Huszonötödik fejezet

A gyerekek magasról tettek rá, mikor megpróbálta elaltatni őket. Mintha érezték volna, itt van az apukájuk, és ki kell használni minden percet, amit vele eltölthetnek. Nyugtalanul kapálóztak a férfi felé, aki nem győzte őket elvenni Astridtól.
- Mindig ilyenek? – kérdezte.
- Szörnyetegek általában, csak akkor angyalkák, amikor vendégeink vannak. Álszent banda!
- Ezt meg kell beszélnünk.
- Mint sok más mindent, de fáradt vagyok egy újabb vitatkozáshoz – mondta a nő.
- Holnap visszajövök.
- Rendben.
Letette az ágyába az alvó Christ, majd magához ölelte a többi babát.
- Egyedül is kitalálsz, ugye? – kérdezte félvállról Astrid.
- Igen.
- Jó éjszakát! – mondta, majd látványosan elfordult, figyelmét a csecsemőknek szentelte.
- Neked is – mormolta a férfi, majd eltűnt.
Astrid erőt vett magán, nem akart bőgni, az elmúlt hónapokban annyit itatta már az egereket… Erősnek kell lennie! A problémáival meg kell küzdenie, és nem elfutni előlük, el a kispárnájához, és telebőgni azt.

☆☆☆
Ray a garázs mögött hagyott motorjához ment, még mindig le volt állva. Gyerekei? Neki? Kétségtelenül az övéi voltak, sűrű, sötét haj, nagy kék szemek. Úgy, mint Cal és Phoebe.
Az, hogy gyereke született, megváltoztatott mindent. Így nem veheti el M’eliát, a babák megfogantatásával és születésével, a halhatatlanok törvénye szerint, Astrid hozzátartozik. Pont.
Az országúton száguldott végig, muszáj volt találkoznia valaki ismerőssel, egyedül nehéz volt felfognia a történéseket.
Egy motoros krimóhoz hajtott, ahol halhatatlanok tevékenykedtek. Remélte, hogy itt találja Luciant.
Így legyen ötöse a lottón, a fickó egy hátsó asztalnál kártyázott. Ahogy meglátta az arcát, elküldte a partnereit.
- Mi történt? – kérdezte.
- Ugyan, nehogy azt mondd, nem tudsz semmiről, ami bent történt a bázison!
- Alden nem kötötte az orrunkra, miért is verted péppé a fejét. Tényleg, miért is?
- Astrid miatt.
- Az emberi nő? Megérte? Ha visszamész, ami nem ajánlatos, szarrá fog verni, amiért megaláztad… – mondta Lucian.
- Nem érdekel. Eltitkolta, hogy mi is valójában Astrid – morogta. Ahogy visszagondolt arra, mennyi szenvedést is okozott neki az az angyal…. – Ezzel megpróbált belekényszeríteni egy házasságba.
- Komolyan? – nézett nagyot a démon.
- Ma elment a nőhöz.
- És miért vagy most itt? A pletykák szerint addig el sem engeded, míg háromszor magad alá nem gyűröd…
- Barátja van. És… Nemrég szült – Lucian fuldokolva köpte vissza a sörét, majd tovább köhécselve próbált megszólalni, sikertelenül. – Igen, az enyémek.
- Ó! – mondta nagy értelmesen. – Hát, barátom, sok sikert!
- Ezzel a feleségemnek tekintik.
- Bizony. Szóval, már nem kell aggódnod M’elia és a családja miatt, házasság nélkül jutottál feleséghez és utódokhoz. Mondd el a titkod, haver!
- Menj a farkad után.
- Ezt szoktam tenni, köszönöm.
- De ha ez nem lenne elég, Astrid családját azért űzték ki a mennyből, mert megölték az apámat.
- Wow! Ez… Hű! A francba is, ezt jól megcsináltad… És minderre egy nap alatt jöttél rá? A pszichiátered jól fog keresni veled…
- Menj a picsába! – morrant a férfira.
- Hé, cimbora, ne várj tőlem túl sokat, bennem van már jó pár üveggel.
- Nekünk nem árt meg az ital.
- De a tudat, minden fejben dől – kopogtatta meg a halántékát.
- A két füled között csak mosogatólé van, ott csak a mosogatószer márkája dőlhet el…
- Vicces vagy.
- Tudom. De tudod, hogy kinek van még ennél is jobb humora? – Lucian keserűen mosolyogva megrázta a fejét. – A Sorsnak.

☆☆☆
Másnap délután Astrid alvás nélkül, automatikusan végezte a reggeli teendőit. Gondolta, hogy nem fog túlságosan sokat aludni az éjszaka, azok után, hogy Ray, újra megjelent az életében. Legszívesebben összepakolt volna, és a gyerekekkel együtt Európába utazik.
De nem tehette.
Ezért visszatért a szokásos rutinba. Próbált úgy tenni, mintha minden rendben lenne, és a gondolatai nem azon járnak, hogy a babáit magával viszi a férfi. Mert megtehetné. Úgy, hogy soha többét nem látná őket, nem érezné az apró testüket az övé mellett, nem ölelhetné a kicsikéit.
Könnyek szöktek a szemébe.
Az angyaloknál bevált módszer az, ha embernek vagy más halhatatlannak csinálnak gyereket, fogják őket, és elszakítják őket az anyától. Egy fellengzős, beképzelt, sznob társaság az egész banda, és úgy gondolják, a gyereknevelésben náluk nincs jobb. Most félt, hogy ő is erre a sorsra jut.
Kopogtattak az ajtón, majd kulcscsörgést hallott. Amanda lépett a konyhába. Tegnap este sírva hívta fel, mit is kezdjen, hiszen az anyja is ismeri az angyalok szokásait. Ma elviszi magához a babákat, míg Astrid Rayjel megbeszéli, hogyan is tovább. Ha egyáltalán lesz ilyen.
- Kincsem, minden rendben? – lépett hozzá a nő, majd átölelte.
- Persze, csak… megijedtem.
- Elhiszem. Amikor a mi ajtónkon kopogtattak, és megjelentek azok a csuklyás alakok, én is azt hittem, elveszítelek.
- De nem így történt.
- És most sem fog megtörténni. Ray nem tűnik tipikusan olyannak, aki elvenné a gyerekeidet.
- Honnan tudod?! Talán ismered?
- Nem, kincsem, de téged, igen. Tudom, hogy csak olyan embereket engedsz közel magadhoz, akik megfelelnek az elvárásaidnak. És nem hiszem, hogy ezek az elvárások tartalmaznák a gyerekrablást – mosolyogta Amanda. Elvette Astrid kávéját, majd édesítőt adagolt bele, és felöntötte tejjel.
- Hát, ez tény, hogy nem tartozik az értékrendembe.
- Na látod! Akkor, még mindig tartasz tőle?
- Igen, ugyanis elfelejtetted, bukott angyalok vagyunk. Minket nem túlságosan szeretnek az angyalok…
- Te nagyon hülye vagy, édes lányom! Több mint kilenc hónapig úsztál az önsajnálat ragacsos szirupjában, nem bírsz a három gyermekeddel, és elutasítod a segítségét annak az embernek, aki a másik fele a gyermekeidnek. Óriási nagy ökör vagy.
- Anya, ezt nem értheted!
- De igenis, értem. Egy makacs teremtés vagy, méghozzá önző. Egy percig ne csak magadra gondolj, hanem a körülötted élőkre is. Elsősorban a gyermekeidre. Mit gondolsz, milyen lesz nekik apa nélkül felnőni? Vagy Nessára, Reenára és rám. Az elmúlt hónapokban azon kívül, hogy az önsajnálatodat hallgattuk, vigyáztunk rád, mit csináltunk? Tudod, mi is veled haltunk, mert szeretünk.
- Ezzel nem sokat segítesz. És különben is, randizom, sínen van az életem, mert a pasi tetszik nekem. Komolyra fordultak a dolgok.
- De ember, és a gyerekeid nem azok. Hidd el, ha Ray itt marad, és segít neked, könnyebb lesz minden. Csak gondold át, nem az ágyadba kell visszafogadnod.
- Anya!
- Most elmegyek, gondold át a dolgot, Reenáéknál leszünk! – mondta a nő, majd az összekészített csomaggal, Abbyvel kiment a kocsihoz. Astrid vitte utána a másik két csecsemőt, akik mélyen aludtak a babahordóban.
- Köszönöm, és nemcsak azt, hogy vigyázol rájuk, hanem azt is, hogy elviselsz, és szeretsz.
- Ó, kincsem, ez természetes, az anyád vagyok!
- Szeretlek!
Amanda kigurult a felhajtóról, majd eltűnt a hosszú, kanyargós úton. Lehet, hogy édesanyja szavai felkavarták, de mégis. Megnyugodott tőlük. Amanda mindig igazat mondott, ha nem a koráról volt szólt. Most is. Önző volt, nagyon önző a környezetéhez, azokhoz, akik szeretik őt, akik gondoskodnak róla.
Bement a házba, még volt egy adag mosnivalója, plusz a cumisüvegeket kellett kifőznie. Aztán összepakolni és takarítani. Bármikor beeshet Ray, szóval igyekeznie kell…
Betette a ruhákat a mosógépbe, majd elintézte a cumisüvegeket is. Elkezdte súrolni a gáztűzhelyt. Valami motoszkálást hallott. Megállt egy pillanatra, és fülelt. Semmi. Tovább takarított, és megint zörgést hallott a garázs felöl.
Lecsapta a szivacsot, megmosta a nedves kezét, majd a garázsba vezető ajtóhoz ment. Először nem találta el a villanykapcsolót, a vizes keze megcsúszott rajta, de aztán sikerült felkattintania. Kár volt. Egy halk sikoly tört fel belőle, amikor meglátta a helyet. A kocsiján vérnyomok éktelenkedtek, de a garázskapura is kijutott belőle. A földön tócsában gyűlt össze egy sötét alak körül. A testet is vér borította, de nem csak azt. Tollak. Véráztatta tollak feküdtek az alak körül. Úristen! Ray feküdt ott, szörcsögő hangot kiadva.
Astrid a nyöszörgő alakhoz rohant, aki hason feküdt. Szárnyai élettelenül, megcsonkítva, összekaszabolva lógott a hátán.
- Ray! Istennőm, mit történt veled? – De a férfi nem válaszolt.
Megpróbálta megmozdítani, hogy bevigye a házba, de az angyal fájón tiltakozott ellene. De mint utóbb Astrid felmérte a terepet, nem is tudta volna átvinni az ajtón a szárnyak miatt. Gyorsan hozott egy kendőt, ledörgölte az autót, majd kiált vele a garázsból, hogy több helye legyen. Visszament, lecsukta az ajtót, majd Ray mellé térdelt. Nem tudta, mitévő legyen, életében nem volt még dolga ilyen sérüléssel. A szárnyak plusz végtagként szolgáltak, tele voltak izmokkal, inakkal, amik szétroncsolva csüggtek a háton. A férfi arca is megviselt volt, tele volt horzsolásokkal, zúzódásokkal, úgy, mint a teste többi része.
Tanácstalanul ment vissza a konyhába, és hozott egy edénybe vizet és egy törölközőt. Az ilyen esetekben el kellett altatni a madarakat, ha jobb volt a helyzet, eltávolítani a sérült részt, majd egy intézetbe vagy állatkertbe beadni a madarat. De ezt most nem tehette. Orvosi kellékek híján, csupán letisztítani tudta, letörölni a vért, és vigyázni rá.
- Jól van, semmi baj – suttogta neki, majd hozzálátott a sérült terület letisztogatásához.



Sziasztok!
Mindenkinek nagyon köszönöm a komiját, sajnos, már megint nem tudok írni... Nem tudom, hogy mi lehet e gépemmel, mert másnál, ott működik. Nagyon hálás vagyok, hogy írtok nekem! Raven, üdvözöllek az oldalon, köszönöm, hogy csatlakoztál az olvasóim sorai közé ;)
Pusszi