12.

Hello! Meghoztam a fejezetet, de nem úgy lett, ahogy elterveztem. Itt még nem derülnek ki a titkok, várni kell rá még. :)
Jó olvasást!

Másnap a könyvtárban töltöttem az időm nagy részét, kerestem valamit, ami utalhat arra, hogy miért pont ő és én lettünk a ,,kiválasztottak” a tenyészállat címre. Ez volt az első olyan rejtély, amit ki kellett derítenem. Ez volt az alapja az összes többinek– legalábbis szerintem. Átlapoztam több száz éves könyveket, jegyzeteket. De semmi. Semmi apró kis morzsa. A porallergiám kezdett kialakulni, miközben nem haladtam semerre. Korán kezdtem a kutatást, hogy senkivel se találkozzak össze. Mikor nem találtam semmi használhatót, csalódottan fújtam visszavonulót. A konyhába érve megtorpantam. A hűtő tetején álló lejátszóból Tina Turnertől szólt a ,,The Best”, amit Céline egy tejszínhabos flakonba énekelt. Felhúzott szemöldökkel hátráltam, nem akartam zavarni az ,,előadását”, amit a csatasorba állított élelmiszerek– név szerint egy üveg baracklekvár, liszt, egy narancs, és narancslé,– ,,figyeltek”. Mindegyiknek mosolygós arcot rajzolt, észre sem vette, hogy ott jártam, vagy csak nem akart tudomást venni róla. Mosolyogva lépdeltem a konyhából, a fejemet csóváltam, és próbáltam kitalálni a következő lépésemet. Azt már tudtam, hogy akármilyen nehéz is lesz, de ellenállok Danténak, addig míg meg nem tudom, hogy mi történik körülöttem. Sajnos, ez igen nehéznek bizonyult, mivel drága férjem az egész napot itthon töltötte. Igaz, még nem láttam, még ki sem jött a szobájából. Biztos jól kifárasztotta az éjszakai partnere…, aki nem én voltam. A féltékenység majd’ megőrjített, utáltam ezt az énemet. De, vajon mitől váltam zöldszemű szörnnyé? Mostanában egyre gyakrabban éreztem ezt, és kezdett idegesíteni, hogy nem kezelem jól ezt az ügyet. Mintha azt mondtam volna a kezdet kezdetén, hogy nem érdekel, ha szeretője van. Egy élettel ezelőtt volt. Azóta megváltoztak a dolgok.

- Ó, Devina!– nyílt ki a folyosón az egyik ajtó. Lucian. Már csak ő hiányzott a boldogságomhoz.
- Hello!– köszöntöttem egy erőltetett mosoly kíséretében. Szerettem a fickót, de nem akkor, mikor úgy mér végig, mintha pucéran állnék előtte. Ráadásul ehhez társult a kaján vigyora, ami egy kanos kandúrmacskáéhoz hasonlított, mindig az arcán volt, ha a közelében voltam. – Segíthetek valamiben?– kérdeztem.
- Hát, arra, amire gondolok, igen, de Dante kiherélne.
- Akkor, jobb, ha még gondolni sem gondolsz rá, mert csak a jobb kezedet kaphatod.
- Bal kezes vagyok, azzal jobban szeretem– kacsintott rám, zöld szeme szinte izzott.
- Hagyjuk– ráztam a fejemet, közben elindultam a folyosón a társalgó felé.
- Nem, ne, ez jó téma. Főleg reggeli előtt. Ugye, csatlakozol hozzám?– Annyira furcsa volt ettől a talpig bőrbe öltözött férfitól ez a kifinomult beszéd!
- Már reggeliztem– füllentettem.
- Hazudsz!– karon ragadott, és a terasz felé vezetett, ahol már meg volt terítve a reggelihez. Az egyik olyan ritka nap volt, amikor nem volt borult az ég. Leültem az egyik székre, amit Lucian húzott ki. Ő is helyet foglalt velem szemben. – Többet kéne enned, így elég nehéz lesz teherbe esned.
- Milyen szakértő vagy a témában!– húztam el a szám. Majd pont vele fogom megbeszélni ezt. Öntöttem egy pohár narancslevet, miközben a tavat figyeltem, majd Lucianre fordítottam a figyelmemet. A napsütésben sötét tincsei közt felfedeztem a vörös egyik sötét árnyalatát, olyan volt, mintha melírozták volna. De persze a természet csodás ajándéka volt, mint a sötétzöld szemek, amikbe arany pettyek fénylettek.
- Azt nem mondanám, de a kivitelezésében igen. Ráadásul, ha tovább vékonyodsz, nem fogsz tetszeni. Új bálvány után kell néznem.
- Bálvány?– fintorogtam. A tányéromra pakoltam egy kisebb fürt szőlőt, epret. Ellenben velem, Lucian igen gazdag szendvicset készített, minden földi jóval, ami csak az asztalon volt. Összeráncolva bámultam rá, mikor mogyorókrémmel kente meg a főleg húsból álló reggelit. – Komolyan gondoltad?
- Teljes mértékig. Ne mondj semmit, míg meg nem kóstolod! Egyébként, egy egész napos túrához kell a kalória.
- Hát, ez úgy néz ki, mint egy bulimiás reggelije. Kösz, de kihagyom.
- A te bajod, ennél istenibb kaját…
- Jó étvágyat!– mondtam mosolyogva. Gyors elpusztítottam a tányéromon lévő gyümölcsöket, majd hallgattam Lucian fecsegését. Többet beszélt, mint a legtöbb barátnőm. Mindenről, amit csak el lehet képzelni. Örültem neki, az elmúlt hetekben most éreztem a legfelszabadultabbnak magam. Szokatlan lelkesedéssel válaszoltam meg minden kérdését, vagy éppen én kérdeztem tőle. Főleg az Őrzőkről. De aztán rátértünk egy kellemetlenebb témára…
- Mi történt közted és Dante között? Olyan vagy, mint egy zombi.
- Kösz, ez jól esik. Az önbizalmam a mínuszok felé közeledik…– És tényleg. Nem esett jól ezt másoktól hallani, főleg nem egy férfitól, aki félistennek tűnt a reggeli napfényben.
- Na?
- Semmi, miből gondolod, hogy gond lenne?– kérdeztem hüledezve.
- Nem nehéz észrevenni. Mit követett el?– Vagy inkább mit nem… – Ki kell tekernem a nyakát?
- Nem, nem kell. Majd megoldom egyedül.
- Gondoltam, ha kellenek tanácsok, akkor szívesen ellátlak egy-két ötlettel– arcán megvillant a rájellemző huncut mosoly. – Tudod, hol van a szobám, bár, jobban tetszene, ha más miatt látogatnál meg…
- Hagyd abba! Kezdtem jobb véleménnyel lenni rólad, de elrontottad. Továbbra is fenntartom az eddigi titulusodat– mondtam.
- Hogy egy ellenállhatatlan, szexis, okos és fazon vagyok?– kérdezte évődő arckifejezéssel az arcán.
- Hát, én a beképzelt, egoista, soroljam még?– Bár nem tudtam volna, hisz, nem ismerem elég jól ahhoz, hogy tágabb véleményt nyilvánítsak róla.
- Hmmm, van benne valami, de bővítsd ki az én felsorolásommal is–mondta, miközben a szőlőből szemezgetett. Beth közben elvitte a tányérokat és poharakat. Kezdtük,,megkedvelni” egymást, ami túlzás volt, hisz naponta vívtunk szócsatákat, de azért jobb volt a viszonyunk, mint az első napon.
- Hozhatok még valamit?– kérdezte Luciantől, láthatóan nem foglalkozott velem.
- Köszönöm, nem, Devina?
- Nem, köszönöm– erőltettem magamra egy halvány mosolyt. Beth után én is távoztam.

A szobámba mentem és vártam. Hallgatóztam, hogy felkelt-e már Dante, át akartam kutatni a szobáját. A könyvtár-dolgozó mindenegyes négyzetcentiméterét átkutattam már, és sehol semmi! Már csak a szobájában bízhattam, vagy abban, hogy esetleg ő árulja el-, amit nem tenne, hisz akkor már elmondta volna már. Leültem a laptop elé. Megkerestem a halhatatlanok egyik titkos oldalát, amire pár nappal ezelőtt találtam rá. Különleges írásjeleket használtak rajta, amit érdekes módon értettem. Bepötyögtem egy jelszót, amit Dantétól lestem el, majd keresgélni kezdtem. Régi feljegyzések között nézelődtem először, de nem találtam semmit sem. Aztán beírtam a keresőbe különböző címszavakat, mint például ,,angyali legendák”, ,,angyalok és démonok”- erre a verzióra Dan Brown könyvét adta ki, és Wikipédiás cikkeket. Nem lettem sokkal okosabb. Egy óra múlva meghallottam Dante ajtajának a nyitódását, majd csukódását. Toporogva vártam még pár percet, majd a közös szobánkon át átsurrantam hozzá. A kastély legtöbb szobája ugyanolyan volt, ez alól Céline szobája volt kivétel, plusz Luciané, ahová be nem tenném a lábamat. Színekben különböztek csak, például ez: itt a sötét színek uralkodtak. Nagy, mahagóni bútorok terpeszkedtek a helyiségben, a falak sötétzöldre voltak mázolva. Meggyújtottam az asztalon lévő lámpát, majd kutakodni kezdtem. Kihúztam az asztal fiókjait, áttúrtam a fiókok tartalmát, de nem volt bennük semmi érdekes. Egy-két üzleti üggyel kapcsolatos irat, feljegyzések küldetésekről satöbbi. A gardrób felé vettem az irányt, hátha van valami széfszerűség, ahol a fontosabb dolgait őrzi. Ahogy kinyitottam az ajtót, szembetaláltam magam egy hosszú polccal, ami tele volt különböző fegyverekkel. Katonás sorokba rendezve feküdtek a polcon. Surikenek, apró kések, tőrök, kardok, pisztolyok, nyílpuskák sorakoztak. Alattuk töltények voltak felpakolva. Wow, na igen. Van, aki cipőket gyűjt szenvedéllyel, és van, aki a fegyvereket. Benéztem e polcok, fogasok mögé, és megtaláltam, amit kerestem. Egy dobozban ráleltem egy régi pergamenszerűségre, amin a halhatatlanok nyelvén állt valami szöveg. Nem akartam itt elolvasni, megfordultam, hogy kimenjek, de döbbenten konstatáltam, hogy egy széles váll, és izmos mellkas állja el a kijáratot. Kikerekedett szemekkel bámultam döbbent férjem arcába, aki beljebblépett. Eldugtam a lapot a hátam mögé.

- Mit csinálsz itt?– kérdezte vádlón.
- Öhm…– gyors pillantást vetettem a mellettem lévő polcra, amin törölközők sorakoztak. – Egy törölközőért jöttem– füllentettem, és gyors lekaptam a kupac tetején lévők egyikét, és belerejtettem a lapot.
- Szólj Bethnek legközelebb– mondta, de látszott az arcán, hogy nem hisz nekem. Még én sem hittem el magamnak!
- Persze–válaszoltam, majd megpróbáltam elslisszanni mellette, de elkapta a könyökömet. Egy határozott mozdulattal maga felé fordított.
- Mutasd szépen, mi is van nálad!– kikapta a törölközőt a kezem közül, széthúzta a bolyhos anyagot, majd a sarokba hajította mikor megtalálta, amit keresett. Düh szikrái villantak meg a szemeiben, miközben kihúzott a szobából. Állkapcsa megfeszült, egy ér vadul lüktetett a halántékán. – Azt hiszem, beszélnünk kell.
- Oh, igen, nem ártana…