Prológus

Sziasztok! Újra itt! :) Kérlek Titeket, komizzátok a fejezetet, akár chatbe is írhattok, mert ez lesz az első E/3. személyben írott könyvem :) Így sokkal több részletet el tudok árulni, nem lesznek ködös részek, és a Gonoszt is jobban megismerhetitek... Remélem, tetszeni fog ez a könyvem is:) Friss a hétvégén!
Jó olvasást!


25 évvel korábban…




- Miben segíthetek, nagyfiú?- kérdezte az Orákulum Raytől.
- Véletlenül nem az a feladatod, hogy ezt tudd?- ráncolta fekete szemöldökét.
- Nem pazarlom a tehetségemet, mondd, mi kell!
- A lelki társamról lenne szó…- kezdte.
- Azt akarod tudni, hogy megtalálod-e, és ki? Egyszerre csak egy kérdést tehetsz fel nekem!
- Tudom.
- Biztos, hogy nem az unokahúgod hollétét szeretnéd kideríteni? Vagy az apád gyilkosainak a nevét?- A fickó arra játszott, hogy elbizonytalanítsa őt, de Ray tudta, mit akar.
- A nő nevét akarom! - morogta.
- Hát jól van. Vedd le az inged, mindjárt kezdem!- Az Orákulum elfordult az asztalhoz, és kikészítette a tetováláshoz szükséges dolgokat. Félelmetes fickó volt, hatalmas majd’ két és fél méter magas, és izmoktól dagadó teste még Ray agyában is előcsalta a félszet. Ehhez jött a tetovált test, és a kopasz fej.

Ray levette a sötét inget és ledobta a márvány padlóra. Fordítva ráült a bőrrel borított székre, támláját átkarolta, felkarjára hajtotta a fejét. Megérezte a másik fickó sötét auráját, ott állt mögötte. Szinte meg sem érezte a tűt, ahogy a bőre alá vitte a tintát. A tetoválógép halk moraja töltötte be a csendet, az Orákulum nem szólt semmit, Ray meg hülye lett volna beszélgetést kezdeményezni ezzel az emberrel.

Egy óra múlva elkészült. Ray kezében egy kézitükörrel odament a falra akasztott tükörhöz és megnézte mit művelt vele a jövendőmondó. Egy nyavalyás csillag? Ezért utazta át Amerikát?! Egy nevet várt, erre tessék! Ha a húga hollétéről kérdezett volna, akkor rakétát kapott volna?! Mennyivel jobb volt, mikor a fickó még talányokban beszélt, és nem rajzolgatott a bőrre!

Felvette az inget, és fújtatva az ajtóhoz ment. Az Orákulum megköszörülte a torkát. Ray dühtől izzó szemmel nézett vissza rá.

- A fizetségem!- Ray a pultra dobott egy ezüst pénzcsipesszel összefogott pénzköteget, majd kiment a fagyos éjszakába… Kibaszott Csillagok!

٭٭٭

- De, Mama, én nem akarok elmenni innen!- sírta a kislány.
- Hidd el, kincsem, én sem, de muszáj… Tudod, sokszor kell majd olyat megtenned a jövőben, amit nem akarsz- simította meg Amanda lánya arcát. – Pakold be a táskádba a játékaid, Astrid, sietnünk kell- tette hozzá, majd bátorítólag rámosolygott a lányra, és kiment a rózsaszín szobából.
- De én nem akarok elmenni…- szipogta, miközben megfogta az orvosi játéktáskáját, kedvenc mesekönyvét, és bolyhos, nyuszis papucsát. Az éjjeliszekrényén ott volt Katie és Gina rajza, ami őket ábrázolta pálcika figurákkal. Vidámak voltak, mint mindig. Ez volt a legkedvesebb ajándéka, amit valaha kapott, mégse tette bele a kis táskába a többi közé. Hiányozni fognak neki, de nem akart emlékezni rájuk. Összerántotta a cipzárt, többi játékot a szobában hagyta, és az anyja keresésére indult.

Felsikoltott, mikor a konyhába ért. Édesanyja a márványlapon feküdt fájdalomtól összegörnyedve. Fölötte egy idegen férfi tornyosult, csuklyás, szürke ruhát viselt, könyörtelen tekintete megrémisztette Astridot.

- Mit csinált az anyukámmal?!- nézett könnyes szemmel a férfira. Letérdelt Amandához, kicsiny kezével végigsimított fájdalomtól grimaszba rándult arcán. – Miért bántotta? Nem csinált semmi rosszat…- hüppögte.
- Gyermek, a szüleid igen sok bajt kevertek, és most meg kell fizetniük érte!- válaszolta könyörtelenül. Nem értette. Az ő szülei mindig rendesek voltak, nem kiabáltak egymással, őt sem verték meg. Mindig hozott a papa ajándékot neki, ha hosszabb időre utazott el.
- Nem csináltak semmi rosszat- ismételte.

Az idegen felemelte a padlóról édesanyja ernyedt testét, majd az ajtóhoz vitte. A lány követte. A hátsókertben két hasonló, csuklyás férfi fogta közre édesapját. Alexander a földön térdelt, inge ki volt gombolva, véres csíkok voltak a mellkasán. Dús barnásszöke haja előrelógott a szemébe. A két csuklyás alak szorosan fogta kifeszítve a férfi karját. Ahogy a kislány meglátta, hozzárohant.

- Apa!- a nyakába ugrott, szorosan szorította Alexander nyakát. Amanda fájdalmai még mindig nem múltak el, de férje és lánya mellé kúszott, várták az ítélet végrehajtását…