Lapot. Még. Mégy egyet- bubi, kettes, hármas, hatos. Nem épp úgy alakul, ahogy elterveztem!

Dante felállt, és a bárszekrényhez ment. A széles vállától nem igazán láttam mit csinált, azt viszont sejtettem, hogy valamilyen alkoholt önt. Lerakott a dohányzóasztalra két poharat. Nincs még túl korán a Whiskyhez?, akartam kérdezni, de aztán eszembe jutott, amit Ray mondott. Nehezen tudunk lerészegedni. De mi van az agysejtek pusztításával?

- Hány férfival voltál már?- kérdezte. Majd’ megfulladtam, miközben lenyeltem az első korty whiskyt.

- Erre nem válaszolok!- feleltem felháborodva. Ekkor megjelent a szobában az állítólagos macskám. Dante felé igyekezett, felugrott az ölébe, és dorombolva dörgölőzött a démon tenyeréhez. – Még megvan?

- Amint látod, de még mindig nem kaptam választ. Őszintén és kimerítően.

- Nyolc!- ami hazugság volt, hisz nem épp a szexuális étvágyamról voltam híres. Dante rosszallóan csóválta a fejét, miközben belekortyolt az italába.

- Hazug. Őszintén!

- Négy, de egyik sem volt az igazi. Hiányzott valami, de még most sem tudom, hogy mi volt az.

- A halhatatlanok nem igazán élvezik a halandókkal a szexet. Ez volt a bibi a kapcsolataidban.

- Köszönöm, Dr. Drew! Folytassuk, hátha nekem kedvez Fortuna! Én osztok!- jelentettem ki. Hmmm… - Nyertem! Mitől mentett meg Ray?- Dante nagyot sóhajtott, szemei, ha lehet, még jobban elsötétültek.

- Kb. 20 éve történt ez az egész. Az apám halála után megszállottan kerestem a bajt. Egy éjszaka összeakaszkodtam egy vámpírhordával. Majdnem szárazra csapoltak, mikor Ray ránk talált. Megmentette az életemet, én az adósa lettem. Ray az Őrzőkhöz tartozott, tartozik, és felajánlotta, hogy megküzdhessek az apám székéért. Akkor tudtam meg, hogy Ő is tag volt. Értelmet adott az életemnek, és közelebb kerültem Ivan meggyilkolásához. Pár évvel később csatlakozott Lucian is.

- Wow!- megkevertem a lapokat, majd osztottam. Megint nyertem.

- Eddig tetszett a játék, de most…?

- Mesélj az Őrzőkről!- kértem. –Nem sok mindent tudtam meg a könyvből.

- Az tagokat az Istenek egy összecsapás alkalmával választják ki. 11-en vagyunk, halállal lehet kikerülni közülünk. Ez egy életre szóló meghívó… A feladatunk, hogy megtartsuk az egyensúlyt a fajok között, a létezésünk titokban tartása, és ha háború van készülőben, akkor a harcolás.

- És kik a tagok?

- Ray, Lucian, de őróluk már tudsz. Jelenleg Alden a vezető, és ő is angyal, mint Ray. Brett ő egy sárkányharcos- kérdőn tekintettem tá mire magyarázkodni kezdett – Hasonlítanak a vérfarkasokra abban az értelemben, hogy lényük egyik fele egy sárkányé. Emberi a külsejük, de sárkányokra jellemző képességeik vannak. Sterling is az ő fajába tartozik. Garrett és Conrad vérfarkas.

- Olvastam róluk

- Wade varázsló és van még Damien, de az ő állapota bonyolult...- Nem tudta befejezni a mondatot közbeszóltam.

- Mint Dumbledore?- Dante elővette a ,,na-ne-szórakozz” nézését.

- Felejtsd el a Harry Pottert. Wade igen nagy hatalma van. Az erejét fegyverként használja, szüksége is van rá, hisz egy seggfej. És az egyetlen női tag Soteria. Ő vámpír.

- Hű! Jó kis csapat…. Vámpírról jut eszembe! Ki volt az, akivel a folyosón összetalálkoztam?

- Jeremy, ő a komornyik szerepét tölti be, de mivel nem mehet a napra, nem tudom, hogy miért fizetem. Nem kell félned tőle, ha éhes, akkor felmegy a városba.

- Okéééé- a macska elaludt Dante ölében, fejét két mellső lábára hajtotta. – Én most megyek… Még a végén még több kínos kérdést tennél fel nekem.

- Hova?

- Ő, összebarátkozok Nightmare-rel.

- Várj!- finoman, nehogy felébredjen a perzsa méregzsák, lerakta a kanapéra, majd az asztalhoz sétált, és kotorászni kezdett az egyik fiókban. – Tessék!- a kezembe nyomott egy ezüsttőrt. – Hogy megvédd magad, ha nem vagyok ott- magyarázta.
- Köszönöm- mondtam, majd kisétáltam a dolgozószobából.

A blog 2. díja

Nagyon köszönöm a díjat Boginak, és MoOának, imádlak titeket!
5 titok rólam...
1, Sok-sok könyvet tervezek ebből a történetből. Kulisszatitok: minden könyv egy másik főbb szereplőről fog szólni, arról, hogy hogyan találják meg a társukat...
2, Már elkezdtem írni a 2. könyvet
3, Nem aludtam jól az éjjale xD
4, A következő fejezettől MoOa vállalta a bétázást:) Nagyon köszönöm neked, sokat segít :D Imádlak!
5, Pótmama vagyok jelenleg, drága Nessiem nem igazán csípi az anyaságot:S
Minden kedves olvasómnak küldöm ezt a díjat :)