14.

Drágáim!
Nagyon sok boldog Karácsonyt kívánok Mindenkinek!
Jó olvasást!;)


Még mindig vízszintes helyzetben voltunk, a lábam közt térdelt, a nyakamat cirógatta az ajkával. A takaró- és lepedőhegyek vettek körül minket, mindkettőnk haja kócos volt, ajkaink duzzadoztak a heves csókoktól. Újra belém döfött, fáradhatatlan szeretőnek bizonyult. Nem úgy, mint én. Pihegve dobáltam a kócos fejem a párnán, miközben férjem erős lökéseit fogadtam. A fejem alatt lévő puha párnába fúrta az arcát, hatalmas tenyerével a vállamnál fogva tartott egyhelyben. Határozott kopogás zavarta meg az együttlétünket, a jövevény nem várta meg a ,,Húzz, a jó büdös fenébe” szavakat, kivágta az ajtót. Dante egyből nyúlt a mellettünk lévő selyemkupachoz, rám dobta, majd éles morgással, káromkodva Lucian felé fordult.
- Mi van? Mit akarsz?!– vakkantotta testvére felé.
- Csak feljöttem megnézni, minden rendben van-e. Tudod, igazán döbbenetes volt az a jelenet a szalonban, és a lány kiáltásai sem voltak igazán kecsegtetőek – Elfordítottam az így is piros arcomat Lucianről, fel akartam tápászkodni, de még mindig bennem volt, a takaró alatt visszanyomott az ágyra. – Alden még mindig vár rád, és örülne, ha mielőbb lehúznád a segged, most pontosan idéztem. És nem kell félned, Ray elhúzott.
- Most, hogy ezt így elmondtad, eltűnnél?!
- Nem, még egy kicsit elnéznélek titeket…
- Zártkörű a buli– mondtam.
- Oh, a fenébe!– majd mosolyogva becsukta maga után az ajtót.
- Ezért meg fogom ölni!– morogta.
- Végül is jó, hogy jött, mert így kevesebb az esélye, hogy Ó-lábam legyen – nevettem, de Dante egy határozott csípőkörzésével eszembe juttatott egy fontosabb dolgot, a nevetésnél…
Fél órával később, nehézkesen járva ballagtam át a saját szobámba. Zuhanyzás közben sem hagytuk abba az üzekedést, nem bírtuk ki egymás közelsége nélkül. Dante túlméretezett szatén köntöse volt rajtam, imádtam érezni magamon a sötét, fűszeres illatot, ami átitatta az egész fekete anyagot. Egy törölközővel szárítgattam a hajamat, közben azon agyaltam, hogy hogyan ússzam meg a találkozást Dante barátaival. Nem sikerült valami jóra a belépőm… Biztos, ledér nőcskének tarthatnak. Még én is éreztem! A régi énem, biztos, hogy nem szaladgált volna, és hergeli a szexuálisan túlfűtött férjét. De már nem voltam a régi, sőt, teljesen újjászülettem, a tükör előtt állva vizsgálgattam az arcomat.
Az elmúlt hónapok fáradalmas megpróbáltatásai után, a szemeim alatt lévő karikák eltűntek, mintha nem is lettek volna. Hmmm, eddig nem értettem, hogy a barátnőim miért hajtogatják állandóan, milyen jó a szex, de most? Közelebbről megvizsgáltam az arcomat, a szemem és a bőröm csak úgy csillogott a boldogságtól! Csak az ülési szokásaimon kell majd változtatnom, egy bizonyos pontom minden lépésnél fájdalmasan sajgott… Nem is csodálom egy ilyen intenzív együttlét után.
Hajszárítás után kiválasztottam egy szolid, fekete ruhát, a hajamat felkötöttem szoros lófarokba. Most már muszáj lesz lemennem. Egy utolsó mély lélegzetet vettem, majd, mielőtt meggondolhattam volna magam, végigkapkodtam a virgácsaimat a folyosókon, és Célinének segítettem a vacsora készítésénél. Megtudtam, hogy vacsorára is maradnak a vendégeink, szóval biztos, hogy nem fogom tudni elkerülni a kínoz találkozást. Remek. Feltettem egy nagy fazék vizet forrni a tésztának, majd segítettem a sültnél. Céline tortát sütött, kettőt is, és nem zsúrtorta méretűek voltak. A vörös hajú szépség igen boldognak tűnt. Nem beszélt sokat, kiadta az utasításokat Bethnek és nekem, közben dúdolgatott, és mosolygott. Szinte biztos voltam, hogy tudja, ,,jóban” vagyok az unokájával. Jeremy jelent meg az ajtóban, éberen tekergett a konyhában, Beth fülébe sutyorgott valamit, majd eltűnt. Pár másodperccel később Beth is kisurrant utána. Érdekes. Lilith is megérkezett, segített nagyanyjának a torták dekorálásában. Önfeledten csacsogott, teljesen más személy volt, szinte nem is hasonlított a régi önmagára.
Mikor kimentem az étkezőbe virágokkal teli vázákkal, majdnem elejtettem döbbenetemben őket. Lucian tekergett az asztal körül, és terített. Na, jó! Ez megdobja a róla kialakított nézetemet. Elvette tőlem a vázákat, a tálalóra tette őket, majd a fülembe sutyorgott:
- Csukd be a szád, még a végén belerepül valami! – Majd mosolyogva elment.
Enyhén megráztam a fejem, hátha kimegy a kép a fejemből. Ez annyira nem illett a róla kialakított nézetembe! Jó értelemben. Egyébként is sejtettem, hogy jó ember ő, és nem csak a libidója irányítja, de ez…
Visszamentem a konyhába, de már nem tudtam elfoglalni magam semmivel sem. Beth visszatért, a haja enyhén ziláltan állt, a nyakán egy vöröslő folt jelezte, közelebbi kapcsolatba került egy vámpírral. A szeme élénken csillogott, ráadásul dúdolgatva vitte ki a tálakat az étkezőbe. Úgy látszik, ma mindenki remek hangulatban van! Nem voltam hozzászokva, egyedül Céline volt az, aki a legtöbbet mosolygott, de most? Mindenki olyan felhőtlennek tűnt!
- Devina, nem jössz? – kérdezte Lil.
- Ó, de igen, megyek – erőltettem magamra egy mosolyt. Remegő lábakkal haladtam az étkezőbe, hál’ Istennek még egyik férfi sem volt bent, Dante sem.

Leültem a szokásos helyemre, az asztalfő jobbjára, Dante mellé. Lil kihúzta a székét velem szemben, majd a hajával babrált, és velem beszélgetett, de nem bizonyultam jó partnernek ehhez. Aztán bejött az első Őrző. Lélegzetelállítóan vonzó volt, magas, kisportolt testén drága öltöny feszült. Sötét haját hátrafésülve hordta, élénk kék szeme szinte világított a dús, sötét pillák árnyékából. Megállt előttem, és egy csábító mosolyt villantott.
- Damien vagyok – mutatkozott be. Kezet nyújtottam felé.
- Devina – mondtam. A kinyújtott kezemet enyhén megszorította, majd lágy csókot lehelt a kézfejemre.
- Ha szab megjegyeznem, ön tényleg nagyon gyönyörű – bókolt.
- Köszönöm – hebegtem zavarodottan. Elengedte a kézfejemet, majd egy biccentéssel Lilith felé közeledett.
- Lily, drágám, olyan rég láttalak már!
- Túlságosan is rég! – Ölelte magához a férfit.
- És milyen csinos is vagy! – mérte végig a lányt.
- Jaj, hagyjál már! – Damien suttogott valamit Lilithnek, mire a lány vörösebb lett a hajánál is, majd erősen belebokszolt a férfi karjába.
A lány figyelmét lekötötte az érkező Daniel, már meg is feledkezett az előző udvarlójáról. Damien Célinét is hasonló üdvözlésben részesítette, majd helyet foglalt az asztal másik végén. Pár perccel később bejött a szobába, mint utóbb kiderült, Alden, Garrett, Lucian és Dante. Alden hűvös, visszafogott magatartása előcsalta belőlem a zárkózottságot. Ibolyakék szemei nem tükröztek érzéseket, arcáról sem lehetett leolvasni semmit. Nyakán végződő mély sebhely tette félelmetessé a megjelenését. A fehér ing, amit viselt, jól látatta a sebhelyet, meg sem próbálta elrejteni. Ugyanúgy fogadott, mint Damien, finom csókot lehelt a kézfejemre, bemutatkozott, majd Célinét és Lilt is hasonlóan fogadta, aztán leült Damiennel szembe. Garrett Damiennel hasonlatos fogadtatásban részesített, örült nekem. Napbarnított bőre volt, szőkés, enyhén hullámos haja a válláig ért. A vérfarkasokra jellemző, jég kék szemekkel, és fekete, karmos kézzel rendelkezett. Egyáltalán nem ijedtem meg tőle.
A vacsora legnagyobb meglepetésemre kellemesen zajlott, nem jött fel a kis ,,kalandunk” Dantéval. Főleg Damien és Garrett érdeklődött felőlem, Alden el volt a saját világában. Nem vett részt a beszélgetésekben, néha szólt közbe, vagy ha kérdezték. Mégis, a jelenléte nyomasztóan hatott rám. A vacsora végén ő távozott a leghamarabb, pár mondatot eldörmögött Danténak, nem érettem nagyon. Damien és Garrett egyszerre mentek el, majd Lucian, Daniel Lilith-tel.
Dante és én segítettünk leszedni az asztalt. A konyhából jöttünk vissza, a folyosók gyér megvilágításában bizseregni kezdtem férjem közelségétől. Hirtelen magához húzott, és szenvedélyes csókban részesülhettem. Kihúzta a hajgumit a hajamból, majd az öklére csavarta a hajamat. Egész este rosszallóan nézte, hogy össze van fogva.
- Utálom, ha felkötöd… - morogta a vállgödrömbe.
- Sajnálom, de borzoltad össze! Úgy néztem ki, mint egy oroszlán.
- Ma éjszaka nem leszek itthon – folytatta, közben apró csókokkal ajándékozta meg az érzékeny bőrfelületet. Megdermedtem a szavaira. Már megint nem lesz itt. Elhúzódtam, és tovább haladtam a szobám felé. –Most meg mi ütött beléd?! – jött utánam.
- Az égvilágon semmi! – morogtam.
- Te is tudod, hogy nappal a démonok nem olyan tevékenyek, mint este.
- Bocs, én nem ezt tapasztaltam. Ha ilyen vagy inaktív állapotban, kíváncsi lennék milyen vagy aktívan. Huh, a mindenit!
- Én nem így értettem. Egyébként meg, ha attól félsz, hogy megcsallak, nagyon nem akartam tovább feszegetni ezt a témád, de, mint tudod más nőkkel nem tudok már együtt lenni.
- Attól, hogy még nem áll fel, simán el tudsz lenni velük, saját kézből tapasztaltam.
- Devina! – Érdekelt, becsaptam előtte az ajtót, kulcsra zártam. – Devina, a rohadt életbe, nyisd ki azt az átkozott ajtót, ha veled beszélek! – dörömbölt a túloldalról.
- Nem, nem beszélsz velem, hanem kiabálsz!
- Ha nem csaptad volna rám, nem tartanánk itt – folytatta ugyanabban a hangnemben.
- Menj innen!

Nem kellett kétszer mondanom, nem volt az a könyörgő típus. Rosszul is esett, kicsit még hízeleghetett volna…
Morgolódva készülődtem a lefekvéshez. Zuhanyzás után a hajamon töltöttem ki a mérgem, téptem a hajkefével, nem törődve a fejbőröm sajgásával. Felvettem egy kényelmes pizsamát, úgy sem számítottam éjszakai látogatóra. Bebújtam az ágyba, és olvasni próbáltam, sikertelenül. Tombolt bennem a méreg, csakúgy, mint odakint a vihar. Ezt utáltam az Alvilágban, ritkán sütött a nap, állandóan borús, viharos volt az idő. És sötét volt a szobában. Mindig is féltem a sötétben. Felkeltem, elhúztam a nehéz függönyöket, hátha a vihar elmúltával besüt a hold. De nem akart elmúlni. Mikor sikerült elbóbiskolnom, mindig felébresztett az ablakom előtti fa ágainak karistoló hangja. Borzalmas volt. Ránéztem az órára: még csak egy óra múlt. Megpróbálkoztam a bárányszámolással, sikertelenül. Fél órával később a Dantéval közös szobánk ajtaja kinyílt, és egy sötét árny tartott az ágy felé. Megmarkoltam a párnám alatt tartott tőrt, amit még a férjemtől kaptam, és vártam. Ha támad, simán el tudom intézni. De nem bántott. Megkerülte az ágyat, és a takaróm alá siklott. Magához húzott, ágaskodó, kemény vesszője a fenekemhez szorult.
- Máskor kevésbé látványosan markold meg azt a tőrt! – suttogta a fülembe.
- A francba! – sziszegtem.
- Ugye, tudod, hogy jól felhúztad az agyamat, hm? – kérdezte évődő hangon, cseppet sem hangzott már ingerültnek.
- Ez volt a célom, és be is vált. Itt vagy mellettem!
- Te kis hamis! – Maga alá fordított, majd forró pillantásával lángra gyújtotta az érzékeimet. – Ha tudtad, hogy visszajövök, miért nem vagy már meztelen? – kérdezte vontatottan, közben elkezdett kihámozni a pizsamából.
- Ki mondta, hogy szeretkezni akarok? – Arcán döbbenet virított, hangosan kifújta a levegőt, majd mellém gurult.
- Sajnálom – mormolta összeszorított fogakkal. – Elfelejtettem, hogy fájhat még neked.
- Semmi baj. Mit csináltál éjszaka?
- Végigjártam New Orleans összes lebuját, és vállalkozó szellemű hölgyekkel henteregtem – felelte vállat vonva.
- Gondoltam.
- És te?
- Én sem voltam rest, felkerestem Jeremy szobáját. Szerinted mitől vagyok kifáradva?
- Hagyd abba, féltékeny leszek.
- Lehetsz is!
- Főleg, hogy Jeremy végig velem volt.
- A fenébe! – zúgolódtam. Tudtam, hogy csak viccelt a nőkkel kapcsolatban, de azért féltékeny voltam, ő meg végig tudta, hogy nem is volt Jeremy.
- Egyébként is, mindenki tudja, hogy az enyém vagy! – mondta.
- Tessék?! Ezt, hogy érted?
- Úgy, ahogy mondom. Ha bárki hozzád ér, ismeri a következményeit – Szavainak brutáliságának meg kellett volna rémítenie, de nem így történt. Sőt, hízelgett. Közelebb húzódtam hozzá, fejemet széles mellkasára hajtottam. – Csak az enyém!