Hello! Itt a fejezet! Nagyon sietem vele, az esetleges hibákér elnézést kérek:) A végén van egy kis, hmmm, karikás rész,csak szólok;)Jó olvasást!Ja, és KOMIT! Kérleeek:)Egy héttel később sem álltam közelebb Dantéhoz. Azóta nem maradtunk kettesben, hogy megpróbáljak újra puhatolózni. Szinte került. Jó, nem szinte, hisz száz százalék, hogy direkt csinálta, annyira átlátszóak voltak a próbálkozásai. Ráadásul jeges pillantásokkal jutalmazott, amiket nem értettem, hogy miért kaptam őket. Csináltam valamit? A kártyázás lett volna a problémája? Csak az lehetett, hisz azon kívül nem is nagyon csináltam semmit. A délelőttöket Célinével töltöttem, ebéd után olvastam, aztán kilovagoltam Nightmarrel, aki egyre jobban felengedett mellett– nagy harcok árán. Igaz, hogy az egyik ilyen alkalommal a szokottnál tovább maradtam el– felfedeztem a birtokhatárt meghúzó kőfal másik végében egy kis vadászkunyhót, ami fegyverekkel volt megtöltve–, de az sem volt több egy óránál. Célinének is feltűnt Dante viselkedése, és mikor elvitt vásárolni– Dantét igen hosszasan kellett győzködni, hogy elengedjen– rá is kérdezett a maga módján.
- Teleszórtad rajzszögekkel szegény unokám ágyát?– kérdezte miközben egy inget méregetett.
- Nem, miért?- kérdeztem vissza, bár, kezdtem kapizsgálni, hogy mire célzott.
- Lehet, hogy nem vagyok teljesen épelméjű, de még nekem is feltűnt a viselkedése veled! Ha a közelében vagy olyan lesz, mint egy fújtató gőzmozdony!
- Igen?
- Igen! Ne add a hülyét, látom rajtad, hogy te is észrevetted. Próbáld fel ezt!– Meglebegtetett előttem egy türkizkék ruhát, amit még szemrevételezni sem tudtam, mert egyből betuszkolt egy próbafülkébe.
- És mit csináljak, hogy… felengedjen?– puhatolóztam Célinétől. Lekapkodtam magamról a farmert és a felsőt, majd belebújtam, amit Céline adott.
- Wow! Ez nagyon szexi!- Céline tükörképe bukkant elő az előttem lévő tükörben. És tényleg igaza volt. A ruha kihangsúlyozta testem előnyös oldalát, ott tapadt ahol kellett, bár, a hossza az ízlésemnél hosszabb volt, de úgy volt tökéletes, ahogy volt. – Kérdésedre a válasz!- mutatott a tükörképemre. Kérdőn tekintettem rá, mire egy pajkos mosoly volt a válasz. – Reméltem, hogy nem kell elmagyaráznom a nők vonzerejéről szóló pletykákat, de ezek szerint te sem vagy tisztában az adottságaiddal!- rosszallóan megcsóválta vörös fürtös fejét, majd rám húzta a próbafülke vörös függönyét.
A délután további részét is vásárlással töltöttök, főleg Céline választott ruhát nekem, szerinte túl hétköznapian öltözködöm. Chh! Főleg szexis hálóingeket vettünk hozzátartozó fehérneműket. Céline arra célzott, hogy csábítsam el, de én nem akartam vele semmilyen közelebbi kapcsolatot! Megvilágosodásomnak hangot is adtam:
- De én nem elcsábítani akarom! Azt akarom, hogy ne úgy nézzen rám, mintha fel akarna nyársalni!– Céline hangosan kifújta a levegőt, majd bosszúsan és kelletlenül elfordult a ruháktól.
- Édesem, ugye tudod, hogy az unokámról beszélünk?! És mint nagyanyja, azt akarom, hogy boldog házassága legyen. Szóval, amíg ő boldog, addig én is az vagyok, tehát te is. Ha nem az, akkor én sem, és… te sem leszel az!– villantott rám egy ragyogó mosolyt. Pontosan így képzeltem el egy áldozatára vigyorgó őrült sorozatgyilkost. – Ugye, te is egyetértesz velem? – kitágult szemekkel bólogattam. – Helyes, akkor mehetünk is!
Jóságos ég! Azt hiszem megértettem, hogy mire céloztak az őrülettel kapcsolatban. Tehát, amíg boldoggá teszem az unokáját biztonságban érezhetem magam. De ha… A ,,ha”- ba már bele sem merek gondolni. Még a végén kikötöz egy ágyhoz, egyenként levágja a testrészeimet, majd táncot lejt körülöttük, hogy tuti ne a Mennybe kerüljek. Komolyan rokonságot akarok kötni ezzel a nővel?! A válasz nem volt, de mivel nem sok kilátásom volt más lehetőségre…
Kivertem a fejemből a nyomasztó gondolatokat, és inkább a forró aszfaltot kezdtem el bámulni. Olyan hőség volt, hogy szinte megolvadt tőle a beton. Na igen. Globális felmelegedés… Egy lenge nyári muszlinruha volt rajtam, óriási kísértést éreztem, hogy lekapjam magamról, melltartóban és bugyiban rohangáljak. Elvetettem a csábító ötletet, még a végén lecsuknak közszeméremsértésért.
A munkából hazarohanok elözönlötték a francia negyedet. Valahogy elkeveredtem Céline mellől, és egy kis utcába tévedtem, ahol sima beton helyett macskaköves volt az út. Milyen hangulatos! A szűk utcában, egy régi, piros autó parkolt félig a járdán. A hátsó lámpája és a szélvédője be volt törve, a bal első gumija ki volt szúrva. Az ablaktörlő félig le volt tépve. Az épületek színei nem is látszódtak a graffitik és a piszok alatt, mellettük zöld konténerek sorakoztak, amikből a szemét ki volt durva. Patkányok marakodtak egy penészes pizza szeleten. Most, hogy jobban megnéztem a helyet, már nem is tűnt olyan hangulatosnak. Félelem kúszott végig a gerincemen, aminek az lett a következménye, hogy megborzongtam, a kezem lúdbőrözött. De mivel nem tudtam, hogy merre járok, azt sem tudhattam merre iszkoljak el a gettóból. Elindultam egyenesen, nagyívben kikerültem a pizzás patkányokat, és felléptem a betöredezett járdára. Egy lakás nyitott ablakán egy sörösüveg csattant a járdán, pár méterrel tőlem. Ijedtemben felsikkantottam, majd átugrottam a törött üvegdarabokat, és megindultam. A szőke fürtjeim a hátamhoz és az arcomhoz tapadtak, nem láttam semmit, azt sem, hogy merre tartok. Ügyetlen mozdulatokkal kisimítottam őket, de az időzítés nem volt jó. Nekirohantam a szemközti ház falának. Még a kezeimet sem tudtam kitenni, hogy tompítsam a becsapódást, teljes erőmből nekirobogtam. Elplaccsantam a földön, mint a széttört üveg az előbb, tisztára úgy éreztem magam, mint a tízedikről ledobott béka. Szarul. A Nap pont besütött a két utca közé, a szemembe világított, hunyorogtam, és a fejemhez kaptam. Egy púp, már csak ez hiányzott a tökéletes napomhoz.
Ekkor meghallottam egy földöntúli morgást, ami nagyon közelről hallatszott. Felpattant a szemem, de én nem mozdultam meg. Tehát úgy fogom bevégezni, mint, amit Bridget Jones mondott magáról: kutyák lakmároznak a halott testemből. Szuper! Na, azt már nem! Nem adom föl harc nélkül, ha kell én harapok először, de nem engedem, hogy legyőzzön egy bolhás négylábú! Mérgesen felpattantam, dühösen kifújtam a levegőt, majd a morgás irányába fordultam. De… nem volt ott semmi. Lehet, hogy csillagok helyett morgó kutyák keringtek a fejem felett? Rám vallana…
Ez…ez nem is kutya! Ez valami nagyobb. Sokkal nagyobb. A fejem fölött átugrott egy bazinagy emberszabású kutya, ami tuti, hogy a Van Helsingből bukkant elő. Biztos itt forgatják a második részét… Na jó, ez már tőlem is szánalmas! Ez egy vérfarka, semmi kétség, ez az. De hogy bukkant elő? Elkerülte volna a figyelmemet a ,,Vigyázat, vérfarkas-zóna, ha belépsz ebéd leszel” tábla? Lehetséges…
Két méter magas, izmos szőrtorony magasodott fölém. Szájából éles, fehér agyarak álltak ki, mint a pengék. Ujjai végén köröm helyett ijesztő fekete karmok. A feje farkasszerűen megnyúlt, fülei hátrasimultak. Két lábon járt, férfias felsőteste, és intelligens, borostyán színű szemeire lehetett azt mondani, hogy emberi.
Vicsorogni kezdett, majd támadópozíciót vett fel– ezt onnan tudom, hogy láttam egy farkasos természetfilmet az Animal Planet-en. Hát, lehet, hogy mégis csak ő fog hamarabb harapni… Felém ugrott, de egy a semmiből jövő test elém vetette magát, és ő kapta a nekem szánt harapást. A bőrruhába burkolt férfi ujjain az ízületek kifehéredtek, miközben szorosan megmarkolta a lény bordáit, és átdobta a feje felett. A vérfarkas nyekkent egyet, ahogy becsapódott a szemétkupacba, gyorsan kiheverte a hárítást, talpra ugrott, de nem volt elég gyors, az ijesztő fickó hozzálépett, és előkapott egy kardot, és egy nyisszantással… levágta a fejét. ,, Csak egy maradhat”, jutott eszembe Danken Mcleod híres mondata. A vérfarkas egy fehér fényben és egy különös illatú–vajon miért a Halál jutott eszembe erről a szagról?– füstben eltűnt. Mintha ott sem lett volna.
- Ho-hová lett?– dadogtam idegesen, miközben a szemetes felé böktem, ahol az előbb még egy igencsak élő alak volt.
- Az Istenekhez került, majd ők kiszabják rá a büntetést– felelte félvállról a titokzatos megmentőm.
- Ó– nyögtem sután. – Ugye, nem akarsz engem is megölni?– kérdeztem remegő hangon a legfontosabb kérdésemet, a többi még várhatott.
- Kellene?– tekintett rám, mintha csak most vett volna észre, hogy ott vagyok.
- Az én szemszögemből az lenne a legjobb, ha nem bántanál– Idegesen elmosolyodtam, majd a szám szélét kezdtem harapdálni.
- Devina!– Honnan került ide az őrült nagyi?! Céline futott felénk, vörös hajzuhataga lobogott, arca kipirult a hűségtől. - Mi történt?– ijedten nézett hol rám, hol a sötét ruhás fickóra. – És te, drága fiam, miért nem jöttél haza?! Halálra aggódtuk magunkat miattad! Hogy lehetsz ilyen felelőtlen, legalább telefonálhattál volna!– Az áradatot szidalmak követték, ami Céline arisztokratikus hanghordozása mellett igen nevetségesnek hatott.
- Nagyi, be sem mutatsz a barátnődnek? – Nagyi?! Óóó, tehát ő Lucian, akiről hetek óta nem hallott a család.
- Felejtsd el, ő a bátyád menyasszonya!
- Jobban kéne vigyáznia rá, kár lenne egy ilyen szépségért! – tetőtől-talpig alaposa végigmért, mire elpirultam, hisz nemsokára férjezett asszony leszek! Feltűnően én is stírölni kezdtem, mire egy pajkost mosolyt villantott, ami biztos, hogy sok nőt taszított már az ágyába. Legalább olyan magas volt, mint a bátyja, sűrű, sötét haját divatosra nyírva hordta, szeme, akárcsak Céline-é, zöld, sötét bőrruházata alatt megbújó izomkötegek csak arra vártak, hogy egy szerencsés nő felfedezze őket. Annak ellenére, hogy láttam mire képes, nem féltem tőle. Igaz, hogy a bokáig érő bőrballonkabát ijesztővé, és rejtélyessé tette a megjelenését, de nem rémültem meg tőle. Ehhez az is közrejátszott, hogy tudtam, nem fog bántani.
- Meg tudom védeni magam, nagylány vagyok már! – mormogtam.
- Azt gondoltam…
- Hazajössz velünk?- kérdezte reménnyel a hangjában Céline.
- Azt hiszem, hogy már van miért hazatérnem– kacsintott rám.
- Hé! Szállj le a lányról, Lucian! Én vagyok a testőre jelenleg, és megígértem a bátyádnak, hogy foggal-körömmel megvédem mindentől. Mindenkitől. És ebbe te is beletartozol!
- Erényövet is kaptál, szivi? – kérdezte, miközben Céline az elsötétített kocsi felé vette az irányt, ami a főutcán parkolt.
- Csak pórázt, de ha tovább próbálkozol, lehet, hogy még azt is beszereznek nekem…
٭٭٭
Két nappal később sikerült Célinével megszervezni, hogy Dantéval egyedül vacsorázhassak-, amihez Céline ragaszkodott. Dante és Lucian a két nap alatt órákat pusmogtak a könyvtár-dolgozószobában, tisztára, mintha évek óta nem látták volna egymást. Lilith és Daniel elmentek a városba, a jövendőbelim húgocskája még most sem csípett igazán. Ray és Lucian elmentek valahová, ,,kan bulit” tartottak valahol. Céline azt is megszervezte, hogy Dante ne menjen el velük. Nekem csak annyi volt a dolgom, hogy felvegyem a türkiz ruhát és mosolyogjak. Csábosan. Grrr! Legszívesebben megnyúztam volna a nőt.
A vacsorára pontosan ráillett: síri csend és hullaszag. Dante elmélyedt magában, akármilyen beszélgetést próbáltam is kezdemény annak igen és nem lett a vége. Hurrá! Céline tuti ki fog találni valamilyen jót kis ,,Menjünk-Devina-agyára”- tervet, ha ,,nem teszem boldoggá” az ő kicsikéjét.
Átmentünk a könyvtárba. Leültem a szófára, és próbáltam egy jó témát keresni, amivel megtörhettem volna a jeget.
- Milyen a viszonyod Luciannal?- kérdeztem.
- Testvéri- felelte, miközben két pohár whiskyt töltött. Grimaszoltam a válasz hallatán. Dante odanyújtotta az egyik poharat, elfogadtam az aranyszínű italt, hátha attól, majd jobb témák jutnak az eszembe. Ő a szemközti bőrkanapét választotta. Négy pohár ital után se jutottunk messzebbre. Látszott rajta, hogy már mehetnék, de nem akartam, hogy Céline egész életem hátralevő részében kínozzon, szóval olyat tettem, amire egyébként nem nagy valószínűséggel vetemedtem volna. Míg ő a bárszekrényeknél matatott, lentebb engedtem a ruhám pántját, az egyik félig lecsúszott a vállamon. Mély dekoltázs részét lentebb húztam. Hajamat leengedtem a laza kontyból, számat idegesen beszívtam, hogy még pirosabb és duzzadtabb legyen. Dante visszaült a kanapéra, és még mielőtt hangot adhatott volna zavartságának, szemből az ölébe ültem, és lecsaptam az ajkára. Ajka puhasága megdöbbentett, nem gondoltam volna, hogy egy ilyen erős, nagydarab pasinak ilyen finom szája lehet. Kezem közé fogtam az arcát, hogy ne tudjon elmozdulni, bár, ha nagyon akart volna, úgyis elhúzódik. De nem tette, igaz, szeméből elsőre a megdöbbenés tükröződött, de egy másodperccel később hevesen viszonozta csókomat. Beletúrt a kiengedett hajamban, még jobban magához húzott a tarkómnál fogva. Halk, morgásra emlékeztető hang tört elő torka mélyéből, majd megharapta az alsóajkamat, fájdalom és vágy tüze keveredése indult útjára a testemben, hasamnál jóleső, sóvár tűzben hullott szét. Ó, igen, talán még sem lesz olyan kín ez az elcsábításos-projekt. A szám enyhén szétnyílt, mire bedugta a nyelvét a számba, és vad táncot járt az enyémmel. Alsótestem a csípőjéhez dörzsöltem, mire hangosan, kéjesen felnyögött, és még mélyebben csókolt meg. Jóleső érzéssel töltött el, hogy ő sem közömbös irántam, sötét farmerja eleje kidomborodott. A méretei miatt legalább nem kell már aggódnom… Ajkai elváltak a számtól, áttért az állam, és az arcszélem csókolgatására. Hátradöntöttem a fejem, melleimet kidomborítottam. A szűk felsőrés irritálóan a mellemhez dörzsölődött, már megint azt kívántam, hogy bárcsak ne lenne rajtam ruha! De ekkor valami történt…
Dante elhúzódott tőlem, utána kaptam, próbáltam visszahúzni, hisz most kaptam ízelítőt abból, ami várni fog rám. Nem, nem, még többet akarok! Éhesen vetettem rá magam, nem tudtam, hogy honnan jött az erőm, de széthasítottam a selyeming elejét, a gombok szanaszét hullottak, Dante tökéletes, izmos mellkasán tíz vörös csík látszott. Mintha valamilyen varázslat alatt álltam volna, máskor bocsánatot kértem volna a karmolásért, és most? Éhesen vetettem magam a döbbent férfira, a nyakának estem, erősen megharaptam a selymes bőrt, hogy még a vére is kiserkent. Lenyalogattam a vérpettyeket, majd megszívtam a sebhelyet, és dorombolva dörgölőztem a széles mellkashoz. Apró csókokkal hintettem be a nyakát, egyre lejjebb haladtam, de ekkor bevillant valami: úgy viselkedtem, mint egy nimfomániás. Agyamban a kerekek lassan újra működésbeléptek, a révület elmúlt. Zavarodottan felpillantottam Dantéra, aki félrebiccentve tartotta a fejét, és úgy bámult rám. Tekintetében nem láttam zavart, mintha tudta volna, hogy ez következik. A sötét szempárban helyette vágy csillogott.
- Ó, te jó ég! M-mi történt? Miért csináltam ezt? Én…én, nem ilyen vagyok! Én sosem csinálok ilyet!- hevesen kapkodtam a levegőt, csodáltam volna, ha egy szót is megértett volna a hablatyolásomból.
- Shhh! Nyugodj meg, édesem!– finoman ringatni kezdett, amitől a zihálásom kicsit csillapodott, de nem nyugodtam meg. Közel sem jártam hozzá.
- Hová viszel?– kérdeztem ijedten, mikor ölbe vett, és az ajtóhoz sétált.
- Az új szobádba…
- Mi történt?– kérdeztem pár másodperccel később.
- A legutóbbi beszélgetésünkkor említettem már, hogy a szex egy halhatatlannal sokkal másabb, mint egy emberrel, igaz?
- Aha, de mi nem…– nem tudtam befejezni, közbevágott.
- Feküdtünk le? Nem, de készültünk. Ez csak ízelítő volt– sejtelmesen elmosolyodott.
- Öhmm– nyögtem fel a gondolatra- Egy nimfomániás őrültté válok majd? Szuper…
- Csak az első pár hétben, aztán csitul majd a vágyad.
- Most igazán megnyugtattál– ironizáltam.
- Megteszem a tőlem telhetőt. Itt is vagyunk.
Elérkeztünk a kastély egy az eddig nem ismert részéhez. Itt még nem is jártam. A kör alakú helyiségbe, ahol plafon helyett üvegkupola volt felerősítve. Aranyszegéllyel minták voltak ráfestve. A falak egyszerű fehérek voltak arany virágokkal tarkítva. Három szoba nyílt innen, Dante a legutolsóhoz vitt. Nem tett le, amiért hálás is voltam, mert még mindig remegtek a lábaim, és kétlem, hogy meg bírtam volna tartani a súlyomat. Belökte az ajtót, majd a sötét szobában villany után tapogatózott. Felkattintotta, és az egész szoba fényárban úszott.
- Ó! Ez igazán…gyönyörű!
- Örülök, hogy tetszik.
A falat lila selyemtapéta fedte, bronzos minták voltak ráfestve. Az ablak a tóra nézett. A súlyos sötétlila brokátfüggöny el volt húzva, így láthattam, hogy az ablak alatt kiszélesedett a párkány, amit bronzszínű bársonnyal borítottak. Itt is volt egy kandalló, szintén lógott felette egy tájkép. A kandalló előtt perzsaszőnyeg volt leterítve, ami szinte hívogatott, hogy rálépjek. Az íróasztalon, ami meglepett, egy laptop volt. Tehát kapok lehetőséget, hogy kommunikáljak a külvilággal. Mellette ott volt a mobilom is, amit még Dante vett el. Egy drabálisan nagy ágy állt a szoba másik végében, fölötte brokátbaldachin lógott. Ez a szoba kisebb volt, mint az előző, ahol aludtam, de innen három ajtó nyílt. Egy gondolom a fürdő. A másik kettő pedig…
Dante kiszúrta, hogy mit nézek, és felnevetett. Zengő hangja megtörte a csendet a szobában, jóleső borzongást idézett elő bennem.
- Kis kíváncsi! Menj, nézd csak meg!– Finoman letett a földre, majd odaimbolyogtam a kettes számú ajtóhoz, ami az egyes mellett volt. Hármaska a szoba túlsó végében volt, az ágyamtól pár lépésnyire.
Kettes rejtett eeegy gardróbot! Az összes vásárolt ruhát, cipőt, kiegészítőket áthozták ide! Dantéra mosolyogtam egy, amolyan ,,köszi” mosollyal, majd átsétáltam a másikhoz. Ez egy másik szobába vezetett, ahol korom sötét volt. Ekkor megéreztem Dante jelenlété, aki közvetlen mögöttem állt.
- Majd megnézed pár nap múlva– arrébbhúzott az ajtóból, majd kulcsra zárta
- Mi van ott?- kérdeztem kíváncsian.
- Majd megtudod.
