Tizenhatodik fejezet

Sziasztok! Tudom, régen írtam, és most idepofátlankodom egy ilyen nevetségesen rövid résszel, de nem volt képem megint nem hozni frisst :/ Kicsit összegyűltek a dolgok, mint írtam chatben is, de hogy jó kedvetek legyen, tudok mobilkönyvet csinálni :P *nagy mosoly.
Másik, elkezdtem egy új történetet, amit tudom, nem szabadna írnom, míg ezt be nem fejezem, de annnyira adta magát! - bezzeg abból 28 oldalt írtam már :/
Mégegyszer bocsánat, lehet h ez a megjegyzés hosszabb lesz, mint a feji XD


Agorosz mélyet szippantott a sós, tengeri levegőből.
Újra otthon.
A kis görög sziget, ahol pár perce kötött ki a luxus jacht, a helyiek szerint, egy ősi, vérengző fenevadnak volt a sírhelye.
A sziget, ami pár kilométerre volt Krétától, lassan teljesen kihalt. Az őslakosokon kívül a turisták jártak erre, a legenda miatt.
Épp egy ilyen részeg csoport vonult el a kikötő dokkján.
Agorosz és a többi vámpír láthatatlanná válva vártak, míg elhaladt az öt fiatal.
Agorosz magában morgolódva fogta vissza az ösztöneit. Már várta, hogy visszatérjen Athénba, és zsákmányolhasson magának valakit…
Egyedül maradtak.
A tíz vámpír, akik a legstrapabíróbbnak tűntek, mikor kiválasztotta a küldetésre a csapatát, figyelték az őst, mi is lesz a következő lépés. A vámpír a domb felé mutatott, ahol egy régi templom állt, oszlopai kidőltek, teteje megroskadt, a vad növényzet benőtte az egykor hófehér épületet.
De ez csak látszat volt.
Akiben isteni vér csörgedezett az jól láthatta, milyen is valójában.
Az épület biztos alapokon állt, dóroszlopai magasan íveltek a magasba, aranyozott lépcsői csillogtak a holdfényben.
Agorosz a templom felé indult, a többiek követték.
Gyakran a legendákban több a valóságtartalom, mint azt az emberek képzelnék. Erre bizonyíték a halhatatlanok létezése. A szörny, ami találóan a Pusztító nevet kapta, nem is volt annyira halott, mint azt gondolták. Miután ez a lény, egy angyal és egy vámpír nászából született dolog, elpusztította egész Tróját, az Istenek rettegve az erőtől, ami benne lakozik, egyszerűen élve eltemették, majd templomot állítottak a sír fölé.
A csarnokban a főistenek aranyszobrai álltak, középen Zeusz ült a trónusán.
Agorosz átkozódva lépett a csarnokba, mindezért ez a beképzelt, nyámnyila alak volt a felelős. Miatta kellett azzá válnia, ami most. Ha ő nincs, már rég átvette volna az uralmat, és a halhatatlanokat tette volna meg uralkodó fajnak, és nem az ostoba embereket. Soha többé nem kellene bujkálniuk…
Megrázta a fejét, próbálta kizárni a terveit, így nem lett volna túl okos dolog hozzákezdeni egy ősi, veszedelmes lény kiszabadításához.
Hátratekintett az embereire.
Egy óriási ketrecet cipeltek, amit varázslat erősített meg. Tökéletes volt, ha szükségük lesz rá, a Pusztító biztos, hogy nem tudja kiszabadítani magát belőle.
Zeusz óriási szobra elé állt, óriási kényszert érzett, hogy megrongálja, de nem lett volna túl bölcs dolog, a főisten figyelmét nyomban felkeltette volna.
Elvakkantott parancsok után, a vámpírok felszedték a nehéz márványlapokat a szobor előtt, és egy üreg tárult fel előttük.
A sötét lyuk körül vámpírok álltak, Agorosz félrelökte őket, és ő is megnézte. Nem látott semmi különöset.
Intett az egyiknek, Nikosznak, a görög származású vámpírnak, hogy hozza ide a húst, amit csaléteknek szánt.
A fél disznó hangosan puffant az üreg alján.
Semmi sem történt.
Többen idegesen toporogni kezdtek, és a zajra, amit csaptak, valami megmozdult odalent. Agorosz visszatartva a levegőt, feszülten figyelt a morgó hangra, majd a síri csendre, ami öt perc elteltével sem történt semmi sem.
- Mind meg fogunk halni – suttogta halálra vált hangon a görög.
Agorosz és a többiek mérges pillantással elhallgatatták.
Fülsüketítő hang tört fel a lyukból, üvöltés és halál hangja keveredett, Nikosz nyöszörögve hátrált a csarnokból.
- Ne merd, gyere vissza, most rögtön! – morogta Agorosz a vámpír felé, aki nyüszítve húzódott az ős mögé.
- A legenda…Ez egy szörnyeteg, mindenkivel végezni fog.
- Csend legyen! – szólt rá egy másik vámpír is.
A Pusztító kaparászó hangot adott ki, majd morogva mászni kezdett, Nikosz hátrált. Agorosz megragadta a grabancánál fogva, és az üregbe hajította a tiltakozó, kapálózó vámpírt.
Hallotta, ahogy a lény röptében nekiront, majd a vérengzés eltéveszthetetlen hangját. Intett a csapatnak, vegyék elő a fegyvereket, és készítsék a ketrecet.
Váratlanul ugrott elő a mélyből a Pusztító, és elkapta az első fegyveres vámpírt, kettétörte a gerincét, majd letépte az izomkolosszus fejét. Elkapott egy másikat is, aki rálőtt, azt a falhoz vágta.
Nem lesz könnyű berakni a ketrecbe…