Tizenegyedik fejezet

Figyelem, +18-as fejezet! - bár, tudom, hogy senki sem tartja be ;) Astrid kipihenten, mosolyogva ébredt a nap csiklandozó sugaraira. A gyér fény megvilágította a szobát, élettel telt meg az egész helység. Felült, nyújtózkodott, akár egy macska. Sokat aludhatott, végtagjai merevek voltak, alig tudott kikászálódni az ágyból. Felvette a köntösét, amitől az éjszaka folyamán megszabadult, és a fürdőszobába battyogott. Ray nem volt az emeleten, Pandora a lépcső első fokán, összegömbölyödve aludt. A tükörben látott nő egyáltalán nem hasonlított rá. Sőt, ha hitt volna az idegenekben, akkor a fejét merte volna tenni, kicserélték az éjszaka. De mivel nem hitt a létezésükben, betudta az őrületes esti mesének, és az azt követi csókcsatának, ami után órákig forgolódott, mert nem tudott elaludni a kínzó vágytól. De ezzel nemcsak ő volt így, Ray is forgolódott, míg végül megtalálta a helyét, közvetlenül Astrid mögött, szorosan átölelte, és valamikor hajnalban kelhetett fel mellőle. Egyszer majdnem leestek az ágyról, de az éjjeliszekrény megállította őket. Igaz, pár centivel arrább is mozdult. Ledobálta az éjszakai ruhadarabokat, majd beállt a tus alá. Fürdőszobai teendői után felöltözött, és levágtatott az emeletről. Pandora felébredt, dühösen meredt eltartójára, vicsorogni kezdett, amiért felébresztették, majd duzzogva felvágtázott. Astrid fejcsóválva ment a konyhába, ahol Ray ült az asztalnál, és a reggeli újságot lapozgatta. - Hello – köszöntötte Ray, amint meglátta. - Hello – mosolygott Astrid. Ray, mintha nem várta volna ezt a reakciót tőle, összehúzta a szemöldökét, és gyanakvóan meredt a nőre. Miután nem talált semmi különöset, visszatért az olvasáshoz. - Csináltam kávét – mondta. – Itt ki is merült a konyhai tudásom. - Még szerencse, hogy az enyém nem. - Tulajdonképpen, miért is néz ki a hűtőd úgy, mint egy Scooby-Doo-epizód helyszíne? - Mert nincs időm bevásárolni, és ha igen, akkor meg ott marad, és pár nap múlva önálló fognak gondolkozni, és járni – válaszolta, miközben a hűtőben matatott tejért, amit tegnap vett bevásárláskor. - Munkamániás vagy? - Láthatod, mikor megtaláltalak, akkor is bent voltam éppen, hajnalban. Elővette egy bögrét, félig öntötte kávéval, majd felöntötte tejjel. - Te nem kérsz? – kérdezte. - Nem kávézom. - Az hogy lehet? Az összes felnőtt, akit ismerek, kávéfüggő – ráncolta a homlokát. - Kávémérgezés – fintorgott. - Ó! A konyhára csend telepedett, Astrid csendben kortyolgatta a kávéját, és azon gondolkozott, mennyi kávét is kell meginni ahhoz, hogy mérgezést kapjon tőle. Sokat. Ő maga nem volt függő, de a reggeli induláshoz nélkülözhetetlen volt. Kollegái literszámra öntötték magukba, de neki elég volt napi két pohárral, egyébkén is, ő egy örökké pörgő nő volt. A kávé csak fokozta ezt. Az órára pillantott. Kilenc múlt. Ilyenkor már a rendelőben gürizett, ellátta a pácienseit, beszélgetett velük, intézte a számlákat, adminisztrációt, leadta a gyógyszerrendeléseit. És most, hogy nem kellett mennie, és itthon volt, egy félisten társaságában, nem hiányzott neki. Pedig a munka jelentette az életét. De most, hogy belegondolt, életet akart. Mert nem volt neki. Mindig bent volt, mikor hazajött fáradt volt, megnézett egy epizódot az Életünk napjaiból, közben pizzát vagy más szemetet evett, aztán lefeküdt aludni. Aztán minden kezdődött elölről. Változtatni akart. És fog is, amint letelik a szabadsága, újult erővel kezd bele, kevesebb munka több szabadidő arányban. A szabadidőben pedig gőzerővel keresgél egy pasi után. Igen, ez így jó lesz. Rayre pillantott. A reggeli fény megvilágította a konyhát, fényárban úszott. Kékesfekete, hullámos haja csillogott, kobaltkék tekintete cikázott a hasábok között. Gondolkodva, elmélyülten tanulmányozta az újságot. Egy fehér inget viselt, az ujjánál feltűrve, koptatott farmerja ráfeszült izmos combjára. Nagyot sóhajtott. Hiányozni fog neki a társasága, ha elmegy. És mielőtt itt hagyná, és minden bizonnyal el fog menni egyszer, le fognak feküdni. Minél hamarabb. A repeta miatt. Már alig várta, hogy érezze kemény, férfias testét magán, hogy újra birtokba vegye. Beszívta az alsóajkát, ahogy a férfi tegnap esti kemény erekciójára gondolt, ami végig bökdöste a fenekét. Ray felszisszent, székét hátratolta, és megbabonázva bámult Astrid felé. Nem, nem is rá. A körülötte keringő levegőt bámulta. - Mi van? – hunyorgott. A férfi újra felszisszent, elmormolt egy káromkodást. Különleges szemei összeszűkültek, ahogy megindult felé. Astrid pupillái tányérnagyságúra tágultak. - Mi történt? – kérdezte elvékonyodott hangon. - Még semmi – dorombolta a férfi, és megragadta Astrid derekát. Kikapta a kezéből a bögrét, lecsapta a pultra, lekapta a szemüvegét, és szintén a bögre mellett végezte. - Mi ütött beléd? - Te, szépségem, és az illatod, meg a… Hm, a lényeg, hogy te is akarod már, én pedig nem tudok, sőt nem is akarok tovább várni! Astrid megdöbbent. Honnan tudja, mit érez? Hisz jól leplezte az érzelmeit, nem láthatott rajta semmit sem. Akkor meg, hogy a csudába… Auralátás. A francba! Ray megcsókolta, nem durván, de éreztette, kinél van az irányítás. Magához húzta, kezét a hajába temette. - Imádom a hajadat! – mormolta. - Az… jó. Van értelme minden reggel megküzdeni vele. Tovább csókolta, fészkelődött, hogy jobban hozzáférjen. Nos, neki sem volt kényelmes, háta a mikro oldalába mélyedt, feneke elzsibbadt a kemény márványon. Ray megunta, leemelte a pultról, és a nappaliba vitte. Puhán letette a kanapéra, elétérdelte, és folytatták, amit elkezdtek. A férfi csókjai az arca minden pontját beborították, nyaka érzékeny felületét irritálta a férfi kecskeszakálla, és csipkedő foga. Jóleső borzongással fogadta a közeledését, csípője izgett-mozgott, ahogy egyre közelebb kerültek a beteljesüléshez. - Reggel van – nyöszörögte, miközben Ray a nyakát szívogatta. – Világos. - Ühüm, méghozzá micsoda reggel. - Akkor mi most szeretkezni fogunk? – cincogta. - Ez volt a tervem, bébi. - Reggel van – ismételte kétségbeesetten. - Csodálatos napszak, mindenki friss és üde. Valami baj van? - Nem kéne megvárni, míg besötétedik vagy valami…? - Egyáltalán nem. Te hallottál már ilyen szabályról, hogy csak este lehet szexelni?! - Természetesen nem, de… - Akkor meg mi a probléma, szépségem? – cirógatta meg az arcát. - Semmi. Folytassuk – mosolygott. - Pfff. Mondd, ne tartsd magadban. Astrid idegesen rágcsálta az ajkát, és elnézett a férfi mellett, ki az ablakon. - Astrid! Ne szégyelldd magad, mondd el!– követelte. - Megláthatnak – pirult el. Ray elmosolyodott. - Ugyan ki? A semmi közepén vagyunk, drágám. És, magunk közt szólva, téged nem izgatna a tudat, hogy… - Természetesen nem! – vágta rá egyből. Hazug… A férfi jobban vigyorgott, kilátszódtak hófehér, egészséges fogai. - Nos, akkor mi legyen? – kérdezte végül a férfi. - Csináljuk! Nem kellett kétszer mondani, Ray rávetette magát, és éhesen falta. Lehúzta a puha, bolyhos szőnyegre, ami a hévtől elmozdult. Nem foglalkozott vele. Beletúrt a férfi bársonyos hajába, csípőjét az övének szegezte. Ray elkezdte vetkőztetni, először lehúzta a nadrágját. - Nem fentről kellene kezdeni? – kérdezte Astrid. - Basszus! - Mi van? - Drágám, ott kezdem a vetkőztetést, ahol szeretném. Nincs semmiféle szabály erre! De, ha nagyon akarod, visszaöltözhetsz, és kezdem a felsőddel. - Ah, az jó lesz, köszönöm. Ray megdöbbenve bámult rá. - Csak vicceltem! - Közbe fogsz még kotyogni, vagy folytathatom? – kérdezte. Astrid biccentett, és visszadőlt a szőnyegre. - Nem beszélhetek közben? – nézett fel hunyorogva a nő. - Miért, miről szeretnél beszélni? - Nem tudom. - Ha eldöntötted, szólj! Hozzádörgölte az ölét a lányéhoz, aki elhallgatott, és egy nagyot sóhajtott. Ray lehúzta róla a farmert, végigsimított puha, nőies combján, forró tenyere lángra gyújtotta Astrid érzékeit. Légzése szabálytalanná vált, szíve őrült iramban verdesett, bőre kipirult. Izgatottan figyelte férfi ujjait, miközben felhevült bőrét cirógatták. Lágy csókokat lehelt combja belső oldalára, éles fogaival az érzékeny bőrt ingerelte. Úgy érezte, mintha a lába közt csinálta volna ugyanezt, mintha titkos csatorna kötni össze a két részt, a gondolatra megremegett. Még sosem csinált ilyet, sőt, ha belegondolt nem is akart. Túl intim lett volna. Majd’ megőrült, hogy belegondolt, hamarosan a lányban lesz, érezni fogja, ahogy szorosan körülveszi, a parfümjének különleges, fanyar illatától nyüszíthetnékje támadt. Tudta, ha ebben az ütemben haladnak, nem fogja tudni befejezni, amit elkezdtek, el fog élvezni, mielőtt beletemetkezne. A helyzetén nem sokat segítettek az apró sóhajok, amiket kicsalt a lányból. Apró körmöcskéivel barázdákat vájt a bőrébe, de nem törődött a fájdalommal, élvezte, hogy így kihozta a sodrából a mindig tökéletes Astridot. Ránc jelent meg a homlokán, ahogy erre gondolt. Vajon mi történhetett a dokival, amitől ekkora pálfordulás állt be nála? Mintha eddig gyűlölte volna, most meg… Hát, igen. Mit forralhat az okos kis buksijában? De még ő maga sem hitte, hogy készül valamire, az aurája egyértelműen elárulta, kívánja. És ez, egy pillanatig sem változott, még akkor sem, miközben beszélt. Idegességében tette, amit nem értett, mint egy csomó mindent a lánnyal kapcsolatban. Például, nem firtatta a megmagyarázhatatlan dolgokat, mint a telefonvonal elvágása, vagy az ajtók bezárása. Nem tűnt olyan típusnak, aki nem szeret a dolgok után nézni. Ide tartoztak a hangulatingadozásai, és az érzelmeinek a kontrolálásai is. De ezt azzal magyarázta, nőből van. De még mennyire! Feltérdelt, magával húzta a dokit is, aki nekitámaszkodott a kanapénak, mámoros tekintete elárulta, mennyire elalélt a helyzettől, alig tartotta magát. Finoman kihámozta a kasmírpulóveréből és az alatta lévő falatnyi trikóból. A rétegek alatt egy szolid, krémszínű melltartót viselt, hál’ Istennek, elöl kapcsosat. De meg kellett küzdenie az azt fedő apró masni nem letépésével. Ügyködése közben, nyelve hegyével becézgette a ruhadarab felső részéből kibukkanó érzékeny felületet. Sikeresen kikapcsolta. Sietősen lehúzta róla, de Astrid maga elé kapta a kezét, és visszavette. - Tudod, mennyit vacakoltam vele, mire sikerült kinyitnom? – kérdezte felhúzott szemöldökkel. Astrid idegesen beszívta az alsóajkát, összefonta maga előtt a kezét, és elhúzódott. - Mi a baj, szépségem? – búgta Ray, közben megpróbálta újra lehúzni róla a melltartót. A lány nagyot sóhajtott, és hátradőlt a kanapénak. - Ez – mutatott a melltartóra-, maradjon inkább rajtam – mondta. Ray kétkedve bámulta a halmot, mi baja lehet? - Szépségem… - Várj, a te érdekedben, áh, ez tök ciki, ezért nem is akartam, hogy most…reggel, érted… – hablatyolta. - Azt hiszem, nem. - Pfff, oké. Nos, kicsik. Nem tökéletesek… - Ezt, hagy döntsem el én, egyébként meg, nem számít – vont vállat. - Aha, persze… De mondom, engem nem zavar, ha rajtam marad. - Engem viszont, nagyon is, szóval le vele! Lehúzta róla, és messzire eldobta, hogy nehogy az eszébe jusson még egyszer eltakarja magát velük. De még így is sikerült neki elbújnia, átfonta maga előtt a karját, és hosszas, igen kellemes, győzködés árán sikerült elhúznia a kecses kacsókat az útból. Astrid nagyot sóhajtott, várta a reakciót, ami nem is váratott sokáig. Ray meg sem tudott szólalni. Két csodás halom domborodott előtte, apró, formás, feszes, barackszín halmok. - Ó, szépségem, őket akartad takargatni előlem? Bűn lett volna! - De kicsik! - Legalább nem tudok közéjük fulladni – próbálta oldani a helyzetet. - Az biztos! Csak kiszáradni tudsz…– fintorgott. - Badarság! És most, ha kérhetem, csitt! – morogta. A lányba fojtotta a szóáradatot, amit ő idézett elő a nyers megfogalmazásával, megmarkolta a két bájos halmot, Astrid megrándult, mellkasát előrefeszítette. Annyira gyönyörű volt! Ahogy ott feküdt alatta, ziláltan, kitárulkozva, mintha egy teljesen másik nő lett volna. Dús fürtjei rakoncátlan gyűrűkbe kunkorodtak, muszáj volt éreznie a puhaságát. Arcát a hajába fúrta, mély lélegzetet vett, és azt hitte, menten elmegy. Az illata, úristen, az illata, annyira friss, üde és nőies volt! Elpattant valami benne. Kiéhezve vetette magát kecses nyakára, morogva húzta közelebb magához. Az ölébe ültette, átfogta vékony derekát, cirógatta felhevült bőrét. Olyan jó érzés volt ilyen közel engedni magához, ölelni, csókolni! Eddig egy szeretőjével sem tett még így, az összes nővel csak a vágya kiszolgálása érdekében feküdt le, mi nem igazán takarta, hogy miket műveltek sötét sarkokban, gusztustalan vécékben, vagy sikátorokban. Végignézett Astridon. Vele teljesen más volt. Kényeztetni akarta, gondoskodni róla, megvédeni mindentől, örömet okozni neki. Nem feltétlenül ebben a sorrendben. Mérhetetlen boldogságot érzett, ahogy az ölében tartotta, haja hátravetődött, szemei ködösen csillogtak, az aurája fényesen vibrált körülötte. Tényleg olyan volt, mintha a társa lenne. De még mindig nem érezte azt az erőt, ami összekötné az életerejüket. Persze, hiszen ember! De akkor miért érez úgy, mintha ő lenne az a nő, akit keresett? Pillanatnyilag nem tudott most ezzel foglalkozni, Astrid ficánkolni kezdett az ölében, közben az ingét szedte le róla. Gyors mozdulatokkal szabadította meg a felsőtől, és alaposan végigmérte. Elégedettség tükröződött az arcáról, mohó vággyal keverve. Ez tetszett neki. Hátradőlt, könyökére támaszkodva figyelte a nőt. Bátortalan mozdulatokkal simogatta felsőtestét, majd egyre bátrabb mozdulatokat tett, ölét a legmegfelelőbb helyen dörzsölte Rayéhez. Ringó csípőjét, mellét figyelte, ahogy ismerkedett a testével. Tekintete nyers érzelmekről tanúskodtak, ajkát beszívta, mint oly’ sokszor ismertségük rövid ideje alatt. Káprázatos volt ott, rajta, bőre fényárban úszott, haja sötéten csillogott. Rajongva figyelte mozdulatait, míg el nem akadt a szava, mint Astridnak, mikor elkezdte lehúzni róla a farmert, és a boxert. A nő szeme elkerekedett, pupillái kiszorították a színt a szeméből, és mintha az lett volna benne, ,,ez most vicc”. - Hmmm – mormolta egy kacér mosollyal az arcán, majd megragadta büszkén meredező férfiasságát. Ray felnyüszített a finom érintésre, csípője önállósította magát, döfködő mozdulatokkal simult még jobban a puha tenyérbe. Golyói megfeszültek, a nyomás nőtt bennük, közel járt már a beteljesüléshez. Még nem, gondolta magában. Előbb a lánynak akart örömet okozni, aztán ráér még a saját gyönyörére. Maga alá fordította Astridot, aki csalódottan ficánkolt tovább. És cincogott valamit ellenállásként, de nem lehetett érteni. Hevesen megcsókolta, kezével a mellének érzékeny bimbóját ingerelte. Astrid nyögdécselve túrt bele a hajába, közelebb húzva magához. Szájába vette a kis gömböt, nyelvével pöckölte, ízlelgette, közben a másik halmot a kezével ingerelte. Majd váltott. Csókjaival lentebb haladt, tenyerét az utolsó akadályra simította, éppen hozzá-hozzá érve ingerelte a vékony anyagon keresztül. Astrid felmorgott, elkapta a kezét, és olyan hévvel szorította meg a csuklóját, amit ki nem nézett volna belőle. - Csináld erősebben, vagy hagyd abba! – utasította, majd a tenyeréhez dörgölőzött. Okééééé. Erre nem számított, szóval, ilyen éne is van a kishölgynek. Jól titkolta idáig. Könyörtelenül izgatta tovább, közben csókolta, szívta az ajkát. Félretolta a vékony szaténdarabot, amit gúnnyal lehetett bugyinak nevezni, annyira apró és sokat sejtető darab volt. Felnyögött, ahogy meglátta, milyen nedves már kedvese, ösztönei azt diktálták, minél előbb merüljön el benne. De még nem akart. Még nem tudná befogadni. Tovább ingerelte nőiességének kapuját, két ujját belecsúsztatta forró kelyhébe. Szűk volt, nagyon szűk, egy szűzlányt képzelt el így. Összeráncolt homlokkal izgatta tovább a kis idegcsomót. Kegyetlenül. Astrid megrándult, nyögései hangosabbakká váltak. Az orgazmus pillanatában beleharapott a saját öklébe, ezzel elfojtva a sikolyát. Ray kiéhezve bámulta teste rezgéseit, a lány kipirult bőre ragyogott. Kihúzta ujjait belőle, gyors csókot adott szájára, majd egy kemény döféssel beléhatolt. Nem tudott tovább várni. Mindketten felnyögtek az egyesülés pillanatában, Astrid megdermedt, kipislogta a szeméből a könnyeket. Bassza meg, várnia kellett volna még. - Sajnálom, szépségem – mondta bűntudattal a hangjában. Ki akart húzódni, mire Astrid utánakapott, és magához húzta. - Várj egy percet, kérlek – nyöszörögte. Először óvatosan, ügyetlenül megmozdította a csípőjét, próbálgatta határait, majd teljes hosszában magába fogadta a férfit. Ray önuralma hangyányi gyökerébe kapaszkodva próbálta megtartóztatni magát, nehogy a lányra vesse magát, mint valami állat. Pedig most nagyon erre vágyott. Állatias ösztönei felülkerekedtek rajta, és nagyon nehéz volt megfékeznie magát. Ezen a doki sem sokat segített, csípője ütemesen csapódott az övének, nyögdécselései betöltötték a szobát, csakúgy, mint Ray erotikus, morgó dorombolása. Astrid újra a gyönyör kapujában járt, ökle megint a szája előtt járt, de Ray megragadt, és az arca két oldalához szorította, hallani akarta gyönyör teli kiáltásait. Nem kellett sokáig várnia. A csúcson elfúlva a nevét kiáltotta, hüvelye szorosan szívta magába, ezzel Ray önuralmának utolsó morzsái is elfogytak. Rávetette magát a még mindig pihegő lányra, csípőjét szorosan az övéhez feszítette, vadállat módjára tette magáévá. Közben, éles ellentétben déli munkásságával, cirógató, lágy mozdulatokkal kényeztette kedvesét, aki többszöri gyönyörökkel teli nyöszörgéseit újra hallva, ő is hangosan megadta magát. A rángások gyakoriságából ítélve nem is egyszer. Majd a nőre borult, aki úgy ölelte magához, mintha sosem akarna megválni tőle. És eszetlen módon Ray is ezt akarta. Baromság, józanabbik éne aktívan ellenkezett irreálissal szemben, sosem maradhat vele, hiszen ember! Kizárta a nyomasztó gondolatokat az elméjéből, és rájött, még mindig teljes súlyával a nőn fekszik. Gyorsan legördült róla. A lány nem mozdult, nem bújt hozzá, el sem rohant, pihegve, kifulladva elnyúltan feküdt a puha szőnyegen. Arcán mosoly játszott, mint a macskáén, amelyik megette a kanárit. Annyira gyönyörű volt és csodálatos, nemcsak a szexben, hanem most is, ahogy ott feküdt. Mint egy kurtizán. Végigmérte a feje búbjától a lába ujjáig, elszörnyedve látta, tele van vörös foltokkal, amiket, minden bizonnyal, ő okozott neki. Már majdnem elkezdett bocsánatot kérni, esdekelni neki, mikor ráeszmélt, ilyet még senkinek sem mondott szex után. És most sem fog. Meg kell zaboláznia magát, ez a nő senkije sem neki, ha még a társa lenne, talán-talán akkor meggondolná a dolgot, de így… Nem. Akkor meg, miért érez lelkiismeret-furdalást amiatt, hogy így elengedte magát? Egyszerű a magyarázat, mert hülye. Egy tökkel ütött idióta, aki mindenáron hülyét akar csinálni magából. Gondolatai rabságából egy rekedt hang húzta vissza a jelenbe. - Nem akarsz még egy menetet? – kérdezte Astrid. Ray kikerekedett szemekkel bámult rá. Mi ütött a nőbe? Vesszője megkeményedett, annak ellenére, hogy most facsarták szárazra. Astrid csak erre várt, mosolyogva ráült, és folytatták tovább ott, ahol abbahagyták.