Tizennegyedik fejezet

A következő holnap jön ;)


- Ö, akkor ezt vegyük át még egyszer, ha lehet. Azt mondja, hármas ikreket várok? – nézett Astrid dr. Greenre, mintha egy szellemi fogyatékossal beszélgetne, és nem egy ötvenvalahány éves, a Harvardon diplomázott orvossal.
- Igen, kedvesem – mosolygott a nő.
- Pazar – morogta.
Kikászálódott a kengyelből, majd a paraván mögött öltözködni kezdett.
Jelen helyzetben ki tudta volna herélni az angyalt, amiért így elbánt vele. És nem csak egyszeresen, hanem háromszorosan is!
Újra elöntötte az aggodalom, hogy fogja felnevelni őket? Hármat!
- A vizsgálatokat gyakrabban kell elvégezni, mint a normál terhességeknél… Az asszisztensemmel egyeztethet időpontot.
Az információ el sem jutott a nőhöz, letargia lett úrrá rajta, amit nem lehetett egykönnyen semmissé nyilvánítani.
Automatikusan elköszönt, majd édesanyjához hajtott, ahol kivételesen senkit sem talált. Az ismerős környezet kicsit megnyugtatta, lecsillapította, de érezte, ha találkozna az angyallal, rögtön megfojtaná.
- Kincsem! – ölelte magához Amanda. – Na, minden rendben talált Cintia?
- Igen, sőt, egyenesen háromszorosan is minden oké a méhemben – Amanda aggódóan pislogott lánya felé. – Hármas ikreim lesznek – magyarázta a lány, majd leült, és a táskájából elővarázsolt egy müzli szeletet.
- Istenkéim! Ezt nem hiszem el! – sikkantotta Mandy. – El sem tudod képzelni, mennyit rimánkodtam Hérához, hogy egyszer unokáim legyenek… Már le is tettem róla, de most? Áldott legyen Ray nagy…
- Anya, eszem! – pironkodott Astrid.
- Megmondtam, kitűnő példány, annyira tudtam! Igen – kiáltotta, majd a telefonra vetette magát, és sorban hívogatni kezdte az ismerőseit. – Kicsim, van ebéd a hűtőben.
- Köszi, de nem hiszem, hogy sokáig megmaradna bennem, és még délután is lesz meló…
- Rendben, ahogy gondolod, de legalább vidd haza, nem akarom, hogy éhen haljatok.
- Anya…
- Á, szia Jess, itt Amanda! Képzeld…

Amanda sorban felhívta az ismerőseit, és elújságolta a nagy hírt. Annyira boldognak és lelkesnek tűnt, Astridnak nem volt szíve elárulni igazi okát, miért is jött át most.
Meg szerette volna osztani a nővel a gondjait, hogy megkönnyebbüljön, tanácsot halljon, de azzal elrontotta volna Mandy lelkesedését.
Így hát csendben eszegette az édességét, de a gyomra már most bukfencezni kezdett a minimális táplálékra.
- Anya, apát ne hívd fel, ha lehet.
- Miért ne? Egyszer úgyis meg kell tudnia, nagyapa lesz, miért nem mondhatnám el neki én? Úgy megnézném az arcát…
- Ne gonoszkodj, egyébként is, az esküvőjére kell készülnie…
- Mi? – visította az anya. – Megnősül? Kit vesz el? Csak nem azt a fekete hajú ribancot?
- Éppenséggel…
- Ezt nem hiszem el! Egyikőtök sem mondta el. Milyen viselkedés ez? A saját anyádnak nem mondod el.
- Azért, mert így reagáltál volna rá – magyarázta Astrid.
- Nem igaz!
- De! És most, ha kérhetlek, hagyjuk ezt, sietnem kell – kapta magára a kabátját és a táskáját, majd az ajtóhoz rohant.
- Ezzel nem ússza meg, kisasszony, este még beszélünk!
- Szia, Anya!
☆☆☆

Nessa türelmesen figyelte barátnőjét, Rent, aki egy különleges, csak az ő számára elkészített fánkot próbált elfogyasztani. Az édességet vastag karamellizált ostya fedte, ezt próbálta áttörni a villájával a kávézóban.
Velük szemben a várandós Astrid ült, és még mindig sokkosan az előbb hallottaktól, üres tekintettel bámult el fölöttük.
- Ugye semmi baja sem lett ettől neki és a babáknak? – kérdezte csendesen Rent.
A médium vállat vont.
- Passzolom a kérdést – Teljes sikerrel törte fel a cukorréteget.
- De ez, hogy lehetséges? És eddig miért nem mondtátok, ha tudtátok, hogy én… szóval értitek – nézett körül a kis kávézóban, mennyien is hallják.
- Nem reklámozzuk – felelte Nessa, és az órájára pillantott, hamarosan vissza kell mennie a 7főBűnbe.
- Akkor miért pont most mondjátok el? Még mindig alig hiszem el, a tíz éve ismert barátaim egyike egy nimfa és egy boszorkány.
- Inkább a médium titulust használom – fintorgott Ren, miközben a cukrot ropogtatta a fánkról. – És megválaszolva a kérdésedet, látomásom volt – vont vállat. - Most jött el az ideje – Nessa mindig is elcsodálkozott, hogy tud Renie ilyen jól füllenteni.
- Ó!
- Biztos nem kérsz? – kérdezte Reena, láthatóan nagyon élvezve a tömény édességet. – Oltári, orgazmikus – kuncogta.
- Kösz, nem, ezt az érzést egy darabig kihagyom – fintorgott.
- Nekem mennem kell – sóhajtotta Nes, felkelt, aprót hagyott az asztalon a kávéjáért. – Pénteken találkozunk – mondta Astridnak. – Te, pedig, édes barátném, pucold ki a házból a tündéreidet! – morogta a médium felé.

Nos, igen. Astridnak eléggé furcsa barátok jutottak, de imádta őket. Mindig vele voltak, mikor szüksége volt rájuk. Segítették, óvták és szerették. Ezek a tulajdonságaik nélkül Astrid már nem is létezett volna.
- Azt hiszem, nekem is lépnem kéne – fintorgott Astrid, ahogy az órájára nézett. – Pár nap, és találkozunk – kacsintott a jósnőre.
- Oké – dünnyögte, miközben a cukrot törölgette a mancsairól. – Jó legyél.
- Mint mindig.
A bukott angyal kocsiba pattant, és visszahajtott a klinikához, hogy fogadja a doktornőt, aki helyette lesz, míg otthon marad majd a kicsikkel.
Pár nappal ezelőtt már bemutatták őket egymásnak, és most Astridon volt a sor, hogy megmutassa a helyet.
Dr. Julianne Hope Washington mellett dolgozott, főleg kísérletekben vett részt eddig, de otthon volt az állatorvoslásban is.
Astridnak bejött a nő.
A vörös hajú, harmincas évei közepén járó orvos, humoros, kedves és a boldognak tűnő mosolya feloldotta az angyalban a szorongást, hogy lezárul az életében egy fejezet. Sőt, talán az egész eddigi élete itt be fog fejeződni.
Új életet fog kezdeni, a babái és a barátai társaságban.
Azt már tudta, ha megjöttek a babák, erőteljesen rááll az apuci keresésére. A gyermekei nem nőhetnek fel apa nélkül! Viszonylag ő is csonka családból származott, így saját kézből tapasztalta a hiányt. Nem szerette volna, ha bármit is nélkülözniük kéne.

Astrid miután végzett a doktornő eligazításával, átadta lecsupaszított irodájának kulcsait, majd boldogan szökellt az autójához. Félt, talán nehezen fog menni ez a dolog, de egyáltalán nem okozott gondot az, hogy otthagyja a munkáját. Örömmel tette.
Most már a babáknak fog élni.