Moon Angel

Sziasztok!
Ha van egy kis időtök, kérlek, nézzetek be Moon Angelhöz. Ki szeretné adatni a könyvét, és ehhez sok-sok olvasóra, és kommentre lenne szüksége. Aki ráér, és szeretn egy jó olvasni, és részt szeretne venni, hogy kiadják a könyvét, nézzen be hozzá! :)

Köszönöm! :D

6.

Hello! Itt a fejezet! Nagyon sietem vele, az esetleges hibákér elnézést kérek:) A végén van egy kis, hmmm, karikás rész,csak szólok;)Jó olvasást!Ja, és KOMIT! Kérleeek:)

Egy héttel később sem álltam közelebb Dantéhoz. Azóta nem maradtunk kettesben, hogy megpróbáljak újra puhatolózni. Szinte került. Jó, nem szinte, hisz száz százalék, hogy direkt csinálta, annyira átlátszóak voltak a próbálkozásai. Ráadásul jeges pillantásokkal jutalmazott, amiket nem értettem, hogy miért kaptam őket. Csináltam valamit? A kártyázás lett volna a problémája? Csak az lehetett, hisz azon kívül nem is nagyon csináltam semmit. A délelőttöket Célinével töltöttem, ebéd után olvastam, aztán kilovagoltam Nightmarrel, aki egyre jobban felengedett mellett– nagy harcok árán. Igaz, hogy az egyik ilyen alkalommal a szokottnál tovább maradtam el– felfedeztem a birtokhatárt meghúzó kőfal másik végében egy kis vadászkunyhót, ami fegyverekkel volt megtöltve–, de az sem volt több egy óránál. Célinének is feltűnt Dante viselkedése, és mikor elvitt vásárolni– Dantét igen hosszasan kellett győzködni, hogy elengedjen– rá is kérdezett a maga módján.

- Teleszórtad rajzszögekkel szegény unokám ágyát?– kérdezte miközben egy inget méregetett.
- Nem, miért?- kérdeztem vissza, bár, kezdtem kapizsgálni, hogy mire célzott.
- Lehet, hogy nem vagyok teljesen épelméjű, de még nekem is feltűnt a viselkedése veled! Ha a közelében vagy olyan lesz, mint egy fújtató gőzmozdony!
- Igen?
- Igen! Ne add a hülyét, látom rajtad, hogy te is észrevetted. Próbáld fel ezt!– Meglebegtetett előttem egy türkizkék ruhát, amit még szemrevételezni sem tudtam, mert egyből betuszkolt egy próbafülkébe.
- És mit csináljak, hogy… felengedjen?– puhatolóztam Célinétől. Lekapkodtam magamról a farmert és a felsőt, majd belebújtam, amit Céline adott.
- Wow! Ez nagyon szexi!- Céline tükörképe bukkant elő az előttem lévő tükörben. És tényleg igaza volt. A ruha kihangsúlyozta testem előnyös oldalát, ott tapadt ahol kellett, bár, a hossza az ízlésemnél hosszabb volt, de úgy volt tökéletes, ahogy volt. – Kérdésedre a válasz!- mutatott a tükörképemre. Kérdőn tekintettem rá, mire egy pajkos mosoly volt a válasz. – Reméltem, hogy nem kell elmagyaráznom a nők vonzerejéről szóló pletykákat, de ezek szerint te sem vagy tisztában az adottságaiddal!- rosszallóan megcsóválta vörös fürtös fejét, majd rám húzta a próbafülke vörös függönyét.

A délután további részét is vásárlással töltöttök, főleg Céline választott ruhát nekem, szerinte túl hétköznapian öltözködöm. Chh! Főleg szexis hálóingeket vettünk hozzátartozó fehérneműket. Céline arra célzott, hogy csábítsam el, de én nem akartam vele semmilyen közelebbi kapcsolatot! Megvilágosodásomnak hangot is adtam:

- De én nem elcsábítani akarom! Azt akarom, hogy ne úgy nézzen rám, mintha fel akarna nyársalni!– Céline hangosan kifújta a levegőt, majd bosszúsan és kelletlenül elfordult a ruháktól.
- Édesem, ugye tudod, hogy az unokámról beszélünk?! És mint nagyanyja, azt akarom, hogy boldog házassága legyen. Szóval, amíg ő boldog, addig én is az vagyok, tehát te is. Ha nem az, akkor én sem, és… te sem leszel az!– villantott rám egy ragyogó mosolyt. Pontosan így képzeltem el egy áldozatára vigyorgó őrült sorozatgyilkost. – Ugye, te is egyetértesz velem? – kitágult szemekkel bólogattam. – Helyes, akkor mehetünk is!

Jóságos ég! Azt hiszem megértettem, hogy mire céloztak az őrülettel kapcsolatban. Tehát, amíg boldoggá teszem az unokáját biztonságban érezhetem magam. De ha… A ,,ha”- ba már bele sem merek gondolni. Még a végén kikötöz egy ágyhoz, egyenként levágja a testrészeimet, majd táncot lejt körülöttük, hogy tuti ne a Mennybe kerüljek. Komolyan rokonságot akarok kötni ezzel a nővel?! A válasz nem volt, de mivel nem sok kilátásom volt más lehetőségre…

Kivertem a fejemből a nyomasztó gondolatokat, és inkább a forró aszfaltot kezdtem el bámulni. Olyan hőség volt, hogy szinte megolvadt tőle a beton. Na igen. Globális felmelegedés… Egy lenge nyári muszlinruha volt rajtam, óriási kísértést éreztem, hogy lekapjam magamról, melltartóban és bugyiban rohangáljak. Elvetettem a csábító ötletet, még a végén lecsuknak közszeméremsértésért.

A munkából hazarohanok elözönlötték a francia negyedet. Valahogy elkeveredtem Céline mellől, és egy kis utcába tévedtem, ahol sima beton helyett macskaköves volt az út. Milyen hangulatos! A szűk utcában, egy régi, piros autó parkolt félig a járdán. A hátsó lámpája és a szélvédője be volt törve, a bal első gumija ki volt szúrva. Az ablaktörlő félig le volt tépve. Az épületek színei nem is látszódtak a graffitik és a piszok alatt, mellettük zöld konténerek sorakoztak, amikből a szemét ki volt durva. Patkányok marakodtak egy penészes pizza szeleten. Most, hogy jobban megnéztem a helyet, már nem is tűnt olyan hangulatosnak. Félelem kúszott végig a gerincemen, aminek az lett a következménye, hogy megborzongtam, a kezem lúdbőrözött. De mivel nem tudtam, hogy merre járok, azt sem tudhattam merre iszkoljak el a gettóból. Elindultam egyenesen, nagyívben kikerültem a pizzás patkányokat, és felléptem a betöredezett járdára. Egy lakás nyitott ablakán egy sörösüveg csattant a járdán, pár méterrel tőlem. Ijedtemben felsikkantottam, majd átugrottam a törött üvegdarabokat, és megindultam. A szőke fürtjeim a hátamhoz és az arcomhoz tapadtak, nem láttam semmit, azt sem, hogy merre tartok. Ügyetlen mozdulatokkal kisimítottam őket, de az időzítés nem volt jó. Nekirohantam a szemközti ház falának. Még a kezeimet sem tudtam kitenni, hogy tompítsam a becsapódást, teljes erőmből nekirobogtam. Elplaccsantam a földön, mint a széttört üveg az előbb, tisztára úgy éreztem magam, mint a tízedikről ledobott béka. Szarul. A Nap pont besütött a két utca közé, a szemembe világított, hunyorogtam, és a fejemhez kaptam. Egy púp, már csak ez hiányzott a tökéletes napomhoz.

Ekkor meghallottam egy földöntúli morgást, ami nagyon közelről hallatszott. Felpattant a szemem, de én nem mozdultam meg. Tehát úgy fogom bevégezni, mint, amit Bridget Jones mondott magáról: kutyák lakmároznak a halott testemből. Szuper! Na, azt már nem! Nem adom föl harc nélkül, ha kell én harapok először, de nem engedem, hogy legyőzzön egy bolhás négylábú! Mérgesen felpattantam, dühösen kifújtam a levegőt, majd a morgás irányába fordultam. De… nem volt ott semmi. Lehet, hogy csillagok helyett morgó kutyák keringtek a fejem felett? Rám vallana…

Ez…ez nem is kutya! Ez valami nagyobb. Sokkal nagyobb. A fejem fölött átugrott egy bazinagy emberszabású kutya, ami tuti, hogy a Van Helsingből bukkant elő. Biztos itt forgatják a második részét… Na jó, ez már tőlem is szánalmas! Ez egy vérfarka, semmi kétség, ez az. De hogy bukkant elő? Elkerülte volna a figyelmemet a ,,Vigyázat, vérfarkas-zóna, ha belépsz ebéd leszel” tábla? Lehetséges…

Két méter magas, izmos szőrtorony magasodott fölém. Szájából éles, fehér agyarak álltak ki, mint a pengék. Ujjai végén köröm helyett ijesztő fekete karmok. A feje farkasszerűen megnyúlt, fülei hátrasimultak. Két lábon járt, férfias felsőteste, és intelligens, borostyán színű szemeire lehetett azt mondani, hogy emberi.

Vicsorogni kezdett, majd támadópozíciót vett fel– ezt onnan tudom, hogy láttam egy farkasos természetfilmet az Animal Planet-en. Hát, lehet, hogy mégis csak ő fog hamarabb harapni… Felém ugrott, de egy a semmiből jövő test elém vetette magát, és ő kapta a nekem szánt harapást. A bőrruhába burkolt férfi ujjain az ízületek kifehéredtek, miközben szorosan megmarkolta a lény bordáit, és átdobta a feje felett. A vérfarkas nyekkent egyet, ahogy becsapódott a szemétkupacba, gyorsan kiheverte a hárítást, talpra ugrott, de nem volt elég gyors, az ijesztő fickó hozzálépett, és előkapott egy kardot, és egy nyisszantással… levágta a fejét. ,, Csak egy maradhat”, jutott eszembe Danken Mcleod híres mondata. A vérfarkas egy fehér fényben és egy különös illatú–vajon miért a Halál jutott eszembe erről a szagról?– füstben eltűnt. Mintha ott sem lett volna.

- Ho-hová lett?– dadogtam idegesen, miközben a szemetes felé böktem, ahol az előbb még egy igencsak élő alak volt.
- Az Istenekhez került, majd ők kiszabják rá a büntetést– felelte félvállról a titokzatos megmentőm.
- Ó– nyögtem sután. – Ugye, nem akarsz engem is megölni?– kérdeztem remegő hangon a legfontosabb kérdésemet, a többi még várhatott.
- Kellene?– tekintett rám, mintha csak most vett volna észre, hogy ott vagyok.
- Az én szemszögemből az lenne a legjobb, ha nem bántanál– Idegesen elmosolyodtam, majd a szám szélét kezdtem harapdálni.
- Devina!– Honnan került ide az őrült nagyi?! Céline futott felénk, vörös hajzuhataga lobogott, arca kipirult a hűségtől. - Mi történt­­­­­­?– ijedten nézett hol rám, hol a sötét ruhás fickóra. – És te, drága fiam, miért nem jöttél haza?! Halálra aggódtuk magunkat miattad! Hogy lehetsz ilyen felelőtlen, legalább telefonálhattál volna!­­­– Az áradatot szidalmak követték, ami Céline arisztokratikus hanghordozása mellett igen nevetségesnek hatott.
- Nagyi, be sem mutatsz a barátnődnek? – Nagyi?! Óóó, tehát ő Lucian, akiről hetek óta nem hallott a család.
- Felejtsd el, ő a bátyád menyasszonya!
- Jobban kéne vigyáznia rá, kár lenne egy ilyen szépségért! – tetőtől-talpig alaposa végigmért, mire elpirultam, hisz nemsokára férjezett asszony leszek! Feltűnően én is stírölni kezdtem, mire egy pajkost mosolyt villantott, ami biztos, hogy sok nőt taszított már az ágyába. Legalább olyan magas volt, mint a bátyja, sűrű, sötét haját divatosra nyírva hordta, szeme, akárcsak Céline-é, zöld, sötét bőrruházata alatt megbújó izomkötegek csak arra vártak, hogy egy szerencsés nő felfedezze őket. Annak ellenére, hogy láttam mire képes, nem féltem tőle. Igaz, hogy a bokáig érő bőrballonkabát ijesztővé, és rejtélyessé tette a megjelenését, de nem rémültem meg tőle. Ehhez az is közrejátszott, hogy tudtam, nem fog bántani.
- Meg tudom védeni magam, nagylány vagyok már! – mormogtam.
- Azt gondoltam…
- Hazajössz velünk?- kérdezte reménnyel a hangjában Céline.
- Azt hiszem, hogy már van miért hazatérnem– kacsintott rám.
- Hé! Szállj le a lányról, Lucian! Én vagyok a testőre jelenleg, és megígértem a bátyádnak, hogy foggal-körömmel megvédem mindentől. Mindenkitől. És ebbe te is beletartozol!
- Erényövet is kaptál, szivi? – kérdezte, miközben Céline az elsötétített kocsi felé vette az irányt, ami a főutcán parkolt.
- Csak pórázt, de ha tovább próbálkozol, lehet, hogy még azt is beszereznek nekem…

٭٭٭
Két nappal később sikerült Célinével megszervezni, hogy Dantéval egyedül vacsorázhassak-, amihez Céline ragaszkodott. Dante és Lucian a két nap alatt órákat pusmogtak a könyvtár-dolgozószobában, tisztára, mintha évek óta nem látták volna egymást. Lilith és Daniel elmentek a városba, a jövendőbelim húgocskája még most sem csípett igazán. Ray és Lucian elmentek valahová, ,,kan bulit” tartottak valahol. Céline azt is megszervezte, hogy Dante ne menjen el velük. Nekem csak annyi volt a dolgom, hogy felvegyem a türkiz ruhát és mosolyogjak. Csábosan. Grrr! Legszívesebben megnyúztam volna a nőt.

A vacsorára pontosan ráillett: síri csend és hullaszag. Dante elmélyedt magában, akármilyen beszélgetést próbáltam is kezdemény annak igen és nem lett a vége. Hurrá! Céline tuti ki fog találni valamilyen jót kis ,,Menjünk-Devina-agyára”- tervet, ha ,,nem teszem boldoggá” az ő kicsikéjét.
Átmentünk a könyvtárba. Leültem a szófára, és próbáltam egy jó témát keresni, amivel megtörhettem volna a jeget.
- Milyen a viszonyod Luciannal?- kérdeztem.
- Testvéri- felelte, miközben két pohár whiskyt töltött. Grimaszoltam a válasz hallatán. Dante odanyújtotta az egyik poharat, elfogadtam az aranyszínű italt, hátha attól, majd jobb témák jutnak az eszembe. Ő a szemközti bőrkanapét választotta. Négy pohár ital után se jutottunk messzebbre. Látszott rajta, hogy már mehetnék, de nem akartam, hogy Céline egész életem hátralevő részében kínozzon, szóval olyat tettem, amire egyébként nem nagy valószínűséggel vetemedtem volna. Míg ő a bárszekrényeknél matatott, lentebb engedtem a ruhám pántját, az egyik félig lecsúszott a vállamon. Mély dekoltázs részét lentebb húztam. Hajamat leengedtem a laza kontyból, számat idegesen beszívtam, hogy még pirosabb és duzzadtabb legyen. Dante visszaült a kanapéra, és még mielőtt hangot adhatott volna zavartságának, szemből az ölébe ültem, és lecsaptam az ajkára. Ajka puhasága megdöbbentett, nem gondoltam volna, hogy egy ilyen erős, nagydarab pasinak ilyen finom szája lehet. Kezem közé fogtam az arcát, hogy ne tudjon elmozdulni, bár, ha nagyon akart volna, úgyis elhúzódik. De nem tette, igaz, szeméből elsőre a megdöbbenés tükröződött, de egy másodperccel később hevesen viszonozta csókomat. Beletúrt a kiengedett hajamban, még jobban magához húzott a tarkómnál fogva. Halk, morgásra emlékeztető hang tört elő torka mélyéből, majd megharapta az alsóajkamat, fájdalom és vágy tüze keveredése indult útjára a testemben, hasamnál jóleső, sóvár tűzben hullott szét. Ó, igen, talán még sem lesz olyan kín ez az elcsábításos-projekt. A szám enyhén szétnyílt, mire bedugta a nyelvét a számba, és vad táncot járt az enyémmel. Alsótestem a csípőjéhez dörzsöltem, mire hangosan, kéjesen felnyögött, és még mélyebben csókolt meg. Jóleső érzéssel töltött el, hogy ő sem közömbös irántam, sötét farmerja eleje kidomborodott. A méretei miatt legalább nem kell már aggódnom… Ajkai elváltak a számtól, áttért az állam, és az arcszélem csókolgatására. Hátradöntöttem a fejem, melleimet kidomborítottam. A szűk felsőrés irritálóan a mellemhez dörzsölődött, már megint azt kívántam, hogy bárcsak ne lenne rajtam ruha! De ekkor valami történt…
Dante elhúzódott tőlem, utána kaptam, próbáltam visszahúzni, hisz most kaptam ízelítőt abból, ami várni fog rám. Nem, nem, még többet akarok! Éhesen vetettem rá magam, nem tudtam, hogy honnan jött az erőm, de széthasítottam a selyeming elejét, a gombok szanaszét hullottak, Dante tökéletes, izmos mellkasán tíz vörös csík látszott. Mintha valamilyen varázslat alatt álltam volna, máskor bocsánatot kértem volna a karmolásért, és most? Éhesen vetettem magam a döbbent férfira, a nyakának estem, erősen megharaptam a selymes bőrt, hogy még a vére is kiserkent. Lenyalogattam a vérpettyeket, majd megszívtam a sebhelyet, és dorombolva dörgölőztem a széles mellkashoz. Apró csókokkal hintettem be a nyakát, egyre lejjebb haladtam, de ekkor bevillant valami: úgy viselkedtem, mint egy nimfomániás. Agyamban a kerekek lassan újra működésbeléptek, a révület elmúlt. Zavarodottan felpillantottam Dantéra, aki félrebiccentve tartotta a fejét, és úgy bámult rám. Tekintetében nem láttam zavart, mintha tudta volna, hogy ez következik. A sötét szempárban helyette vágy csillogott.
- Ó, te jó ég! M-mi történt? Miért csináltam ezt? Én…én, nem ilyen vagyok! Én sosem csinálok ilyet!- hevesen kapkodtam a levegőt, csodáltam volna, ha egy szót is megértett volna a hablatyolásomból.
- Shhh! Nyugodj meg, édesem!– finoman ringatni kezdett, amitől a zihálásom kicsit csillapodott, de nem nyugodtam meg. Közel sem jártam hozzá.
- Hová viszel?– kérdeztem ijedten, mikor ölbe vett, és az ajtóhoz sétált.
- Az új szobádba…
- Mi történt?– kérdeztem pár másodperccel később.
- A legutóbbi beszélgetésünkkor említettem már, hogy a szex egy halhatatlannal sokkal másabb, mint egy emberrel, igaz?
- Aha, de mi nem…– nem tudtam befejezni, közbevágott.
- Feküdtünk le? Nem, de készültünk. Ez csak ízelítő volt– sejtelmesen elmosolyodott.
- Öhmm– nyögtem fel a gondolatra- Egy nimfomániás őrültté válok majd? Szuper…
- Csak az első pár hétben, aztán csitul majd a vágyad.
- Most igazán megnyugtattál– ironizáltam.
- Megteszem a tőlem telhetőt. Itt is vagyunk.

Elérkeztünk a kastély egy az eddig nem ismert részéhez. Itt még nem is jártam. A kör alakú helyiségbe, ahol plafon helyett üvegkupola volt felerősítve. Aranyszegéllyel minták voltak ráfestve. A falak egyszerű fehérek voltak arany virágokkal tarkítva. Három szoba nyílt innen, Dante a legutolsóhoz vitt. Nem tett le, amiért hálás is voltam, mert még mindig remegtek a lábaim, és kétlem, hogy meg bírtam volna tartani a súlyomat. Belökte az ajtót, majd a sötét szobában villany után tapogatózott. Felkattintotta, és az egész szoba fényárban úszott.

- Ó! Ez igazán…gyönyörű!
- Örülök, hogy tetszik.

A falat lila selyemtapéta fedte, bronzos minták voltak ráfestve. Az ablak a tóra nézett. A súlyos sötétlila brokátfüggöny el volt húzva, így láthattam, hogy az ablak alatt kiszélesedett a párkány, amit bronzszínű bársonnyal borítottak. Itt is volt egy kandalló, szintén lógott felette egy tájkép. A kandalló előtt perzsaszőnyeg volt leterítve, ami szinte hívogatott, hogy rálépjek. Az íróasztalon, ami meglepett, egy laptop volt. Tehát kapok lehetőséget, hogy kommunikáljak a külvilággal. Mellette ott volt a mobilom is, amit még Dante vett el. Egy drabálisan nagy ágy állt a szoba másik végében, fölötte brokátbaldachin lógott. Ez a szoba kisebb volt, mint az előző, ahol aludtam, de innen három ajtó nyílt. Egy gondolom a fürdő. A másik kettő pedig…
Dante kiszúrta, hogy mit nézek, és felnevetett. Zengő hangja megtörte a csendet a szobában, jóleső borzongást idézett elő bennem.

- Kis kíváncsi! Menj, nézd csak meg!– Finoman letett a földre, majd odaimbolyogtam a kettes számú ajtóhoz, ami az egyes mellett volt. Hármaska a szoba túlsó végében volt, az ágyamtól pár lépésnyire.
Kettes rejtett eeegy gardróbot! Az összes vásárolt ruhát, cipőt, kiegészítőket áthozták ide! Dantéra mosolyogtam egy, amolyan ,,köszi” mosollyal, majd átsétáltam a másikhoz. Ez egy másik szobába vezetett, ahol korom sötét volt. Ekkor megéreztem Dante jelenlété, aki közvetlen mögöttem állt.

- Majd megnézed pár nap múlva– arrébbhúzott az ajtóból, majd kulcsra zárta
- Mi van ott?- kérdeztem kíváncsian.
- Majd megtudod.

:)

Hello!Megyek nyaralni, ezért nem lesz a következő héten friss:S Igyekeztem mára befejezni, de nem lett minőségi munka, szóval...
Remélem, egy kis pihenés segít a következő fejezetetn:)
Pusszi

5.

Hello! 1: bocsi, hi hibákért, siettem vele :) 2: a kártyázós részt Kresley Cole könyvéből másoltam át, ha valami nem stimmelne, elnézést, de nem vagyok jó kártyás xD
3:bocsi a késésért! 4: Jó olvasást!



Lilith visszament a szobájába. Dante kihúzott a folyosóra, majd egy nagy vérvörös tapétás szobába vezetett. Nem volt világos a szobában, csak a kandallóban ropogó tűz fénye adott némi esélyt arra, hogy ne bukjak föl az első tárgyban. Az ajtó hangos nyikorgással becsapódott mögöttem. Megrezzentem. Próbáltam bemagyarázni az előbbi támadásnak, de a lelkem mélyén tudtam, hogy amiatt van az egész, mert Dantéval egyedül vagyok egy sötét szobában. Felkattintotta a lámpát- sötétség áthúzva, már csak Dante miatt van a rossz érzésem.

- Kitisztítom a sebet, rendben?- milyen sebet?, akartam kérdezni, de eszembe jutott, a támadó pengéje, és az ahogy felém sújtott vele. Dante egy másik szobába lépett, gondolom a fürdőbe, és egy dobozzal tért vissza.

- Ilyen gyorsan elkezdték a ,,Devina-lábalól-eltevése” akciót? Nem sokat teketóriáztak!- jegyeztem meg gúnyosan. Figyelmen kívül hagyta a megjegyzést, helyette kérdezett.

- Mi történt? Láttad, hogy ki volt?- kérdezte, miközben a dobozból elővett steril kötszert és jódot. Ez fájni fog, kislány!

- Sötét volt, nem láttam az arcát, egyébként meg símaszk volt rajta. Bejött a szobámba, az ajtón, majd megpróbált megfojtani. Aztán megjelent a húgod, és kiugrott az ablakon. Röviden ennyííííí!- a mondat végét elhúztam, mikor az arcomhoz nyomta a jódozott vattát.

- Bocs- mondta. – Nem túl mély, nem kell összevarrni.

- Okés. Ugye, lesz még ilyen?

- Attól tartok, igen. A nagybátyám nem arról híres, hogy felhagyja azt amibe belekezdett, már a bosszút is élvezi, hogy keresztbe tehet nekem- sziszegte.

- Miért csinálja ezt? Miért akarja, hogy kirobbanjon a háború?

- Nem szívesen beszélek róla, de jogod van tudnod róla. Ivan apám testvére volt. Állandóan rivalizáltak. Az angyalok és démonok, amikor csak lehetséges volt egymásnak estek. Nem nevezném háborúnak, csak amolyan ,,kakaskodás”-nak. Egy ilyen akcióban apámat elfogták, és kiderült, hogy Ivan tervelte ki. Ivan apám arcába mártotta tulajdon tőrét, majd sót öntött a szivárgó sebre, hogy heg maradjon utána- itt a helyére állt a dolog, a sebhelyes fickó, Darius volt, Dante apja. - A halhatatlanok nagyon gyorsan gyógyulnak, és a sebek után nem marad sebhely, ezért sóval szokták felszórni, ha emléket akarnak róla. Ez ,,tartósítja”.

- De miért tette ezt? Csupán testvéri rivalizálás?- néztem rá hitetlenkedve.

- Az is közrejátszott, de Marissa, az anyám miatt volt minden. Mindketten versengtek a kegyeiért, de ő Dariust szerette. Ezért hát azt gondolta Ivan, ha megcsúfítja az arcát, majd nem kell neki. De rosszul hitte. Már várandós volt velem, mikor ez történt. Ivan megölte Dariustt azután, hogy Marissa meghalt Lilith születése közben. – arcán valami sötét suhant át, ahogy ezeket mondta. - Kiiktatta az ellenségét, most újat keresett a gyerekei személyében. A angyalok közt is vannak hatalomra éhező alakok, nemcsak mi akarjuk kirobbantani ezt a háborút- befejezettnek tekintette a témát, visszapakolt a dobozba, a vattát a szemetesbe dobta, ami az asztal alatt volt.

- Ó- nyögtem sután. – Eléggé beteg elmére vall, hogy ezt teszi, meg amit az apáddal tett… Hány évesek voltatok, mikor ez történt?- kérdeztem.

- Én 12, Lucian 10, Lilith újszülött - válaszolta. - Megdöbbentél, nemde?- bólintottam. Még szép, hogy megdöbbentem. Ilyet tenni a tulajdon testvérével!- Holnap átköltözöl egy másik szobába- váltott témát-, hogy közelebb legyél hozzám- nem kérdés volt, kijelentette, nem számított neki, hogy én imádom azt a szobát.

- És most?

- Aludj nyugodtan itt, nekem van egy kis elintéznivalóm- mondta, majd a bőrfotelhez lépett. Felvette belőle a laptopot, és elkezdett valamit gépelni.

Nem ellenkeztem, nem lett volna értelme, úgyis az van, amit őfelsége akar. Az ágy hasonlított a szobámban lévőre, csak ezt vörös ágytakaró fedte. Bebújtam az ágyba, szinte elvesztem benne. Gondolom, Danténak nem volt ezzel problémája igen nagyra megnőtt férfi. A szülei nagyon odafigyelhettek, mikor ,,csinálták”.

A párna átvette Dante férfias fűszeres illatát. Belefúrtam a fejem, a takarót egészen az államig felhúztam, eszembe jutott, hogy csak egy lenge hálóing van rajtam. Elpirultam erre a gondolatra. Áttetsző hálóing plusz Dante szobája, sőt ágya, igen veszélyes párosítás.

Nem kellett összeszámolnom a bárányokat, úgy elaludtam, mintha fejbe nyomtak volna.

Gyomrom korgására ébredtem reggel. Kinyújtóztam, majd átfordultam a másik oldalra. Szemem kipattant. Tegnap éjszaka. A bérgyilkos. Lilith. Dante szobája. Hol van Dante? Egyedül voltam a szobában. Menyi lehet az idő? A függönyök be voltak húzva, óra egy se. Csendben az ajtóhoz lépkedtem, és kikukkantottam a folyosóra. Sehol senki. Átmentem a szobámba, ahol nagy meglepetésemre semmi sem utalt arra, hogy tegnap éjszaka megtámadtak. A törött vázát és lámpát már összeszedték, az ágyat bevetették. Ilyen munkaerő kéne az én lakásomba is! A csomagom a fürdőszobában volt, kivettem egy vörös, mélyen dekoltált felsőt, és egy fehér farmert. Megfésültem a csomókba összetapadt hajamat, majd felvettem a ruhákat.

Elindultam az étkező felé, mivelhogy a gyomrom egyre hangosabban követelte a reggelit. Egyébként meg nem mondta Dante, hogy maradjak a fenekemen, szóval szabadon mászkálhatok- egy darabig.

Nem találtam senkit sem ott, de egy régi Tiffany-óráról leolvastam az időt: 11:24. Oké, tudtam, hogy jó alvó vagyok, de ennyire? Ne csodálkozzak azon, hogy senkit sem találtam az étkezőben. Kimentem a szobából, és egy eddig ismeretlen folyosóra bukkantam. Végigmentem rajta, ha jól sejtem ez a cselédszálás. Itt nem a megszokott pompa uralkodott, de nem lehet panaszuk, mert még ez is jobb állapotnak örvendett, mint a párizsi lakásom. Megtaláltam a konyhát.

A falaknak téglaszíne volt, két óriási ablak nyílt a hátsókertre. Középen egy lakkozott asztal állt négy székkel. A jobb és baloldalon pult húzódott. A jobboldalon a legmodernebb tűzhelyek egyike, a baloldalon egy amerikai hűtő volt beékelve a pultba. A sütő fölött egy rozsdamentes anyagból készült szagelszívó függött. A konyha otthonosan volt berendezve, csendélet képek a falon, friss virág az asztalon, kötény függött a fogason. Ekkor vettem észre egy vörös kontyot egy szalmakalap alatt a kertben. Céline fűszereket palántált. Kontyából kiszabadult néhány tincs, de nem törődött vele. Fehér inget viselt egy vajszínű csőnadrággal- nem irigylem azt, aki mossa a ruháit. Mintha megérezte volna a jelenlétemet, megfordult. Arcán sáros folt éktelenkedett, de nem veszített szépségéből. Hófehér bőre mellett zöld szemei szinte világítottak. Vérvörös ajkait mosolyra húzta, majd felkelt, a palántákat az árnyékos, esőtől védett teraszra betette. Kalapját felakasztotta a kötény mellé.

- Jó reggelt, Devina!- köszöntött, majd a mosogatóhoz lépett és lemosta kezéről a földet. Körmei is a rúzsa színében pompázott. Visszavette a mosogató szélére tett gyűrűket, és egy piros köves karkötőt. - Hallom tegnap mozgalmas éjszakád volt. Elég hamar elkezdték.

- Ja- válaszoltam kurtán.

- Mesélj, nekem senki sem mond semmit!- durcásan ráncolta a homlokát. - Azt hiszik, hogy felizgatnak ezzel, és az így is labilis érzelmeim kitörnének pár szaftos részlettől- forgatta hatalmas zöld szemeit. – röviden elmondtam neki a történteket, már csak azért is, mert végre valaki nem ellenségként kezel a démonok közül. Mikor befejeztem ennyit reagált csak: - Tök király a felsőd, Burberry?- kérdezte egy sugárzó mosoly kíséretében.

- Igen- furcsa egy nő, az tuti.

- Kérsz valamit ,,reggelire”?- rajzolt idézőjeleket a levegőbe.

- Ő, igen, egy kávé jól esne- a kávéfőzőhöz lépett, kiöntötte a hideg kávét, és újat tett fel. Leültem az asztalhoz. Céline a palántáiról kezdett el beszélni. Fejből nyomtam a démonvillában található fűszernövények hosszú listáját: bazsalikom, tárkony, kakukkfű, majoránna, édeskömény és –gyökér, gyömbér, kapor, petrezselyem, rozmaring, sáfrány, snidling. Sajnálatára- és az én örömömre- több növény már nem fért el a kis hátsókertben.

- És a rózsáim…Még a férjemtől kaptam az első tövet, abból lett az egész kert. Ugye, milyen csodálatosak?- letett elém egy piros alapon fehér pöttyös bögrét. – Ízesítettem, amivel szereted.

- De honnan…?- közbevágott mielőtt befejeztem volna.

- Az őrületnek is vannak előnyei- rám kacsintott, majd levette a kötényt a fogasról, megkötötte a derekán.

- Ó!- csendben kortyolgattam a kávémat.

Hozzálátott egy hagyma darabolásához, én ezt a pillanatot használtam ki, hogy felmérjem. Hosszú rozsdavörös haj, és vakítóan sápadt bőr. Az alakját még én is megirigyeltem, pedig én sem panaszkodhatok. Kb. 175 magas lehetett, hosszú, nőies lábakkal megáldva. Telt csípő, a dekoltázsára sem lehetett panasza. A férfiak a nyálukat csorgathatják utána! Egyedül a szeme árulkodott a koráról, olyan mértékű bölcsességet sugárzott, mintha a Dalai Lámával lettem volna egy konyhában.

Vörös tincsek kavarogtak homloka körül, hófehér arca kipirosodott a friss levegőtől. Mandulavágású macskára emlékeztető tekintetét a vágódeszkára irányította, miközben a hagymát vágta apró darabokra. De várjunk csak! Ő a ház ladyje, miért ő főz?

- Te főzöl?- kérdeztem. Céline hátranézett a válla fölött, a darabolást nem hagyta abba, úgy válaszolt:

- Ebben a családban mindig is én főztem. És különben is nehéz kifogni jó munkaerőt, de ha lenne egy jó szakács, akkor is én főznék. Imádok sütkérezni a konyhában, örömmel főzök a családomra. Legalább nem hallom ilyenkor a hangokat…

- Milyen hangokat?- kérdeztem értetlenül.

- A jövőről suttognak. Szerinted ki a jobb a Red Sox vagy a Yankees?- visszafordult a hagymához.

- Nem vagyok nagy baseball drukker…- érdekes egy nő.

- De akkor is!- makacskodott.

- Red Sox?- inkább kérdésnek hangzott, mint határozott válasznak.

- Ki nem hagynám egy meccsüket sem- egy fonott kosárból paradicsomokat húzott elő, megmosta őket, majd a deszkához vitte. – Szeretsz főzni, Devina?- kérdezte, miközben csillag alakban bevagdosta a paradicsomok alját.

- Nem igazán, nem sok időm volt a munkám mellett- feleltem és nagyot kortyoltam a kávéból.

- És szeretnél megtanulni?- fontolóra vettem. Mi baj lehet belőle? Elvileg ilyenkor nem hallja a hangokat, szóval nem kaphat tőlük utasítást a megkéselésemre. Felálltam, és mellé léptem.

- Mivel kezdjem?- rávillantottam az őszi Vogue címlapján díszelgő mosolyomat, majd a pulthoz fordultam.

xXx

Bolognai spagettit csináltunk. Egész jó kuktának bizonyultam, csak egyszer vágtam el az ujjam, és csak kétszer sikerült magamra önteni a szószt. Céline csak nevetett a hülyeségemen. Bezzeg ő tökéletes volt. Villámgyorsan aprított, ügyesen fűszerezett.

Azt mondta, hogy ebédeljünk meg, a család délben nem együtt szokott étkezni, csak este gyűlnek össze az étkezőben. Lilith a városban volt, főiskolára járt. Dante a birtok ügyeit intézte, és információkat gyűjtött a támadásomról. Ray estefelé szokott megjelenni, senki nem tudja mivel üti el az idejét. Lucian, a tékozló testvér. A halhatatlanok gyilkolásának szentelte életét. Vérfarkasok, vámpírok, lidércek, fantomok, szellemek, és bűnöző démonok meg angyalok voltak a specialitásai. Ritkán jött ide, nem szerette volna felhívni a figyelmet a családjára az ellenségei számára.

Céline visszavonult, ahogy ő nevezte ,,privát szigetére” pihenni. Felajánlottam, hogy elmosogatok, amire egyből bólintott. Ki nem állt a mosogatással bajlódni. Pár napja romlott el a mosogatógép, ezért kézzel kellett csinálnom- bár a párizsi lakásomban sem okozott kézzel mosogatás gondot. A maradék tésztát, és szószt betettem egy tupperware dobozba, az edényeket beáztattam, majd elmostam őket.

Céline igen jó tanárnak bizonyult, ráadásul nem is nézett rám úgy, mintha a Marsról jöttem volna. Olyan volt, mintha barátra leltem volna. Azt mondta, hogy bármikor lejöhetek hozzá, örül a társaságomnak. És én is örültem az övének. Nem tudtam hová menjek, a konyhában nem tudtam mit csinálni, Dante szobájába nem akartam visszamenni, már a gondolatba is beleborzongtam, hogy visszamenjek abba a szobába. Feszélyezve éreztem ott magam, minden ráemlékeztetett.

Pár percnyi topogás után a könyvtár felé vettem az irányt. A folyosón összefutottam egy eddig ismeretlen férfival. Kinézetre 30-nak saccoltam, de a fél karomat rámertem volna tenni, hogy nem annyi. Szőke csillogó haja és világoskék szeme pajkosan csillogott, ahogy meglátott. Buja szája, ami sok nő gyönyörét okozhatta már mosolyra görbült. Visszamosolyogtam, de lehervadt az arcomról, mikor megláttam hosszú szemfogait. Vámpír? Ó… Elsiettem mellette, és mikor visszanéztem nem láttam senkit sem a folyosón, de a kuncogását hallottam. Hogy lehet ez? Megráztam a fejem, mintha csak egy rossz álomból akarnék felébredni, majd berontottam könyvtár-dolgozószobába.

Nekidőltem az ajtónak, hangosan kifújtam a levegőt, majd a polcokhoz lépdeltem. Vajon tényleg azt láttam, amit? Tényleg vámpírfoga volt? De hogy lehetséges? Azt terveztem, hogy Danielle Steelt fogok olvasni, de van pár kérdésem, amire válaszokat akarok kapni. Végigbogarásztam az első sor polc alját, majd a következőt. Semmi. Tele volt az egész a birtok poros feljegyzéseivel, régi és új számlák lefűzve bőrkötésben. Kíváncsiságból levettem egy friss feljegyzést. Hűha! Azt kell mondanom, igen gazdag családba fogok beházasodni! A legtöbb bevétel New Orleans-i üzletektől származott, de volt pár üzletük Ázsiában, Európában, műkincsekkel is foglalatoskodtak, és jótékonykodtak is. Visszatettem a ,,könyvet” a polcra, és tovább keresgéltem. 1 órával később megtaláltam, amit akartam. Egy létra segítségével leügyeskedtem a tetejéről, majd visszamentem az eredeti szobámba a táskámhoz az olvasószemüvegemért. Az angyalok sem tökéletesek… Felvettem a vastag, feketekeretes szemüveget. Ennek a könyvnek is bőrből készült a borítása, a könyv gerincén egy eléggé egy értelmű szöveg hirdette, hogy ez az, amit kerestem: Feljegyzések halhatatlanokról. A borítójára ezüstből készült végtelen jel volt nyomva. Lesöpörtem róla a port, eléggé úgy tűnt, mintha jó ideje ki sem nyitották volna.

A megsárgult lapokon kézzel írott feljegyzések voltak a halhatatlanokról. Milyen jó, hogy megtaláltam ezt a könyvet! Bután azt hittem, hogy a ,,halhatatlanokat” semmi sem ölheti meg. Hát, tévedtem! Lefejezés. Egyetlen, de brutális módja a halálunknak. Az ,,átváltozás” halandóból halhatatlanná annyit tesz, hogy megállunk az öregedésben. Nem tudni, hogy mikor következik be, általában a húszas évektől a negyvenes évek közt történik- kivétel ez alól a vérfarkasok vámpírok. Már megint ez… Átlapoztam pár lényegtelen fejezetet, és elérkeztem a halhatatlanfajokhoz. Na igen! Így jár az, aki nem ebben a közegben nő fel.

Vámpírok: harapással gyarapítják létszámukat. Fennmaradásuk érdekében vért isznak, ha megvonják tőlük agresszívvá, de gyengébbé vállnak. Megvonással nem lehet őket megölni, csak kínozni. Emberfeletti erő és gyorsaság, kifinomult érzékszervek, láthatatlanná válás, telekinézis, jó egyensúly. Elpusztításuk: a napsugarak hatására elégnek-, ha rövidebb ideig tartózkodnak a napon, akkor képesek regenerálódni-, lefejezés.

Hűha! Ez aztán nem semmi! Akkor még se én voltam az agyament azzal a sráccal, akit a folyosón láttam. Tovább olvastam, és ráakadtam a vérfarkasokra

Vérfarkasok: születés vagy harapás útján jönnek létre. Nagyon kevés született vérfarkas létezik, számuk rohamosan fogy. A lelkük egyik része farkas a másik ember, ezáltal magukon hordozzák a farkasok tulajdonságait. Teliholdkor kitör belőlük az állati ösztön, elveszítik emberi mivoltukat, ösztönlényekké válnak. Gyorsak, erősek, karmuk és agyaruk kiéleződik, ha érzelmeik hirtelen megváltoznak. Ha átváltoznak, világoskék szemük borostyánná színeződik. Lobbanékony természetük miatt sokszor kerülnek harcba. Ősi ellenségeik a vámpíroknak. Elpusztításuk: lefejezés.

Egyéb lényekről is volt szó, de csak átfutottam őket, különösebben nem foglalkoztattak. Szellemek, lidércek, varázslók, boszorkányok, valkűrök, fúriák, nimfák, tündérek, sárkányharcosok, amazonok, törpék-, és ne tévesszenek meg senkit, ha bedühödnek és csapatostul vannak, igen vérszomjas ragadozókká válnak. Megakadt a szemem egy bekezdésnél.

Az Őrzők: halhatatlanok egy csoportja, rendfenntartók. 12 jól képzett harcos, kívülállók, a halhatatlanok mumusai. A halhatatlanok válogatott csoportja, a legtöbb nemes faj képviseli magát benne. Az Őrzőket az Istenek hozták létre , hogy megakadályozzák a háborúk kitörését, és az emberek előtti lelepleződést.

- Devina?- ijedtemben felkiáltottam és a könyvet kiejtettem a kezemből.

- Szent szamár, megijesztettél! Nem mondta még senki, hogy ne ólálkodjál?- rivalltam Dantéra, aki a bőrfotel fölött magasodott, amiben lekucorodtam.

- Majd csengőt kötök a nyakamba- válaszolta gúnyosan, majd felvette a padlóról a könyvet. Mérgesen ráncolta a szemöldökét, miközben rájött mit is olvastam.

- Elfelejtetted közölni, hogy tartsak magamnál foghagymát és feszületet, mikor kilépek a folyosóra. Nem is mondtad, hogy léteznek másfajta lények is!

- Okos lány vagy, azt hittem, tudod. Egyébként mit keresel itt? Nem kéne egyedül itt lenned.

- Hol voltál?- kérdeztem tőle, figyelmen kívül hagyva morgolódását. Céline már elmondta, hogy mit csinált, de kíváncsi voltam, ő mit felel.

- Elintéztem pár dolgot- felelte szűkszavúan.

- Milyen bőbeszédű vagy!

- Igyekszem

- Igyekszel, hogy az őrületbe kergess ezzel! Ez az egy dolog van, amit ki nem állhatok.

- Én még azért fel tudnék sorolni pár dolgot.

- Hát persze! Te mindent tudsz rólam, de én semmit sem rólad! Nem gondolod, hogy ez egy kicsit igazságtalan?

- Teljes mértékben igazad van.

- Persze, hogy igazam van! Akkor elárulsz magadról valamit?

- Nem. Majd máskor, most nincs kedvem beszélgetni- válaszolta unottan.

- Gratulálok! Sikerült összehozni egy szónál hosszabb mondatot. Nehéz volt?

- El sem hiszed, hogy mennyire- mérgemben a fogamat csikorgattam. Azt hittem, hogy vesztett ügy, de megláttam az asztalon egy pakli kártyát.

- Van kedved játszani?- kérdeztem.

- Attól függ, ha Tűzd föl a csacsi farkát felnőtt verzióban, akkor igen- a szememet forgattam, miközben elmentem a kártyáért.

- Huszonegy. Ha te nyersz, te kérdezel tőlem, ha én nyerek én tőled. És bőven kell kifejteni a választ.

- Kár, pedig kezdtem reménykedni, hogy köze lesz a vetkőzéshez.

- Ne reménykedj!

- A remény hal meg utoljára!- rám kacsintott, majd összekeverte a kártyákat, és osztott. Dante szeme felcsillant, majd győzelemittasan elmosolyodott.

- Azt hiszem, én nyertem.

- Kérdezz!- morrantam rá.

- Hol nőttél fel?

- Houstonban éltem 19 éves koromig, de nem mondanám, hogy ott nőttem fel.

- Részletesebben, ha kérhetem- szinte érezni lehetett a levegőben az örömét, hogy ő mondhatta ki előbb. Folytattam, igaz, hogy kényes pont volt az életemben, de meg tanultam már kezelni.

- Leléptem otthonról, azt hittem, hogy a nagy tudásommal sokra megyek, de egy hét az utcán, és rájöttem, hogy kitörölhetem vele a fenekemet. Egy évig egy rosszul fizető kávézóban dolgoztam. ’93 hideg telén nőttem fel igazán egy fűtetlen, jégverem motelszobában. Ossz!

Danténak egy ász jutott, nekem tizenhetem volt.

- Basszus!- morrantam fel, mikor felfordított egy treff tízest.

- Hol éltél a legszívesebben? Biztos sok helyen jártál már…

- Párizsban. Bővebben a lakásomban.

- Miért? Hisz az egy cipős doboz!

- De az enyém… Ez volt az első olyan lakás, amit önerőből vettem. Eddig mindig kölcsönkértem, vagy hitelt vettem fel. A modellszakma nem mindig kifizetődő, ha az ember a fizetése nagy részét eljótékonykodja.

- Jótékonykodtál? Ki nem nézném belőled!

- Most meg kéne sértődnöm, de elengedem a fülem mellett. Nekem túl sok volt, és odaadtam másnak. Aztán nekem lett kevés…De mindig pont volt annyim, hogy meglegyek belőle.

- Tiszta hülye voltál! Szerinted mire jók a bankok?!- vállat vontam.

- Mondja ezt az, aki a bevétele egynegyed részét odaadja az ENSZ-nek! Inkább ossz!

- Meg sem kérdezem, hogy honnan tudod ezt.

- Jobban is teszed, nem tetszene a válaszom!- rávillantottam egy bűbájos mosolyt, amit Dante észrevett ugyan, de nem mutatta jelét, hogy hatást gyakorolt volna rá.

Tizenkilencem volt, míg Danténak egy kör bubija.

- Lapot. Még. Mégy egyet- bubi, kettes, hármas, hatos. Nem épp úgy alakul, ahogy elterveztem!

Dante felállt, és a bárszekrényhez ment. A széles vállától nem igazán láttam mit csinált, azt viszont sejtettem, hogy valamilyen alkoholt önt. Lerakott a dohányzóasztalra két poharat. Nincs még túl korán a Whiskyhez?, akartam kérdezni, de aztán eszembe jutott, amit Ray mondott. Nehezen tudunk lerészegedni. De mi van az agysejtek pusztításával?

- Hány férfival voltál már?- kérdezte. Majd’ megfulladtam, miközben lenyeltem az első korty whiskyt.

- Erre nem válaszolok!- feleltem felháborodva. Ekkor megjelent a szobában az állítólagos macskám. Dante felé igyekezett, felugrott az ölébe, és dorombolva dörgölőzött a démon tenyeréhez. – Még megvan?

- Amint látod, de még mindig nem kaptam választ. Őszintén és kimerítően.

- Nyolc!- ami hazugság volt, hisz nem épp a szexuális étvágyamról voltam híres. Dante rosszallóan csóválta a fejét, miközben belekortyolt az italába.

- Hazug. Őszintén!

- Négy, de egyik sem volt az igazi. Hiányzott valami, de még most sem tudom, hogy mi volt az.

- A halhatatlanok nem igazán élvezik a halandókkal a szexet. Ez volt a bibi a kapcsolataidban.

- Köszönöm, Dr. Drew! Folytassuk, hátha nekem kedvez Fortuna! Én osztok!- jelentettem ki. Hmmm… - Nyertem! Mitől mentett meg Ray?- Dante nagyot sóhajtott, szemei, ha lehet, még jobban elsötétültek.

- Kb. 20 éve történt ez az egész. Az apám halála után megszállottan kerestem a bajt. Egy éjszaka összeakaszkodtam egy vámpírhordával. Majdnem szárazra csapoltak, mikor Ray ránk talált. Megmentette az életemet, én az adósa lettem. Ray az Őrzőkhöz tartozott, tartozik, és felajánlotta, hogy megküzdhessek az apám székéért. Akkor tudtam meg, hogy Ő is tag volt. Értelmet adott az életemnek, és közelebb kerültem Ivan meggyilkolásához. Pár évvel később csatlakozott Lucian is.

- Wow!- megkevertem a lapokat, majd osztottam. Megint nyertem.

- Eddig tetszett a játék, de most…?

- Mesélj az Őrzőkről!- kértem. –Nem sok mindent tudtam meg a könyvből.

- Az tagokat az Istenek egy összecsapás alkalmával választják ki. 11-en vagyunk, halállal lehet kikerülni közülünk. Ez egy életre szóló meghívó… A feladatunk, hogy megtartsuk az egyensúlyt a fajok között, a létezésünk titokban tartása, és ha háború van készülőben, akkor a harcolás.

- És kik a tagok?

- Ray, Lucian, de őróluk már tudsz. Jelenleg Alden a vezető, és ő is angyal, mint Ray. Brett ő egy sárkányharcos- kérdőn tekintettem tá mire magyarázkodni kezdett – Hasonlítanak a vérfarkasokra abban az értelemben, hogy lényük egyik fele egy sárkányé. Emberi a külsejük, de sárkányokra jellemző képességeik vannak. Sterling is az ő fajába tartozik. Garrett és Conrad vérfarkas.

- Olvastam róluk

- Wade varázsló és van még Damien, de az ő állapota bonyolult...- Nem tudta befejezni a mondatot közbeszóltam.

- Mint Dumbledore?- Dante elővette a ,,na-ne-szórakozz” nézését.

- Felejtsd el a Harry Pottert. Wade igen nagy hatalma van. Az erejét fegyverként használja, szüksége is van rá, hisz egy seggfej. És az egyetlen női tag Soteria. Ő vámpír.

- Hű! Jó kis csapat…. Vámpírról jut eszembe! Ki volt az, akivel a folyosón összetalálkoztam?

- Jeremy, ő a komornyik szerepét tölti be, de mivel nem mehet a napra, nem tudom, hogy miért fizetem. Nem kell félned tőle, ha éhes, akkor felmegy a városba.

- Okéééé- a macska elaludt Dante ölében, fejét két mellső lábára hajtotta. – Én most megyek… Még a végén még több kínos kérdést tennél fel nekem.

- Hova?

- Ő, összebarátkozok Nightmare-rel.

- Várj!- finoman, nehogy felébredjen a perzsa méregzsák, lerakta a kanapéra, majd az asztalhoz sétált, és kotorászni kezdett az egyik fiókban. – Tessék!- a kezembe nyomott egy ezüsttőrt. – Hogy megvédd magad, ha nem vagyok ott- magyarázta.
- Köszönöm- mondtam, majd kisétáltam a dolgozószobából.

A blog 2. díja

Nagyon köszönöm a díjat Boginak, és MoOának, imádlak titeket!

5 titok rólam...

1, Sok-sok könyvet tervezek ebből a történetből. Kulisszatitok: minden könyv egy másik főbb szereplőről fog szólni, arról, hogy hogyan találják meg a társukat...

2, Már elkezdtem írni a 2. könyvet

3, Nem aludtam jól az éjjale xD

4, A következő fejezettől MoOa vállalta a bétázást:) Nagyon köszönöm neked, sokat segít :D Imádlak!

5, Pótmama vagyok jelenleg, drága Nessiem nem igazán csípi az anyaságot:S

Minden kedves olvasómnak küldöm ezt a díjat :)

A blog első díja!

Hello!

Nagyon szépen köszönöm MoOának ezt a díjat! Köszi^^

5 dolog rólam...

1. Azt hiszem azzal kezdeném, amire ezen a nyáron jöttem rá igazán, ezt már említette MoOa is, nem akarom lenyúlni tőle:P Nagyon jó barátokra tettem szert a blogvilágban, óriási kincs a barátságuk.

2. Nagy álmom, hogy író legyek, de nem nagy rá az esély.

3. Ez a legkedvesebb blogom.

4. MoOa kutya smiley-jainak nem tudok nemet mondani.

5. Utálom, ha a barátaim szenvednek és én nem tudok ellene semmit sem tenni!

Ezt a díjat minden kedves olvasómnak küldöm:)

4.

Nightmare hűen a nevéhez egy rémálom volt! Előre vágtázott, majd olyan csigalassan haladt, hogy még egy csiga is leelőzte volna- bár ez egy kicsit túlzás. Körvonalazódni kezdett a kastély, az eső szüntelenül szakadt. Ruhám átázott- újra-, hosszú szőke hajamból csorgott a víz. A kastély vastag kőfallal volt körülvéve, a fal előtt fenyők terpeszkedtek. A kapu kovácsoltvas, és olyan széles, hogy simán átfért rajta volna egy kamion is. Minek ekkora kapu?, gondolkoztam magamban. A kőfalon belül gondozott gyep, és csodálatos rózsakert díszelgett. Az egész kertet bejárta a vörös rózsák mézédes illata. A kastélyt fák fogták közre, lehetett hallani, hogy mögötte valamilyen víz folyhatott. Maga a kastély nem volt nagy szám, sőt, eléggé gáz állapotban volt. A vakolat mállott róla, a vastag faajtóra és az ablakkeretekre ráfért volna egy alapos csiszolás és festés.

Dante előttem halad, miután Nightmare megmakacsolta magát, és pattogó mozdulatokkal baktatott előre. A lovam- nagy kicseszés a Sorstól, hogy ezt a lovat szánta nekem- ismerősebb terepre ért, begyorsított, és meg sem állt az ajtóig. Ott megállt, olyan hirtelen, hogy a fogaim összekoccantak. Combommal szorítottam a nyerget, kezemhez szinte hozzáolvadt a kantár. Dante nevetését sodorta felém a szél, mély zengő hangja máskor lázba hozott volna, de most inkább meg akartam fojtani! Leugrott lováról, majd mellém sétált.

- Segítsek?- kérdezte, s próbált elfojtani egy mosolyt.

- Már nem azért, de nem lett volna egyszerűbb lehozni egy kocsit ide?- tudakoltam, miközben félig lekászálódtam a lóról, de beakadt a lábam. Féloldalasan lógtam a ló oldaláról.

- Lehet, hogy neked nem tűnt fel, de lifttel jöttünk le. Szerinted abba a szűk fémdobozba befért volna egy autó?- válaszolta miközben kiszabadította fogságba esett lábamat. Hátrazuhantam volna, de Dante elkapta a derekamat, és finom lerakott a földre.

- És miért olyan szép itt minden? Nem mintha jobb lenne egy lávamezőn közlekedni, de ez… ez olyan kiábrándító!

- Látszik, hogy nem halhatatlanok közt nőttél fel- csóválta a fejét.

- Bocsánat…- dünnyögtem.

- Ez nem az Alvilág, ez egy külön dimenzió a démonok számára. A Mennyország se a felhőkkel meg szentekkel körülölelt terület. Az is egy másik dimenzió. Nem voltam ott soha, de azt mondják olyan, mint Görögország. Tengerpart és mediterrán időjárás jellemzi- magyarázta.

- Aha… Figyu, nem mennék be vagy valami? Eléggé esik az eső…- mutattam az égre, ahol sötét felhők gyülekeztek, még több esőt ígérve.

- Gyere- húzott az ajtó felé. A vastag faajtóhoz egy lépcsősor vezetett, a lépcső alján ott volt a macska utazókosara és a kézipoggyászom. Felkapta mindkettőt, majd feltépte az ajtót.

- Wow!- adtam hangot a döbbenetemnek. A szám egy O-t formázott mikor körülnéztem. A bejárattal szemben egy gyönyörű faragású lépcső állt, a plafont freskók díszítették. Egy kristálycsillár lógott középről, ami megvilágította az egész helységet. A falakat selyemtapéta fedte be, a padlót márványlapok borították . Az előtérből két ajtó nyílt. Ahogy becsukódott az ajtó egy fiatal lány sietett elő a jobboldali szobából. Nem volt a legszebb teremtés volt, akit életemben láttam, és ez nem a külsejében mutatkozott. Gyűlölködve mért végig, majd Dantehoz fordult.

- Uram! Örülök, hogy újra itthon van!- köszöntötte őt, rólam tudomást sem vett.

- Elhiheti, hogy én is örülök- morogta a bajsza alatt. – Hol van az öcsém és Ray?- kérdezte. Még a szobalányhoz is kedvesebben szólt, mint hozzám.

- A szalonban várják Önt és a… kisasszonyt- kék szeme újra engem pásztázott.

- Köszönöm! Beth, kérem vezesse Devinat a szobájába- utasította a nőt, majd befordult abba a szobába, ahonnan az előbb Beth bukkant elő.

- Hello!- köszöntem barátságosan. Újabb fintor, majd a lépcsőhöz fordult és elindult fölfele. Nem nézett vissza, hogy követem-e. A lábam mellett még mindig ott volt a macska és a táskám. Hógolyó vagy a fene tudja, hogy neveztem el, elkezdett őrjöngeni a dobozban, mintha csak megérezte volna, hogy csak én vagyok itt vele. Az sem kerülte el a figyelmemet, hogy Danteval nem csinált semmit, őt megtűrte maga mellett. Végül is ő nem akarta elengedni a szabadban… Kinyitottam a dobozt, és a macska kisprintel belőle, vissza sem nézett.

- Ugye, jól veszem észre, hogy nem kedvelsz?- kérdeztem, miután végig mentünk egy folyosón, aminek a falait portrék díszítették, és Beth végig megsemmisítően bámult rám.

- Tökéletes megfigyelés, hölgyem- mintha átok lett volna, úgy ejtette ki a hölgy szót.

- Devina! Egyébként nem nagy kunszt volt kitalálnom, eléggé feltűnően küldöd felém a megvető pillantásokat. Ne izgulj- mondtam neki, mikor harag szikrája csillant meg a szemében-, kezdi aláásni az önbizalmamat- paskoltam meg a karját.

- Örömmel hallom- egy vastag, kétszárnyú ajtóhoz lépett, kinyitotta, majd várt, hogy belépjek rajta .- Ha lehet, szedje rendbe magát, botrányos, ahogy kinéz- mielőtt kitörhetett volna belőlem egy hisztérikus szitokáradat behúzta asz ajtót.

A szobában sötét honolt, a folyosón sem vitték túlzásba a világítást- gondolom spórolnak az esküvőnkre-,de itt még az orromig sem láttam. Egy nagy sötét folt volt a fal előtt, gondolom az egy ágy lehetett. Végigtapogattam a falat kapcsoló után, de az az átkozott elbújt. A franc essen belé!, jajdultam fel, mikor belerúgtam valami keménybe, ami csak egy asztal lehetett. Megkapaszkodtam a szélében, hogy ne veszítsem el az egyensúlyomat. Megtaláltam rajta az íróasztallámpát, felkattintottam, és végre láthattam is valamit. A szoba elegáns kékszínű selyemtapétával volt beburkolva, arany minták tekeregtek rajta. A falon lógott egy tájkép, alatta egy hatalmas kandalló, amiben még egy malacot is meglehetett volna sütni. Előtte egy puha perzsaszőnyeg terpeszkedett a sötét fapadlón. Jól sejtettem, hogy az ágy volt a sötét folt. Drabális jószág, sötétkék ágytakarót terítettek rá, fölötte egy kristálycsillár lógott, ami tuti, hogy nem a Tiffanyból származott. Két oldalt éjjeliszekrény, az egyiken egy századfordulós lámpa, a másikon egy antik kínai váza illatozó vörös és fehér rózsákkal. Az ablakokat kék bársonyfüggöny takarta. A régi íróasztalon ott volt a lámpa, ugyanazt a stílust tükrözte, mint az éjjeliszekrényen lévő. Az asztalon volt egy tolltartóköcsög, amiben töltőtollak voltak. Ezzel szemben egy tömb papír, és boríték. Ezek még nem hallottak e-mailről? Vagy mobilról, esetleg SMS? Ezek szerint le kell tennem arról, hogy megnézem a családtagok Facebook oldalát…

Észrevettem egy ajtót, gondolom, az lehet a fürdőszoba. Benyitottam, de nem döbbentem meg ez is ugyanolyan tökéletesen nézett ki, mint a kastély többi része. Itt a fehér és az ezüst uralkodott. Volt egy zuhanyzókabin, olyan amilyet mostanában mutattak a tévében. Egy lábas kád terpeszkedett egy kis ablak alatt a pult, és a zuhanyzó között. A wc a fürdőből nyíló ajtó mögött volt- már kezdtem pánikolni, hogy milyen csúcsszuper a hely, de kinti pottyantós wc-t kell használni. Az ezüstkeretes tükörben megpillantottam magam, és majd összeestem. Hajam nedvesen és kócosan csimbókokban tapadt a fejemhez. Obszcén feliratú pólóm átlátszott, szoknyám elszakadt. Majd’ elhánytam magam, olyan büdös lószagom volt. A pultra ki volt rakva két bolyhos törülköző, a fürdőolajokat, sókat, tusfürdőt, sampont találtam a szekrényben. Ledobáltam az átázott cuccokat magamról, nagy volt a kísértés, hogy áztassam magam a kádban, de nem tudtam, hogy Dante mikor jön vissza. Kivettem egy francia tusfürdőt és sampont, majd beálltam a zuhany alá. A lábamat kidörzsölte a nyereg, és úgy sajgott, mintha amputálásra várt volna. Folyattam magamra a forróvizet, nem vacakoltam a beállításával. Jól esett, átmelegedtem tőle. Bedörzsöltem a hajamban a finomillatú sampont, majd kiöblítettem, és újra megismételtem a folyamatot.

Legalább van valami jó abban, hogy a felesége leszek. Lesz egy kastélyom, egy csomó jó cuccal, bár nem hiszem, hogy kedvelni fognak itt, de próbálkozok, majd barátságos lenni mindenkivel. Azt viszont remélem, hogy nem leszek egész nap bezárva, mint egy bűnöző, mert benyújtom a válópert! Végül is nem is olyan rossz ez az egész…De akkor sem szeretem, ha megzsarolnak! Legszívesebben még mindig megfojtanám Dantet.

Elzártam a vizet, magam köré csavartam az egyik törölközőt. Épp a táskámba nyúltam, mikor meghallottam egy halk, cirpelésre emlékeztető hangot. A telefonom! A táska oldalzsebében volt, alig tudtam elrejteni benne, hogy Dante ne vegye észre. Milyen jó a vétel az ,,Alvilágból’’, ami nem is az alvilág. Felvettem.

- Devina? Hál’ Istennek! Egész délután este próbáltalak elérni, de nem vetted fel- támadott le Holly.

- Hogy érted, hogy este? Hisz még csak…- meggyőzzem magam Holly tévedéséről kinéztem a kis ablakon, kb. úgy 5 óra lehetett. Lehet, hogy nem ugyanúgy jár az idő itt, mint a Földön?

- Mi van?

- Semmi, csak…Ő, lekéstük a gépet, most szálltunk le nemrég- lódítottam.

- Ja, oké! Csak nem épp bizalomkeltő a pasid, és kezdtem aggódni, hogy eladott egy embercsempész bandának… Olyan sötét a tekintete, és olyan energiák veszik körül… Na, mindegy! Túl sokat olvasok. Hol vagy most?- az Alvilágban.

- Ő, a fürdőszobában- végül is igaz.

- Hol a pasid?- kérdezte.

- Elment, de hamarosan itt lesz. Most leteszem, jó? Majd még beszélünk!- mondtam gyorsan, majd bontottam a vonalat. – Huh!

Még mindig törölközőben kiléptem a szobába, közben a hajamat dörzsöltem egy másikkal. A szívem nagyot dobbant, mikor megláttam Őt. A kandallóban égett a tűz, vöröses árnyalat vegyült nedves hajába. Egy szürke, márkás inget viselt egy Levi’s farmerrel, ami ráfeszült harapnivaló fenekére.

- Kivel beszéltél?- kérdezte hanyagul az asztalnak dőlve.

- Magammal?- inkább kérdésnek hangzott. – Igazán jó tanácsokat tudok adni magamnak, tudod- nem vette be.

- Kérem a telefont.

- Milyen telefont? Nincs semmilyen telefon nálam. Észrevetted volna, ha van nálam telefon. – tiszta lebukás. Ha hazudok mindig megismétlem a hazugságom tárgyát, plusz a fülem megrándul. Remélem, hogy nem ő még nem jött erre rá.

- A telefont!- ismételte. Beszívtam az alsóajkam, és vártam. Nem történt semmi, nem fenyegetett meg, és nem próbálta meg elvenni. Kerültem a tekintetét, mert ha ránéznék tuti berohannék a fürdőszobába a mobilért, és odaadnám neki. Sajnos ő nem szenvedett ilyen kényszerben, éreztem magamon sötét pillantását, szinte simogatott. – Kit hívtál?- kérdezte végül.

- Senkit!- Holly hívott engem.

- Nem hiszem, hogy magadban beszéltél, szóval…- közelebb jött hozzám, és a mennyezetet fixíroztam. Az ott egy pókháló? Ejnye, Beth! Jó, ennyi! Fél perc múlva a mobillal a kezemben álltam előtte. - Ezt elteszem- és zsebredugta. – Öltözz fel, megvárlak.

Pár perc múlva egy fekete felsőben, és egy farmerben sétáltam Dante mellett a folyosón. Gázlámpák tették hangulatossá , minden sarkon volt egy asztalka, azon váza virággal. A Falakat a képek alatt vörös tapéta fedte. Néztem a festményeket, és az egyiken felismertem egy Dantera hasonlító alakot. Neki is sötét szeme volt, olyan 35 körülinek tűnt, szeme bölcsességet tükrözött. Arcát egy mély heg csúfította el. Félelmetes volt, kirázott tőle a hideg. A portré alá a Darius név volt karcolva egy réz táblára. Mellette egy karcsú, vörös hajú nő képe volt felfüggesztve, dollárzöld szemei csillogtak a boldogságtól, ajkán kacér mosoly játszott. Nem sokkal lehetett idősebb nálam, de az ő szemei is tapasztalt életet mutattak. Az ő tábláján a Marissa név állt. A következő kép nem volt felakasztva, a falon hosszú időt tölthetett, hisz meglátszott a helye. Lehet, hogy valaki bajuszt rajzolt neki, és le kellett venni… Devina, ne magadból indulj ki! Fedtem meg magam. A következő kép is egy vörös hajú nőt ábrázolt, első ránézésre olyan volt, mint Marisssa, de a szeme zöldebb volt, és mintha egy kis őrület lenne a szemében. Céline-nek hívták.

Leértünk a lépcső kapkodnom kellett a lábamat, hogy tartsam a tempót Danteval. Beléptünk abba a szobába, amiben az előbb eltűnt ő. Ahogy beléptem megpillantottam egy férfit a szófán. Nem akármilyen pasi volt, éjfekete, hullámos haja a nyakáig ért, állát kecskeszakáll takarta. Izmosabbnak tűnt, mint Dante magasabb is volt. Fekete izompólót viselt fekete bőrnadrággal, lábán acélbetétes bakancs. A jobb karján tetoválás futott végig, mintha valamilyyen írás lenne. És a legkísértetiesebb a szeme volt. Olyan volt, mint…mint az enyém. Kobaltkéken csillogott, örömöt és izgatottságot láttam rajta. Szemöldöke felszaladt, ahogy meglátott a kis ezüst karika megcsillant a fényben.

- Devina, hagy mutassam be Rayt, a nagybátyádat!- most az én szemöldököm szaladt a magasba a csodálkozástól. Nagybátyám? Akkor ő Anyu testvére? A fickó, Ray, felpattant a helyéről, amitől megijedtem, és elkiáltottam magam mikor átölelt. Alig kaptam levegőt, mikor elengedett.

- Tiszta anyja!- mért végig, majd újra megölelt.

- Hello!- köszöntem, majd kérdőn Dante felé pislogtam.

- Ray, nem kéne megosztanod valamit vele?- kérdezte végül Dante.

- Kérsz cigit?- előhúzott a farzsebéből egy dobozzal. Dante ,,na-ne-szórakozz-már” pillantást lövellt rá. – Nyugi, tesó! Csak vicceltem- védekezőn maga elé emelte a kezét. Ujjain ezüstgyűrűk voltak, jobb kezén a mutatóujján egy karomra emlékeztető valami volt, ami igazán hegyesnek és veszélyesnek látszott.

- Menjünk a könyvtárba, ott nyugodtabban tudnánk beszélni- utalt a hallgatózó Bethre, aki az ajtó túloldalán porolt egy vázát.

A két férfi közt lépkedtem, olyan érzésem volt, mintha össze akarnának préselni. Raynek fűszeres és jó minőségű dohány és szappan illata volt. Dante-jé nagyon hasonlított erre, de az övébe belekeveredett egy kis fahéj is. A Red Sox meccsről dumáltak, ami nem tudom, hogy jött ide. Épp nem arra készülnek, hogy megmondanak nekem valami fontosat? Ők meg az eredményekről dumálnak… Férfiak!

Beléptünk a zsúfolt könyvtárba. A falakat padlótól a mennyezetig polcok takarták roskadásig pakolva könyvekkel. Egyik polcsor előtt volt egy behemót asztal, mögötte egy bőrfotel, ami igen kényelmesnek tűnt. Szinteltolással kiemelkedett egy kis ,,sziget”, amin szintén barna bőrből készült szófa és fotel volt, középen egy dohányzóasztallal. Mögötte volt egy üvegfal, ami a tóra nyílt. Csodálatos a kilátás! Vize, mint a fölötte gyülekező felhők, körülvéve fákkal. A stéghez ki volt kötve egy csónak, amit a víz ide-oda himbált.

Azt hittem, hogy Ray az ablakhoz sétált, de a ,,szigeten” lévő bárszekrényhez lépett. Én leültem a kanapéra, Dante velem szemben. Engem figyelt azzal a sötét szemével. Arcáról nem lehetett leolvasni semmit, kényelmesen hátradőlt, és várt- persze, közben le sem vette volna rólam a tekintetét. Az alsóajkamat rágtam, és én is vártam.

- Ray, ne húzd már az időt, kevés van belőle!- szólt a válla fölött Dante.

- Ennyire sürgős lett a nősülés?! Bár, ezért a lányért én is meggondolnám, hogy feladom az agglegény életet- lehuppant mellém, az asztalra letett három poharat, majd félig töltötte őket Whiskyvel.

- Nos?- türelmetlenkedtem.

- Gondolom, azt már tudod, hogy a mi Danténk el akar venni téged- bólintottam. – Az angyalok és a démonok elég régóta fasírtban vannak. Ha nem házasodtok össze, akkor ki fog robbanni a háború- belekortyolt az italába, majd várt.

- Egy gyűrűtől megoldódik az egész?- kérdeztem hitetlenkedve.

- Még van itt más is… Van egy legenda, miszerint egy démon és egy angyal nászából származó gyerek a béke kulcsa. Egy félvér.

- De miért pont ő meg én?- mutattam Dantera majd magamra.

- A legendának vannak bizonyos feltételei. Ti rendelkeztek ezekkel. O, haver, mért nekem kell ezt elmondani neki?- gyilkos pillantásokat lövellt Dantéra.

- Kezdjük ott, hogy te vagy a nagybátyja. És te találtad ki ezt az egészet- felelte, nyugodtan kortyolgatva a whiskyt.

- De nekem ez nem érdekem, én nem tartozok egyik világba sem. Nemet mondok- sikerült ezzel újra felingerelniük.

- Nem mondhatsz nemet, ezt már megbeszéltük- jelentőségteljesen pillantott rám.

- Nem fogok tenyészállatot játszani senki kedvéért!- mondtam a kelleténél kicsit hangosabban.

- Davina- szinte dorombolva ejtette ki a nevemet- ezzel te is sokat nyersz. Lesz egy gyereked- tudom hogy vágysz rá. Folytatta a fejembe. Mi a picsa? Hogy hallhatom ott őt?

- Ezt meg…- makogtam értetlenül hol rá, hol Rayre pislogtam.

- Démonképesség- magyarázta Ray.

- Ne csináld még egyszer ezt- sziszegtem.

- Kapsz egy kastélyt, szabad kezet kapsz ezzel kapcsolatban.

- És sok-sok ellenséget- kotyogta közbe Ray.

- Mi?- szinte sipítottam.

- Kösz- morogta Dante Ray felé.

- Tudod, vannak akiknek ez a házasságotok és annak gyümölcse nem igazán az érdeke. Vannak, akik direkt ki akarják robbantani ezt a háborút- magyarázta nagybátyám.

- Ki? És miért?

- Ivan, Dante kedves bácsikája. Úgy gondolja, hogy akkor ő lesz a mindenség ura. A szokásos világuralmas sztori- forgatta a szemeit.

- Már bocs, de ennyit nem ér az egész! Ezek szerint ki akar nyírni majd az ipse.

- Megvédünk- felelte erre Dante. Felhorkantottam, majd megfogtam az én poharamat is, és lehúztam egy húzásra. Csak néztek rám. A bárszekrényhez mentem, és újra töltöttem.

- Az én vérem- vigyorgott Ray.

- Nem szokásom lerészegedni, de ahhoz, hogy igen legyen a válaszom kicsit illuminált állapotban kell lennem.

- Akkor még igyál egy kicsit, mi egész jól bírjuk az italt- tanácsolta nagybátyám.

- Szerintem elég lesz, még nem ettél ma semmit- jegyezte meg jövendőbelim.

- A te hibád- sziszegtem.

- Tudtommal te veszítetted el a macskádat, egyébként simán lett volna időd enni.
Elkezdtük felhánytorgatni a sérelmeinket, az egész szoba tőlünk zenget, Ray csendben meghúzta magát, majd mikor mindketten nagyot szusszantunk nagy bölcsen megszólalt: - Menjetek szobára, gyerekek!- lesújtó pillantást vetettem rá, talán még morogtam is, mert kérdőn felhúzta a szemöldökét.

- Nos, akkor mi a válaszod?- kérdezte végül újra higgadtságot tettetve Dante.

- Van választásom?! Átkozott gazemberek- puffogtam.

- Nincs- vigyorgott Ray.- Irány az ebédlő, éhenhalok!- kiment a szobából, és én egyedül maradtam Dantéval. Szinte kimenekültem, szorosan a nyomomban vele.

- Davina!- megborzongtam, ahogy kimondta a nevem. – Meg foglak védeni, esküszöm. Nem akarom, hogy bajod essen!- a hangja meggyőző volt, a szeme is komolyan csillogott. Elhittem neki. Bólintottam.

- Menjünk!- Dante mellettem haladtam. Nem szólt többet.

- Próbáld meg nem felhívni a figyelmet magadra, nem igazán barátkoztak meg a gondolattal, hogy elveszek egy angyalt.

- Kik?- kérdeztem a kétszárnyú ajtó előtt.

- Lilith, a húgom, és Céline, ő a nagyanyám! Vele könnyebb dolgod lesz egy kicsit…meg van kattanva az öreglány!- szóval a nagymamája, akit a képen láttam, és tényleg őrült. – És Daniel, családi jóbarát, pontosabban Lilith egyik barátja.

- Huh! Nagy a család- jegyeztem meg.

- Az öcsém még nincs is itt, Lucian elméletben New Orleans-ban van.

- Tudtam én, hogy Lucifer is befigyel- motyogtam halkan, de meghallotta, és felnevetett. Mély, zengő hangja betöltötte a folyosó csendjét.

- A szüleink meg akartak maradni a démoni vonalnál, de azért jó, hogy nem hippi neveket kaptunk…- most rajtam volt a sor, hogy nevessek. Ha valami természeti katasztrófa után kapta volna a nevét!

- Gyere, menjünk!

A szoba elcsendesült, ahogy kinyitotta Dante a kétszárnyú ajtót. Négy ember ült az ovális asztalnál. Egy emberként bámultak rám, Célinet és Rayt felismertem. Céline az asztalfőn űlt, mellette nagybátyám, vele szemben Lilith, akit soha nem láttam, de a haja alapján Céline unokája volt. Egy fokkal sötétebb vörös volt a haja, macskazöld szeme szinte felnyársalt. Mellette egy szőke hajú srác foglalt helyet, különleges szürke szemével érdeklődve nézett rám. Három teríték volt még az asztalon, egy Ray mellett, Célinével szemben, és Daniel mellett.

Dante Ray mellé vezetett. Nagybátyám bátorítólag rám villantott egy csibészes mosolyt, majd lehúzott maga mellé. Dante Célinével szemben foglalt helyet. Felvázolta a helyzetet, bemutatott engem a többieknek, én pedig udvariasan mosolyogtam. Lilith összeszorította a fogát, morgott valamit, majd tudomást sem vett rólam. Céline hallgatott, és úgy mosolygott, mint egy sunyi macska. Daniel barátságosan kérdezősködött, a munkámról, az életemről. A vacsora kellemesen telt, bár a feszültség tapintható volt. Céline egész idő alatt engem bámult, majd Dantéra pislantott aztán újra rám. A vacsora is nagyon finom volt, észre sem vettem, hogy ennyire éhes voltam. Bár, egész nap nem ettem semmit. Ray távozott a leghamarabb, mondván, hogy halaszthatatlan tennivalója akadt. Homlokon csókolt, ami annyira váratlanul ért, hogy magamra löttyintettem a vörösbort. Csak nevetett. Utána Lilith viharzott el nyomában Daniellel. Dante Célinével szemezett, mintha fejben kommunikáltak volna. Majd elmosolyodott, és felém fordult.

- Vigyázz rá, jófiú ő!- mondta, majd hosszú vörös ruhájában kilibbent a szobából. Kérdőn tekintettem Dantéra.

- Ne foglalkozz vele!- válaszolta fel nem tett kérdésemre.

- A húgod nem igazán kedvel engem- jegyeztem meg, hogy ne csendben kelljen várnom még méltóztatik visszakísérni a szobámba. Nem mertem egyedül belevágni, pedig már rohanni szerettem volna, de ebben a házban ki tudja mi leselkedik a sarokban…gyilkos szemű Beth-ek, őrjöngő húgok.

- Nem nehéz észrevenni. Majd megbékél- vagy nem, tettem hozzá magamban.

- Ugye, nem fogok az éjszaka arra ébredni, hogy a torkomhoz egy kést szorít? Kifogyasztottad a gáz spraymet.

- Egy igazi amazon, ha dühös, szerintem nézz a hátad mögé a folyosókon- kacsintott rám. Felemelte borospoharát, belekortyolt, majd a mennyezetet bámulta.

Az étkezőnek fehér fala volt, az asztal fölött egy aranyozott csillár lógott. A mennyezetet itt is freskó fedte. Meglepő módon a témája ne démoni eredetű volt, mint az előszobában. Egy angyalt fosztottak meg a szárnyaitól, majd lehajították a mennyből. Bukott angyal volt, mint az anyám. Vajon tényleg ilyen brutálisan csinálták vele is, Erről eszembe jutott valami Rayjel kapcsolatban.

- Ray ugyebár angyal- kezdtem.

- Jó a következtetésed, miből vontad le?- ironizált, de nem hagytam magam, folytattam.

- Hogyhogy itt van lent az ,,Alvilág”-ban? És hogy tűri el a családod?- ami hamarosan az enyém is lesz.

- Hosszú történet.

- Van időm, időm, mint a tenger!- összekulcsoltam a tenyeremet a hasamon, majd kényelmesen hátradőltem a bársonyhuzatú széken.

- Megmentette az életem még nagyon-nagyon rég. Van neki egy kisugárzása a veszélyesnek tűnő külső mögött, ami megnyugtatja az embereket. Ezért is akartam, hogy ő mondja el neked a dolgot.

- Kitől mentett meg?- kérdeztem.

- Saját magamtól- válaszolta szűkszavúan.

- Fejesd ki bővebben, kérlek!- tettem hozzá gyorsan mielőtt még túl erőszakosnak tűntem volna.

- Majd máskor! Fáradt vagyok- hárított. Felállt az asztaltól, olyan picinek éreztem ülve magam mellette. Kezét nyújtotta, hogy felhúzzon a székről. Elfogadtam, mert annyira tele voltam és lusta, nem hittem volna, hogy fel tudok magamtól is állni.


Felkísért a szobámig, majd elment. Olyan egyedül éreztem magam abban a nagy szobában, odakint vihar volt, az ablak előtt egy nagy fa állt, ágait hozzávágta a szél az üveghez. Hátborzongató. Kivettem ma neszesszeremből a fogkefét és a fogrémet, és bevonultam a fürdőbe elvégezni az esti teendőimet. Átvettem egy fekete Victoria’s Secret hálóingem, majd bebújtam a hatalmas ágyban, amiben szinte elvesztem. Óriási volt a kísértés, hogy égve hagyjam az éjjeliszekrényen álló régi lámpát, de meggyőztem magam, hogy már nem vagyok gyerek. Leoltottam. A kandallóban halványan parázslott a fa, de nem sok fénnyel öntötte el a szobát. Inkább kirázott a hideg tőle, vöröslő szemekre emlékeztetett. Sikerült elaludnom. Nem aludhattam mélyen, puha léptekre ébredtem. A takaró alatt megmerevedtem, kilestem a pilláim alól, és egy sötét árnyat pillantottam meg. Közelebb jött hozzám, felemelt a másik oldalamról egy használaton kívüli csipkeszegélyes párnát. Az arcomhoz közelített vele. Ez meg akar fojtani! Szemeim kipattantak, ahogy megéreztem a légáramlatot az arcomon, magam elé emeltem a kezem. A fickón egy símaszk volt, és elég erősnek tűnt, hogy pusztakézzel kitekerje a nyakam. Meglepődött, egy pillanatig habozott, majd az arcomba nyomta a párnát. Nem kaptam levegőt, hadonásztam , próbáltam lelökni magamról a takarót, de az galád módon a lábamra tekeredett. Lefordultam az ágyról, olyan gyorsan csapódtam a padlóra, hogy nem volt időm, még a karomat sem felemelni, hogy tompítsam az esését. Utánam vetette magát, ágyékon rúgtam, majd az ajtó felé iszkoltam. Nyögve elkapta a vádlim, előhúzott egy zsebkést, és próbált megszúrni vele. Kitéptem magam a szorításából, de olyan szerencsétlen helyzetben voltam, hogy ő előttem állt kezében kés, míg mögöttem a fal és az éjjeliszekrény. Próbáltam sikítani, de nem jött ki hang a torkomon. Az felkaptam a kínaivázát az asztalról, és az ajtóhoz vágtam, hátha meghallja valaki. Úgy tettem, mintha az ajtó felé akarnék rohanni, de aztán a másik irányba futottam az ablakhoz, kár, hogy ilyen magas! A fickó-mert pasi volt a magasságából és a fájdalmas ágyékon rúgásom alapján- felém kapott a késsel, nem voltam elég gyors, megvágta az arcomat. Éreztem, hogy kiserken a vérem, de az adrenalin miatt nem éreztem a fájdalmat. Az íróasztalról felkaptam a lámpát, és a pasi fejére vágtam. Ekkora kicsapódott az ajtó, Lilith volt az a kezében egy pisztollyal. A férfi hátranézett, majd jobbnak látta inkább a kizuhanást megkockáztatni, mint a leendő sógornőm haragját. Kivetette magát az ablakon, de nem zuhant le, megkapaszkodott a fában. Lilith tüzelt, és el is találta. Háromszor. Meg sem érezte a fickó, leugrott a fáról, és a a fához kötött lóhoz futott, majd elvágtatott.

- Mi a fasz volt ez?- kérdezte Lilith tőlem szinte sipítva.

- N-nem tudom- dadogtam, majd mielőtt meggondoltam volna magam hozzáléptem, és megöleltem.

- Ettől még nem kedvellek jobban-tette hozzá, mikor elengedtem.

- Hát persze, hogy nem- Dante is megjelent az ajtóban. Ennyit arról, hogy mindig megvéd…

- Devina?Lilith? Jól vagyok?- rohant oda hozzánk.

- Aha- válaszoltuk egyszerre.