Epilógus

Pár nappal később hazamehettünk, minden a legnagyobb rendben ment, a Cal a lemaradását máris kezdte behozni, melleim megkönnyebbülésére.
A család kitörő örömmel fogadta a kis jövevényt, Céline pár nap alatt berendezte a babaszobát neki. Nem is akartam elhinni, mikor megláttam Dante és az én szobám közötti szobát! A falakat már nem pikáns jelenetek tarkították, kikerült a súlyos ágy is, helyét babadolgok vették át. Nem lett kitöltve az egész helyiség, sőt, a fele üresen állt, ezt Céline gardróbnak és fürdőszobának alakította át. Egy babának minek gardrób? Meg is akartam kérdezni ezt Célinétől, de mikor kinyitottam a számat, cuki, kiskutyaszemekkel bámult rám, és inkább csak annyit mondtam:
- Csodálatos!

Napokkal később a teraszon reggeliztünk, az egész család. Lily Callal szórakozott a nappaliban, miközben mi, a ,,nagyok” dolgairól beszélgettünk.
- Kheirosz, hogy lehetett életben? – kérdezte homlokráncolva Céline.
- Passzolom, gondolom, az Istenek nem akarták megölni őt, és inkább elzárták őt is.
- És most mi lesz vele? – kérdeztem. – Egyáltalán nem szörnyeteg, mint a testvére.
- Aldennél van, és Soteria táplálja. Próbálják helyrepofozni a fickót, elég gáz állapotban volt – mondta Lucian, miközben a szokásos szendvicsét állította össze.
- És Agorosz? Vele mi lett?
- Megölte Ivant, amiért fogva tartotta, és elmenekült. Szép kis hála volt tőle – közölte ismét Lucian.
- És most rettegjenek a vérrel rendelkező egyének – húztam el a szám.
- Kábé
Lily kijött a babával, és a kezembe nyomta.
- Mi történt? – kérdeztem aggódva.
- Sír – mondta. – Pedig csak megjegyeztem, hogy én lányra tippeltem.
- Egy lelki traumát okoztál a srácnak ezzel, Lil! – jegyezte meg Ray.
- Hé! Amúgy, én is tudtam, hogy fiú lesz, csak ellenkeztem! – forgatta meg a szemét.
- Hát persze!
Cal nyugtalankodni kezdett, túl sok volt neki a fény, inkább felvittem az emeletre, és lefektettem. Mosolyogva figyeltem álmos kis tekintetét, hatalmasat ásított, édesen ráncolta orrocskáját.
Észre sem vettem, hogy nem vagyok egyedül, Dante hátulról átölelte a derekamat, és a vállamra hajtotta az arcát, onnan figyelte a babánkat.
- Köszönöm! – mondtam neki.
- Micsodát? – kérdezte mosolyogva.
- Ezt az egészet. Mindent. A családunkat, Calt, és téged! Hogy itt vagy mellettem. Átölelsz. Velem vagy. Szeretlek! Ezt már olyan régóta szerettem volna mondani neked, de nem mertem mondani, nehogy rád erőltessem, vagy valami, és ha te még nem akarod kimondani, vagy valami… - Egy szenvedélyes csókkal hallgattatott el.
- Szeretlek! És annyiszor mondom neked, ahányszor csak szeretnéd! – húzott magához.

Vége!

Nagyon köszönöm, hogy olvastatok, értékeltetek, bíztattatok engem! Minden nagyon köszönök Nektek!

Egy hét múlva friss;)

Kép a kicsi Calról ;)