Hello!Megyek nyaralni, ezért nem lesz a következő héten friss:S Igyekeztem mára befejezni, de nem lett minőségi munka, szóval...
Remélem, egy kis pihenés segít a következő fejezetetn:)
Pusszi
5.
Posted in
1.könyv
Hello! 1: bocsi, hi hibákért, siettem vele :) 2: a kártyázós részt Kresley Cole könyvéből másoltam át, ha valami nem stimmelne, elnézést, de nem vagyok jó kártyás xD
3:bocsi a késésért! 4: Jó olvasást!
Lilith visszament a szobájába. Dante kihúzott a folyosóra, majd egy nagy vérvörös tapétás szobába vezetett. Nem volt világos a szobában, csak a kandallóban ropogó tűz fénye adott némi esélyt arra, hogy ne bukjak föl az első tárgyban. Az ajtó hangos nyikorgással becsapódott mögöttem. Megrezzentem. Próbáltam bemagyarázni az előbbi támadásnak, de a lelkem mélyén tudtam, hogy amiatt van az egész, mert Dantéval egyedül vagyok egy sötét szobában. Felkattintotta a lámpát- sötétség áthúzva, már csak Dante miatt van a rossz érzésem.
- Kitisztítom a sebet, rendben?- milyen sebet?, akartam kérdezni, de eszembe jutott, a támadó pengéje, és az ahogy felém sújtott vele. Dante egy másik szobába lépett, gondolom a fürdőbe, és egy dobozzal tért vissza.
- Ilyen gyorsan elkezdték a ,,Devina-lábalól-eltevése” akciót? Nem sokat teketóriáztak!- jegyeztem meg gúnyosan. Figyelmen kívül hagyta a megjegyzést, helyette kérdezett.
- Mi történt? Láttad, hogy ki volt?- kérdezte, miközben a dobozból elővett steril kötszert és jódot. Ez fájni fog, kislány!
- Sötét volt, nem láttam az arcát, egyébként meg símaszk volt rajta. Bejött a szobámba, az ajtón, majd megpróbált megfojtani. Aztán megjelent a húgod, és kiugrott az ablakon. Röviden ennyííííí!- a mondat végét elhúztam, mikor az arcomhoz nyomta a jódozott vattát.
- Bocs- mondta. – Nem túl mély, nem kell összevarrni.
- Okés. Ugye, lesz még ilyen?
- Attól tartok, igen. A nagybátyám nem arról híres, hogy felhagyja azt amibe belekezdett, már a bosszút is élvezi, hogy keresztbe tehet nekem- sziszegte.
- Miért csinálja ezt? Miért akarja, hogy kirobbanjon a háború?
- Nem szívesen beszélek róla, de jogod van tudnod róla. Ivan apám testvére volt. Állandóan rivalizáltak. Az angyalok és démonok, amikor csak lehetséges volt egymásnak estek. Nem nevezném háborúnak, csak amolyan ,,kakaskodás”-nak. Egy ilyen akcióban apámat elfogták, és kiderült, hogy Ivan tervelte ki. Ivan apám arcába mártotta tulajdon tőrét, majd sót öntött a szivárgó sebre, hogy heg maradjon utána- itt a helyére állt a dolog, a sebhelyes fickó, Darius volt, Dante apja. - A halhatatlanok nagyon gyorsan gyógyulnak, és a sebek után nem marad sebhely, ezért sóval szokták felszórni, ha emléket akarnak róla. Ez ,,tartósítja”.
- De miért tette ezt? Csupán testvéri rivalizálás?- néztem rá hitetlenkedve.
- Az is közrejátszott, de Marissa, az anyám miatt volt minden. Mindketten versengtek a kegyeiért, de ő Dariust szerette. Ezért hát azt gondolta Ivan, ha megcsúfítja az arcát, majd nem kell neki. De rosszul hitte. Már várandós volt velem, mikor ez történt. Ivan megölte Dariustt azután, hogy Marissa meghalt Lilith születése közben. – arcán valami sötét suhant át, ahogy ezeket mondta. - Kiiktatta az ellenségét, most újat keresett a gyerekei személyében. A angyalok közt is vannak hatalomra éhező alakok, nemcsak mi akarjuk kirobbantani ezt a háborút- befejezettnek tekintette a témát, visszapakolt a dobozba, a vattát a szemetesbe dobta, ami az asztal alatt volt.
- Ó- nyögtem sután. – Eléggé beteg elmére vall, hogy ezt teszi, meg amit az apáddal tett… Hány évesek voltatok, mikor ez történt?- kérdeztem.
- Én 12, Lucian 10, Lilith újszülött - válaszolta. - Megdöbbentél, nemde?- bólintottam. Még szép, hogy megdöbbentem. Ilyet tenni a tulajdon testvérével!- Holnap átköltözöl egy másik szobába- váltott témát-, hogy közelebb legyél hozzám- nem kérdés volt, kijelentette, nem számított neki, hogy én imádom azt a szobát.
- És most?
- Aludj nyugodtan itt, nekem van egy kis elintéznivalóm- mondta, majd a bőrfotelhez lépett. Felvette belőle a laptopot, és elkezdett valamit gépelni.
Nem ellenkeztem, nem lett volna értelme, úgyis az van, amit őfelsége akar. Az ágy hasonlított a szobámban lévőre, csak ezt vörös ágytakaró fedte. Bebújtam az ágyba, szinte elvesztem benne. Gondolom, Danténak nem volt ezzel problémája igen nagyra megnőtt férfi. A szülei nagyon odafigyelhettek, mikor ,,csinálták”.
A párna átvette Dante férfias fűszeres illatát. Belefúrtam a fejem, a takarót egészen az államig felhúztam, eszembe jutott, hogy csak egy lenge hálóing van rajtam. Elpirultam erre a gondolatra. Áttetsző hálóing plusz Dante szobája, sőt ágya, igen veszélyes párosítás.
Nem kellett összeszámolnom a bárányokat, úgy elaludtam, mintha fejbe nyomtak volna.
Gyomrom korgására ébredtem reggel. Kinyújtóztam, majd átfordultam a másik oldalra. Szemem kipattant. Tegnap éjszaka. A bérgyilkos. Lilith. Dante szobája. Hol van Dante? Egyedül voltam a szobában. Menyi lehet az idő? A függönyök be voltak húzva, óra egy se. Csendben az ajtóhoz lépkedtem, és kikukkantottam a folyosóra. Sehol senki. Átmentem a szobámba, ahol nagy meglepetésemre semmi sem utalt arra, hogy tegnap éjszaka megtámadtak. A törött vázát és lámpát már összeszedték, az ágyat bevetették. Ilyen munkaerő kéne az én lakásomba is! A csomagom a fürdőszobában volt, kivettem egy vörös, mélyen dekoltált felsőt, és egy fehér farmert. Megfésültem a csomókba összetapadt hajamat, majd felvettem a ruhákat.
Elindultam az étkező felé, mivelhogy a gyomrom egyre hangosabban követelte a reggelit. Egyébként meg nem mondta Dante, hogy maradjak a fenekemen, szóval szabadon mászkálhatok- egy darabig.
Nem találtam senkit sem ott, de egy régi Tiffany-óráról leolvastam az időt: 11:24. Oké, tudtam, hogy jó alvó vagyok, de ennyire? Ne csodálkozzak azon, hogy senkit sem találtam az étkezőben. Kimentem a szobából, és egy eddig ismeretlen folyosóra bukkantam. Végigmentem rajta, ha jól sejtem ez a cselédszálás. Itt nem a megszokott pompa uralkodott, de nem lehet panaszuk, mert még ez is jobb állapotnak örvendett, mint a párizsi lakásom. Megtaláltam a konyhát.
A falaknak téglaszíne volt, két óriási ablak nyílt a hátsókertre. Középen egy lakkozott asztal állt négy székkel. A jobb és baloldalon pult húzódott. A jobboldalon a legmodernebb tűzhelyek egyike, a baloldalon egy amerikai hűtő volt beékelve a pultba. A sütő fölött egy rozsdamentes anyagból készült szagelszívó függött. A konyha otthonosan volt berendezve, csendélet képek a falon, friss virág az asztalon, kötény függött a fogason. Ekkor vettem észre egy vörös kontyot egy szalmakalap alatt a kertben. Céline fűszereket palántált. Kontyából kiszabadult néhány tincs, de nem törődött vele. Fehér inget viselt egy vajszínű csőnadrággal- nem irigylem azt, aki mossa a ruháit. Mintha megérezte volna a jelenlétemet, megfordult. Arcán sáros folt éktelenkedett, de nem veszített szépségéből. Hófehér bőre mellett zöld szemei szinte világítottak. Vérvörös ajkait mosolyra húzta, majd felkelt, a palántákat az árnyékos, esőtől védett teraszra betette. Kalapját felakasztotta a kötény mellé.
- Jó reggelt, Devina!- köszöntött, majd a mosogatóhoz lépett és lemosta kezéről a földet. Körmei is a rúzsa színében pompázott. Visszavette a mosogató szélére tett gyűrűket, és egy piros köves karkötőt. - Hallom tegnap mozgalmas éjszakád volt. Elég hamar elkezdték.
- Ja- válaszoltam kurtán.
- Mesélj, nekem senki sem mond semmit!- durcásan ráncolta a homlokát. - Azt hiszik, hogy felizgatnak ezzel, és az így is labilis érzelmeim kitörnének pár szaftos részlettől- forgatta hatalmas zöld szemeit. – röviden elmondtam neki a történteket, már csak azért is, mert végre valaki nem ellenségként kezel a démonok közül. Mikor befejeztem ennyit reagált csak: - Tök király a felsőd, Burberry?- kérdezte egy sugárzó mosoly kíséretében.
- Igen- furcsa egy nő, az tuti.
- Kérsz valamit ,,reggelire”?- rajzolt idézőjeleket a levegőbe.
- Ő, igen, egy kávé jól esne- a kávéfőzőhöz lépett, kiöntötte a hideg kávét, és újat tett fel. Leültem az asztalhoz. Céline a palántáiról kezdett el beszélni. Fejből nyomtam a démonvillában található fűszernövények hosszú listáját: bazsalikom, tárkony, kakukkfű, majoránna, édeskömény és –gyökér, gyömbér, kapor, petrezselyem, rozmaring, sáfrány, snidling. Sajnálatára- és az én örömömre- több növény már nem fért el a kis hátsókertben.
- És a rózsáim…Még a férjemtől kaptam az első tövet, abból lett az egész kert. Ugye, milyen csodálatosak?- letett elém egy piros alapon fehér pöttyös bögrét. – Ízesítettem, amivel szereted.
- De honnan…?- közbevágott mielőtt befejeztem volna.
- Az őrületnek is vannak előnyei- rám kacsintott, majd levette a kötényt a fogasról, megkötötte a derekán.
- Ó!- csendben kortyolgattam a kávémat.
Hozzálátott egy hagyma darabolásához, én ezt a pillanatot használtam ki, hogy felmérjem. Hosszú rozsdavörös haj, és vakítóan sápadt bőr. Az alakját még én is megirigyeltem, pedig én sem panaszkodhatok. Kb. 175 magas lehetett, hosszú, nőies lábakkal megáldva. Telt csípő, a dekoltázsára sem lehetett panasza. A férfiak a nyálukat csorgathatják utána! Egyedül a szeme árulkodott a koráról, olyan mértékű bölcsességet sugárzott, mintha a Dalai Lámával lettem volna egy konyhában.
Vörös tincsek kavarogtak homloka körül, hófehér arca kipirosodott a friss levegőtől. Mandulavágású macskára emlékeztető tekintetét a vágódeszkára irányította, miközben a hagymát vágta apró darabokra. De várjunk csak! Ő a ház ladyje, miért ő főz?
- Te főzöl?- kérdeztem. Céline hátranézett a válla fölött, a darabolást nem hagyta abba, úgy válaszolt:
- Ebben a családban mindig is én főztem. És különben is nehéz kifogni jó munkaerőt, de ha lenne egy jó szakács, akkor is én főznék. Imádok sütkérezni a konyhában, örömmel főzök a családomra. Legalább nem hallom ilyenkor a hangokat…
- Milyen hangokat?- kérdeztem értetlenül.
- A jövőről suttognak. Szerinted ki a jobb a Red Sox vagy a Yankees?- visszafordult a hagymához.
- Nem vagyok nagy baseball drukker…- érdekes egy nő.
- De akkor is!- makacskodott.
- Red Sox?- inkább kérdésnek hangzott, mint határozott válasznak.
- Ki nem hagynám egy meccsüket sem- egy fonott kosárból paradicsomokat húzott elő, megmosta őket, majd a deszkához vitte. – Szeretsz főzni, Devina?- kérdezte, miközben csillag alakban bevagdosta a paradicsomok alját.
- Nem igazán, nem sok időm volt a munkám mellett- feleltem és nagyot kortyoltam a kávéból.
- És szeretnél megtanulni?- fontolóra vettem. Mi baj lehet belőle? Elvileg ilyenkor nem hallja a hangokat, szóval nem kaphat tőlük utasítást a megkéselésemre. Felálltam, és mellé léptem.
- Mivel kezdjem?- rávillantottam az őszi Vogue címlapján díszelgő mosolyomat, majd a pulthoz fordultam.
xXx
Bolognai spagettit csináltunk. Egész jó kuktának bizonyultam, csak egyszer vágtam el az ujjam, és csak kétszer sikerült magamra önteni a szószt. Céline csak nevetett a hülyeségemen. Bezzeg ő tökéletes volt. Villámgyorsan aprított, ügyesen fűszerezett.
Azt mondta, hogy ebédeljünk meg, a család délben nem együtt szokott étkezni, csak este gyűlnek össze az étkezőben. Lilith a városban volt, főiskolára járt. Dante a birtok ügyeit intézte, és információkat gyűjtött a támadásomról. Ray estefelé szokott megjelenni, senki nem tudja mivel üti el az idejét. Lucian, a tékozló testvér. A halhatatlanok gyilkolásának szentelte életét. Vérfarkasok, vámpírok, lidércek, fantomok, szellemek, és bűnöző démonok meg angyalok voltak a specialitásai. Ritkán jött ide, nem szerette volna felhívni a figyelmet a családjára az ellenségei számára.
Céline visszavonult, ahogy ő nevezte ,,privát szigetére” pihenni. Felajánlottam, hogy elmosogatok, amire egyből bólintott. Ki nem állt a mosogatással bajlódni. Pár napja romlott el a mosogatógép, ezért kézzel kellett csinálnom- bár a párizsi lakásomban sem okozott kézzel mosogatás gondot. A maradék tésztát, és szószt betettem egy tupperware dobozba, az edényeket beáztattam, majd elmostam őket.
Céline igen jó tanárnak bizonyult, ráadásul nem is nézett rám úgy, mintha a Marsról jöttem volna. Olyan volt, mintha barátra leltem volna. Azt mondta, hogy bármikor lejöhetek hozzá, örül a társaságomnak. És én is örültem az övének. Nem tudtam hová menjek, a konyhában nem tudtam mit csinálni, Dante szobájába nem akartam visszamenni, már a gondolatba is beleborzongtam, hogy visszamenjek abba a szobába. Feszélyezve éreztem ott magam, minden ráemlékeztetett.
Pár percnyi topogás után a könyvtár felé vettem az irányt. A folyosón összefutottam egy eddig ismeretlen férfival. Kinézetre 30-nak saccoltam, de a fél karomat rámertem volna tenni, hogy nem annyi. Szőke csillogó haja és világoskék szeme pajkosan csillogott, ahogy meglátott. Buja szája, ami sok nő gyönyörét okozhatta már mosolyra görbült. Visszamosolyogtam, de lehervadt az arcomról, mikor megláttam hosszú szemfogait. Vámpír? Ó… Elsiettem mellette, és mikor visszanéztem nem láttam senkit sem a folyosón, de a kuncogását hallottam. Hogy lehet ez? Megráztam a fejem, mintha csak egy rossz álomból akarnék felébredni, majd berontottam könyvtár-dolgozószobába.
Nekidőltem az ajtónak, hangosan kifújtam a levegőt, majd a polcokhoz lépdeltem. Vajon tényleg azt láttam, amit? Tényleg vámpírfoga volt? De hogy lehetséges? Azt terveztem, hogy Danielle Steelt fogok olvasni, de van pár kérdésem, amire válaszokat akarok kapni. Végigbogarásztam az első sor polc alját, majd a következőt. Semmi. Tele volt az egész a birtok poros feljegyzéseivel, régi és új számlák lefűzve bőrkötésben. Kíváncsiságból levettem egy friss feljegyzést. Hűha! Azt kell mondanom, igen gazdag családba fogok beházasodni! A legtöbb bevétel New Orleans-i üzletektől származott, de volt pár üzletük Ázsiában, Európában, műkincsekkel is foglalatoskodtak, és jótékonykodtak is. Visszatettem a ,,könyvet” a polcra, és tovább keresgéltem. 1 órával később megtaláltam, amit akartam. Egy létra segítségével leügyeskedtem a tetejéről, majd visszamentem az eredeti szobámba a táskámhoz az olvasószemüvegemért. Az angyalok sem tökéletesek… Felvettem a vastag, feketekeretes szemüveget. Ennek a könyvnek is bőrből készült a borítása, a könyv gerincén egy eléggé egy értelmű szöveg hirdette, hogy ez az, amit kerestem: Feljegyzések halhatatlanokról. A borítójára ezüstből készült végtelen jel volt nyomva. Lesöpörtem róla a port, eléggé úgy tűnt, mintha jó ideje ki sem nyitották volna.
A megsárgult lapokon kézzel írott feljegyzések voltak a halhatatlanokról. Milyen jó, hogy megtaláltam ezt a könyvet! Bután azt hittem, hogy a ,,halhatatlanokat” semmi sem ölheti meg. Hát, tévedtem! Lefejezés. Egyetlen, de brutális módja a halálunknak. Az ,,átváltozás” halandóból halhatatlanná annyit tesz, hogy megállunk az öregedésben. Nem tudni, hogy mikor következik be, általában a húszas évektől a negyvenes évek közt történik- kivétel ez alól a vérfarkasok vámpírok. Már megint ez… Átlapoztam pár lényegtelen fejezetet, és elérkeztem a halhatatlanfajokhoz. Na igen! Így jár az, aki nem ebben a közegben nő fel.
Vámpírok: harapással gyarapítják létszámukat. Fennmaradásuk érdekében vért isznak, ha megvonják tőlük agresszívvá, de gyengébbé vállnak. Megvonással nem lehet őket megölni, csak kínozni. Emberfeletti erő és gyorsaság, kifinomult érzékszervek, láthatatlanná válás, telekinézis, jó egyensúly. Elpusztításuk: a napsugarak hatására elégnek-, ha rövidebb ideig tartózkodnak a napon, akkor képesek regenerálódni-, lefejezés.
Hűha! Ez aztán nem semmi! Akkor még se én voltam az agyament azzal a sráccal, akit a folyosón láttam. Tovább olvastam, és ráakadtam a vérfarkasokra
Vérfarkasok: születés vagy harapás útján jönnek létre. Nagyon kevés született vérfarkas létezik, számuk rohamosan fogy. A lelkük egyik része farkas a másik ember, ezáltal magukon hordozzák a farkasok tulajdonságait. Teliholdkor kitör belőlük az állati ösztön, elveszítik emberi mivoltukat, ösztönlényekké válnak. Gyorsak, erősek, karmuk és agyaruk kiéleződik, ha érzelmeik hirtelen megváltoznak. Ha átváltoznak, világoskék szemük borostyánná színeződik. Lobbanékony természetük miatt sokszor kerülnek harcba. Ősi ellenségeik a vámpíroknak. Elpusztításuk: lefejezés.
Egyéb lényekről is volt szó, de csak átfutottam őket, különösebben nem foglalkoztattak. Szellemek, lidércek, varázslók, boszorkányok, valkűrök, fúriák, nimfák, tündérek, sárkányharcosok, amazonok, törpék-, és ne tévesszenek meg senkit, ha bedühödnek és csapatostul vannak, igen vérszomjas ragadozókká válnak. Megakadt a szemem egy bekezdésnél.
Az Őrzők: halhatatlanok egy csoportja, rendfenntartók. 12 jól képzett harcos, kívülállók, a halhatatlanok mumusai. A halhatatlanok válogatott csoportja, a legtöbb nemes faj képviseli magát benne. Az Őrzőket az Istenek hozták létre , hogy megakadályozzák a háborúk kitörését, és az emberek előtti lelepleződést.
- Devina?- ijedtemben felkiáltottam és a könyvet kiejtettem a kezemből.
- Szent szamár, megijesztettél! Nem mondta még senki, hogy ne ólálkodjál?- rivalltam Dantéra, aki a bőrfotel fölött magasodott, amiben lekucorodtam.
- Majd csengőt kötök a nyakamba- válaszolta gúnyosan, majd felvette a padlóról a könyvet. Mérgesen ráncolta a szemöldökét, miközben rájött mit is olvastam.
- Elfelejtetted közölni, hogy tartsak magamnál foghagymát és feszületet, mikor kilépek a folyosóra. Nem is mondtad, hogy léteznek másfajta lények is!
- Okos lány vagy, azt hittem, tudod. Egyébként mit keresel itt? Nem kéne egyedül itt lenned.
- Hol voltál?- kérdeztem tőle, figyelmen kívül hagyva morgolódását. Céline már elmondta, hogy mit csinált, de kíváncsi voltam, ő mit felel.
- Elintéztem pár dolgot- felelte szűkszavúan.
- Milyen bőbeszédű vagy!
- Igyekszem
- Igyekszel, hogy az őrületbe kergess ezzel! Ez az egy dolog van, amit ki nem állhatok.
- Én még azért fel tudnék sorolni pár dolgot.
- Hát persze! Te mindent tudsz rólam, de én semmit sem rólad! Nem gondolod, hogy ez egy kicsit igazságtalan?
- Teljes mértékben igazad van.
- Persze, hogy igazam van! Akkor elárulsz magadról valamit?
- Nem. Majd máskor, most nincs kedvem beszélgetni- válaszolta unottan.
- Gratulálok! Sikerült összehozni egy szónál hosszabb mondatot. Nehéz volt?
- El sem hiszed, hogy mennyire- mérgemben a fogamat csikorgattam. Azt hittem, hogy vesztett ügy, de megláttam az asztalon egy pakli kártyát.
- Van kedved játszani?- kérdeztem.
- Attól függ, ha Tűzd föl a csacsi farkát felnőtt verzióban, akkor igen- a szememet forgattam, miközben elmentem a kártyáért.
- Huszonegy. Ha te nyersz, te kérdezel tőlem, ha én nyerek én tőled. És bőven kell kifejteni a választ.
- Kár, pedig kezdtem reménykedni, hogy köze lesz a vetkőzéshez.
- Ne reménykedj!
- A remény hal meg utoljára!- rám kacsintott, majd összekeverte a kártyákat, és osztott. Dante szeme felcsillant, majd győzelemittasan elmosolyodott.
- Azt hiszem, én nyertem.
- Kérdezz!- morrantam rá.
- Hol nőttél fel?
- Houstonban éltem 19 éves koromig, de nem mondanám, hogy ott nőttem fel.
- Részletesebben, ha kérhetem- szinte érezni lehetett a levegőben az örömét, hogy ő mondhatta ki előbb. Folytattam, igaz, hogy kényes pont volt az életemben, de meg tanultam már kezelni.
- Leléptem otthonról, azt hittem, hogy a nagy tudásommal sokra megyek, de egy hét az utcán, és rájöttem, hogy kitörölhetem vele a fenekemet. Egy évig egy rosszul fizető kávézóban dolgoztam. ’93 hideg telén nőttem fel igazán egy fűtetlen, jégverem motelszobában. Ossz!
Danténak egy ász jutott, nekem tizenhetem volt.
- Basszus!- morrantam fel, mikor felfordított egy treff tízest.
- Hol éltél a legszívesebben? Biztos sok helyen jártál már…
- Párizsban. Bővebben a lakásomban.
- Miért? Hisz az egy cipős doboz!
- De az enyém… Ez volt az első olyan lakás, amit önerőből vettem. Eddig mindig kölcsönkértem, vagy hitelt vettem fel. A modellszakma nem mindig kifizetődő, ha az ember a fizetése nagy részét eljótékonykodja.
- Jótékonykodtál? Ki nem nézném belőled!
- Most meg kéne sértődnöm, de elengedem a fülem mellett. Nekem túl sok volt, és odaadtam másnak. Aztán nekem lett kevés…De mindig pont volt annyim, hogy meglegyek belőle.
- Tiszta hülye voltál! Szerinted mire jók a bankok?!- vállat vontam.
- Mondja ezt az, aki a bevétele egynegyed részét odaadja az ENSZ-nek! Inkább ossz!
- Meg sem kérdezem, hogy honnan tudod ezt.
- Jobban is teszed, nem tetszene a válaszom!- rávillantottam egy bűbájos mosolyt, amit Dante észrevett ugyan, de nem mutatta jelét, hogy hatást gyakorolt volna rá.
Tizenkilencem volt, míg Danténak egy kör bubija.
- Lapot. Még. Mégy egyet- bubi, kettes, hármas, hatos. Nem épp úgy alakul, ahogy elterveztem!
Dante felállt, és a bárszekrényhez ment. A széles vállától nem igazán láttam mit csinált, azt viszont sejtettem, hogy valamilyen alkoholt önt. Lerakott a dohányzóasztalra két poharat. Nincs még túl korán a Whiskyhez?, akartam kérdezni, de aztán eszembe jutott, amit Ray mondott. Nehezen tudunk lerészegedni. De mi van az agysejtek pusztításával?
- Hány férfival voltál már?- kérdezte. Majd’ megfulladtam, miközben lenyeltem az első korty whiskyt.
- Erre nem válaszolok!- feleltem felháborodva. Ekkor megjelent a szobában az állítólagos macskám. Dante felé igyekezett, felugrott az ölébe, és dorombolva dörgölőzött a démon tenyeréhez. – Még megvan?
- Amint látod, de még mindig nem kaptam választ. Őszintén és kimerítően.
- Nyolc!- ami hazugság volt, hisz nem épp a szexuális étvágyamról voltam híres. Dante rosszallóan csóválta a fejét, miközben belekortyolt az italába.
- Hazug. Őszintén!
- Négy, de egyik sem volt az igazi. Hiányzott valami, de még most sem tudom, hogy mi volt az.
- A halhatatlanok nem igazán élvezik a halandókkal a szexet. Ez volt a bibi a kapcsolataidban.
- Köszönöm, Dr. Drew! Folytassuk, hátha nekem kedvez Fortuna! Én osztok!- jelentettem ki. Hmmm… - Nyertem! Mitől mentett meg Ray?- Dante nagyot sóhajtott, szemei, ha lehet, még jobban elsötétültek.
- Kb. 20 éve történt ez az egész. Az apám halála után megszállottan kerestem a bajt. Egy éjszaka összeakaszkodtam egy vámpírhordával. Majdnem szárazra csapoltak, mikor Ray ránk talált. Megmentette az életemet, én az adósa lettem. Ray az Őrzőkhöz tartozott, tartozik, és felajánlotta, hogy megküzdhessek az apám székéért. Akkor tudtam meg, hogy Ő is tag volt. Értelmet adott az életemnek, és közelebb kerültem Ivan meggyilkolásához. Pár évvel később csatlakozott Lucian is.
- Wow!- megkevertem a lapokat, majd osztottam. Megint nyertem.
- Eddig tetszett a játék, de most…?
- Mesélj az Őrzőkről!- kértem. –Nem sok mindent tudtam meg a könyvből.
- Az tagokat az Istenek egy összecsapás alkalmával választják ki. 11-en vagyunk, halállal lehet kikerülni közülünk. Ez egy életre szóló meghívó… A feladatunk, hogy megtartsuk az egyensúlyt a fajok között, a létezésünk titokban tartása, és ha háború van készülőben, akkor a harcolás.
- És kik a tagok?
- Ray, Lucian, de őróluk már tudsz. Jelenleg Alden a vezető, és ő is angyal, mint Ray. Brett ő egy sárkányharcos- kérdőn tekintettem tá mire magyarázkodni kezdett – Hasonlítanak a vérfarkasokra abban az értelemben, hogy lényük egyik fele egy sárkányé. Emberi a külsejük, de sárkányokra jellemző képességeik vannak. Sterling is az ő fajába tartozik. Garrett és Conrad vérfarkas.
- Olvastam róluk
- Wade varázsló és van még Damien, de az ő állapota bonyolult...- Nem tudta befejezni a mondatot közbeszóltam.
- Mint Dumbledore?- Dante elővette a ,,na-ne-szórakozz” nézését.
- Felejtsd el a Harry Pottert. Wade igen nagy hatalma van. Az erejét fegyverként használja, szüksége is van rá, hisz egy seggfej. És az egyetlen női tag Soteria. Ő vámpír.
- Hű! Jó kis csapat…. Vámpírról jut eszembe! Ki volt az, akivel a folyosón összetalálkoztam?
- Jeremy, ő a komornyik szerepét tölti be, de mivel nem mehet a napra, nem tudom, hogy miért fizetem. Nem kell félned tőle, ha éhes, akkor felmegy a városba.
- Okéééé- a macska elaludt Dante ölében, fejét két mellső lábára hajtotta. – Én most megyek… Még a végén még több kínos kérdést tennél fel nekem.
- Hova?
- Ő, összebarátkozok Nightmare-rel.
- Várj!- finoman, nehogy felébredjen a perzsa méregzsák, lerakta a kanapéra, majd az asztalhoz sétált, és kotorászni kezdett az egyik fiókban. – Tessék!- a kezembe nyomott egy ezüsttőrt. – Hogy megvédd magad, ha nem vagyok ott- magyarázta.
- Köszönöm- mondtam, majd kisétáltam a dolgozószobából.
3:bocsi a késésért! 4: Jó olvasást!
Lilith visszament a szobájába. Dante kihúzott a folyosóra, majd egy nagy vérvörös tapétás szobába vezetett. Nem volt világos a szobában, csak a kandallóban ropogó tűz fénye adott némi esélyt arra, hogy ne bukjak föl az első tárgyban. Az ajtó hangos nyikorgással becsapódott mögöttem. Megrezzentem. Próbáltam bemagyarázni az előbbi támadásnak, de a lelkem mélyén tudtam, hogy amiatt van az egész, mert Dantéval egyedül vagyok egy sötét szobában. Felkattintotta a lámpát- sötétség áthúzva, már csak Dante miatt van a rossz érzésem.
- Kitisztítom a sebet, rendben?- milyen sebet?, akartam kérdezni, de eszembe jutott, a támadó pengéje, és az ahogy felém sújtott vele. Dante egy másik szobába lépett, gondolom a fürdőbe, és egy dobozzal tért vissza.
- Ilyen gyorsan elkezdték a ,,Devina-lábalól-eltevése” akciót? Nem sokat teketóriáztak!- jegyeztem meg gúnyosan. Figyelmen kívül hagyta a megjegyzést, helyette kérdezett.
- Mi történt? Láttad, hogy ki volt?- kérdezte, miközben a dobozból elővett steril kötszert és jódot. Ez fájni fog, kislány!
- Sötét volt, nem láttam az arcát, egyébként meg símaszk volt rajta. Bejött a szobámba, az ajtón, majd megpróbált megfojtani. Aztán megjelent a húgod, és kiugrott az ablakon. Röviden ennyííííí!- a mondat végét elhúztam, mikor az arcomhoz nyomta a jódozott vattát.
- Bocs- mondta. – Nem túl mély, nem kell összevarrni.
- Okés. Ugye, lesz még ilyen?
- Attól tartok, igen. A nagybátyám nem arról híres, hogy felhagyja azt amibe belekezdett, már a bosszút is élvezi, hogy keresztbe tehet nekem- sziszegte.
- Miért csinálja ezt? Miért akarja, hogy kirobbanjon a háború?
- Nem szívesen beszélek róla, de jogod van tudnod róla. Ivan apám testvére volt. Állandóan rivalizáltak. Az angyalok és démonok, amikor csak lehetséges volt egymásnak estek. Nem nevezném háborúnak, csak amolyan ,,kakaskodás”-nak. Egy ilyen akcióban apámat elfogták, és kiderült, hogy Ivan tervelte ki. Ivan apám arcába mártotta tulajdon tőrét, majd sót öntött a szivárgó sebre, hogy heg maradjon utána- itt a helyére állt a dolog, a sebhelyes fickó, Darius volt, Dante apja. - A halhatatlanok nagyon gyorsan gyógyulnak, és a sebek után nem marad sebhely, ezért sóval szokták felszórni, ha emléket akarnak róla. Ez ,,tartósítja”.
- De miért tette ezt? Csupán testvéri rivalizálás?- néztem rá hitetlenkedve.
- Az is közrejátszott, de Marissa, az anyám miatt volt minden. Mindketten versengtek a kegyeiért, de ő Dariust szerette. Ezért hát azt gondolta Ivan, ha megcsúfítja az arcát, majd nem kell neki. De rosszul hitte. Már várandós volt velem, mikor ez történt. Ivan megölte Dariustt azután, hogy Marissa meghalt Lilith születése közben. – arcán valami sötét suhant át, ahogy ezeket mondta. - Kiiktatta az ellenségét, most újat keresett a gyerekei személyében. A angyalok közt is vannak hatalomra éhező alakok, nemcsak mi akarjuk kirobbantani ezt a háborút- befejezettnek tekintette a témát, visszapakolt a dobozba, a vattát a szemetesbe dobta, ami az asztal alatt volt.
- Ó- nyögtem sután. – Eléggé beteg elmére vall, hogy ezt teszi, meg amit az apáddal tett… Hány évesek voltatok, mikor ez történt?- kérdeztem.
- Én 12, Lucian 10, Lilith újszülött - válaszolta. - Megdöbbentél, nemde?- bólintottam. Még szép, hogy megdöbbentem. Ilyet tenni a tulajdon testvérével!- Holnap átköltözöl egy másik szobába- váltott témát-, hogy közelebb legyél hozzám- nem kérdés volt, kijelentette, nem számított neki, hogy én imádom azt a szobát.
- És most?
- Aludj nyugodtan itt, nekem van egy kis elintéznivalóm- mondta, majd a bőrfotelhez lépett. Felvette belőle a laptopot, és elkezdett valamit gépelni.
Nem ellenkeztem, nem lett volna értelme, úgyis az van, amit őfelsége akar. Az ágy hasonlított a szobámban lévőre, csak ezt vörös ágytakaró fedte. Bebújtam az ágyba, szinte elvesztem benne. Gondolom, Danténak nem volt ezzel problémája igen nagyra megnőtt férfi. A szülei nagyon odafigyelhettek, mikor ,,csinálták”.
A párna átvette Dante férfias fűszeres illatát. Belefúrtam a fejem, a takarót egészen az államig felhúztam, eszembe jutott, hogy csak egy lenge hálóing van rajtam. Elpirultam erre a gondolatra. Áttetsző hálóing plusz Dante szobája, sőt ágya, igen veszélyes párosítás.
Nem kellett összeszámolnom a bárányokat, úgy elaludtam, mintha fejbe nyomtak volna.
Gyomrom korgására ébredtem reggel. Kinyújtóztam, majd átfordultam a másik oldalra. Szemem kipattant. Tegnap éjszaka. A bérgyilkos. Lilith. Dante szobája. Hol van Dante? Egyedül voltam a szobában. Menyi lehet az idő? A függönyök be voltak húzva, óra egy se. Csendben az ajtóhoz lépkedtem, és kikukkantottam a folyosóra. Sehol senki. Átmentem a szobámba, ahol nagy meglepetésemre semmi sem utalt arra, hogy tegnap éjszaka megtámadtak. A törött vázát és lámpát már összeszedték, az ágyat bevetették. Ilyen munkaerő kéne az én lakásomba is! A csomagom a fürdőszobában volt, kivettem egy vörös, mélyen dekoltált felsőt, és egy fehér farmert. Megfésültem a csomókba összetapadt hajamat, majd felvettem a ruhákat.
Elindultam az étkező felé, mivelhogy a gyomrom egyre hangosabban követelte a reggelit. Egyébként meg nem mondta Dante, hogy maradjak a fenekemen, szóval szabadon mászkálhatok- egy darabig.
Nem találtam senkit sem ott, de egy régi Tiffany-óráról leolvastam az időt: 11:24. Oké, tudtam, hogy jó alvó vagyok, de ennyire? Ne csodálkozzak azon, hogy senkit sem találtam az étkezőben. Kimentem a szobából, és egy eddig ismeretlen folyosóra bukkantam. Végigmentem rajta, ha jól sejtem ez a cselédszálás. Itt nem a megszokott pompa uralkodott, de nem lehet panaszuk, mert még ez is jobb állapotnak örvendett, mint a párizsi lakásom. Megtaláltam a konyhát.
A falaknak téglaszíne volt, két óriási ablak nyílt a hátsókertre. Középen egy lakkozott asztal állt négy székkel. A jobb és baloldalon pult húzódott. A jobboldalon a legmodernebb tűzhelyek egyike, a baloldalon egy amerikai hűtő volt beékelve a pultba. A sütő fölött egy rozsdamentes anyagból készült szagelszívó függött. A konyha otthonosan volt berendezve, csendélet képek a falon, friss virág az asztalon, kötény függött a fogason. Ekkor vettem észre egy vörös kontyot egy szalmakalap alatt a kertben. Céline fűszereket palántált. Kontyából kiszabadult néhány tincs, de nem törődött vele. Fehér inget viselt egy vajszínű csőnadrággal- nem irigylem azt, aki mossa a ruháit. Mintha megérezte volna a jelenlétemet, megfordult. Arcán sáros folt éktelenkedett, de nem veszített szépségéből. Hófehér bőre mellett zöld szemei szinte világítottak. Vérvörös ajkait mosolyra húzta, majd felkelt, a palántákat az árnyékos, esőtől védett teraszra betette. Kalapját felakasztotta a kötény mellé.
- Jó reggelt, Devina!- köszöntött, majd a mosogatóhoz lépett és lemosta kezéről a földet. Körmei is a rúzsa színében pompázott. Visszavette a mosogató szélére tett gyűrűket, és egy piros köves karkötőt. - Hallom tegnap mozgalmas éjszakád volt. Elég hamar elkezdték.
- Ja- válaszoltam kurtán.
- Mesélj, nekem senki sem mond semmit!- durcásan ráncolta a homlokát. - Azt hiszik, hogy felizgatnak ezzel, és az így is labilis érzelmeim kitörnének pár szaftos részlettől- forgatta hatalmas zöld szemeit. – röviden elmondtam neki a történteket, már csak azért is, mert végre valaki nem ellenségként kezel a démonok közül. Mikor befejeztem ennyit reagált csak: - Tök király a felsőd, Burberry?- kérdezte egy sugárzó mosoly kíséretében.
- Igen- furcsa egy nő, az tuti.
- Kérsz valamit ,,reggelire”?- rajzolt idézőjeleket a levegőbe.
- Ő, igen, egy kávé jól esne- a kávéfőzőhöz lépett, kiöntötte a hideg kávét, és újat tett fel. Leültem az asztalhoz. Céline a palántáiról kezdett el beszélni. Fejből nyomtam a démonvillában található fűszernövények hosszú listáját: bazsalikom, tárkony, kakukkfű, majoránna, édeskömény és –gyökér, gyömbér, kapor, petrezselyem, rozmaring, sáfrány, snidling. Sajnálatára- és az én örömömre- több növény már nem fért el a kis hátsókertben.
- És a rózsáim…Még a férjemtől kaptam az első tövet, abból lett az egész kert. Ugye, milyen csodálatosak?- letett elém egy piros alapon fehér pöttyös bögrét. – Ízesítettem, amivel szereted.
- De honnan…?- közbevágott mielőtt befejeztem volna.
- Az őrületnek is vannak előnyei- rám kacsintott, majd levette a kötényt a fogasról, megkötötte a derekán.
- Ó!- csendben kortyolgattam a kávémat.
Hozzálátott egy hagyma darabolásához, én ezt a pillanatot használtam ki, hogy felmérjem. Hosszú rozsdavörös haj, és vakítóan sápadt bőr. Az alakját még én is megirigyeltem, pedig én sem panaszkodhatok. Kb. 175 magas lehetett, hosszú, nőies lábakkal megáldva. Telt csípő, a dekoltázsára sem lehetett panasza. A férfiak a nyálukat csorgathatják utána! Egyedül a szeme árulkodott a koráról, olyan mértékű bölcsességet sugárzott, mintha a Dalai Lámával lettem volna egy konyhában.
Vörös tincsek kavarogtak homloka körül, hófehér arca kipirosodott a friss levegőtől. Mandulavágású macskára emlékeztető tekintetét a vágódeszkára irányította, miközben a hagymát vágta apró darabokra. De várjunk csak! Ő a ház ladyje, miért ő főz?
- Te főzöl?- kérdeztem. Céline hátranézett a válla fölött, a darabolást nem hagyta abba, úgy válaszolt:
- Ebben a családban mindig is én főztem. És különben is nehéz kifogni jó munkaerőt, de ha lenne egy jó szakács, akkor is én főznék. Imádok sütkérezni a konyhában, örömmel főzök a családomra. Legalább nem hallom ilyenkor a hangokat…
- Milyen hangokat?- kérdeztem értetlenül.
- A jövőről suttognak. Szerinted ki a jobb a Red Sox vagy a Yankees?- visszafordult a hagymához.
- Nem vagyok nagy baseball drukker…- érdekes egy nő.
- De akkor is!- makacskodott.
- Red Sox?- inkább kérdésnek hangzott, mint határozott válasznak.
- Ki nem hagynám egy meccsüket sem- egy fonott kosárból paradicsomokat húzott elő, megmosta őket, majd a deszkához vitte. – Szeretsz főzni, Devina?- kérdezte, miközben csillag alakban bevagdosta a paradicsomok alját.
- Nem igazán, nem sok időm volt a munkám mellett- feleltem és nagyot kortyoltam a kávéból.
- És szeretnél megtanulni?- fontolóra vettem. Mi baj lehet belőle? Elvileg ilyenkor nem hallja a hangokat, szóval nem kaphat tőlük utasítást a megkéselésemre. Felálltam, és mellé léptem.
- Mivel kezdjem?- rávillantottam az őszi Vogue címlapján díszelgő mosolyomat, majd a pulthoz fordultam.
xXx
Bolognai spagettit csináltunk. Egész jó kuktának bizonyultam, csak egyszer vágtam el az ujjam, és csak kétszer sikerült magamra önteni a szószt. Céline csak nevetett a hülyeségemen. Bezzeg ő tökéletes volt. Villámgyorsan aprított, ügyesen fűszerezett.
Azt mondta, hogy ebédeljünk meg, a család délben nem együtt szokott étkezni, csak este gyűlnek össze az étkezőben. Lilith a városban volt, főiskolára járt. Dante a birtok ügyeit intézte, és információkat gyűjtött a támadásomról. Ray estefelé szokott megjelenni, senki nem tudja mivel üti el az idejét. Lucian, a tékozló testvér. A halhatatlanok gyilkolásának szentelte életét. Vérfarkasok, vámpírok, lidércek, fantomok, szellemek, és bűnöző démonok meg angyalok voltak a specialitásai. Ritkán jött ide, nem szerette volna felhívni a figyelmet a családjára az ellenségei számára.
Céline visszavonult, ahogy ő nevezte ,,privát szigetére” pihenni. Felajánlottam, hogy elmosogatok, amire egyből bólintott. Ki nem állt a mosogatással bajlódni. Pár napja romlott el a mosogatógép, ezért kézzel kellett csinálnom- bár a párizsi lakásomban sem okozott kézzel mosogatás gondot. A maradék tésztát, és szószt betettem egy tupperware dobozba, az edényeket beáztattam, majd elmostam őket.
Céline igen jó tanárnak bizonyult, ráadásul nem is nézett rám úgy, mintha a Marsról jöttem volna. Olyan volt, mintha barátra leltem volna. Azt mondta, hogy bármikor lejöhetek hozzá, örül a társaságomnak. És én is örültem az övének. Nem tudtam hová menjek, a konyhában nem tudtam mit csinálni, Dante szobájába nem akartam visszamenni, már a gondolatba is beleborzongtam, hogy visszamenjek abba a szobába. Feszélyezve éreztem ott magam, minden ráemlékeztetett.
Pár percnyi topogás után a könyvtár felé vettem az irányt. A folyosón összefutottam egy eddig ismeretlen férfival. Kinézetre 30-nak saccoltam, de a fél karomat rámertem volna tenni, hogy nem annyi. Szőke csillogó haja és világoskék szeme pajkosan csillogott, ahogy meglátott. Buja szája, ami sok nő gyönyörét okozhatta már mosolyra görbült. Visszamosolyogtam, de lehervadt az arcomról, mikor megláttam hosszú szemfogait. Vámpír? Ó… Elsiettem mellette, és mikor visszanéztem nem láttam senkit sem a folyosón, de a kuncogását hallottam. Hogy lehet ez? Megráztam a fejem, mintha csak egy rossz álomból akarnék felébredni, majd berontottam könyvtár-dolgozószobába.
Nekidőltem az ajtónak, hangosan kifújtam a levegőt, majd a polcokhoz lépdeltem. Vajon tényleg azt láttam, amit? Tényleg vámpírfoga volt? De hogy lehetséges? Azt terveztem, hogy Danielle Steelt fogok olvasni, de van pár kérdésem, amire válaszokat akarok kapni. Végigbogarásztam az első sor polc alját, majd a következőt. Semmi. Tele volt az egész a birtok poros feljegyzéseivel, régi és új számlák lefűzve bőrkötésben. Kíváncsiságból levettem egy friss feljegyzést. Hűha! Azt kell mondanom, igen gazdag családba fogok beházasodni! A legtöbb bevétel New Orleans-i üzletektől származott, de volt pár üzletük Ázsiában, Európában, műkincsekkel is foglalatoskodtak, és jótékonykodtak is. Visszatettem a ,,könyvet” a polcra, és tovább keresgéltem. 1 órával később megtaláltam, amit akartam. Egy létra segítségével leügyeskedtem a tetejéről, majd visszamentem az eredeti szobámba a táskámhoz az olvasószemüvegemért. Az angyalok sem tökéletesek… Felvettem a vastag, feketekeretes szemüveget. Ennek a könyvnek is bőrből készült a borítása, a könyv gerincén egy eléggé egy értelmű szöveg hirdette, hogy ez az, amit kerestem: Feljegyzések halhatatlanokról. A borítójára ezüstből készült végtelen jel volt nyomva. Lesöpörtem róla a port, eléggé úgy tűnt, mintha jó ideje ki sem nyitották volna.
A megsárgult lapokon kézzel írott feljegyzések voltak a halhatatlanokról. Milyen jó, hogy megtaláltam ezt a könyvet! Bután azt hittem, hogy a ,,halhatatlanokat” semmi sem ölheti meg. Hát, tévedtem! Lefejezés. Egyetlen, de brutális módja a halálunknak. Az ,,átváltozás” halandóból halhatatlanná annyit tesz, hogy megállunk az öregedésben. Nem tudni, hogy mikor következik be, általában a húszas évektől a negyvenes évek közt történik- kivétel ez alól a vérfarkasok vámpírok. Már megint ez… Átlapoztam pár lényegtelen fejezetet, és elérkeztem a halhatatlanfajokhoz. Na igen! Így jár az, aki nem ebben a közegben nő fel.
Vámpírok: harapással gyarapítják létszámukat. Fennmaradásuk érdekében vért isznak, ha megvonják tőlük agresszívvá, de gyengébbé vállnak. Megvonással nem lehet őket megölni, csak kínozni. Emberfeletti erő és gyorsaság, kifinomult érzékszervek, láthatatlanná válás, telekinézis, jó egyensúly. Elpusztításuk: a napsugarak hatására elégnek-, ha rövidebb ideig tartózkodnak a napon, akkor képesek regenerálódni-, lefejezés.
Hűha! Ez aztán nem semmi! Akkor még se én voltam az agyament azzal a sráccal, akit a folyosón láttam. Tovább olvastam, és ráakadtam a vérfarkasokra
Vérfarkasok: születés vagy harapás útján jönnek létre. Nagyon kevés született vérfarkas létezik, számuk rohamosan fogy. A lelkük egyik része farkas a másik ember, ezáltal magukon hordozzák a farkasok tulajdonságait. Teliholdkor kitör belőlük az állati ösztön, elveszítik emberi mivoltukat, ösztönlényekké válnak. Gyorsak, erősek, karmuk és agyaruk kiéleződik, ha érzelmeik hirtelen megváltoznak. Ha átváltoznak, világoskék szemük borostyánná színeződik. Lobbanékony természetük miatt sokszor kerülnek harcba. Ősi ellenségeik a vámpíroknak. Elpusztításuk: lefejezés.
Egyéb lényekről is volt szó, de csak átfutottam őket, különösebben nem foglalkoztattak. Szellemek, lidércek, varázslók, boszorkányok, valkűrök, fúriák, nimfák, tündérek, sárkányharcosok, amazonok, törpék-, és ne tévesszenek meg senkit, ha bedühödnek és csapatostul vannak, igen vérszomjas ragadozókká válnak. Megakadt a szemem egy bekezdésnél.
Az Őrzők: halhatatlanok egy csoportja, rendfenntartók. 12 jól képzett harcos, kívülállók, a halhatatlanok mumusai. A halhatatlanok válogatott csoportja, a legtöbb nemes faj képviseli magát benne. Az Őrzőket az Istenek hozták létre , hogy megakadályozzák a háborúk kitörését, és az emberek előtti lelepleződést.
- Devina?- ijedtemben felkiáltottam és a könyvet kiejtettem a kezemből.
- Szent szamár, megijesztettél! Nem mondta még senki, hogy ne ólálkodjál?- rivalltam Dantéra, aki a bőrfotel fölött magasodott, amiben lekucorodtam.
- Majd csengőt kötök a nyakamba- válaszolta gúnyosan, majd felvette a padlóról a könyvet. Mérgesen ráncolta a szemöldökét, miközben rájött mit is olvastam.
- Elfelejtetted közölni, hogy tartsak magamnál foghagymát és feszületet, mikor kilépek a folyosóra. Nem is mondtad, hogy léteznek másfajta lények is!
- Okos lány vagy, azt hittem, tudod. Egyébként mit keresel itt? Nem kéne egyedül itt lenned.
- Hol voltál?- kérdeztem tőle, figyelmen kívül hagyva morgolódását. Céline már elmondta, hogy mit csinált, de kíváncsi voltam, ő mit felel.
- Elintéztem pár dolgot- felelte szűkszavúan.
- Milyen bőbeszédű vagy!
- Igyekszem
- Igyekszel, hogy az őrületbe kergess ezzel! Ez az egy dolog van, amit ki nem állhatok.
- Én még azért fel tudnék sorolni pár dolgot.
- Hát persze! Te mindent tudsz rólam, de én semmit sem rólad! Nem gondolod, hogy ez egy kicsit igazságtalan?
- Teljes mértékben igazad van.
- Persze, hogy igazam van! Akkor elárulsz magadról valamit?
- Nem. Majd máskor, most nincs kedvem beszélgetni- válaszolta unottan.
- Gratulálok! Sikerült összehozni egy szónál hosszabb mondatot. Nehéz volt?
- El sem hiszed, hogy mennyire- mérgemben a fogamat csikorgattam. Azt hittem, hogy vesztett ügy, de megláttam az asztalon egy pakli kártyát.
- Van kedved játszani?- kérdeztem.
- Attól függ, ha Tűzd föl a csacsi farkát felnőtt verzióban, akkor igen- a szememet forgattam, miközben elmentem a kártyáért.
- Huszonegy. Ha te nyersz, te kérdezel tőlem, ha én nyerek én tőled. És bőven kell kifejteni a választ.
- Kár, pedig kezdtem reménykedni, hogy köze lesz a vetkőzéshez.
- Ne reménykedj!
- A remény hal meg utoljára!- rám kacsintott, majd összekeverte a kártyákat, és osztott. Dante szeme felcsillant, majd győzelemittasan elmosolyodott.
- Azt hiszem, én nyertem.
- Kérdezz!- morrantam rá.
- Hol nőttél fel?
- Houstonban éltem 19 éves koromig, de nem mondanám, hogy ott nőttem fel.
- Részletesebben, ha kérhetem- szinte érezni lehetett a levegőben az örömét, hogy ő mondhatta ki előbb. Folytattam, igaz, hogy kényes pont volt az életemben, de meg tanultam már kezelni.
- Leléptem otthonról, azt hittem, hogy a nagy tudásommal sokra megyek, de egy hét az utcán, és rájöttem, hogy kitörölhetem vele a fenekemet. Egy évig egy rosszul fizető kávézóban dolgoztam. ’93 hideg telén nőttem fel igazán egy fűtetlen, jégverem motelszobában. Ossz!
Danténak egy ász jutott, nekem tizenhetem volt.
- Basszus!- morrantam fel, mikor felfordított egy treff tízest.
- Hol éltél a legszívesebben? Biztos sok helyen jártál már…
- Párizsban. Bővebben a lakásomban.
- Miért? Hisz az egy cipős doboz!
- De az enyém… Ez volt az első olyan lakás, amit önerőből vettem. Eddig mindig kölcsönkértem, vagy hitelt vettem fel. A modellszakma nem mindig kifizetődő, ha az ember a fizetése nagy részét eljótékonykodja.
- Jótékonykodtál? Ki nem nézném belőled!
- Most meg kéne sértődnöm, de elengedem a fülem mellett. Nekem túl sok volt, és odaadtam másnak. Aztán nekem lett kevés…De mindig pont volt annyim, hogy meglegyek belőle.
- Tiszta hülye voltál! Szerinted mire jók a bankok?!- vállat vontam.
- Mondja ezt az, aki a bevétele egynegyed részét odaadja az ENSZ-nek! Inkább ossz!
- Meg sem kérdezem, hogy honnan tudod ezt.
- Jobban is teszed, nem tetszene a válaszom!- rávillantottam egy bűbájos mosolyt, amit Dante észrevett ugyan, de nem mutatta jelét, hogy hatást gyakorolt volna rá.
Tizenkilencem volt, míg Danténak egy kör bubija.
- Lapot. Még. Mégy egyet- bubi, kettes, hármas, hatos. Nem épp úgy alakul, ahogy elterveztem!
Dante felállt, és a bárszekrényhez ment. A széles vállától nem igazán láttam mit csinált, azt viszont sejtettem, hogy valamilyen alkoholt önt. Lerakott a dohányzóasztalra két poharat. Nincs még túl korán a Whiskyhez?, akartam kérdezni, de aztán eszembe jutott, amit Ray mondott. Nehezen tudunk lerészegedni. De mi van az agysejtek pusztításával?
- Hány férfival voltál már?- kérdezte. Majd’ megfulladtam, miközben lenyeltem az első korty whiskyt.
- Erre nem válaszolok!- feleltem felháborodva. Ekkor megjelent a szobában az állítólagos macskám. Dante felé igyekezett, felugrott az ölébe, és dorombolva dörgölőzött a démon tenyeréhez. – Még megvan?
- Amint látod, de még mindig nem kaptam választ. Őszintén és kimerítően.
- Nyolc!- ami hazugság volt, hisz nem épp a szexuális étvágyamról voltam híres. Dante rosszallóan csóválta a fejét, miközben belekortyolt az italába.
- Hazug. Őszintén!
- Négy, de egyik sem volt az igazi. Hiányzott valami, de még most sem tudom, hogy mi volt az.
- A halhatatlanok nem igazán élvezik a halandókkal a szexet. Ez volt a bibi a kapcsolataidban.
- Köszönöm, Dr. Drew! Folytassuk, hátha nekem kedvez Fortuna! Én osztok!- jelentettem ki. Hmmm… - Nyertem! Mitől mentett meg Ray?- Dante nagyot sóhajtott, szemei, ha lehet, még jobban elsötétültek.
- Kb. 20 éve történt ez az egész. Az apám halála után megszállottan kerestem a bajt. Egy éjszaka összeakaszkodtam egy vámpírhordával. Majdnem szárazra csapoltak, mikor Ray ránk talált. Megmentette az életemet, én az adósa lettem. Ray az Őrzőkhöz tartozott, tartozik, és felajánlotta, hogy megküzdhessek az apám székéért. Akkor tudtam meg, hogy Ő is tag volt. Értelmet adott az életemnek, és közelebb kerültem Ivan meggyilkolásához. Pár évvel később csatlakozott Lucian is.
- Wow!- megkevertem a lapokat, majd osztottam. Megint nyertem.
- Eddig tetszett a játék, de most…?
- Mesélj az Őrzőkről!- kértem. –Nem sok mindent tudtam meg a könyvből.
- Az tagokat az Istenek egy összecsapás alkalmával választják ki. 11-en vagyunk, halállal lehet kikerülni közülünk. Ez egy életre szóló meghívó… A feladatunk, hogy megtartsuk az egyensúlyt a fajok között, a létezésünk titokban tartása, és ha háború van készülőben, akkor a harcolás.
- És kik a tagok?
- Ray, Lucian, de őróluk már tudsz. Jelenleg Alden a vezető, és ő is angyal, mint Ray. Brett ő egy sárkányharcos- kérdőn tekintettem tá mire magyarázkodni kezdett – Hasonlítanak a vérfarkasokra abban az értelemben, hogy lényük egyik fele egy sárkányé. Emberi a külsejük, de sárkányokra jellemző képességeik vannak. Sterling is az ő fajába tartozik. Garrett és Conrad vérfarkas.
- Olvastam róluk
- Wade varázsló és van még Damien, de az ő állapota bonyolult...- Nem tudta befejezni a mondatot közbeszóltam.
- Mint Dumbledore?- Dante elővette a ,,na-ne-szórakozz” nézését.
- Felejtsd el a Harry Pottert. Wade igen nagy hatalma van. Az erejét fegyverként használja, szüksége is van rá, hisz egy seggfej. És az egyetlen női tag Soteria. Ő vámpír.
- Hű! Jó kis csapat…. Vámpírról jut eszembe! Ki volt az, akivel a folyosón összetalálkoztam?
- Jeremy, ő a komornyik szerepét tölti be, de mivel nem mehet a napra, nem tudom, hogy miért fizetem. Nem kell félned tőle, ha éhes, akkor felmegy a városba.
- Okéééé- a macska elaludt Dante ölében, fejét két mellső lábára hajtotta. – Én most megyek… Még a végén még több kínos kérdést tennél fel nekem.
- Hova?
- Ő, összebarátkozok Nightmare-rel.
- Várj!- finoman, nehogy felébredjen a perzsa méregzsák, lerakta a kanapéra, majd az asztalhoz sétált, és kotorászni kezdett az egyik fiókban. – Tessék!- a kezembe nyomott egy ezüsttőrt. – Hogy megvédd magad, ha nem vagyok ott- magyarázta.
- Köszönöm- mondtam, majd kisétáltam a dolgozószobából.
A blog 2. díja
Nagyon köszönöm a díjat Boginak, és MoOának, imádlak titeket!5 titok rólam...
1, Sok-sok könyvet tervezek ebből a történetből. Kulisszatitok: minden könyv egy másik főbb szereplőről fog szólni, arról, hogy hogyan találják meg a társukat...
2, Már elkezdtem írni a 2. könyvet
3, Nem aludtam jól az éjjale xD
4, A következő fejezettől MoOa vállalta a bétázást:) Nagyon köszönöm neked, sokat segít :D Imádlak!
5, Pótmama vagyok jelenleg, drága Nessiem nem igazán csípi az anyaságot:S
Minden kedves olvasómnak küldöm ezt a díjat :)
A blog első díja!
Hello!
Nagyon szépen köszönöm MoOának ezt a díjat! Köszi^^
5 dolog rólam...
1. Azt hiszem azzal kezdeném, amire ezen a nyáron jöttem rá igazán, ezt már említette MoOa is, nem akarom lenyúlni tőle:P Nagyon jó barátokra tettem szert a blogvilágban, óriási kincs a barátságuk.
2. Nagy álmom, hogy író legyek, de nem nagy rá az esély.
3. Ez a legkedvesebb blogom.
4. MoOa kutya smiley-jainak nem tudok nemet mondani.
5. Utálom, ha a barátaim szenvednek és én nem tudok ellene semmit sem tenni!
Ezt a díjat minden kedves olvasómnak küldöm:)
4.
Posted in
1.könyv
Nightmare hűen a nevéhez egy rémálom volt! Előre vágtázott, majd olyan csigalassan haladt, hogy még egy csiga is leelőzte volna- bár ez egy kicsit túlzás. Körvonalazódni kezdett a kastély, az eső szüntelenül szakadt. Ruhám átázott- újra-, hosszú szőke hajamból csorgott a víz. A kastély vastag kőfallal volt körülvéve, a fal előtt fenyők terpeszkedtek. A kapu kovácsoltvas, és olyan széles, hogy simán átfért rajta volna egy kamion is. Minek ekkora kapu?, gondolkoztam magamban. A kőfalon belül gondozott gyep, és csodálatos rózsakert díszelgett. Az egész kertet bejárta a vörös rózsák mézédes illata. A kastélyt fák fogták közre, lehetett hallani, hogy mögötte valamilyen víz folyhatott. Maga a kastély nem volt nagy szám, sőt, eléggé gáz állapotban volt. A vakolat mállott róla, a vastag faajtóra és az ablakkeretekre ráfért volna egy alapos csiszolás és festés.
Dante előttem halad, miután Nightmare megmakacsolta magát, és pattogó mozdulatokkal baktatott előre. A lovam- nagy kicseszés a Sorstól, hogy ezt a lovat szánta nekem- ismerősebb terepre ért, begyorsított, és meg sem állt az ajtóig. Ott megállt, olyan hirtelen, hogy a fogaim összekoccantak. Combommal szorítottam a nyerget, kezemhez szinte hozzáolvadt a kantár. Dante nevetését sodorta felém a szél, mély zengő hangja máskor lázba hozott volna, de most inkább meg akartam fojtani! Leugrott lováról, majd mellém sétált.
- Segítsek?- kérdezte, s próbált elfojtani egy mosolyt.
- Már nem azért, de nem lett volna egyszerűbb lehozni egy kocsit ide?- tudakoltam, miközben félig lekászálódtam a lóról, de beakadt a lábam. Féloldalasan lógtam a ló oldaláról.
- Lehet, hogy neked nem tűnt fel, de lifttel jöttünk le. Szerinted abba a szűk fémdobozba befért volna egy autó?- válaszolta miközben kiszabadította fogságba esett lábamat. Hátrazuhantam volna, de Dante elkapta a derekamat, és finom lerakott a földre.
- És miért olyan szép itt minden? Nem mintha jobb lenne egy lávamezőn közlekedni, de ez… ez olyan kiábrándító!
- Látszik, hogy nem halhatatlanok közt nőttél fel- csóválta a fejét.
- Bocsánat…- dünnyögtem.
- Ez nem az Alvilág, ez egy külön dimenzió a démonok számára. A Mennyország se a felhőkkel meg szentekkel körülölelt terület. Az is egy másik dimenzió. Nem voltam ott soha, de azt mondják olyan, mint Görögország. Tengerpart és mediterrán időjárás jellemzi- magyarázta.
- Aha… Figyu, nem mennék be vagy valami? Eléggé esik az eső…- mutattam az égre, ahol sötét felhők gyülekeztek, még több esőt ígérve.
- Gyere- húzott az ajtó felé. A vastag faajtóhoz egy lépcsősor vezetett, a lépcső alján ott volt a macska utazókosara és a kézipoggyászom. Felkapta mindkettőt, majd feltépte az ajtót.
- Wow!- adtam hangot a döbbenetemnek. A szám egy O-t formázott mikor körülnéztem. A bejárattal szemben egy gyönyörű faragású lépcső állt, a plafont freskók díszítették. Egy kristálycsillár lógott középről, ami megvilágította az egész helységet. A falakat selyemtapéta fedte be, a padlót márványlapok borították . Az előtérből két ajtó nyílt. Ahogy becsukódott az ajtó egy fiatal lány sietett elő a jobboldali szobából. Nem volt a legszebb teremtés volt, akit életemben láttam, és ez nem a külsejében mutatkozott. Gyűlölködve mért végig, majd Dantehoz fordult.
- Uram! Örülök, hogy újra itthon van!- köszöntötte őt, rólam tudomást sem vett.
- Elhiheti, hogy én is örülök- morogta a bajsza alatt. – Hol van az öcsém és Ray?- kérdezte. Még a szobalányhoz is kedvesebben szólt, mint hozzám.
- A szalonban várják Önt és a… kisasszonyt- kék szeme újra engem pásztázott.
- Köszönöm! Beth, kérem vezesse Devinat a szobájába- utasította a nőt, majd befordult abba a szobába, ahonnan az előbb Beth bukkant elő.
- Hello!- köszöntem barátságosan. Újabb fintor, majd a lépcsőhöz fordult és elindult fölfele. Nem nézett vissza, hogy követem-e. A lábam mellett még mindig ott volt a macska és a táskám. Hógolyó vagy a fene tudja, hogy neveztem el, elkezdett őrjöngeni a dobozban, mintha csak megérezte volna, hogy csak én vagyok itt vele. Az sem kerülte el a figyelmemet, hogy Danteval nem csinált semmit, őt megtűrte maga mellett. Végül is ő nem akarta elengedni a szabadban… Kinyitottam a dobozt, és a macska kisprintel belőle, vissza sem nézett.
- Ugye, jól veszem észre, hogy nem kedvelsz?- kérdeztem, miután végig mentünk egy folyosón, aminek a falait portrék díszítették, és Beth végig megsemmisítően bámult rám.
- Tökéletes megfigyelés, hölgyem- mintha átok lett volna, úgy ejtette ki a hölgy szót.
- Devina! Egyébként nem nagy kunszt volt kitalálnom, eléggé feltűnően küldöd felém a megvető pillantásokat. Ne izgulj- mondtam neki, mikor harag szikrája csillant meg a szemében-, kezdi aláásni az önbizalmamat- paskoltam meg a karját.
- Örömmel hallom- egy vastag, kétszárnyú ajtóhoz lépett, kinyitotta, majd várt, hogy belépjek rajta .- Ha lehet, szedje rendbe magát, botrányos, ahogy kinéz- mielőtt kitörhetett volna belőlem egy hisztérikus szitokáradat behúzta asz ajtót.
A szobában sötét honolt, a folyosón sem vitték túlzásba a világítást- gondolom spórolnak az esküvőnkre-,de itt még az orromig sem láttam. Egy nagy sötét folt volt a fal előtt, gondolom az egy ágy lehetett. Végigtapogattam a falat kapcsoló után, de az az átkozott elbújt. A franc essen belé!, jajdultam fel, mikor belerúgtam valami keménybe, ami csak egy asztal lehetett. Megkapaszkodtam a szélében, hogy ne veszítsem el az egyensúlyomat. Megtaláltam rajta az íróasztallámpát, felkattintottam, és végre láthattam is valamit. A szoba elegáns kékszínű selyemtapétával volt beburkolva, arany minták tekeregtek rajta. A falon lógott egy tájkép, alatta egy hatalmas kandalló, amiben még egy malacot is meglehetett volna sütni. Előtte egy puha perzsaszőnyeg terpeszkedett a sötét fapadlón. Jól sejtettem, hogy az ágy volt a sötét folt. Drabális jószág, sötétkék ágytakarót terítettek rá, fölötte egy kristálycsillár lógott, ami tuti, hogy nem a Tiffanyból származott. Két oldalt éjjeliszekrény, az egyiken egy századfordulós lámpa, a másikon egy antik kínai váza illatozó vörös és fehér rózsákkal. Az ablakokat kék bársonyfüggöny takarta. A régi íróasztalon ott volt a lámpa, ugyanazt a stílust tükrözte, mint az éjjeliszekrényen lévő. Az asztalon volt egy tolltartóköcsög, amiben töltőtollak voltak. Ezzel szemben egy tömb papír, és boríték. Ezek még nem hallottak e-mailről? Vagy mobilról, esetleg SMS? Ezek szerint le kell tennem arról, hogy megnézem a családtagok Facebook oldalát…
Észrevettem egy ajtót, gondolom, az lehet a fürdőszoba. Benyitottam, de nem döbbentem meg ez is ugyanolyan tökéletesen nézett ki, mint a kastély többi része. Itt a fehér és az ezüst uralkodott. Volt egy zuhanyzókabin, olyan amilyet mostanában mutattak a tévében. Egy lábas kád terpeszkedett egy kis ablak alatt a pult, és a zuhanyzó között. A wc a fürdőből nyíló ajtó mögött volt- már kezdtem pánikolni, hogy milyen csúcsszuper a hely, de kinti pottyantós wc-t kell használni. Az ezüstkeretes tükörben megpillantottam magam, és majd összeestem. Hajam nedvesen és kócosan csimbókokban tapadt a fejemhez. Obszcén feliratú pólóm átlátszott, szoknyám elszakadt. Majd’ elhánytam magam, olyan büdös lószagom volt. A pultra ki volt rakva két bolyhos törülköző, a fürdőolajokat, sókat, tusfürdőt, sampont találtam a szekrényben. Ledobáltam az átázott cuccokat magamról, nagy volt a kísértés, hogy áztassam magam a kádban, de nem tudtam, hogy Dante mikor jön vissza. Kivettem egy francia tusfürdőt és sampont, majd beálltam a zuhany alá. A lábamat kidörzsölte a nyereg, és úgy sajgott, mintha amputálásra várt volna. Folyattam magamra a forróvizet, nem vacakoltam a beállításával. Jól esett, átmelegedtem tőle. Bedörzsöltem a hajamban a finomillatú sampont, majd kiöblítettem, és újra megismételtem a folyamatot.
Legalább van valami jó abban, hogy a felesége leszek. Lesz egy kastélyom, egy csomó jó cuccal, bár nem hiszem, hogy kedvelni fognak itt, de próbálkozok, majd barátságos lenni mindenkivel. Azt viszont remélem, hogy nem leszek egész nap bezárva, mint egy bűnöző, mert benyújtom a válópert! Végül is nem is olyan rossz ez az egész…De akkor sem szeretem, ha megzsarolnak! Legszívesebben még mindig megfojtanám Dantet.
Elzártam a vizet, magam köré csavartam az egyik törölközőt. Épp a táskámba nyúltam, mikor meghallottam egy halk, cirpelésre emlékeztető hangot. A telefonom! A táska oldalzsebében volt, alig tudtam elrejteni benne, hogy Dante ne vegye észre. Milyen jó a vétel az ,,Alvilágból’’, ami nem is az alvilág. Felvettem.
- Devina? Hál’ Istennek! Egész délután este próbáltalak elérni, de nem vetted fel- támadott le Holly.
- Hogy érted, hogy este? Hisz még csak…- meggyőzzem magam Holly tévedéséről kinéztem a kis ablakon, kb. úgy 5 óra lehetett. Lehet, hogy nem ugyanúgy jár az idő itt, mint a Földön?
- Mi van?
- Semmi, csak…Ő, lekéstük a gépet, most szálltunk le nemrég- lódítottam.
- Ja, oké! Csak nem épp bizalomkeltő a pasid, és kezdtem aggódni, hogy eladott egy embercsempész bandának… Olyan sötét a tekintete, és olyan energiák veszik körül… Na, mindegy! Túl sokat olvasok. Hol vagy most?- az Alvilágban.
- Ő, a fürdőszobában- végül is igaz.
- Hol a pasid?- kérdezte.
- Elment, de hamarosan itt lesz. Most leteszem, jó? Majd még beszélünk!- mondtam gyorsan, majd bontottam a vonalat. – Huh!
Még mindig törölközőben kiléptem a szobába, közben a hajamat dörzsöltem egy másikkal. A szívem nagyot dobbant, mikor megláttam Őt. A kandallóban égett a tűz, vöröses árnyalat vegyült nedves hajába. Egy szürke, márkás inget viselt egy Levi’s farmerrel, ami ráfeszült harapnivaló fenekére.
- Kivel beszéltél?- kérdezte hanyagul az asztalnak dőlve.
- Magammal?- inkább kérdésnek hangzott. – Igazán jó tanácsokat tudok adni magamnak, tudod- nem vette be.
- Kérem a telefont.
- Milyen telefont? Nincs semmilyen telefon nálam. Észrevetted volna, ha van nálam telefon. – tiszta lebukás. Ha hazudok mindig megismétlem a hazugságom tárgyát, plusz a fülem megrándul. Remélem, hogy nem ő még nem jött erre rá.
- A telefont!- ismételte. Beszívtam az alsóajkam, és vártam. Nem történt semmi, nem fenyegetett meg, és nem próbálta meg elvenni. Kerültem a tekintetét, mert ha ránéznék tuti berohannék a fürdőszobába a mobilért, és odaadnám neki. Sajnos ő nem szenvedett ilyen kényszerben, éreztem magamon sötét pillantását, szinte simogatott. – Kit hívtál?- kérdezte végül.
- Senkit!- Holly hívott engem.
- Nem hiszem, hogy magadban beszéltél, szóval…- közelebb jött hozzám, és a mennyezetet fixíroztam. Az ott egy pókháló? Ejnye, Beth! Jó, ennyi! Fél perc múlva a mobillal a kezemben álltam előtte. - Ezt elteszem- és zsebredugta. – Öltözz fel, megvárlak.
Pár perc múlva egy fekete felsőben, és egy farmerben sétáltam Dante mellett a folyosón. Gázlámpák tették hangulatossá , minden sarkon volt egy asztalka, azon váza virággal. A Falakat a képek alatt vörös tapéta fedte. Néztem a festményeket, és az egyiken felismertem egy Dantera hasonlító alakot. Neki is sötét szeme volt, olyan 35 körülinek tűnt, szeme bölcsességet tükrözött. Arcát egy mély heg csúfította el. Félelmetes volt, kirázott tőle a hideg. A portré alá a Darius név volt karcolva egy réz táblára. Mellette egy karcsú, vörös hajú nő képe volt felfüggesztve, dollárzöld szemei csillogtak a boldogságtól, ajkán kacér mosoly játszott. Nem sokkal lehetett idősebb nálam, de az ő szemei is tapasztalt életet mutattak. Az ő tábláján a Marissa név állt. A következő kép nem volt felakasztva, a falon hosszú időt tölthetett, hisz meglátszott a helye. Lehet, hogy valaki bajuszt rajzolt neki, és le kellett venni… Devina, ne magadból indulj ki! Fedtem meg magam. A következő kép is egy vörös hajú nőt ábrázolt, első ránézésre olyan volt, mint Marisssa, de a szeme zöldebb volt, és mintha egy kis őrület lenne a szemében. Céline-nek hívták.
Leértünk a lépcső kapkodnom kellett a lábamat, hogy tartsam a tempót Danteval. Beléptünk abba a szobába, amiben az előbb eltűnt ő. Ahogy beléptem megpillantottam egy férfit a szófán. Nem akármilyen pasi volt, éjfekete, hullámos haja a nyakáig ért, állát kecskeszakáll takarta. Izmosabbnak tűnt, mint Dante magasabb is volt. Fekete izompólót viselt fekete bőrnadrággal, lábán acélbetétes bakancs. A jobb karján tetoválás futott végig, mintha valamilyyen írás lenne. És a legkísértetiesebb a szeme volt. Olyan volt, mint…mint az enyém. Kobaltkéken csillogott, örömöt és izgatottságot láttam rajta. Szemöldöke felszaladt, ahogy meglátott a kis ezüst karika megcsillant a fényben.
- Devina, hagy mutassam be Rayt, a nagybátyádat!- most az én szemöldököm szaladt a magasba a csodálkozástól. Nagybátyám? Akkor ő Anyu testvére? A fickó, Ray, felpattant a helyéről, amitől megijedtem, és elkiáltottam magam mikor átölelt. Alig kaptam levegőt, mikor elengedett.
- Tiszta anyja!- mért végig, majd újra megölelt.
- Hello!- köszöntem, majd kérdőn Dante felé pislogtam.
- Ray, nem kéne megosztanod valamit vele?- kérdezte végül Dante.
- Kérsz cigit?- előhúzott a farzsebéből egy dobozzal. Dante ,,na-ne-szórakozz-már” pillantást lövellt rá. – Nyugi, tesó! Csak vicceltem- védekezőn maga elé emelte a kezét. Ujjain ezüstgyűrűk voltak, jobb kezén a mutatóujján egy karomra emlékeztető valami volt, ami igazán hegyesnek és veszélyesnek látszott.
- Menjünk a könyvtárba, ott nyugodtabban tudnánk beszélni- utalt a hallgatózó Bethre, aki az ajtó túloldalán porolt egy vázát.
A két férfi közt lépkedtem, olyan érzésem volt, mintha össze akarnának préselni. Raynek fűszeres és jó minőségű dohány és szappan illata volt. Dante-jé nagyon hasonlított erre, de az övébe belekeveredett egy kis fahéj is. A Red Sox meccsről dumáltak, ami nem tudom, hogy jött ide. Épp nem arra készülnek, hogy megmondanak nekem valami fontosat? Ők meg az eredményekről dumálnak… Férfiak!
Beléptünk a zsúfolt könyvtárba. A falakat padlótól a mennyezetig polcok takarták roskadásig pakolva könyvekkel. Egyik polcsor előtt volt egy behemót asztal, mögötte egy bőrfotel, ami igen kényelmesnek tűnt. Szinteltolással kiemelkedett egy kis ,,sziget”, amin szintén barna bőrből készült szófa és fotel volt, középen egy dohányzóasztallal. Mögötte volt egy üvegfal, ami a tóra nyílt. Csodálatos a kilátás! Vize, mint a fölötte gyülekező felhők, körülvéve fákkal. A stéghez ki volt kötve egy csónak, amit a víz ide-oda himbált.
Azt hittem, hogy Ray az ablakhoz sétált, de a ,,szigeten” lévő bárszekrényhez lépett. Én leültem a kanapéra, Dante velem szemben. Engem figyelt azzal a sötét szemével. Arcáról nem lehetett leolvasni semmit, kényelmesen hátradőlt, és várt- persze, közben le sem vette volna rólam a tekintetét. Az alsóajkamat rágtam, és én is vártam.
- Ray, ne húzd már az időt, kevés van belőle!- szólt a válla fölött Dante.
- Ennyire sürgős lett a nősülés?! Bár, ezért a lányért én is meggondolnám, hogy feladom az agglegény életet- lehuppant mellém, az asztalra letett három poharat, majd félig töltötte őket Whiskyvel.
- Nos?- türelmetlenkedtem.
- Gondolom, azt már tudod, hogy a mi Danténk el akar venni téged- bólintottam. – Az angyalok és a démonok elég régóta fasírtban vannak. Ha nem házasodtok össze, akkor ki fog robbanni a háború- belekortyolt az italába, majd várt.
- Egy gyűrűtől megoldódik az egész?- kérdeztem hitetlenkedve.
- Még van itt más is… Van egy legenda, miszerint egy démon és egy angyal nászából származó gyerek a béke kulcsa. Egy félvér.
- De miért pont ő meg én?- mutattam Dantera majd magamra.
- A legendának vannak bizonyos feltételei. Ti rendelkeztek ezekkel. O, haver, mért nekem kell ezt elmondani neki?- gyilkos pillantásokat lövellt Dantéra.
- Kezdjük ott, hogy te vagy a nagybátyja. És te találtad ki ezt az egészet- felelte, nyugodtan kortyolgatva a whiskyt.
- De nekem ez nem érdekem, én nem tartozok egyik világba sem. Nemet mondok- sikerült ezzel újra felingerelniük.
- Nem mondhatsz nemet, ezt már megbeszéltük- jelentőségteljesen pillantott rám.
- Nem fogok tenyészállatot játszani senki kedvéért!- mondtam a kelleténél kicsit hangosabban.
- Davina- szinte dorombolva ejtette ki a nevemet- ezzel te is sokat nyersz. Lesz egy gyereked- tudom hogy vágysz rá. Folytatta a fejembe. Mi a picsa? Hogy hallhatom ott őt?
- Ezt meg…- makogtam értetlenül hol rá, hol Rayre pislogtam.
- Démonképesség- magyarázta Ray.
- Ne csináld még egyszer ezt- sziszegtem.
- Kapsz egy kastélyt, szabad kezet kapsz ezzel kapcsolatban.
- És sok-sok ellenséget- kotyogta közbe Ray.
- Mi?- szinte sipítottam.
- Kösz- morogta Dante Ray felé.
- Tudod, vannak akiknek ez a házasságotok és annak gyümölcse nem igazán az érdeke. Vannak, akik direkt ki akarják robbantani ezt a háborút- magyarázta nagybátyám.
- Ki? És miért?
- Ivan, Dante kedves bácsikája. Úgy gondolja, hogy akkor ő lesz a mindenség ura. A szokásos világuralmas sztori- forgatta a szemeit.
- Már bocs, de ennyit nem ér az egész! Ezek szerint ki akar nyírni majd az ipse.
- Megvédünk- felelte erre Dante. Felhorkantottam, majd megfogtam az én poharamat is, és lehúztam egy húzásra. Csak néztek rám. A bárszekrényhez mentem, és újra töltöttem.
- Az én vérem- vigyorgott Ray.
- Nem szokásom lerészegedni, de ahhoz, hogy igen legyen a válaszom kicsit illuminált állapotban kell lennem.
- Akkor még igyál egy kicsit, mi egész jól bírjuk az italt- tanácsolta nagybátyám.
- Szerintem elég lesz, még nem ettél ma semmit- jegyezte meg jövendőbelim.
- A te hibád- sziszegtem.
- Tudtommal te veszítetted el a macskádat, egyébként simán lett volna időd enni.
Elkezdtük felhánytorgatni a sérelmeinket, az egész szoba tőlünk zenget, Ray csendben meghúzta magát, majd mikor mindketten nagyot szusszantunk nagy bölcsen megszólalt: - Menjetek szobára, gyerekek!- lesújtó pillantást vetettem rá, talán még morogtam is, mert kérdőn felhúzta a szemöldökét.
- Nos, akkor mi a válaszod?- kérdezte végül újra higgadtságot tettetve Dante.
- Van választásom?! Átkozott gazemberek- puffogtam.
- Nincs- vigyorgott Ray.- Irány az ebédlő, éhenhalok!- kiment a szobából, és én egyedül maradtam Dantéval. Szinte kimenekültem, szorosan a nyomomban vele.
- Davina!- megborzongtam, ahogy kimondta a nevem. – Meg foglak védeni, esküszöm. Nem akarom, hogy bajod essen!- a hangja meggyőző volt, a szeme is komolyan csillogott. Elhittem neki. Bólintottam.
- Menjünk!- Dante mellettem haladtam. Nem szólt többet.
- Próbáld meg nem felhívni a figyelmet magadra, nem igazán barátkoztak meg a gondolattal, hogy elveszek egy angyalt.
- Kik?- kérdeztem a kétszárnyú ajtó előtt.
- Lilith, a húgom, és Céline, ő a nagyanyám! Vele könnyebb dolgod lesz egy kicsit…meg van kattanva az öreglány!- szóval a nagymamája, akit a képen láttam, és tényleg őrült. – És Daniel, családi jóbarát, pontosabban Lilith egyik barátja.
- Huh! Nagy a család- jegyeztem meg.
- Az öcsém még nincs is itt, Lucian elméletben New Orleans-ban van.
- Tudtam én, hogy Lucifer is befigyel- motyogtam halkan, de meghallotta, és felnevetett. Mély, zengő hangja betöltötte a folyosó csendjét.
- A szüleink meg akartak maradni a démoni vonalnál, de azért jó, hogy nem hippi neveket kaptunk…- most rajtam volt a sor, hogy nevessek. Ha valami természeti katasztrófa után kapta volna a nevét!
- Gyere, menjünk!
A szoba elcsendesült, ahogy kinyitotta Dante a kétszárnyú ajtót. Négy ember ült az ovális asztalnál. Egy emberként bámultak rám, Célinet és Rayt felismertem. Céline az asztalfőn űlt, mellette nagybátyám, vele szemben Lilith, akit soha nem láttam, de a haja alapján Céline unokája volt. Egy fokkal sötétebb vörös volt a haja, macskazöld szeme szinte felnyársalt. Mellette egy szőke hajú srác foglalt helyet, különleges szürke szemével érdeklődve nézett rám. Három teríték volt még az asztalon, egy Ray mellett, Célinével szemben, és Daniel mellett.
Dante Ray mellé vezetett. Nagybátyám bátorítólag rám villantott egy csibészes mosolyt, majd lehúzott maga mellé. Dante Célinével szemben foglalt helyet. Felvázolta a helyzetet, bemutatott engem a többieknek, én pedig udvariasan mosolyogtam. Lilith összeszorította a fogát, morgott valamit, majd tudomást sem vett rólam. Céline hallgatott, és úgy mosolygott, mint egy sunyi macska. Daniel barátságosan kérdezősködött, a munkámról, az életemről. A vacsora kellemesen telt, bár a feszültség tapintható volt. Céline egész idő alatt engem bámult, majd Dantéra pislantott aztán újra rám. A vacsora is nagyon finom volt, észre sem vettem, hogy ennyire éhes voltam. Bár, egész nap nem ettem semmit. Ray távozott a leghamarabb, mondván, hogy halaszthatatlan tennivalója akadt. Homlokon csókolt, ami annyira váratlanul ért, hogy magamra löttyintettem a vörösbort. Csak nevetett. Utána Lilith viharzott el nyomában Daniellel. Dante Célinével szemezett, mintha fejben kommunikáltak volna. Majd elmosolyodott, és felém fordult.
- Vigyázz rá, jófiú ő!- mondta, majd hosszú vörös ruhájában kilibbent a szobából. Kérdőn tekintettem Dantéra.
- Ne foglalkozz vele!- válaszolta fel nem tett kérdésemre.
- A húgod nem igazán kedvel engem- jegyeztem meg, hogy ne csendben kelljen várnom még méltóztatik visszakísérni a szobámba. Nem mertem egyedül belevágni, pedig már rohanni szerettem volna, de ebben a házban ki tudja mi leselkedik a sarokban…gyilkos szemű Beth-ek, őrjöngő húgok.
- Nem nehéz észrevenni. Majd megbékél- vagy nem, tettem hozzá magamban.
- Ugye, nem fogok az éjszaka arra ébredni, hogy a torkomhoz egy kést szorít? Kifogyasztottad a gáz spraymet.
- Egy igazi amazon, ha dühös, szerintem nézz a hátad mögé a folyosókon- kacsintott rám. Felemelte borospoharát, belekortyolt, majd a mennyezetet bámulta.
Az étkezőnek fehér fala volt, az asztal fölött egy aranyozott csillár lógott. A mennyezetet itt is freskó fedte. Meglepő módon a témája ne démoni eredetű volt, mint az előszobában. Egy angyalt fosztottak meg a szárnyaitól, majd lehajították a mennyből. Bukott angyal volt, mint az anyám. Vajon tényleg ilyen brutálisan csinálták vele is, Erről eszembe jutott valami Rayjel kapcsolatban.
- Ray ugyebár angyal- kezdtem.
- Jó a következtetésed, miből vontad le?- ironizált, de nem hagytam magam, folytattam.
- Hogyhogy itt van lent az ,,Alvilág”-ban? És hogy tűri el a családod?- ami hamarosan az enyém is lesz.
- Hosszú történet.
- Van időm, időm, mint a tenger!- összekulcsoltam a tenyeremet a hasamon, majd kényelmesen hátradőltem a bársonyhuzatú széken.
- Megmentette az életem még nagyon-nagyon rég. Van neki egy kisugárzása a veszélyesnek tűnő külső mögött, ami megnyugtatja az embereket. Ezért is akartam, hogy ő mondja el neked a dolgot.
- Kitől mentett meg?- kérdeztem.
- Saját magamtól- válaszolta szűkszavúan.
- Fejesd ki bővebben, kérlek!- tettem hozzá gyorsan mielőtt még túl erőszakosnak tűntem volna.
- Majd máskor! Fáradt vagyok- hárított. Felállt az asztaltól, olyan picinek éreztem ülve magam mellette. Kezét nyújtotta, hogy felhúzzon a székről. Elfogadtam, mert annyira tele voltam és lusta, nem hittem volna, hogy fel tudok magamtól is állni.
Felkísért a szobámig, majd elment. Olyan egyedül éreztem magam abban a nagy szobában, odakint vihar volt, az ablak előtt egy nagy fa állt, ágait hozzávágta a szél az üveghez. Hátborzongató. Kivettem ma neszesszeremből a fogkefét és a fogrémet, és bevonultam a fürdőbe elvégezni az esti teendőimet. Átvettem egy fekete Victoria’s Secret hálóingem, majd bebújtam a hatalmas ágyban, amiben szinte elvesztem. Óriási volt a kísértés, hogy égve hagyjam az éjjeliszekrényen álló régi lámpát, de meggyőztem magam, hogy már nem vagyok gyerek. Leoltottam. A kandallóban halványan parázslott a fa, de nem sok fénnyel öntötte el a szobát. Inkább kirázott a hideg tőle, vöröslő szemekre emlékeztetett. Sikerült elaludnom. Nem aludhattam mélyen, puha léptekre ébredtem. A takaró alatt megmerevedtem, kilestem a pilláim alól, és egy sötét árnyat pillantottam meg. Közelebb jött hozzám, felemelt a másik oldalamról egy használaton kívüli csipkeszegélyes párnát. Az arcomhoz közelített vele. Ez meg akar fojtani! Szemeim kipattantak, ahogy megéreztem a légáramlatot az arcomon, magam elé emeltem a kezem. A fickón egy símaszk volt, és elég erősnek tűnt, hogy pusztakézzel kitekerje a nyakam. Meglepődött, egy pillanatig habozott, majd az arcomba nyomta a párnát. Nem kaptam levegőt, hadonásztam , próbáltam lelökni magamról a takarót, de az galád módon a lábamra tekeredett. Lefordultam az ágyról, olyan gyorsan csapódtam a padlóra, hogy nem volt időm, még a karomat sem felemelni, hogy tompítsam az esését. Utánam vetette magát, ágyékon rúgtam, majd az ajtó felé iszkoltam. Nyögve elkapta a vádlim, előhúzott egy zsebkést, és próbált megszúrni vele. Kitéptem magam a szorításából, de olyan szerencsétlen helyzetben voltam, hogy ő előttem állt kezében kés, míg mögöttem a fal és az éjjeliszekrény. Próbáltam sikítani, de nem jött ki hang a torkomon. Az felkaptam a kínaivázát az asztalról, és az ajtóhoz vágtam, hátha meghallja valaki. Úgy tettem, mintha az ajtó felé akarnék rohanni, de aztán a másik irányba futottam az ablakhoz, kár, hogy ilyen magas! A fickó-mert pasi volt a magasságából és a fájdalmas ágyékon rúgásom alapján- felém kapott a késsel, nem voltam elég gyors, megvágta az arcomat. Éreztem, hogy kiserken a vérem, de az adrenalin miatt nem éreztem a fájdalmat. Az íróasztalról felkaptam a lámpát, és a pasi fejére vágtam. Ekkora kicsapódott az ajtó, Lilith volt az a kezében egy pisztollyal. A férfi hátranézett, majd jobbnak látta inkább a kizuhanást megkockáztatni, mint a leendő sógornőm haragját. Kivetette magát az ablakon, de nem zuhant le, megkapaszkodott a fában. Lilith tüzelt, és el is találta. Háromszor. Meg sem érezte a fickó, leugrott a fáról, és a a fához kötött lóhoz futott, majd elvágtatott.
- Mi a fasz volt ez?- kérdezte Lilith tőlem szinte sipítva.
- N-nem tudom- dadogtam, majd mielőtt meggondoltam volna magam hozzáléptem, és megöleltem.
- Ettől még nem kedvellek jobban-tette hozzá, mikor elengedtem.
- Hát persze, hogy nem- Dante is megjelent az ajtóban. Ennyit arról, hogy mindig megvéd…
- Devina?Lilith? Jól vagyok?- rohant oda hozzánk.
- Aha- válaszoltuk egyszerre.
Dante előttem halad, miután Nightmare megmakacsolta magát, és pattogó mozdulatokkal baktatott előre. A lovam- nagy kicseszés a Sorstól, hogy ezt a lovat szánta nekem- ismerősebb terepre ért, begyorsított, és meg sem állt az ajtóig. Ott megállt, olyan hirtelen, hogy a fogaim összekoccantak. Combommal szorítottam a nyerget, kezemhez szinte hozzáolvadt a kantár. Dante nevetését sodorta felém a szél, mély zengő hangja máskor lázba hozott volna, de most inkább meg akartam fojtani! Leugrott lováról, majd mellém sétált.
- Segítsek?- kérdezte, s próbált elfojtani egy mosolyt.
- Már nem azért, de nem lett volna egyszerűbb lehozni egy kocsit ide?- tudakoltam, miközben félig lekászálódtam a lóról, de beakadt a lábam. Féloldalasan lógtam a ló oldaláról.
- Lehet, hogy neked nem tűnt fel, de lifttel jöttünk le. Szerinted abba a szűk fémdobozba befért volna egy autó?- válaszolta miközben kiszabadította fogságba esett lábamat. Hátrazuhantam volna, de Dante elkapta a derekamat, és finom lerakott a földre.
- És miért olyan szép itt minden? Nem mintha jobb lenne egy lávamezőn közlekedni, de ez… ez olyan kiábrándító!
- Látszik, hogy nem halhatatlanok közt nőttél fel- csóválta a fejét.
- Bocsánat…- dünnyögtem.
- Ez nem az Alvilág, ez egy külön dimenzió a démonok számára. A Mennyország se a felhőkkel meg szentekkel körülölelt terület. Az is egy másik dimenzió. Nem voltam ott soha, de azt mondják olyan, mint Görögország. Tengerpart és mediterrán időjárás jellemzi- magyarázta.
- Aha… Figyu, nem mennék be vagy valami? Eléggé esik az eső…- mutattam az égre, ahol sötét felhők gyülekeztek, még több esőt ígérve.
- Gyere- húzott az ajtó felé. A vastag faajtóhoz egy lépcsősor vezetett, a lépcső alján ott volt a macska utazókosara és a kézipoggyászom. Felkapta mindkettőt, majd feltépte az ajtót.
- Wow!- adtam hangot a döbbenetemnek. A szám egy O-t formázott mikor körülnéztem. A bejárattal szemben egy gyönyörű faragású lépcső állt, a plafont freskók díszítették. Egy kristálycsillár lógott középről, ami megvilágította az egész helységet. A falakat selyemtapéta fedte be, a padlót márványlapok borították . Az előtérből két ajtó nyílt. Ahogy becsukódott az ajtó egy fiatal lány sietett elő a jobboldali szobából. Nem volt a legszebb teremtés volt, akit életemben láttam, és ez nem a külsejében mutatkozott. Gyűlölködve mért végig, majd Dantehoz fordult.
- Uram! Örülök, hogy újra itthon van!- köszöntötte őt, rólam tudomást sem vett.
- Elhiheti, hogy én is örülök- morogta a bajsza alatt. – Hol van az öcsém és Ray?- kérdezte. Még a szobalányhoz is kedvesebben szólt, mint hozzám.
- A szalonban várják Önt és a… kisasszonyt- kék szeme újra engem pásztázott.
- Köszönöm! Beth, kérem vezesse Devinat a szobájába- utasította a nőt, majd befordult abba a szobába, ahonnan az előbb Beth bukkant elő.
- Hello!- köszöntem barátságosan. Újabb fintor, majd a lépcsőhöz fordult és elindult fölfele. Nem nézett vissza, hogy követem-e. A lábam mellett még mindig ott volt a macska és a táskám. Hógolyó vagy a fene tudja, hogy neveztem el, elkezdett őrjöngeni a dobozban, mintha csak megérezte volna, hogy csak én vagyok itt vele. Az sem kerülte el a figyelmemet, hogy Danteval nem csinált semmit, őt megtűrte maga mellett. Végül is ő nem akarta elengedni a szabadban… Kinyitottam a dobozt, és a macska kisprintel belőle, vissza sem nézett.
- Ugye, jól veszem észre, hogy nem kedvelsz?- kérdeztem, miután végig mentünk egy folyosón, aminek a falait portrék díszítették, és Beth végig megsemmisítően bámult rám.
- Tökéletes megfigyelés, hölgyem- mintha átok lett volna, úgy ejtette ki a hölgy szót.
- Devina! Egyébként nem nagy kunszt volt kitalálnom, eléggé feltűnően küldöd felém a megvető pillantásokat. Ne izgulj- mondtam neki, mikor harag szikrája csillant meg a szemében-, kezdi aláásni az önbizalmamat- paskoltam meg a karját.
- Örömmel hallom- egy vastag, kétszárnyú ajtóhoz lépett, kinyitotta, majd várt, hogy belépjek rajta .- Ha lehet, szedje rendbe magát, botrányos, ahogy kinéz- mielőtt kitörhetett volna belőlem egy hisztérikus szitokáradat behúzta asz ajtót.
A szobában sötét honolt, a folyosón sem vitték túlzásba a világítást- gondolom spórolnak az esküvőnkre-,de itt még az orromig sem láttam. Egy nagy sötét folt volt a fal előtt, gondolom az egy ágy lehetett. Végigtapogattam a falat kapcsoló után, de az az átkozott elbújt. A franc essen belé!, jajdultam fel, mikor belerúgtam valami keménybe, ami csak egy asztal lehetett. Megkapaszkodtam a szélében, hogy ne veszítsem el az egyensúlyomat. Megtaláltam rajta az íróasztallámpát, felkattintottam, és végre láthattam is valamit. A szoba elegáns kékszínű selyemtapétával volt beburkolva, arany minták tekeregtek rajta. A falon lógott egy tájkép, alatta egy hatalmas kandalló, amiben még egy malacot is meglehetett volna sütni. Előtte egy puha perzsaszőnyeg terpeszkedett a sötét fapadlón. Jól sejtettem, hogy az ágy volt a sötét folt. Drabális jószág, sötétkék ágytakarót terítettek rá, fölötte egy kristálycsillár lógott, ami tuti, hogy nem a Tiffanyból származott. Két oldalt éjjeliszekrény, az egyiken egy századfordulós lámpa, a másikon egy antik kínai váza illatozó vörös és fehér rózsákkal. Az ablakokat kék bársonyfüggöny takarta. A régi íróasztalon ott volt a lámpa, ugyanazt a stílust tükrözte, mint az éjjeliszekrényen lévő. Az asztalon volt egy tolltartóköcsög, amiben töltőtollak voltak. Ezzel szemben egy tömb papír, és boríték. Ezek még nem hallottak e-mailről? Vagy mobilról, esetleg SMS? Ezek szerint le kell tennem arról, hogy megnézem a családtagok Facebook oldalát…
Észrevettem egy ajtót, gondolom, az lehet a fürdőszoba. Benyitottam, de nem döbbentem meg ez is ugyanolyan tökéletesen nézett ki, mint a kastély többi része. Itt a fehér és az ezüst uralkodott. Volt egy zuhanyzókabin, olyan amilyet mostanában mutattak a tévében. Egy lábas kád terpeszkedett egy kis ablak alatt a pult, és a zuhanyzó között. A wc a fürdőből nyíló ajtó mögött volt- már kezdtem pánikolni, hogy milyen csúcsszuper a hely, de kinti pottyantós wc-t kell használni. Az ezüstkeretes tükörben megpillantottam magam, és majd összeestem. Hajam nedvesen és kócosan csimbókokban tapadt a fejemhez. Obszcén feliratú pólóm átlátszott, szoknyám elszakadt. Majd’ elhánytam magam, olyan büdös lószagom volt. A pultra ki volt rakva két bolyhos törülköző, a fürdőolajokat, sókat, tusfürdőt, sampont találtam a szekrényben. Ledobáltam az átázott cuccokat magamról, nagy volt a kísértés, hogy áztassam magam a kádban, de nem tudtam, hogy Dante mikor jön vissza. Kivettem egy francia tusfürdőt és sampont, majd beálltam a zuhany alá. A lábamat kidörzsölte a nyereg, és úgy sajgott, mintha amputálásra várt volna. Folyattam magamra a forróvizet, nem vacakoltam a beállításával. Jól esett, átmelegedtem tőle. Bedörzsöltem a hajamban a finomillatú sampont, majd kiöblítettem, és újra megismételtem a folyamatot.
Legalább van valami jó abban, hogy a felesége leszek. Lesz egy kastélyom, egy csomó jó cuccal, bár nem hiszem, hogy kedvelni fognak itt, de próbálkozok, majd barátságos lenni mindenkivel. Azt viszont remélem, hogy nem leszek egész nap bezárva, mint egy bűnöző, mert benyújtom a válópert! Végül is nem is olyan rossz ez az egész…De akkor sem szeretem, ha megzsarolnak! Legszívesebben még mindig megfojtanám Dantet.
Elzártam a vizet, magam köré csavartam az egyik törölközőt. Épp a táskámba nyúltam, mikor meghallottam egy halk, cirpelésre emlékeztető hangot. A telefonom! A táska oldalzsebében volt, alig tudtam elrejteni benne, hogy Dante ne vegye észre. Milyen jó a vétel az ,,Alvilágból’’, ami nem is az alvilág. Felvettem.
- Devina? Hál’ Istennek! Egész délután este próbáltalak elérni, de nem vetted fel- támadott le Holly.
- Hogy érted, hogy este? Hisz még csak…- meggyőzzem magam Holly tévedéséről kinéztem a kis ablakon, kb. úgy 5 óra lehetett. Lehet, hogy nem ugyanúgy jár az idő itt, mint a Földön?
- Mi van?
- Semmi, csak…Ő, lekéstük a gépet, most szálltunk le nemrég- lódítottam.
- Ja, oké! Csak nem épp bizalomkeltő a pasid, és kezdtem aggódni, hogy eladott egy embercsempész bandának… Olyan sötét a tekintete, és olyan energiák veszik körül… Na, mindegy! Túl sokat olvasok. Hol vagy most?- az Alvilágban.
- Ő, a fürdőszobában- végül is igaz.
- Hol a pasid?- kérdezte.
- Elment, de hamarosan itt lesz. Most leteszem, jó? Majd még beszélünk!- mondtam gyorsan, majd bontottam a vonalat. – Huh!
Még mindig törölközőben kiléptem a szobába, közben a hajamat dörzsöltem egy másikkal. A szívem nagyot dobbant, mikor megláttam Őt. A kandallóban égett a tűz, vöröses árnyalat vegyült nedves hajába. Egy szürke, márkás inget viselt egy Levi’s farmerrel, ami ráfeszült harapnivaló fenekére.
- Kivel beszéltél?- kérdezte hanyagul az asztalnak dőlve.
- Magammal?- inkább kérdésnek hangzott. – Igazán jó tanácsokat tudok adni magamnak, tudod- nem vette be.
- Kérem a telefont.
- Milyen telefont? Nincs semmilyen telefon nálam. Észrevetted volna, ha van nálam telefon. – tiszta lebukás. Ha hazudok mindig megismétlem a hazugságom tárgyát, plusz a fülem megrándul. Remélem, hogy nem ő még nem jött erre rá.
- A telefont!- ismételte. Beszívtam az alsóajkam, és vártam. Nem történt semmi, nem fenyegetett meg, és nem próbálta meg elvenni. Kerültem a tekintetét, mert ha ránéznék tuti berohannék a fürdőszobába a mobilért, és odaadnám neki. Sajnos ő nem szenvedett ilyen kényszerben, éreztem magamon sötét pillantását, szinte simogatott. – Kit hívtál?- kérdezte végül.
- Senkit!- Holly hívott engem.
- Nem hiszem, hogy magadban beszéltél, szóval…- közelebb jött hozzám, és a mennyezetet fixíroztam. Az ott egy pókháló? Ejnye, Beth! Jó, ennyi! Fél perc múlva a mobillal a kezemben álltam előtte. - Ezt elteszem- és zsebredugta. – Öltözz fel, megvárlak.
Pár perc múlva egy fekete felsőben, és egy farmerben sétáltam Dante mellett a folyosón. Gázlámpák tették hangulatossá , minden sarkon volt egy asztalka, azon váza virággal. A Falakat a képek alatt vörös tapéta fedte. Néztem a festményeket, és az egyiken felismertem egy Dantera hasonlító alakot. Neki is sötét szeme volt, olyan 35 körülinek tűnt, szeme bölcsességet tükrözött. Arcát egy mély heg csúfította el. Félelmetes volt, kirázott tőle a hideg. A portré alá a Darius név volt karcolva egy réz táblára. Mellette egy karcsú, vörös hajú nő képe volt felfüggesztve, dollárzöld szemei csillogtak a boldogságtól, ajkán kacér mosoly játszott. Nem sokkal lehetett idősebb nálam, de az ő szemei is tapasztalt életet mutattak. Az ő tábláján a Marissa név állt. A következő kép nem volt felakasztva, a falon hosszú időt tölthetett, hisz meglátszott a helye. Lehet, hogy valaki bajuszt rajzolt neki, és le kellett venni… Devina, ne magadból indulj ki! Fedtem meg magam. A következő kép is egy vörös hajú nőt ábrázolt, első ránézésre olyan volt, mint Marisssa, de a szeme zöldebb volt, és mintha egy kis őrület lenne a szemében. Céline-nek hívták.
Leértünk a lépcső kapkodnom kellett a lábamat, hogy tartsam a tempót Danteval. Beléptünk abba a szobába, amiben az előbb eltűnt ő. Ahogy beléptem megpillantottam egy férfit a szófán. Nem akármilyen pasi volt, éjfekete, hullámos haja a nyakáig ért, állát kecskeszakáll takarta. Izmosabbnak tűnt, mint Dante magasabb is volt. Fekete izompólót viselt fekete bőrnadrággal, lábán acélbetétes bakancs. A jobb karján tetoválás futott végig, mintha valamilyyen írás lenne. És a legkísértetiesebb a szeme volt. Olyan volt, mint…mint az enyém. Kobaltkéken csillogott, örömöt és izgatottságot láttam rajta. Szemöldöke felszaladt, ahogy meglátott a kis ezüst karika megcsillant a fényben.
- Devina, hagy mutassam be Rayt, a nagybátyádat!- most az én szemöldököm szaladt a magasba a csodálkozástól. Nagybátyám? Akkor ő Anyu testvére? A fickó, Ray, felpattant a helyéről, amitől megijedtem, és elkiáltottam magam mikor átölelt. Alig kaptam levegőt, mikor elengedett.
- Tiszta anyja!- mért végig, majd újra megölelt.
- Hello!- köszöntem, majd kérdőn Dante felé pislogtam.
- Ray, nem kéne megosztanod valamit vele?- kérdezte végül Dante.
- Kérsz cigit?- előhúzott a farzsebéből egy dobozzal. Dante ,,na-ne-szórakozz-már” pillantást lövellt rá. – Nyugi, tesó! Csak vicceltem- védekezőn maga elé emelte a kezét. Ujjain ezüstgyűrűk voltak, jobb kezén a mutatóujján egy karomra emlékeztető valami volt, ami igazán hegyesnek és veszélyesnek látszott.
- Menjünk a könyvtárba, ott nyugodtabban tudnánk beszélni- utalt a hallgatózó Bethre, aki az ajtó túloldalán porolt egy vázát.
A két férfi közt lépkedtem, olyan érzésem volt, mintha össze akarnának préselni. Raynek fűszeres és jó minőségű dohány és szappan illata volt. Dante-jé nagyon hasonlított erre, de az övébe belekeveredett egy kis fahéj is. A Red Sox meccsről dumáltak, ami nem tudom, hogy jött ide. Épp nem arra készülnek, hogy megmondanak nekem valami fontosat? Ők meg az eredményekről dumálnak… Férfiak!
Beléptünk a zsúfolt könyvtárba. A falakat padlótól a mennyezetig polcok takarták roskadásig pakolva könyvekkel. Egyik polcsor előtt volt egy behemót asztal, mögötte egy bőrfotel, ami igen kényelmesnek tűnt. Szinteltolással kiemelkedett egy kis ,,sziget”, amin szintén barna bőrből készült szófa és fotel volt, középen egy dohányzóasztallal. Mögötte volt egy üvegfal, ami a tóra nyílt. Csodálatos a kilátás! Vize, mint a fölötte gyülekező felhők, körülvéve fákkal. A stéghez ki volt kötve egy csónak, amit a víz ide-oda himbált.
Azt hittem, hogy Ray az ablakhoz sétált, de a ,,szigeten” lévő bárszekrényhez lépett. Én leültem a kanapéra, Dante velem szemben. Engem figyelt azzal a sötét szemével. Arcáról nem lehetett leolvasni semmit, kényelmesen hátradőlt, és várt- persze, közben le sem vette volna rólam a tekintetét. Az alsóajkamat rágtam, és én is vártam.
- Ray, ne húzd már az időt, kevés van belőle!- szólt a válla fölött Dante.
- Ennyire sürgős lett a nősülés?! Bár, ezért a lányért én is meggondolnám, hogy feladom az agglegény életet- lehuppant mellém, az asztalra letett három poharat, majd félig töltötte őket Whiskyvel.
- Nos?- türelmetlenkedtem.
- Gondolom, azt már tudod, hogy a mi Danténk el akar venni téged- bólintottam. – Az angyalok és a démonok elég régóta fasírtban vannak. Ha nem házasodtok össze, akkor ki fog robbanni a háború- belekortyolt az italába, majd várt.
- Egy gyűrűtől megoldódik az egész?- kérdeztem hitetlenkedve.
- Még van itt más is… Van egy legenda, miszerint egy démon és egy angyal nászából származó gyerek a béke kulcsa. Egy félvér.
- De miért pont ő meg én?- mutattam Dantera majd magamra.
- A legendának vannak bizonyos feltételei. Ti rendelkeztek ezekkel. O, haver, mért nekem kell ezt elmondani neki?- gyilkos pillantásokat lövellt Dantéra.
- Kezdjük ott, hogy te vagy a nagybátyja. És te találtad ki ezt az egészet- felelte, nyugodtan kortyolgatva a whiskyt.
- De nekem ez nem érdekem, én nem tartozok egyik világba sem. Nemet mondok- sikerült ezzel újra felingerelniük.
- Nem mondhatsz nemet, ezt már megbeszéltük- jelentőségteljesen pillantott rám.
- Nem fogok tenyészállatot játszani senki kedvéért!- mondtam a kelleténél kicsit hangosabban.
- Davina- szinte dorombolva ejtette ki a nevemet- ezzel te is sokat nyersz. Lesz egy gyereked- tudom hogy vágysz rá. Folytatta a fejembe. Mi a picsa? Hogy hallhatom ott őt?
- Ezt meg…- makogtam értetlenül hol rá, hol Rayre pislogtam.
- Démonképesség- magyarázta Ray.
- Ne csináld még egyszer ezt- sziszegtem.
- Kapsz egy kastélyt, szabad kezet kapsz ezzel kapcsolatban.
- És sok-sok ellenséget- kotyogta közbe Ray.
- Mi?- szinte sipítottam.
- Kösz- morogta Dante Ray felé.
- Tudod, vannak akiknek ez a házasságotok és annak gyümölcse nem igazán az érdeke. Vannak, akik direkt ki akarják robbantani ezt a háborút- magyarázta nagybátyám.
- Ki? És miért?
- Ivan, Dante kedves bácsikája. Úgy gondolja, hogy akkor ő lesz a mindenség ura. A szokásos világuralmas sztori- forgatta a szemeit.
- Már bocs, de ennyit nem ér az egész! Ezek szerint ki akar nyírni majd az ipse.
- Megvédünk- felelte erre Dante. Felhorkantottam, majd megfogtam az én poharamat is, és lehúztam egy húzásra. Csak néztek rám. A bárszekrényhez mentem, és újra töltöttem.
- Az én vérem- vigyorgott Ray.
- Nem szokásom lerészegedni, de ahhoz, hogy igen legyen a válaszom kicsit illuminált állapotban kell lennem.
- Akkor még igyál egy kicsit, mi egész jól bírjuk az italt- tanácsolta nagybátyám.
- Szerintem elég lesz, még nem ettél ma semmit- jegyezte meg jövendőbelim.
- A te hibád- sziszegtem.
- Tudtommal te veszítetted el a macskádat, egyébként simán lett volna időd enni.
Elkezdtük felhánytorgatni a sérelmeinket, az egész szoba tőlünk zenget, Ray csendben meghúzta magát, majd mikor mindketten nagyot szusszantunk nagy bölcsen megszólalt: - Menjetek szobára, gyerekek!- lesújtó pillantást vetettem rá, talán még morogtam is, mert kérdőn felhúzta a szemöldökét.
- Nos, akkor mi a válaszod?- kérdezte végül újra higgadtságot tettetve Dante.
- Van választásom?! Átkozott gazemberek- puffogtam.
- Nincs- vigyorgott Ray.- Irány az ebédlő, éhenhalok!- kiment a szobából, és én egyedül maradtam Dantéval. Szinte kimenekültem, szorosan a nyomomban vele.
- Davina!- megborzongtam, ahogy kimondta a nevem. – Meg foglak védeni, esküszöm. Nem akarom, hogy bajod essen!- a hangja meggyőző volt, a szeme is komolyan csillogott. Elhittem neki. Bólintottam.
- Menjünk!- Dante mellettem haladtam. Nem szólt többet.
- Próbáld meg nem felhívni a figyelmet magadra, nem igazán barátkoztak meg a gondolattal, hogy elveszek egy angyalt.
- Kik?- kérdeztem a kétszárnyú ajtó előtt.
- Lilith, a húgom, és Céline, ő a nagyanyám! Vele könnyebb dolgod lesz egy kicsit…meg van kattanva az öreglány!- szóval a nagymamája, akit a képen láttam, és tényleg őrült. – És Daniel, családi jóbarát, pontosabban Lilith egyik barátja.
- Huh! Nagy a család- jegyeztem meg.
- Az öcsém még nincs is itt, Lucian elméletben New Orleans-ban van.
- Tudtam én, hogy Lucifer is befigyel- motyogtam halkan, de meghallotta, és felnevetett. Mély, zengő hangja betöltötte a folyosó csendjét.
- A szüleink meg akartak maradni a démoni vonalnál, de azért jó, hogy nem hippi neveket kaptunk…- most rajtam volt a sor, hogy nevessek. Ha valami természeti katasztrófa után kapta volna a nevét!
- Gyere, menjünk!
A szoba elcsendesült, ahogy kinyitotta Dante a kétszárnyú ajtót. Négy ember ült az ovális asztalnál. Egy emberként bámultak rám, Célinet és Rayt felismertem. Céline az asztalfőn űlt, mellette nagybátyám, vele szemben Lilith, akit soha nem láttam, de a haja alapján Céline unokája volt. Egy fokkal sötétebb vörös volt a haja, macskazöld szeme szinte felnyársalt. Mellette egy szőke hajú srác foglalt helyet, különleges szürke szemével érdeklődve nézett rám. Három teríték volt még az asztalon, egy Ray mellett, Célinével szemben, és Daniel mellett.
Dante Ray mellé vezetett. Nagybátyám bátorítólag rám villantott egy csibészes mosolyt, majd lehúzott maga mellé. Dante Célinével szemben foglalt helyet. Felvázolta a helyzetet, bemutatott engem a többieknek, én pedig udvariasan mosolyogtam. Lilith összeszorította a fogát, morgott valamit, majd tudomást sem vett rólam. Céline hallgatott, és úgy mosolygott, mint egy sunyi macska. Daniel barátságosan kérdezősködött, a munkámról, az életemről. A vacsora kellemesen telt, bár a feszültség tapintható volt. Céline egész idő alatt engem bámult, majd Dantéra pislantott aztán újra rám. A vacsora is nagyon finom volt, észre sem vettem, hogy ennyire éhes voltam. Bár, egész nap nem ettem semmit. Ray távozott a leghamarabb, mondván, hogy halaszthatatlan tennivalója akadt. Homlokon csókolt, ami annyira váratlanul ért, hogy magamra löttyintettem a vörösbort. Csak nevetett. Utána Lilith viharzott el nyomában Daniellel. Dante Célinével szemezett, mintha fejben kommunikáltak volna. Majd elmosolyodott, és felém fordult.
- Vigyázz rá, jófiú ő!- mondta, majd hosszú vörös ruhájában kilibbent a szobából. Kérdőn tekintettem Dantéra.
- Ne foglalkozz vele!- válaszolta fel nem tett kérdésemre.
- A húgod nem igazán kedvel engem- jegyeztem meg, hogy ne csendben kelljen várnom még méltóztatik visszakísérni a szobámba. Nem mertem egyedül belevágni, pedig már rohanni szerettem volna, de ebben a házban ki tudja mi leselkedik a sarokban…gyilkos szemű Beth-ek, őrjöngő húgok.
- Nem nehéz észrevenni. Majd megbékél- vagy nem, tettem hozzá magamban.
- Ugye, nem fogok az éjszaka arra ébredni, hogy a torkomhoz egy kést szorít? Kifogyasztottad a gáz spraymet.
- Egy igazi amazon, ha dühös, szerintem nézz a hátad mögé a folyosókon- kacsintott rám. Felemelte borospoharát, belekortyolt, majd a mennyezetet bámulta.
Az étkezőnek fehér fala volt, az asztal fölött egy aranyozott csillár lógott. A mennyezetet itt is freskó fedte. Meglepő módon a témája ne démoni eredetű volt, mint az előszobában. Egy angyalt fosztottak meg a szárnyaitól, majd lehajították a mennyből. Bukott angyal volt, mint az anyám. Vajon tényleg ilyen brutálisan csinálták vele is, Erről eszembe jutott valami Rayjel kapcsolatban.
- Ray ugyebár angyal- kezdtem.
- Jó a következtetésed, miből vontad le?- ironizált, de nem hagytam magam, folytattam.
- Hogyhogy itt van lent az ,,Alvilág”-ban? És hogy tűri el a családod?- ami hamarosan az enyém is lesz.
- Hosszú történet.
- Van időm, időm, mint a tenger!- összekulcsoltam a tenyeremet a hasamon, majd kényelmesen hátradőltem a bársonyhuzatú széken.
- Megmentette az életem még nagyon-nagyon rég. Van neki egy kisugárzása a veszélyesnek tűnő külső mögött, ami megnyugtatja az embereket. Ezért is akartam, hogy ő mondja el neked a dolgot.
- Kitől mentett meg?- kérdeztem.
- Saját magamtól- válaszolta szűkszavúan.
- Fejesd ki bővebben, kérlek!- tettem hozzá gyorsan mielőtt még túl erőszakosnak tűntem volna.
- Majd máskor! Fáradt vagyok- hárított. Felállt az asztaltól, olyan picinek éreztem ülve magam mellette. Kezét nyújtotta, hogy felhúzzon a székről. Elfogadtam, mert annyira tele voltam és lusta, nem hittem volna, hogy fel tudok magamtól is állni.
Felkísért a szobámig, majd elment. Olyan egyedül éreztem magam abban a nagy szobában, odakint vihar volt, az ablak előtt egy nagy fa állt, ágait hozzávágta a szél az üveghez. Hátborzongató. Kivettem ma neszesszeremből a fogkefét és a fogrémet, és bevonultam a fürdőbe elvégezni az esti teendőimet. Átvettem egy fekete Victoria’s Secret hálóingem, majd bebújtam a hatalmas ágyban, amiben szinte elvesztem. Óriási volt a kísértés, hogy égve hagyjam az éjjeliszekrényen álló régi lámpát, de meggyőztem magam, hogy már nem vagyok gyerek. Leoltottam. A kandallóban halványan parázslott a fa, de nem sok fénnyel öntötte el a szobát. Inkább kirázott a hideg tőle, vöröslő szemekre emlékeztetett. Sikerült elaludnom. Nem aludhattam mélyen, puha léptekre ébredtem. A takaró alatt megmerevedtem, kilestem a pilláim alól, és egy sötét árnyat pillantottam meg. Közelebb jött hozzám, felemelt a másik oldalamról egy használaton kívüli csipkeszegélyes párnát. Az arcomhoz közelített vele. Ez meg akar fojtani! Szemeim kipattantak, ahogy megéreztem a légáramlatot az arcomon, magam elé emeltem a kezem. A fickón egy símaszk volt, és elég erősnek tűnt, hogy pusztakézzel kitekerje a nyakam. Meglepődött, egy pillanatig habozott, majd az arcomba nyomta a párnát. Nem kaptam levegőt, hadonásztam , próbáltam lelökni magamról a takarót, de az galád módon a lábamra tekeredett. Lefordultam az ágyról, olyan gyorsan csapódtam a padlóra, hogy nem volt időm, még a karomat sem felemelni, hogy tompítsam az esését. Utánam vetette magát, ágyékon rúgtam, majd az ajtó felé iszkoltam. Nyögve elkapta a vádlim, előhúzott egy zsebkést, és próbált megszúrni vele. Kitéptem magam a szorításából, de olyan szerencsétlen helyzetben voltam, hogy ő előttem állt kezében kés, míg mögöttem a fal és az éjjeliszekrény. Próbáltam sikítani, de nem jött ki hang a torkomon. Az felkaptam a kínaivázát az asztalról, és az ajtóhoz vágtam, hátha meghallja valaki. Úgy tettem, mintha az ajtó felé akarnék rohanni, de aztán a másik irányba futottam az ablakhoz, kár, hogy ilyen magas! A fickó-mert pasi volt a magasságából és a fájdalmas ágyékon rúgásom alapján- felém kapott a késsel, nem voltam elég gyors, megvágta az arcomat. Éreztem, hogy kiserken a vérem, de az adrenalin miatt nem éreztem a fájdalmat. Az íróasztalról felkaptam a lámpát, és a pasi fejére vágtam. Ekkora kicsapódott az ajtó, Lilith volt az a kezében egy pisztollyal. A férfi hátranézett, majd jobbnak látta inkább a kizuhanást megkockáztatni, mint a leendő sógornőm haragját. Kivetette magát az ablakon, de nem zuhant le, megkapaszkodott a fában. Lilith tüzelt, és el is találta. Háromszor. Meg sem érezte a fickó, leugrott a fáról, és a a fához kötött lóhoz futott, majd elvágtatott.
- Mi a fasz volt ez?- kérdezte Lilith tőlem szinte sipítva.
- N-nem tudom- dadogtam, majd mielőtt meggondoltam volna magam hozzáléptem, és megöleltem.
- Ettől még nem kedvellek jobban-tette hozzá, mikor elengedtem.
- Hát persze, hogy nem- Dante is megjelent az ajtóban. Ennyit arról, hogy mindig megvéd…
- Devina?Lilith? Jól vagyok?- rohant oda hozzánk.
- Aha- válaszoltuk egyszerre.
3.
Posted in
1.könyv
Köszönöm a segítséget Daniellána! Köszi^.^
Miután a megdöbbent Hollyra rácsapta az ajtót Dante, elvonult a konyhába. Eszembe se jutott elmenekülni, gondolom ezt ő is sejtette, hisz bármennyire is próbálkozom a szökéssel mindig utánam jön és visszacibál. Kezdett nagyon elegem lenni már ebből a rémálomból, szerettem volna felébredni és elkönyvelni, hogy a túl nagy fantáziám eredménye az egész, na, meg persze a sok Nyomtalanulnak. De tudtam, hogy ez az egész nem álom, ez a valóság.
Dante a hűtőhöz sétált, mikor kinyitotta és meglátta, hogy kong az ürességtől, kérdőn felém pislogott.
- Nincs kaja benne!- rántottam meg a vállam, majd lehuppantam a konyhai székre, ami enyhén billegett. Két napja aládugtam két Vanity Fairt, de nyomuk veszett. A másik szék sem volt jobb állapotban, annak a támlája mozgott. De mit várunk a francia bolhapiacoktól?! Arra a pár hónapra, míg itt vagyok- most már csak pár óráig, azt hiszem. Olyan nehéz lesz itt hagyni ezt a lakást, annyira megszerettem! Imádok reggelente a pici, spalettás ablakokon kibámulni, és nézni a nap első sugarait. Ráadásul azt sem tudom, miért kell elhagynom ezt az életemet! Ez a gazember, aki éppen ehető dolog után kutat a konyhámban, meg nem mond semmit. Csakhogy menjek hozzá! Miért tenném? Csak annyit tudok róla, hogy Dante a neve és képes leszakítani az ajtót a zsanérokról, és hogy neki van a világ legjobb hátsója farmerben! Olyan tapizni való, annyira vissza kell fognom magam, nehogy odanyúljak és jó alaposan meg ne markolásszam! Beszívtam az alsóajkam és úgy figyeltem tovább ténykedését azért, hogy táplálékot találjon a konyhámban.
- Ne bámuld a fenekem!- szólt rám. Egyből elpirultam a lebukásom miatt.
- Én abból nem ennék!- mondtam elterelően, mikor megtalálta az ezeréves, molyrágta müzlit.
- Miért?- kérdezte. Válasz helyett megvártam, hogy kibontsa a dobozt. Egy egész molyraj repült fel belőle. – O!
- Hát ezért.
- Nálad nincs semmi ehető dolog?
- Hát, nem igazán. Általában nem szoktam itthon enni. – válaszoltam. Abbahagyta a felfedezőútját, majd visszament a szobába. Felkapta az ingét, a hátán megfeszültek az izmok, mikor átbújtatta rajta a karját. De a java csak most jött, lehajolt, hogy felvegye a cipőjét, farmerja megfeszült, anyám, az fenék! Kedvem lenne beleharapni!
- Már mondtam, hogy ne bámulj!- már megint rajtakapott! – Öltözz fel, aztán szedj össze néhány ruhát, hamarosan indulunk!- adta ki az utasítást.
- Már nem azért, mintha ellenkezni merészelnék- mondtam gúnyosan-, de én addig egy tapodtat sem megyek, míg el nem mondod, hogy miért menjek el veled!- makacskodtam.
- Már mondtam, hogy idővel megtudod!
- Hogy te milyen bőbeszédű vagy! Csak ismételgeted itt magad, kösz, de ezt már elmondtad! Új infókat akarok, végtére is az életemet hagyom itt!- pattantam fel dühösen az ingatag székről.
- Igyekezz!- mondta higgadtan, majd megcsörrent a mobilja. – Menj, pakolj össze!- mutatott a gardróbra.
- Nem! Ne utasítgass engem!- makacsul csípőre tettem a kezem, mire ez a kretén a nyitott gardróbba lökött.
- Utoljára mondom! – majd rám zárta az ajtót.
- Dörömbölni kezdtem, mint aki megőrült, ám Dante figyelemre se méltatta a próbálkozást. Annyira vertem azt az átkozott ajtót, hogy a kezemet fel is sértette az érdes felülete, hogy meguntam a hangos figyelemfelkeltést. Kezemet felváltotta a fülem, és hallgatózni kezdtem.
- Igen, megtaláltam! Látszik, hogy a rokonod, öregem! Ilyen kis vadmacskát még nem láttam!- nevetett. Milyen jó volt hallgatni a zengő hangját! De mi az, hogy a rokonom?- Mindjárt indulunk. Pár óra múlva már ott leszünk. Remélem, hogy be fog válni a terved. Lucian? Remélem, hogy otthon lesz mire megérkezünk! Mond a szolgálóknak, hogy hozzák rendbe az egyik vendégszobát, és készítsenek vacsorát! Nem kell, hogy elénk gyere, el tudom egyedül is vinni a csajt a…- többet nem hallottam a telefonbeszélgetésből akármennyire is hegyeztem a fülem. Vajon ki az a Lucian? És szolgák? Milyen terv? Elénk akarnak jönni? Dante valami főmufti lehet ott lent? Annyi kérdés és egy válasz sem. Ez annyira bosszantó!
Zajokat hallottam az ajtó elöl, én még mindig ott ,,csüngtem” rajta, és mikor kinyílt egyenesen Dante karjaiba zuttyantam. Dante felsegített, majd összeráncolt szemöldökkel bámult a gardróbba, majd dühösen nézett rám.
- Még mindig nem pakoltál össze?! Ne nehezítsd meg a dolgom, te fogsz rosszabbul járni!- fenyegetőzött.
- Talán meg fogsz verni?!- kérdeztem provokálóan.
- Nem, annál sokkal jobbat találtam ki!- szemében megvillant az ördögi szikra. Odébb tett az ajtóból, majd lehúzta az egyik kézipoggyászt a polc tetejéről, és a fiókos komódhoz lépett.
- Mit csinálsz?- kérdeztem mit sem sejtve.
- Összepakolok neked!- majd előszedett néhány göncöt.
- Ilyen cuccokat? - néztem a kezében lévő, mélyen dekoltált és sokat sejtető ruhadarabokra. Volt köztük minden: franciaalsó, néhány extravagáns melltartó, amit életemben nem vettem még fel-nem is terveztem, csak Hollyék vették születésnapomra. Majd még sok másik szekrénybe is benézett, és felfedezte a régen őrzött kincseimet – ruhák, nem egyéb más szolgálatra való tárgyak! – egészen átlátszó Ralph Lauran felsők, rövid farmernadrágok, amik alig takarják az ember lányának a hátsófertályát. Aztán ráakadt a magas sarkú cipőmre, amit még egy Mark Jacobs fotózáson viseltem pár éve.
- Ugye csak viccelsz? Abban ki fogom törni a nyakam! – háborodtam fel.
- Akkor meg minek vetted meg? – kérdezte értetlenül.
- Kaptam – ezzel lezártnak tekintettem a témát.
- Mindegy- mondta, majd felém indult. – Vedd fel ezeket, és siess!- majd kiment a kis helységből. Kihúztam a pólót magam előtt, megbotránkozva fintorodtam el a feliraton: belépés csak 20 cm fölött! Hogy mekkora egy perverz állat! Elkezdtem öltözködni, és totál kiborultam. A miniszoknya volt a legdurvább, alig takart el hátulról, és ha lehajolok benne- amit nem tervezek- , akkor simán kilátnak a torkomon! Felvettem a magas sarkút, amiben tuti, hogy a nyakamat szegem.
- Így gondoltad?- léptem ki a szobából egy ragyogó mosollyal. Utáltam ezt a göncöt, de még jobban utáltam volna, ha észrevenné, és elkönyvelné győzelemként.
- Szuper! – tekintetével végigmért, majd megállapodott a dekoltázsomnál. Bosszúsan fűztem össze előtte a karomat. – Menjünk!- mondta, majd karon ragadott, és kitessékelt a lakásomból.
- És a macskáim?- kérdeztem kétségbeesést színlelve. Allergiás vagyok a macskákra, soha nem is bírtam őket, de jó volt megszívatni a fickót.
- Milyen macskák?!
- A drágaságaim! Ugye nem akarod itt hagyni őket?! Bolyhos nem szereti a magányt, fél egyedül, gyerekkori trauma érte! Hómancs meg nagyon anyás, sokat kell őket cirógatni! És ki fogja megetetni őket?- lebiggyesztett ajkakkal néztem rá.
- Hol vannak azok a dögök? – kérdezte idegesen.
- Nem tudom, mindig elkóborolnak a kis drágáim – honnan a picsából szerezzek én most két macskát?- De meg kell keresni őket, gyógyszert is szednek. Az egyiknek minden reggel be kell adni a fogamzásgátlóját, a másiknak meg szőrhullásos problémáira kell szedni kapszulát!
- Aj, keressük meg őket, de haladjunk! – Beszarás! Most meg mit csináljak?
- Ő, ilyenkor mindig lent kóborolnak a sikátorban a ház mögött!
- Gyere!- megragadta a csuklómat, és húzni kezdett a lépcsőn. Direkt bénáztam a cipő miatt, egyébként megtanultam benne tökéletesen menni, de ezt nem kötöttem az orrára.
- Hívd őket!- parancsolta.
- De nem hallgatnak rá!- érveltem.
- A hangodat csak megismerik!
- Bolyhos! Hógolyó! Gyertek elő kiscicáim! Cic-cic!- hívtam nem létező macskáimat.
- Nem Hómancsnak hívják?
- Az a második neve!- mondtam felháborodva.
- Ja, értem – mondta elgondolkozva.
- Nézd meg a szemetesek mögött!- utasítottam.
- Miért én?! Te macskáid!
- Tudtommal nem én akarok elmenni innen, a te feladatod, hogy megtaláld őket!- néztem rá szikrákat szóró szemmel.
- Igazad van- hagyta rám. – Legalább hamarabb megtalálom őket. – majd elkezdte keresni a cicákat.
A lelkem legmélyén annyira röhögtem, hogy kis híján lelepleztem zseniális bosszúmat. De kibírtam! A vállam hirtelen rázkódni kezdett a visszafojtott nevetéstől, de szerencsére nem vette észre, mert épp a szemetes legalját nézte át. Egy kicsit kezdtem sajnálni. De csak egy icipicit! És még rám mondják, hogy angyal vagyok! A tervem sikere annyira felvillanyozott, hogy megengedtem magamnak egy apró kuncogást, de gyorsan abba is hagytam, mivel előbukkanva a szeméthalomból Dante előhúzott egy döglött macskát.
- Ez lenne az? – kérdezte együtt érző hangon.
- Bolyhoskaaaaaa! – művészien felzokogtam. Dante sajnálkozva tekintett rám. Aha! Szóval neki is van lelke. – Cicukám, mi történt veled?!- odaszaladtam hozzá és magamhoz szorítottam a bomlásnak induló tetemet. Ezért egy életen át hypoban fogom áztatni a testemet!
- Ne ölelgesd, nem tudni, mibe halt bele.
- Te csak ne mondd meg, mit csináljak! Ő volt mellettem egy egész életen keresztül! – drámáztam tovább.
- Gyere, menjünk, elmegy a gép – szólt szomorúan.
- Neked csak ez számít?! Mekkora egy érzéketlen tuskó vagy – „sírtam” tovább.
- Keressük meg a másikat, jó?
Dante tovább állt egy másik konténerhez, majd újra elmerült a szemétkupacban. Én meg amilyen gyorsan csak tudtam, elhajítottam a bűzlő tetemet, és erősen tüsszögni kezdtem. Ez a fránya allergia!
- Jól vagy? – érkezett a váratlan kérdés a kukából.
- Aha, csak… - nem tudtam mit felelni, helyette folytattam a színjátékot.
- Hova lett a macska… úgy értem Bolyhoska?
- Eltemettem…- hazudtam bizonytalanul
- Ilyen gyorsan?
- A fenébe, végül is angyal vagyok! –háborodtam fel.
- Jól van, bocsánat!- mondta, majd kiugrott a szeméttárolóból, és megállt előttem.
Ekkor a kis utcába beviharzott egy fehérszínű perzsa, felhuppant egy alumínium szemetes tetejére, és elkezdett nyalakodni. Köszönöm, Uram!
- Hógolyó!- sikkantottam, majd a meglepett macskához ügettem, és az ölembe vettem. Szegény, azt sem tudta mi van. Elkezdett rám morogni, meg fújni, majd megkarmolta a kezemet, és próbált szabadulni. – Egy kicsit morcos a drága, de majd megbékél- vetettem oda magyarázatként.
- Oké, most már mehetünk?!- mordult rám türelmetlenül. – Lefogjuk késni a gépet. Szerezz a dögnek- rondán néztem a ,,dög” szónál- akarom mondani Hógolyónak egy kosarat, és menjünk!
- Honnan a francból? Nem szoktak utazni- háborodtam fel.
- Azt mondtad, hogy a te jószágaid, és hogy egy életen át veled voltak. Tehát, nem most szedted össze őket! Vagy igen?- gyanakvóan szűkítette össze éjfekete szemeit.
- Inkább siessünk, lekéssük a gépet!- veregettem karon.
Taxit fogtunk, és sietve a reptér felé indultunk. Dante viszont elég furcsán hatott a kis járműben, ahogy egy fehér szőrcsomóval az ölében próbált elférni kétméteres magasságával együtt. Én meg kifelé szuszogtam az ablakon, hogy ne vegye észre kipirosodott, és megduzzadt szemeimet és orromat. Még tüsszögtem is! 10 perc múlva már ott is voltunk, bár az oda út mindkettőnknek a poklot jelentette, és a középpontjában a macska állt, akarom mondani feküdt.
Természetesen a kis akcióm miatt lekéstük a gépet. Dante őrjöngött. Szerintem egy kanál vízben is meg tudott volna fojtani abban a percben. Majd jött a következő csapás: állatot csak utazókosárban szabad felvinni az utastérbe. Persze az nekünk nem volt! Kiharcoltam, hogy Bolyhoska, vagy Hógolyó, nem tudom már, hogy hívják, kapjon egy kosarat. Végszóra mi is átléptük a gép küszöbét, és elfoglaltuk a helyünket az első osztályon.
- Hapci! – tüsszentettem újból egy hatalmasat.
- Egészségedre! Allergia? – kérdezte csodálkozva.
- Nem, csak tudod tegnap este egy kicsit megfázhattam a nyitott ablaknál- hazudtam. Nagyjából elhitte, és nem kérdezett többet. Aztán egy kellemes, és nyugodt fél óra következett, ugyanis egyikőnk sem szólt be a másiknak. Unatkozni kezdtem, és az ölembe vettem a macskát az utazókosárral együtt. Kinyitottam a kis ketrec ajtaját, és benyúltam, hogy megcirógassam, mire az a dög galád módon belemart a kezembe!
- Au, te rohadt dög! – kiáltottam fel hangosan. Az első osztályon utazók szeme mind rám szegeződött, az utaskísérő megrovóan nézett rám, hogy nem szabad kivenni a helyéről. Mikor már mindenki a saját dolgával volt elfoglalva, és nem engem mustrált, akkor vettem csak észre Dante dühtől tajtékzó képét.
- Átvertél! – sziszegte. Szemei szinte villámokat szórtak, arca elsötétül. – Belemásztam miattad mindenféle mocskos szemétkupacba, csakhogy a nem létező macskáidat megtaláljam! Ráadásul megfogtam egy döglött macskát!- siránkozott, mint egy kislány, de a végén kezdtem együtt érezni vele.
- Devina, szánja-bánja a dolgot- néztem rá kiskutya szemekkel.
- Le vagy szarva! Agyon foglak ütni, ha még egyszer megpróbálsz átverni! Aljas, hazug ribanc! –az összes utas szeme ránk meredt megbotránkozva.
Nem mertem hozzá szólni, és ő se nagyon kezdeményezett beszélgetést, így annyiban hagytam a dolgot. Nagyon dühös lehetett rám, és most így utólag visszagondolva látszott rajta, hogy komolyan vette a dolgot. De akkor sem kellett volna leribancoznia! Megsértett vele, tudom, hogy én csesztem fel így az agyát, de akkor sem kellett volna így nekem esnie. Ráadásul ennyi ember szeme láttára. Megtanulhatna viselkedni egy kicsit, talán nem hajítanának le minket a gépről.
Több órányi repülőút után megérkeztünk New Orleans repterére. Mikor leszálltunk a gépről, alig tudtam felállni, a lábam beledagadt abba az átkozott cipőbe. Nagy nehezen lebotladoztam a lépcsőn. Dante szó nélkül követett be az épületbe, ahol több száz utas várakozott a felszállásra, vagy épp most érkeztek meg a gépükkel, és a csomagjaikra vártak. Sok férfi szeme megakadt a mélyen dekoltált, és obszcén feliratú pólóm, és miniszoknyám láttán. Csodálom, hogy a nyáluk nem folyt ki. Egy fickó tovább legeltette a szemeit rajtam, mire dühös és féltékeny barátnője arrébb rángatta. Dante is érzékelte a férfitekinteteket. Birtoklóan átkarolta a derekamat, szorosan magához húzott, és felvette a ,,mindenkit-megölök-ha-a-csajomra-néz” tekintetet. Nem értem, hogy miért csinálja ezt, semmi köze sincs hozzám! Ráadásul ő öltöztetett fel, mint egy utolsó sarki kurvát! Egye meg, amit főzött!
- Itt a macskád, fogd!
- De hát allergiás vagyok rá! – mondtam felháborodva. – És különben sem az enyém!
- Te hoztad el! Szenvedj egy kicsit! – kacsintott rám.
- Én úgy gondoltam, hogy elengedjük a bozótban…- nyafogtam.
- És zabálják fel az aligátorok?! Milyen jó kis angyalka vagy!
- Ügyes kis jószág ez, tud vigyázni magára!- ütögettem meg a doboza tetejét, mire a dög hangosan fújni kezdett.
- Ja! És tiszta lenne a lelkiismereted? De miről is beszélek? Neked úgy sincs ilyened!
- Hogy te mekkora egy seggfej vagy! Fogd ezt a gonosz szőrpamacsot, és dugd föl mélyen a seggedbe! Remélem, szétmarcangol belülről!- fröcsögtem. Ilyet még nem hallottam tőle: halkan kuncogni kezdett.
- Hát, nem kis munkánkba fog telni, hogy kibírjuk a házasságunkat. Nagyon hasonlítasz valakire…
- Kire? Az előző csajodra?!
- Nem épp, azok olyan kezes bárányok voltak hozzád képest!
- Örülök, hogy megizzasztalak egy kicsit! Legalább rájössz, mekkora hibát követsz el, mikor hozzád megyek feleségül!
- Tudom, de mindez nem az én akaratomon múlik- dünnyögte.
- A fene gondolná rólad, hogy eltűröd a parancsolgatást.
- Gyere itt a kocsi!- behúzott egy fekete Escalade-ba. Huh, akkora ez a kocsi, mint egy tank!
- Hogy mekkora kocsija van valakinek!
- Tudom, hogy ezzel a kis farkamra asszociálsz, de megnyugtatlak, ott lenn minden a helyén van!- mutatott a nadrágjára.
- Mint látod: belépés csak 20 cm felett!- mutattam a pólómra.
- Biztosítlak, édesem, van az fölötte is!- kacsintott rám. Zavaromban totál elpirultam, amin jót mosolygott. – Megbotránkoztattalak?- kérdezte.
- Á, nem! Tudod, sok pasival szoktam eldumálgatni egy maffiózó kocsi sötét hátsó ülésén a pénisze méretéről!- legyintettem.
- Gondoltam- somolygott.
Az utat szó nélkül tettük meg, csak a tüsszögésem törte meg a csendet. A kocsi megállt, mi kiszálltunk, és Dante egy lerobbant házhoz vezetett. Ugye, nem itt él? Mondd, hogy neeem…
Beléptünk az épületbe, ami kongott az ürességtől. A lakói szürke színű patkányok, és pókok. A ház hátsó részéhez vezetett, ahol egy ajtó volt. Beléptünk, és egy acéllal bevont helységben találtuk magunkat. Úgy nézett ki, mint a bankok páncélszekrényei. A sofőrünk ránk csukta az ajtót. Dante a szemközti falba süllyesztett lifthez vezetett, majd beszálltunk, és megnyomott egy gombot. Hirtelen megindult a szerkezet lefelé. Elvesztettem az egyensúlyomat, és Dantéba kapaszkodtam. Miután a segítségével kezdtem megtalálni az egyensúlyomat elengedett, ráadásul még azt az átkozott dögöt is a kezembe nyomta. A lift váratlanul megállt majd visszarántott. Egy csúnya pillanatig azt hittem, hogy kiadom a gyomrom nem létező tartalmát, a macskát meg elhajítom, de az egyiket meg, a másikat meg bent tartottam. Szédültem egy kicsit, a fülem csengett, de a látvány mindenért kárpótolt. Az ember lánya azt hinné az Alvilág egy füstös, lávát zúdító hely, de ez? Ez a hely leginkább Skóciára hasonlított. Az egész olyan vadregényesnek és misztikusnak hatott. A távolban megláttam egy ódon kastélyt, körülötte elszórva modernebb házak. Egy lelket sem láttam a közelben.
Az eső elkezdett zuhogni, ahogy kiléptünk a liftből- kíváncsi vagyok, hogy hány méter mélyen lehetünk. Bőrig áztam, egy pillanat alatt, legszívesebben sikítottam volna, mikor Dante előkapta az esernyőjét, miután csurom vizes lettem. Ráadásul a felső fehér volt, szóval totálisan átlátszott. Dante nem rejtette el fürkésző pillantását, szemtelenül mustrált.
- És most merre?- kérdeztem, miközben próbáltam eltakarni magam a macska kosarával.
- A kastély felé!- bökött előre.
- Odáig gyalog?- botránkoztam.
(Nightmare)
- Nem, dehogy! Lovak!- mutatott két hatalmas lóra. Mindkét állat fekete volt, mint az éjszaka, gyönyörű szőrük csillogott.
- Én nem tudok lovagolni, ráadásul nem igazán kedvelnek engem!- nyöszörögtem, mikor felültetett a nyeregbe.
- Nem kell, hogy kedveljen, és majd segítek, oké?
- Nem, nem oké! Nem akarok ezen a gebén utazni!- vinnyogtam. A ,,gebe” hátrafordult, és sértődötten fújtatni kezdett rám, majd hangosan nyeríteni kezdett.
- A lelkébe tiportál! A neve Nightmare, és igen öntudatos kis jószág!- paskolta meg a fejét.
- Nightmare?! Úristen! Miért hívják így?- tudakoltam, mikor Dante is felpattan az ő lovára.
- Illik rá ez a név. Eléggé vad, és hátborzongató dolgokra képes, vigyázz vele. Egyébként ő lesz a te lovad!- mondta mellékesen, majd megindult.
Gyerekkoromban jártam lovagolni, és most próbáltam előkaparni a ,,tudásomat”, hogy hogyan is kell ezt az izét elindítani. Lábammal megbökdöstem az oldalát, de meg sem mozdult. Majd erősebben csináltam, mire felnyerített, felágaskodott, majd megindult előre. Megkapaszkodtam a kantárban, combjaimmal szorítottam a nyerget, és sikítoztam.
- Dante!- kiáltottam, mikor vagy már 10 méterrel előtte jártam. Hál’ Istennek a macska nála maradt, és nem kellett még arra is figyelnem.
- Nyugi, ismeri az utat!- kiáltott vissza. Hát ettől tényleg megnyugodtam.
Miután a megdöbbent Hollyra rácsapta az ajtót Dante, elvonult a konyhába. Eszembe se jutott elmenekülni, gondolom ezt ő is sejtette, hisz bármennyire is próbálkozom a szökéssel mindig utánam jön és visszacibál. Kezdett nagyon elegem lenni már ebből a rémálomból, szerettem volna felébredni és elkönyvelni, hogy a túl nagy fantáziám eredménye az egész, na, meg persze a sok Nyomtalanulnak. De tudtam, hogy ez az egész nem álom, ez a valóság.
Dante a hűtőhöz sétált, mikor kinyitotta és meglátta, hogy kong az ürességtől, kérdőn felém pislogott.
- Nincs kaja benne!- rántottam meg a vállam, majd lehuppantam a konyhai székre, ami enyhén billegett. Két napja aládugtam két Vanity Fairt, de nyomuk veszett. A másik szék sem volt jobb állapotban, annak a támlája mozgott. De mit várunk a francia bolhapiacoktól?! Arra a pár hónapra, míg itt vagyok- most már csak pár óráig, azt hiszem. Olyan nehéz lesz itt hagyni ezt a lakást, annyira megszerettem! Imádok reggelente a pici, spalettás ablakokon kibámulni, és nézni a nap első sugarait. Ráadásul azt sem tudom, miért kell elhagynom ezt az életemet! Ez a gazember, aki éppen ehető dolog után kutat a konyhámban, meg nem mond semmit. Csakhogy menjek hozzá! Miért tenném? Csak annyit tudok róla, hogy Dante a neve és képes leszakítani az ajtót a zsanérokról, és hogy neki van a világ legjobb hátsója farmerben! Olyan tapizni való, annyira vissza kell fognom magam, nehogy odanyúljak és jó alaposan meg ne markolásszam! Beszívtam az alsóajkam és úgy figyeltem tovább ténykedését azért, hogy táplálékot találjon a konyhámban.
- Ne bámuld a fenekem!- szólt rám. Egyből elpirultam a lebukásom miatt.
- Én abból nem ennék!- mondtam elterelően, mikor megtalálta az ezeréves, molyrágta müzlit.
- Miért?- kérdezte. Válasz helyett megvártam, hogy kibontsa a dobozt. Egy egész molyraj repült fel belőle. – O!
- Hát ezért.
- Nálad nincs semmi ehető dolog?
- Hát, nem igazán. Általában nem szoktam itthon enni. – válaszoltam. Abbahagyta a felfedezőútját, majd visszament a szobába. Felkapta az ingét, a hátán megfeszültek az izmok, mikor átbújtatta rajta a karját. De a java csak most jött, lehajolt, hogy felvegye a cipőjét, farmerja megfeszült, anyám, az fenék! Kedvem lenne beleharapni!
- Már mondtam, hogy ne bámulj!- már megint rajtakapott! – Öltözz fel, aztán szedj össze néhány ruhát, hamarosan indulunk!- adta ki az utasítást.
- Már nem azért, mintha ellenkezni merészelnék- mondtam gúnyosan-, de én addig egy tapodtat sem megyek, míg el nem mondod, hogy miért menjek el veled!- makacskodtam.
- Már mondtam, hogy idővel megtudod!
- Hogy te milyen bőbeszédű vagy! Csak ismételgeted itt magad, kösz, de ezt már elmondtad! Új infókat akarok, végtére is az életemet hagyom itt!- pattantam fel dühösen az ingatag székről.
- Igyekezz!- mondta higgadtan, majd megcsörrent a mobilja. – Menj, pakolj össze!- mutatott a gardróbra.
- Nem! Ne utasítgass engem!- makacsul csípőre tettem a kezem, mire ez a kretén a nyitott gardróbba lökött.
- Utoljára mondom! – majd rám zárta az ajtót.
- Dörömbölni kezdtem, mint aki megőrült, ám Dante figyelemre se méltatta a próbálkozást. Annyira vertem azt az átkozott ajtót, hogy a kezemet fel is sértette az érdes felülete, hogy meguntam a hangos figyelemfelkeltést. Kezemet felváltotta a fülem, és hallgatózni kezdtem.
- Igen, megtaláltam! Látszik, hogy a rokonod, öregem! Ilyen kis vadmacskát még nem láttam!- nevetett. Milyen jó volt hallgatni a zengő hangját! De mi az, hogy a rokonom?- Mindjárt indulunk. Pár óra múlva már ott leszünk. Remélem, hogy be fog válni a terved. Lucian? Remélem, hogy otthon lesz mire megérkezünk! Mond a szolgálóknak, hogy hozzák rendbe az egyik vendégszobát, és készítsenek vacsorát! Nem kell, hogy elénk gyere, el tudom egyedül is vinni a csajt a…- többet nem hallottam a telefonbeszélgetésből akármennyire is hegyeztem a fülem. Vajon ki az a Lucian? És szolgák? Milyen terv? Elénk akarnak jönni? Dante valami főmufti lehet ott lent? Annyi kérdés és egy válasz sem. Ez annyira bosszantó!
Zajokat hallottam az ajtó elöl, én még mindig ott ,,csüngtem” rajta, és mikor kinyílt egyenesen Dante karjaiba zuttyantam. Dante felsegített, majd összeráncolt szemöldökkel bámult a gardróbba, majd dühösen nézett rám.
- Még mindig nem pakoltál össze?! Ne nehezítsd meg a dolgom, te fogsz rosszabbul járni!- fenyegetőzött.
- Talán meg fogsz verni?!- kérdeztem provokálóan.
- Nem, annál sokkal jobbat találtam ki!- szemében megvillant az ördögi szikra. Odébb tett az ajtóból, majd lehúzta az egyik kézipoggyászt a polc tetejéről, és a fiókos komódhoz lépett.
- Mit csinálsz?- kérdeztem mit sem sejtve.
- Összepakolok neked!- majd előszedett néhány göncöt.
- Ilyen cuccokat? - néztem a kezében lévő, mélyen dekoltált és sokat sejtető ruhadarabokra. Volt köztük minden: franciaalsó, néhány extravagáns melltartó, amit életemben nem vettem még fel-nem is terveztem, csak Hollyék vették születésnapomra. Majd még sok másik szekrénybe is benézett, és felfedezte a régen őrzött kincseimet – ruhák, nem egyéb más szolgálatra való tárgyak! – egészen átlátszó Ralph Lauran felsők, rövid farmernadrágok, amik alig takarják az ember lányának a hátsófertályát. Aztán ráakadt a magas sarkú cipőmre, amit még egy Mark Jacobs fotózáson viseltem pár éve.
- Ugye csak viccelsz? Abban ki fogom törni a nyakam! – háborodtam fel.
- Akkor meg minek vetted meg? – kérdezte értetlenül.
- Kaptam – ezzel lezártnak tekintettem a témát.
- Mindegy- mondta, majd felém indult. – Vedd fel ezeket, és siess!- majd kiment a kis helységből. Kihúztam a pólót magam előtt, megbotránkozva fintorodtam el a feliraton: belépés csak 20 cm fölött! Hogy mekkora egy perverz állat! Elkezdtem öltözködni, és totál kiborultam. A miniszoknya volt a legdurvább, alig takart el hátulról, és ha lehajolok benne- amit nem tervezek- , akkor simán kilátnak a torkomon! Felvettem a magas sarkút, amiben tuti, hogy a nyakamat szegem.
- Így gondoltad?- léptem ki a szobából egy ragyogó mosollyal. Utáltam ezt a göncöt, de még jobban utáltam volna, ha észrevenné, és elkönyvelné győzelemként.
- Szuper! – tekintetével végigmért, majd megállapodott a dekoltázsomnál. Bosszúsan fűztem össze előtte a karomat. – Menjünk!- mondta, majd karon ragadott, és kitessékelt a lakásomból.
- És a macskáim?- kérdeztem kétségbeesést színlelve. Allergiás vagyok a macskákra, soha nem is bírtam őket, de jó volt megszívatni a fickót.
- Milyen macskák?!
- A drágaságaim! Ugye nem akarod itt hagyni őket?! Bolyhos nem szereti a magányt, fél egyedül, gyerekkori trauma érte! Hómancs meg nagyon anyás, sokat kell őket cirógatni! És ki fogja megetetni őket?- lebiggyesztett ajkakkal néztem rá.
- Hol vannak azok a dögök? – kérdezte idegesen.
- Nem tudom, mindig elkóborolnak a kis drágáim – honnan a picsából szerezzek én most két macskát?- De meg kell keresni őket, gyógyszert is szednek. Az egyiknek minden reggel be kell adni a fogamzásgátlóját, a másiknak meg szőrhullásos problémáira kell szedni kapszulát!
- Aj, keressük meg őket, de haladjunk! – Beszarás! Most meg mit csináljak?
- Ő, ilyenkor mindig lent kóborolnak a sikátorban a ház mögött!
- Gyere!- megragadta a csuklómat, és húzni kezdett a lépcsőn. Direkt bénáztam a cipő miatt, egyébként megtanultam benne tökéletesen menni, de ezt nem kötöttem az orrára.
- Hívd őket!- parancsolta.
- De nem hallgatnak rá!- érveltem.
- A hangodat csak megismerik!
- Bolyhos! Hógolyó! Gyertek elő kiscicáim! Cic-cic!- hívtam nem létező macskáimat.
- Nem Hómancsnak hívják?
- Az a második neve!- mondtam felháborodva.
- Ja, értem – mondta elgondolkozva.
- Nézd meg a szemetesek mögött!- utasítottam.
- Miért én?! Te macskáid!
- Tudtommal nem én akarok elmenni innen, a te feladatod, hogy megtaláld őket!- néztem rá szikrákat szóró szemmel.
- Igazad van- hagyta rám. – Legalább hamarabb megtalálom őket. – majd elkezdte keresni a cicákat.
A lelkem legmélyén annyira röhögtem, hogy kis híján lelepleztem zseniális bosszúmat. De kibírtam! A vállam hirtelen rázkódni kezdett a visszafojtott nevetéstől, de szerencsére nem vette észre, mert épp a szemetes legalját nézte át. Egy kicsit kezdtem sajnálni. De csak egy icipicit! És még rám mondják, hogy angyal vagyok! A tervem sikere annyira felvillanyozott, hogy megengedtem magamnak egy apró kuncogást, de gyorsan abba is hagytam, mivel előbukkanva a szeméthalomból Dante előhúzott egy döglött macskát.
- Ez lenne az? – kérdezte együtt érző hangon.
- Bolyhoskaaaaaa! – művészien felzokogtam. Dante sajnálkozva tekintett rám. Aha! Szóval neki is van lelke. – Cicukám, mi történt veled?!- odaszaladtam hozzá és magamhoz szorítottam a bomlásnak induló tetemet. Ezért egy életen át hypoban fogom áztatni a testemet!
- Ne ölelgesd, nem tudni, mibe halt bele.
- Te csak ne mondd meg, mit csináljak! Ő volt mellettem egy egész életen keresztül! – drámáztam tovább.
- Gyere, menjünk, elmegy a gép – szólt szomorúan.
- Neked csak ez számít?! Mekkora egy érzéketlen tuskó vagy – „sírtam” tovább.
- Keressük meg a másikat, jó?
Dante tovább állt egy másik konténerhez, majd újra elmerült a szemétkupacban. Én meg amilyen gyorsan csak tudtam, elhajítottam a bűzlő tetemet, és erősen tüsszögni kezdtem. Ez a fránya allergia!
- Jól vagy? – érkezett a váratlan kérdés a kukából.
- Aha, csak… - nem tudtam mit felelni, helyette folytattam a színjátékot.
- Hova lett a macska… úgy értem Bolyhoska?
- Eltemettem…- hazudtam bizonytalanul
- Ilyen gyorsan?
- A fenébe, végül is angyal vagyok! –háborodtam fel.
- Jól van, bocsánat!- mondta, majd kiugrott a szeméttárolóból, és megállt előttem.
Ekkor a kis utcába beviharzott egy fehérszínű perzsa, felhuppant egy alumínium szemetes tetejére, és elkezdett nyalakodni. Köszönöm, Uram!
- Hógolyó!- sikkantottam, majd a meglepett macskához ügettem, és az ölembe vettem. Szegény, azt sem tudta mi van. Elkezdett rám morogni, meg fújni, majd megkarmolta a kezemet, és próbált szabadulni. – Egy kicsit morcos a drága, de majd megbékél- vetettem oda magyarázatként.
- Oké, most már mehetünk?!- mordult rám türelmetlenül. – Lefogjuk késni a gépet. Szerezz a dögnek- rondán néztem a ,,dög” szónál- akarom mondani Hógolyónak egy kosarat, és menjünk!
- Honnan a francból? Nem szoktak utazni- háborodtam fel.
- Azt mondtad, hogy a te jószágaid, és hogy egy életen át veled voltak. Tehát, nem most szedted össze őket! Vagy igen?- gyanakvóan szűkítette össze éjfekete szemeit.
- Inkább siessünk, lekéssük a gépet!- veregettem karon.
Taxit fogtunk, és sietve a reptér felé indultunk. Dante viszont elég furcsán hatott a kis járműben, ahogy egy fehér szőrcsomóval az ölében próbált elférni kétméteres magasságával együtt. Én meg kifelé szuszogtam az ablakon, hogy ne vegye észre kipirosodott, és megduzzadt szemeimet és orromat. Még tüsszögtem is! 10 perc múlva már ott is voltunk, bár az oda út mindkettőnknek a poklot jelentette, és a középpontjában a macska állt, akarom mondani feküdt.
Természetesen a kis akcióm miatt lekéstük a gépet. Dante őrjöngött. Szerintem egy kanál vízben is meg tudott volna fojtani abban a percben. Majd jött a következő csapás: állatot csak utazókosárban szabad felvinni az utastérbe. Persze az nekünk nem volt! Kiharcoltam, hogy Bolyhoska, vagy Hógolyó, nem tudom már, hogy hívják, kapjon egy kosarat. Végszóra mi is átléptük a gép küszöbét, és elfoglaltuk a helyünket az első osztályon.
- Hapci! – tüsszentettem újból egy hatalmasat.
- Egészségedre! Allergia? – kérdezte csodálkozva.
- Nem, csak tudod tegnap este egy kicsit megfázhattam a nyitott ablaknál- hazudtam. Nagyjából elhitte, és nem kérdezett többet. Aztán egy kellemes, és nyugodt fél óra következett, ugyanis egyikőnk sem szólt be a másiknak. Unatkozni kezdtem, és az ölembe vettem a macskát az utazókosárral együtt. Kinyitottam a kis ketrec ajtaját, és benyúltam, hogy megcirógassam, mire az a dög galád módon belemart a kezembe!
- Au, te rohadt dög! – kiáltottam fel hangosan. Az első osztályon utazók szeme mind rám szegeződött, az utaskísérő megrovóan nézett rám, hogy nem szabad kivenni a helyéről. Mikor már mindenki a saját dolgával volt elfoglalva, és nem engem mustrált, akkor vettem csak észre Dante dühtől tajtékzó képét.
- Átvertél! – sziszegte. Szemei szinte villámokat szórtak, arca elsötétül. – Belemásztam miattad mindenféle mocskos szemétkupacba, csakhogy a nem létező macskáidat megtaláljam! Ráadásul megfogtam egy döglött macskát!- siránkozott, mint egy kislány, de a végén kezdtem együtt érezni vele.
- Devina, szánja-bánja a dolgot- néztem rá kiskutya szemekkel.
- Le vagy szarva! Agyon foglak ütni, ha még egyszer megpróbálsz átverni! Aljas, hazug ribanc! –az összes utas szeme ránk meredt megbotránkozva.
Nem mertem hozzá szólni, és ő se nagyon kezdeményezett beszélgetést, így annyiban hagytam a dolgot. Nagyon dühös lehetett rám, és most így utólag visszagondolva látszott rajta, hogy komolyan vette a dolgot. De akkor sem kellett volna leribancoznia! Megsértett vele, tudom, hogy én csesztem fel így az agyát, de akkor sem kellett volna így nekem esnie. Ráadásul ennyi ember szeme láttára. Megtanulhatna viselkedni egy kicsit, talán nem hajítanának le minket a gépről.
Több órányi repülőút után megérkeztünk New Orleans repterére. Mikor leszálltunk a gépről, alig tudtam felállni, a lábam beledagadt abba az átkozott cipőbe. Nagy nehezen lebotladoztam a lépcsőn. Dante szó nélkül követett be az épületbe, ahol több száz utas várakozott a felszállásra, vagy épp most érkeztek meg a gépükkel, és a csomagjaikra vártak. Sok férfi szeme megakadt a mélyen dekoltált, és obszcén feliratú pólóm, és miniszoknyám láttán. Csodálom, hogy a nyáluk nem folyt ki. Egy fickó tovább legeltette a szemeit rajtam, mire dühös és féltékeny barátnője arrébb rángatta. Dante is érzékelte a férfitekinteteket. Birtoklóan átkarolta a derekamat, szorosan magához húzott, és felvette a ,,mindenkit-megölök-ha-a-csajomra-néz” tekintetet. Nem értem, hogy miért csinálja ezt, semmi köze sincs hozzám! Ráadásul ő öltöztetett fel, mint egy utolsó sarki kurvát! Egye meg, amit főzött!
- Itt a macskád, fogd!
- De hát allergiás vagyok rá! – mondtam felháborodva. – És különben sem az enyém!
- Te hoztad el! Szenvedj egy kicsit! – kacsintott rám.
- Én úgy gondoltam, hogy elengedjük a bozótban…- nyafogtam.
- És zabálják fel az aligátorok?! Milyen jó kis angyalka vagy!
- Ügyes kis jószág ez, tud vigyázni magára!- ütögettem meg a doboza tetejét, mire a dög hangosan fújni kezdett.
- Ja! És tiszta lenne a lelkiismereted? De miről is beszélek? Neked úgy sincs ilyened!
- Hogy te mekkora egy seggfej vagy! Fogd ezt a gonosz szőrpamacsot, és dugd föl mélyen a seggedbe! Remélem, szétmarcangol belülről!- fröcsögtem. Ilyet még nem hallottam tőle: halkan kuncogni kezdett.
- Hát, nem kis munkánkba fog telni, hogy kibírjuk a házasságunkat. Nagyon hasonlítasz valakire…
- Kire? Az előző csajodra?!
- Nem épp, azok olyan kezes bárányok voltak hozzád képest!
- Örülök, hogy megizzasztalak egy kicsit! Legalább rájössz, mekkora hibát követsz el, mikor hozzád megyek feleségül!
- Tudom, de mindez nem az én akaratomon múlik- dünnyögte.
- A fene gondolná rólad, hogy eltűröd a parancsolgatást.
- Gyere itt a kocsi!- behúzott egy fekete Escalade-ba. Huh, akkora ez a kocsi, mint egy tank!
- Hogy mekkora kocsija van valakinek!
- Tudom, hogy ezzel a kis farkamra asszociálsz, de megnyugtatlak, ott lenn minden a helyén van!- mutatott a nadrágjára.
- Mint látod: belépés csak 20 cm felett!- mutattam a pólómra.
- Biztosítlak, édesem, van az fölötte is!- kacsintott rám. Zavaromban totál elpirultam, amin jót mosolygott. – Megbotránkoztattalak?- kérdezte.
- Á, nem! Tudod, sok pasival szoktam eldumálgatni egy maffiózó kocsi sötét hátsó ülésén a pénisze méretéről!- legyintettem.
- Gondoltam- somolygott.
Az utat szó nélkül tettük meg, csak a tüsszögésem törte meg a csendet. A kocsi megállt, mi kiszálltunk, és Dante egy lerobbant házhoz vezetett. Ugye, nem itt él? Mondd, hogy neeem…
Beléptünk az épületbe, ami kongott az ürességtől. A lakói szürke színű patkányok, és pókok. A ház hátsó részéhez vezetett, ahol egy ajtó volt. Beléptünk, és egy acéllal bevont helységben találtuk magunkat. Úgy nézett ki, mint a bankok páncélszekrényei. A sofőrünk ránk csukta az ajtót. Dante a szemközti falba süllyesztett lifthez vezetett, majd beszálltunk, és megnyomott egy gombot. Hirtelen megindult a szerkezet lefelé. Elvesztettem az egyensúlyomat, és Dantéba kapaszkodtam. Miután a segítségével kezdtem megtalálni az egyensúlyomat elengedett, ráadásul még azt az átkozott dögöt is a kezembe nyomta. A lift váratlanul megállt majd visszarántott. Egy csúnya pillanatig azt hittem, hogy kiadom a gyomrom nem létező tartalmát, a macskát meg elhajítom, de az egyiket meg, a másikat meg bent tartottam. Szédültem egy kicsit, a fülem csengett, de a látvány mindenért kárpótolt. Az ember lánya azt hinné az Alvilág egy füstös, lávát zúdító hely, de ez? Ez a hely leginkább Skóciára hasonlított. Az egész olyan vadregényesnek és misztikusnak hatott. A távolban megláttam egy ódon kastélyt, körülötte elszórva modernebb házak. Egy lelket sem láttam a közelben.
Az eső elkezdett zuhogni, ahogy kiléptünk a liftből- kíváncsi vagyok, hogy hány méter mélyen lehetünk. Bőrig áztam, egy pillanat alatt, legszívesebben sikítottam volna, mikor Dante előkapta az esernyőjét, miután csurom vizes lettem. Ráadásul a felső fehér volt, szóval totálisan átlátszott. Dante nem rejtette el fürkésző pillantását, szemtelenül mustrált.
- És most merre?- kérdeztem, miközben próbáltam eltakarni magam a macska kosarával.
- A kastély felé!- bökött előre.
- Odáig gyalog?- botránkoztam.
(Nightmare)
- Nem, dehogy! Lovak!- mutatott két hatalmas lóra. Mindkét állat fekete volt, mint az éjszaka, gyönyörű szőrük csillogott.
- Én nem tudok lovagolni, ráadásul nem igazán kedvelnek engem!- nyöszörögtem, mikor felültetett a nyeregbe.
- Nem kell, hogy kedveljen, és majd segítek, oké?
- Nem, nem oké! Nem akarok ezen a gebén utazni!- vinnyogtam. A ,,gebe” hátrafordult, és sértődötten fújtatni kezdett rám, majd hangosan nyeríteni kezdett.
- A lelkébe tiportál! A neve Nightmare, és igen öntudatos kis jószág!- paskolta meg a fejét.
- Nightmare?! Úristen! Miért hívják így?- tudakoltam, mikor Dante is felpattan az ő lovára.
- Illik rá ez a név. Eléggé vad, és hátborzongató dolgokra képes, vigyázz vele. Egyébként ő lesz a te lovad!- mondta mellékesen, majd megindult.
Gyerekkoromban jártam lovagolni, és most próbáltam előkaparni a ,,tudásomat”, hogy hogyan is kell ezt az izét elindítani. Lábammal megbökdöstem az oldalát, de meg sem mozdult. Majd erősebben csináltam, mire felnyerített, felágaskodott, majd megindult előre. Megkapaszkodtam a kantárban, combjaimmal szorítottam a nyerget, és sikítoztam.
- Dante!- kiáltottam, mikor vagy már 10 méterrel előtte jártam. Hál’ Istennek a macska nála maradt, és nem kellett még arra is figyelnem.
- Nyugi, ismeri az utat!- kiáltott vissza. Hát ettől tényleg megnyugodtam.
2.
Posted in
1.könyv
- Őszintén? Feleségül akarlak venni….- mikor a szavai eljutottak a tudatomig minden félelmem eltűnt, helyét hisztérikus nevetés vette át.
- Na ne szívass, én meg már rákészültem, hogy hozod a baltát és kinyírsz! Ez igazán jó poén- mondtam fuldokolva. Annyira röhögtem, hogy még a könnyem is kicsordult, kb. öt perccel később, mikor elmúlt a ,,roham” megláttam az arcán, hogy ő ezt egyáltalán nem tartja mulatságosnak.
- Nem vicc volt, édesem! Komolyan beszéltem!
- Aha, ja persze! És miért akarnád megkérni a kezem? Nem találtál magadnak egy helyes démoni lánykát?
- Egy: nem megkértem a kezed, hanem kijelentettem, hogy feleségül foglak venni. Kettő: egyáltalán nem akarlak a feleségemnek, kötelességből teszem. Három: Több tucat nő lenne, aki szívesebben lenne a helyedben.
- Add a listát, felhívom őket! Egyébként, akkor mi a csudát akarsz pont tőlem? Ha nem tűnt volna még fel: angyal vagyok!- mutattam magamra.
- Sajnos észrevettem, hogy mi vagy, de ez nem akadályoz semmiben sem. Kötelesség az egész! Holnap indul a gépünk- jelentette ki.
- Hová? A Pokolba talán? És honnan veszed, hogy veled megyek? Én el nem megyek innen, az ziher! Betoppansz az életembe, hazavágod az ajtómat, végig cipelsz az emeleten, mint egy ősember az asszonyát, majd közlöd velem, hogy a feleséged leszek, ráadásul el is akarsz rabolni! Szerinted ezek után egy ilyen eszelős barommal tartok? Azt sem tudom, hogy miért akarsz elvenni…- fel tudtam volna robbanni!
- Majd idővel mindent elmondok, de most eléggé kifáradtam- mondta. Még hogy kifáradt, miben?! Tudtommal ő neki vannak olyan izmos lábai, hogy meg sem kottyan neki az, hogy utolérjen! Elfáradtam…. Ááááá!
Elállt előlem, a gardróbszekrény ajtajához ment, és az ajtón lógó köntösömnek kihúzta az övét.
- Talán el akarsz fenekelni?- kérdeztem pimaszul. Szemében megvillant ördögi mivolta, száját gúnyos mosolyra húzta, mitől kilátszottak tökéletes fehér fogai.
- Ne kísérts, kislány!- mondta fagyosan. – Még a végén tényleg kipróbálom!
- Nem vagyok ,,kislány”- sziszegtem.
Fenyegetően felém indult, amitől eléggé megijedtem, nem kellett volna az elfenekeléssel viccelődnöm! A félelemtől meggondolatlanul egy pillanat alatt felpattantam, és az ablakhoz rohantam. Feltéptem a spalettát, majd elkezdtem kimászni a szűk ablakon. De most sem jutottam tovább, mint az előbb. El kéne kezdenem fogyókúrázni, az óriási fenekem hátráltat… A démon megint csak elkapta a csípőmet és elkezdett befelé húzni, de nem adtam magam egykönnyen. Megkapaszkodtam az ablakpárkányban, úgy szorítottam mintha az életem múlna rajta- végül is így is volt. Hátrarúgtam, pont eltaláltam a sípcsontját, mitől fájdalmasan felnyögött. Erős lábával átfonta a vádlimat, hogy ne tudjam rugdosni. Egyik kezével elengedte a derekamat, és elkapta vele a torkomat. Erősen megszorította azt, ezzel elzárva a levegő útját a tüdőmbe. Megfontolatlanul elengedtem a ,,mentőövemet”, hogy lefeszegessem az ujjait a nyakamról. Mikor már nem kapaszkodtam, elengedte a torkomat, majd erősen berántott az ablakból. Én még mindig a szorítástól sajgó nyakamat fogtam, mintha attól tartanék, hogy újra megpróbálna megfojtani.
- Te totál meghibbantál?! Meg is ölhettél volna! Az fix, hogy nem utazom én veled sehová, és a feleséged sem leszek!- ordítottam magamból kikelve. Remélem, hogy a szomszédjaim meghallották… Bár a legtöbbnek hallókészüléke van, és még azt sem hallják meg, ha köszönök nekik.
- Én meg már megmondtam, hogy nincs beleszólásod abba, hogy hová viszlek, és abba sem, hogy feleségül veszlek.
- Tudod, az oltár előtt nekem is ki kell mondanom az ,,igent”! Mivel fogsz rávenni, hogy kimondjam?- kérdeztem provokálóan. Erőt merítettem ezekből a ,,vitákból”, amit az elmúlt fél órában lerendeztünk. Igen jó vitapartnerre találtam.
- Nos, erre is van megoldás, az, hogy megfenyegetlek!- mondta ördögien.
- ÉS mivel? Nem sok mindennel lehet, nincsenek rokonaim, se állatom, akit szerethetnék…
- Azzal, hogy megöllek! Mi hasznom lenne belőled, ha nem jönnél hozzám, hm?
Totálisan letaglóztam. Meg fog ölni, ha nem megyek hozzá! Az egyetlen az életemben, amit nagyon szeretek az az életem! Imádok élni! Lehet, hogy nincs olyan tárgy vagy élőlény, akihez ragaszkodnék, de az életem…, azt bármi áron megvédem! Olyan sok dolgot szeretnék még átélni, ezek közt van az is, hogy találkozhassak a többi angyallal, hogy többet tudjak meg az anyámról. És ezekhez a tervekhez feltétlenül szükségem van az életemhez!
- Dögölj meg!- kiáltottam dühtől izzó szemekkel. Sarokba szorított a gazember!
- Ezt most elkönyvelem annak, hogy győztem! Meg vagy cicám! Sokáig gondolkoztam mivel tudnám megfogni azt az embert, akarom mondani angyalt, aki nem kötődik semmihez, senkihez. Ja, és nagyon örülnék, ha nem akarnál kiugrani az ablakon!- kacsintott rám.
- Nem esnék le, mert…
- Mondd, hogy nincsenek szárnyaid!- arcomon elterült egy ördögi vigyor, vajon mit csinálna, ha azt mondanám vannak?
- De bizony!- válaszoltam gonoszan. Arra viszont nem számoltam, hogy letépi rólam a pólómat. – Hé!- visítottam.
- Hazug, liba!- morogta, majd hozzám vágta a felsőt.
- Ez volt a legkevesebb azok után, ahogy ma este bántál velem! És nem vagyok hazug, most is csak…füllentettem!
- Füllentettél, mi? Az angyalok már csak ilyenek- csóválta a fejét. A vállamra terítettem a szétcincált pólót, hogy takarjon valami, majd lezuttyantam az ágyra. A démon közelebb lépett, kezében ott volt a köntösöm öve, letérdelt elém, majd a nagy kezébe vette az enyémet.
- Mit csinálsz?- kérdeztem ostobán, pedig tökre egyértelmű volt a szitu. Meg fogja kérni a kezem! Bár, nem így képzeltem el kislánykoromban ezt, hogy egy tök vadidegen fogja feltenni a nagy kérdést, de akkor is! Már nagyon vártam ezt a pillanatot, bár a vőlegény nem épp a mesebeli herceg. Na mindegy! A helyett azonban, hogy gyűrűt húzott volna az ujjamra, a csuklóm köré csavarta az övet.
- Így már nem fogsz ugrálni!- felkelt előlem.
- Nem kötözhetsz meg, mint egy rabot! Engedj el azonnal!- sikítottam. Próbáltam kihúzni a kezemet az övből, de sikertelen próbálkozás volt. – Megfizetsz ezért, esküszöm! Engedj el!- üvöltöttem magamból kikelve. Felpattantam az ágyról, és az óriás démon szemébe néztem. A nyakamnak nem tetszett a dolog, három fejjel tuti, hogy magasabb volt nálam. Mélyen a szemembe nézett, majd lehajolt az ágy széléhez, ahonnan lelógott a lepedő. Letépett egy hosszú, vastag csíkot a széléből. – Ezért meg foglak nyúzni! Az egy több száz dolláros lepedő volt!!!- anyám! Megölöm az egyszer tuti! Ez volt a kedvencem! A szám elé helyezte a lepedő cafatot. – Na, azt már nem! Még be is…- a szám elé kötötte, majd lelökött az ágyra.
- Máris jobb! Legalább nem kell hallgatnom egész éjszaka a karattyolásodat!
Válogatott szidalmakat zúdítottam a fejére, a szókincsemnek ezt a részét még egy utcagyerek is megirigyelhette volna. De az egészből kb. csak hümmögéseket, meg magas hangokat hallhatott. Nem is zavartatta magát. Ledobta a bőrkabátját a sarokban álló fotelbe, majd lerúgta a cipőjét. Aztán a fekete selyeming következett. Ahhoz képest, hogy mekkora lapát keze van elég fürgén bújtatta át a lyukakon a gombokat! Teste megfeszült mikor lehúzta a válláról az inget. Elém tárult a világ legcsodálatosabb férfiteste. Deréktól felfelé olyan izmos volt, hogy sok férfi és nő sírva fakadna, ha meglátná. Olyan helyeken domborodott, ahol nem is tudtam, hogy lehet! Az egész pasi egy csoda, kár hogy a természete olyan amilyen. Ha nem akarna magához kényszeríteni és más körülmények közt találkoztunk volna, tuti, hogy beleszeretek. De így csak gyűlölni tudom azért, amit készül tenni velem. Egyáltalán minek vetkőzik le?! Hogy mutogassa milyen kigyúrt? Az ágyhoz lépett, amitől megijedtem, lehet, hogy meg akar erőszakolni? Ó, Istenem add, hogy ne… Soha nem fogok egy falat süteményt sem enni, csak… Lefeküdt az ágyra. Lefeküdt az ágyra! Köszönöm Uram! Kezdődjék a diéta!
Kihúzódtam az ágy szélére, és összegömbölyödtem. Összekötözött, a számat is betapasztotta, majd bemászott az ágyamba! Meg sem kérdezte! El akar rabolni. Azt akarja legyek a felesége. El akar rabolni az életemtől. Mérlegeljünk: vagy azt teszem, amit mond és életben hagy, de akkor elszakadok az igazi életemtől és Isten tudja mit akar majd velem csinálni. De ott van a második lehetőség: fellázadok és nem megyek hozzá. Elszökök és élem tovább az életemet egy új helyen, új néven. De fenn áll a kockázat, hogy megtalál és megöl- mert ugye úgy nem veszi hasznomat, ha nem vagyok a felesége- már csak azért is mert nemet mondtam neki. Két rossz közül melyik a jobb? Végül is mindenféleképpen elveszítem a mostani életemet. De ha elfogadom, hogy a felesége legyek legalább nem kell kínok közt kimúlnom. Tehát döntöttem: hozzá fogok menni feleségül! Lehet, hogy ezt a döntésemet meg fogom bánni majd a jövőben, de jelen pillanatban ez a legésszerűbb lehetőség.
De mi a fenének akar ez engem feleségül venni? A démonpajtásak kirekesztenék, hisz nem mindennapos, hogy hazaállít egy angyalkával. Ha még szerelemből lenne az egész, de így? Még a nevét sem tudom, bár lehet, hogy ő tudja az enyémet. Mindegy. Most ez nem fog kiderülni, mivel bekötötte a számat! A drága lepedőmmel! Hogy van neki ahhoz képe, hogy szétszakítsa és bekötözze a számat!
Totál az ágy szélén gubbasztottam, kezdtem attól félni, hogy leesek, de ott maradtam. Nem akartam a fickó közelében lenni, de- gondolom- ha felkelnék biztos, hogy visszahúzna. Inkább maradtam egyhelyben, és próbáltam nem elbőgni magam. Közeljártam hozzá, de keményfából faragtak és nem adom fel egy könnyen! Meg fogom keseríteni ennek a pasinak az élet az biztos! Egy csepp nyugta sem lesz tőlem! Az ágyamba sem fogom majd beengedni és óriási féltékenységi jelenetet csapok, ha kiderül, hogy szeretője van! Így hamar megun, és majd elválunk…vagy valami hasonló. Nem tudom, hogy hogyan zajlik az ilyesmi náluk.
Miközben a bosszúmon dolgoztam, tökéletesítettem, és kitaláltam a jobbnál-jobb agyra menéseket elnyomott az álom. Egysze arra ébredtem fel, hogy valaki átkarol. Pillanatok alatt eltűnt az álmosságom. Azt sem tudtam mi van, azt hittem, hogy egy rossz álom erre föl kiderül, hogy még sem! A démon karja a csípőmet ölelte a fejem a csupasz mellkasának támasztva pihent a párnán. Az arca a nyakamon pihent, a lélegzete jóleső bizsergetés volt a kulcscsontom gödrénél. Egyenletesen lélegzett, szóval aludt. Most lenne esélyem elszökni mellőle, a nap is felkelt már, meleg fénnyel ömlött be az ablakon át. Le van gyengülve a pasas. Oké, a sorsomba a beletörődés elnapolva!
Még mindig az ágy szélénél kuporogtam, kuporogtunk. Leraktam az egyik lában a világos színű parkettára, majd vártam, hátha felébred. De nem. Következett a másik tappancs. Megvan! Az összekötött kezem a mellkasomnak szorulva pihent, de most próbáltam annyira szétfeszíteni őket, hogy le tudjam húzni az óriási kart a derekamról. Kar kipipálva! Több felülést kéne csinálnom a jövőben, elég nehézkesen tudtam CSENDBEN feltápászkodni az ágyról. A reggeli enyhe szél fújta a krémszínű függönyt mikor elhaladtam előtte ki a konyhába, ahol a késeket tartottam. Ránéztem az órára és nem hittem a szememnek. 11 óra múlt! Eddig aludtam volna? Kimerítő volt a tegnapi napom az egyszer biztos.
A konyhám elég szerényen volt berendezve, a fal mellett volt egy fehér konyhaszekrény, ami tök üres volt, csak a fiókokba volt berakva pár evőeszköz. A szekrénnyel szemben, a sarokban ott terpeszkedett a kicsi hűtő, mintha büntetésben lenne. A tűzhelyt kivittem innen, el jó messzire, hisz soha semmire nem kell az nekem! Volt egy kis asztal az ablak alatt, két székkel. Az ablakpárkányon piros muskátlik voltak, amik csodával határos módon elbírtak viselni engem az elmúlt két hónap során.
A fiókokhoz léptem, csendesen kihúztam az egyiket, amiben a késeket tartottam. Egy darab éles volt köztük azzal próbálkoztam. A fiókot rászorítottam a késre, a hasamat nekidöntöttem, hogy el ne mozduljon onnan. Ha megvág legalább nem a fickóra maradt a megölésem. Már ez is óriási örömöt jelentene számomra, hogy borsot törhettem az orra alá. A kezemet széthúztam amennyire csak tudtam, és a késen elkezdtem fel-alá húzogatni. Imádtam azt a köntösömet, amihez tartozott, de ha a szabadságomon és aközött kell választani, inkább az előbbi mellett teszem le a voksomat. A nyelvemmel lelökdöstem a lepedődarabot a számról.
- Khm!- a hátam mögül meghallottam a torokköszörülést, egyből megdermedtem. Az izmaim megfeszültek, hogy ha kell meg tudjam támadni. Végtére is fegyver van nálam. Az övet eléggé elvágtam már ahhoz, hogy ki tudjam bújtatni a kezemet. Finoman kihúztam. Az öv a földre hullott.
- Jesszus! Megijesztettél!- kaptam a szívemhez- Jó reggelt!- köszöntöttem egy elbűvölő mosoly kíséretében mikor megfordultam. A hátam mögé tett kezemmel kihúztam a kést az ideiglenes satuból, és eltakartam.
- Neked is! Mitől állt be nálad ekkora pálfordulás?- kérdezte felhúzott szemöldökkel a szívélyes üdvözlésem hallatán. Erre most mit mondjak? ,,Nem, egy éjszaka alatt nem sok minden változott meg, csak tudod, épp arra készülök, hogy megkéseljelek, ha az utamban állsz!”
- Ööö, csak gondolkodtam! Miért is nehezíteném meg a kettőnk így is eléggé bonyolult helyzetét?- rántottam vállamon egyet, majd közelebb léptem a fickóhoz. – Egyébként, hogy hívnak?- kérdeztem mézesmázos hangon.
- Dante!- vágta rá. Hm, Dante pokla, találó! A szülei eléggé ironikus emberek lehettek. Ha van testvére azt tuti Lucifernek hívják!
- Devina!- nyújtottam felé azt a kezemet amiben nem volt kés. Ő pont a vele szemben lévőt. Vagy nem ismeri, hogy hogyan kell kezet rázni, vagy tudja, hogy van valami abban a kezemben. Reflexszerűen meg akartam cserélni a kezemben lévő kést, de inkább csak visszarántottam a kezem és egy lépést hátráltam.
- Tudom- búgta. A hangja, uh, de szexi! Kicsit recés, mély és nagyon-nagyon férfias!
- Aha- az asztal felé vettem az irányt, a kést úgy tartottam ne lássa. Követett. Egy pillanatra kinézet az ablakon, én ezt az alkalmat ragadtam meg, felemeltem a kést, és… Lazán elkapta a csuklómat! Megszorította, és megpróbálta kicsavarni, de nem engedtem el. Hátrarántotta a karomat, és lenyomott az asztalra. A torkomat egy halk sikoly hagyta el a fájdalomtól. Úgy éreztem magam, mint egy grill csirke, akinek épp az egyik szárnyát tépik le, hogy megegyék! Könny szökött a szemembe, de nem engedtem, ez az utolsó lehetőségem…
- Engedd el! Neked fog fájni, édesem!- figyelmeztetett.
- Nem!- a hangom egy macska vinnyogására hasonlított. Az arcomat nyomta a kemény felület, éreztem az asztalon a bútorápoló citrusos illatát. A térdemet bevágtam az asztal lábába, mikor próbáltam megrúgni. Minden küzdelmem hiába volt! Elvette. Belehajította a mosogatóba, majd felhúzott az asztallapról.
- Nagyon örülnék, ha a jövőben nem lenne több ilyen kis akciód!- sziszegte, miközben a fájós, és az ép karomat összeszorította a melleim előtt. – Nem akarom, hogy a feleségemnek a rokkant parkolóban kéne majd megállnia!
- Fenyegetsz?- kérdeztem felszegett állal.
- Nem, édesem! Szó sincs róla!- felelte egy ördögi mosoly kíséretében. - Öltözz fel, hamarosan indulunk!
- Hová?- kérdeztem döbbenten.
- Ahogy mondtad: a Pokolba!- válaszolta teátrálisan széttárt karokkal.
- Haha!- megdörzsöltem a fájós karomat, egyből be is lilult.
- Ezért nem kéne ellenszegülnöd, azt hiszik majd, hogy megvertelek!
- És nem ez az igazság?!
- Nem! Tudtommal te akartál leszúrni, én csak megvédtem magam!
- Ahogy én is!- ekkor megszólalt a csengő. Lehet, hogy van még egy esélyem?
- Nyisd ki, da ha egy rossz szót is szólsz…
- Megütsz?- kérdeztem pimaszul.
- Ne adj ötleteket, édesem! Elég nagy a kísértés.
- Ne hívj édesemnek!
- Oké, drágám .
- Azod sem vagyok! Sőt, ha előhuzakodsz az állatkerti becenevekkel én komolyan megölöm magam, nem fogom megvárni míg te teszed meg!
- A szavamat adom, hogy nem bántalak, csak a kezedet kérem!- mondta komoly hangon.
- Add a szavad!- néztem rá könnyektől csillogó szemmel. A tartásom oda lett, nem bírtam tovább.
- A szavamat adom, hogy nem foglak bántani, ha hozzám jössz!
- Köszönöm!- a csengő ismét fülsiketítően megszólalt.
- Dev, itthon vagy?- hallottam meg Holly déli akcentusát az ajtó túloldaláról.
- Ne mondj neki semmit, az ő érdeke- figyelmeztetett, majd az ajtóhoz botladoztam, ő meg megállt a konyhaajtóban. Elfordítottam a kulcsot, mikor kinyitottam egy kicsit megnyekkent a zsanérokon lógó ajtó, de nem esett le.
- Dev! Hol a csudában voltál egész nap?! Egész nap a kefét ettem, hogy valami baj történt veled!- ölelt magához régi barátnőm.
- B-baj az az nem történt- dadogtam- csak..ö…tudod…
- Rory üzeni, ha nem húzod be a popódat a stúdióba kiteszi a szűrödet! De persze csak viccelt, a tegnapi fotózáson isteniek lettek a képeid!
- Aha! Figyu, most szerintem me… - nem tudtam befejezni a szavamba vágott:
- Van itt még valami! Olvastál te ma újságot?! Gondolom nem, elég nyúzottnak tűnsz… Ahol tegnap délután voltunk kávézó, tudod, lemészároltak mindenkit! Most olvastam a cikket, hogy brutálisan megölték a személyzetet, a vendégeket…Ez olyan borzasztó! Kis híján múlt, hogy mi nem voltunk ott akkor!
- Uhh, hát ez nagyon durva!- nyögtem nehézkesen.
- Az! De mit csináltál egész nap? Elaludtál vagy mi?- kérdezte.
- O, nem! De jobb ha most mész…ö, nem vagyok egyedül!- makogtam.
- Mekkora liba vagyok! Úgy sajnálom, legközelebb csapj le, ha ilyen vagyok! Miért nem mondtad?!
- Mondtam volna, ha nem támadsz le így!- mentegetőztem. – Kérlek, menj el!- néztem kérlelően rá. De ő csak mondta és mondta. Rám zúdította, hogy mekkora hülye, hogy nem vette észre a dolgot, meg hogy jókor tud ő is beállítani. Az Istenért sem állt le egy pillanatra sem. Ekkor megéreztem egy erős szorítást a derekam körül. A hátam mögé áll Dante, arcát a vállamba fúrta.
- Hello!- mosolygott Hollyra, amitől a barátnőm szinte elolvadt.
- Szia!- intett neki Holly. – O, csajszi, úgy örülök, hogy végre találtál magadnak valakit! És mi meg tegnap a nemi életeddel zaklattunk Anjaval!- szavaira az arcom egészséges paprikapirosban kezdett el tündökölni, jó hogy ezt egy vadidegen férfi előtt mondja!- Pedig látszik, hogy odáig meg vissza vagytok egymástól!- ja, persze!
- Figyu, szólok Rorynak, hogy holnap sem jössz be dolgozni, oké? Rád fér egy kis pihenés, biztos kimerítő volt az éjszakád- kacsintotta rám. Kimerítő volt az már biztos, csak nem a szextől!
- Devina nem megy vissza dolgozni! Visszautazunk az Államokba!- jelentette be Dante.
- Igen? Ennyire komoly az ügy?- kérdezte hitetlenkedve.
- Aha- bólogattam és megeresztettem egy ,,szerelmes” mosolyt Dante felé.
- Miért nem mondtad ezt még?- kérdezte sértetten.
- Távkapcsolat, nem voltam biztos benne, hogy komoly az ügy- feleltem.
- Huh, oké! Ez hírtelen jött! Nos, sok sikert a repüléshez, majd hívj, jó?- mosolygott rám.
- Persze!- bólintottam.
- Hello!- köszönt el Dante, majd rácsapta az ajtót Hollyra…
- Na ne szívass, én meg már rákészültem, hogy hozod a baltát és kinyírsz! Ez igazán jó poén- mondtam fuldokolva. Annyira röhögtem, hogy még a könnyem is kicsordult, kb. öt perccel később, mikor elmúlt a ,,roham” megláttam az arcán, hogy ő ezt egyáltalán nem tartja mulatságosnak.
- Nem vicc volt, édesem! Komolyan beszéltem!
- Aha, ja persze! És miért akarnád megkérni a kezem? Nem találtál magadnak egy helyes démoni lánykát?
- Egy: nem megkértem a kezed, hanem kijelentettem, hogy feleségül foglak venni. Kettő: egyáltalán nem akarlak a feleségemnek, kötelességből teszem. Három: Több tucat nő lenne, aki szívesebben lenne a helyedben.
- Add a listát, felhívom őket! Egyébként, akkor mi a csudát akarsz pont tőlem? Ha nem tűnt volna még fel: angyal vagyok!- mutattam magamra.
- Sajnos észrevettem, hogy mi vagy, de ez nem akadályoz semmiben sem. Kötelesség az egész! Holnap indul a gépünk- jelentette ki.
- Hová? A Pokolba talán? És honnan veszed, hogy veled megyek? Én el nem megyek innen, az ziher! Betoppansz az életembe, hazavágod az ajtómat, végig cipelsz az emeleten, mint egy ősember az asszonyát, majd közlöd velem, hogy a feleséged leszek, ráadásul el is akarsz rabolni! Szerinted ezek után egy ilyen eszelős barommal tartok? Azt sem tudom, hogy miért akarsz elvenni…- fel tudtam volna robbanni!
- Majd idővel mindent elmondok, de most eléggé kifáradtam- mondta. Még hogy kifáradt, miben?! Tudtommal ő neki vannak olyan izmos lábai, hogy meg sem kottyan neki az, hogy utolérjen! Elfáradtam…. Ááááá!
Elállt előlem, a gardróbszekrény ajtajához ment, és az ajtón lógó köntösömnek kihúzta az övét.
- Talán el akarsz fenekelni?- kérdeztem pimaszul. Szemében megvillant ördögi mivolta, száját gúnyos mosolyra húzta, mitől kilátszottak tökéletes fehér fogai.
- Ne kísérts, kislány!- mondta fagyosan. – Még a végén tényleg kipróbálom!
- Nem vagyok ,,kislány”- sziszegtem.
Fenyegetően felém indult, amitől eléggé megijedtem, nem kellett volna az elfenekeléssel viccelődnöm! A félelemtől meggondolatlanul egy pillanat alatt felpattantam, és az ablakhoz rohantam. Feltéptem a spalettát, majd elkezdtem kimászni a szűk ablakon. De most sem jutottam tovább, mint az előbb. El kéne kezdenem fogyókúrázni, az óriási fenekem hátráltat… A démon megint csak elkapta a csípőmet és elkezdett befelé húzni, de nem adtam magam egykönnyen. Megkapaszkodtam az ablakpárkányban, úgy szorítottam mintha az életem múlna rajta- végül is így is volt. Hátrarúgtam, pont eltaláltam a sípcsontját, mitől fájdalmasan felnyögött. Erős lábával átfonta a vádlimat, hogy ne tudjam rugdosni. Egyik kezével elengedte a derekamat, és elkapta vele a torkomat. Erősen megszorította azt, ezzel elzárva a levegő útját a tüdőmbe. Megfontolatlanul elengedtem a ,,mentőövemet”, hogy lefeszegessem az ujjait a nyakamról. Mikor már nem kapaszkodtam, elengedte a torkomat, majd erősen berántott az ablakból. Én még mindig a szorítástól sajgó nyakamat fogtam, mintha attól tartanék, hogy újra megpróbálna megfojtani.
- Te totál meghibbantál?! Meg is ölhettél volna! Az fix, hogy nem utazom én veled sehová, és a feleséged sem leszek!- ordítottam magamból kikelve. Remélem, hogy a szomszédjaim meghallották… Bár a legtöbbnek hallókészüléke van, és még azt sem hallják meg, ha köszönök nekik.
- Én meg már megmondtam, hogy nincs beleszólásod abba, hogy hová viszlek, és abba sem, hogy feleségül veszlek.
- Tudod, az oltár előtt nekem is ki kell mondanom az ,,igent”! Mivel fogsz rávenni, hogy kimondjam?- kérdeztem provokálóan. Erőt merítettem ezekből a ,,vitákból”, amit az elmúlt fél órában lerendeztünk. Igen jó vitapartnerre találtam.
- Nos, erre is van megoldás, az, hogy megfenyegetlek!- mondta ördögien.
- ÉS mivel? Nem sok mindennel lehet, nincsenek rokonaim, se állatom, akit szerethetnék…
- Azzal, hogy megöllek! Mi hasznom lenne belőled, ha nem jönnél hozzám, hm?
Totálisan letaglóztam. Meg fog ölni, ha nem megyek hozzá! Az egyetlen az életemben, amit nagyon szeretek az az életem! Imádok élni! Lehet, hogy nincs olyan tárgy vagy élőlény, akihez ragaszkodnék, de az életem…, azt bármi áron megvédem! Olyan sok dolgot szeretnék még átélni, ezek közt van az is, hogy találkozhassak a többi angyallal, hogy többet tudjak meg az anyámról. És ezekhez a tervekhez feltétlenül szükségem van az életemhez!
- Dögölj meg!- kiáltottam dühtől izzó szemekkel. Sarokba szorított a gazember!
- Ezt most elkönyvelem annak, hogy győztem! Meg vagy cicám! Sokáig gondolkoztam mivel tudnám megfogni azt az embert, akarom mondani angyalt, aki nem kötődik semmihez, senkihez. Ja, és nagyon örülnék, ha nem akarnál kiugrani az ablakon!- kacsintott rám.
- Nem esnék le, mert…
- Mondd, hogy nincsenek szárnyaid!- arcomon elterült egy ördögi vigyor, vajon mit csinálna, ha azt mondanám vannak?
- De bizony!- válaszoltam gonoszan. Arra viszont nem számoltam, hogy letépi rólam a pólómat. – Hé!- visítottam.
- Hazug, liba!- morogta, majd hozzám vágta a felsőt.
- Ez volt a legkevesebb azok után, ahogy ma este bántál velem! És nem vagyok hazug, most is csak…füllentettem!
- Füllentettél, mi? Az angyalok már csak ilyenek- csóválta a fejét. A vállamra terítettem a szétcincált pólót, hogy takarjon valami, majd lezuttyantam az ágyra. A démon közelebb lépett, kezében ott volt a köntösöm öve, letérdelt elém, majd a nagy kezébe vette az enyémet.
- Mit csinálsz?- kérdeztem ostobán, pedig tökre egyértelmű volt a szitu. Meg fogja kérni a kezem! Bár, nem így képzeltem el kislánykoromban ezt, hogy egy tök vadidegen fogja feltenni a nagy kérdést, de akkor is! Már nagyon vártam ezt a pillanatot, bár a vőlegény nem épp a mesebeli herceg. Na mindegy! A helyett azonban, hogy gyűrűt húzott volna az ujjamra, a csuklóm köré csavarta az övet.
- Így már nem fogsz ugrálni!- felkelt előlem.
- Nem kötözhetsz meg, mint egy rabot! Engedj el azonnal!- sikítottam. Próbáltam kihúzni a kezemet az övből, de sikertelen próbálkozás volt. – Megfizetsz ezért, esküszöm! Engedj el!- üvöltöttem magamból kikelve. Felpattantam az ágyról, és az óriás démon szemébe néztem. A nyakamnak nem tetszett a dolog, három fejjel tuti, hogy magasabb volt nálam. Mélyen a szemembe nézett, majd lehajolt az ágy széléhez, ahonnan lelógott a lepedő. Letépett egy hosszú, vastag csíkot a széléből. – Ezért meg foglak nyúzni! Az egy több száz dolláros lepedő volt!!!- anyám! Megölöm az egyszer tuti! Ez volt a kedvencem! A szám elé helyezte a lepedő cafatot. – Na, azt már nem! Még be is…- a szám elé kötötte, majd lelökött az ágyra.
- Máris jobb! Legalább nem kell hallgatnom egész éjszaka a karattyolásodat!
Válogatott szidalmakat zúdítottam a fejére, a szókincsemnek ezt a részét még egy utcagyerek is megirigyelhette volna. De az egészből kb. csak hümmögéseket, meg magas hangokat hallhatott. Nem is zavartatta magát. Ledobta a bőrkabátját a sarokban álló fotelbe, majd lerúgta a cipőjét. Aztán a fekete selyeming következett. Ahhoz képest, hogy mekkora lapát keze van elég fürgén bújtatta át a lyukakon a gombokat! Teste megfeszült mikor lehúzta a válláról az inget. Elém tárult a világ legcsodálatosabb férfiteste. Deréktól felfelé olyan izmos volt, hogy sok férfi és nő sírva fakadna, ha meglátná. Olyan helyeken domborodott, ahol nem is tudtam, hogy lehet! Az egész pasi egy csoda, kár hogy a természete olyan amilyen. Ha nem akarna magához kényszeríteni és más körülmények közt találkoztunk volna, tuti, hogy beleszeretek. De így csak gyűlölni tudom azért, amit készül tenni velem. Egyáltalán minek vetkőzik le?! Hogy mutogassa milyen kigyúrt? Az ágyhoz lépett, amitől megijedtem, lehet, hogy meg akar erőszakolni? Ó, Istenem add, hogy ne… Soha nem fogok egy falat süteményt sem enni, csak… Lefeküdt az ágyra. Lefeküdt az ágyra! Köszönöm Uram! Kezdődjék a diéta!
Kihúzódtam az ágy szélére, és összegömbölyödtem. Összekötözött, a számat is betapasztotta, majd bemászott az ágyamba! Meg sem kérdezte! El akar rabolni. Azt akarja legyek a felesége. El akar rabolni az életemtől. Mérlegeljünk: vagy azt teszem, amit mond és életben hagy, de akkor elszakadok az igazi életemtől és Isten tudja mit akar majd velem csinálni. De ott van a második lehetőség: fellázadok és nem megyek hozzá. Elszökök és élem tovább az életemet egy új helyen, új néven. De fenn áll a kockázat, hogy megtalál és megöl- mert ugye úgy nem veszi hasznomat, ha nem vagyok a felesége- már csak azért is mert nemet mondtam neki. Két rossz közül melyik a jobb? Végül is mindenféleképpen elveszítem a mostani életemet. De ha elfogadom, hogy a felesége legyek legalább nem kell kínok közt kimúlnom. Tehát döntöttem: hozzá fogok menni feleségül! Lehet, hogy ezt a döntésemet meg fogom bánni majd a jövőben, de jelen pillanatban ez a legésszerűbb lehetőség.
De mi a fenének akar ez engem feleségül venni? A démonpajtásak kirekesztenék, hisz nem mindennapos, hogy hazaállít egy angyalkával. Ha még szerelemből lenne az egész, de így? Még a nevét sem tudom, bár lehet, hogy ő tudja az enyémet. Mindegy. Most ez nem fog kiderülni, mivel bekötötte a számat! A drága lepedőmmel! Hogy van neki ahhoz képe, hogy szétszakítsa és bekötözze a számat!
Totál az ágy szélén gubbasztottam, kezdtem attól félni, hogy leesek, de ott maradtam. Nem akartam a fickó közelében lenni, de- gondolom- ha felkelnék biztos, hogy visszahúzna. Inkább maradtam egyhelyben, és próbáltam nem elbőgni magam. Közeljártam hozzá, de keményfából faragtak és nem adom fel egy könnyen! Meg fogom keseríteni ennek a pasinak az élet az biztos! Egy csepp nyugta sem lesz tőlem! Az ágyamba sem fogom majd beengedni és óriási féltékenységi jelenetet csapok, ha kiderül, hogy szeretője van! Így hamar megun, és majd elválunk…vagy valami hasonló. Nem tudom, hogy hogyan zajlik az ilyesmi náluk.
Miközben a bosszúmon dolgoztam, tökéletesítettem, és kitaláltam a jobbnál-jobb agyra menéseket elnyomott az álom. Egysze arra ébredtem fel, hogy valaki átkarol. Pillanatok alatt eltűnt az álmosságom. Azt sem tudtam mi van, azt hittem, hogy egy rossz álom erre föl kiderül, hogy még sem! A démon karja a csípőmet ölelte a fejem a csupasz mellkasának támasztva pihent a párnán. Az arca a nyakamon pihent, a lélegzete jóleső bizsergetés volt a kulcscsontom gödrénél. Egyenletesen lélegzett, szóval aludt. Most lenne esélyem elszökni mellőle, a nap is felkelt már, meleg fénnyel ömlött be az ablakon át. Le van gyengülve a pasas. Oké, a sorsomba a beletörődés elnapolva!
Még mindig az ágy szélénél kuporogtam, kuporogtunk. Leraktam az egyik lában a világos színű parkettára, majd vártam, hátha felébred. De nem. Következett a másik tappancs. Megvan! Az összekötött kezem a mellkasomnak szorulva pihent, de most próbáltam annyira szétfeszíteni őket, hogy le tudjam húzni az óriási kart a derekamról. Kar kipipálva! Több felülést kéne csinálnom a jövőben, elég nehézkesen tudtam CSENDBEN feltápászkodni az ágyról. A reggeli enyhe szél fújta a krémszínű függönyt mikor elhaladtam előtte ki a konyhába, ahol a késeket tartottam. Ránéztem az órára és nem hittem a szememnek. 11 óra múlt! Eddig aludtam volna? Kimerítő volt a tegnapi napom az egyszer biztos.
A konyhám elég szerényen volt berendezve, a fal mellett volt egy fehér konyhaszekrény, ami tök üres volt, csak a fiókokba volt berakva pár evőeszköz. A szekrénnyel szemben, a sarokban ott terpeszkedett a kicsi hűtő, mintha büntetésben lenne. A tűzhelyt kivittem innen, el jó messzire, hisz soha semmire nem kell az nekem! Volt egy kis asztal az ablak alatt, két székkel. Az ablakpárkányon piros muskátlik voltak, amik csodával határos módon elbírtak viselni engem az elmúlt két hónap során.
A fiókokhoz léptem, csendesen kihúztam az egyiket, amiben a késeket tartottam. Egy darab éles volt köztük azzal próbálkoztam. A fiókot rászorítottam a késre, a hasamat nekidöntöttem, hogy el ne mozduljon onnan. Ha megvág legalább nem a fickóra maradt a megölésem. Már ez is óriási örömöt jelentene számomra, hogy borsot törhettem az orra alá. A kezemet széthúztam amennyire csak tudtam, és a késen elkezdtem fel-alá húzogatni. Imádtam azt a köntösömet, amihez tartozott, de ha a szabadságomon és aközött kell választani, inkább az előbbi mellett teszem le a voksomat. A nyelvemmel lelökdöstem a lepedődarabot a számról.
- Khm!- a hátam mögül meghallottam a torokköszörülést, egyből megdermedtem. Az izmaim megfeszültek, hogy ha kell meg tudjam támadni. Végtére is fegyver van nálam. Az övet eléggé elvágtam már ahhoz, hogy ki tudjam bújtatni a kezemet. Finoman kihúztam. Az öv a földre hullott.
- Jesszus! Megijesztettél!- kaptam a szívemhez- Jó reggelt!- köszöntöttem egy elbűvölő mosoly kíséretében mikor megfordultam. A hátam mögé tett kezemmel kihúztam a kést az ideiglenes satuból, és eltakartam.
- Neked is! Mitől állt be nálad ekkora pálfordulás?- kérdezte felhúzott szemöldökkel a szívélyes üdvözlésem hallatán. Erre most mit mondjak? ,,Nem, egy éjszaka alatt nem sok minden változott meg, csak tudod, épp arra készülök, hogy megkéseljelek, ha az utamban állsz!”
- Ööö, csak gondolkodtam! Miért is nehezíteném meg a kettőnk így is eléggé bonyolult helyzetét?- rántottam vállamon egyet, majd közelebb léptem a fickóhoz. – Egyébként, hogy hívnak?- kérdeztem mézesmázos hangon.
- Dante!- vágta rá. Hm, Dante pokla, találó! A szülei eléggé ironikus emberek lehettek. Ha van testvére azt tuti Lucifernek hívják!
- Devina!- nyújtottam felé azt a kezemet amiben nem volt kés. Ő pont a vele szemben lévőt. Vagy nem ismeri, hogy hogyan kell kezet rázni, vagy tudja, hogy van valami abban a kezemben. Reflexszerűen meg akartam cserélni a kezemben lévő kést, de inkább csak visszarántottam a kezem és egy lépést hátráltam.
- Tudom- búgta. A hangja, uh, de szexi! Kicsit recés, mély és nagyon-nagyon férfias!
- Aha- az asztal felé vettem az irányt, a kést úgy tartottam ne lássa. Követett. Egy pillanatra kinézet az ablakon, én ezt az alkalmat ragadtam meg, felemeltem a kést, és… Lazán elkapta a csuklómat! Megszorította, és megpróbálta kicsavarni, de nem engedtem el. Hátrarántotta a karomat, és lenyomott az asztalra. A torkomat egy halk sikoly hagyta el a fájdalomtól. Úgy éreztem magam, mint egy grill csirke, akinek épp az egyik szárnyát tépik le, hogy megegyék! Könny szökött a szemembe, de nem engedtem, ez az utolsó lehetőségem…
- Engedd el! Neked fog fájni, édesem!- figyelmeztetett.
- Nem!- a hangom egy macska vinnyogására hasonlított. Az arcomat nyomta a kemény felület, éreztem az asztalon a bútorápoló citrusos illatát. A térdemet bevágtam az asztal lábába, mikor próbáltam megrúgni. Minden küzdelmem hiába volt! Elvette. Belehajította a mosogatóba, majd felhúzott az asztallapról.
- Nagyon örülnék, ha a jövőben nem lenne több ilyen kis akciód!- sziszegte, miközben a fájós, és az ép karomat összeszorította a melleim előtt. – Nem akarom, hogy a feleségemnek a rokkant parkolóban kéne majd megállnia!
- Fenyegetsz?- kérdeztem felszegett állal.
- Nem, édesem! Szó sincs róla!- felelte egy ördögi mosoly kíséretében. - Öltözz fel, hamarosan indulunk!
- Hová?- kérdeztem döbbenten.
- Ahogy mondtad: a Pokolba!- válaszolta teátrálisan széttárt karokkal.
- Haha!- megdörzsöltem a fájós karomat, egyből be is lilult.
- Ezért nem kéne ellenszegülnöd, azt hiszik majd, hogy megvertelek!
- És nem ez az igazság?!
- Nem! Tudtommal te akartál leszúrni, én csak megvédtem magam!
- Ahogy én is!- ekkor megszólalt a csengő. Lehet, hogy van még egy esélyem?
- Nyisd ki, da ha egy rossz szót is szólsz…
- Megütsz?- kérdeztem pimaszul.
- Ne adj ötleteket, édesem! Elég nagy a kísértés.
- Ne hívj édesemnek!
- Oké, drágám .
- Azod sem vagyok! Sőt, ha előhuzakodsz az állatkerti becenevekkel én komolyan megölöm magam, nem fogom megvárni míg te teszed meg!
- A szavamat adom, hogy nem bántalak, csak a kezedet kérem!- mondta komoly hangon.
- Add a szavad!- néztem rá könnyektől csillogó szemmel. A tartásom oda lett, nem bírtam tovább.
- A szavamat adom, hogy nem foglak bántani, ha hozzám jössz!
- Köszönöm!- a csengő ismét fülsiketítően megszólalt.
- Dev, itthon vagy?- hallottam meg Holly déli akcentusát az ajtó túloldaláról.
- Ne mondj neki semmit, az ő érdeke- figyelmeztetett, majd az ajtóhoz botladoztam, ő meg megállt a konyhaajtóban. Elfordítottam a kulcsot, mikor kinyitottam egy kicsit megnyekkent a zsanérokon lógó ajtó, de nem esett le.
- Dev! Hol a csudában voltál egész nap?! Egész nap a kefét ettem, hogy valami baj történt veled!- ölelt magához régi barátnőm.
- B-baj az az nem történt- dadogtam- csak..ö…tudod…
- Rory üzeni, ha nem húzod be a popódat a stúdióba kiteszi a szűrödet! De persze csak viccelt, a tegnapi fotózáson isteniek lettek a képeid!
- Aha! Figyu, most szerintem me… - nem tudtam befejezni a szavamba vágott:
- Van itt még valami! Olvastál te ma újságot?! Gondolom nem, elég nyúzottnak tűnsz… Ahol tegnap délután voltunk kávézó, tudod, lemészároltak mindenkit! Most olvastam a cikket, hogy brutálisan megölték a személyzetet, a vendégeket…Ez olyan borzasztó! Kis híján múlt, hogy mi nem voltunk ott akkor!
- Uhh, hát ez nagyon durva!- nyögtem nehézkesen.
- Az! De mit csináltál egész nap? Elaludtál vagy mi?- kérdezte.
- O, nem! De jobb ha most mész…ö, nem vagyok egyedül!- makogtam.
- Mekkora liba vagyok! Úgy sajnálom, legközelebb csapj le, ha ilyen vagyok! Miért nem mondtad?!
- Mondtam volna, ha nem támadsz le így!- mentegetőztem. – Kérlek, menj el!- néztem kérlelően rá. De ő csak mondta és mondta. Rám zúdította, hogy mekkora hülye, hogy nem vette észre a dolgot, meg hogy jókor tud ő is beállítani. Az Istenért sem állt le egy pillanatra sem. Ekkor megéreztem egy erős szorítást a derekam körül. A hátam mögé áll Dante, arcát a vállamba fúrta.
- Hello!- mosolygott Hollyra, amitől a barátnőm szinte elolvadt.
- Szia!- intett neki Holly. – O, csajszi, úgy örülök, hogy végre találtál magadnak valakit! És mi meg tegnap a nemi életeddel zaklattunk Anjaval!- szavaira az arcom egészséges paprikapirosban kezdett el tündökölni, jó hogy ezt egy vadidegen férfi előtt mondja!- Pedig látszik, hogy odáig meg vissza vagytok egymástól!- ja, persze!
- Figyu, szólok Rorynak, hogy holnap sem jössz be dolgozni, oké? Rád fér egy kis pihenés, biztos kimerítő volt az éjszakád- kacsintotta rám. Kimerítő volt az már biztos, csak nem a szextől!
- Devina nem megy vissza dolgozni! Visszautazunk az Államokba!- jelentette be Dante.
- Igen? Ennyire komoly az ügy?- kérdezte hitetlenkedve.
- Aha- bólogattam és megeresztettem egy ,,szerelmes” mosolyt Dante felé.
- Miért nem mondtad ezt még?- kérdezte sértetten.
- Távkapcsolat, nem voltam biztos benne, hogy komoly az ügy- feleltem.
- Huh, oké! Ez hírtelen jött! Nos, sok sikert a repüléshez, majd hívj, jó?- mosolygott rám.
- Persze!- bólintottam.
- Hello!- köszönt el Dante, majd rácsapta az ajtót Hollyra…
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
