Tűhegyes szemfogai átszúrták a vékony, napbarnított bőrt, mohó kortyokban szívta magába az éltető folyadék. Lassan egy éve, hogy ezt tette már, minden nap táplálkozott, gyakran halálig kergetve az illetőt. De még mindig nem csillapodott az éhsége. Nem is csodálkozott rajta, több ezer éve rohadt már a barlangban vér nélkül. Átkozott Istenek!
A szobában fél sötét uralkodott, csak egy gyertya fénylett a masszív komódon. De ez elég volt ahhoz, hogy lássa Silvia gyönyörtől eltorzult arcát, és szemét. Bár, sötétben is ugyanilyen jól látott Agorosz, mégis, a szokás az szokás. Silvia tudta, ha nem megy át a vizsgán, megbukott. Nem lesz második lehetősége, hogy bizonyítsa hűségét, talpraesettsége már bebizonyosodott, mikor rátalált a barlangban, és megállította, mielőtt szárazra szívta volna.
Nem, most a hűségét kellett bizonyítania. Tudta, hogy akármelyik pillanatban eltörheti a kecses nyakát, csak egy pillantás a szemébe és… De nem történt semmi. A nő átment a vizsgán, mázlista.
- Nos? –kérdezte rekedt, vágyakozó hangon. Agorosz felemelkedett róla, és hátradőlt a kanapén.
Vállat vont.
- Tehát igen? – búgta, és felült a vámpír ölében. Kéjesen kinyújtózott, úgy fordulva, hogy a gyertyafénynél átsejtetődjön rövid, átlátszó pongyolája. Nyakán lévő ikersebből vékonyan folyt a vére, még nem zárta le őket.
Bólintott.
Tökéletes a célnak, bármire hajlandó lenne, csakhogy életben maradjon. Ezelőtt Ivan szajhája volt, de ő volt az első, aki csatlakozott hozzá, mikor látta, Ivánnak már annyi. Szóval, óvatosnak kell lennie vele.
Villanásnyi idő alatt megragadta Silvia haját, és leteperte a kanapéra, nyakát oldalra biccentette, így még jobban látszódott a nyakán lévő kékes ér. Ránehezedett, nem érdekelte a nő kényelme, különben sem szerette az olyan nőket, mint ő. Kétszínű, és alávaló.
- Ha bármit elcseszel, bármit is, nagyon megbánod – morogta fenyegetően. Nehezére esett a beszéd, bár asszimiláció lényegesen gyors a halhatatlanoknál, mint nála is, mégis furcsa volt nem a saját nyelvét használni.
Gondolkozás nélkül belemart a torkába, ezzel jelezve, az ő kezében van az élete. Silvia felsikoltott, most nem gyönyörében, megpróbálta lelökni magáról a férfit, de nem tehetett ellen semmit. Nála volt az irányítás.
Astrid soha életében nem csipkelődött, vitatkozott, hangoskodott ennyit, mint a vacsora alatt. Mindenen összekaptak Mr. Óriással, provokálták egymást, szinte versenyeztek azon, kidobja be hamarabb a törölközőt.
De nem csak ettől volt feszült a konyha. A levegőben ott vibrált a szexuális feszültség, amit mindketten ontottak magukból. De ugyanakkor félt is tőle. Egy halhatatlannal van dolgai, aki, mint bizonyította is, simán meg is ölheti szex közben. Ráadásul nem tűnt olyan pasasnak, aki eltűri, ha visszautasítják. Astrid mégis ezt tette, mindenegyes alkalommal, mikor Ray megérintette őt. Pedig nem akárhogy tette! Apró érintkezések voltak ezek, de mégis… mintha egész testével, lényével hozzáért volna.
És ha tényleg igaz, amit a férfi mondott? Kívánja? A tetteiből következtetni tudott, talán nem egy csaló, de hogy lehet biztos ebben? Már megütötte egyszer a bokáját, és eddig szentül hitt benne, többet nem fog férfival közelebbi kapcsolatba kerülni. De itt van ő… Akiből árad a férfiasság, aki úgy néz ki, mint maga a megtestesült érzékiség, gyönyör. Hogy tudtak az Istenek egyáltalán ilyet alkotni?!
Astrid enyhén megrázta a fejét, hogy kikerüljön a férfi bűvköréből, életében nem gondolt még ennyi jót egy hímnemű egyedről sem, totálisan megzakkant.
Mikor végeztek a pizza elpusztításával, Astrid felállt, leszedte a tányérokat és a mosogatóhoz vitte őket. Ray is felkelt, segíteni akart neki, persze, ezzel nem tesz semmit sem meg nem történté, de Astrid nem hagyta, csúnyán ráförmedt, és elküldte.
Alaposan elmosta a tányérokat, majd betette őket a mosogatógépbe, majd letakarította a konyhapultot, az asztalt, mindent a helyére tett, majd ellenőrizte, minden a ott van-e, ahol lennie kell – kétszer is.
Majd megfeledkezve ,,vendégéről” a nappaliba indult, csakhogy Ray az ajtóban állt, és figyelte minden mozdulatát.
- Elnézést – próbálta kikerülni, de az egész nyílást betöltötte a férfi, aki meg sem mozdult. Be volt zárva a kis helységbe. A klausztrofóbiája kezdett kialakulni. És nem csak a konyhai bezártság miatt, egész nap ki sem mozdult a házból-kivétel a pár másodperces szökését-, szóval, ez is megtette a hatását.
- Van riasztó a házban? – kérdezte váratlanul Ray. Astrid homlokán gondolkodó ránc jelent meg. Miért érdekli ez a férfit?
- Van – felelte. – Számíthatok látogatókra? Talán jön még több huligán is?!
- Kapcsold be!
- Máris, főnök! – Astrid a berendezés paneljén vacakolt, majd pár perc múlva aktiválta a ketyerét.
Ray a nappaliba vonult, és leült a kanapéra, majd áthatóan tanulmányozni kezdte őt. Annyira zavarba ejtően, nyíltan, mintha csak egy kiállítási tárgy lenne.
Astrid megköszörülte a torkát, ezzel az arcára irányítva a férfi figyelmét.
- Elmegyek zuhanyozni – jelentette be. – Egyedül – tette hozzá, mikor látta Ray csillogó tekintetét.
- Hát persze – vigyorgott sunyin a fickó.
- És nem peep showt adok elő, szóval… a kulcslyukon való leskelődést sem csípem.
- Hát persze! Mit gondolsz rólam?! – Olyan ártatlan képet vágott, mintha tükör előtt gyakorolta volna. Ez túl gyanús volt.
Astrid nem törődött vele, végül is ha meg is látja teljes valójában, legalább lerázhatja.
Felment az emeleti fürdőszobába, de eszébe jutott valami. Valakiről megfeledkezett. Pandora. Biztos, szétszedte már a szobát.
A kutyának nyoma veszett. Kinézett a kitört ablakon, és nem volt sem a teraszt fedő vékony cserepeken, sem a vékony járdán összetörve, de még a kertben sem látta. Hol lehet ez a kutya? Nyílt a bejárati ajtó, Pandora hangos csaholása az emeletre is felhallatszott. Astrid a lépcsőhöz rohant, áthajolt a korláton, és leselkedett. A kutya barátságosan, mintha nem is pár órája próbálta volna átharapni Ray bokáját, ugrált és dörgölőzött a férfihoz.
Remek. Újabb lény esett áldozatul a fickónak Bár, Pandora érdekállat volt, így hát ő nem számított.
Morgolódva ment a fürdőszobába.
Tudom, tudom, nagyon rövid lett, ezer bocsi miatta :(
Hír: a legközelebbi friss csak márc. 4-én lesz, bocsi emiatt is, de felvételire kell készülnöm :/ Ha hamarabb kész leszek, akkor teszek fel természetesen.
És lesz meglepi is!
Novella:)
Hatodik fejezet
Posted in
2. könyv
Astrid összekuporodva ült a fal mellett, felhúzott térdeit átkulcsolta, félszemmel az ajtót figyelte. Zokogása alábbhagyott már, de a testét még mindig rázta a reszketés.
Egy állatot engedett be az otthonába, tudta, hogy vigyáznia kellett volna vele, hisz tele volt szúrt sebekkel, amit biztosan okkal kaphatott. Igaz, hogy az Őrzőknek az lett volna a feladata, hogy vigyázzanak a hallhatatlanokra, de minden bizonnyal ez nem vonatkozott a bukott angyalokra.
Majdnem megerőszakolta az a szemét…
Látását könnyek homályosították el, ahogy arra gondolt… Úristen! Meg is ölhette volna közben, hisz halhatatlan!
Pandora a lábához dörzsölőzött, közben nyüszítő hangot hallatott. Megcirógatta bozontos buksiját, és az ölébe vonta. A kutya pofájára volt írva, mintha azt mondaná,,de ez nem változtat semmin a köztünk lévő viszonyon”.
Hintáztatta magát, míg le nem csillapodott, majd felkelt, és kinézett az ablakon. Ha ki tudna mászni az ablakon, egyenesen a teraszt fedő tetőre érkezne, és talán el tudna menekülni. De még így is magas volt, három méterre lenne még onnan is a földtől. Nem baj, meg kell próbálnia.
Letette Pandorát, felvett egy pulóvert, kint viharos szél fújt. Remek, a legjobb idő egy kis akrobatikához. Megpróbálta kinyitni az ablakot, de az csak nem akart engedni az erőszaknak. Rángatta, próbálta felfeszíteni, de beragadt. Megpróbálta a többi ablakot is, de azok sem engedtek.
- A francba! – rúgott bele az ágyba. Éles fájdalom sugárzott végig az egész lábfején. Sziszegve kapott felé, majd eldőlt az ágyon.
A kín, ahogy jött, úgy el is múlt, felpattant az ágyról, és az ajtóhoz rohant. Megpróbálta elfordítani az ajtógombot, de nem nyílt ki. Nagy volt a kényszere, hogy gyerekesen püfölni kezdje, és hangosan fenyegetőzzön. A pasas úgy sincs a környéken. Lehetséges, hogy épp most fosztja ki a házat.
Hogy lehetett ekkora idióta, miért kellett hazahoznia, és segíteni neki?!
Igen, mindig a jó szíve sodorta bajba. Mindig ő húzta ilyenkor a rövidebbet, mindig meg is fogadta, többet nem fog könnyen ugyanabba a hibába esni.
Lecsúszott a fal mellett, és várt. Mást nagyon nem tud csinálni. Ha még itt van az angyal, akkor egyszer csak ki kell engednie. Ha meg nincs, sötétedéskor kitöri az ablakot, és meglóg.
Ray fel-alá sétált a nappaliban. Kezdett alkonyodni, és még mindig nem érkezett meg Sterling a kért holmikkal. Miután lecsillapodott, felhívta a fickót, hogy hozzon ruhákat, és valami kaját-mivel semmi ehetőt nem talált a házban. Ennek már közel három órája… Azért kért pont tőle szívességet, mert talán, ő a legkevésbé pletykás az Őrzők közül.
Harmonikus párkapcsolatban élt társával, Maiával, aki egy szibilla volt, és mintha lefénymásolták volna őket, úgy hasonlított a személységük. A lehető legtökéletesebb pár volt, akit ismert. Hamarosan meg fog születni a közös gyermekük is.
Már megint az irigység…
Fájón megfeszült az állkapcsa, nem lehet annyira elfuserált, hogy az egyik legjobb barátja boldogságát irigyelje! Ellazította az arcát, és próbált nem erre gondolni.
A házat megvilágította a felhajtón megálló Maserati fényszórói, az egész szoba fényárban úszott. Ray a bejárathoz ment. Sterling kopogtatott, Ray egyből ki is nyitotta, de meg is bánta, a túloldalon álló fickó arcára kiült a döbbenet és a vigyor. Hangosan felhördült, és ellépett az bejárattól.
Sterling bejött, behúzta maga mögött az ajtót.
- Szexi – nyöszörögte két nevetés között a férfi. – Remélem, megéri a hölgy, hogy egy életre a nevetség tárgyává válj, ugyanis ez a külső igencsak Facebook gyanús… – Előkapta a farzsebéből a mobilját, és lefényképezte vele. Ray morogva kapott a készülék után, de csak a levegőt markolta.
- Kapd be! – vicsorogta, majd megindult a konyha felé. Kikapta az Őrző kezéből a sporttáskát, és felöltözött. Minden benne volt, a gyors és kényes helyzetekre tartogatta a táskát a csomagmegőrzőben. A bankjegyköteget visszadobta a táska mélyére, alágyűrte a maradék ruhakupac alá.
- Egyébként mit keresel itt? Nem rád vall, hogy hosszabb távon terveznél…
- Elkaptak. Agorosz rám küldte a vérszívóit, hogy ,,ijesszenek” rám – terelt.
- Hol? – váltott Sterling.
- A Thundertől pár saroknyira. Szabályosan kibeleztek, és nem most átváltozott bébi vámpírok voltak, igazi nehézfiúk, bérgyilkosok, csak vámpírokból.
- Huh, hogy úsztad meg?
- Mondom, csak figyelmeztetésnek szánták – vont vállat.
- Basszus – sziszegte. – Akkor vége a nyugodt, vihar előtti csend állapotnak, ugye? – dúrt bele szőke kakastaréjába.
- Azt hiszem – gombolta be a fekete inget. – Szólj a többieknek, vigyázzanak!
- Nem jössz? – kérdezte Sterling.
- Nem, van még valami, amit el kell intézném.
- Inkább valaki… Megéri? Alden nem örül, hogy távol maradsz.
- Elérhető leszek – mondta, és kihúzta Sterling zsebéből a mobilját. A másik csak fintorgott, elúszott Ray portfóliója…
- És ki a nő? – Ray ,,semmi-közöd-hozzá” arcot vágott, Sterling visszavonulót fújt. – Oké, oké.
- Max egy-két napról lesz szó.
- Ahaaaaa. Hoztam kaját is, kint van az autóban – mondta, majd intett, és a két férfi kivonult az éjsötét Maseratihez. Ez a kocsi volt a második felesége, imádta, babusgatta. Maiának van oka a féltékenykedésre. A három pizzás doboz alatt egy szétnyitott újság hevert. Sterling megpaskolta a sötét jármű csillogó oldalát, és büszkén végigsimított rajta.
Sterling miután átadta a dobozokat, és kapott egy sürgős hívást a nőjétől, miszerint sürgősen cukorra van szüksége, elment.
Rayre már megint rátört a féltékenység. Bárcsak…
Egy nagy csattanást lehetett hallani, majd azt követően egy hangos puffanást és jajveszékelést. Astrid!
Teljesen megfeledkezett a nőről, aki egész nap be volt zárva a szobába. Hogy lehetett ekkora marha?! Átkozódva futott át a pázsiton, majd megdöbbenve bámult a terasz előtti fűre. És nem a káromkodó nő döbbentette meg, hanem az, hogy az üveg négy részben esett le, és nem tört darabjaira. Felvette az egyik ilyen darabot, és mosolyogva figyelte. Biztonsági üveg.
Astrid feljajdult előtte, egyből minden figyelme a nő felé irányult. Félig ülő helyzetben volt, és a halántékát masszírozta. Mikor megérezte Ray jelenlétét, félelem tükröződött az arcán, majd düh. Na, igen, változatos érzelmeket tud produkálni ez a nő…
Lendületesen felpattant, de abban a pillanatban vissza is huppant, visítva kapott a jobb bokájához.
- Hé! – Ray lehajolt hozzá, hogy segítsen neki, de Astrid félrelökte a kezét, és elhúzódott. Ó, hogy mekkora egy barom állat…
- Hozzám ne érjen! Ez is maga miatt történt!
- Hogy Alcatrazosat játszottál?! Ha vártál volna két percet…
- Újra meg próbált volna erőszakolni?! Kösz, de inkább jöjjön egy törött boka! – morogta a nő.
- Sajnálom – mondta Ray, és a földet tanulmányozta. Ezzel az egy szóval semmi sem volt elrendezve. Sosem szabadott volna így letámadnia őt!
- Sajnálhatja is! Engedjen eeeeeel! – sikította, mikor Ray a kezébe kapta, és a teraszajtóhoz lépett. Az ajtó magától szétnyílt, és bevitte a lányt a nappaliba. Finoman letette a kanapéra. – Ezt meg, hogy csinálta? – kérdezte döbbenten Astrid. A fenébe!
- Hozom a táskáját, maradj itt – tért ki a válaszadás alól. A bőrtáska a konyhában volt, szétnyílva, mintha csak pár pillanata történt volna az ominózus eset.
A nő természetesen nem volt a kanapén. A fürdőszobából matatás és káromkodás hallatszott, nem épp fantáziadús búvóhely, fintorgott.
Ray benyitott a fürdőbe, Astrid háttal neki, a csap alatti polcoknál matatott. A nő észrevette, és olyan gyorsan pattant fel, mintha rosszat csinált volna. A gyors mozdulattól beverte a fejét, és lerántotta a törölközőhalmot a polcról.
Fájón tapogatta a homlokát, majd duzzogva a lábas kádnak dőlt.
Ray belépett a tágas szobába, lehajolt a törölközőkért, és összehajtotta őket, majd visszatette őket a polcra.
Astrid rosszallóan nézte, mit csinál, majd mikor végzett vele, a polchoz araszolt, kivette a frottír anyagokat, és még egybe hajtva őket, színük, nagyságuk szerint betette őket. A megfelelő pozícióba helyezte őket, mindegyik egy sorban állt, majd mindegyiket megérintette, és megszámolta.
Ray kíváncsian figyelte őt, próbált kiigazodni rajta. Úgy látszott, megnyugodott. Mintha a rendezésük megnyugtatta volna.
Astrid a mellette lévő fáslihoz fordult, megtapogatta a bokáját, és elfintorodott.
- Hagy nézzem! – nyúlt Ray a sérült boka felé.
- Nem kell, egyedül is el tudom intézni! – sziszegte a doki.
- Kérem! – Ray leült a lánnyal szembe, és az ölébe vonta a kecses végtagot.
A doki ellenkezni akart, de már nem tudott. Ahogy érintkezett a csupasz bőre Ray meleg tenyerével, bizsergés cikázott végig rajta, és elfelejtette, mit akart.
Ray óvatosan felhajtotta a melegítőnadrág szárát, és lehúzta a sötétkék zoknit. A nőnek kecses, formás vádlija, és aranyos, apró lábacskái voltak. Körmei halványrózsaszín árnyalatúak voltak, tökéletesen apróra pedikűrözve. Egyedül a duzzadt boka nem illett a képbe.
Óvatosan, szakavatottan becsavarta a doki bokáját, finoman nehogy még több fájdalmat okozzon ezzel neki. Közben, akaratlanul is, de simogatta a finom, puha bőrét.
- Kész! – mondta végül, és óvatosan elengedte.
- Köszönöm! – sóhajtotta Astrid.
Kínos csend állt be a fürdőszobába. Ray nem tudta, hogy hogyan vezesse elő, a vendégszeretetét fogja még élvezni pár napig. Ugyanis, addig nem fog meghátrálni, míg meg nem szerzi magának Astridot. A gyönyörűséges Astridot. Mekkora idióta volt, mikor azt gondolta bájos! Talán első látásra annak tűnt, de ha tovább figyelte, alaposan felmérte, meglátta benne a vonzerőt, a szexisséget.
Sötét hajában a barna és vörös árnyalatok váltakoztak a fényre, sűrűn göndörödött, le egészen a háta közepéig. Úgy szeretette volna ismét megérinteni!
De ezt az esélyét már eljátszotta.
Telt ajka felszakadt a durva bánásmódtól, és gyűlölte magát ezért. Hogy csúfíthatta el? Vigyáznia kellett volna rá, ehelyett bántotta.
A szürke szempár kíváncsian méregette, emellett mérhetetlen fáradság tükröződött benne. Majd’ leragadt a doki szeme, lila karikák sorakoztak a szeme alatt.
- Le kéne feküdnöd, álmosnak tűnsz – jegyezte meg. A doki felkapta a fejét, és nem túl nőiesen felhorkantott.
- Hogy szabad legyen a terep? Ne becsülje annyira túl az én erőmet, éberen is el tud bánni velem, már bizonyította – mondta keserű éllel a hangjában.
- Nagyon nem tudok mit tenni, ami változtatna is rajta, csak annyit, hogy sajnálom.
- Sajnálhatja is! – morogta Astrid. Hosszas csend állt be, majd a lány megszólalt. – Bár, valamivel tudna segíteni…
- Mivel? – kérdezte egyből Ray, bekapta a horgot. A doki a füléhez hajolt, és belesúgta:
- Tűnjön innen! Most! – morogta. Ray megköszörülte a torkát.
- Sajnálom, de ezt az egyet nem tehetem!
- Miért? Még hálával sem tartozik, azt is elfelejtem, hogy összevérezte a garázsomat! Az erőszak miatt sem teszek feljelentést! Csak menjen el, és hagyjon békén, kérem! – kiabálta.
- Nem lehet – felelte Ray-, bár megtehetném, de nem tudom!
- Miért? Miért nem hagy békén? – A nő szemébe könnyek szöktek, összehúzta magát a hideg kövön.
- Mert… Kívánlak – Astrid hosszasan bámult rá, okos szemeiben értetlenség tükröződött.
- Ne szórakozzon velem, több száz nőt megkaphatna, ha akarna, csak egy mosolyába kerülne, miért pont én? – kérdezte fejcsóválva.
- Nem tudom. Csak…
- Mi csak?! Látott rajtam egy eladó táblát, és jogot formál most rám? Ez egy kibaszott vicc! Fogadjunk, hogy az anyám és May keze van ebben! Fel is hívom őket, hogy hívják vissza a harcedzett kandúrmacskájukat! Erre nekem nincs időm… –Harcedzett kandúrmacska?! Feltápászkodott a kőről, botladozva támolygott ki a fürdőszobából. Ray is felpattant, ruganyos lépteivel mellészegődött, és kikapta a kezéből a vezeték nélküli telefont.
- Ez nem vicc, semmi humorosat nem találok benne. Amit egyedül érzek, az a vágy, irántad, Astrid! – mormolta.
- Ne hívjon így!
- Nem ez a neved? – kérdezte Ray felhúzott szemöldökkel.
- De igen, viszont nem engedtem meg, hogy a keresztnevemen szólítson! Túl…
- Személyes. Ezen már túlléphetnénk. Főleg, hogy maradok még egy ideig – Astrid megfagyott. Arcán számtalan érzelem tükröződött, düh, harag, félelem, reménytelenség. Majd hirtelen bezárkózott. A füstszürke szempár sem tükrözött érzelmeket.
- Azt hiszem, nem értettem kristálytisztán – rázta meg a fejét.
- Maradok – jelentette kis újból Ray.
- Azt már nem! Most azonnal el fog innen menni! – Kikapta Ray kezéből a telefont, és vadul tárcsázni kezdett. – Halló, rendőrség? – Ray megszűntette a vonalat, üres pittyegést lehetett hallani. – Hogy merészeli?! – csapta le a kagylót a doki.
- Gyorsan. Szóval, mit szólsz egy vacsorához, Astrid? – kérdezte.
- Mi? Na nem, ezt most hagyja abba! Engem hagyjon ki az egészből!
- Nem lehet, te vagy a középpontban! Miattad történik minden – mondta Ray mélyebb hangon.
- Miattam?! Már megbocsáss, de tudtommal nem én akaszkodtam rád, pont fordítva történt a dolog – dohogott tovább. – És tudtommal, nem én erőszakoltam majdnem meg magam!
- Nem lehetne az egészet elölről kezdeni? – nyögte.
- Nem! – mondta határozottan Astrid. - Ez nem így megy, semmit sem lehet újrakezdeni! És az első benyomással már elkésett.
- De a másodikkal még nem, szóval… - Megragadta a doki kezét, és a konyhába húzta.
- Meddig óhajt itt maradni? – kérdezte váratlanul a nő.
- Nem sokáig, pár napig – válaszolta.
- Oké, addig az anyámnál leszek!
- Már mondtam, itt marad!
- Ez parancs? – nézett rá villámló tekintettel Astrid.
- Mondhatjuk – mondta Ray, közben a szekrényajtókat nyitogatta tányér után kutatva. Megtalálta őket, két kisebbet kitett az asztalra, egy nagyobbra rátette a pizzát, és betette a mikroba melegedni.
- Látom, felöltözött – jegyezte meg a doki.
- Milyen elmés megállapítás.
- Most gúnyolódik velem?
- Dehogy, sosem tennék ilyet veled! De, ha jobban tetszik, le is vetkőzhetek… - mondta Ray, és az ing első gombját már kis is gombolta.
- Nem! Így tökéletes, ha önnek a homokos rock zenész image jön be… Áldásom rá – vont vállat.
- Talán nem tetszik a stílusom?
- Ó, ilyet egy szóval sem mondtam! – Astrid felkelt, kivette a pizzát, és letette az asztalra.
Egy állatot engedett be az otthonába, tudta, hogy vigyáznia kellett volna vele, hisz tele volt szúrt sebekkel, amit biztosan okkal kaphatott. Igaz, hogy az Őrzőknek az lett volna a feladata, hogy vigyázzanak a hallhatatlanokra, de minden bizonnyal ez nem vonatkozott a bukott angyalokra.
Majdnem megerőszakolta az a szemét…
Látását könnyek homályosították el, ahogy arra gondolt… Úristen! Meg is ölhette volna közben, hisz halhatatlan!
Pandora a lábához dörzsölőzött, közben nyüszítő hangot hallatott. Megcirógatta bozontos buksiját, és az ölébe vonta. A kutya pofájára volt írva, mintha azt mondaná,,de ez nem változtat semmin a köztünk lévő viszonyon”.
Hintáztatta magát, míg le nem csillapodott, majd felkelt, és kinézett az ablakon. Ha ki tudna mászni az ablakon, egyenesen a teraszt fedő tetőre érkezne, és talán el tudna menekülni. De még így is magas volt, három méterre lenne még onnan is a földtől. Nem baj, meg kell próbálnia.
Letette Pandorát, felvett egy pulóvert, kint viharos szél fújt. Remek, a legjobb idő egy kis akrobatikához. Megpróbálta kinyitni az ablakot, de az csak nem akart engedni az erőszaknak. Rángatta, próbálta felfeszíteni, de beragadt. Megpróbálta a többi ablakot is, de azok sem engedtek.
- A francba! – rúgott bele az ágyba. Éles fájdalom sugárzott végig az egész lábfején. Sziszegve kapott felé, majd eldőlt az ágyon.
A kín, ahogy jött, úgy el is múlt, felpattant az ágyról, és az ajtóhoz rohant. Megpróbálta elfordítani az ajtógombot, de nem nyílt ki. Nagy volt a kényszere, hogy gyerekesen püfölni kezdje, és hangosan fenyegetőzzön. A pasas úgy sincs a környéken. Lehetséges, hogy épp most fosztja ki a házat.
Hogy lehetett ekkora idióta, miért kellett hazahoznia, és segíteni neki?!
Igen, mindig a jó szíve sodorta bajba. Mindig ő húzta ilyenkor a rövidebbet, mindig meg is fogadta, többet nem fog könnyen ugyanabba a hibába esni.
Lecsúszott a fal mellett, és várt. Mást nagyon nem tud csinálni. Ha még itt van az angyal, akkor egyszer csak ki kell engednie. Ha meg nincs, sötétedéskor kitöri az ablakot, és meglóg.
Ray fel-alá sétált a nappaliban. Kezdett alkonyodni, és még mindig nem érkezett meg Sterling a kért holmikkal. Miután lecsillapodott, felhívta a fickót, hogy hozzon ruhákat, és valami kaját-mivel semmi ehetőt nem talált a házban. Ennek már közel három órája… Azért kért pont tőle szívességet, mert talán, ő a legkevésbé pletykás az Őrzők közül.
Harmonikus párkapcsolatban élt társával, Maiával, aki egy szibilla volt, és mintha lefénymásolták volna őket, úgy hasonlított a személységük. A lehető legtökéletesebb pár volt, akit ismert. Hamarosan meg fog születni a közös gyermekük is.
Már megint az irigység…
Fájón megfeszült az állkapcsa, nem lehet annyira elfuserált, hogy az egyik legjobb barátja boldogságát irigyelje! Ellazította az arcát, és próbált nem erre gondolni.
A házat megvilágította a felhajtón megálló Maserati fényszórói, az egész szoba fényárban úszott. Ray a bejárathoz ment. Sterling kopogtatott, Ray egyből ki is nyitotta, de meg is bánta, a túloldalon álló fickó arcára kiült a döbbenet és a vigyor. Hangosan felhördült, és ellépett az bejárattól.
Sterling bejött, behúzta maga mögött az ajtót.
- Szexi – nyöszörögte két nevetés között a férfi. – Remélem, megéri a hölgy, hogy egy életre a nevetség tárgyává válj, ugyanis ez a külső igencsak Facebook gyanús… – Előkapta a farzsebéből a mobilját, és lefényképezte vele. Ray morogva kapott a készülék után, de csak a levegőt markolta.
- Kapd be! – vicsorogta, majd megindult a konyha felé. Kikapta az Őrző kezéből a sporttáskát, és felöltözött. Minden benne volt, a gyors és kényes helyzetekre tartogatta a táskát a csomagmegőrzőben. A bankjegyköteget visszadobta a táska mélyére, alágyűrte a maradék ruhakupac alá.
- Egyébként mit keresel itt? Nem rád vall, hogy hosszabb távon terveznél…
- Elkaptak. Agorosz rám küldte a vérszívóit, hogy ,,ijesszenek” rám – terelt.
- Hol? – váltott Sterling.
- A Thundertől pár saroknyira. Szabályosan kibeleztek, és nem most átváltozott bébi vámpírok voltak, igazi nehézfiúk, bérgyilkosok, csak vámpírokból.
- Huh, hogy úsztad meg?
- Mondom, csak figyelmeztetésnek szánták – vont vállat.
- Basszus – sziszegte. – Akkor vége a nyugodt, vihar előtti csend állapotnak, ugye? – dúrt bele szőke kakastaréjába.
- Azt hiszem – gombolta be a fekete inget. – Szólj a többieknek, vigyázzanak!
- Nem jössz? – kérdezte Sterling.
- Nem, van még valami, amit el kell intézném.
- Inkább valaki… Megéri? Alden nem örül, hogy távol maradsz.
- Elérhető leszek – mondta, és kihúzta Sterling zsebéből a mobilját. A másik csak fintorgott, elúszott Ray portfóliója…
- És ki a nő? – Ray ,,semmi-közöd-hozzá” arcot vágott, Sterling visszavonulót fújt. – Oké, oké.
- Max egy-két napról lesz szó.
- Ahaaaaa. Hoztam kaját is, kint van az autóban – mondta, majd intett, és a két férfi kivonult az éjsötét Maseratihez. Ez a kocsi volt a második felesége, imádta, babusgatta. Maiának van oka a féltékenykedésre. A három pizzás doboz alatt egy szétnyitott újság hevert. Sterling megpaskolta a sötét jármű csillogó oldalát, és büszkén végigsimított rajta.
Sterling miután átadta a dobozokat, és kapott egy sürgős hívást a nőjétől, miszerint sürgősen cukorra van szüksége, elment.
Rayre már megint rátört a féltékenység. Bárcsak…
Egy nagy csattanást lehetett hallani, majd azt követően egy hangos puffanást és jajveszékelést. Astrid!
Teljesen megfeledkezett a nőről, aki egész nap be volt zárva a szobába. Hogy lehetett ekkora marha?! Átkozódva futott át a pázsiton, majd megdöbbenve bámult a terasz előtti fűre. És nem a káromkodó nő döbbentette meg, hanem az, hogy az üveg négy részben esett le, és nem tört darabjaira. Felvette az egyik ilyen darabot, és mosolyogva figyelte. Biztonsági üveg.
Astrid feljajdult előtte, egyből minden figyelme a nő felé irányult. Félig ülő helyzetben volt, és a halántékát masszírozta. Mikor megérezte Ray jelenlétét, félelem tükröződött az arcán, majd düh. Na, igen, változatos érzelmeket tud produkálni ez a nő…
Lendületesen felpattant, de abban a pillanatban vissza is huppant, visítva kapott a jobb bokájához.
- Hé! – Ray lehajolt hozzá, hogy segítsen neki, de Astrid félrelökte a kezét, és elhúzódott. Ó, hogy mekkora egy barom állat…
- Hozzám ne érjen! Ez is maga miatt történt!
- Hogy Alcatrazosat játszottál?! Ha vártál volna két percet…
- Újra meg próbált volna erőszakolni?! Kösz, de inkább jöjjön egy törött boka! – morogta a nő.
- Sajnálom – mondta Ray, és a földet tanulmányozta. Ezzel az egy szóval semmi sem volt elrendezve. Sosem szabadott volna így letámadnia őt!
- Sajnálhatja is! Engedjen eeeeeel! – sikította, mikor Ray a kezébe kapta, és a teraszajtóhoz lépett. Az ajtó magától szétnyílt, és bevitte a lányt a nappaliba. Finoman letette a kanapéra. – Ezt meg, hogy csinálta? – kérdezte döbbenten Astrid. A fenébe!
- Hozom a táskáját, maradj itt – tért ki a válaszadás alól. A bőrtáska a konyhában volt, szétnyílva, mintha csak pár pillanata történt volna az ominózus eset.
A nő természetesen nem volt a kanapén. A fürdőszobából matatás és káromkodás hallatszott, nem épp fantáziadús búvóhely, fintorgott.
Ray benyitott a fürdőbe, Astrid háttal neki, a csap alatti polcoknál matatott. A nő észrevette, és olyan gyorsan pattant fel, mintha rosszat csinált volna. A gyors mozdulattól beverte a fejét, és lerántotta a törölközőhalmot a polcról.
Fájón tapogatta a homlokát, majd duzzogva a lábas kádnak dőlt.
Ray belépett a tágas szobába, lehajolt a törölközőkért, és összehajtotta őket, majd visszatette őket a polcra.
Astrid rosszallóan nézte, mit csinál, majd mikor végzett vele, a polchoz araszolt, kivette a frottír anyagokat, és még egybe hajtva őket, színük, nagyságuk szerint betette őket. A megfelelő pozícióba helyezte őket, mindegyik egy sorban állt, majd mindegyiket megérintette, és megszámolta.
Ray kíváncsian figyelte őt, próbált kiigazodni rajta. Úgy látszott, megnyugodott. Mintha a rendezésük megnyugtatta volna.
Astrid a mellette lévő fáslihoz fordult, megtapogatta a bokáját, és elfintorodott.
- Hagy nézzem! – nyúlt Ray a sérült boka felé.
- Nem kell, egyedül is el tudom intézni! – sziszegte a doki.
- Kérem! – Ray leült a lánnyal szembe, és az ölébe vonta a kecses végtagot.
A doki ellenkezni akart, de már nem tudott. Ahogy érintkezett a csupasz bőre Ray meleg tenyerével, bizsergés cikázott végig rajta, és elfelejtette, mit akart.
Ray óvatosan felhajtotta a melegítőnadrág szárát, és lehúzta a sötétkék zoknit. A nőnek kecses, formás vádlija, és aranyos, apró lábacskái voltak. Körmei halványrózsaszín árnyalatúak voltak, tökéletesen apróra pedikűrözve. Egyedül a duzzadt boka nem illett a képbe.
Óvatosan, szakavatottan becsavarta a doki bokáját, finoman nehogy még több fájdalmat okozzon ezzel neki. Közben, akaratlanul is, de simogatta a finom, puha bőrét.
- Kész! – mondta végül, és óvatosan elengedte.
- Köszönöm! – sóhajtotta Astrid.
Kínos csend állt be a fürdőszobába. Ray nem tudta, hogy hogyan vezesse elő, a vendégszeretetét fogja még élvezni pár napig. Ugyanis, addig nem fog meghátrálni, míg meg nem szerzi magának Astridot. A gyönyörűséges Astridot. Mekkora idióta volt, mikor azt gondolta bájos! Talán első látásra annak tűnt, de ha tovább figyelte, alaposan felmérte, meglátta benne a vonzerőt, a szexisséget.
Sötét hajában a barna és vörös árnyalatok váltakoztak a fényre, sűrűn göndörödött, le egészen a háta közepéig. Úgy szeretette volna ismét megérinteni!
De ezt az esélyét már eljátszotta.
Telt ajka felszakadt a durva bánásmódtól, és gyűlölte magát ezért. Hogy csúfíthatta el? Vigyáznia kellett volna rá, ehelyett bántotta.
A szürke szempár kíváncsian méregette, emellett mérhetetlen fáradság tükröződött benne. Majd’ leragadt a doki szeme, lila karikák sorakoztak a szeme alatt.
- Le kéne feküdnöd, álmosnak tűnsz – jegyezte meg. A doki felkapta a fejét, és nem túl nőiesen felhorkantott.
- Hogy szabad legyen a terep? Ne becsülje annyira túl az én erőmet, éberen is el tud bánni velem, már bizonyította – mondta keserű éllel a hangjában.
- Nagyon nem tudok mit tenni, ami változtatna is rajta, csak annyit, hogy sajnálom.
- Sajnálhatja is! – morogta Astrid. Hosszas csend állt be, majd a lány megszólalt. – Bár, valamivel tudna segíteni…
- Mivel? – kérdezte egyből Ray, bekapta a horgot. A doki a füléhez hajolt, és belesúgta:
- Tűnjön innen! Most! – morogta. Ray megköszörülte a torkát.
- Sajnálom, de ezt az egyet nem tehetem!
- Miért? Még hálával sem tartozik, azt is elfelejtem, hogy összevérezte a garázsomat! Az erőszak miatt sem teszek feljelentést! Csak menjen el, és hagyjon békén, kérem! – kiabálta.
- Nem lehet – felelte Ray-, bár megtehetném, de nem tudom!
- Miért? Miért nem hagy békén? – A nő szemébe könnyek szöktek, összehúzta magát a hideg kövön.
- Mert… Kívánlak – Astrid hosszasan bámult rá, okos szemeiben értetlenség tükröződött.
- Ne szórakozzon velem, több száz nőt megkaphatna, ha akarna, csak egy mosolyába kerülne, miért pont én? – kérdezte fejcsóválva.
- Nem tudom. Csak…
- Mi csak?! Látott rajtam egy eladó táblát, és jogot formál most rám? Ez egy kibaszott vicc! Fogadjunk, hogy az anyám és May keze van ebben! Fel is hívom őket, hogy hívják vissza a harcedzett kandúrmacskájukat! Erre nekem nincs időm… –Harcedzett kandúrmacska?! Feltápászkodott a kőről, botladozva támolygott ki a fürdőszobából. Ray is felpattant, ruganyos lépteivel mellészegődött, és kikapta a kezéből a vezeték nélküli telefont.
- Ez nem vicc, semmi humorosat nem találok benne. Amit egyedül érzek, az a vágy, irántad, Astrid! – mormolta.
- Ne hívjon így!
- Nem ez a neved? – kérdezte Ray felhúzott szemöldökkel.
- De igen, viszont nem engedtem meg, hogy a keresztnevemen szólítson! Túl…
- Személyes. Ezen már túlléphetnénk. Főleg, hogy maradok még egy ideig – Astrid megfagyott. Arcán számtalan érzelem tükröződött, düh, harag, félelem, reménytelenség. Majd hirtelen bezárkózott. A füstszürke szempár sem tükrözött érzelmeket.
- Azt hiszem, nem értettem kristálytisztán – rázta meg a fejét.
- Maradok – jelentette kis újból Ray.
- Azt már nem! Most azonnal el fog innen menni! – Kikapta Ray kezéből a telefont, és vadul tárcsázni kezdett. – Halló, rendőrség? – Ray megszűntette a vonalat, üres pittyegést lehetett hallani. – Hogy merészeli?! – csapta le a kagylót a doki.
- Gyorsan. Szóval, mit szólsz egy vacsorához, Astrid? – kérdezte.
- Mi? Na nem, ezt most hagyja abba! Engem hagyjon ki az egészből!
- Nem lehet, te vagy a középpontban! Miattad történik minden – mondta Ray mélyebb hangon.
- Miattam?! Már megbocsáss, de tudtommal nem én akaszkodtam rád, pont fordítva történt a dolog – dohogott tovább. – És tudtommal, nem én erőszakoltam majdnem meg magam!
- Nem lehetne az egészet elölről kezdeni? – nyögte.
- Nem! – mondta határozottan Astrid. - Ez nem így megy, semmit sem lehet újrakezdeni! És az első benyomással már elkésett.
- De a másodikkal még nem, szóval… - Megragadta a doki kezét, és a konyhába húzta.
- Meddig óhajt itt maradni? – kérdezte váratlanul a nő.
- Nem sokáig, pár napig – válaszolta.
- Oké, addig az anyámnál leszek!
- Már mondtam, itt marad!
- Ez parancs? – nézett rá villámló tekintettel Astrid.
- Mondhatjuk – mondta Ray, közben a szekrényajtókat nyitogatta tányér után kutatva. Megtalálta őket, két kisebbet kitett az asztalra, egy nagyobbra rátette a pizzát, és betette a mikroba melegedni.
- Látom, felöltözött – jegyezte meg a doki.
- Milyen elmés megállapítás.
- Most gúnyolódik velem?
- Dehogy, sosem tennék ilyet veled! De, ha jobban tetszik, le is vetkőzhetek… - mondta Ray, és az ing első gombját már kis is gombolta.
- Nem! Így tökéletes, ha önnek a homokos rock zenész image jön be… Áldásom rá – vont vállat.
- Talán nem tetszik a stílusom?
- Ó, ilyet egy szóval sem mondtam! – Astrid felkelt, kivette a pizzát, és letette az asztalra.
Ötödik fejezet
Posted in
2. könyv
Nem értette, hogy miért, de a doki ellökte magától, pedig érezte az auráján, hogy mennyire tetszett neki a dolog. De aztán, a vöröses szín átváltozott, és a nő gyűlölettel tekintett rá. Megpróbálta kiolvasni a fejéből a dolgot, de mintha egy kőfalba ütközött volna, nem hallott semmit sem felőle. Erős elméje volt a nőnek. Ha akarta volna, akkor elcsíphetett volna egy- két gondolatot, de maradandó károsodást is okozhatna neki ezzel. Akkor tehát, marad a másik eshetőség.
A vére lángolt a nőtől, olyan volt, mintha felgyújtották volna, és most, a máglyán égne porrá.
Ó, igen, határozottan marad a második, és a legélvezetesebb tervnél.
A doki kellőképpen felcsigázta már így is a kíváncsiságát, a természetével, a viselkedésével, és az egyre inkább kívánatos testével. Egy ideig még élvezni fogja a vendégszeretetét a nőnek-legalábbis még, meg nem fejti őt.
Csak azzal nem számolt, hogy a doki ezt nem akarja majd.
A nő kirohant a szobából, majd nemsoká visszatért egy Winchesterrel. Biztos kézzel tartotta a fegyvert, egyenesen rászegezve. A keze nem remegett, szemét a célponton tartotta-, vagyis Rayen.
- Azt akarom, hogy elmenjen – kezdte higgadt, nyugodt hangon. – Elláttam, nem szóltam a zsaruknak, se senkinek. Most, kérem, távozzon. Hívjon egy taxit, vagy hívja föl a cimboráit, bánom is én, hogy kit, de tűnjön el innen! – sziszegte, majd egy mobilt dobott az ágyra. – Gyerünk! – Ray meg sem mozdult. Csak arra tudott gondolni, milyen őrjítően szexisen áll a kezében a fegyver.
- Nem meri megtenni – mondta ugyanolyan nyugodt hangon, mint a doki. – Szerintem, nem ezt tanították az orvosin magának.
- Pechére most nem orvos vagyok, csak egy ijedt polgár, akinek a házában egy betörő van! – Ó, nagyon jó, kezd kijönni a sodrából, gondolta Ray. Bár, a két eshetőség közül, hogy higgadt ,,gyilkossal”, vagy őrült, dühös ,,gyilkossal” van dolga, még mindig az utóbbi a jó. És most, átbillentek a dühös kategóriába. Az öléshez érzelem mentes lélek kell, ami láthatólag csak egy ideig van meg a nőben, és idáig tudta tartani magát.
- Tedd le a puskát, cicám! – dorombolta. Természetesen, ahogy gondolta, még csak nem is habozott a parancs hallatán. Meg sem moccant. – Mi a neved, szépségem? – kérdezte. Rossz volt nem tudni a nevét, és csak úgy szólítani, ,,a nő”, vagy ,,doki”.
- Minél kevesebbet tudunk egymásról, annál jobb – mondta. Sajnos, ehhez már késő, húzta el a száját Ray, mivel igen sok mindent tudott már róla, és a neve igazán nem fontos tényező akkor már.
- Én Ray vagyok – mutatkozott be. A nő nem felelt, ahogy gondolta. – Akkor, maradjunk a Szépségemnél, oké? – A nő csak felmorgott erre. – Tisztázzuk, én nem fogok telefonálni, te, pedig, Szépségem, nem fogsz lelőni!
- Majd én tárcsázok! – morogta.
Astrid Ray kinyújtott karjára pillantott, amiben a telefon pihent. Megindult felé, és kikapta a kezéből, de a fickó, Ray, elkapta a derekát, és ledöntötte az ágyra. Csakhogy, ő sem tétlenkedett, a puskatussal vállba lökte, olyan erővel, hogy az kiugrott a helyéről. A férfi fájdalmasan felordított, majd ép kezével ellökte a fegyvert a nőtől. Csípőjével és erős, izmos hasával leszorította Astridot az ágyhoz, míg visszatette kiugrott vállát. Recsegve visszakattant, mindezt olyan gyakorlattal művelte a pasas, hogy felrémlett a nőben, hogy a fickó Őrző. Igen, az volt, vagy legalábbis a tetoválásai alapján. És hát oda csak nehézfiúk kerülhetnek be. Szóval, sok-sok vállat lendíthetett már vissza.
Kobaltkék szempár haragtól villódzott, fél kézzel a feje fölött összefogta Astrid két csuklóját, szabad, hatalmas, lapátkezét felemelte, vajon ütésre? Ó, igen, arra, de mielőtt lecsapott volna rá, megdermedt, tekintete kitisztult. A fent tartott kezét Astrid arcára simította, olyan óvatossággal, mintha csak egy porcelánbaba lenne. Lágyan, szinte áhítattal, cirógatta a szív alakú arcot. Kedves, becéző szavakat mormolt a halhatatlanok nyelvén, nem tudva, hogy a nő érti azokat. Arcáról áttért a vállgödréhez, borostás, ördögi kecskeszakállas arcával a finom, lágy bőrt ingerelte.
Astrid lecsukta a szemét, maga sem tudta, miért, de nem ellenkezett az idegennel. Amíg ilyen finoman érintette, addig meg is erőszakolhatta volna – bár, inkább közös megegyezés felé hajlott a dolog. De a fickó nem tette. Ehelyett poros arcát Astrid babarózsaszín, V kivágású felsőjéhez nyomta, a szíve fölé, és hallgatta a gyors dobbanásokat, amik egyre csak lassultak, és egyszer csak elaludt. Ott, Astridon. A súlya nem nevezhető elhanyagolhatónak, hisz majd’ száz kilót nyomott, de még sem érezte kellemetlenül magát.
Óvatosan kikecmergett az óriás alól, aki úgy aludt, mintha fejbe vágták volna. Mikor eltűnt Astrid alóla, morgolódni kezdett, de nem ébredt fel. A Demerol megtette a hatását.
Rayt az őszi napsugarak ébresztették fel. Kipihenten ébredt, úgy, mint az elmúlt évek során egyszer sem. Nyaka elzsibbadt, innen tudta, hogy sokáig aludhatott. Egy kellemes, világos szobában ébredt, és nem egy ócska, lerobbant motelszobában. Még nem akart felébredni, még meg akarta tartani magának az álomképet, miszerint megtalálta a társát. Csodálatos álom volt, még mindig érezte a finom illatot, ami egyedül az ő nőjére volt jellemző. Lassan, újra kinyitotta a szemét, és eszébe jutott minden. A vámpírok, a klinika, és a… doktornő. Úristen! Hol van ő? A szobában sehol sem látta, pedig teljesen biztos volt benne, hogy mikor elaludt, itt volt mellette, vagyis… alatta. De most nincs.
Megpróbált felülni, de nem sikerült. Valaki az ágyhoz kötözte. Bassza meg!
A nő iránt érzett szenvedély, és törődés menten átváltott haragba. Az aljas kis… De mégsem. Imponált neki, hogy ilyen hölgy jutott neki. Ilyen találékony, okos, intelligens, tüzes, vad…
De volt ott még valami. Még sem lehetett a társa. Minden megvolt, érezte a kényszert, hogy magáévá tegye, védelmezze, szeresse, kíváncsi volt rá, az illata megbabonázta, a szívének ritmikus dobbanása pedig megzabolázta. Kész! De mégsem… Nem érezte a szikrát, azt, ami összeköti őket, nem érezte magában a nőnek a lényét. És mindez azért, mert ember volt. A halhatatlanok csak emberekben nem találhatták meg a lelki társukat. És a doki ember volt.
Káromkodott, szidta az Isteneket, azoknak a felmenőit, a saját felmenőit, a Sorsot, mindent! Hogy akadhatott pont abba a nőbe, akibe képes lenne beleszeretni, de mégsem?!
Dühösen tépte le a kötelet a kezéről, majd kibogozta a lábán lévő csomót is.
Őrjöngve rontott ki az ajtón, majd dübögött le az emeletről. A lépcső alján egy fehér szőrgombolyag ült, és csaholt, üdvözlésképp felemelte az egyik mancsát, és a levegőbe bokszolt vele. Ray oda sem figyelt rá, átlépett rajta, majd a konyha felé indult – vagyis remélni merte, hogy az.
Jól gondolta. Csakhogy a konyhában nem a dokit találta, hanem egy ismeretlen, vörösesszőke hajú nőt, aki a negyvenet taposhatta. Vele szemben ült, egy magazint lapozgatott, közben egy bögrét lötyögtetett. A doki rokona lehetett, nővére talán, ugyanaz az arcforma, a szemük színe, és a dús ajkak. A hölgyemény felpillantott az újságból, és kővé dermedten bámult rá. Tudta, hogy ilyen hatással van a nőkre, de ez túl tett rajtuk. Szemérmetlenül mérte végig, tekintete elidőzött a combjai találkozásánál. Felhúzta íves szemöldökét, arcán enyhe pír jelent meg. Ray nem értette, hogy miért bámulja ennyire, lenézett magára, és csak akkor jött rá, totálisan anyaszült meztelenül állt a nő előtt. A hölgy száját egy ,,wow” hagyta el, ahogy újra Rayre tapadt a szeme. Az angyal a szék mögé húzódott, védve magát a tolakodó tekintet elől.
- Drágám, ne rejtegesd magad előttem, láttam én már ilyet!
- Abban biztos voltam, hölgyem, de…
- Amanda. Szólíts csak…
- Anya! – lépett be az ajtón a doki. Rózsaszín frottír törölköző takarta testét, vizes hajából még csöpögött a víz. Uram atyám, futott át Ray agyán a gondolat, egyre jobban tetszik neki ez a nő! – Ó, mamám, anya! Miért nem hívtad a rendőrséget? – tette csípőre a kezét Astrid.
- Bűn lenne rács mögé bújtatni ezt a szépséget, Astrid! És különben is, még senkit sem csuktak le azért, mert túl szexi lenne! – mormolta Amanda, miközben a haját tekergette. Tehát Astrid… Astrid, ízlelgette magában a lány nevét.
- Anya! Nem is, amiatt mondtam, hogy hívd a rendőrséget, elrabolt! – nyekeregte a doki.
- Nem raboltam el…- szólt közbe Ray.
- Bárcsak, engem is elhurcolnál! Önként lennék a rabszolganőd! – kacsintott Rayre.
- Anya! – pironkodott Astrid.
- Ha kérhetem, Amanda, drágám, olyan illúzióromboló az ,,anya”.
- Tudod, mit? Jobb, ha most elmész! – Astrid karon ragadta édesanyját, és a bejárat felé hurcolta. Ray a konyhából hallgatózott, a jobb érzékszervek is hozzátartoztak halhatatlan mivoltához.
- Muszáj rámásznod minden egyes hímnemű lényre? – kérdezte Astrid szigorú hangon.
- Csak arra, amelyik tud járni. És, drágám, te vak vagy, ha nem látod, milyen jó pasi! Láttad, hogy mekkora a…
- Anya!
- Szaladj vissza, és sipirc az ágyba! Ígérem, nem foglak zaklatni! – Ray még innen is érezte Astrid zavarát, látta zavarban lévő, piros arcát, könyörgő szemeit.
A bejárati ajtó hangosan becsapódott, a doki dühöngve tért vissza. Arcán még ott volt a piros szín, de a szemében már a harag kitörni készülő vihara fénylett.
- Hogy a fenébe sikerült magának kiszabadulnia? Vontatáshoz használt kötéllel lett megkötözve! – Ray csak vállat vont. – Jó, jó! – nagyot szusszantott, majd kisietett a konyhából, és egy nagyméretű fürdőlepedővel tért vissza, amit Rayhez vágott.
- Kösz – mormolta, miközben a csípője köré tekerte a fehér anyagot.
Astrid szeme fel-alá siklott a férfi csupasz, izmos testén, miközben a törölközőt tekerte keskeny csípője köré. Izmai még ettől az apró megerőltetéstől is megfeszültek, ruganyos, napsütötte bőre csillogott az ablakon besütő enyhe, reggeli napsütésben. Bámulatos volt. És nemcsak a testét figyelte meg a lány, hanem a sebeit is.
- Úristen! – A fickónak nem szabadott volna még felülni sem, nehogy felszakadjanak a varratai, ő meg itt pucéron parádézik a konyhájában! A férfihoz lépett, az egyik sebről lehúzta a gézlapot, majd hitetlenkedve, kidülledt szemekkel bámult fel rá. – Ó, szentséges szűz a mennyben! Ezt meg, hogy… Mégis…? – Tökéletesen nézett ki a bőre, mintha semmi szüksége nem lenne a varratra, és csak divatból hordaná.
- Mi a baj? Tökéletesen néz ki – Most a férfin volt a sor, hogy kérdőn pillantson Astridra.
- Hát ez az! Legalább két hétnek kellett volna eltelnie ahhoz, hogy így nézzen ki! – sóhajtotta. Hát persze, gondolatban jól a fejére csapott, angyal, méghozzá egy Őrző! – Nem értem, hogy lehetséges ez? – nézett fel a férfire.
- Gyorsan gyógyulok– felelte.
- Azt látom! Most elmegyek felöltözni, mikor visszajövök, kiveszem a varratokat, aztán elmegy! – Astrid sarkon fordult, majd a szobájába sietett.
Amilyen gyorsan csak tudott, felöltözött, és visszarohant a konyhába. Ray, az angyal, a széken ült, arcát a tenyerébe temette. Ahogy meghallotta a lány puha lépteit, felkapta a fejét, csillogó szemével a lányt fürkészte.
Ray úgy bámult rá, mintha egy Victoria’s Secret fehérneműben állna előtte, nem pedig egy sötétkék, Nike melegítőnadrágot és egy hozzáillő fekete felsőt viselne. Sötétkék tekintete majd’ felfalta, ami igazán zavarba ejtő volt. Forró tekintete szinte felgyújtotta, égett tőle, mégis, libabőrös lett a karja. Pironkodva a füle mögé söpört a kontyából kicsúszó tincset, majd megköszörülte a torkát, és letette az asztalra az orvosi táskáját.
Ellátta a férfit, kiszedte a varratokat, és lefertőtlenítette a felületet. Nem szólt semmit, morcosan koncentrált, és nem vett tudomást a fickó tolakodó pillantásáról-, a sajátjairól meg végképp nem.
Mikor végzett, felpillantott Ray tökéletes arcára, kékesfekete hajának elképesztő színe megbabonázta a napsütésben.
- Szeretném megnézni a combján lévő sebet is – mondta.
A férfi szó nélkül felállt, lehúzta magáról a törölközőt, Astrid elfordult. Mikor meghallotta a torokköszörülést visszatekintett. Ray fölémagasodott, miközben Astrid a széken ült, enyhén előrehajolva. Eltörpült a hatalmas hím mellett, aki kétség nem fér hozzá, kemény harcra, és szexre teremtettek
Ha valaki látta őket szemből, nagy valószínűséggel rosszul értelmezhetné a helyzetet. Nagyon kétértelmű pozitúrában voltak, miközben Astrid a combján lévő vágást is megnézte, és ellátta.
Teljesen megfeledkezett arról, hogy egy élő személy lábát vizsgálja, egyszer csak, kihullott a hajából a csat, ami összefogta a dús tincseket, a barna fürtök hullottak a hátára, majd egy hatalmas kéz túrt a hajába. Ray óvatosan simogatta Astrid bársonyos haját, finoman az öklére csavarta a végét, majd elengedte. És újra, és újra.
- Folytassa nyugodtan – mondta, mikor észrevette, a nő mozdulatlan döbbentségét.
- Örülök, hogy megengedi… - mormolta, és visszatért eredeti elfoglaltságához.
- Tegeződjünk
- Inkább megmaradnék a magázódásnál, az hivatalosabb, bár, azt hiszem, ezzel már elkéstem – fintorgott.
Ray áhítatosan morzsolgatta ujjai közt a finom hajszálakat, élvezte a nő hajából áradó virágillatot.
Az enyém, az egész az enyém, mondogatta egy belső hang a fejében. Vedd el, ami a tiéd. Nem, nem lehet, csak egy ember… Ösztönei felülkerekedtek a józan eszén, akármennyire is hadakozott ellenük.
Durván felrántotta a hajánál fogva a nőt, aki felsikoltott a fájdalmában, és elejtette a kezében tartott flakont, mikor a hajtövéhez kapott. Ray is elfeledkezett a törülközőről, elengedte, ahogy a lány hasa az övéhez nyomódott, farka életre kelt a puha test érintésére. A jobb keze még mindig a lány haját markolta, de a másikkal szorosan magához szorította a lányt a fenekénél támasztva. Megmarkolta a puha húst, senki kedvéért el nem engedte volna.
Astrid tiltakozás képpen megpofozta őt, de nem is sejtette, ez csak feltüzeli a vágyát. Ütötte, karmolta, miközben felültette a konyhapultra, és erőszakosan széthúzta a nő combját.
- Aljas gazember! – üvöltötte. – Dögöljön meg, hallja?! Dögöljön meg! – Nem, nem hallotta, elméjét elborította a köd, csak azt érezte, magáévá kell tennie. Enyém!
Elengedte a haját, hogy az izgő-mozgó csípőjét fogja le vele, másik kezével az állát ragadta meg, és kényszeríttette, nézzen rá. A lány újabb kétségbeesett próbálkozást tett arra, hogy megszabaduljon tőle, de nem sikerült neki.
Ray a szájára vetette magát, durván, nem finomkodott vele, fogaik összekoccantak, miközben nyelvével előre furakodott. Mélyen, habzsolva csókolta addig, míg ki nem fulladt. Astrid is levegő után kapkodott, de nem tudta, hogy ez csak az ízelítő volt. Fél pillanattal később, Ray újra a szájára tapadt, sokkal durvábban, mint előtte. Harapta, szívta, nyaldosta, nyelvével a hamarosan bekövetkező egyesülések imitálva tette magáévá a száját. Csípőjét, és merevedését a lány öléhez dörzsölte, aki próbált elhúzódni, de Ray, biztos kézzel tartotta.
Elengedte az arcát, a lány nyakához hajolt, mélyen beszippantotta az illatát, ami tovább szította a vágyát, közben a nadrágját ráncigálta róla. Valamennyire le sikerült tolnia a pamutanyagot, majd ismét csókolni kezdte, és közben tapogatta finom, hívogató bőrét.
A delíriumos állapotából visszahozta a jelenbe a nő halk zokogása, és mozdulatlansága. Mint, aki rémálomból ébred, úgy kapott észhez ő is. Hörögve ugrott hátrább, miközben megnyalta a száját, felfedezve, megharapta a lány. Úristen, mit tett, futott át agy agyán a gondolat.
Astrid összetörve, vérző, duzzadt ajkakkal zokogott, és reszketett a konyhapulton. Szikrázó tekintetét elhomályosították a könnyek, amik úgy bugyogtak elő a szeméből, mintha esne az eső. Vére lefolyt az állára, onnan vörös ösvényt húzva a pólójában tűnt el. Arcán, derekán és csuklóin piros foltok éktelenkedtek.
Mindez azért, mert ember. Nem szabadott volna még rá sem néznie, nemhogy megérinteni őt, törékeny kis testét, lelkét. Hogy mekkora egy állat, így bánt a nőjével, még ha nem is az igazi társa. Egyetlen egy prostituálttal sem bánt így, soha sem. De vele, akinek az életét köszönhette, majdnem megerőszakolta! Sőt, rosszabb is történhetett volna vele…
Lehajolt a törölközőért, magára csavarta, majd a lányhoz lépett, aki ijedt őzikeként ugrott hátra, nekiütközve az ablaknak. Elkezdett csapkodni, sikítani, ahogy megemelte, és az emelet felé igyekezett vele. A fehér szőrpamacs, aki az előbb barátságosan üdvözölte, morogva, ugatva kapta el a bokáját.
Felvitte Astridot az egyik szobába, letette az ágyra, de nem sokáig maradt ott, legurult az ágyról, és az egyik sarokba ugrott. A kutya vicsorgott Rayre, majd Astridhoz rohant, és letáborozott mellette.
Ray kiment a szobából, mentális erejét használva bezárta a szobát, és annak ablakait.
A vére lángolt a nőtől, olyan volt, mintha felgyújtották volna, és most, a máglyán égne porrá.
Ó, igen, határozottan marad a második, és a legélvezetesebb tervnél.
A doki kellőképpen felcsigázta már így is a kíváncsiságát, a természetével, a viselkedésével, és az egyre inkább kívánatos testével. Egy ideig még élvezni fogja a vendégszeretetét a nőnek-legalábbis még, meg nem fejti őt.
Csak azzal nem számolt, hogy a doki ezt nem akarja majd.
A nő kirohant a szobából, majd nemsoká visszatért egy Winchesterrel. Biztos kézzel tartotta a fegyvert, egyenesen rászegezve. A keze nem remegett, szemét a célponton tartotta-, vagyis Rayen.
- Azt akarom, hogy elmenjen – kezdte higgadt, nyugodt hangon. – Elláttam, nem szóltam a zsaruknak, se senkinek. Most, kérem, távozzon. Hívjon egy taxit, vagy hívja föl a cimboráit, bánom is én, hogy kit, de tűnjön el innen! – sziszegte, majd egy mobilt dobott az ágyra. – Gyerünk! – Ray meg sem mozdult. Csak arra tudott gondolni, milyen őrjítően szexisen áll a kezében a fegyver.
- Nem meri megtenni – mondta ugyanolyan nyugodt hangon, mint a doki. – Szerintem, nem ezt tanították az orvosin magának.
- Pechére most nem orvos vagyok, csak egy ijedt polgár, akinek a házában egy betörő van! – Ó, nagyon jó, kezd kijönni a sodrából, gondolta Ray. Bár, a két eshetőség közül, hogy higgadt ,,gyilkossal”, vagy őrült, dühös ,,gyilkossal” van dolga, még mindig az utóbbi a jó. És most, átbillentek a dühös kategóriába. Az öléshez érzelem mentes lélek kell, ami láthatólag csak egy ideig van meg a nőben, és idáig tudta tartani magát.
- Tedd le a puskát, cicám! – dorombolta. Természetesen, ahogy gondolta, még csak nem is habozott a parancs hallatán. Meg sem moccant. – Mi a neved, szépségem? – kérdezte. Rossz volt nem tudni a nevét, és csak úgy szólítani, ,,a nő”, vagy ,,doki”.
- Minél kevesebbet tudunk egymásról, annál jobb – mondta. Sajnos, ehhez már késő, húzta el a száját Ray, mivel igen sok mindent tudott már róla, és a neve igazán nem fontos tényező akkor már.
- Én Ray vagyok – mutatkozott be. A nő nem felelt, ahogy gondolta. – Akkor, maradjunk a Szépségemnél, oké? – A nő csak felmorgott erre. – Tisztázzuk, én nem fogok telefonálni, te, pedig, Szépségem, nem fogsz lelőni!
- Majd én tárcsázok! – morogta.
Astrid Ray kinyújtott karjára pillantott, amiben a telefon pihent. Megindult felé, és kikapta a kezéből, de a fickó, Ray, elkapta a derekát, és ledöntötte az ágyra. Csakhogy, ő sem tétlenkedett, a puskatussal vállba lökte, olyan erővel, hogy az kiugrott a helyéről. A férfi fájdalmasan felordított, majd ép kezével ellökte a fegyvert a nőtől. Csípőjével és erős, izmos hasával leszorította Astridot az ágyhoz, míg visszatette kiugrott vállát. Recsegve visszakattant, mindezt olyan gyakorlattal művelte a pasas, hogy felrémlett a nőben, hogy a fickó Őrző. Igen, az volt, vagy legalábbis a tetoválásai alapján. És hát oda csak nehézfiúk kerülhetnek be. Szóval, sok-sok vállat lendíthetett már vissza.
Kobaltkék szempár haragtól villódzott, fél kézzel a feje fölött összefogta Astrid két csuklóját, szabad, hatalmas, lapátkezét felemelte, vajon ütésre? Ó, igen, arra, de mielőtt lecsapott volna rá, megdermedt, tekintete kitisztult. A fent tartott kezét Astrid arcára simította, olyan óvatossággal, mintha csak egy porcelánbaba lenne. Lágyan, szinte áhítattal, cirógatta a szív alakú arcot. Kedves, becéző szavakat mormolt a halhatatlanok nyelvén, nem tudva, hogy a nő érti azokat. Arcáról áttért a vállgödréhez, borostás, ördögi kecskeszakállas arcával a finom, lágy bőrt ingerelte.
Astrid lecsukta a szemét, maga sem tudta, miért, de nem ellenkezett az idegennel. Amíg ilyen finoman érintette, addig meg is erőszakolhatta volna – bár, inkább közös megegyezés felé hajlott a dolog. De a fickó nem tette. Ehelyett poros arcát Astrid babarózsaszín, V kivágású felsőjéhez nyomta, a szíve fölé, és hallgatta a gyors dobbanásokat, amik egyre csak lassultak, és egyszer csak elaludt. Ott, Astridon. A súlya nem nevezhető elhanyagolhatónak, hisz majd’ száz kilót nyomott, de még sem érezte kellemetlenül magát.
Óvatosan kikecmergett az óriás alól, aki úgy aludt, mintha fejbe vágták volna. Mikor eltűnt Astrid alóla, morgolódni kezdett, de nem ébredt fel. A Demerol megtette a hatását.
Rayt az őszi napsugarak ébresztették fel. Kipihenten ébredt, úgy, mint az elmúlt évek során egyszer sem. Nyaka elzsibbadt, innen tudta, hogy sokáig aludhatott. Egy kellemes, világos szobában ébredt, és nem egy ócska, lerobbant motelszobában. Még nem akart felébredni, még meg akarta tartani magának az álomképet, miszerint megtalálta a társát. Csodálatos álom volt, még mindig érezte a finom illatot, ami egyedül az ő nőjére volt jellemző. Lassan, újra kinyitotta a szemét, és eszébe jutott minden. A vámpírok, a klinika, és a… doktornő. Úristen! Hol van ő? A szobában sehol sem látta, pedig teljesen biztos volt benne, hogy mikor elaludt, itt volt mellette, vagyis… alatta. De most nincs.
Megpróbált felülni, de nem sikerült. Valaki az ágyhoz kötözte. Bassza meg!
A nő iránt érzett szenvedély, és törődés menten átváltott haragba. Az aljas kis… De mégsem. Imponált neki, hogy ilyen hölgy jutott neki. Ilyen találékony, okos, intelligens, tüzes, vad…
De volt ott még valami. Még sem lehetett a társa. Minden megvolt, érezte a kényszert, hogy magáévá tegye, védelmezze, szeresse, kíváncsi volt rá, az illata megbabonázta, a szívének ritmikus dobbanása pedig megzabolázta. Kész! De mégsem… Nem érezte a szikrát, azt, ami összeköti őket, nem érezte magában a nőnek a lényét. És mindez azért, mert ember volt. A halhatatlanok csak emberekben nem találhatták meg a lelki társukat. És a doki ember volt.
Káromkodott, szidta az Isteneket, azoknak a felmenőit, a saját felmenőit, a Sorsot, mindent! Hogy akadhatott pont abba a nőbe, akibe képes lenne beleszeretni, de mégsem?!
Dühösen tépte le a kötelet a kezéről, majd kibogozta a lábán lévő csomót is.
Őrjöngve rontott ki az ajtón, majd dübögött le az emeletről. A lépcső alján egy fehér szőrgombolyag ült, és csaholt, üdvözlésképp felemelte az egyik mancsát, és a levegőbe bokszolt vele. Ray oda sem figyelt rá, átlépett rajta, majd a konyha felé indult – vagyis remélni merte, hogy az.
Jól gondolta. Csakhogy a konyhában nem a dokit találta, hanem egy ismeretlen, vörösesszőke hajú nőt, aki a negyvenet taposhatta. Vele szemben ült, egy magazint lapozgatott, közben egy bögrét lötyögtetett. A doki rokona lehetett, nővére talán, ugyanaz az arcforma, a szemük színe, és a dús ajkak. A hölgyemény felpillantott az újságból, és kővé dermedten bámult rá. Tudta, hogy ilyen hatással van a nőkre, de ez túl tett rajtuk. Szemérmetlenül mérte végig, tekintete elidőzött a combjai találkozásánál. Felhúzta íves szemöldökét, arcán enyhe pír jelent meg. Ray nem értette, hogy miért bámulja ennyire, lenézett magára, és csak akkor jött rá, totálisan anyaszült meztelenül állt a nő előtt. A hölgy száját egy ,,wow” hagyta el, ahogy újra Rayre tapadt a szeme. Az angyal a szék mögé húzódott, védve magát a tolakodó tekintet elől.
- Drágám, ne rejtegesd magad előttem, láttam én már ilyet!
- Abban biztos voltam, hölgyem, de…
- Amanda. Szólíts csak…
- Anya! – lépett be az ajtón a doki. Rózsaszín frottír törölköző takarta testét, vizes hajából még csöpögött a víz. Uram atyám, futott át Ray agyán a gondolat, egyre jobban tetszik neki ez a nő! – Ó, mamám, anya! Miért nem hívtad a rendőrséget? – tette csípőre a kezét Astrid.
- Bűn lenne rács mögé bújtatni ezt a szépséget, Astrid! És különben is, még senkit sem csuktak le azért, mert túl szexi lenne! – mormolta Amanda, miközben a haját tekergette. Tehát Astrid… Astrid, ízlelgette magában a lány nevét.
- Anya! Nem is, amiatt mondtam, hogy hívd a rendőrséget, elrabolt! – nyekeregte a doki.
- Nem raboltam el…- szólt közbe Ray.
- Bárcsak, engem is elhurcolnál! Önként lennék a rabszolganőd! – kacsintott Rayre.
- Anya! – pironkodott Astrid.
- Ha kérhetem, Amanda, drágám, olyan illúzióromboló az ,,anya”.
- Tudod, mit? Jobb, ha most elmész! – Astrid karon ragadta édesanyját, és a bejárat felé hurcolta. Ray a konyhából hallgatózott, a jobb érzékszervek is hozzátartoztak halhatatlan mivoltához.
- Muszáj rámásznod minden egyes hímnemű lényre? – kérdezte Astrid szigorú hangon.
- Csak arra, amelyik tud járni. És, drágám, te vak vagy, ha nem látod, milyen jó pasi! Láttad, hogy mekkora a…
- Anya!
- Szaladj vissza, és sipirc az ágyba! Ígérem, nem foglak zaklatni! – Ray még innen is érezte Astrid zavarát, látta zavarban lévő, piros arcát, könyörgő szemeit.
A bejárati ajtó hangosan becsapódott, a doki dühöngve tért vissza. Arcán még ott volt a piros szín, de a szemében már a harag kitörni készülő vihara fénylett.
- Hogy a fenébe sikerült magának kiszabadulnia? Vontatáshoz használt kötéllel lett megkötözve! – Ray csak vállat vont. – Jó, jó! – nagyot szusszantott, majd kisietett a konyhából, és egy nagyméretű fürdőlepedővel tért vissza, amit Rayhez vágott.
- Kösz – mormolta, miközben a csípője köré tekerte a fehér anyagot.
Astrid szeme fel-alá siklott a férfi csupasz, izmos testén, miközben a törölközőt tekerte keskeny csípője köré. Izmai még ettől az apró megerőltetéstől is megfeszültek, ruganyos, napsütötte bőre csillogott az ablakon besütő enyhe, reggeli napsütésben. Bámulatos volt. És nemcsak a testét figyelte meg a lány, hanem a sebeit is.
- Úristen! – A fickónak nem szabadott volna még felülni sem, nehogy felszakadjanak a varratai, ő meg itt pucéron parádézik a konyhájában! A férfihoz lépett, az egyik sebről lehúzta a gézlapot, majd hitetlenkedve, kidülledt szemekkel bámult fel rá. – Ó, szentséges szűz a mennyben! Ezt meg, hogy… Mégis…? – Tökéletesen nézett ki a bőre, mintha semmi szüksége nem lenne a varratra, és csak divatból hordaná.
- Mi a baj? Tökéletesen néz ki – Most a férfin volt a sor, hogy kérdőn pillantson Astridra.
- Hát ez az! Legalább két hétnek kellett volna eltelnie ahhoz, hogy így nézzen ki! – sóhajtotta. Hát persze, gondolatban jól a fejére csapott, angyal, méghozzá egy Őrző! – Nem értem, hogy lehetséges ez? – nézett fel a férfire.
- Gyorsan gyógyulok– felelte.
- Azt látom! Most elmegyek felöltözni, mikor visszajövök, kiveszem a varratokat, aztán elmegy! – Astrid sarkon fordult, majd a szobájába sietett.
Amilyen gyorsan csak tudott, felöltözött, és visszarohant a konyhába. Ray, az angyal, a széken ült, arcát a tenyerébe temette. Ahogy meghallotta a lány puha lépteit, felkapta a fejét, csillogó szemével a lányt fürkészte.
Ray úgy bámult rá, mintha egy Victoria’s Secret fehérneműben állna előtte, nem pedig egy sötétkék, Nike melegítőnadrágot és egy hozzáillő fekete felsőt viselne. Sötétkék tekintete majd’ felfalta, ami igazán zavarba ejtő volt. Forró tekintete szinte felgyújtotta, égett tőle, mégis, libabőrös lett a karja. Pironkodva a füle mögé söpört a kontyából kicsúszó tincset, majd megköszörülte a torkát, és letette az asztalra az orvosi táskáját.
Ellátta a férfit, kiszedte a varratokat, és lefertőtlenítette a felületet. Nem szólt semmit, morcosan koncentrált, és nem vett tudomást a fickó tolakodó pillantásáról-, a sajátjairól meg végképp nem.
Mikor végzett, felpillantott Ray tökéletes arcára, kékesfekete hajának elképesztő színe megbabonázta a napsütésben.
- Szeretném megnézni a combján lévő sebet is – mondta.
A férfi szó nélkül felállt, lehúzta magáról a törölközőt, Astrid elfordult. Mikor meghallotta a torokköszörülést visszatekintett. Ray fölémagasodott, miközben Astrid a széken ült, enyhén előrehajolva. Eltörpült a hatalmas hím mellett, aki kétség nem fér hozzá, kemény harcra, és szexre teremtettek
Ha valaki látta őket szemből, nagy valószínűséggel rosszul értelmezhetné a helyzetet. Nagyon kétértelmű pozitúrában voltak, miközben Astrid a combján lévő vágást is megnézte, és ellátta.
Teljesen megfeledkezett arról, hogy egy élő személy lábát vizsgálja, egyszer csak, kihullott a hajából a csat, ami összefogta a dús tincseket, a barna fürtök hullottak a hátára, majd egy hatalmas kéz túrt a hajába. Ray óvatosan simogatta Astrid bársonyos haját, finoman az öklére csavarta a végét, majd elengedte. És újra, és újra.
- Folytassa nyugodtan – mondta, mikor észrevette, a nő mozdulatlan döbbentségét.
- Örülök, hogy megengedi… - mormolta, és visszatért eredeti elfoglaltságához.
- Tegeződjünk
- Inkább megmaradnék a magázódásnál, az hivatalosabb, bár, azt hiszem, ezzel már elkéstem – fintorgott.
Ray áhítatosan morzsolgatta ujjai közt a finom hajszálakat, élvezte a nő hajából áradó virágillatot.
Az enyém, az egész az enyém, mondogatta egy belső hang a fejében. Vedd el, ami a tiéd. Nem, nem lehet, csak egy ember… Ösztönei felülkerekedtek a józan eszén, akármennyire is hadakozott ellenük.
Durván felrántotta a hajánál fogva a nőt, aki felsikoltott a fájdalmában, és elejtette a kezében tartott flakont, mikor a hajtövéhez kapott. Ray is elfeledkezett a törülközőről, elengedte, ahogy a lány hasa az övéhez nyomódott, farka életre kelt a puha test érintésére. A jobb keze még mindig a lány haját markolta, de a másikkal szorosan magához szorította a lányt a fenekénél támasztva. Megmarkolta a puha húst, senki kedvéért el nem engedte volna.
Astrid tiltakozás képpen megpofozta őt, de nem is sejtette, ez csak feltüzeli a vágyát. Ütötte, karmolta, miközben felültette a konyhapultra, és erőszakosan széthúzta a nő combját.
- Aljas gazember! – üvöltötte. – Dögöljön meg, hallja?! Dögöljön meg! – Nem, nem hallotta, elméjét elborította a köd, csak azt érezte, magáévá kell tennie. Enyém!
Elengedte a haját, hogy az izgő-mozgó csípőjét fogja le vele, másik kezével az állát ragadta meg, és kényszeríttette, nézzen rá. A lány újabb kétségbeesett próbálkozást tett arra, hogy megszabaduljon tőle, de nem sikerült neki.
Ray a szájára vetette magát, durván, nem finomkodott vele, fogaik összekoccantak, miközben nyelvével előre furakodott. Mélyen, habzsolva csókolta addig, míg ki nem fulladt. Astrid is levegő után kapkodott, de nem tudta, hogy ez csak az ízelítő volt. Fél pillanattal később, Ray újra a szájára tapadt, sokkal durvábban, mint előtte. Harapta, szívta, nyaldosta, nyelvével a hamarosan bekövetkező egyesülések imitálva tette magáévá a száját. Csípőjét, és merevedését a lány öléhez dörzsölte, aki próbált elhúzódni, de Ray, biztos kézzel tartotta.
Elengedte az arcát, a lány nyakához hajolt, mélyen beszippantotta az illatát, ami tovább szította a vágyát, közben a nadrágját ráncigálta róla. Valamennyire le sikerült tolnia a pamutanyagot, majd ismét csókolni kezdte, és közben tapogatta finom, hívogató bőrét.
A delíriumos állapotából visszahozta a jelenbe a nő halk zokogása, és mozdulatlansága. Mint, aki rémálomból ébred, úgy kapott észhez ő is. Hörögve ugrott hátrább, miközben megnyalta a száját, felfedezve, megharapta a lány. Úristen, mit tett, futott át agy agyán a gondolat.
Astrid összetörve, vérző, duzzadt ajkakkal zokogott, és reszketett a konyhapulton. Szikrázó tekintetét elhomályosították a könnyek, amik úgy bugyogtak elő a szeméből, mintha esne az eső. Vére lefolyt az állára, onnan vörös ösvényt húzva a pólójában tűnt el. Arcán, derekán és csuklóin piros foltok éktelenkedtek.
Mindez azért, mert ember. Nem szabadott volna még rá sem néznie, nemhogy megérinteni őt, törékeny kis testét, lelkét. Hogy mekkora egy állat, így bánt a nőjével, még ha nem is az igazi társa. Egyetlen egy prostituálttal sem bánt így, soha sem. De vele, akinek az életét köszönhette, majdnem megerőszakolta! Sőt, rosszabb is történhetett volna vele…
Lehajolt a törölközőért, magára csavarta, majd a lányhoz lépett, aki ijedt őzikeként ugrott hátra, nekiütközve az ablaknak. Elkezdett csapkodni, sikítani, ahogy megemelte, és az emelet felé igyekezett vele. A fehér szőrpamacs, aki az előbb barátságosan üdvözölte, morogva, ugatva kapta el a bokáját.
Felvitte Astridot az egyik szobába, letette az ágyra, de nem sokáig maradt ott, legurult az ágyról, és az egyik sarokba ugrott. A kutya vicsorgott Rayre, majd Astridhoz rohant, és letáborozott mellette.
Ray kiment a szobából, mentális erejét használva bezárta a szobát, és annak ablakait.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
