Huszonkilencedik fejezet

Astrid egész éjszaka élvezte Ray kényeztetését, aki elárulta zuhanyzás előtt, a babáit Reena és Nessa elvitte magához, hogy nyugodtan tudjanak ,,együtt lenni.” Ez rájuk vallott.
- Akkor most mi lesz? – kérdezte két falat sárgadinnye között, amit Ray tuszmákolt a szájába.
- Hogyhogy mi lesz?
- Velünk – forgatta a szemét. – Én ember vagyok… te meg nem. Ráadásul Őrző, és hát neked nem szabadott volna…
- Ezzel majd foglalkozom én. És különben is, te nem vagy ember, bukott angyal vagy. Ami lényegében annyit tesz, angyal vagy szárnyak és halhatatlanság nélkül. Minden más megvan benned, csak egy kis segítség kell.
- Ezzel mit akarsz mondani?
- Mennyire bízol meg bennem?
- Eléggé ahhoz, hogy a gyerekeink közelébe engedjelek.
- Ezt úgy mondtad, mintha egy dühöngő vadállat lennék – morogta szemrehányóan.
- Hát, vannak pillanatok, amikor azt hiszem, egy oroszlánnal kerültem egy házba – mosolygott.
- Szóval, akkor? Megbízol bennem?
- Igen, feltétel nélkül.
- Akkor öltözz!
- Tessék? Menni sem tudok rendesen, szükségem van egy hajnalnyi alvásra – nyavalygott.
- Nem kell menned. Ne, ne kérdezz, csak öltözz fel – mondta, mikor látta Astridon a kérdésözönt.
- Okéééé.
Astrid feltápászkodott az ágyból, és a gardróbhoz sétált, ahol maga köré tekert egy lila muszlinanyagot, amit a nyaka körül kötött meg. Szandálba bújt, majd a fürdőszoba felé támolygott, ahol kifésülte a hajzuhatagát és fogat mosott.
- Kész vagyok – sétált az előszobába, ahol Ray várakozott.
- Kísértetiesen hasonlít ez a helyzet a tegnap estére.
- Csakhogy, most veled megyek el.
- Most úgy teszek, mintha kicsit sem értettem volna félre ezt a mondatot – villantott a férfi egy ördögien elbűvölő félmosolyt.
- Reméltem is. Akkor, mehetünk?
- Igen.
Kiléptek a világosodó szabadba, Ray a ház mögötti füves területre vezette, ahol elkezdett megszabadulni az ingétől.
- Hé, ha az újabb szex miatt kellett felkelnem…
De a férfi csak vigyorgott, majd… Kiterjesztette csillogó, hófehér szárnyait, és intett Astridnak, hogy menjen közelebb. Megtette, amire kérték.
- Kapaszkodj a nyakamba – adta ki az utasítást.
Astrid átfőzte a karjait a nyaka körül, majd megérezte a derekán a férfiét. Két másodperccel később már a levegőben voltak, és hideg szél csapott az arcába.
- Hé, azt hiszem, ez nem olyan jó ötlet…
- Bízz bennem, bébi.
- Őőő, szerinted az nem annak a jele, hogy engedem, közel ezer méterre a földtől viszel a semmibe?
- Nem a semmibe, a Mennybe!
- Hogy míííííí?
Ray nem válaszolt.
Astrid idegesen rágta az ajkát, míg meg nem érezte a testét körülölelő szirupos levegőt, majd a… forróságot. Az eddig becsukott szemét óvatosan nyitotta ki, és egyenesen lebámult az émelyítően kék tengerre.
- Ú, mamám! Ez most komoly?
- Halálosan.
- Ha lehet, ezt a szót hanyagold, miközben a magasban repülsz velem.
- Rendben – nevette a férfi, majd egy csinos, fehér homokos sziget felé vette az irányt.
Pár perccel később az angyal minden probléma nélkül letette a csomagját a sziget stégjére. Astrid szédülve próbálta visszanyerni az uralmat teste felett.
- Otthon, édes otthon – mondta a férfi.
- Mi, te itt élsz?
- Hát, igen, itt kellene, de nem sok időt töltök itt.
- Apám, ha nekem lenne egy ilyen kéglim – mutatott a legmagasabban lévő dombra, ahol egy hatalmas villa állt -, én biztos, hogy állandóan itt lopnám a napot.
- Nem olyan jó itt egyedül.
- Egyedül? Az egész a tiéd?! Húúúúú! Körbevezetsz? – kérdezte. Olyan volt, mint egy kisgyerek az édességboltban.
- Persze – vágta rá egyből Ray, majd a ház felé kezdte húzni.
Átvágtak egy kitaposott ösvényen, ahol lenyűgöző virágok nyíltak, a nőt teljesen levette a lábáról a szépségük. Régen látott már ilyen színes, finom illatú növényeket.
Majd elérkeztek a villához. Amennyit Astris kívülről látott, minden oldala üvegből készült, terasz vette körül. Ahogy beléptek, a lány megtorpant. Egy agglegény lakásához képest, ósiási rend uralkodott. Tényleg nem sokat lehetett itt…
Mindent a legmodernebb készülékekkel láttak el, tágas konyha, nagy nappali, öt szoba fürdőszobákkal és persze a hálószoba.
A teraszon álltak, ahonnan a naplementét nézték. Az égitest narancsosan izzott, ahogy lebukott a horizont alá. Kezdett sötétedni.
- Azt mondtad, szeretsz, amikor… - elpirult.
- Igen, de nem így gondoltam, vagyis… a francba is. Többet jelentesz nekem ennél az egyszerű szónál, ezt nem tudom kifejezni ebben a ,,szeretlekben”. Te vagy az én fényes csillagom a sötét égbolton. Beléd kapaszkodhatok, segítesz rajtam, ott vagy mellettem. Annyi mindent megtettél egyedül… Neveled a három gyerekünket, és ezt akkor is megtetted volna, ha nem kövök vissza. Annyira erős vagy, kitartó…
- Ó, istennőm… - Szorosan magához szorította a férfit, könnyes arcát a mellkasának nyomta. – Ez-ez többet jelent minden szónál. Mi történt? – nézett fel ijedten, mikor a férfi teste szoborrá dermedt.
- Az a mocskos szarházi…
- Mi az?
- Nézd – megfordult, és a vállán az ismerős csillag alakú tetoválás fénylett. – Azt mondtam, a csillagom vagy, a fénypontom.
- Igen, hallottam.
- A neved is ezt jelenti görögül. Az a gazember ezt nem árulta el nekem!
- Ki?
- Az Orákulum – morogta.
- Ó! És mit kérdeztél?
- A végzetemről, rólad, szívem. Azt kérdeztem, hogy rátalálok-e a lelki társamra. Igaz, a Devina már felvilágosított, és mindenre rájöttem, de így?
- Egy baj maradt csupán. Halandó vagyok…
- Erre is kitérünk majd, de előbb meg kell kérdeznem, leszel a feleségem?
- Ó, istennőm, igen! – vigyorogta, majd megcsókolta a férfit.
- És még meg kell kérdeznem,van-e valamilyen halaszthatatlan dolgod?
- Azt hiszem, nincs – gondolkozott el a lány. – Miért?
- Gyere – húzta maga után a hálószobába. Elkezdte letekerni róla a ruhát.
- Hm, mit csinálsz?
- Nyugalom – duruzsolta Ray, majd gyengéden az ágyra nyomta hassal lefelé. – Vissza adom neked a szárnyaidat!
- Tessék?
- Komolyan mondom, és most, maradj nyugton – Az éjjeliszekrény fiókjába nyúlt, és elővett egy papírzacskót. – Szeretnéd, ugye?
- Ha pár órám maradna is az életemből, azt is veletek szeretném eltölteni. Az örökkévalóság is ilyen. Igen, szeretném.
- Rendben, akkor edd ezt meg! – egy kis darab fénylő kockát tett a nyelvére. – Ambrózia – magyarázta. – Van kapcsolatom az istenekkel, Zeusz jött nekem eggyel.
- Ó - Astrid lenyelte, semmi ízt nem érzett.
- Csalódottnak tűnsz.
- Azt hittem, különlegesebb lesz az íze. De nem, semmit sem éreztem.
- Most jön a húzósabb része, a szárnyaid. Nem fogsz tudni elmenni innen közel két hónapig.
- És a babák?
- Gondoskodom róluk. Hamarosan ők is itt lesznek.
- Rendben, akkor minden oké.
A férfi finoman lenyomta a matracra, majd végigsimított a halvány hegen a hátán.
- Hogy lehet, hogy ötévesen levágták a szárnyaidat? Ekkor még nem is szabadott volna még…
- Akik eljöttek értünk, meggyorsították a folyamatokat. Valamit adtak, amitől kinőttek a szárnyaim, majd le is vágták őket. A szüleimét kitépték, nehogy megpróbáljanak visszatérni ide.
- Értem. Ez fájni fog.
Egy steril szikét vett elő a zacskóból, amit végigfuttatott a hegek mentén. Astrid összeszorította az ajkát, és próbált valami szépre gondolni. A szekrényen ott volt egy mozsár, ami Ray beledobta egy fehér tollát, amit arany szegélyezett, és egy tűzpiros kisebbet. A férfi főnixtollnak mondta, segíti az ujjá éledését a szárnyának, mint ahogy a főnix is újraszületik halála után. A keveréket rátette a sebekre, majd megvágta a csuklóját és vért csepegtetett rájuk. Mintha tűzijáték lett volna a hátán, éles, bántó fény tört elő a hegekből, a nő felsikoltott a fájdalomtól. Két erős kéz elkapta, és az ölébe ültette.
- Nyugalom, itt vagyok melletted – csitította.
Astrid a fájdalomtól elájult, de nem volt sokáig magán kívül, érezte a hátán lévő erős húzást. A szárnyai!
- Sikerült, ugye? – kérdezte, és hátra pillantott. Két élettelennek tűnő szárnyacska pihegett a hátán, csodálatos szürke színekben.
- Igen, de még mennyire! Gyönyörűek, édesem! – csókolta meg Ray. – Gyönyörű!
- Akkor rendben minden, halhatatlan vagyok én is?
- Azt hiszem, igen. Akit megkérdeztem, azt mondta, az átlagon angyalképességeid nem fognak jelentkezni, de… Igen, velem maradsz örökre.
- Milyen jól hangzik. Örökre…

Link

Itt az oldalhoz a link;) A blog fejlesztés alatt, csak azért teszem ki, hogy idejében lássa mindenki :)

http://doreeni-tortenetei.blogspot.com/

Sziasztok!

Az oldal el fog költözni, ahogy befejeztem ezt a történetemet. Teljesen törlöm ezt a profilt, mivel nem nagyon akar már műkösni :/ Időben kiteszem az új linket, hogy megtalálhassátok. Az eddig megírt 2 könyv elérhető lesz az új blogon.
Köszönöm!
Leelan-Doreen I.

Huszonnyolcadik fejezet

Ray türelmetlenül állta Astrid csodáló tekintetét, majd magához húzta, és megcsókolta.
- Fele annyira sem, mint te – mormolta a bőrébe, ahol még mindig nem teljesen az ő illatát érezte, hanem a másikét. Idegesítette, hogy mást érez szerelmén, ezért elvegyítette kettejük illatát, de ez sem volt elég. Mielőbb meg kell fürdetnie!
Megcsókolta, majd magához vonta. Astrid finom tenyere a szárnyát érintette, ami legalább olyan érzékeny volt, mint a férfiassága. Belenyögött a csókjukba, ahogy a nő simogatni kezdte.
- Bébi, ne…
- Fájdalmat okozok? Még mindig nem gyógyultál meg, igaz? – kérdezte aggodalmasan. A szárnyai már rendben voltak, de még nem tudta repülésre használni őket, kifeszítve kellett volna tartania őket, de nem járkálhatott egész nap így.
- Egyáltalán nem, épp ellenkezőleg – válaszolta végül.
- Ááááá – sóhajtotta a lány, majd incselkedni kezdett vele. – Szóval, mit is érdemel az, aki megkínzott az előbb engem, hmmm?
- Egy nagy dugást?!
- Hmmm, imádom, ahogy fogalmazol – vigyorgott a lány, majd a mosolya eltűnt, ahogy megérezte a férfi hímvesszőjét a szemérménél.
- Szerintem, van, amit jobban kedvelsz.
- Aha – nyögte, ahogy a férfi hátradöntötte az asztalon, majd beléhatolt. A levegő bent akadt a tüdejében, ahogy megérezte magában a keménységet. – Ú, már elfelejtettem, hogy…
- …milyen nagy vagyok? Hát lehet ezt elfelejteni? – incselkedett vele a férfi, majd megvárta, míg hozzászokott a méretéhez. – Már jobb? – kérdezte, mire Astrid bólintott. Elkezdett benne mozogni.
Éhesen itta magába a nő nyögéseit, miközben saját magát alig tudta megfékezni. Tanulatlan suhanc lett volna, ha előbb megy el, mint a nő, ezért nem hagyta magát. Felhúzta magához, és megcsókolta, a lány átkarolta a derekát, majd az ő ágyéka is erőteljesen elkezdett az övének csapódni. Nem lesz ez így jó. Megkereste a csiklóját, és ingerelni kezdte a kis idegcsomót, mire Astrid felsikoltott, és a vállába mart. Hüvelye szorosan tapadt a hímvesszőjére, erőteljesen pulzált körülötte. Nem sok kellett neki sem. Astrid finom simogatása a szárnyán, és már vége is volt.
Rekedten kiáltva ment el, egy mély döféssel, majd a golyói megfeszültek, majd minden feszültség távozott belőlük a kiáltással.
Astrid sóhajtozva dőlt a mellkasára, és álmatagon felnézett rá.
- Szeretlek – suttogta neki. – Szeretlek, szeretlek, szeretlek – mormolta a hajába. – Soha sem hagylak magadra.

Huszonhetedik fejezet

Astrid négy pohár bor után már tudta, nem volt jó ötlet inni. Nem volt berúgva, de szédült, és egyfolytában mosolyognia kellett.
Mayék birtokán fekvő tónál ültek, ő és Mac, és hallgatta a férfi mély basszusát. Olyan megnyugtató volt a hangja, finom, selymes…
Hirtelenötlettől vezérelve lesmárolta a férfit. Átkarolta a nyakát, és erősen Mac ajkaira tapadt. Csak egy pillanatra torpantak meg, majd Mac átvette az irányítást, és megragadta Astridot. Egy morranás kíséretében az ölébe ültette a nőt, és a szája a nyakára tapadt. A nő sokkal alacsonyabb volt nála, így a fejük ebben az ülő pozícióban közel egy szintben volt, Mac könnyen elérte a finom bőrt a nyaka hajlatában. Az éles fogával a húsát csipkedte és szívogatta.
- Ó!
- Szépségem, el sem hiszed mióta vártam már erre – morogta a férfi, és lentebb húzta a ruhájának felső részét, majd a nyakától haladva lefelé, végigcsókolta a dekoltázsát.
- Kérlek, várj! – mormolta a lány, és eltolta magától a férfit. – Vigyél haza, kérlek! – Mac egy pillanatig üres tekintettel bámult rá, majd megpaskolta a combját, és letette az öléből.
- Rendben.
Néma csend honolt az autóban. A méregdrága sportautó hasított a fülledt, sötét, nyári éjszakában. Viharfelhők gyülekeztek az égen, és eltakarták a fényes holdkorongot.
- Sajnálom, hogy…
- Semmi gond, tudok várni – mondta a férfi, tekintetét le sem vette az útról. – Rád mindenféleképpen érdemes várni, különleges vagy.
- Ezzel a szövegbe jutsz be a lányok bugyijába, igaz? – nevetett Astrid.
- Nem, ezt még csak rajtad próbáltam ki, de ha beválik, alkalmazni fogom még.
- Ó, szóval, azt tervezed, megfektetsz, aztán lelépsz? Egy kihívás vagyok csak?
- Nem, annál sokkal több –Mac egyenesen ránézett a visszapillantó tükörből. – Minden férfinak ilyen nőt kívánok, mint amilyen te vagy.
- Nem mondanád ezt, ha tudnád, mennyi időt töltök a fürdőszobában és milyen nehezen öltözködöm.
- Mint mondtam, én tudok várni.
- Köszönöm – mondta Astrid, mikor megállt a jármű a felhajtón. A férfi megcsókolta, majd el akart húzódni, de a nő nem engedte el. Közelebb húzta magához, miközben kioldotta a biztonságiövét. Mac keze lecsúszott az oldalán, és megmarkolta a combját, majd feltűrte a szoknyáját, és elhúzódott a lánytól.
- Ezekért a gyönyörűséges combokért tényleg megéri várni – nyalta meg az ajkát, közben végsimított az említett részen.
- Azt hiszen, ennyi elég lesz mára – mormolta a nő, majd egy búcsúcsókot adott a férfinak, és kiszállt az autóból. – Jó éjszakát! – A férfi intett, majd elhajtott.
Astrid kóvályogva feltipegett a lépcsőn, majd a táskájában matatva, zörögve nyitott be a házába. A feje zsongott, és nemcsak a bor miatt, hanem a férfi csókjaitól, érintéseitől. Beszívta az alsó ajkát, és nekidőlt a falnak.
- Jól mulattál? – érkezett a gúnyos kérdés a sötét nappaliból.
- Csodásan – felelte vidáman. – Mesés este volt. May kisbabája fantasztikus, aranyos csöppség – mosolyogta. – Hogy viselkedtek a babák?
- Nem volt semmi különös. Lola nem jött, megbetegedett.
- Ó! De azért el voltál velük, ugye? – kérdezte aggódva, és a lépcső felé sietett, hogy megnézze a babákat. Ray elkapta az első lépcsőfokon, és visszarántotta, szorosan maga mellé húzta. Astrid teste a férfiénak préselődött, kőkemény mellkasa az érzékeny mellének nyomódott, további érzéki csapásokat kiváltva a testéből.
- Beszélnünk kell.
- Nem várhatna holnapig? Egy kicsit többet ittam a kelleténél, és még meg szeretném nézni a piciket is.
- Nem! – mondta határozottan a férfi, majd a konyha felé terelte.
- Jó, rendben. Miről szeretnél beszélni velem? – kérdezte és nekidőlt a pultnak. A feje le akart szakadni a nyakáról. Soha nem fog inni alkoholt!
- Rólunk – Közelebb lépett, átszakította a lány privát terét, aki menekülni akart. De nem volt hová, egy igazi vadásszal állt szemben, aki bármit megtett volna azért, hogy magának tudhassa a zsákmányát. Őt.
- Azt hittem, ezt már megbeszéltük. Éjük az életünket, külön. Pont.
- Nem – dorombolta a fülébe. Astrid megugrott, ahogy a férfi arca a nyakához ért, és mélyen beleszippantott. – Mi a…? Ó, szóval már kefélsz is azzal a seggfejjel? – húzódott el a férfi, arca elsötétedett.
- Ez egyáltalán nem tartozik rád!
- De nagyon is! Na és, milyen volt? Jobb volt nálam, hm? – kérdezte kihívóan.
- Ray, kérlek…
- Mire kérsz? Mit nem kaptál meg tőle az éjszaka, mondd, szívem, tudod jól, hogy én mindent megteszek neked.
- Kérlek, hagyd ezt abba! Már megbeszéltük ezt, van külön magánéletünk, mindketten éljük a sajátunkat.
- Fogd be! Ne beszélj hülyeségeket! Mindketten nagyon jól tudjuk, hogy ez marhaság!
- Ne beszélj velem így – sziszegte. – Most menj el! – mondta neki, majd a lépcső felé vette az irányt, de Ray újra megállította, és a falnak döntötte. Testét az övének préselte, és végigszagolta a bőrét. Ez olyan… állatias volt.
- Biztos vagy ebben? Mintha nem mondtam volna el ezt elégszer, de te az enyém vagy. Hozzám tartozol, és mint minden, ami az enyém, nem kerülhet máshoz. Ha most elmennék, megkeresném azt a kretént, és nagyon csúnyán végezné – mormolta. Astrid nagyokat pislantott. Olyan tüzet látott a férfi tekintetében, ami biztosította arról, nem beszél mellé. Habozás nélkül megtenné, és meg is fogja, ha most elzavarja. Felkeresi, és ki tudja, mit tenne vele. – Elmenjek, ezt akarod? Még egyszer elmondom, hogy jól megjegyezd, te az enyém vagy, és nem engedem meg senkinek sem, hogy hozzád érjen, felfogtad?! Eddig játszadozhattál velem, de most…
- Mit? – kérdezte rekedten. Egész testében remegett, megijesztette a férfiból áradó nyers erő. – Mit akarsz tőlem? Mit vársz?! Nem vagyok a tiéd és nem is leszek! Már végigcsináltam egy elég szar házasságot, többet nem fogok! Nem engedem meg, hogy bábuként bánj velem, és csak azt tegyem, amit te jónak találsz! Nem! Egyszerűen képtelen vagyok erre! Hagyj békén! – Tudta, hogy össze-vissza hablatyol, de egyszerűen nem tudta megfogalmazni mindazt, ami fejében örvénylett.
- Miről, beszélsz? – kérdezte Ray, és megsimította az arcát. Forró tenyere szinte égette a bőrét.
- Csak engedj el!
- Nem, még egyszer nem követem el ezt a hibát! Többet nem!
- Nem érted, te halhatatlan vagy én meg nem. Feleséget kell keresned magadnak, és…
- Nem érted! Te vagy mellém rendelve! – mormolta lassan, mintha egy elmeháborodotthoz beszélne. – Te vagy, akire több mint háromszáz éve várok már, a társam vagy!
- Hogy mi? – kérdezte bambán, és a térde megroggyant.
- A lelki társam vagy, az, aki nélkül nem élhetek többet. Az enyém vagy, én pedig a tiéd! Rendelkezz felettem, királynőm, megteszek neked bármit!
- De… – A kétségek ezreit, ami a szájára tódult, elhallgattatta egy csók. Egy Ray-féle, kemény, durva csók, ami után az ember lányának megduzzad az ajka, és még többre vágyik. Nyögdécselve ölelte magához a férfit, lábait átlendítette a csípőjén, és szorosan hozzásimult.
Ray ezután, a nyakához dörgölőzött, mint egy macska, megharapta a kulcscsontját és az állát, majd letette az asztalra.
- Mindenhol érzem rajtad… – morogta, és szorosan magához húzta egy forró csókra, majd tovább folytatta a dörgölőzést, közben, próbálta levenni róla a ruhát. – Utálom ezt, soha sem veheted fel többet! – bökött az anyagra, majd egy éles rántással kettétépte a cipzárnál, és könnyedén kihámozta őt belőle.
A nő meg sem tudott szólalni, félig meztelenül ült a szeretett férfi előtt, aki alaposan szemügyre vette őt. Egy fekete, apró bugyi volt rajta, harisnyatartó és combfix. Fent teljesen meztelenül.
- Gyönyörű vagy! – mondta neki a férfi, és végigsimított az arcán, a haján. – Nálad szebb nővel még nem találkoztam.
És Astrid mindezt elhitte. Tényleg szépnek érezte magát, elhitte neki.
Ray a hajával játszadozva húzta le róla a fehérneműt, majd hátralökte az asztalra.
- Már nagyon hiányoztál, tudod? – mormolta, majd letérdelt elé, és újra elkezdte a dörgölőzést a combjának. – Itt is érzem rajtad, mondd, hogy nem dugott meg, kérlek, szívem…
- Nem… Nem!
- Helyes, ki is herélném érte.
Megcsókolta a combja belső oldalát, fogával finoman megcsipkedte az érzékeny felületet, majd áttért a másik combra.
A nő nyögdécselve élvezte az édes kínzást, majd fojtottan felmorrant, mikor abbamaradt.
Átpillantott a széttárt lába közt, és elpirult, ahogy meglátta, teljesen kitárulkozva fekszik az asztalon, mint valami ribanc, még a harisnyatartója is rajta volt!
Össze akarta zárni a combját, de a férfi gyengéd erőszakkal a helyén tartotta.
Majd sunyin, macskásan elvigyorodott.
- Ó, istennőm, ne…
De Ray mosolyogva megnyalta a csiklóját, ő pedig majdnem felsikoltott gyönyörében. Visszazuhant az asztalra, de gyorsan fel is tápászkodott, kezével megtámasztotta magát. A férfi elégedetten nézte a gyönyörtől elhomályosodott arcát, majd két ujját is bedugta a hüvelyébe.
- Istennőm…
Ray erősen tartotta az asztalon, biztos, hogy másnapra a dereka vörös lesz, de tetszett neki, hogy újra a férfi nyomait érezheti magán.
A férfi egy utolsó nyalintással elhúzódott, ujjait is kihúzta belőle, majd levette az inget magáról. Astrid hülyén érezte magát, amiért eddig nem foglalkozott a férfival, ezért az övcsatjához nyúlt, és elkezdte kihámozni a férfit a nadrágjából, de mielőtt megérinthette volna, elhúzódott tőle.
- Nem, most nem. Lassan egy éve nem voltam mással, csak veled, és nem tudnék kitartani – mondta. Astrid csüggedten pislogott rá, mire a férfi elnevette magát. – Lesz még alkalom, bébi, nyugalom. Viszont, amiért ennyire szeretlek, megajándékozhatlak valamivel, amit eddig egyik szeretőm sem látott – mondta. Astrid kíváncsian tekintett rá, majd arcán ámulat tükröződött, mikor a férfi hátából két, erős, hófehér szárny tűnt fel.
- Huh! – szakadt ki belőle. – Gyönyörű! –suttogta áhítattal.

Huszonhatodik fejezet

Astrid egy héttel később, pénteken, nagy sietségben volt. Szokásához híven későn kezdett hozzá a készülődéshez, és már alig maradt egy órája, hogy emberi, nem NŐIES külsőt adjon a lestrapált testének.
A babái az éjszaka folyamán belázasodtak, és egész nap nyűgösködtek. A gyerekorvos szerint semmi komoly bajuk nem volt, de a nőt megijesztette. Fontolgatta, hogy lemondja a randiját, de az este nem róla, hanem Mayről szólt. És mivel Rayjel megállapodtak a gyerekvigyázásban, nyugodtan hagyja itthon a kicsikéit. Igaz, Raynek lesz segítsége is, Lola jön majd hatra, de csak tízig marad, utána a férfié lesz a pálya, míg haza nem ér.
Kiugrott a zuhanyzóból, megtörölközött, majd egy köpenybe bújt, amit szorosan megkötött a derekán. A tükör előtt bekente az arcát hidratálókrémmel, majd becsavarta a haját, aztán az őrült nagy csavarókkal a fején a szobájába ment, ahol bevetette magát a gardróbba.
Elkezdte lehúzogatni a vállfákat a rudakról, egyesével, aprólékosan megnézve az összes ruhadarabot.
Drasztikusabb megoldásra volt szüksége, mert nem látta át a ruhahalmot, amikről biztos tudta, nem veszi fel, elkezdte kidobálni a gardróbajtón keresztül az ágyra. Amik esélyesek voltak azokat csak az ajtóba ejtette.
Miután nem jutott dűlőre, hisztérikusan lehuppant egy adag farmernadrágra, és próbálta kiverni a gondolatot a fejéből, hogy farmerben megy a partira. Nagyot is nézne az a flancos társaság!
- Khm… – hallotta meg a számára oly’ kedves hangot. – Ha jól emlékszem, nekem elég volt az, ha ádámkosztümben lejtettél előttem.
- Az meglehet, hogy neked elég volt ennyi, de most nem szobára készülök, és nem is orgiára, szóval fel kell vennem valamit.
- Minek neked ennyi ruha?
- Ezt pont egy nőtől kérdezed? – kukucskált ki az ajtón. Ilyen hülye kérdést!
- Hacsak nem váltottál nemet szülés alatt, akkor igen.
Astrid meglátott a ,,lehetséges” kupacban egy lila szaténdarabot. Kihúzta. Egy bokáig érő ruha volt, pánttal a nyakában, hátul az egész hátat megmutatta.
Felvette, elrendezgette magán, majd kilépett.
- Szerinted? – kérdezte az ágyon ücsörgő férfit, aki az alvó Christ tartotta a karjában.
- A hajcsavarók is része a ruhának?
- Nem!
- Akkor inkább hagyd
Astrid kihajította a göncöt az ágyra, majd elszántan kutatni kezdett tovább. Egy pasztell egybenadrágot vett fel, derekán selyemöv lógott, és ezt is a nyakban lehetett megkötni.
- Ez?
- Inkább hanyagoljuk – Astrid visszarobogott, és tovább matatott. – Mikor várhatunk haza?
- Dolgod van?
- Nekem is van munkám, főleg éjszaka. Számíthatnak rám, vagy mondjam le?
- Mondd le! – kiáltotta ki, miközben kihúzott egy zöld, buggyos ruhát.
- Ezt inkább ne.
- Szerintem se.
Újabb négy darabban drukkolt elő, egy szürke minivel, egy tapadós, fűzős feketével, egy kobalt tüllössel, és egy pink csónaknyakú koktélruhával.
Egyik sem volt az igazi.
Már csak két esélyes volt. Felvette a párizsi kék, mell alatt meghúzott, beépített melltartóval rendelkező, földígérő ruhát.
- Na? – fordult körbe.
A férfi vállat vont.
- Jó, bár még mindig azt mondom, szebb vagy meztelenült.
- Azt hittem, ezt már megbeszéltük. Nem Sade márkihoz vagyok meghívva, hanem a barátnőm születésnapi vacsorájára.
- Akkor jó lesz ez.
- Remek!
Összeszedte a szétdobált ruhákat, és beakasztgatta őket. Nem tudta, hogy mikor lesz ideje újra katalogizálni őket, de most így maradnak, mert a rögtönzött divatbemutató miatt nem maradt csak negyedórája Mac érkezéséig.
Lerángatta magáról a ruhát, egy kicsit megvasalta az alsószoknyát, a felső, selyemréteghez nem mert hozzányúlni, majd visszavette, mamuszban sietett a fürdőszobába, ahol kikapkodta a hajából a csavarókat, és elkezdte a szépítkezést. Alapozóréteg, arcpirosító, fekete szemceruza és egy szájfény volt segítségére a beavatkozás alatt.
Végignézett magán a tükörben, miután egy vékony aranyakláncot akasztott a nyakába, amin egy apró, csepp alakú medál függött. A fülébe a szetthez illő gyémánt fülbevalót akasztotta. Meg kellett, hogy állapítsa, két hónapja szült nőhöz képest, halálosan jól festett. Mondjuk, nem volt nehéz, az angyalgéneknek köszönhetően a teste gyorsan regenerálódott, a terhességi csíkoktól sem szenvedett, egy-két halvány striát leszámítva nem látszott semmi sem a testén. Egyedül az arca volt beesettebb a fáradságtól, de ezt jól eltakarta a smink.
Megtömte a ruhához illő retikült a szokásos szépészeti dolgokkal, majd belebújt a sötétkék-arany párosításos magas sarkújába, majd letipegett a lépcsőn.
Ray a konyhában etette az ikreket, vagy legalábbis próbálta. Nem igazán akart összejönni neki a két baba etetése egyszerre, főleg, hogy Astrid megérkezett.
- Harapnivaló vagy, drágám! – mormolta, ahogy végigmérte. – Basszus, az a seggfej meg sem érdemel.
- Ha ez bók akart lenni, köszönöm! – mondta a nő mosolyogva, majd meghallotta a telefonja rezgését. – Mennem kell.
- Jó szórakozást, Hamupipőke! A cipődet el ne szórd, mert nem engedem be a ,,hercegedet” – kiáltotta utána.
- Rendben – mosolyogta a nő, majd kilépett az ajtón és Mac várakozó autója felé vette az irányt. A férfi kiszállt, és kinyitotta neki az ajtót, majd beült mellé és elindultak.

☆☆☆

Ray, miután Astrid elment azzal a faszkalappal, megetette a kicsiket, igaz, nehezen, mert mindenre figyelt, csak a lányaira és a fiára nem. Csodálta, hogy nem az egyik gyerek fülébe kezdte el nyomkodni a cumisüveget, bár, amennyire lélekben jelen volt, meg is történhetett volna, ha nem csenget be Lola.
A férfi kiment beengedni a bébiszittert, de nem ő állt ő kint, hanem két nő. Egy hosszú, barnahajú nimfa, és egy vérvöröshajú, alacsony szépség.
- Segíthetek? – kérdezte bambán. Kik lehetnek ezek, gondolta magában.
- Aha – felelte vigyorogva a vörös.
- De nem nekünk kell segítség, hanem nektek. Azt hiszem, újra össze kell állnunk ördögi drágámmal, hogy egy újabb szívproblémát megoldjunk – csóválta meg a fejét.
- Beengednél minket? – kérdezte Vöröske.
- Nem, mit akartok?
- Jó. A vörös és én Astrid MLB-jei vagyunk – mondta, majd az értetlen tekintetére nézve magyarázkodni kezdett. – Mindörökké Legjobb Barátnők.
- Ahaaaa, szóval, te vagy Reena – bökött a barna nimfára, - te pedig Nessa.
- Jó fiú, beengedsz?
- Továbbra sem.
- Kemény dió vagy, barátom, de Abby épp most akar lefordulni a babahordóból az asztalról, mert nem kötötted be.
A férfi egyből elugrott az ajtóból, és a gyermekeihez rohant. Abby nyugodtan ült a helyén, és kamillázta a felfordulást.
- Hé, nem is… – De a vendégei már benyomultak, és leültek a kanapéra. A Reena nevezetű ölbe vette Christ és dögönyözni kezdte a fiúcskát.
- Ez az egy baj van a szülőkkel, bármit megtesznek a gyerekükért, és bele sem gondolnak, talán ez a tett végez velük. Még szerencséd van, hogy nem vagyunk gonoszak.
- Csak a te nevedben beszélj – mondta Nessa.
- Szóval, mit akartok?
- Beszélgessünk egy kicsit. Mi a helyzet a mi Astridunkkal? Szerelmi téren.
- Szögezzük le, mi modern Cupidót játszunk, és bennünk van már pár pohár gin, és Rennek páratlan a rábeszélőképessége, ha hülyeségekről van szó – jegyezte meg a Vörös. Ő tűnt a beszámíthatóbbnak.
- Miért beszélném meg pont veletek?
- Mert jót akarunk? – kérdezett vissza Ren. – És Mac másnak van rendelve.
- Hogy jön ez most ide?
- Sehogy–vágták rá egyszerre.
- Koncentráljunk csak egy valamire. Astrid. Miért nincs itthon veletek? Mit mondtál, nem mondtál neki, tettél, vagy nem tettél vele?
- Nem akar már engem, vagy legalábbis ezt mondta.
- Ez hülyeség –dörmögte Nessa.
- Szerintem is, de nem erőltethetem rá magam.
- Mondtad már neki, hogy ő a társad? – kérdezte Reena.
- Te meg ezt honnan tudod? – Vállat vont.
- Astrid nem mondta, médium vagyok? Gondolom nem. Nos, Ray, médium vagyok – vigyorgott a lány.
- Amúgy nem mondtam neki, alighogy elkezdett velem beszélni, támadjam le ezzel?
- Ahogy hallottuk, a letámadás nem áll messze tőled – jegyezte meg Nessa.
- Remek, a köztünk lévő szexről is tudtok?
Mindkét nő elvigyorodott.
- Ez igent jelent, gondolom.
- Törd egy kicsit jobban a kobakodat, nem jut eszedbe semmi sem?
- Most nem mondod komolyan, hogy rózsákkal hódítsam vissza?!
- Nem, ezt tényleg nem ajánlom, ezeket a fiúkájától is megkapja. Mi van, amit csak te adhatsz meg neki? – kérdezte Nessa.
- És ne a szexre gondolj, bár, tény, hogy olyat, amit tőled kapott, nem felejti el, de ennél egy kicsit több kell – erősködött Reena.
- Még több kisbaba?
- Jaj, hagyjál már, még ezek sem szobatiszták!
- Ren, assz’em mennünk kellene – motyogta a Vöröske. – Tudod, sok párt kell még összehoznunk, míg kijózanodunk – vihogta a nő, majd mindketten felkeltek. Nessa eltűnt az emeleten, majd fél perccel később egy edzőtáskával jelent meg, bement a konyhába, és kihozta a babákat. – Ez az éjszaka legyen a tiétek, majd mi vigyázunk rájuk.
- De…
- Nyugi, vigyázunk rájuk – kacsintott a Vörös, majd elkezdte bepakolni az apróságokat az autójába.
- Nem sokat segítettek.
- Oké – szusszant egyet Reena az ajtóból visszatekintve, majd Ray füléhez hajolt, és belesuttogta. - Szárnyak. Add vissza neki a szárnyait.

Huszonötödik fejezet

Astrid három nappal később a konyhában tevékenykedett. Csirkét és krumplit párolt a sütőben, ez volt a legkönnyebb, amit el tudott készíteni nagyobb kiszerelésben. Ray még ugyan nem volt teljesen felépülve, sőt, egy napja tért magához, de már farkaséhes volt. A szárnyai nem akartak gyógyulni, bár a férfi állította, érzi a regenerálódást. Ő nem kötekedett vele, hiszen nem tudhatja, milyen szárnyakkal élni.
Kivette a tepsit a sütőből, villával kivett egy darab krumplit, jónak találta, bár egy kicsit sótlan volt. A mellettük lévő húst is megnézte, egy hústűvel megszúrta, kellett neki még pár perc. Visszadugta a sütőbe.
Chris panaszosan rázendített, szóval, Astridnak munkához kellett látnia. Kicserélte a pelenkáját, majd felkötötte a mellkasára, de az sem volt jó neki. Visszavitte a testvéreihez, a nappaliba, ahol a szőnyegre leterített paplanon gügyögtek egymásnak. Most nem ért rá, hogy karban tartsa a babát, oda fog égni a kaja.
Kivette a tepsit a sütőből, majd a tartalmát egy tányérra szedte, aztán rátette egy tálcára. Poharat tett rá és egy üveg ásványvizet. Leügyeskedett vele a sötétbe, ahol felkapcsolta a világítást, és letette az odakészített asztalkára. Ray a vendégszobából kihurcolt matracon aludt, hason. Közelebb araszolt, hogy megnézze a sérülését. Nem látott semmi változást, azt leszámítva, hogy már nem vérzett, ami persze jónak számított, de nem eléggé. A testén lévő többi seb már eltűnt, de még mindig sápadt volt, és gyenge.
Rövidszárú farmernadrág volt rajta, így jól érezte, mikor a férfi megérintette a lábszárát.
- Fel szeretnék kelni – mondta akadozva.
- Oké-
A férfi gyenge volt, így Astridon volt a sor, hogy újra segítségére legyen. Átvetette a lábát a férfi dereka felett, majd elkapta a kezét, mikor átfordult, és nem engedte visszaesni. Az izmai megfeszültek, ahogy tartotta, de nem engedte el.
- Jó, már tartom magam – mondta Ray. A férfi arca pont a hasával szemben volt, a szó mindkettejükben bent ragadt egy percre, majd a nő elhúzódott.
- Hoztam ebédet – mondta gyorsan. – Csirke és krumpli, diétás, és nincs sok íze, de…
- Köszönöm. Tökéletes lesz.
- Csak szólj, ha bármi kell.
- Rendben.
Astrid felrohant a lépcsőn, pont jókor, Reenát találta a konyhában, és éppen valamin ügyködött.
- Szia – köszöntötte.
- Hello, édes! – röppent arrább a nő, és idétlen vigyor ült ki az arcára. – Na, hol van? Hol, hol, hol?
- Olyan vagy, mint a koffein túladagolásos Taz, kérlek, állj le! Amúgy, honnan tudsz te erről?
- Kérlek, én miről nem tudok?! Amúgy, Amanda mondta…
- A garázsban. Megsérült.
- Igen, tudom, de beszéltetek már? – kérdezte, és átugrándozott a nappaliba, ahol magához vett egy csecsemőt.
- Nem.
- Nem? Három nap alatt egyetlen szót sem?
- Ja, amúgy nemrég tért magához, szóval…
- A franc! Jó, csak semmi pánik – mondogatta.
- Jól vagy? – nézett rá Astrid, mintha nem tudná a barátnőjéről, enyhén szólva ketyós.
- Figyelj, szivi, nekem most el kell mennem, de majd még benézek valamikor. A hűtődre ragasztottam egy számot, hívd majd fel! Jók legyetek! – Átnyomta Bonniet a nő karjába, majd sietve távozott. Ha nem rá, hát kire találták ki a ,,furcsa” jelzőt?!
- Jól itt hagyott minket – nézett a babájára.
Este, az etetéssel bajlódva, próbálta meg felhívni Macet. Nem hívta azóta, hogy Ray újra betoppant az életébe, és ennyivel tartozott azok után, amilyen gyorsan kidobta.
- Szia, Astrid vagyok – mondta, mikor meghallotta a morcos ,,hallót”.
- Szóval, még élsz!
- Sajnálom, hogy nem telefonáltam – kezdte bűnbánóan. – Annyi dolgom lett hirtelen, és…
- Ne szabadkozz, három gyereket nem egyszerű egyedül nevelni, csak szólj, ha bármit segíthetek.
- Köszönöm, igazán hálás vagyok. Mikor jössz legközelebb a városba? – kérdezte.
- Egy hét múlva, May születésnapján.
- Azok után, amilyen cirkusz lezajlott nálam, lenne kedved velem jönni a partijára?
- Várj egy percet – mondta a férfi. – Igen.
- Mi tartott eddig?
- Megnéztem, nem írtam-e még be más nevét. Már kezdtem aggódni, hogy le kell mondanom a személyedről.
- Ez kedves, de ennyivel nem engedlek el. És tényleg jóvá akarom tenni a múltkorit.
- Az egóm nagyon megszenvedte… maga ára lesz a kibékülésnek.
- Gondoltam – kuncogta a nő. Abby panaszosan rázendített. – Hív a kötelesség.
- Hallom. Legyél jó, és törd a buksidat, hogy mivel engesztelhetnél ki.
- Rendben. Szia! – kinyomta a mobilt, majd a konyhapultra tette, és felvette a lányát.
A kicsi, ahogy felemelte elhallgatott, és az anyukájához kucorodott. Astridnak a bosszúsága ellenére is mosolyognia kellett, a babái valahogy mindig közbeavatkoztak, mikor randija lett volna, és ez alól a telefonálás sem volt kivétel.
Felvitte az emeleti fürdőszobába a babákat, letette őket az ajtóval szemben, majd Chrisszel kezdve elkezdte a fürdetést. Mikor végzett vele, kitette a vízhatlan fürdőlepedőre, ahol egy törölközőbe csavarta. Pelenkát adott rá, felöltöztette, majd a magával hozott cumisüvegből csöpögtetett párcseppet egy kanálra, amin már ott volt a vitamin, majd benyomta a csoppség szájába. Így járt el Bonnie-val és Abbyvel is, csak velük nehezebb volt, türelmetlenkedve, nyűgösen borzolták a kedélyeket. Végül bevitte a szobába őket, betette a kiságyba, és bekapcsolt nekik egy CD-t, ez még mindig jobb volt, mintha ő énekelt volna. A feltevései helytelennek bizonyultak, azt hitte, a picik lassan, őt az őrületbe kergetve fognak elaludni, de még sem. Egy pillanat alatt az álmok édes útjára tértek.
Megkönnyebbülve lejtett le a lépcsőn, majd a konyhába ment, hogy elpakoljon maguk után, de a lépcső aljánál sóbálvánnyá változva támolygott a fürdőszoba felé.
- Te meg mi a csudát keresel itt? – támadta le a lábán alig megálló férfit. – Mondtam, hogy ne mozogj…
- Meg szeretnék fürödni – mondta a férfi.
- Ez legyen a legkisebb problémád – dohogta a nő, de azért elsegítette Rayt a kádig, aki ráült a porcelán szélére. – Mit segítsek?
- Semmit sem kell!
- Ray, a lábadon alig tudsz megállni, kérlek, engedd, hogy segítsek.
- Nem! Hagyj békén – morogta a férfi.
- Jó!
Astrid dühödten kitrappolt a fürdőszobából, és a konyhában kötött ki. Ő megpróbált normálisan viselkedni, nem veszekedni Rayjel, de az a majom mindent elront. Kihozta a türelméből, újra gyomorgörcsöt kapott, és nem tudott ellene tenni, de átkozottul fel lett húzva.
Egy hatalmas csattanást hallott a fürdőből.
Nagyot sóhajtva, komótosan lépkedve ért a szobába, ahol már a férfi felküzdötte magát a padlóról, de még mindig félig ülő, félig fekvő pózban kapaszkodott a kádba.
- Khm… Biztos, hogy ne segítsek? – kérdezte.
- Igen, egyedül is meg tudom csinálni.
Astrid nem hitt neki, ottmaradt az ajtóban, és várta, hogy segíthessen. Nem kellett sokáig nézni a férfi szerencsétlenkedését. Újra padlót fogott, de gyorsan felmorrant, és újra ülő pozícióba verekedte magát. Szárnyainak a maradványai még így is nagy helyet foglaltak el, Astrid kíváncsi lett volna a teljes méretére, de tudta, a gyógyulás nagyon lassú lesz.
Megkerülte a férfit, és segített felülni neki a kádra. Az övcsatjához nyúlt, de a féri elütötte a kezét.
- Ne gyerekeskedj már – morgott rá. Jobban hasonlítottak egy farkaspárhoz, mint egy épeszű, normálisnak nem mondható lényekhez.
Kihúzta az övet, majd a sarokba dobta, és megengedte a vizet, majd elfordult, hogy a férfi beleüljön a kádba, addig újabb három törölközőt hozott, amiből kettővel a szárnyait támasztotta alá a kád szélénél. A férfi hangosan felszisszent.
- Bocsánat – motyogta. – Még életemben nem láttam el angyalszárnyakat, szóval…
- Mióta?
- Tessék?
- Élsz itt – suttogta rekedten.
- Öt éves voltam, mikor megbuktatták a szüleimet – válaszolta, majd egy fürdőkendő segítségével elkezdte mosdatni a férfit. – Először nagyon érdekes volt. A szárnyak sehol, az auravillódzásokat sem láttam, minden, amit ismertem, tanultam addig, sehol sem voltak.
- Ez egy súlyos büntetés halhatatlanoknak, a halandóvá válás nagyobb fájdalommal jár, mint a halál. Miért kaptátok?
- Mert megöltek valakit. A szüleim arkangyalok voltak, de nem valami idősek. Nem voltak tipikus vezetők, de mivel ők voltak a családunk képviselői, muszáj volt elvállalniuk a posztot. Az angyalok szerint, ők ölték meg az egyik arkot.
- Ők tették? – Astrid vállat vont.
- Nem tudom. Gyerekként az ember a szüleiről nem feltételez olyasmit, mint a gyilkolás. De most, hogy anya lettem, bármire képes vagyok, hogy megvédjem a gyermekeimet. Az a férfi, akit ,,megöltek”, megérdemelte. Kegyetlen volt. A szemem láttára végzett az egyik szolgálójával, csak azért, hogy megijessze a szüleimet.
- Miért nem mondtad el, hogy ki vagy?
- Szerinted úgy kellett volna kezdenem a beszélgetésünket, hogy ,,Szia, Astrid vagyok, egy bukott angyal, de nem csináltam semmi rosszat, ne félj tőlem”, azt hiszem, tudod, hogy az angyalok nem igazán csípik a bukottakat.
- Igazad van.
- Miért jöttél vissza? – Ray nagyokat pislogott.
- Mert hiányoztál?
- Csak azt ne mondd, hogy nem volt nő, aki melegítse az ágyadat!
- Pedig ez volt a nagy helyzet. Egyik sem te voltál.
- Ahaaaaa… Nos, én már tovább léptem, javaslom, tedd te is ezt- paskolta meg a férfi erős combját.
- Soha. És nekem elhiheted, nem engedem el, ami az enyém.
- Nem vagyok a tiéd.
- De igen, hozzám tartozol, és nagy hülye voltam, hogy nem ismertem fel ezt előbb.
- Nem értelek…
- Jobb is, ne aggódj, nem fogom rád erőltetni magam, megvárom, míg te is belátod ezt.
- Arra várhatsz – Megcsörrent a telefon.
Astrid a vízben hagyta a kendőt, majd rohanni kezdett a telefonhoz, jókor jött a hívás.
- Igen, tessék? – szólt bele.
- Hello, cicám! – kiáltotta a telefonba Ren és Nessa. – PÉNTEK van!
- Remek, drágáim, de én nem érek most rá…
- Tudjuk, csak szóltunk, hátha el tudsz szabadulni egy estére… Nes isteni puncsot csinált, bevedeltük az egészet, és egy állati filmet hagytál ki velünk!
- Az Oltári nőt?
- Hé! Ki itt a médium? Amúgy, Julia Roberts volt benne, deeeeeeeee a Micsoda nőt néztük!
- Szuper, kösz, hogy hívtatok, támadt egy remek ötletem!
- Hé, én ezekért az ötletekért, legalább egy százast szoktam kérni, érezd magad megtisztelve, hogy nem hajtom be!
- Még szép. Jók legyetek!
- Te pedig rosszalkodj egy kicsit! – visították a telefonba, majd egy indiánkiáltással letették.
- Ray? – lépett vissza a fürdőszobába. – Támadt egy nagyszerű ötletem!