Huszonhetedik fejezet

Astrid négy pohár bor után már tudta, nem volt jó ötlet inni. Nem volt berúgva, de szédült, és egyfolytában mosolyognia kellett.
Mayék birtokán fekvő tónál ültek, ő és Mac, és hallgatta a férfi mély basszusát. Olyan megnyugtató volt a hangja, finom, selymes…
Hirtelenötlettől vezérelve lesmárolta a férfit. Átkarolta a nyakát, és erősen Mac ajkaira tapadt. Csak egy pillanatra torpantak meg, majd Mac átvette az irányítást, és megragadta Astridot. Egy morranás kíséretében az ölébe ültette a nőt, és a szája a nyakára tapadt. A nő sokkal alacsonyabb volt nála, így a fejük ebben az ülő pozícióban közel egy szintben volt, Mac könnyen elérte a finom bőrt a nyaka hajlatában. Az éles fogával a húsát csipkedte és szívogatta.
- Ó!
- Szépségem, el sem hiszed mióta vártam már erre – morogta a férfi, és lentebb húzta a ruhájának felső részét, majd a nyakától haladva lefelé, végigcsókolta a dekoltázsát.
- Kérlek, várj! – mormolta a lány, és eltolta magától a férfit. – Vigyél haza, kérlek! – Mac egy pillanatig üres tekintettel bámult rá, majd megpaskolta a combját, és letette az öléből.
- Rendben.
Néma csend honolt az autóban. A méregdrága sportautó hasított a fülledt, sötét, nyári éjszakában. Viharfelhők gyülekeztek az égen, és eltakarták a fényes holdkorongot.
- Sajnálom, hogy…
- Semmi gond, tudok várni – mondta a férfi, tekintetét le sem vette az útról. – Rád mindenféleképpen érdemes várni, különleges vagy.
- Ezzel a szövegbe jutsz be a lányok bugyijába, igaz? – nevetett Astrid.
- Nem, ezt még csak rajtad próbáltam ki, de ha beválik, alkalmazni fogom még.
- Ó, szóval, azt tervezed, megfektetsz, aztán lelépsz? Egy kihívás vagyok csak?
- Nem, annál sokkal több –Mac egyenesen ránézett a visszapillantó tükörből. – Minden férfinak ilyen nőt kívánok, mint amilyen te vagy.
- Nem mondanád ezt, ha tudnád, mennyi időt töltök a fürdőszobában és milyen nehezen öltözködöm.
- Mint mondtam, én tudok várni.
- Köszönöm – mondta Astrid, mikor megállt a jármű a felhajtón. A férfi megcsókolta, majd el akart húzódni, de a nő nem engedte el. Közelebb húzta magához, miközben kioldotta a biztonságiövét. Mac keze lecsúszott az oldalán, és megmarkolta a combját, majd feltűrte a szoknyáját, és elhúzódott a lánytól.
- Ezekért a gyönyörűséges combokért tényleg megéri várni – nyalta meg az ajkát, közben végsimított az említett részen.
- Azt hiszen, ennyi elég lesz mára – mormolta a nő, majd egy búcsúcsókot adott a férfinak, és kiszállt az autóból. – Jó éjszakát! – A férfi intett, majd elhajtott.
Astrid kóvályogva feltipegett a lépcsőn, majd a táskájában matatva, zörögve nyitott be a házába. A feje zsongott, és nemcsak a bor miatt, hanem a férfi csókjaitól, érintéseitől. Beszívta az alsó ajkát, és nekidőlt a falnak.
- Jól mulattál? – érkezett a gúnyos kérdés a sötét nappaliból.
- Csodásan – felelte vidáman. – Mesés este volt. May kisbabája fantasztikus, aranyos csöppség – mosolyogta. – Hogy viselkedtek a babák?
- Nem volt semmi különös. Lola nem jött, megbetegedett.
- Ó! De azért el voltál velük, ugye? – kérdezte aggódva, és a lépcső felé sietett, hogy megnézze a babákat. Ray elkapta az első lépcsőfokon, és visszarántotta, szorosan maga mellé húzta. Astrid teste a férfiénak préselődött, kőkemény mellkasa az érzékeny mellének nyomódott, további érzéki csapásokat kiváltva a testéből.
- Beszélnünk kell.
- Nem várhatna holnapig? Egy kicsit többet ittam a kelleténél, és még meg szeretném nézni a piciket is.
- Nem! – mondta határozottan a férfi, majd a konyha felé terelte.
- Jó, rendben. Miről szeretnél beszélni velem? – kérdezte és nekidőlt a pultnak. A feje le akart szakadni a nyakáról. Soha nem fog inni alkoholt!
- Rólunk – Közelebb lépett, átszakította a lány privát terét, aki menekülni akart. De nem volt hová, egy igazi vadásszal állt szemben, aki bármit megtett volna azért, hogy magának tudhassa a zsákmányát. Őt.
- Azt hittem, ezt már megbeszéltük. Éjük az életünket, külön. Pont.
- Nem – dorombolta a fülébe. Astrid megugrott, ahogy a férfi arca a nyakához ért, és mélyen beleszippantott. – Mi a…? Ó, szóval már kefélsz is azzal a seggfejjel? – húzódott el a férfi, arca elsötétedett.
- Ez egyáltalán nem tartozik rád!
- De nagyon is! Na és, milyen volt? Jobb volt nálam, hm? – kérdezte kihívóan.
- Ray, kérlek…
- Mire kérsz? Mit nem kaptál meg tőle az éjszaka, mondd, szívem, tudod jól, hogy én mindent megteszek neked.
- Kérlek, hagyd ezt abba! Már megbeszéltük ezt, van külön magánéletünk, mindketten éljük a sajátunkat.
- Fogd be! Ne beszélj hülyeségeket! Mindketten nagyon jól tudjuk, hogy ez marhaság!
- Ne beszélj velem így – sziszegte. – Most menj el! – mondta neki, majd a lépcső felé vette az irányt, de Ray újra megállította, és a falnak döntötte. Testét az övének préselte, és végigszagolta a bőrét. Ez olyan… állatias volt.
- Biztos vagy ebben? Mintha nem mondtam volna el ezt elégszer, de te az enyém vagy. Hozzám tartozol, és mint minden, ami az enyém, nem kerülhet máshoz. Ha most elmennék, megkeresném azt a kretént, és nagyon csúnyán végezné – mormolta. Astrid nagyokat pislantott. Olyan tüzet látott a férfi tekintetében, ami biztosította arról, nem beszél mellé. Habozás nélkül megtenné, és meg is fogja, ha most elzavarja. Felkeresi, és ki tudja, mit tenne vele. – Elmenjek, ezt akarod? Még egyszer elmondom, hogy jól megjegyezd, te az enyém vagy, és nem engedem meg senkinek sem, hogy hozzád érjen, felfogtad?! Eddig játszadozhattál velem, de most…
- Mit? – kérdezte rekedten. Egész testében remegett, megijesztette a férfiból áradó nyers erő. – Mit akarsz tőlem? Mit vársz?! Nem vagyok a tiéd és nem is leszek! Már végigcsináltam egy elég szar házasságot, többet nem fogok! Nem engedem meg, hogy bábuként bánj velem, és csak azt tegyem, amit te jónak találsz! Nem! Egyszerűen képtelen vagyok erre! Hagyj békén! – Tudta, hogy össze-vissza hablatyol, de egyszerűen nem tudta megfogalmazni mindazt, ami fejében örvénylett.
- Miről, beszélsz? – kérdezte Ray, és megsimította az arcát. Forró tenyere szinte égette a bőrét.
- Csak engedj el!
- Nem, még egyszer nem követem el ezt a hibát! Többet nem!
- Nem érted, te halhatatlan vagy én meg nem. Feleséget kell keresned magadnak, és…
- Nem érted! Te vagy mellém rendelve! – mormolta lassan, mintha egy elmeháborodotthoz beszélne. – Te vagy, akire több mint háromszáz éve várok már, a társam vagy!
- Hogy mi? – kérdezte bambán, és a térde megroggyant.
- A lelki társam vagy, az, aki nélkül nem élhetek többet. Az enyém vagy, én pedig a tiéd! Rendelkezz felettem, királynőm, megteszek neked bármit!
- De… – A kétségek ezreit, ami a szájára tódult, elhallgattatta egy csók. Egy Ray-féle, kemény, durva csók, ami után az ember lányának megduzzad az ajka, és még többre vágyik. Nyögdécselve ölelte magához a férfit, lábait átlendítette a csípőjén, és szorosan hozzásimult.
Ray ezután, a nyakához dörgölőzött, mint egy macska, megharapta a kulcscsontját és az állát, majd letette az asztalra.
- Mindenhol érzem rajtad… – morogta, és szorosan magához húzta egy forró csókra, majd tovább folytatta a dörgölőzést, közben, próbálta levenni róla a ruhát. – Utálom ezt, soha sem veheted fel többet! – bökött az anyagra, majd egy éles rántással kettétépte a cipzárnál, és könnyedén kihámozta őt belőle.
A nő meg sem tudott szólalni, félig meztelenül ült a szeretett férfi előtt, aki alaposan szemügyre vette őt. Egy fekete, apró bugyi volt rajta, harisnyatartó és combfix. Fent teljesen meztelenül.
- Gyönyörű vagy! – mondta neki a férfi, és végigsimított az arcán, a haján. – Nálad szebb nővel még nem találkoztam.
És Astrid mindezt elhitte. Tényleg szépnek érezte magát, elhitte neki.
Ray a hajával játszadozva húzta le róla a fehérneműt, majd hátralökte az asztalra.
- Már nagyon hiányoztál, tudod? – mormolta, majd letérdelt elé, és újra elkezdte a dörgölőzést a combjának. – Itt is érzem rajtad, mondd, hogy nem dugott meg, kérlek, szívem…
- Nem… Nem!
- Helyes, ki is herélném érte.
Megcsókolta a combja belső oldalát, fogával finoman megcsipkedte az érzékeny felületet, majd áttért a másik combra.
A nő nyögdécselve élvezte az édes kínzást, majd fojtottan felmorrant, mikor abbamaradt.
Átpillantott a széttárt lába közt, és elpirult, ahogy meglátta, teljesen kitárulkozva fekszik az asztalon, mint valami ribanc, még a harisnyatartója is rajta volt!
Össze akarta zárni a combját, de a férfi gyengéd erőszakkal a helyén tartotta.
Majd sunyin, macskásan elvigyorodott.
- Ó, istennőm, ne…
De Ray mosolyogva megnyalta a csiklóját, ő pedig majdnem felsikoltott gyönyörében. Visszazuhant az asztalra, de gyorsan fel is tápászkodott, kezével megtámasztotta magát. A férfi elégedetten nézte a gyönyörtől elhomályosodott arcát, majd két ujját is bedugta a hüvelyébe.
- Istennőm…
Ray erősen tartotta az asztalon, biztos, hogy másnapra a dereka vörös lesz, de tetszett neki, hogy újra a férfi nyomait érezheti magán.
A férfi egy utolsó nyalintással elhúzódott, ujjait is kihúzta belőle, majd levette az inget magáról. Astrid hülyén érezte magát, amiért eddig nem foglalkozott a férfival, ezért az övcsatjához nyúlt, és elkezdte kihámozni a férfit a nadrágjából, de mielőtt megérinthette volna, elhúzódott tőle.
- Nem, most nem. Lassan egy éve nem voltam mással, csak veled, és nem tudnék kitartani – mondta. Astrid csüggedten pislogott rá, mire a férfi elnevette magát. – Lesz még alkalom, bébi, nyugalom. Viszont, amiért ennyire szeretlek, megajándékozhatlak valamivel, amit eddig egyik szeretőm sem látott – mondta. Astrid kíváncsian tekintett rá, majd arcán ámulat tükröződött, mikor a férfi hátából két, erős, hófehér szárny tűnt fel.
- Huh! – szakadt ki belőle. – Gyönyörű! –suttogta áhítattal.