1.

Felvettem a D&G fekete, tüllös, térdig érő ruhát, az egyik segítő jó szorosan meghúzta a fűzőt, majd az elejével vacakolt. Leesett egy gyöngy. A csuklójára erősített tűpárnából kihúzott egy fekete cérnával befűzött tűt, majd visszaerősítette a gyöngyöt. Felrázta a szoknyarész alatti ,,tüllerdőt”, megigazította a bőr szandált, aminek a szára egészen a térdemig felért, és olyan magas sarkai voltak, hogy az alacsonyságom szinte nem is látszódott a többi modell mellett. Jött a sminkes, erősebben meghúzta tussal a szemeimet, majd egy szürkés szemhéjfestékkel még füstösebbé tette szemhéjamat. Egy fekete szemhéjceruzával megerősítette a szemzugomból kiinduló kacskaringós motívumokat, majd továbbsietett a következő lányhoz. Olyan nehéz volt megállni, hogy le ne nyaljam a számról az eper ízű szájfényt! Szerencsémre intett Valentina, hogy én következem. Próbáltam magabiztosan lépkedni az extra sarkakban, a tüllöket a kezemmel tartottam, hogy rá ne lépjek. A helyszín be volt már rendezve, Chippendale és Anna korabeli bútorokkal, egy antikolt tükör a kandalló fölött lógott. Rory, a fotósunk, intett, hogy álljak be az első pózba.

Húsz felvétel után végre végeztünk, és szerencsémre nem volt mára több munkám. Nehezen, de sikerült kifűznöm a fűzőt- tépni sem téptem le semmit sem a ruháról-, és megpróbáltam lemosni az erős, fekete festéket az arcomról. Egy vattakorongra nyomtam egy kis arctejet, hogy könnyebb legyen leszedni. Kiszedtem a kontyomból a hajtűket, a sűrű, sötétszőke tincsek a hátamra estek, és rakoncátlanul kunkorodtak az erős fonattól. Bementem az öltözőbe, ahol több lány még csak most kezdett el öltözködni a fotózásra. Holly és Anja pont utánam jött be a tágas helységbe.

- Hello, cica!- köszöntött Holly. – Ugye, végeztél?- válaszként egy bólintást küldtem, mert a hajamat kötöttem éppen föl, és a számban volt a hajgumi. – Anja meg én azt terveztük, hogy meglátogatunk egy cukrászdát, és arra gondoltunk, hogy talán neked is lenne kedved velünk bűnözni egy nagyot.

- Ráérek, csak felöltözöm- előkerestem a pávakék, bőr táskámat, amibe még egy mamut is belefért volna, kivettem belőle a fekete csőnadrágomat, és a kék, lenge tunikámat a hozzátartozó övvel együtt.

- Oké, akkor kint várunk, csajszi!- azzal kimentek a szobából.

Levettem a fehér, bolyhos köpenyt, felvettem a nadrágot és a felsőt, majd a pávakék topánkát- ki nem állhatom a magas sarkakat! Betettem az ezüst fülbevalómat, és bepakoltam a táskámba. Volt abban minden: hajkefék tömkelege, egy hajlakk, hajsütővas, hajvasaló, testápoló, körömlakkok, szájfények- minden színben, ízben- gyanta, dezodor, manikűrös, egy váltás ruha, és egy gáz spray- bár az utóbbinak nem sok hasznát vettem volna, ha megtámadnak, mert mire én azt előkaparom jobb esetben már rég kifosztanak, rosszabbikban meg átlőtt hassal száguldozom a patológia felé. Felkaptam a vállamra a súlyos táskát, majd kiléptem az öltözőből- A hosszú folyosót a plafonra szerelt neon lámpák világították meg, és majd kiégette az ember retináját, olyan erősen világítottak. Kint Holly és Anja várt rám, mindkettőjük a legújabb divat szerint volt felöltözve, és rettentően csinosak voltak! A modellek közt én vagyok a legalacsonyabb- csupán 169 cm-, de ez szerencsére a képeken nem látszik. Holly sötét bőrével kontrasztot alkotott a fehér vászoning, és a krémszínű lenge, nyári nadrágja. Egy kis kézitáskát tartott a kezében, a másikkal sms-t írt a jelenlegi pasijának. Anja a legújabb Vogue számot lapozgatta. Rajta egy rózsaszín maxi ruha volt, ami igazi Barbie babává varázsolta az amúgy igen sportos és gebe lányt. Mindketten nagyon vigyáztak az alakjukra- hisz modellek- egy gramm zsír sem volt rajtuk. Csodálkoztam is, hogy sütizni akarnak menni, de ha ők így gondolják… Holly befejezte az sms-ét, fogtunk egy taxit, és a belvárosba hajtottunk. Egy olyan kis kávéházba ültünk be, ahonnan nagyon szép kilátás nyílt az Eiffel-toronyra. Kiültünk a teraszra, megrendeltük a sütiket- persze Holly és Anja diabetikus rendelt!- majd csacsogással ütöttük el az időt. A nap égetően szikrázott, óriási forróság volt. Csodálom, hogy a torony nem olvad még el, pedig már jó pár nyarat megért már. Emberek jöttek-mentek körülöttünk, a legtöbben az ebédidejüket töltötték.

- Parancsoljon, mademoiselle, hozhatok még valamit?- kérdezte cuki akcentussal a francia pincér.

- Nem, köszönjük!- villantottam rá egy csábos mosolyt, amitől még a lélegzete is elállt. Visszamosolygott, majd az ajtóban feltűnt dühös főnöke, és franciául vitatkozott vele, hogy a többi vendéggel is foglalkozzon. Egy kicsit értettem a nyelvet, négy évig tanultam Houston egyik gimnáziumában.

- Már a mosolyodtól is majdnem elélvezett, mit panaszkodsz, hogy a pasik észre sem vesznek téged?- méltatlankodott Holly mikor a francia eltűnt a közelünkből.

- Rád férne már egy jó numera, édesem, kezdesz besavanyodni!- csatlakozott Holly-hoz Anja is. – Már fel sem tudom idézni mikor is láttalak utoljára pasival. Várj, meg van! Tavaly ősszel a Madonna koncerten, mikor sikerült összehoznunk az egyik statisztával!- csapta össze pici tenyerét a szőke barátnőm.

- Tényleg! De, ha jól emlékszem, egy éjszakánál nem voltatok többet együtt- felemelte a csillogó villát, és beleszúrta a sütijébe Holly.

- Még annyit sem! Mint már annyiszor elmondtam: nincs szerencsém a jó pasikhoz! A férfiak olyanok, mint a parkolók: vagy foglaltak, vagy defektesek. És én a defekteseket fogom ki. A Madonnás krapek például, 3 órán át sírt a lakásomon az anyjával kapcsolatos sérelmei miatt! Hozzám sem nyúlt, pedig a szexi és kurvás hálóingem volt rajtam, de ő az ágy lábánál kucorgott, és mesélt és mesélt- én is nekiláttam a csokitortámnak.

- És mi van ,,Mr. Kicsi a Fejem, de Nagy a szerszámom”- mal? Ő tökéletes volt, legalábbis míg meg nem kéred írja le a nevét. Ő még fel is ajánlotta, hogy elvesz feleségül!

- Ja, mert csumig buzi volt, és félt, hogy a családja kitagadja emiatt! Ezt rögtön közölte is velem, ahogy beültünk a kocsijába- vontam vállat.

- A kutyasétáltatós pali? Azzal mi volt a baj?- kérdezte Anja.

- Csak annyi, hogy jobban szerette a kutyájával csinálni, mint egy nővel! Áhhhh- húztam el a számat arra a gondolatra, hogy a kutyájával… úúúú.

- Jujj! Ez gáz!- mondta ki a nyilvánvalót Holly.

- Szerintem is.

- Hmmm, de szexi az a szőke hajú krampusz a sarokban- biccentett a fejével a sarokba Anja. Hollyval egyszerre kaptuk oda a fejünket. Meg kell hagyni, tényleg igazán szexis volt. Szőkés haj, széles, izmos karok, és a combja…

- Anja! Te nem most mentél férjhez?- kérdeztem megbotránkoztatást színlelve. Két hónapja vette feleségül egy görög származású hajózási vállalatot vezető férfi, de Anja nem akarta abbahagyni a munkáját, ezért külön éltek, de amikor csak lehet a krétai házukban töltötték szabadidejüket.

- Házas vagyok, de nem vak!- védekezett hevesen.

- Oké, oké!- ültömben megmerevedtem, hirtelen megostromoltak a férfiból áradó sötét gondolatok. Auráját körüllengte a halál, a csalódottság, és a düh. A gondolatai szinte ordítottak, hogy ölni akar. Jó, visszavonom a dicséretemet, nála gonoszabb fickót még nem láttam!- Oh, lányok, elfelejtettem mondani, hogy kiárusítás van a Galeries Lafayette-ben! Nincs kedvetek eljönni velem?- próbáltam eltűntetni barátnőimet a gázos fickó közeléből.

- Most?- kérdezte Holly.

- Ja, rögtön, mert elkapkodják a jó rucikat- hazudtam.

- DE még meg sem ettük!

- Nem baj. A számlát!- intettem pincérünknek, aki az ajtóból várakozott hátha hozhat-e még valamit. Kihozta a blokkot, a hátuljára rá volt írva a neve- Jean Philippe- és egy telefonszám. Hát barátocskám rossz nőt fogtál ki magadnak.

- Eddig soha nem voltál így oda a vásárlásért, mi történt veled? Elraboltak az ufók, és kicseréltek?

- Haha! Menjünk!- szó szerint kirángattam őket a teraszról, és beültünk egy taxiba.

A fickó, a cukrászdában, nagy valószínűséggel valami szörnyűséget fog elkövetni. A gondolataiból jól ki lehetett venni, hogy a barátnője elhagyta, és ő rajta akar bosszút állni, mikor odaér új barátjával. Kiskorom óta látom az emberek auráját, és hallom a gondolataikat. A jövővel is szoktam álmodni, de megtanultam ezeket kizárni. Senkinek sem meséltem ezekről, hisz vallásos családban nőttem fel, akik szentül hitték az ördögűzés csodákra képes! Nem hiányzott az nekem, hogy a nevelőapám kikötözzön az ágyhoz, és imákat mormoljon felettem. Egy kis katolikus közösség lelkésze volt ő, a nevelőanyám meg a kórusban tevékenykedett. Párnapos koromban találtak rám a templom lépcsőén, mivel nem lehetett saját gyermekük, adoptáltak, és próbáltak belőlem jó embert faragni. 19 éves koromban leléptem otthonról- nem bírtam őket elviselné, az apám szentül vallotta, hogy a tanga az ördög műve, itt borult ki az a bizonyos bili-egy kávézóban dolgoztam, mikor ,,felfedezték” rejtett adottságaimat. Se perc alatt modellt faragtak belőlem, két hónap múlva a Vogue címlapján feszítettem-egy fekete melltartóban és egy tangában! Persze, havonta küldök a templomnak adományt, hisz ott nőttem fel, de nem találkoztam velük soha.

Öt éve találkoztam egy nővel, aki mindent- szó szerint mindent- tudott rólam. Tájékoztatott, hogy én egy angyal vagyok- én?!-, és Angelica, az anyám, is az volt. Ráadásul nem is közönséges angyalka, hanem hercegnő! Totál hülyének néztem a csajt, de bebizonyította: megmutatta a szárnyai nyomát. Mivel én félig halandó vagyok, az apám miatt, anyám angyal volt, de megfosztották a szárnyaitól, mert egy halandóval kufircolt, ráadásul össze is szedett engem. Az apám, ahogy megtudta ezt otthagyta anyát, tudomást sem vett rólunk. Angelica a szülés után belehalt a fájdalomba, és a nő, aki segített neki elvitt engem a templomhoz. Emily- az ideiglenes bábát- száműzték a mennyországból, bukott angyallá tették, és itt ragadt. Különösebben nem tulajdonítottam ennek nagy jelentőséget, az életem nem változott meg. Amíg nem nőnek ki a szárnyaim, addig nem is tudok felmenni a többi szárnyashoz, szóval megy minden a régi kerékvágásban. Egy valami azért megváltozott hétköznapi életemben: nem öregszem. Most 36 évesnek kéne lennem, de 23-nál nem nézek ki többnek.

- Nincs is semmiféle leárazás!- mérgelődött Anja.
- Elnéztem az időpontot biztos- hazudtam.
- Nem ehettük meg a sütinket!- fokozta Holly.
- Oké, bocsi, csajok, és is tévedhetek- védekeztem.
- Nekem mennem kell, ma utazok Görögországba Alex-hez!- egy szempillantás alatt átvette a mérgelődés helyét az öröm. Az aurája is erről árulkodott.
- Majdnem elfelejtettem!- mondtam, hisz tényleg említette.
- Nekem meg, Drew-val kéne találkoznom. Ugye, nem baj, ha nem kísérünk haza?
- Dehogy, tudok vigyázni magamra!
- Oké, akkor majd találkozunk!

Kiléptem a forró alkonyatba, a nap lemenő félben volt, az égboltot narancssárgásra színezte. A város még mindig nyüzsgött, emberek rohangáltak ki-be a bevásárlóközpontból, taxit alig lehetett fogni. Megpróbáltam leinteni egyet, de az meg sem állt, és inkább választottam a gyaloglást- más lehetőségem nem is nagyon volt. Elgondolkodva libegtem végig Párizs utcáin, figyeltem az embereket, főleg azokat a nőket, akik a gyerekükkel játszottak a játszótéren. Én is szeretnék egy babát, de még nem találtam meg a megfelelő papát. Milyen könnyű lenne, ha nem kéne hozzá donor, csak én! A férfiak terén sosem volt szerencsém. Már iskolás éveimben is mindig a hülyéket fogtam ki, mint most. Egyedüli normális férfi az életemben Jason volt, aki a legjobb barátom volt 10.-ig, de a szüleim eltiltottak tőle, ők pedig másik városba költöztek.

A Szajna partjához értem, és mivel nem volt semmiféle esti programom, ezért leültem az egyik fapadra. Kényelmesen hátradőltem, arcomat a narancsos égitest felé fordítottam, és élveztem enyhe melegét. Közben egyik kezemmel a hajam végét csavargattam, ami régi szokás volt nálam. Kizártam a külvilágot, próbáltam nem az emberek gondolataira, érzelmeire figyelni, olyan állapot volt ez nálam, mint a meditáció. A természet hangjait meghallottam, a fák leveleinek zizegését, a madarak énekét, a lágy hullámzást, és a kiégett fű recsegését.

De ez a béke nem tartott sokáig, meghallottam, hogy valaki egyenesen felém tart hátulról. Kipattantak a szemeim, testem megfeszült, de nem néztem hátra, előbb belehallgattam a gondolataiba. Nagyon erősen koncentráltam, de semmi. Megpróbáltam újra, de olyan volt mintha senki sem lett volna mögöttem. Ez csak egyet jelenthet: démon az illető. Egy pillanat alatt felpattantam, gyors léptekkel elindultam a legközelebbi utcán. Követett, a lépteit megszaporázta, mire én is. A végén már szinte rohantam, próbáltam minél messzebb kerülni a démontól.
A démonok és angyalok ősi ellenségek, mindig háborúban álltak egymással. A Föld olyan, mint Svájc, semleges, itt mindkét fél egyenlő hatalommal bír. Csakhogy a démonok a naptól legyengülnek, halandó lesz az erejük. Az angyalok viszont nappal érzik magukat jó, és éjszakára gyengülnek le. És közeledett az éjszaka, gyorsan le kell ráznom őt, ha meg akarok menekülni. Biztos kiszúrt a parton, és úgy gondolta ideje megfosztani egy angyalt a bolyhos szárnyaitól. De ebből nem fog enni! Lekaptam a vállamról a túlsúlyos táskát, elkezdtem benne matatni a spray után. Természetesen a legalján volt. Kikaptam a flakont, és tovább futottam. Az erőm az éjszaka közeledtével vészesen fogyott csakúgy, mint a démon és köztem lévő távolság. Hirtelen egy erős szorítást éreztem a csuklómon, reflexszerűen odapillantottam, és egy napbarnított kezet pillantottam meg. Hogy lehetnek ilyen lesültek, ha szinte ki sem mehetnek a napra?! Nem sokat elmélkedtem ezen. Szembefordultam vele, és a szemébe spricceltem az üveg tartalmát. Felkiáltott, majd ellökött magától, és az arcához kapott. Hátráltam, közben jól szemügyre vettem őt: közel 2 méter magas, izmoktól roskadozó test, barnára sült bőr, barna, rövidre vágott haj. Esélyem sincs ellene. Megfordultam és tovább futottam, hátra-hátra pillantgatva, pechemre belefutottam valakibe. Inkább szerencsémre, egy rendőr!
- Kérem, kérem, segítsen! Valaki üldöz!- kezdtem rémülten angolul, de a zsaru csak nézett rám szemmeresztve. Agyam legeldugottabb részéből előkapartam francia tudásomat, és nagy vonalakban felvázoltam a dolgot.
- Hölgyem, nem követi önt senki!- jelentette ki határozottan.
- De, de…- megfordultam, de már senkit sem láttam. – De itt volt, hinnie kell nekem!
- Ha megnyugtatja, akkor hazavihetem- kezdte.
Nem, köszönöm, fogok egy taxit- otthagytam a kövérkés, idősödő pasast, és leintettem egy felénk közeledő taxist.

Megadtam az albérletem címét a török sofőrnek, aki alig beszélt angolul, megpróbálkoztam a franciával is, de az még gázabbul ment neki. A lakásig vezető úton a járdákat és sikátorokat fürkésztem nem-e jön utánunk a démon.

Megérkeztünk, kifizettem a taxist, majd fáradtan felvánszorogtam az ajtóhoz vezető lépcsőm. Előhalásztam a kulcsaimat, majd nagy nehezen sikerült bejutnom a lépcsőházba. Az öreg ajtót már csak a jóindulat tartotta össze, nehezen lehetett kinyitni illetve becsukni. Nyekergett és szorult. A lakásom sem volt nagy szám, addig a pár hónapig viszont tökéletes míg itt vagyok. Az éjszaka kezdte átvenni rajtam a hatalmát, az izmaim sajogtak a futástól, és szinte visítottak egy forrófürdőért. Felértem az albérletemhez, amivel szemben egy idős hölgy lakott, aki már jócskán benne járt a korban. A régi lemezlejátszójából Edith Piaf szól éjjel-nappal. A házban szinte én voltam az egyetlen, aki nem szenvedett vizelettertási problémától, az ízületei nem fájtak, és nem kerülgette a szívinfarktus veszélye.

Kinyitottam az ajtót, ledobtam a táskámat a padlóra, majd én is utána csúsztam. Rettentően kimerültem, és csak remélni mertem, hogy sikerült leráznom a démont. Bereteszeltem az ajtót, láncot beakasztottam a biztonsági zárat is bezártam. Bementem a pici konyhámba, amit nem használtam még soha-nem is szándékoztam-, kinyitottam a hűtőt, és kivettem egy flakon hideg ásványvizet. Nem vettem elő poharat hisz egyedül élek, nem iszik belőle senki. Szinte kiittam az egészet, majd megtámadtam a joghurtokat is. Ha kimerülök fizikailag, akkor mindig zabálok, és mivel csak ez volt itthon- meg ezeréves müzli- ezt faltam be. A fürdőbe lépdeltem, ahol egy lábas, fehér kád, egy csap, és egy wc volt. A csap fölé egy tükröt erősítettem, hogy reggelente könnyebb legyen a készülődés. Ez volt az a helység, amit felújítottam, mert nagyon le volt lakva. A többi szobát- szám szerint egyet- csak ki kellett festeni, egy ágyat venni és már kész is volt az új otthon. A ruháimat egy gardróbban tároltam a cipőkkel együtt.

Engedtem a kádba meleg vizet, fürdősót öntöttem a zubogó vízbe, majd levetkőztem. Kifésültem a szőke, dús hajzuhatagot, lemostam a sminkemet, és a körömlakkot a körmeimről. Elzártam a csapot, és beleültem a habos kádba. Egy halk sóhaj szakadt fel a torkomon, ahogy beleültem, az izmaim elernyedtek. Hallgattam a szomszédban szóló lágy, francia zenét, közben elüldögéltem a kádban, és áztattam a megmerevedett izmaimat.

A víz kezdett elhűlni, kikászálódtam a kényelmes kádból. Magam köré csavartam egy kék frottír törölközőt, és kifésültem a nedves hajamat. Ekkor meghallottam, hogy kivágódik a bejárati ajtó, sőt nem is kivágódott, hanem betört. Jaj, neee!

Kirohantam a fürdőből, be a hálóba, hogy a tűzlépcsőn lemásszak. Az ablak felé futottam, átvetődtem az ágyon, majd kinyitottam a spalettát, ami kívülről fedte az ablakot. Elég pici ablakok ezek, de éppen kifértem rajtuk. A felsőtestemet átnyomtam rajta, mikor két erős kéz megragadta a csípőmet, és visszafelé húzott. Belekapaszkodtam az ablakpárkányba, és nem engedtem, hogy behúzzon a démon- mert minden bizonnyal az a fickó volt, aki követett.

- Engedd el!- hörögte. Nem engedelmeskedtem, ráadásul elkezdtem rugdosni. – Neked jobban fog fájni, édesem!- egy erős rántással bent is voltam a lakásban, de akkora lendülettel húzott vissza, hogy a padlón kötöttünk ki. Egyből felpattant a fickó, nekem már nehezebben ment, hisz le voltam gyengülve. – Mindjárt visszajövök, el ne merj mozdulni innen! Úgyis megtalállak!- tette hozzá egy ördögi vigyor kíséretében.

Félelmetes férfi-démon- az egyszer biztos! Szinte betöltötte az egész teret a lakásomban. Az arcát nem láttam mikor lefújtam, de most jobban megfigyelhettem. Ha nem lenne rám nézve veszélyes biztos kikezdenék vele. De veszélyes, sőt halálos! Lehet, hogy késért ment el, hogy kinyírjon! Vagy szólt a démonpajtásaknak, hogy fogott egy angyalkát. Még hogy ne mozduljak el innen! Chhh!

A gardróbhoz siettem, kivettem egy pólót, futós nadrágot, fehérneműt, meg egy pár sportcipőt. Rekordot állítottam fel öltözés terén, benéztem a lakás minden szobájában, de sehol sem találtam. Kiosontam a folyosóra, de ott sem volt. Lesprinteltem a lépcsőn, egyenesen a kapuhoz rohantam. Lenyomtam a rézkilincset, de csak nem akart kinyílni. Be volt zárva, nálam meg nem volt kulcs. Megfordultam, és beleütköztem egy kőfalba, pontosabban egy démonba.

- Mondtam, hogy maradj a fenekeden, kislány!- szemei izzottak a méregtől.
- Nem szoktam szót fogadni mindenféle őrült alaknak, aki rám parancsol!
- Pedig jobban tetted volna!- villant meg a szeme. Fellendített a hátára, és fellépdelt velem a lépcsőn. Ütöttem a hátát, de meg sem rezdült, kiabáltam, haraptam, mégsem csinált semmi. Belépett az ajtón velem, a letépett ajtót visszarakta a zsanérokra, ezzel kizárva, hogy észrevegyék, hogy betörtek hozzám.
- Mit akar velem csinálni?- kérdeztem ijedt, elvékonyodott hangon mikor ledobott az ágyamra.
- Őszintén? Feleségül akarlak venni…