2.

- Őszintén? Feleségül akarlak venni….- mikor a szavai eljutottak a tudatomig minden félelmem eltűnt, helyét hisztérikus nevetés vette át.

- Na ne szívass, én meg már rákészültem, hogy hozod a baltát és kinyírsz! Ez igazán jó poén- mondtam fuldokolva. Annyira röhögtem, hogy még a könnyem is kicsordult, kb. öt perccel később, mikor elmúlt a ,,roham” megláttam az arcán, hogy ő ezt egyáltalán nem tartja mulatságosnak.

- Nem vicc volt, édesem! Komolyan beszéltem!

- Aha, ja persze! És miért akarnád megkérni a kezem? Nem találtál magadnak egy helyes démoni lánykát?

- Egy: nem megkértem a kezed, hanem kijelentettem, hogy feleségül foglak venni. Kettő: egyáltalán nem akarlak a feleségemnek, kötelességből teszem. Három: Több tucat nő lenne, aki szívesebben lenne a helyedben.

- Add a listát, felhívom őket! Egyébként, akkor mi a csudát akarsz pont tőlem? Ha nem tűnt volna még fel: angyal vagyok!- mutattam magamra.

- Sajnos észrevettem, hogy mi vagy, de ez nem akadályoz semmiben sem. Kötelesség az egész! Holnap indul a gépünk- jelentette ki.

- Hová? A Pokolba talán? És honnan veszed, hogy veled megyek? Én el nem megyek innen, az ziher! Betoppansz az életembe, hazavágod az ajtómat, végig cipelsz az emeleten, mint egy ősember az asszonyát, majd közlöd velem, hogy a feleséged leszek, ráadásul el is akarsz rabolni! Szerinted ezek után egy ilyen eszelős barommal tartok? Azt sem tudom, hogy miért akarsz elvenni…- fel tudtam volna robbanni!

- Majd idővel mindent elmondok, de most eléggé kifáradtam- mondta. Még hogy kifáradt, miben?! Tudtommal ő neki vannak olyan izmos lábai, hogy meg sem kottyan neki az, hogy utolérjen! Elfáradtam…. Ááááá!


Elállt előlem, a gardróbszekrény ajtajához ment, és az ajtón lógó köntösömnek kihúzta az övét.

- Talán el akarsz fenekelni?- kérdeztem pimaszul. Szemében megvillant ördögi mivolta, száját gúnyos mosolyra húzta, mitől kilátszottak tökéletes fehér fogai.

- Ne kísérts, kislány!- mondta fagyosan. – Még a végén tényleg kipróbálom!

- Nem vagyok ,,kislány”- sziszegtem.

Fenyegetően felém indult, amitől eléggé megijedtem, nem kellett volna az elfenekeléssel viccelődnöm! A félelemtől meggondolatlanul egy pillanat alatt felpattantam, és az ablakhoz rohantam. Feltéptem a spalettát, majd elkezdtem kimászni a szűk ablakon. De most sem jutottam tovább, mint az előbb. El kéne kezdenem fogyókúrázni, az óriási fenekem hátráltat… A démon megint csak elkapta a csípőmet és elkezdett befelé húzni, de nem adtam magam egykönnyen. Megkapaszkodtam az ablakpárkányban, úgy szorítottam mintha az életem múlna rajta- végül is így is volt. Hátrarúgtam, pont eltaláltam a sípcsontját, mitől fájdalmasan felnyögött. Erős lábával átfonta a vádlimat, hogy ne tudjam rugdosni. Egyik kezével elengedte a derekamat, és elkapta vele a torkomat. Erősen megszorította azt, ezzel elzárva a levegő útját a tüdőmbe. Megfontolatlanul elengedtem a ,,mentőövemet”, hogy lefeszegessem az ujjait a nyakamról. Mikor már nem kapaszkodtam, elengedte a torkomat, majd erősen berántott az ablakból. Én még mindig a szorítástól sajgó nyakamat fogtam, mintha attól tartanék, hogy újra megpróbálna megfojtani.

- Te totál meghibbantál?! Meg is ölhettél volna! Az fix, hogy nem utazom én veled sehová, és a feleséged sem leszek!- ordítottam magamból kikelve. Remélem, hogy a szomszédjaim meghallották… Bár a legtöbbnek hallókészüléke van, és még azt sem hallják meg, ha köszönök nekik.

- Én meg már megmondtam, hogy nincs beleszólásod abba, hogy hová viszlek, és abba sem, hogy feleségül veszlek.

- Tudod, az oltár előtt nekem is ki kell mondanom az ,,igent”! Mivel fogsz rávenni, hogy kimondjam?- kérdeztem provokálóan. Erőt merítettem ezekből a ,,vitákból”, amit az elmúlt fél órában lerendeztünk. Igen jó vitapartnerre találtam.

- Nos, erre is van megoldás, az, hogy megfenyegetlek!- mondta ördögien.

- ÉS mivel? Nem sok mindennel lehet, nincsenek rokonaim, se állatom, akit szerethetnék…

- Azzal, hogy megöllek! Mi hasznom lenne belőled, ha nem jönnél hozzám, hm?

Totálisan letaglóztam. Meg fog ölni, ha nem megyek hozzá! Az egyetlen az életemben, amit nagyon szeretek az az életem! Imádok élni! Lehet, hogy nincs olyan tárgy vagy élőlény, akihez ragaszkodnék, de az életem…, azt bármi áron megvédem! Olyan sok dolgot szeretnék még átélni, ezek közt van az is, hogy találkozhassak a többi angyallal, hogy többet tudjak meg az anyámról. És ezekhez a tervekhez feltétlenül szükségem van az életemhez!

- Dögölj meg!- kiáltottam dühtől izzó szemekkel. Sarokba szorított a gazember!

- Ezt most elkönyvelem annak, hogy győztem! Meg vagy cicám! Sokáig gondolkoztam mivel tudnám megfogni azt az embert, akarom mondani angyalt, aki nem kötődik semmihez, senkihez. Ja, és nagyon örülnék, ha nem akarnál kiugrani az ablakon!- kacsintott rám.

- Nem esnék le, mert…

- Mondd, hogy nincsenek szárnyaid!- arcomon elterült egy ördögi vigyor, vajon mit csinálna, ha azt mondanám vannak?

- De bizony!- válaszoltam gonoszan. Arra viszont nem számoltam, hogy letépi rólam a pólómat. – Hé!- visítottam.

- Hazug, liba!- morogta, majd hozzám vágta a felsőt.

- Ez volt a legkevesebb azok után, ahogy ma este bántál velem! És nem vagyok hazug, most is csak…füllentettem!

- Füllentettél, mi? Az angyalok már csak ilyenek- csóválta a fejét. A vállamra terítettem a szétcincált pólót, hogy takarjon valami, majd lezuttyantam az ágyra. A démon közelebb lépett, kezében ott volt a köntösöm öve, letérdelt elém, majd a nagy kezébe vette az enyémet.

- Mit csinálsz?- kérdeztem ostobán, pedig tökre egyértelmű volt a szitu. Meg fogja kérni a kezem! Bár, nem így képzeltem el kislánykoromban ezt, hogy egy tök vadidegen fogja feltenni a nagy kérdést, de akkor is! Már nagyon vártam ezt a pillanatot, bár a vőlegény nem épp a mesebeli herceg. Na mindegy! A helyett azonban, hogy gyűrűt húzott volna az ujjamra, a csuklóm köré csavarta az övet.

- Így már nem fogsz ugrálni!- felkelt előlem.

- Nem kötözhetsz meg, mint egy rabot! Engedj el azonnal!- sikítottam. Próbáltam kihúzni a kezemet az övből, de sikertelen próbálkozás volt. – Megfizetsz ezért, esküszöm! Engedj el!- üvöltöttem magamból kikelve. Felpattantam az ágyról, és az óriás démon szemébe néztem. A nyakamnak nem tetszett a dolog, három fejjel tuti, hogy magasabb volt nálam. Mélyen a szemembe nézett, majd lehajolt az ágy széléhez, ahonnan lelógott a lepedő. Letépett egy hosszú, vastag csíkot a széléből. – Ezért meg foglak nyúzni! Az egy több száz dolláros lepedő volt!!!- anyám! Megölöm az egyszer tuti! Ez volt a kedvencem! A szám elé helyezte a lepedő cafatot. – Na, azt már nem! Még be is…- a szám elé kötötte, majd lelökött az ágyra.

- Máris jobb! Legalább nem kell hallgatnom egész éjszaka a karattyolásodat!

Válogatott szidalmakat zúdítottam a fejére, a szókincsemnek ezt a részét még egy utcagyerek is megirigyelhette volna. De az egészből kb. csak hümmögéseket, meg magas hangokat hallhatott. Nem is zavartatta magát. Ledobta a bőrkabátját a sarokban álló fotelbe, majd lerúgta a cipőjét. Aztán a fekete selyeming következett. Ahhoz képest, hogy mekkora lapát keze van elég fürgén bújtatta át a lyukakon a gombokat! Teste megfeszült mikor lehúzta a válláról az inget. Elém tárult a világ legcsodálatosabb férfiteste. Deréktól felfelé olyan izmos volt, hogy sok férfi és nő sírva fakadna, ha meglátná. Olyan helyeken domborodott, ahol nem is tudtam, hogy lehet! Az egész pasi egy csoda, kár hogy a természete olyan amilyen. Ha nem akarna magához kényszeríteni és más körülmények közt találkoztunk volna, tuti, hogy beleszeretek. De így csak gyűlölni tudom azért, amit készül tenni velem. Egyáltalán minek vetkőzik le?! Hogy mutogassa milyen kigyúrt? Az ágyhoz lépett, amitől megijedtem, lehet, hogy meg akar erőszakolni? Ó, Istenem add, hogy ne… Soha nem fogok egy falat süteményt sem enni, csak… Lefeküdt az ágyra. Lefeküdt az ágyra! Köszönöm Uram! Kezdődjék a diéta!

Kihúzódtam az ágy szélére, és összegömbölyödtem. Összekötözött, a számat is betapasztotta, majd bemászott az ágyamba! Meg sem kérdezte! El akar rabolni. Azt akarja legyek a felesége. El akar rabolni az életemtől. Mérlegeljünk: vagy azt teszem, amit mond és életben hagy, de akkor elszakadok az igazi életemtől és Isten tudja mit akar majd velem csinálni. De ott van a második lehetőség: fellázadok és nem megyek hozzá. Elszökök és élem tovább az életemet egy új helyen, új néven. De fenn áll a kockázat, hogy megtalál és megöl- mert ugye úgy nem veszi hasznomat, ha nem vagyok a felesége- már csak azért is mert nemet mondtam neki. Két rossz közül melyik a jobb? Végül is mindenféleképpen elveszítem a mostani életemet. De ha elfogadom, hogy a felesége legyek legalább nem kell kínok közt kimúlnom. Tehát döntöttem: hozzá fogok menni feleségül! Lehet, hogy ezt a döntésemet meg fogom bánni majd a jövőben, de jelen pillanatban ez a legésszerűbb lehetőség.

De mi a fenének akar ez engem feleségül venni? A démonpajtásak kirekesztenék, hisz nem mindennapos, hogy hazaállít egy angyalkával. Ha még szerelemből lenne az egész, de így? Még a nevét sem tudom, bár lehet, hogy ő tudja az enyémet. Mindegy. Most ez nem fog kiderülni, mivel bekötötte a számat! A drága lepedőmmel! Hogy van neki ahhoz képe, hogy szétszakítsa és bekötözze a számat!

Totál az ágy szélén gubbasztottam, kezdtem attól félni, hogy leesek, de ott maradtam. Nem akartam a fickó közelében lenni, de- gondolom- ha felkelnék biztos, hogy visszahúzna. Inkább maradtam egyhelyben, és próbáltam nem elbőgni magam. Közeljártam hozzá, de keményfából faragtak és nem adom fel egy könnyen! Meg fogom keseríteni ennek a pasinak az élet az biztos! Egy csepp nyugta sem lesz tőlem! Az ágyamba sem fogom majd beengedni és óriási féltékenységi jelenetet csapok, ha kiderül, hogy szeretője van! Így hamar megun, és majd elválunk…vagy valami hasonló. Nem tudom, hogy hogyan zajlik az ilyesmi náluk.

Miközben a bosszúmon dolgoztam, tökéletesítettem, és kitaláltam a jobbnál-jobb agyra menéseket elnyomott az álom. Egysze arra ébredtem fel, hogy valaki átkarol. Pillanatok alatt eltűnt az álmosságom. Azt sem tudtam mi van, azt hittem, hogy egy rossz álom erre föl kiderül, hogy még sem! A démon karja a csípőmet ölelte a fejem a csupasz mellkasának támasztva pihent a párnán. Az arca a nyakamon pihent, a lélegzete jóleső bizsergetés volt a kulcscsontom gödrénél. Egyenletesen lélegzett, szóval aludt. Most lenne esélyem elszökni mellőle, a nap is felkelt már, meleg fénnyel ömlött be az ablakon át. Le van gyengülve a pasas. Oké, a sorsomba a beletörődés elnapolva!

Még mindig az ágy szélénél kuporogtam, kuporogtunk. Leraktam az egyik lában a világos színű parkettára, majd vártam, hátha felébred. De nem. Következett a másik tappancs. Megvan! Az összekötött kezem a mellkasomnak szorulva pihent, de most próbáltam annyira szétfeszíteni őket, hogy le tudjam húzni az óriási kart a derekamról. Kar kipipálva! Több felülést kéne csinálnom a jövőben, elég nehézkesen tudtam CSENDBEN feltápászkodni az ágyról. A reggeli enyhe szél fújta a krémszínű függönyt mikor elhaladtam előtte ki a konyhába, ahol a késeket tartottam. Ránéztem az órára és nem hittem a szememnek. 11 óra múlt! Eddig aludtam volna? Kimerítő volt a tegnapi napom az egyszer biztos.

A konyhám elég szerényen volt berendezve, a fal mellett volt egy fehér konyhaszekrény, ami tök üres volt, csak a fiókokba volt berakva pár evőeszköz. A szekrénnyel szemben, a sarokban ott terpeszkedett a kicsi hűtő, mintha büntetésben lenne. A tűzhelyt kivittem innen, el jó messzire, hisz soha semmire nem kell az nekem! Volt egy kis asztal az ablak alatt, két székkel. Az ablakpárkányon piros muskátlik voltak, amik csodával határos módon elbírtak viselni engem az elmúlt két hónap során.

A fiókokhoz léptem, csendesen kihúztam az egyiket, amiben a késeket tartottam. Egy darab éles volt köztük azzal próbálkoztam. A fiókot rászorítottam a késre, a hasamat nekidöntöttem, hogy el ne mozduljon onnan. Ha megvág legalább nem a fickóra maradt a megölésem. Már ez is óriási örömöt jelentene számomra, hogy borsot törhettem az orra alá. A kezemet széthúztam amennyire csak tudtam, és a késen elkezdtem fel-alá húzogatni. Imádtam azt a köntösömet, amihez tartozott, de ha a szabadságomon és aközött kell választani, inkább az előbbi mellett teszem le a voksomat. A nyelvemmel lelökdöstem a lepedődarabot a számról.

- Khm!- a hátam mögül meghallottam a torokköszörülést, egyből megdermedtem. Az izmaim megfeszültek, hogy ha kell meg tudjam támadni. Végtére is fegyver van nálam. Az övet eléggé elvágtam már ahhoz, hogy ki tudjam bújtatni a kezemet. Finoman kihúztam. Az öv a földre hullott.

- Jesszus! Megijesztettél!- kaptam a szívemhez- Jó reggelt!- köszöntöttem egy elbűvölő mosoly kíséretében mikor megfordultam. A hátam mögé tett kezemmel kihúztam a kést az ideiglenes satuból, és eltakartam.

- Neked is! Mitől állt be nálad ekkora pálfordulás?- kérdezte felhúzott szemöldökkel a szívélyes üdvözlésem hallatán. Erre most mit mondjak? ,,Nem, egy éjszaka alatt nem sok minden változott meg, csak tudod, épp arra készülök, hogy megkéseljelek, ha az utamban állsz!”

- Ööö, csak gondolkodtam! Miért is nehezíteném meg a kettőnk így is eléggé bonyolult helyzetét?- rántottam vállamon egyet, majd közelebb léptem a fickóhoz. – Egyébként, hogy hívnak?- kérdeztem mézesmázos hangon.

- Dante!- vágta rá. Hm, Dante pokla, találó! A szülei eléggé ironikus emberek lehettek. Ha van testvére azt tuti Lucifernek hívják!

- Devina!- nyújtottam felé azt a kezemet amiben nem volt kés. Ő pont a vele szemben lévőt. Vagy nem ismeri, hogy hogyan kell kezet rázni, vagy tudja, hogy van valami abban a kezemben. Reflexszerűen meg akartam cserélni a kezemben lévő kést, de inkább csak visszarántottam a kezem és egy lépést hátráltam.

- Tudom- búgta. A hangja, uh, de szexi! Kicsit recés, mély és nagyon-nagyon férfias!

- Aha- az asztal felé vettem az irányt, a kést úgy tartottam ne lássa. Követett. Egy pillanatra kinézet az ablakon, én ezt az alkalmat ragadtam meg, felemeltem a kést, és… Lazán elkapta a csuklómat! Megszorította, és megpróbálta kicsavarni, de nem engedtem el. Hátrarántotta a karomat, és lenyomott az asztalra. A torkomat egy halk sikoly hagyta el a fájdalomtól. Úgy éreztem magam, mint egy grill csirke, akinek épp az egyik szárnyát tépik le, hogy megegyék! Könny szökött a szemembe, de nem engedtem, ez az utolsó lehetőségem…

- Engedd el! Neked fog fájni, édesem!- figyelmeztetett.

- Nem!- a hangom egy macska vinnyogására hasonlított. Az arcomat nyomta a kemény felület, éreztem az asztalon a bútorápoló citrusos illatát. A térdemet bevágtam az asztal lábába, mikor próbáltam megrúgni. Minden küzdelmem hiába volt! Elvette. Belehajította a mosogatóba, majd felhúzott az asztallapról.

- Nagyon örülnék, ha a jövőben nem lenne több ilyen kis akciód!- sziszegte, miközben a fájós, és az ép karomat összeszorította a melleim előtt. – Nem akarom, hogy a feleségemnek a rokkant parkolóban kéne majd megállnia!

- Fenyegetsz?- kérdeztem felszegett állal.

- Nem, édesem! Szó sincs róla!- felelte egy ördögi mosoly kíséretében. - Öltözz fel, hamarosan indulunk!

- Hová?- kérdeztem döbbenten.

- Ahogy mondtad: a Pokolba!- válaszolta teátrálisan széttárt karokkal.

- Haha!- megdörzsöltem a fájós karomat, egyből be is lilult.

- Ezért nem kéne ellenszegülnöd, azt hiszik majd, hogy megvertelek!

- És nem ez az igazság?!

- Nem! Tudtommal te akartál leszúrni, én csak megvédtem magam!

- Ahogy én is!- ekkor megszólalt a csengő. Lehet, hogy van még egy esélyem?

- Nyisd ki, da ha egy rossz szót is szólsz…

- Megütsz?- kérdeztem pimaszul.

- Ne adj ötleteket, édesem! Elég nagy a kísértés.

- Ne hívj édesemnek!

- Oké, drágám .

- Azod sem vagyok! Sőt, ha előhuzakodsz az állatkerti becenevekkel én komolyan megölöm magam, nem fogom megvárni míg te teszed meg!

- A szavamat adom, hogy nem bántalak, csak a kezedet kérem!- mondta komoly hangon.

- Add a szavad!- néztem rá könnyektől csillogó szemmel. A tartásom oda lett, nem bírtam tovább.

- A szavamat adom, hogy nem foglak bántani, ha hozzám jössz!

- Köszönöm!- a csengő ismét fülsiketítően megszólalt.

- Dev, itthon vagy?- hallottam meg Holly déli akcentusát az ajtó túloldaláról.

- Ne mondj neki semmit, az ő érdeke- figyelmeztetett, majd az ajtóhoz botladoztam, ő meg megállt a konyhaajtóban. Elfordítottam a kulcsot, mikor kinyitottam egy kicsit megnyekkent a zsanérokon lógó ajtó, de nem esett le.

- Dev! Hol a csudában voltál egész nap?! Egész nap a kefét ettem, hogy valami baj történt veled!- ölelt magához régi barátnőm.

- B-baj az az nem történt- dadogtam- csak..ö…tudod…

- Rory üzeni, ha nem húzod be a popódat a stúdióba kiteszi a szűrödet! De persze csak viccelt, a tegnapi fotózáson isteniek lettek a képeid!

- Aha! Figyu, most szerintem me… - nem tudtam befejezni a szavamba vágott:

- Van itt még valami! Olvastál te ma újságot?! Gondolom nem, elég nyúzottnak tűnsz… Ahol tegnap délután voltunk kávézó, tudod, lemészároltak mindenkit! Most olvastam a cikket, hogy brutálisan megölték a személyzetet, a vendégeket…Ez olyan borzasztó! Kis híján múlt, hogy mi nem voltunk ott akkor!

- Uhh, hát ez nagyon durva!- nyögtem nehézkesen.

- Az! De mit csináltál egész nap? Elaludtál vagy mi?- kérdezte.

- O, nem! De jobb ha most mész…ö, nem vagyok egyedül!- makogtam.

- Mekkora liba vagyok! Úgy sajnálom, legközelebb csapj le, ha ilyen vagyok! Miért nem mondtad?!

- Mondtam volna, ha nem támadsz le így!- mentegetőztem. – Kérlek, menj el!- néztem kérlelően rá. De ő csak mondta és mondta. Rám zúdította, hogy mekkora hülye, hogy nem vette észre a dolgot, meg hogy jókor tud ő is beállítani. Az Istenért sem állt le egy pillanatra sem. Ekkor megéreztem egy erős szorítást a derekam körül. A hátam mögé áll Dante, arcát a vállamba fúrta.

- Hello!- mosolygott Hollyra, amitől a barátnőm szinte elolvadt.

- Szia!- intett neki Holly. – O, csajszi, úgy örülök, hogy végre találtál magadnak valakit! És mi meg tegnap a nemi életeddel zaklattunk Anjaval!- szavaira az arcom egészséges paprikapirosban kezdett el tündökölni, jó hogy ezt egy vadidegen férfi előtt mondja!- Pedig látszik, hogy odáig meg vissza vagytok egymástól!- ja, persze!

- Figyu, szólok Rorynak, hogy holnap sem jössz be dolgozni, oké? Rád fér egy kis pihenés, biztos kimerítő volt az éjszakád- kacsintotta rám. Kimerítő volt az már biztos, csak nem a szextől!

- Devina nem megy vissza dolgozni! Visszautazunk az Államokba!- jelentette be Dante.

- Igen? Ennyire komoly az ügy?- kérdezte hitetlenkedve.

- Aha- bólogattam és megeresztettem egy ,,szerelmes” mosolyt Dante felé.

- Miért nem mondtad ezt még?- kérdezte sértetten.

- Távkapcsolat, nem voltam biztos benne, hogy komoly az ügy- feleltem.

- Huh, oké! Ez hírtelen jött! Nos, sok sikert a repüléshez, majd hívj, jó?- mosolygott rám.

- Persze!- bólintottam.

- Hello!- köszönt el Dante, majd rácsapta az ajtót Hollyra…